Nem ez az egyetlen hely, ahol van alternatíva. Évekig ingáztam a hajnali Keszthely - Bp járattal (JWC-940), Fehérvárról egyik nap egyből mentünk az Auchan felé, majd fel az M7-re, másik nap meg döcögtünk végig a Budain, és az északi felhajtón mentünk a pályára. Km-ben és menetidőben sem volt nagy az eltérés. A pénteki Keszthely - Bp járat késő délelőtt eddigi tapasztalataim szerint mindig az Auchan felé ment, a JWC pedig többször választotta a Budai utat. Visszafelé pedig (érthető okokból, a délutáni forgalom miatt) inkább jött a busz a déli lehajtón (Auchan).
Minden járatnak van egy kijelölt útvonala, amiről nem térhet el kivéve, ha valamilyen okból más útra vezénylik a buszt. Egyébként 11 perc késéssel ért be Zegre.
A hivatalos járati útvonal a városból az M1, M7 felé menő járatoknak a Népliget - Könyves Kálmán krt. - Lágymányosi híd - Pázmány Péter sétány - Irinyi József utca - Petőfi híd, budai hídfő, a km is erre van számítva. Viszont alternatívaként játszik az Üllői út - Ferenc körút - Petőfi híd, amivel nincs nagy baj, mert valamivel rövidebb, mint a másik.
Általánosságban lehet, hogy igazad van, de itt nem.
Meg tudnám nevezni, hogy melyik sofőr szokott a Lágymányosi híd és melyik a Petőfi híd felé menni. Nem hinném, hogy nekik ezt úgy írták volna elő. Ezen néha szoktak változtani forgalmi okok miatt, de általában az általuk preferált útvonalat követik.
Ez péntekenként mindig úgy van, hogy egyik autó felmegy 4.45-kor Győrig felér 8-ra és félreáll és majd 9-30-kor áll be és megy tovább M.óvárig. A másik autó 6.20-kor megy fel győrbe és 9.25-re van fennt. Vasárnap meg egybe mennek fel 6.20-kor Mosonmagyaróvárra és 10.30-kor ér oda jön vissza 14.00-kor és itthon van 17.55-kor. Este meg még kimegy egyet levezetni 19.30-kor Rezibe és 20.30-kor végez. Másik autó a korain megy fel és a 13.05-kor jön csak keszthelyig ahol vagy kocsicsere vagyy sofőrcsere van mert este van egy Veszprémje az autónak. Össz vissz ennyi.
Pénteken én már olyat is láttam két alkalommal, hogy KNM/HUU beért 9:25-re, leborított és félreállt, 9:30-kor pedig (ekkor éppen) LOY-452 ment tovább egy csinos Győr-Hédervár-Mosonmagyaróvár táblával.
Tavaly október végén került Zegről a HNP-031 Karmacsra, FEB-839 helyére.
A HUU-146 6:20-9:25 15:05-17:55 járatpáron állandó (pénteken és vasárnap Mosonmagyaróvárig megy 6:20-10:30 14:00-17:55), de lehet látni olyat, hogy megcserélik a két győri autót.