Az alpesi szlávok vagy karantánok nyelve az ószlovén volt, tkp. a mai szlovén nyelv őse, de ez egy olyan ószláv dialektus volt, amely nagyon közel állhatott a mai csehek, morvák és szlovákok nyelveinek őséhez is.
Feltételezhető, bár nem biztos, hogy akkoriban (Kr. u. VI-VIII. századok) simán létrejöhetett kölcsönös érthetőség egy alpesi szláv és egy korabeli cseh vagy morva között.
Akkoriban még a különféle szláv dialektusok egyébként is meglehetősen közel álltak egymáshoz.
Egy anyagban azt olvastam, hogy az alpesi szlávok két hullámban érkeztek a Keleti-Alpok vidékére:
-az első hullámra az 550-es években került sor, ez a Cseh-Morva-medencéből, azon belül is elsősorban Morvaországból érkezett
- a második hullámra 568 után került sor, zömében az 570-es években, ez a hullám Pannonia felől, a mai Nyugat-Dunántúl és Horvátország felől érkezett és szoros összefüggésben volt az avarok kárpát-medencei inváziójával.
Talán ez a kettősség magyarázza a szlovén nyelvnek azt a sajátosságát, hogy tkp. a déli és a nyugati szláv nyelvek között helyezkedik el, valamennyi délszláv nyelv közül a legközelebb áll a nyugati szláv nyelvekhez és mutat néhány olyan sajátosságot, amely nyugati szláv jellegzetesség.
"Amit Wolfram összeszedett erről, annál valószínűleg nem sokkal többet lehet már megtudni erről."
Úgy látom, hogy a forráshelyzet általánosságban, vagyis a teljes frank-német keleti határvidék esetében alkalmatlan az évtizedesnél finomabb időkezelésre a nagy fontosságú kimagaslóan dokumentált őrgrófságok esetén túl a korai időszakban. De még ezeknek is homályba vész a kezdete, illetve a részletekben sok a bizonytalanság. Ennek egyik legfőbb oka a korabeli fogalomhasználat sajátossága. Nem alakult még ki az őrgrófsághoz kapcsolódóan a szabatos, technikaibb jellegű közjogi fogalomhasználat. Emiatt a kutatók elég szubjektíven mérlegelhetik a forrásokban lévő információmorzsákat, hogy sajátos történeti képet alakítsanak ki.
"Ugyanakkor a Dunától északra más a helyzet, mert szerinte ott van nyoma annak, hogy jóval keletebbre lehetett itt a német-magyar határ (a Morvánál). A bécsi fiaskó után Wolfram véleménye szerint a bajorok ott veszíthettek területeket a magyaroknak."
Ezt nehezen tudom elképzelni. Az 1030 előtti német uralkodói adományok a Morva folyót jelölik meg a német uralom határaként, és erre maga Wolfram is felhívja a figyelmet.
Úgy tűnik rosszul fogalmaztam. Ha jól értettem, akkor azt mondja Wolfram, hogy a Dunától délre nem igazán változott a határ, mert 1030 előtt is a Fischánál volt. A Dunától északra viszont a Morva folyó volt háború előtt a határ és itt a bajorok területet veszíthettek.
Részletek Daniel Rentschler disszertációjának 38-39, 41-42. o.-ról.
IV.) Az itt említett, I. Ottó által a Dunánál, a Muránál, a Drávánál, a Savinjánál, a Szávánál és Isztriában alapított, őrgrófságoktól el kell különítenünk az úgynevezett III. Henrik őrgrófságait, melyeknek létezése erősen vitatott a kutatásban. Közéjük tartozik általában az ún. Cseh őrgrófság, az ún. Chami őrgrófság, az ún. Nabburgi őrgrófság és az ún. Neumark avagy Magyar őrgrófság.(*113) Schmid szerint ezek a német őrgrófsági berendezkedés előrehaladott típusát képviselik, ami arról ismerszik meg, hogy határai egybeesnek a birodalmi határral, s ezen őrgrófságok egyfajta katonai őrvidéket alkotnak a különösen veszélyeztetett határoknál vagy a legjelentősebb határszakaszoknál azon zárt, állami tömbökkel szemben, melyek a Birodalom politikai befolyása alatt állottak, de igyekeztek magukat ez alól kivonni, vagy legalábbis a birodalmi berendezkedés keretein belül egy sajátjogú egyedi formát nyerni (csehek és magyarok). A korábbi őrgrófságokkal közös még a katonai-politikai feladatkör, a királyi sereg első lépcsőjét alkotják, de a korábbi őrgrófságok állítólagos kolonizációs-támadó karakterét teljességgel nélkülözik.(*114) A korábban, lényegében Karl Bosl által megalkotott, III. Henrik jól átgondolt őrgrófsági rendszerének ezen képét(*115) erősen kétségbe vonták és megkérdőjelezték, először Max Weltin és Friedrich Prinz(*116), majd még erőteljesebb mértékben Karl Brunner, aki az állítólagos államteremtő mű rövidéletűségére utalva III. Henrik őrgrófsági politikájának egész elképzelését tudósi konstrukciónak tartja.(*118) Mindazonáltal a kutatás egésze nem követi Weltin, Prinz és Brunner érvelését, ami miatt a következőkben az egyes őrgrófságok elemzésében az ún. III. Henrik őrgrófságait is figyelembe vesszük.(*119)
Definíció szerint az őrgrófság: katonai elvek alapján szervezett, önálló vezetés alatt álló határvidék.
(A keleti határok menti őrgrófságok, félkövérrel szedve a bizonytalanok. Theorista)
2) Wagri őrgrófság (12. század első felétől?).
3) Az ún. Billungok őrgrófsága (936/956-tól).
4) Geronische Mark/Elbmark (Mark Geros) (936-tól) (Geros őrgróf 965-ös halálát követően fölosztották).
5) Niedermark (marchia inferior) (946?-tól) (Létezése ill. a föntebbi értelemben vett őrgrófságként való értelmezése kérdéses).
6) Nordmark (Marchia aquilonalis / Marchia septentrionalis / Nortmarchia) (965-től).
7) Brandenburgi őrgrófság (1150?-től) (Nordmark utód őrgrófsága).
8) Az ún. Mark an der Saalemündung (965-től) (979-ben Ostmark/Mark Lausitz-cal egyesült).
9) A (szász) Ostmark / Mark (Nieder-)Lausitz (965-től).
10) Milzener Mark (Milzavia marchia) (9. század hatvanas éveitől?/1031?) (Könnyen lehet, hogy nem külön őrgrófság, hanem csak a Meißeni őrgrófság időlegesen lengyel kézre jutott keleti része.).
11) Meißeni őrgrófság (968-tól).
12) Merseburgi őrgrófság (968-tól) (982-ben a Meißeni őrgrófsággal egyesült).
13) Zeitzi őrgrófság (968-tól) (982-ben a Meißeni őrgrófsággal egyesült).
14) Mark Nabburg (11. század közepétől?) (ennek az állítólagosan III. Henrik által alapított őrgrófságnak a létezése időközben heves vita tárgya).
15) Mark Cham (11. század közepétől?) (ennek az állítólagosan III. Henrik által alapított őrgrófságnak a létezése időközben heves vita tárgya).
16) Böhmische Mark (11. század közepétől?) (ennek az állítólagosan III. Henrik által alapított őrgrófságnak a létezése időközben heves vita tárgya; 11. század második felében mindenesetre már az Osztrák őrgrófság része).
17) Osztrák őrgrófság (marcha Osterriche) / Ostmark (marchia orientalis) (955/972?-től).
18) Ungarische Mark / (osztrák) Neumark (11. század közepétől?) (ennek az állítólagosan III. Henrik által alapított őrgrófságnak a létezése időközben heves vita tárgya; 11. század második felében mindenesetre már az Osztrák őrgrófság része).
19) Mark Pütten/Pitten (1042?-től) (Ennek az állítólag Gottfried őrgróf alá rendelt őrgrófságnak a létezése nagyon kérdéses; 11. század második felében mindenesetre már a Karantániai őrgrófság része).
20) Karantániai őrgrófság (Mark an der Mur / Steiermark) (10. század hetvenes éveitől).
21) Mark an der Raab (Létezése ill. a föntebbi értelemben vett őrgrófságként való értelmezése kérdéses).
22) Mark an der Drau (Marburg és Pettau körül) (10. század második felétől?) (Létezése ill. a föntebbi értelemben vett őrgrófságként való értelmezése kérdéses).
23) Mark an der Sann (Cilli körül) (10. század második felétől?).
24) Krajnai Őrgrófság (955/973?-tól) (később rendszeresen az Isztriai Őrgrófsággal perszonálunióban kormányozták).
25) Isztriai Őrgrófság (11. század első felétől?) (később rendszeresen a Krajnai Őrgrófsággal perszonálunióban kormányozták).
Bevallom fogalmam sincs, hogy az 1018-as évszám mire utalhat. Láttam ugyan hivatkozás nélküli, ismeretterjesztő anyagban, de nem tudom honnét vehették.
Wolfram világosan úgy érvel, hogy 1030 előtt a Fischa lehetett a határ a Dunától délre, nincs ugyanis nyoma, hogy ezen a területen német adományozásra sor került volna ekkor. Ugyanakkor a Dunától északra más a helyzet, mert szerinte ott van nyoma annak, hogy jóval keletebbre lehetett itt a német-magyar határ (a Morvánál). A bécsi fiaskó után Wolfram véleménye szerint a bajorok ott veszíthettek területeket a magyaroknak.
"Erről a fentebb említett Pitten Mark-ról lehet tudni valamit?"
Valószínűtlen, hogy a Pitteni őrgrófság valaha is létezett volna. Arnold karantániai őrgróf fia és "társuralkodója" Gottfried "őrgrófsága" egy a környéken nyert adomány, amit a betörő magyarokon aratott 1042-es győzelme okán kapott. Inkább csak egy "sima" grófság.
A modern német történetírás (de jó néhány régebbi szerző is) elég szkeptikus a III. Henriknek tulajdonított őrgrófsági rendszer vonatkozásában.
Ha már a Mura szóba került, akkor Fritz Posch egy régebbi írásában azt írja, hogy a magyar határ egészen Grácnál (még konkrétabban a tőle is pár kilométerrel följebb a Mura mentén lévő Gratkornnál) húzódhatott 1043 előtt. Tekintettel arra, hogy a Mura bal partján ennél korábban nincs nyoma, hogy német király adományozott volna itt.
A német wiki azt írja, hogy Géza Magyarország királya 1161-ben panaszt tett Pettaui (II.) Frigyes határsértései miatt a salzburgi érseknél. (A Pettauiak Salzburg, vagy az annak alárendelt Gurk miniszteriálisai voltak.)
(III.) Frigyes meg állítólag csatát nyert valamilyen magyarok ellen 1199 húsvét vasárnapján és két kis települést szerzett meg a Mura bal partján Ptuj és Csáktornya közt nagyjából félúton. (Az a kis beszögellés a mai határon ez lehet - Friedau/Ormo és Polstrau/Srediče ob Dravi)
Felső-Stájerország legnagyobb és legfontosabb folyója az Enns, amelyet gyakran említettem a hozzászólásaimban is.
Nos az Enns folyó neve bekerült egy magyar kifejezésbe is, az Óperencia szó valószínűleg a német Ob der Enns (Enns fölötti, Ennsen túli) kifejezés eltorzításából keletkezett.
Persze, hogy pontosan mikor és hogyan került be a magyar nyelvbe, az már aligha tisztázható.
Egy elképzelés szerint a 18. században a felső-ausztriai Wels városban állomásozó magyar huszárok hozták magukkal a kifejezést.
Ma már leginkább csak a népmesékben szerepel a fogalom, de korábban volt "nagyon messzi, távoli hely" jelentése is, akár összetételekben is, pl. túl az Óperencián, az Őperenciás-tengeren is túl stb.
Ez, mint látható, egy elég közönséges helynév. Az általad említetteken túl is ismert ilyen nevű település a korból, ha jól emlékszem, akkor a mai Bajorországból.
Érdekes különben a történelemben, hogy egykor jelentős politikai, gazdasági központok ma jelentéktelen települések, mint Trója, Gorsium, Zalavár, Aachen.
A leírtak alapján az osztrákok, legalábbis a karintiaiak és a stájerek tényleg germán-szláv keveréknépességnek tekinthetők, bár ez nagyon durva leegyszerűsítése is a dolgoknak.
Érdekes, hogy a Keleti-Alpok vidékére az első szláv hullám észak-északkelet felől érkezett, tehát a mai cseh-morva-nyugat-szlovákiai területekről, és csak a második jött dél-délkelet felől.
Az megint egy érdekes kérdés, hogy a szláv népmozgásokat vajon valóban az avarok generálták, akár kényszerű áttelepítések formájában is vagy pedig azok spontán népmozgások voltak.
A szlovéneket illetően csak meg szeretném jegyezni, hogy az általam ismert népességgenetikai (Y-DNA) kutatások alapján a délszláv népek közül a szlovének állnak genetikailag legközelebb a nyugati szláv népekhez, ill. ők keveredtek a legkevésbé a nyugat-balkáni - dínári őslakossággal (I2a2 Y-haplocsoport).
Priwina helyzetét Német Lajos egyik eredeti oklevele röviddel halála előtt körvonalazza, mely először és egyedüli módon pontos címmel látja őt el. Priwina kérésére a király 860. február 20-án megerősítette a niederaltaichi kolostornak tett nagy zalabéri birtokajándékozását. Itt Német Lajos "az ő hűséges fejedelmeként" (fidelis dux noster) szólítja meg Priwinát, s az elajándékozott tulajdont az ő "fejedelemségébe" (in suo ducatu) helyezi.(*127) Mint Karl Brunner és Herwig Wolfram bemutatta, ezek a címek az (adófizető) fejedelmek és fejedelemségek számára voltak használatosak, s nem pedig grófok vagy grófságok vonatkozásában. (*128) Végül Priwina 860/861-es halálát követően fia Chozil zökkenőmentesen vette át a Mosapurc székhelyű pannoniai fejedelemség feletti uralmat, s ez az eljárás a frank grófságok esetében akkoriban még nem volt lehetséges. Mivel Priwinát egyetlen forrásban sem nevezik comesnek, hanem csak duxként (*129), kevéssé tűnik logikusnak belőle szándékosan grófot csinálni fejedelem helyett. Más a forráshelyzet Chozilnél, aki már atyja életében "alázatos grófként" (humillimus comes) tűnik föl(*130) és más alkalmakkor is, utoljára 874-ben a legrégebbi salzburgi évkönyvekben, gróf ill. comes de Sclavis(*132) megjelöléssel bír. Ezzel szemben egy regensburgi másolókönyvben (Traditionsnotiz) (*133) valamint egy Arnolf császár nevére hamisított oklevélben (*134) Chozilt egyértelműen "fejedelemnek" (dux), és a Konstantin élete is "Pannonia fejedelmének" (knazü panonüsk)(*135) nevezi. Ehhez jön még II. Adorján pápa 869-es levele, mely Chozilt (Kocel) egyenrangúnak címzi a morva fejedelmekkel, Rasizlavval és Zwentibolddal.(*136) A látszólagos ellentmondás arra vezethető vissza ebben a változatos titulatúrában, hogy Chozil egy bajor arisztokrata gyermekeként már atyja életében egy bajorországi grófságot igazgatott, s ezt a pannoniai fejedelemség átvételét követően is megtartotta.(*137) Emiatt alkalmazhatták rá éppúgy a comes titulust az ezzel ismerősebb bajor nótáriusok és krónikások, mint a dux vagy a szláv knazü ill. knez megjelölést. Csak Chozil halálát követően kebelezték be ismét 35 évnyi fönnállást követően a pannoniai fejedelemséget a bajor Ostlandba és adták át grófoknak azt.(*138) Arnolf király alatt Pannonia és az egykori székhely, Mosapurc, mégis újra saját fejedelmet kapott 896-ban Brazlav sziszeki dux személyében, aki végülis már négy évvel később elesett a magyarok ellenében.(*139)
(Bauuari) telepítettek le. Ők valószínűleg a püspöki birtokokról származtak. Valamivel több mint 90 telket birtokoltak. Egy kisebb telepescsoport jött Karintiából (Carentani) s őket a dombos mögöttes területre telepítették, ahol is mintegy 15 telket bírtak. Ez a karintiai csoport alapvetően szlávokból állt össze, s legvalószínűbb, hogy a Wörthi-tó környékéről származtak25, ahol is a freisingi egyház birtokkal rendelkezett.
Kevesebb mint másfél évszázad alatt, 1291-ig, mikor is kofja Loka (Bischoflack) újabb uradalmi összeírását elkészítették, a kolonizáció olyannyira előrehaladt, hogy tulajdonképpen be is fejeződött, mivel a rendelkezésre álló hasznosítható mezőgazdasági területet lényegében kiosztották. A következő két középkori urbárium 1318 és 1501-ből csak egy csekély telekszám növekedést mutat az 1291-es állapottal összevetve.26 1160 és 1291 között a telkek száma közel megnégyszereződött (kb. 300-ról 1181-re). A bajor telepesek által benépesített síkság ebben az időben oly sűrű népességgel bírt, hogy a rá következő évszázadokban nem állt már rendelkezésre hely újabb telkek számára. A kolonizáció a két folyóvölgy belső területei felé fordult, és a magasabban fekvő területeket is elérte (kb. 1200 méterig). Az irtási kolonizációhoz való telepesek szokásos módon a völgyi népesség feleslegéből származtak, eképpen többnyire ebben a második kolonizációs fázisban sem változtatták meg az etnikai struktúrát. Ez vonatkozik lényegében kofja Loka uradalmára is egy kivételtől eltekintve. A két folyóvölgy egyikének (Selka dolina/Selzacher-völgy) legkülső nyugati dombszegélyére a freisingi püspök a 13. század utolsó negyedében parasztokat telepített a már a 8. század óta freisingi tulajdonban lévő Puster-völgyi Innichenből (a mai Kelet-Tirolban). Az ottani népességfölösleg még írott forrásokból is ismert.27
A Puster-völgyből származtak azok a telepesek is, akik a Bača felső folyásának dombvidékét a Soča (Isonzo) vízgyűjtő területén röviddel a 13. század közepe előtt Tolmin (Tolmein) szomszédságában belakták, ahová őket az ottani földesúr, az Aquileia-i pátriárka hozatta.28 A dimbes-dombos eldugott környék volt kétségtelenül a döntő abban, hogy mindkét Kelet-Tirolból származó és egymás mellé telepedő közösség nyelvi identitását a 19. századig megőrizte. Az erősebb és régebbi bajor síkvidéki kolónia a kofja Loka (Bischoflack) uradalomban már korábban az asszimilációs folyamatok áldozatául esett.
Végül még egy már említett társadalmi csoportra szeretnék utalni, mely az alpesi kolonizációval és népmozgással kapcsolatos. Azokról a hivatásos olvasztómunkásokról van szó, akik idegen eredetűek voltak, és a 14. században kezdtek megtelepedni az Alpokban és az Alpokalja területen. Az első bányászok a felső Száva-völgybe Karintiából jöttek, néhányan akár a távoli Türingiából is jöhettek.29 Hozzájuk csatlakoztak később a 16. század kezdetén az itáliai Bergamóból való bányászok, akik a Bohinj (Wochein) zugban telepedtek meg. Idrija (Idria) után, ahol higanyt találtak a 15. század végén, körülbelül egy időben két bányatársasággal (egy itáliai és egy német) bányászok gyűltek egybe mindkét országból. Sokkal korábban, a 14. század kezdete előtt röviddel, Friaulból való vasolvasztókkal találkozhat az ember a kofja Loka uradalom területén.30 A hagyomány átörökítése szerint ezek Palmanovából származtak, de ez nem stimmel, hisz Palmanovát velencei erődként csak a 16. században építették föl. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a kohászkodás fölvirágzásával az az újlatin népesség is a szlovén Alpokba jött, amely egyébként ennek a területnek a mezőgazdasági kolonizációjában nem vett részt. A német nyelvszigetekkel szemben sem az újlatin sem a német olvasztómunkásoknak nem sikerült etnikai identitásukat hosszútávon megőrizniük.
