Az Indafotó és az Index fórumok közös fotópályázatának második fordulója. Ha indulni szeretnél töltsd fel a fotódat az Indafotóra - ha már fel van töltve, akkor címkézd fel "kihivas" és "feny_sebesseg" címkékkel. Ha megvagy, másold ki a *képoldal URL-jét* és másold be ebbe a fórumba Készen is vagy! Az első posztban képekkel is bemutatjuk, hogy hogyan lehet és miért érdemes az Indafotóra tölteni a fórumba szánt fotóidat!
igazatok van, 1001esküvőifotó képét diszkvalifikáljuk utólag, de ez nem oszt nem szoroz, mert a versenyt nagy fölénnyel a csillagfotós x_adam_x nyerte ezzel a képével:
ITT A SZAVAZÁS - KATTINTSATOK, válasszátok ki a HÁROM kedvenc fotótokat.
A szavazás június 9-én fejeződik be.
Egyetlen olyan versenyző volt, aki nem olvasta el jól a kiírást és kiesett, ketten-hárman több képet tettetek fel ebben az esetben nem zártuk ki a versenyzőket, de csak az első fotójukat vettük figyelembe amivel találkoztunk (azaz az utolsónak posztoltat tulajdonképpen).
Született néhány igazán kiemelkedő alkotás, gratulálunk a fotósoknak.