Nem a Charlton elleni meccsre gondolok, ilyen életképtelen csapat ellen könnyű villogni. Bár az az egyetlen szerencsétlen góljuk is Keane-en múlott sztem, addig totojázott a saroknál és olyan bénán gurított haza, hogy Carrollnak már nem maradt ideje helyzni a kirúgást..(amúgy pedig Ruud volt a meccs embere, ezen talán ne vitázznuk).
Elsősorban a Real elleni meccseken volt feltűnő, hogy mennyire nem kreatív már amit Keane csinál, egyre inkább hátravonul, passzolgatja haza a labdákat, egyetlen épkézláb indítása sem volt... Semmi baj nincs a védekezéssel, csakhogy elvileg nem az ő posztja... Sztem már nem üti meg a nemzetközi szintet, viszont Ferguson rajong érte, így alig hiszem hogy a közeljövőben kiteszik... ezért gondolom főképp hogy kerékkötő. Tisztában vagyok vele, hogy mennyit tett a klubért, és megértem, hogy elfogult vele mindenki, csaképp a csapatjáték látja ennek kárát. Veron meg nem jó példa, ő tényleg az elbaszott passzok nemzetközi klasszisa...
ELADNI??? Ez valami vicc? Roynak volt egy komoly sérülése, több injekcióval lépett pályára, annyira fáj már a dereka, de ott van a pályán, mint a legnagyobb harcos. Igazi manchesteri szíve van, és az uccsó két bajnokin (ahol sztem ő volt a MOM)bebizonyította, hogy még nagy szükség van rá.
A Manchester United válogatott középhátvédje élesen bírálta Arsene Wengert, az Arsenal vezetőedzőjét a Premiership 37. fordulójában történt eseményeket követően, majd felszólította a francia trénert: ismerje el, hogy jelenleg a MU a legjobb csapat Angliában.
Az Ágyúsok mestere nem kevesebbet állított csapata vasárnapi, a Leedstől elszenvedett hazai veresége és a Manchester bajnokká avatása után, hogy a történtek ellenére a Highbury piros-fehér gárdája Anglia legjobbja.
Ferdinand, aki éppen Leedsből került jelenlegi állomáshelyére - tehát egykori csapattársai is alaposan besegítettek a keménykötésű védő pályafutásának első jelentős sikerébe -, annyit üzent Wengernek, hogy a tabella nem hazudik, illetve ahogyan a hazai labdarúgó- és kosárlabdapályákon megszokhattuk: "Nézzetek a táblára!"
A válogatottban Sol Campbell-lel rettenthetetlen bástyát alkotó védő azt is elmondta, hogy rendkívül nagyra becsüli az Arsenal trénerét, azonban a saját csapatát magasztaló, a bajnok Vörös Ördögöket lekicsinylő nyilatkozatát nem tartja túlontúl profi megnyilvánulásnak. "Ráadásul" - folytatta Ferdinand - "nem csak a hazai bajnokságban, de a Bajnokok Ligájában is előrébb végeztünk az Arsenalnál, ami azt bizonyítja: valóban mi vagyunk a legjobbak."
A bravúros hajrával bebiztosított bajnoki cím volt Sir Alex Ferguson csapatának nyolcadik hazai elsősége az elmúlt 11 évben, így pusztán a számokat tekintve valóban nehéz vitába szállni Ferdinand szavaival.
Még egy:
Arsene Wengert nem hagyják nyugodni az ujságírók. Nyilatkozat nyilatkozat hátán, okokról, múltról, jelenről és jövőről, most egy kissé provokatív kérdést kapott. Már néhányszor kijutott neki ezekből, mint köztudott az ominózus kijelentést -melyet azóta is szinte minden kínos eredmény után a fejére olvas az ujságírótársadalom- is egy ilyen kérdésre válaszolva nyilatkozta le, ami arról szólt, hogy az Arsenal veretlenül nyerheti idén a bajnokságot, elismerhetjük, hogy ezt egy edző nem szereti igazán hangoztatni, de ez a huszonkettes csapdája, mert ha azt mondja, hogy á becsúszhat néhány vereség, akkor másnap 25 újság írja meg címoldalon, hogy az Arsenal mestere szerint idén esélytelen a csapata, ha meg ezt nyilatkozza amit Wenger akkor úton útfélen szembesítik majd ezzel a 'kijelentésével' amikor az Arsenal egy döntetlent játszik, és nagyképűnek, és elbizakodottnak titulálják.
Térjünk rá a lényegre. Wenger természetesen gratulált Sir Alexnek a bajnoki címhez, és a következőket nyilatkozta:
''A Manchester a legjobb időben találta meg a csúcsformáját, és képesek voltak lehengerlő játékot nyújtani a finisben. Nagyon szoros volt, ha sikerül megverni a Boltont akkor bármi lehetett volna.''
Többször nagyon bosszúsan nyilatkozott már erről a mérkőzésről, most se hagyta ki a lehetőséget:
''Három játékosom esett ki 5 perc leforgása alatt, és ha ehhez hozzáadjuk Vieira sérülését és Campbell eltiltását, akkor azért érthető, hogy nem sikerült csúcsformában befejezni a szezont. Fél csapattal nem lehet bajnokságot nyerni. Ha otthon megvertük volna a Manchestert akkor megnyerhettük volna, bár igaz az is, hogy az utolsó néhány mérkőzésen szinte mindíg kaptunk két gólt, és ezt nem lehet kimagyarázni.''
És egy harmadik igen fontos kérdésre is reagált:
''Nem gondolom, hogy hitehagyottan játszottuk le az utólsó néhány meccsünket ahol elvesztettük az előnyunket, a rossz eredmények oka inkább az volt, hogy ezek a csapatok mind éles helyzetben voltak, vagy a kiesés ellen küzdöttek tíz körömmel, vagy az UEFA illetve BL helyekért harcoltak.''
''Igen, nagyon csalódott vagyok, hogy nem lettünk bajnokok, beleadtam az utolsó csepp véremet is abba hogy megvédhessük a címünket, de a második hely sem tragédia, és nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy elbuktuk ezt a szezont, másodikak lettünk a bajnokságban, az FA kupában döntősök vagyunk, és a BL-ből se estünk volna ki, ha egy nagyon kicsit szerencsénk van, láthatjuk, hogy összességében mi vagyunk a legjobb csapat a ligában. Azt viszont ne felejtsük el, hogy a Manchester költségvetésének 50%-kát teszi ki a miénk, ők 30 milliót költhettek tavaly játékosvásárlásra, és valószínűleg idén se adják alább, mi viszont nem tehetjük meg, hogy így költekezünk, viszont ez nem jelenti azt, hogy jövőre nem fogjuk megnyerni a bajnokságot.''
szerzõ: adam
kommentár:Ahoz a jövőévi bajnokicímhez reméljük, hogy a Nanchester Unitednek is lessz egy-két szava!!
Egy érdekesség:
Érdekes nyilatkozatot tett a Mallorca feketebőrű játékosa Samuel Eto'o. Tény, hogy egy kissé megrészegült saját és csapata teljesítményétől, de azért ez egy kicsit sok, még akkor is... Egy helyi riporternek azt találta mondani, hogy Beckham, csak a külsejével kápráztatja el a szurkolókat, játéktudásban ő fölötte áll, hiszen az angollal a soraiban kiesett a BL-ből a Manchester a Real ellen, míg lám, vele a Mallorca szó szerint megsemmisítette a királyiakat.
A nagy nekibuzdulást a Real Madrid elleni 5-1-es győzelem váltotta ki, amiben valljuk be, Eto'o tényleg főszerepet játszott. Az első találat az ő érdeme volt, kihagyhatatlan helyzetben tálalt csapattársa elé, míg a harmadikat már maga lőtte be, szegény Roberto Carlost úgy megforgatva, hogy azt sem tudta, hol a labda. Mielőtt azonban pálcát törnénk a csatár feje felett kijelentése miatt, csendben megjegyezzük, hogy ő minden idők legfiatalabb VB résztvevője, valamint annak idején a Real Madrid szemelte ki magának és hozta Európába, márpedig a madridiaknak általában van szemük a tehetségek megtalálásához.
Na nem a banánt, hanem azt, hogy folyamatosan ugyanazt a kérdést szegezik felé, hogy eligazol e a Manchester Unitedhez vagy sem?
''Kezdem már unni egy kicsit ezt a témát, én a Barcelonában akarok maradni, és senki nem keresett meg a klubvezetők közül, hogy a jövőmről beszéljünk.'' - nyilatkozta a holland csatár, aki a Portugáliai barátságoson szerzett góljával beérte Bergkampot, aki 37 gólt rúgott a narancsmezben.
Kluivert szerződése 2005-ig tartja őt a katalán klubnál.
Damien Duff, a Blackburn Rovers támadója a nyáron távozni szeretne csapatától. Az ír válogatott játékost az Arsenal, A Manchester United és a Liverpool is vinné. A Blackburn vezetősége nem lepődött meg Duff kijelentésén: "Damien nálunk vált jó játékossá, igazi sztár lett, azonban el kell ismernünk, hogy ő is, mint mindenki a Bajnokok Ligájában szeretne játszani. Ha megfelelő ajánlatot kapunk, akkor Duff távozhat"
1 RVN (a rengeteg rugott gólja magáért beszél)
2 Scholes (jó formában játszotta végig az idényt, érzésem szerint Ferguson is megtalálta a helyét a támadósorban)
3 John O'Shea (rengeteget fejlődött, Sir Alex is dícsérte, egyébként pedig a kedvencem :p
Talán azt is figyelembe kéne veni, hogy Keano védekező ellentétben Veronnal, aki inkább támadó szellemű középpályás. Attól, hogy nem ontja a gólokat, szerintem igenis kiemelkedő szerepe van a Manchester játékában, nem hiába ő a csapatkapitány. Ferguson is elégedett vele btw.
Na ő aztán tényleg nem oszt, nem szoroz.
legalábbis, szerintem.
a MU-nak a fiatalokra kellene építeniük. O'Shea nagyon tehetséges, Sylvestre is OK, Wes Brownon vanb faragnivaló, de ő is beérhet.
Riot viszont el ne adjátok.
Keano viszont szvsz elfáradt. én őt nagyon szerettem és tiszteltem tudását, de nem látom, hogy olyan nagy hasznot hozna már. talán érdemes lenne eladni. Verón nyomába sem érhet.
1. Barthez (vicc volt ;))))
szóval
1. RVN
2. Beckham
3. Scholes
és én azért raknék egy negyedik helyett Diego Forlánnak is, ugyanis 2 nyert meccset az ő góljainak köszönhetünk. Lehet több volt, mint 2, én a chelsea és a liverpool elleni 2-1-re nyert meccsekre gondoltam :). Ki hitte volna még tavaly a city zakó után, hogy bajnok lehet a csapat. Történnek még csodák... :)
Keane nálam a Charlton elleni meccs legjobbja volt (a manutd.com szerint csak 3.), óriási futómennyiség, és hihetetlen alázat( ha kicselezték, őt vagy társát, nem volt rest az ellenfél után szaladni, néhány tucatszor meg is tette ezt, nem beszélve a begyűjtött illetve megszerzett labdák számáról).
Butt alig kap lehetőséget, nem szabad őt ok nélkül bántani.
Kluivert nagyszerű igazolás lenne, nem az a lebzselős lusta csatár, aki csak a megfelelő passzra vár, hanem a Barcában is állandóan visszalép a kpályára, passzol, cselez, szóval van szív a játékában. És "csak" 25 éves, megfelelő rutinnal.
Kezman? Nincsenek olyan adottságai, mint RVN-nak, de nem ügyetlen a fiú.
Nálam már nem is kezdene G.Neville, az én "álom" védelmem: O'Shea- Ferdinand, Brown, Silvestre.
Mindenki nevezze meg az idény három legjobb MU játékosát, term. kezdve a legjobbal.
Nálam az év machesterie: Ruud van Nistelrooy
2. Scholes
3. Brown illetve Keane holtversenyben.