Akkor nem vagyok egyedül, mert nálam is vannak ilyen furcsa dolgok, hogy megölném valamelyik hozzátartozómat vagy egy idegennel mittomén mit csinálnék, valami perverzet vagy morbidat. :P
Van egy viszonylag új irányzat, az "Acceptance and commitment therapy", ami hozzád hasonlóan ezeknek a gondolatoknak az elfogadását teszi a középpontba. Azt mondják, hogy nem kell megszabadulni minden negatív gondolattól és érzéstől, mert a próbálkozás csak több bajt okoz, mint az elfogadásuk. Szerintük a legjobb ezeknek a gondolatoknak és érzéseknek a létezését elfogadni, anélkül hogy elemeznénk őket, vagy ítélkeznénk felettük - teljesen normális a jelenlétük, és nem valami személyes gyengeség jelei. A lényeg az, hogy az ember képes megtanulni, hogy "pozitívan cselekedjen" az irracionálisan negatív gondolatok és érzések ellenére is.
Most az jutott eszembe, hogy mi van, ha a kényszergondolatok is valaminek a következményei, és nem elemi dolgok? Mármint valami másik szellemi/lelki dolog következményei, és nem (csak) agyi rendellenesség következményei. Persze megint magamra gondolok, valóban klinikai esetben nyilván agyi elváltozások (is) vannak.
Hát, nem biztos, hogy értelmes mondatokat írtam, álmos vagyok.
Nálam inkább az agyalás a probléma, nem a kényszergondolatok. Azok is vannak, de annyira nem erősek, és most már tudom, hogy nem érdemes agyalni rajtuk (megválaszolni, megérteni a felmerülésének okát). Agyalni csak komoly elemzéssel, vagy sehogy. A sehogy lehetősége is állandó jó közérzetet ad, annak ellenére, hogy magányos stb vagyok, de már nem boncolgatom az okait (csak hülyére unom magam, de az ellen lehet tenni).
Nálam pl egy állandó gondolat, már kb 5 éves korom óta, hogy az életem egy Truman Show (nyilván nem neveztem így a film előtt). És az életem csak valami megrendezett show, vagy esetleg kísérlet. De a gyilkos. öngyilkos gondolatok is bevillannak. Pl ha valaki családtaggal vagyok, bevillan, hogy milyen lenne a hirtelen csak úgy megölném. De nem törődöm vele, elfogadom, hogy eszembe jut. attól még nem fogom megtenni (nyilván ez nem a skizofréniára jellemző "külső" hang). Épp ezek a bevillanó cuccok miatt vanna nagyon jó ötleteim is.
Vmi arany középút-féleség, ja. Talán ott is elrontják sokan, hogy két véglettel próbálnak kiegyensúlyozni, ahelyett, hogy nagyjából mindig fenntartanák a harmóniát.
Érdekes, nálam sokszor nem is jelenik meg folyamatos szenvedésként a depresszió, hanem próbálom a lelassult életecskémet irányítani, és közben hirtelen bevillan az öngyilkosság lehetősége. Valahogy leküzdöm, akkor másnap, vagy harmadnap vagy egy hét múlva megint bevillan. Zavaró tud lenni.
Néha sikerül kontrollálni a negatív gondolatokat, néha kevésbbé :P
Például olyan volt, hogy valakivel egy tóhoz kirándultunk, nekem kellett volna tudnom az utat, eltévedtem...olyan égő volt. Irányra tudtam, merre van, csak a barátnőm nem volt hajlandó toronyiránt menni. Annyira szarul éreztem magam, hogy amikor végülis csak egy közeli patakhoz mentünk, olyan pánikszerű érzésem volt, amikor odaértünk, és nem láttam meg rögtön, hogy "mi van, ha nincs is ott a patak?". Pedig ezer éve ott folyik...
Ja, én is rájöttem például egy rémképemre, hogy bemegyek egy terembe, ahol magas, karcsú, fiatal pasik és csajok vmi koktélpartit rendeztek, és engem meglátva kicsit összesúgnak, és mintha érezném a gondolataikat, amik ilyesmiket jelentenek: szalonképtelen, hülye, szerencsétlen, infantilis, még smink sincs rajta stb. Mindezt szarnám le amúgy, de igazából nem is ez volt a lényege, hanem az, hogy elutasítottak. És ráadásul még szóba is álltak velem, de olyan lekezelően, gúnyosan.
Jó volt, amikor erre rájöttem, hogy ezt vetítgetem le magamnak fölöslegesen. (és tudattalanul)
Számomra például már az is nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy rájöttem, hogy a logikám fals. És nem is akkorák a problémáim. Sőt, a problémáim egy része teljes tévedés. Most már ne megyek bele sima agyalásokba, vagy rendesen kielemzem, vagy hagyom a francba. (2 heti öngyilkos hangulatos mély búskomorság ért pikk-pakk véget)
Igen, az sose jó, ha csak a legrosszabb lehetőséget vesszük számításba :)
Abban is egyetértek, hogy jobb a jelen problémáira fókuszálni, mint a múlton rágódni. Bár vannak esetek, amikor érdemes belegondolni a miértbe: például ha valakinek az a meggyőződése, hogy ő nem szerethető, akkor hasznos lehet, ha átgondolja, hogy ez (például) azért lehet, mert a lelkibeteg anyja nem tudta a szeretetét kifejezni, és azóta a meggyőződése csak az önbeteljesítő jóslatoknak köszönhetően marad fenn.
Közbe rájöttem, hogy nem is jó stratégia, ha azt lesem, hogy hogyan, mikor, milyen sebességgel esem vissza... :P
Amúgy most olvastam valahol, hogy sokszor nem az segít, ha egy helyzetet szételemzünk (mondjuk valakinek a lelkiállapotát), a megoldáshoz nem kell tudni feltétlenül, miért történnek a dolgok, elég azt, hogy mit tehetünk érte.
Amíg a miérten gondolkozunk, addig nem teszünk semmit a változásért.
A kognitív terápiák eredményes megküzdési stratégiák megtanulását is jelentik, és ezt nem felejti az ember, ahogyan a biciklizést sem.
Amennyire tudom, a felszámolási idő változó, egy sima pánikrohamra való hajlam például nagyon gyorsan is gyógyulhat, míg egy személyiségzavar felszámolása évekig is eltarthat, és néha a teljes tünetmentesség helyett "csupán" egy sokkal élhetőbb élettel kell megelégedni... Végül is azt gondolom, hogy tökéletesen boldog élet nem létezik, de ha a mostani kifejezetten vacak, akkor valószínűleg sokat lehet rajta javítani :)
Ja, végülis, ha már több éve vannak ugyanazok a negatív hiedelmek, lesz egy kis idő, mire felszámolja az ember. :P Vagy folyamatosan kell felszámolgatni, mert mindig meg fognak jelenni?
És ha megállok a felszámolási folyamat közepén, vajon mennyire gyorsan esek vissza? :P
Így van, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy én leszámoltam minden negatív gondolatommal...
Mindenesetre ha úgy látod, hogy a racionális érvelés nem segít, akkor egy másik megközelítés még mindig segíthet: ha ignorálni próbálod a negatív gondolataidat, ha "pozitívan cselekedsz" akkor is, amikor negatív gondolataid vannak.
Az "agyontaposás" megpróbálása még erősítheti is őket (sokszor ha görcsösen próbálunk valamit nem gondolni, annál inkább eszünkbe jut a dolog), ha viszont tudatosítod, hogy nem igazak, és figyelmen kívül tudod hagyni őket, akkor hosszú távon ritkulhatnak, gyengülhetnek.
A negatív hiedelmeket sokszor nehéz észrevenni, és akkor is, kicsúszik az ember kezei közül, mint egy undorító, nyálkás víziszörny... :) Ha rájövök is, hol a hiba, sokszor nem tudom, hogyan változtassam meg. Idegölő tud lenni. Mintha egy kis undorító valamit akarnék agyontaposni, de nem sikerülne.
Én annak nem látom az értelmét, hogy csak akkor csinálja meg valaki a depresszió-tesztet, ha csupa pozitív dolog történik vele... (persze értem, hogy miért vonzó a gondolat :)
Nem a világ vége, ha növekedik a pontszám, az eredmény értékelésénél figyelembe lehet venni a külső tényezőket is. A kognitív terápiákban általában az van, hogy az ember hetente mindenképpen megcsinálja a tesztet, és persze előfordul az is, hogy a külső tényezők miatt átmenetileg növekszik a pontszám.
Hát érdemes elolvasni, de a lényeg az, hogy a "lelki sebezhetőséget" pont az ilyen gondolatok okozzák (ezt rogyion romanovicsnak is írom)
Ugyanebben a fejezetben van leírva a "lefelé nyíl" módszer is, ami arra szolgál, hogy az automatikus gondolatokból kiindulva a kevésbé tudatos mélyebb hiedelmeinket is felfedezzük. (ha jól emlékeszem, egyszer kérdezted, hogy ezek vajon mik lehetnek a te esetedben), és előkerül még egy teszt, ami nem a depressziót, hanem a depresszió-veszélyt méri. Amúgy az első tesztet megcsináltad újra azóta? Érdekes lenne látni, hogy hogyan alakult a depressziód...
na azt a fejezetet majd elolvasom, mert kíváncsi vagyok, hogyan magyarázza a doki azt, hogy ha vki tudatában van hogy x tulajdonsággal rendelkezik, ezért értékesebbnek tartja magát az átlagnál miért lenn depresszió veszélyben? kíváncsi leszek a magyarázatra!
Ha valaki abban a "csendes feltételezésben" hisz, hogy az x tulajdonsággal rendelkező emberek értékesebbek azoknál, akik ezzel nem rendelkeznek, az nem feltétlenül depis, de "depresszió-veszélyben" van Burns szerint. A "The Cause of It All" fejezetben fejti ki ezt.
"teknős, izzítsd burns dokit! nem mondd ezzel kapcsolatban valamit?"
:D
"képzeljétek el azt a világot, ahol az emberek tisztelik egymást a hétköznapokban, a verseny megvan ugyan, de mégsem ölre megy. a vesztes nem lesz depressziós, hanem még nagyobb erőbedobással készül a következő csatára. a győztes nem lesz felfuvalkodott, de büszke magára."
Burns doki szerint az az egészséges gondolkodásmód, ha azt mondjuk, hogy minden ember egyformán értékes, és aki nem így látja, az vagy depressziós, vagy depresszió-veszélyben van. Ha valaki ebből indul ki, akkor semmilyen helyzetet nem érez megalázónak, és a többi általad említett dolog is következik egy ilyen látásmódból.
Nem válaszoltál a kérdésemre. Lehet, hogy legszívesebben azt válaszolnád, hogy akkor felkutatnak, és nem hagynak nyugodni addig, amíg meg nem halsz vagy meg nem őrülsz, vagy akadályozzák az előmeneteledet vagy mittudomén. Csak ez nagyon hülyén hangzana, így el kellene gondolkoznod, hogy tényleg így történne-e.
Szerintem sokan elmondanak magukról dolgokat, hogy mi a hobbijuk például. De ki és mire fogja ezt felhasználni? Lehet erről bizonyosat tudni?
Neki is ugyanolyan hasznos lenne. Én örültem volna, bármilyen kellemetlen is, ha ennyire górcső alá vesznek. Most 4 év előnyben lehetnék. De csak sajna most kezdtem fórumozni, és most fedeztem fel, hogy önmagában az írás mennyi dolgot mutat meg a gondolkodásom hibáiról. Bello logikájában is látszanak a hibák, a kérdés az, hogy miért nem veszi észre. (nem csak Bello, hanem a depressziósok /rögeszmések /téveszmések általában). Ugyanis nyilvánvaló, hogy nincs baj a logikájával általában. Csak amikor magáról van szó. Gondolom vannak olyan alapelvek, amit nem hajlandó megvizsgálni. Ez egyébként az átlagemberre jellemző: olyan alapelvekre épít, amit kritika nélkül elfogad (írtam erről a lelki bajok topikba, biztosan mond valakinek valamit a "MÉM-elmélet").
Én talán kritikusabban tudok ilyen alapelveket szemlélni. (mivel 5 éves korom óta megy a folyamatos agyalás, és már kellően tudományosan csinálom. A tudomány alapja pedig a szkepticizmus mindennel szeben, tehát magammal szemben is).
Ha eddig elhangzott nyilvánvaló dolgokat írtam, bocs, nem olvastam vissza.
figyelj bello, ha kellemetlen számodra ez az elemzősdi, szólj nyugodtan és témát ugrunk.
itt igazából, még ha személyes, konkrét példából indulunk is ki, nem a személyeskedés lenne a cél. nem az, hogy meggyőzzünk bármiről is. sem arról, hogy lúzer vagy sem arról, hogy nem vagy az. a dolog ez esetben sokkal hidegebben zajlana. a viselkedésedet elemeznénk, és azzal együtt a gondolkodásodat. ez tudom elég fura meg kellemetlen, meg azt érzed hogy védekezned kell,de nem így van.
itt mindenki közvetetten saját magát próbálja megérteni rajtad keresztül, hiszen ez az eset tipikus példa. az, hogy most téged elemezhetünk, az egy jó lehetőség mások számára is, mert azzal, hogy vállaltad a kísérleti egér szerepét, magukra is kívülről nézhetnek, személytelenebbül gondolkozhatnak egy őket is érintő problémáról. az egyetlen akinek ez nehezebb, az te vagy, mert neked ez nagyon is személyközeli. épp ezért most ne úgy tekints magadra mint általában, hanem inkább, mint egy hasznos eszközre ahhoz, hogy eljussunk valamiféle megértésig.
ez nem azt jelenti persze, hogy ne fejthetnéd ki a véleményed mások véleményével kapcsolatban vagy ne mondhatnád el a te álláspontodat. sőt, jó is ha ezt csinálod. csakhogy előfordulhat, hogy akkor meg a gondolkodásodat vesszük górcső alá, és azt elemezzük.
szóval ez a műfaj kissé kegyetlen, de tényleg nagyon hasznos. és a te eseted tényleg azért különleges, mert egyszer nagyon nem megy, máskor pedig átlagon felül jól csinálod.
de mondom még egyszer, ha kellemetlen, vagy nem akarod ezt tovább, csak szólj. de vitának, személyeskedésnek, győzködésnek, bíztatásnak ebben az esetben nincs semmi értelme. (ez most nem bellonak, hanem a többieknek szól). ha bello beleegyezik, a továbbiakban maradjunk a tiszta intellektuális elemzésnél.
Akkor ide is: Született vesztesek: nincs keze-lába, vak, fogyatékos, süket, torz, skizofrén, üvegcsontú, stbstbstb. Te nem tűnsz ilyennek. minden ami van, a fejedben van, csak megfelelően kellene építkezni belőle.