Minden ami ehhez kapcsolódik.
Nem az Osztrák-Magyar Monarchia politikusainak tevékenysége. És ne szűküljön le a békeszerződésekre. Van ezekről topic elég, pörögnek is rendessen.
Viszont láttam itt érdekes vitákat a Monarchia haditengerészetének harcairól és esélyeiről, ott meg a rohamcsapatok kialakításáról. Szóval mindez legyen egy helyen.
Nyugati front hadseregei, felszereltségük, harceljárások, csaták, minden. Keleti front, balkáni front, olasz front, afrikai, ázsiai, tengeri front.
A de facto 1898 óta független Kréta 1913 óta Görögországhoz tartozik. Az így legalább 10 évvel korábbi, még a VH. előtti történet. (Ciprus szigete lett brit.)
Legjobb tudomásom szerint a Szíriában, Irakban élő turkománok inkább türkmének, nem oszmanlik, vagy épp valamilyen szeldzsuk maradványok, nem automatikus hát, hogy Törökországhoz kellene tartozniuk. Akkor már ott is, nekik is, az önrendelkezés ...
Nagyjából ötszázezer török került áttelepítésre, 1,2 millió göröggel szemben. (Nem beszélve a még a népességcseréig terjedő időben legyilkolt párszázezer kis-ázsiai görög polgári lakosról.) Ami arányban meg még durvábbra jön ki, lévén a "fogadó" törökök (Törökország) jóval népesebb volt a "fogadó" görögségnél (Görögország), azaz a görögség jóval nagyobb hányada járt pórul.
A kis-ázsiai görögök ősidők óta ott éltek ahonnan elűzték őket, a törökök ellenben a legkésőbben jött nép voltak a Balkánon és egyes szigeteken, ráadásul elég sűrűn igen durván viselkedő, "nemszeretem" idegen hódítók. Vagy épp korábban elmohamedánosodott, eltörökösödött albánok, bosnyákok, szerbek, stb. leszármazottai (hivatalnokok, katonák, stb.) Ez utóbbiak akár vissza is térhettek volna gyökereikhez. (Mint ahogy egy részük ezt meg is tette.)
Az örmények semmi kompenzációt nem kaptak. Még csak népességcsere sem volt. A török területeken gyakorlatilag teljesen kiirtották őket.
Mindezek fényében, valóban, a Sevres-i béke is igazságtalan volt, de a Kemál győzelmét követő Lausanne-i béke szvsz még inkább az lett.
A kor értelmezése (lásd Wilson) a népek önrendelkezése, az etnikai határok nagyjából követése volt a legprogresszívebb vélemény. Természetesen ez megillette volna a görögöket, örményeket, kurdokat is. Ezt nem is vitatom, viszont a Sevres-i béke pont azért volt igazságtalan mivel a győztesek messze túlléptek ezen a törökök kárára, továbbá a maradék ország több, mint felét befolyási övezetekre osztották. Ergo, igazságtalan volt.
A felszabadító háború utáni újabb békében ez a helyére került. Más értelemben (görög, örmény viszonylat) túlnyerték magukat. A népirtások egyértelműen elítélendők, viszont a görög-török népességcsere korrekt megoldás a semleges szemszögéből nézve. Ne feledjük, hogy Nyugat-Trákiában, Makedóniában, Kavalában, Szaloniki városában, Krétán jelentős számú, helyenként többséget képező török kisebbség élt, továbbá az ekkor angolokhoz került Krétán és az olasz Dodekanészosz-szigeteken is (főleg Ródoszon).
Ezen túlmenően törökök, türkök hasonlóan sok százezres tömbjei kerültek Szíriához (francia mandátum) és Irakhoz (angol mandátum).
Csak érzelmi alapon, csak azért "igazságtalan", mert a törökök az I. vh.-ban velünk egy oldalon harcoltak, ezért "együttérzünk"? Meg hát (khm) "türk rokonok" ... ?
A tengerparton s annak 50-100-150 km-es sávjában Epheszosztól, Milétosztól le, jóval Szmirnán is túlig nem szinte színgörög városok, s körülöttük mezőgazdasággal foglalkozó görög falvak voltak? (Lásd Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia) (Szmirnában 1923-ig jelentősen több görög élt, mint Athénban vagy Thesszalonikiben.) No meg a Fekete-tenger teljes déli partvidékén is nem ugyanígy volt? (Sőt, ott bizony még szélesebb sávban!) S már úgy - konkrét várostól függően - cirka 2500-3500 éve éltek ott? S merre is volt a legtovább - még Konstantinápoly eleste után is - létező görög állam? - Nem "ősi" török területek voltak azok. Meghódított terület volt, ahol alapvetően még mindig az eredeti görög lakosság élt.
Miért problémás, hogy a kis-ázsiai görögök szabadságot akartak a saját földjükön, s nem török elnyomást? Nem szpáhi típusú, mindig csak adóztató rabló államot, ingyenélő állami hivatalnokokat*, s rabló agákat, bégeket? Volt a helyieknek saját államuk, államaik a török hódítás előtt is. S aztán, hogy ne legyenek ott, hogy ne zavarjanak, a győztes törökök megöltek vagy elüldöztek mintegy/legalább 1,5 millió embert. (A "népességcsere"-ről megjelent adatok szerint csak az elűzöttek száma kb. 1,2 millió.) A Fekete-tenger mentén a törökök a börtönökből kiengedett, felfegyverzett török és kurd rabokat (a köztörvényes bűnözőket) küldték éjszakánként a görög falvakra, kisvárosokra büntetlenül ölni, rabolni, pusztítani.
Mondd, a karlócai béke is "igazságtalan" volt? Hisz elzavarták szegény törököt ...
(*Ami a törököknél kicsit korábban - egy ideig - kicsit is előremutatónak, modernebbnek indult, az szinte mind Thesszalonikiből, azaz a Török Birodalom meglehet kevert lakosságú (görög, zsidó, török, szláv, albán, arumán, stb. vegyesen) európai nagyvárosából indult ki, nem a gőghöz, fosztogatáshoz, gyilkoláshoz szokott kis-ázsiai agáktól, bégektől.)
S persze, semmi sem teljesen egyoldalú.
A görögök valóban túlhajtották a biciklit, az első hadisikereik után nem kellett volna 300-400-500 km-nyire, vagy még mélyebbre is benyomulniuk a szárazföldre,
DE hogy jó hosszú parti sávban joggal érezhették úgy, hogy 100-150 km "jár" nekik, az miért nem nyilvánvaló egy objektív ember számára? (Khiosz, Szamosz, Kósz, stb., a partmenti szigetek miért nem lettek ismét török, ha korábban "igazságtalanság" történt a törökökkel? Ugyan mitől volt kevésbé görög Epheszosz, mint Szamosz? Vagy másképp: mitől jobban török (sicc!) Epheszosz, mint Szamosz?)
S lenne ám ennek akkori párhuzamossága is (örmények), meg közelmúltja és aktualitása is (kurdok). Valamint, ugyanekkor az arab lakosságú területek simán leszakadhattak a töröktől, mert az kellett a franciáknak, angoloknak (Szíria, Irak, stb.) Biztos hát, hogy a törököké az "igazság"?
Az első világháborút lezáró igazságtalan békék közé tartozott a Sevres-i, amely feldarabolta és ellenőrzés alá vonta a törököket - akik Musztafa Kemál vezetésével nemet mondtak és sikeres háborút vívtak a görögök ellen. Közben azért becsúszott egy keresztényellenes népirtás is... aztán 1924-ben ezen a napon újabb, a törököknek kedvező békét kötöttek.
"Fél év múlva meg úgy jöttek vissza, mintha ők nyerték volna meg a világháborút."
Román szempontból bizony meg is nyerték (persze inkább az antant nyerte meg nekik), elérve a háború kezdetén kitűzött céljaik nagy részét. A mi kárunkra.
Emlékszem amikor még elnökként, köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, amiért otthon maradva megakadályozták a megbuktatását. Ahogy szokták mondani, a politikában a hála ismeretlen fogalom. Remélem az új USA kormányzat felülvizsgálja a demokraták romániával(mint az nemzetiségi jogok legnagyobb tiszteletben tartói) kapcsolatos álláspontját! Ez a fenyegetés a hadseregükkel igen bosszantó. Sajnos néhány tized százalékkal megugrották a küszöböt.
100 éve, ezen a napon vonultunk be Bukarestbe (németekkel együtt). Donule Basescunak remélem valamelyik RMDSZ szenátor felhívta erre a figyelmét a multkori kirohanása után... A román hadsereg maradéka futott, mint a nyúl, s utána csak a különbéke mentette meg őket a teljes összeomlástól. Fél év múlva meg úgy jöttek vissza, mintha ők nyerték volna meg a világháborút.
egyedül a magyar miniszterelnök állt ki a szerbia elleni háború ellen.
az h az újságot mit írtak, ahhoz azt kéne tudnod, h az újságokat a irányítottan manipulálták, hangulatkeltés zajlott (és nem csak akkor lógott ki a lóláb)
A nagy háború kezdete, 102 éve hadat üzentünk Szerbiának... az aznapi újság szerint sosem találjátok ki énekelte a Megállj, megállj kutya Szerbia! című katonanótát...
Az egyik ősöm hősi halált halt az I. világháborúban és nem tudom, hogy az anyakönyvi bejegyzésben mi lehet a halál helye. A 33-as számú bejegyzés. Hátha valaki többet tud az Első Világháború csatáiról.
Érdekes belegondolni, hogy mondjuk egy év után a harcban álló hatalmak miért nem próbáltak meg kiszállni a háborúból? Pedig sokan azt gondolták -természetesen még a háború előtt -hogy egy parlamentáris rendszerb, ahol a választópolgárok akaratára mégiscsak figyelni kell, könnyebben meg tud egyezni az ellenségével. Csak nem gondoltak bele, hogy a választók úgy gondolkodnak, hogy ha már egyszer odaadtam a fiam/testvérem/apám stb. életét, akkor legalább ne feleslegesen tegyem. Vagyis bizonyos mértékig maguk a békét akaró választópolgárok tolták ki a háború végét, mert nem fogadták volna el azt, hogy a nagy semmiért áldozták egy csomóan az életüket.
Az I. vh. tipikusan az a háború volt, amit egy - másfél év után le kellett volna fújni a fenébe, mert semmi értelme nem volt.
A legtöbb helyen patthelyzet, állóháború alakult ki és milliók haltak meg fiatalon, teljesen fölöslegesen.
Az egészből csak a nemzetközi pénzoligarchia tudott profitálni, de az európai emberek túlnyomó többsége rosszul járt ezzel a háborúval.
A briteknél, németeknél, franciáknál, az OMM-ben lényegében alig volt olyan család, aki ne vesztett el volna valakit, ha nem is közvetlen családtagot, de valakit a közelebbi rokonságból...
Hiába hullott el, sebesült meg vagy esett fogságba majdnem másfél millió ember a Somme folyó völgyében 1916. július elsejétől, nem sikerült dűlőre vinni a világháború sorsát. Pedig a britek még friss találmányukat, a tankot is bevetették.
A nyugati frontnak a Somme menti szakasza 1916-ig viszonylagos nyugodtságot élvezett: a nagy harcok ekkor jóval délkeletebbre, Verdunnél zajlottak, ahol Erich von Falkenhayn tábornok éppen a francia haderőt próbálta kivéreztetni. A terv szerint, mivel az erődrendszert a franciák nem adhatták volna fel végzetes presztízsveszteség nélkül, a német birodalmi erők állandó támadásaikkal akarták felmorzsolni a kétségbeesetten ideküldött francia tartalékokat. Azonban Falkenhaynék elszámolták magukat, és a német veszteségek is óriásiak voltak a verduni vérszivattyúban – mondta el az MNO-nak Pollmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet munkatársa.
---------------------
A háborúban egyébként az antant és a központi hatalmak stratégiái fekvésükből fakadóan is merőben eltértek egymástól: előbbiek körbevették a központi hatalmakat, így több helyről tudták egyszerre támadni, akik viszont egységes tömbként a vasúttal gyorsan csoportosították át a csapatokat.
---------------------
Az antant ugyanakkor mindent megtett, hogy valahogy csökkentse a nyugati frontra nehezedő iszonyatos nyomást, ezért 1916 tavaszán összehangolt támadást indított nyugaton, keleten és délen egyaránt.
Azonban elszámították magukat. Az oroszok Naracs-tavi offenzívája egyenesen katasztrófába torkollott, a közel ötszörös túlerő ellenére a németek szanaszét verték őket. A nemrég belépett olaszok márciusi attakja – az ötödik isonzói csata – valószínűleg inkább csak a szövetségeseik felé vállalt kötelezettségeik tessék-lássék betartására indult, el is akadt hamar.
Az osztrák–magyar ellentámadás viszont nem késlekedett májusban Dél-Tirolban, Róma pedig pánikba esett, és azzal fenyegette meg szövetségeseit, hogy kilép a háborúból, ha nem segítenek, és nem hozzák előrébb a nyárra tervezett újabb összehangolt támadást.
Ha nincsenek az oroszok, vége az antantnak
Ezért a megtépázott orosz hadsereg tábornoka, Bruszilov ezúttal véres, de sikeres támadást indított a Monarchia ellen – később Románia is megtámadta Ausztria–Magyarországot, amivel komoly válságba sodorta Berlin legerősebb szövetségesét. A németeknek ezért csapatokat kellett átdobniuk keletre, hogy megakadályozzák a front összeomlását, viszont így jelentősen meggyengítették nyugati pozícióikat – erről már Gecse Géza történész beszélt, aki szerint az oroszok így akkora segítséget nyújtottak nyugati szövetségeseiknek, hogy hiába estek ki különbékével 1917-ben a háborúból, végül majdnem meghívták őket a győztes hatalmak közé Versailles-be.
Ostobán rohamozó britek Brit gyalogos katonák Ginchy közelébenFotó: Wikipédia
Eközben viszont megindult a francia–brit ellentámadás – nem Verdunnél, ahol a németek várták, hanem északnyugatabbra, a Somme folyó völgyében. Bár a britek heroikus propagandafilmet forgattak az itt folyó harcokról, valójában Pollmann szerint nem sok okuk volt büszkének lenni. Taktikai baklövéseik miatt már 1914-ben, a marne-i csatában akkora vereséget szenvedtek, hogy majdnem pakolt, és hazament az egész expedíciós hadsereg.
Akkor pedig a németek minden bizonnyal áttörték volna a francia vonalakat, és az egész világháború máshogy alakul. Ez ugyan nem történt meg, de láthatóan semmit sem tanultak két év alatt:
a Somme-nál a korszerűtlen haditechnika és az ostoba stratégia miatt a támadás megindításakor egyetlen nap a brit hadsereg valaha volt legnagyobb veszteségét szenvedték el.
Csaknem hatvanezer embert vesztettek, ebből húszezren meg is haltak, és rengeteg példamutatóan rohamozó tiszt is elesett a géppuskaállások elleni gyalogsági támadásokban. A franciák némiképp jobban szerepeltek, de sokáig egyszerűen képtelenek voltak érdemben felszaggatni a német állásokat. A vérengzés hónapokig folytatódott – egyébként maga az ekkor káplárként szolgáló Adolf Hitler is itt kapott láblövést –, és előkerültek a legújabb fegyverek is.
Ezek közül a harci gázt például Németország már az előző év tavaszán bevetette. A Monarchia hadserege 1916. június 29-én alkalmazta a Doberdó-fennsíkon, azonban az osztrák–magyar tábornokok olyan embertelennek találták a pusztítást, hogy a későbbiekben inkább lemondtak róla. Ugyancsak előkerültek a lángszórók, amelyek feladata az ellenség „kifüstölése” volt a lövészárkokból. Jól mutatja e fegyver használóinak „népszerűségét”, hogy nem nagyon élték túl, ha hadifogságba estek.
Aztán jöttek a tankok, a brit hadsereg folyadékszállító járműveknek álcázott, újonnan kifejlesztett titkos fegyverei. A C-15-ös típusú első lánctalpas harckocsikat a nehéztüzérség által szétbombázott, nehéz terepen való mozgásra, illetve a drótakadályok leküzdésére dolgozták ki a brit konstruktőrök, egy részükön ekkor még géppuska sem volt, nemhogy löveg. Azonban első bevetésükön, 1916 szeptemberében inkább csak afféle pszichológiai fegyverként lehetett őket alkalmazni, mert
még a sétatempónál is lassabbak voltak, alig 25 kilométer volt a hatótávjuk, ráadásul gyakran meghibásodtak
– az első bevetett 39 járműből csupán 22 érte el egyáltalán a német vonalakat. Valóban nagy riadalmat okoztak a harminctonnás acélmonstrumok, ahogy talán egykor Hannibál elefántjai tették, de valós fenyegetést ekkor még nem nagyon jelentettek.
Mindettől függetlenül novemberre a brit–francia erők ismétlődő támadásaikkal végül visszavetették a németeket, így az antant sokáig a saját győzelmeként értékelte a csatát. A veszteséglista azonban mindkét fél oldalán óriási volt, a britek 420, a franciák 200, a németek a két antanthatalomnál valamivel kevesebb, mintegy 450 ezer embert vesztettek halottakban, foglyokban és sebesültekben.
hirdetés
A német hadigépezet viszont nem omlott össze, sőt, egészen 1918-ig tovább tudta fokozni a termelést. A monarchia azonban eközben a Bruszilov-offenzíva és a román támadás miatt ki nem heverhető pofont kapott. Ezért Ausztria–Magyarország német segítségre szorult, és egyre inkább alárendelődött a Német Birodalom érdekeinek, ami a későbbi béketapogatózások során végzetes házasságnak bizonyult.
Száz éve kezdődött a világtörténelem egyik legvéresebb ütközete, a somme-i csata. A britek veszteségei elképesztőek voltak. Ahogy a németekéi is. Tovább »
