Csak azért futottam hátul, mert néhány másodpercig nem hittem el, hogy futni kezdünk a felénk közelítő, mozgásukban nem korlátozott komondorok elől. De igazad van: nem a medvénél kell gyorsabban futni, hanem a túratársnál. :-)))) Aztán felzárkóztam én. :-))
-írj egy mailt nekem vagy Tavaszi Széllnek. Még csak a felénél járunk, de jó pár tanácsot már most tudnánk adni, elsősorban az útvonallal kapcsolatban. Utoljára 2015-ben mentek rajta végig ketten, most meg mi törjük az utat. Olykor szó szerint.
És volt olyan hely ahol Jean Reno-t is idéztük a Godzillából:
"... azt hiszem talán futhatnánk is!"
És tényleg futottunk, paraszt módon Zolit hagytam hátul... :-)
Maga az elbírálás a beérkezést követő két-három héten belül megtörténik. Ez a mi munkánk. Ezután még egy kis adminisztrációs munka következik az iroda dolgozói részéről, majd a delikvens megkapja az értesítést, hogy mehet a jelvényért - jó esetben. Most ugyanis átmenetileg OKT jelvényhiány lépett fel, a meglévő készlet kifogyott és az új széria még nem érkezett meg.
Vasárnap lesz 30 éve, hogy Roki utolsó túrájára indult. Ma, ezen a szép késő őszi napon felkerestük nyughelyét. Vasárnap nagy össznépi megemlékezés is lesz.
A nevezetes 2017-es év fáját is megkerestük. Az öreg szelídgesztenye 2,2 km-re van a sírhelytől.
Ma még volt időm, belenéztem a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat csereháti epizódjába, és nem volt nehéz megállapítanom hogy pontosan ebben a házban aludtunk (első kép a filmből van):
Ha a túra előtt megnéztem volna akkor csináltam volna egy precízebb képet, de majd legközelebb.
Ugyanakkor a bácsi és a néni akik a filmben beszélnek szerintem nem ebben laktak.
Egy fényképalbumot is összeraktam, annak akit esetleg érdekel.
Cserehát Turistája mozgalom Perecse-Szanticska-Kupa 53km
Egy megszüntetett túramozgalom utolsó két teljesítőjének egyikeként megélt impressziók, képekben:
Bélyegzőhelyek, eltéveszthetetlen, szép táblákkal A Cserehát egyetlen reménysugara, Szanticska.
Itt volt a szállásunk 2 éjszakára, reggelivel, vacsorával, egyszerűen pazar volt, mind a felújított házak szobái, mind az ellátás! Ha minden igaz a Rockenbauer-filmben látott idős házaspár portáján laktunk.
Szanticska kutyája, Gyula érdeklődik. Befogadták őt is, nagyon aranyos. Szemere-Pallavicin kastély, az 1649-ben épült kastély funkcionálisan átalakítva óvodának. Fáj, Fáy-kastély, a biztonsági őr Dezső úgy mesélt nekünk a kastélyról mint egy profi idegenvezető, csak tátottuk a szánkat! Abaújszolnok, relikvia
Cserehát Turistája mozgalom Perecse-Szanticska-Kupa 53km
Egy megszüntetett túramozgalom utolsó két teljesítőjének egyikeként megélt impressziók, képekben:
Perecse, reggel 7 óra, elindultunk... pár év és kihal a falu, mint oly sok másik errefelé... Titkos csehszlovák radarállomás, (egy felantennázott Avia Darvaspusztán) Itt a a piros, hol a piros, utoljára talán 20 éve festhették újra ezt az utat. GPS nélkül totálisan esélytelen. " Ködbe burkolózott a Felvidéki táj, csípős hideg szél fúj, decemberre jár... ... az útmenti fenyőket megsimogatom, nehéz könnycsepp gördül végig arcomon" Csenyéte. Mindennek az alja, nincsenek szavak. Templom félig lebontva... Túratársam még nem láttam ilyen feldúltnak soha. Ránk esteledett, de még 4 km Szanticska. A világ legudvariasabb vadásza jött szembe ezen a szakaszon. Szanticska előtt piros jel az éjszakában, ott ahol az OSM térkép már megszakadt, a Tuhu vezetésével mentünk az éjszakában. Országos kék, Abaújlak Gadna... érdekes.:-) Aki a Felsővadász-Irota terelést kitalálta minimum monnyon le!!
Ott helyben picit erősebben is fogalmaztam. Sártenger, járhatatlan szántó, alig bírtunk menni, a régi út ezerszer jobb, mindenkinek azt ajánlom, nekünk is azt ajánlották helybéliek, kár hogy nem hallgattunk rájuk. Abaújszolnok. keresztül mentünk a főutcán is. kutyák, gyerekek..
Igényes munka, és ami a legfontosabb, azon szakaszok vonatkozásában, melyeket bejártam, azt tapasztaltam, hogy gyakorlatilag minden más segédeszköz nélkül, bátran el lehet indulni. A terepen sincs ez másképp, jól jelzett, a kritikus pontokon vannak irányító "kövek", vannak táblák is, távolságadatokkal. Csak oda! A jelzések is!!!
Érdekelt a magyar El Camino, de leginkább az foglalkoztatott, hogy digitális térképen is láthassam az útvonalat.
Sajnos, a TUHU térképe Tata és Tápszentmiklós között gyakorlatilag "üres" volt, az OSM térképén ott volt a nyomvonal, de a környezetről nem találtam fontos információkat. Elsősorban azokat kerestem, melyeket az útleírás említ.
Azóta a TUHU térképére sok minden felkerült, bár még van teendő.
A fenti szakaszt gyakorlatilag teljes egészében bejártam (rövidebb, kritikusnak látszó szakaszokon az oda-vissza menet módszert követtem). Lett trekk rendesen, fel is szerkesztettük, jó sok POI került a térképre.
Mindennél persze fontosabb, hogy egy kicsit közelebb kerültem a zarándokok világához.
Jártam pl. Ászáron, ezt a települést csak érinti az útvonal, de ... (nem lőném le a "poént")
Nem írtam túráimról, de van néhány élményem, mely esetleg érdeklődésre tarthat számot.
Még van teendő a térképpel, van még két szakadás is, ezek nem hosszúak, nem is jelentősek. Remélem, lesz még néhány sármentes nap, megpróbálom még ebben az évben "befejezni".
Még egy fontos információ.
Rajkáig 10 szakasz (10 nap) van, amit én alaposan "feldolgoztam", az három:
Tata - Nagyigmánd
Nagyigmánd - Kisbér
Kisbér - Pannonhalma
Ha tehetném, én elindulnék, de ennek most sajnos, nincs realitása.
Somogyban, Zalában, Baranyában szintén vannak hasonló települések. Mivel van élet a kéken túl is elég sokan túráznak ilyen területeken és természetesen a már ismert "amilyen az adjonisten stb " elvét követve van beleszólásunk a történésekbe.
Somogyban is raboltak ki magányos túrázót és ez előfordult már tudtommal más helyeken is. A cigányság jelenléte nem lehet ok a változtatásokra, ami az alvilági viselkedést illeti az meg nem köthető nemzetiségekhez és a nagyvárosokban sokkal gyakoribb.
Olvasgatva a hozzászólásokat utólag mindenkinek van tuti receptje ezekre e helyekre, csak éppen azt felejtik el többen hogy ők éppen úgy paráztak Mátraverebélytől, vagy éppen a Csereháttól mint azok akik még csak ezek után fognak ezekre a vidékekre menni. Volt aki megfogadta a javaslatot és korán indult, de olyanra is emlékszem aki csupán az OKT50 vándorlással ment el ilyen helyekre...
Ha már mi jártunk arra és megúsztuk, a többi kit érdekel, ezt a hozzáállást érzem dominánsnak.
Én viszonylag gyakran járok ilyen falvakban, de azt tudom hogy engem sem hagy sosem hidegen az ilyen környezet, és feleslegesnek érzem kitenni a kezdő, éppen csak az első pár száz kilométerét teljesítő kéktúrázókat ilyesmiknek, pláne ha volt és van sokkal jobb útvonal választási lehetőség, csak a probléma megoldása helyett fontosabb volt egy másik szempont.
Igen, a műemlék templom felől ér be a kék, vagy ha úgy tetszik arrafelé távozik, de a sor 70-80 %-át pont ugyanúgy érinti, csak a legeslegvégét nem. Éppen a lebombázott egykori művháznál fordul balra a jelzés. A 21-es úttól a Cserhát felé már a sor van vastagon. Egyébként a templom környéke sem a rózsadomb éppenséggel.
Kéktúrázáson kívül is többször jártam már errefelé, félreértés ne essék, nekem sem volt egyszer sem bajom velük, köszönés, vagy korai indulás miatt stb...
De azt nagyon is láttam hogy miért kerülnek ezen a szakaszon mások, és mi az amibe nem érdemes egy lazább, nyári, vagy hétvégi délutánon belefutni. Miért kell ennek kitenni kéktúrázókat, ha nem muszáj, és volna értelmes megoldás?
Ami info ide eljut az a jéghegy csúcsa, én tudok még pár hasonló sztorit mint 1009 túratársunké, ami nem került be sehova.
Az egészben az volt számomra a bosszantó hogy a probléma adott és évek óta fennáll. Ez volt az a pont ahol mindenki változtatni akart. A lehetőség is adott volt az értelmes változtatásra, amit úgy oldanak meg hogy a probléma full megmarad, az útvonal meg hosszabb lesz, értelmetlenül.
2013-ban arra a kérdésre hogy melyik az OKT leginkább neuralgikus pontja ezt írtam:
Mindkétszer a vasút mellett mentem be az állomásra Bódvaszilasnál, max ott láttam 1-2 kisebbségit akik szintén a vonatra vártak, Tavaszi Széllnek viszont ha jól emlékszem ennél sokkolóbb élményben volt ugyanitt része :)
Részben a beparáztatás miatt, de Mátraverebélytől Cserhátsurány felé mi is korán indultunk, reggel 8-kor. Jó idő volt, az utcán is léteztek már emberek, de a köszönés itt is csodákra volt képes, pedig rajtam ott lóg a gps, kezemben meg a fényképező; szóval nem egy szakadt turistának nézek ki abszolút :)
A pontosság kedvéért azért ne felejtsétek el, hogy az idézett atrocitások még a régi útvonalon történtek. Pár éve már a műemlék templom felé ér be a kék is Mátraverebélyre és nem is érinti a korábban problémás cigánysort. (nem tudom másként megfogalmazni, elnézést ha valakit ez bánt) Egyedül jártam erre és semmi gondom nem volt az emberekkel, a kutyák jobban zavartak.
Nekem sem volt problémám egyik alkalommal sem Mátraverebélynél; köszöntem és visszaköszöntek, ennyi. Szentkútnál a 90-95 % cigány volt, de nagyon szépen rendben, kiöltözve és miséhez készülődtek; a bazilikában meg kis gitározás volt éppen. A többi helyen sem volt gond; gyerekek sem lejmoltak le soha..egyszer szólt oda az egyik - olyan 30 méterről-, hogy "héj turista, adjál kekszet!"..mondtam hogy nincs..és tudomásul vették :))
Én idén kétszer mentem a főúttól Szentkút felé, egyszer a főúttól a vasút felé, és kétszer érkeztem a Mátra felől a vasúthoz, nekem sem volt semmi gondom. Az a probléma, hogy hülyék mindenhol vannak, és a Getén ugyanolyan gyakran előfordulhat, hogy motorral a túrázók közé hajtanak, mint Mátraverebélyen (mint ahogy megtörtént már a Kinizsi ezerfős mezőnyével is, pedig annyi embert nehéz nem észrevenni). És futottam bár bele a Hétforrásnál is magukat erősre, és kötekedősre ivott fiatalokba. Persze, anno ifjúkorom kocsmalátogatásai, és későbbiekben munkám során is gyakran akadok bele, hogy is mondjam, magukat az átlagosnál harsányabban kifejező emberekbe, így a reakcióküszöböm is elég magas, de az a helyzet, engem bármelyik fővárosi vasútállomáson hamarabb találtak eddig meg a kötekedők, mint bármely lepusztult kocsmában túrázás közben, pedig az elmúlt pár évben ismeretlen helyeken párszor rátaláltam a környék késdobálóira, mintha csak szándékosan kerestem volna őket (tudom, ne a kocsmákban túrázzak, de a kávé nekem olyan alapkellék, mint másnak a túrabot). Szóval volt köztük olyan, amihez képest a nagybárkányi bélyegzős kocsma kifejezetten elit hely.
Bár többször voltam Mátraverebélyen és sosem volt gondom, azért a sokaknak gondot okozó problémát és gyökereit láttam, ismerem.
Az általad említett Tar felé vezetés hasznos (bár az lejjebb van egy településsel) lehet.
Esetleg látnivalóban is többet adna: Tuzson arborétum, erődített udvarház, a Szent Mihály templom is nagyon szép, Kőrösi-Csoma emlékpark a Sztúpával...