"Az utazás maga az egzisztencia. - Szerinted a gyerekvállalás is, mivel a családos lét is maga az egzisztencia. Szerintem meg nem. "
Igen, tudom hogy így van. Ezt mondom, hogy amíg nem lesz ebben általános változás, addig nem érdemes különösebben emelkedő gyerekszámban reménykedni, maximum ideig óráig.
Egyébként szerintem egyik sem egzisztencia (vagy ha már valamelyik, akkor a gyereknevelés inkább, az lehet épp befektetés a jövőbe és hozhat egzisztenciális hasznot is, de ez mellékes:)). Az áldozathozatal minősítés is furcsa, ha csak a gyereknevelésre vonatkoztatjuk. Az utazgatásért is áldozatot hozunk, pénzben, időben, mégis sokaknak ez szíve vágya, ezért dolgozik a hétköznapokban, cserébe nem kompenzációt, sajnálatot vagy dícséretet kap, hanem az utazás élményét, meg ugye irigykedő megjegyzéseket a kortársaktól. Ha a gyerekes lét, a nagycsaládos élet is ilyen vágyakozás tárgya lesz, annak ellenére, hogy anyagilag nyilván ráfizetés, akkor lesz változás.
"Nyilvánvalóan most nem okoz olyan szintű hétköznapi örömforrást, amit más módon ne lehetne elérni. Vagy egyre kevésbé okoz ilyet."
Szerintem ez nem igaz, semmi nem okoz ilyen hétköznapi (és ünnepnapi:)) örömforrást, csak ez egyre kevésbé van a köztudatba emelve. Olyanok által sincs ez hangsúlyozva, akik amúgy ilyen nagycsaládos életben élnek, és szeretik is. Mindig csak az van kiemelve, hogy ez mennyi és milyenfajta áldozattal járt, de ez nekem olyan, mintha valaki egy utazásról hazaérkezve azt hajtogatná, hogy sajnáljatok, hisz igazából ez milyen sok pénzbe, időbe, szervezésbe, problémamegoldásba beleölt órákba került nekem. Szóval furcsa.
No de ez van, mondom, én nem tartok tragikusnak egy ezzel járó népességfogyást sem, aztán a jövőben majd lesz valahogy. Csak annyi, hogy ennek megoldásaként elsősorban a pénzbeli kompenzációt és a teljes házas-szerepbeli egyenlőség felé való törekvést felhozni, az szerintem hibás út.
"A fene sem várja el hogy több áldozatot hozzanak a nők (és a férfiak) a gyerekvállalásért"
Több gyerek az több pénz, több energia - hogyne lenne áldozathozatal.
"mivel az nem elsősorban áldozathozatal."
Akkor másodsorban. :)
"Szerintem amíg az ilyenfajta megközelítésen nem lépünk túl, addig nem lesz változás."
Akkor nem lesz változás - mivel ez a realitás. Szerintem viszont nem gond, hogy valami áldozathozatal - ha az vállalható szintű. Létminimum alatt, létminimum közelében élő emberek hogyan vállalhatnák? De ez csak a probléma egyik fele. Tényleg fel kellene fogni, hogy a pénz a létezés alapja, és nincs nagyobb áldozat a pénzszerző képességből való lejjebb adásnál. Mintha az ember halakra cserélné a halfogási lehetőségét.
"A gyerekvállalás, a családi lét az egyik legjobb dolog, kiteljesíti az életet, folyamatos hétköznapi örömforrást nyújt, ezért csinálja az ember, nem azért, hogy a társadalom majd meghálálja."
Nyilvánvalóan most nem okoz olyan szintű hétköznapi örömforrást, amit más módon ne lehetne elérni. Vagy egyre kevésbé okoz ilyet. Nem kell a társadalomnak "meghálálni". De elsősorban a társadalomnak kellene motivációt és lehetőséget adni erre, mivel tényleg, ha belegondolsz, ha már valaki nagyon át akarja élni a családi lét örömét, akkor pont elég egy gyereket vállalni, az is megadja.
"Azért hozom fel az utazást példának, mert ott jól látszik, hogy milyen is az, amikor valami társadalmilag vonzó és megfelel a korszellemnek. Hiszen az utazás is egzisztenciális hátrányt okoz, csomó szervezőmunka és probléma is van vele, időben is lefoglal akár több hetet is egy évben, és a társadalom általában egy rohadt fillért nem hajlandó ebből megtéríteni."
Az utazás maga az egzisztencia. - Szerinted a gyerekvállalás is, mivel a családos lét is maga az egzisztencia. Szerintem meg nem.
Erre mondom, hogy amíg paradigmaváltás nem lesz, addig csak reszelgetjük a tizedszázalékokat a TFR-nél.
A fene sem várja el hogy több áldozatot hozzanak a nők (és a férfiak) a gyerekvállalásért, mivel az nem elsősorban áldozathozatal. Szerintem amíg az ilyenfajta megközelítésen nem lépünk túl, addig nem lesz változás.
A gyerekvállalás, a családi lét az egyik legjobb dolog, kiteljesíti az életet, folyamatos hétköznapi örömforrást nyújt, ezért csinálja az ember, nem azért, hogy a társadalom majd meghálálja. Igen, cserébe egzisztenciális hátrányt okoz, kiszolgáltatottságot jelent, felelősséget, idő- és pénzbeli ráfordítást igényel, stb, na de valamit valamiért.
Azért hozom fel az utazást példának, mert ott jól látszik, hogy milyen is az, amikor valami társadalmilag vonzó és megfelel a korszellemnek. Hiszen az utazás is egzisztenciális hátrányt okoz, csomó szervezőmunka és probléma is van vele, időben is lefoglal akár több hetet is egy évben, és a társadalom általában egy rohadt fillért nem hajlandó ebből megtéríteni. Mégis a fiatal nők többsége bármit megtenne (akár kiszolgáltatott helyzetbe is hozza magát és elfogadja, hogy más fizeti), hogy évente minél több időt ezzel a tevékenységgel töltsön. Ez az, amire azt mondjuk, hogy támogatja a társadalmi felfogás, nem az, amikor szenvedésnek állítjuk be, és várjuk, hogy majd valaki kifizesse:)
És valójában egy új autó vásárlása, az étterembe járás, a ruhavásárlás is mind-mind egzisztenciális hátrányt nyújt! Azaz az egzisztencia nem egy önmagáért létező dolog.
Az hagyján, hogy rengeteg 85 pluszos vénasszonyt el kell még tartani, de azok ráadásul még jópasik farkán is pörögnek, miközben gyereket vállalni nem hajlandók. Meg a fenenagy jódolgukban utazgatnak mindenféle szanaszét a világban, a sarki CBA helyett a két háztömbbel arrébb levő Sparba meg ilyenek.:)