Finoman szólva egyoldalú és szubjektív megközelítés.A népszerűség tényleg nem minden.
Viszont értékmérésnek azért mégiscsak elég mutatós. A csapat számára annyira sok pont nem Barthezen fog elmenni, ehhhez már a védelem gyengesége is kellene. Bartheznek lesznek még jobb szezonjai is, mint az eddigiek. A történelem során nem ez lenne ez az első és nem is az utolsó, hogy egy kapus gyengébb szezont produkált.
Ilyen alapon Rio Ferdinandot is eladhatnánk, mert nem a tőle elvárt teljesítményt nyújtotta. A MU vezetősége a megfelelő tudású játékosoknak mindig megadja a csapatban való bizonyítás esélyét.
És ha ha van nála jobb, akkor Barthez akár a kispadon is lehet, de akkor előbb szorítsa ki őt. Aztán lehet beszélni arról, hogy hol folytassa a pályafutását.
Az hogy nem játszatta Barthezt, az már nem oszt, nem szoroz. Fergie okos húzása, hogy a fiatal, tehetséges Roy Carrolnak játéklehetőséget nyújtott. Talán éppen ő lesz majd Barthez utódja a csapaton belül.
Ami Barthez bizonytalanságát illeti, egy olyan csapat, amelyik a világ legjobb csapatai ellen harcol évről-évre senki nem lehet biztos abban hogy abba a csapatban lesz a későbbiekben is. Éppen ez az, ami ezeket a játékosokat még jobb teljesítményre ösztönzi.
Ha tényleg csak ezért maradt ki, akkor miért nem beszélte meg vele, miért hagyta kétségek között? Mostanában Barthez eléggé bizonytalanul felelgetett a jövőjét firtató kérdésekre, szal az a minimum, h kérdéses, h marad e vagy sem.
Én Barthezt szeretem, de szerintem is kéne egy új kapus. A franciába már nem érzem, hogy meccseket tud hozni, vannak marha nagy bravúrjai, de már nem az igazi. Szerintem a holt idénybe fogunk hozni egy kapust, egy védőt, legalább egy középpályást és egy csatárt. Olvastam a Makelele egyik nyilatkozatát, ilyenek voltak benne, hogy:
- szívesen játszana Manchesterben
- a managareivel kapcsolatba áll a MU, és ha ajánlat érkezne tőlük, igent mondana, mert ki szeretné magát próbálni más bajnokságba
- nagyon szeretne a SAF keze alatt játszani, mert ő egy csodálatos edző
Én örülnék a Makalelének, mert nagyon sokat dolgozik, és a Realban is akkor látszik, hogy mennyire fontos, amikor nincs a pályán. Ja, és nagyon keveset sérült. MU FOREVER!!!
Barthez utolsó 2 idénye nyugodtan mondhatom, h katasztrófálisra sikeredett. És ugye pont 2 idénye van itt.:) Szóval szvsz kell kapus. A védelembe meg szerintem éppenhogy nem, már miért is kéne? A legstabilabb csapatrész a hátsó rész, G. Neville, Brown, Rio, O'Shea és akkor Silvestrét még nem is tudom hova tenni, Keano lehet, h hamarosan hátrébb kerül egy sorral, nem kéne ide senki, max valaki a cserepadra, de azt meg saját forrásból meg lehetne oldani.
Attól mert valaki népszerű, nem lesz jó kapus. De az, h az idény utolsó pár fordulójában Fergie nem játszatta, egyértelmű célzás lehet arra vonatkozóan, h szerinte is új kapus után kéne nézni.
Én nem tudom miért erölteti mindenki ezt a kapus cserét. Barthez sporttársal teljes egészében egyet értek szerintem Barthez még igy is világklasszis kapus. Most kifogott egy szar idényt nagy cucc. Ennek nem az a megoldása hogy ha szar egy sztárjátékos akkor el kell adni. Itt a nyár basszameg, beállítják edzésen a kapuba és rúgják neki a labdát napi 6-8 órában... Ami mindenképpen kellene az egy befejező csatár, mert van Nistelrooy személyében egy ilyen poszton játszó játékos nagyon kevés. Lesérül aztán szívjuk a faszt. Elvileg a nyáron elmegy Blanc és May is, marad tehát a védelemre P. Neville, G. Neville, Silvestre, O'Shea, Brown és Ferdinand. Idén kevés volt 8 védő, jövőre 6 is kevés lesz szóval védő is kellene mindenféleképpen. Azért röhej hogy évről évre ugyanazokon a posztokon kellene ember. Tavaly nyáron direkt a védelem miatt vették meg Ferdinandot, most megint a védelemmel kéne egy picit foglalkozni :P
Van egy hely az interneten, ahol a focit szerető emberek kinyilváníthatják, hogy kik a kedvenceik.
http://www.footballranking.com
Kedvenc, játékos, kapus, edző, klub, szponzor, nemzeti csapat, stadion és játékvezető.
A kapusoknál Kahn mögött Barthez áll. Azt sem árt tudni, hogy a 2001-2002-es szezonban a legnépszerűbb kapus. Nem kis elismerést szerzett ezáltal ő.
Ha van valaki, aki statisztikaila tudja bizonyítani hogy van olyan kapus, akivel jobban járnánk Bartheznél és ennek realitása is van, szívesen venném ha megosztaná velem.
Még nem jártam erre,ezért csak most írom,hogy:Gratulálok a Manchester United bajnoki címéhez,teljesen megérdemeltétek.(a normális MU-drukkereknek természetesen,akinek nem inge,ne vegye magára)
Ha valaki csodálkozna,miért írok ilyen nick-kel ilyet,annak:ez a nick-em már nagyon régen,de az Arsenal is az egyik kedvenc csapatom!
Na de abból, hogy nincs konkrét terve kijönnek a nevek???? Nem, értem. Ha meg saját gondolat, akkor szerintem nem úgy kéne leírni, hogy Fergie megveszi ezt, ezt és ezt, hanem úgy, hogy én szeretném, ha ezt, ezt vagy ezt igazolnánk.
Szóval:
Fergie: "Tudom, hogy mit akarok és megpróbálom megerősíteni a csapatot"
"Elképzelhető, hogy szükség lesz 1-2 új játékosra, esetleg 2-3-ra."
"Jelenleg nincsenek konkrét terveim, és semmi sem történik"
Ebből hogy szűrted le a listát, és azt, hogy jön Duff (ha nem vagyok indiszkrét)?
Nem akarsz segíteni a Barça-oldalnál nekünk cikk írásban, oly remekül fogalmazol. A helyesírásod meg egyszerűen kitűnő, tehát minden adott, hogy ott dolgozz velünk együtt.