Hatásvadász cím, de a lényeg ettől még egyértelmű. Végre egyenese(bbe)n beszélt.
"A miniszterelnök szerint ezek a lépések teremtették meg a morális alapját a későbbi strukturális reformoknak, amelyek „részben igen, részben pedig nem találkoznak az emberek elképzeléseivel”. Hangsúlyozta: csak az a helyes sorrend, ha a politika előbb magán kezdi a változtatásokat, majd a közigazgatáson, a közszférában dolgozókon, a cégeken és a bankokon és csak legvégül az embereken."
Azért szép dolog, hogy az Orbán által külföldön a nemzeti egység jegyében tett, ballib oldalra pozitív tartalmú kijelentését micsoda elánnal igyekeznek idehaza belpolitikai triumfálási eszközként felhasználni és erőből letolni az ellenfél torkán, külön figyelve arra, hogy fájjon.
Talán sose keverednek ki a lövészárok ásásból, olyan labirintust rittyentettek az utóbbi időben maguk köré, hogy lehet ki sem találnak....
És ez azt jelenti serinted, hogy megfelezték a politikusok számát? Az önkormányzatok egy jelentős részében nem is igazán politikusok vannak. Nem csak nagyvárosok vannak ám. A temérdek kis önkormányzat képviselőinek nagy része eddig is kvázi társadalmi munkában látta el a tevékenységét - ezek lefelezése nem túl nagy megtakarítás
Azt hiszem valamit tényleg átaludtál. Az őszi Önk. választásokon már jóval kevesebb önk. képviselő lesz. Tudom, ez nem a parlament, de az " állam aparátus " csökkentése, s szerintem spórolás is . A parlamentre vonatkozóan, már gehozhatta volna az előző két ciklus is a törvényt, de ott csak duma volt.
"az a helyes sorrend, ha a politika előbb magán kezdi a változtatásokat, majd a közigazgatáson, a közszférában dolgozókon, a cégeken és a bankokon és csak legvégül az embereken."
Hú, ezzel nagyon egyetértek. De jó is lenne, ha így is csinálnák. Ötös!
Ez nem csökkenti a költségvetési hiányt, sőt ez antidemokratikus, hiszen sokkal kevesebb ember dönt, akár a közösség hátrányára is.
A gond azzal van, hogy Viktoréknak eszük ágába sincs csökkenteni a juttatásaikat és pozicióhalmozásokat, tehát ogy-képviselő ne legyen polgármester és bizottsági elnök vagy tag se.
2-3 állást egyazon időben képtelenség betölteni, ellátni a munkát, ez csak politikusoknál megy, csak a sokszoros pénzt markolják fel.
Az más. A topiknyitó levonta a megfelelő következtetést, hogy amennyiben az ájemefnek nem sikerül megakadályozni a fidesz, és persze személyesen Orbán Viktor túlhatalmát, úgy természetesen a magyar társadalom Kubatov-listán nyilvántartott szociálisan érzékeny rétegének iszonyatos megszorításokat kell majd elviselnie októbertől .
beteszem már az egész cikket, hogy mindenki lássa, miről van szó....
Orbán: Megteremtettük a morális alapot
Az elmúlt időszak intézkedéseivel az új kormány megteremtette a morális alapját az újabb strukturális reformoknak, amelyek „részben igen, részben pedig nem találkoznak az emberek elképzeléseivel” - jelentette ki szerdán Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben.
A kormány az elmúlt három hónapban „bátor változásokat” kezdett el. Ezek között a kormányfő a politikusok számának megfelezését, a közszférában a kétmilliós bérplafon bevezetését és az állami vállallatok vezetésének drasztikus csökkentését nevezte. Ezen kívül a kormány januártól olyan adóreformot tervez, amelyben egyszerre valósul meg az egykulcsos és a családi adózás. Orbán Viktor elismerte, hogy ez eddig a világon senkinek sem sikerült, de kiváló ötleteink vannak - fogalmazott. A miniszterelnök szerint ezek a lépések teremtették meg a morális alapját a későbbi strukturális reformoknak, amelyek „részben igen, részben pedig nem találkoznak az emberek elképzeléseivel”. Hangsúlyozta: csak az a helyes sorrend, ha a politika előbb magán kezdi a változtatásokat, majd a közigazgatáson, a közszférában dolgozókon, a cégeken és a bankokon és csak legvégül az embereken.
Orbán Viktor reméli, hogy az Európai Unió elfogadja, hogy idén a Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötött szerződés értelmében 3,8 százalékos legyen a hiány. Megismételte, hogy az IMF-szerződés októberben lejár és a kormánynak onnantól csak az EU-val kell tárgyalnia. Az unióval pedig azon dolgoznak majd, hogy a többi tagállammal közösen kijelölt 3 százalék alá vigyék a hiány mértékét. Hangsúlyozta: ebben a kérdésben hazánk kész megtenni, amit az unió kér, de azt szeretné, ha egyenlő bánásmód érvényesülne a tagállamok között.
A pártja által a választásokon szerzett kétharmados többséggel kapcsolatban a kormányfő elmondta: azt nyílt, szabad, korrekt versenyben szerezték. Ezért furcsának nevezte, hogy csak azért, mert élni akarnak vele, kritikusaik a demokráciát féltik tőlük, ha pedig azzal érvelnek, hogy azért kapták a felhatalmazást, hogy használják is, akkor arroganciával vádolják őket.
A külpolitikával kapcsolatban Orbán leszögezte: az Egyesült Államokkal mélyíteni kell a kapcsolatokat, Oroszországgal pedig újfajta viszonyt kell kialakítania Európának.
(FH)
--------------------
szóval nem Gordonkát dicsérte, hanem a fidesz-kormány első intézkedésit.