Én 6-7 éve voltam egy Vad Fruttik koncerten, szerintem akkor voltak a csúcson, túl a presszós-goás korszakukon, meg a müpás elekro koncertjükön: volt Hold, Szemben a nappal, Repülni roncsokat stb. Szerintem szuper volt, azóta viszont mintha nem lenne már előre ;-(((
De figyu már, Te mindenféle csúnyaságot olvasol az orosz-ukrán háborúról meg aktpolitikról pölö hogy vágott hanyatt a válás téma. Csak kérdem. Ne valaszolj.
A Vad Fruttik legújabb számát akartam meghallgatni, de a cikk, amiben olvastam róla, annyi mindent elmondott róla, hogy milyen mély, drámai stb az igaz történeten (x felesége bejelenti, hogy elválik, ami x-nek durva gyomros) alapuló dal, hogy végül úgy döntöttem, nem, most ehhez nekem nincs hangulatom.
Ha a szerző csak annyit írt volna, hogy na, itt van, hallgassátok, ráklikkelek... de így nem.
Flore Laurentienne - kanadai (francia) szimfonikus-instrumentális banda, nem feltétlenül zenei forradalom, de azért izgalmas, ahogy a vonósok rezonálnak és együtt lüktetnek a billentyűssel és a zajkeltő szekcióval
Raül Refree - spanyol (katalán?) zenész, hibátlanul mediterrán gitárpengetéssel, Núria Andorrát pedig külön élmény nézni, ahogy a ritmust csinálja
[Ez viszont nagyon önismétlő és sajnos ötlettelen, pedig igazán nagy Radiohead rajongó voltam és vagyok, de azért tisztelettel megkérdezném, hogy ezt most mégis miért kellett: The Smile ]
Ezen besírtam már 30 évvel ezelőtt is, a retteneteen bő lére eresztett bevezetőjével, meg a szkafandersisakjuk alatt kavbojkalapot viselő űrizékkel ;-)))
De szép a szövege:
"I seen London, Paris, Budapest, Kashmir and Tokyo And there ain't no sight like a desert night looking down on Mexico"
A nyolcvanas évek végén volt népszerű az MTV-n ez a félig country, félig sci-fi videoklip, ami, úgy látszik, mára már senkinek nincs meg eredeti minőségben, csak valami poros videomagnó kazettáról bányászhatták elő, de így is érdekes.
(Valószínűleg magának Kenny Rogersnek sem volt meg az eredeti felvétel.)
