Szokásunkhoz híven csapatonként értékeljük az őszi szezont, az egyszerűség kedvéért minden edzőnek ugyanazon kérdéseket tettük fel. A válaszok néha meglepően őszinték, néha túlzottan diplomatikusak - de talán éppen ettől válnak igazán érdekessé... 1. Mi a véleménye a Lothar Matthäus vezette magyar válogatott 2004-es teljesítményéről? 2. Mi volt a legjobb edzői húzása a bajnokság során? 3. Mi volt a legrosszabb edzői húzása a bajnokság során? 4. Kivel volt elégedett az őszi idényben? 5. Kinek a teljesítménye maradt el a várttól? 6. Mi a véleménye a játékvezetésről? 7. Állítsa össze az őszi idény válogatottját!
Gálhidi György
1. Vannak ugyan biztató jelek, de ennek ellenére a selejtező mérkőzések a papírforma-eredményeket hozták, jó lett volna, ha egy bravúr is becsúszik. Úgy érzem, hogy taktikailag egy kicsit előrébb tarthatna a csapat, de biztató a fiatal játékosok folyamatos beépítése. Éppen ezért azt várom, hogy további tehetségek (például a kispesti Vadócz) bizonyítási lehetőséget kapjanak. 2. A Kaposvár elleni idegenbeli mérkőzés előtt két játékosom is cserét kért a bemelegítést követően, így léphetett pályára Müller Zsolt és Polyák Attila. A mérkőzés egyetlen gólját végül Polyák szerezte... 3. A Vasas ellen úgy küldtem a pályára a fiúkat, hogy győzelemre játszanak. Elképzelhető, hogy egy biztonságosabb, stabilabb védekezéssel jobb eredményt tudtunk volna elérni... 4. Vitelki Zoltán végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, rajta kívül Máté Péternek és Tisza Tibornak volt egy négy-öt meccses jó szériája... 5. Annak ellenére, hogy Egressy Gábor 4 gólt lőtt, még nem tudott igazán vezére lenni a csapatnak. 6. Általában korrekt játékvezetés jellemezte mérkőzéseinket itthon és idegenben egyaránt. Ugyan legutóbb, Újpesten három gólunkat nem adták meg az asszisztensek beintése alapján, de még egyszer mondom: alapvetően jó a véleményem a bírókról... 7. Szűcs L. - Vukmir, Éger, Stark, Szamosi - Rósa D, Vadócz, Sándor T. Huszti - Bajevszki, Kerekes
A Liga fegyelmi bizottsága keddi ülésén (újfent) kizárta a DVTK-t az átigazolásból, addig, amíg az nem fizeti ki október havi járandóságát Kiprich Józsefnek.
A testület november közepén már hozott egy hasonló jellegű döntést, akkor azért, mert a Siófok FC Kft. - még az előző szezonból - mintegy másfél millió forinttal tartozik két egykori labdarúgójának, Csordás Csabának és Györök Tamásnak. A határozat addig érvényes, amíg nem történik teljesítés.
- A két futballistával folyamatban van a megállapodás, reményeink szerint az átigazolási időszak kezdetéig, január 16-ig rendezni tudjuk ezt az ügyet - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Ebedli Ferenc, a DVTK BFC sportigazgatója, aki a klub kontra Kiprich József esethez az alábbiakat fűzte hozzá:
Három héttel később
- Kiprich József kontraktusa eredetileg 2005. június 30-ig szólt volna, ám mert a szakember a klubot védő pontokat kivetette a tervezetből, úgy döntöttünk, hogy akkor csupán fél évvel rövidebb ideig, 2004. december 31-ig ajánlunk neki szerződést, amit ő elfogadott. Amíg itt volt, fokozatosan védtem Kiprich Józsefet, hiszen nehéz dolga volt, de a 6. forduló után sor került a váltásra, s úgy érzem, korrekten megegyeztünk, amit írásban is lefektettünk: abban maradtunk, hogy a fennmaradó háromhavi bérét a Diósgyőr több részletben egyenlíti ki, ami nagy könnyebbség lett volna a számunkra. Nos, miután az augusztusi fizetését szeptember 15. helyett csupán három héttel később kapta meg, azzal állt elő, hogy a megállapodást nem írja alá, s egyben kéri a pénzt. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a Ligához fordul.
Ajánlatot tett
Kiprich József az fb keddi ülésén nem vett részt, ám a Feyenoord volt támadóját az ÉM-nek sikerült elérnie: Megmondom őszintén, kissé ideges lettem, amikor kiderült, hogy ennyit csúszik a fizetésem. Ha csak egy hét lett volna, nem szólok egy szót se, aláírok... Ráadásul elvártam volna azt is, hogy minderről tájékoztassanak a klub vezetői, nem mondták azt, ,,Józsi, légy türelemmel!".
A fegyelmi tárgyalás előtt különben egyeztettem az ügyvédemmel, aki továbbította az ajánlatomat, a Diósgyőr képviselői felé. Ebben nem kérem egyben a pénzt, hajlok a részletfizetésre, mert megértem a DVTK anyagi helyzetét. Bízom benne, hogy hamar le tudjuk zárni ezt az ügyet, ez mindkét félnek az érdeke.
- Hogy nem tájékoztattuk Kiprich Józsefet a csúszásról, tévedés... - reagált minderre Ebedli Ferenc. - A keddi összejövetelen az ügyvéd csak annak az összegnek a nagyságát közölte, amennyire igényt tart a tréner.
A szurkolók kíváncsian várják, hogy a Diósgyőrnek miként sikerül megerősítenie a keretét a téli szünetben: ezzel kapcsolatban már több pletyka is napvilágra került.
Ezek némelyike újabb debreceni labdarúgók (volt siófoki?) érkezéséről szól(t), mások kispadon, vagy még ott sem ülő ferencvárosiakat hoznak kapcsolatba a miskolci klubbal, de akadt olyan is, amely nem tartja kizártnak, hogy a nehéz helyzetben lévő Zalaegerszegből igazol a DVTK.
- Értem a szurkolók ezirányú igényét, de addig senkinek a nevével sem szeretnék dobálózni, amíg valami nem válik biztossá - fogalmazott Ebedli Ferenc. - Csak induljunk ki abból, hogy hetekig ,,Geriztünk", aztán...
Két dolgot sajnos tudomásul kell vennünk: az egyik, hogy a döntés nem a mi, hanem a játékosok kezében van, a másik, hogy valamennyi klub szétnéz a piacon, s ha mondjuk mellettünk a Ferencváros vagy az Újpest is szemet vet valakire, akkor az adott labdarúgó nem bennünket fog választani. Ha a Diósgyőrt jól működtették volna az elmúlt években, s most ott lennénk a 4-6. hely valamelyikén, valószínűleg más lenne a szituáció...
Azt viszont ígérhetjük, hogy aki hozzánk jön, az folyamatosan játéklehetőséget fog kapni, időben hozzájut majd a béréhez, s az ország legnagyobb szurkolótábora előtt bizonyíthat hétről-hétre.
A DVTK BFC január 3-án kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a piros-fehérek melyik együttessel és hol játsszák első előkészületi mérkőzésüket.
Ettől biztosabbnak tűnik az a dél-olaszországi, Bari környéki edzőtáborozás, amelyre február 5. és 15. között kerülne sor.
- Felvettük a kapcsolatot az ottaniakkal, és elküldtünk egy anyagot is magunkról - tette hozzá a témához Ebedli Ferenc, sportigazgató. - Kaptunk ajánlatot Horvátországból is, de az olasz szimpatikusabbnak tűnik, már csak azért is, mert ők vendégül látnának bennünket, amit mi nyáron tudnánk viszonozni. A tíz, kinn eltöltött nap alatt minden bizonnyal 3-4 edzőmeccset is játszanánk.
Az NB I-es Diósgyőri VTK hazai találkozóin (a Győr és Nyíregyháza ellen) tapasztalt rendbontások miatt beléptetőrendszert építenek ki.
Természetesen az elöregedett létesítmény és annak "múlt századi" infrastruktúrája miatt beléptetőrendszert építenek ki az Andrássy úton és fél méterrel magasítják meg a stadion külső kerítését.
Arról hogy hol tartanak a munkálatok Pelcz Gábort, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtetô Kht. (DSM Kht.) ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
- Mindenképpen az a célünk, hogy a tavaszi első hazai meccsre, a Fradi elleni találkozóra a külső kerítés rendben legyen - mondta előljáróban a létesítményvezető. - Reményeim szerint - ha nem lesznek kemény mínuszok - már karácsony előtt el tudjuk kezdeni a munkát.
Ugyanakkor kiderült az is, hogy a tél folyamán kész tervekkel szeretne rendelkezni a beléptető és térfigyelő rendszerrel kapcsolatban a DSM Kht. Azonban elképzelhető, hogy a rendszer csak akkor lesz kézzel fogható, és használható ha a stadionrekontsrukciós program 2005-ben Diósgyőrbe ér.
Hagyományainknak megfelelően az őszi szezon után ismét kihirdetésre kerül, hogy mely játékosunk nyújtotta a szezonban a legjobb teljesítményt, illetve melyek voltak azok a meccsek ahol a legjobban, illetve a leggyengébben szerepeltünk. Tavaly Nagy Zoltán lett a befutó, aki kapusként szerepelt a Diósgyőrben, de idén, mivel Zoli már nincs itt, új labdarúgó neve került föl a virtuális serlegünkre, aki pedig nem más mint Kövesfalvi István. A pontozásnál az Észak-Magyarország napilapban megjelent osztályzatokat vettük figyelembe - melyek megtalálhatóak honlapunkon is.
1. Legtöbb időt a pályán töltők: Csupán egyetlenegy olyan futballista akadt Miskolcon, aki az összes élvonalbeli találkozón pályára léphetett, bár ő sem focizta végig a 15x90 percet. A fiatal Tisza Tibornak adatott ez meg, aki az 1266 percével megnyerte ezt a versenyt. A második helyezett Virágh Aladár lett a maga 1196 percével, míg a harmadik helyen a szezon első részében csapatkapitányi tisztséget betöltő Hornyák Vendel végzett, 1179 perccel. A 2004/2005-ős pontvadászat őszi felvonásában 21 labdarúgó ölthette magára a gyönyörű piros-fehér mezt.
2. Legjobb meccseink: Az eredmény megállapításánál a játékosok eredményeinek az átlagát vettük figyelembe. A dobogón holtverseny született, így a pályán elért eredmény rangsorolt. 1. DVTK-ZTE 2-1 5.forduló - 6.55-ös pontátlag 2. DVTK-Sopron 1-0 14.forduló - 6.00 3. DVTK-MTK 2-2 10.forduló - 6.00
3. Legrosszabb meccseink: Az első helyre került meccset láthatta az egész ország. Sajnos! 1. DVTK-Debrecen 0-2 3.forduló - 4.31 2. Fehérvár-DVTK 3-0 9.forduló - 4.50 3. Vasas-DVTK 3-1 13.forduló - 4.64
4. Az év csapata: Két tréner ült ebben a szakaszban a kispadon, de igazából nem történtek nagy mozgások a kezdőcsapatban. Ez az oka annak is, hogy ebben az összeállításban nagy meglepetés nem született.
5. Az év játékosa: Úgy gondoltuk, hogy követjük azt a hagyományt, hogy csak azoknak az eredményeivel számoltunk, akik több időt töltöttek a pályán, így garantált a pontos eredmény. Ahhoz, hogy egy labdarúgó felkerülhessen erre a listára, idén az volt a szempont, hogy legalább hatszor számmal is értékelve legyen a megyei napilap által. Ennek a kritériumnak 15 focista felet meg, akik közül a legjobb teljesítményt a nagyszerű hálóőr: Kövesfalvi érte el (72 ponttal, illetve 6,00-ás átlaggal). A legtöbb pontot azonban nem ő, hanem a nélkülözhetetlen Tisza Tibi gyűjtötte, szám szerint 80-at.
Rangsor: 1. KÖVESFALVI ISTVÁN 6.00 2. Máté Péter 5.77 3. Sipeki István és Mogyorósi József 5.64 (abszolút döntetlen) 5. Vitelki Zoltán 5.36 6. Tisza Tibor 5.33 7. Egressy Gábor 5.22 8. Virágh Aladár 5.14 9. Hornyák Vendel 5.08 10. Belényesi Miklós 5.00 (több mérkőzés miatt) 11. Müller Zsolt 5.00 12. Katona Attila 4.92 13. Papp Gergely 4.83 14. Horváth Tibor 4.80 15. Mogyorósi Gábor 4.50
A nagy nyári zűrzavar után vágott neki a 2004/2005-ös élvonalbeli labdarúgó-bajnokságnak a Diósgyőri VTK BFC gárdája.
Az első hat mérkőzésen Kiprich József irányította a piros-fehér alakulatot, ám szeptember végén Gálhidi György váltotta az egykori remek támadót.
- Kispest után Kecskemétre hívták, ahol nem töltött sok időt: szerencsére, vagy sem, ami azért is érdekelne, mert gondolom, volt már attól könnyebb feladata is, minthogy egy ,,tökutolsó" csapattal elkezdeni a pontgyűjtést.
- Kecskeméten csupán addig maradtam volna, amíg nem érkezik felkérés az első osztályból vagy külföldről, bár a nyáron olyan dolgok történtek, hogy ha nem hívnak Diósgyőrből, akkor is eljöttem volna. A miskolci eseményekről hallottam, olvastam; sokáig azt sem lehetett tudni, ki a tulajdonos; két csapat edzett... de a DVTK végül is elindult a bajnokságban. A váltás gyorsan, 2-3 nap alatt lezajlott, egy igazi, s nem könnyű kihívást vállaltam, a hat meccsen szerzett nulla pont jelzésértékű volt - mondta el Gálhidi György.
- A rajt előtt nem sokkal éppenhogy csak sikerült összeállítani egy csapatot, amelyet, ahogy jöttek a vereségek, egyre többen kiálltottak ki biztos kiesőnek. Ehhez képest...
- ...ehhez képest van tizenhárom pontunk, s tizennegyedikek vagyunk. Az ön által említett hangokkal nem foglalkoztam, nem is ez egy edző dolga. Bíztam magamban, hogy győzni is tud a csapat, képes pontokat szerezni, máshogy nem is lett volna értelme az egésznek. Nem öndícséret, de eddig bárhol jártam, mindig megmozdult valami az adott klubnál, sok labdarúgóból közel a maximumot ki tudtam hozni. Lehet frázis, de csak a munkában hiszek és azzal előbb-utóbb együtt jár az eredményesség, s a játékosokat is partnerként kezelem, ami szintén szintén pozitívumként szokott jelentkezni. Engem az élet úgy nevelt, hogy sokszor kellett felkelnem a padlóról, ezért is van talán bennem az állandó bizonyítani akarás. Valahol, valaki azt mondta: ,,Ha nem halsz bele a kudarcba, mentálisan erős leszel." Ez a pályafutásomra is érvényes, hiszen 30 évesen lettem olimpiai válogatott, ami megmutatta, hogy az utolsó pillanatig érdemes küzdeni.
- Talán amiatt is jöttek az eredmények, mert mindig a hitet és az önbizalmat hangsúlyozta. Annak ellenére, hogy a Diósgyőr kerete nem volt igazán erős az ősz folyamán.
- Nem érzem, éreztem gyengébbnek a társaságot, mint a 8-10. helynél lejjebb lévőket, mellesleg vallom, hogy közepes képességű futballistákból jó pszichológiával többet is ki lehet hozni. Azt gondolom, ha fizikálisan rendbe jövünk, még jobbak leszünk; nekünk nincsenek sztárjaink, a tizenhárom pontot az egységünknek köszönhetjük és a bennmaradást, ami az elsődleges cél, is ezzel valósíthatjuk meg. Persze, szeretnénk igazolni, legalább négy posztra, elsősorban itthonról.
- Első mérkőzésén máris nyerni tudott a Diósgyőr, ami egyrészt nem volt rossz belépő az ön számára, másrészt a játékosok és a szurkolók is elhihették: azért ez a kieséses dolog nem olyan egyszerű...
- Ha az a meccs ,,nem sül" annyira, biztosan nehezebben mentünk volna előre, ugyanakkor azt hozzá kell tennem: az azt követő két hét szünet nem jött jókor. A Nyíregyháza talákozót sajnálom, az egy hatpontos összecsapás volt, viszont az is igaz, hogy szereztünk néhányszor úgy pontot, pontokat, hogy azokkal előre nem kalkuláltunk. A Spartacus mérkőzésnek úgy indultunk neki, hogy ,,Győzni kell!", s a Vasas pályáján is hasonló felfogásban küldtem pályára a csapatot. Ez talán hiba volt, mert rombolással, bunkerfocival valószínűleg jobban szerepelhettünk volna, de: a klub vezetőivel hisszük, hogy csak látványos labdarúgással érhetjük el, hogy kéthetente 8-10 ezren jöjjenek ki a stadionba. Egyszer-kétszer most még beleroppant a csapat a túlzott elvárásba, de mindez rövidesen működőképes lehet.
- Maga a tény, hogy nem kiesőhelyen telel a gárda, azt is sugallhatná, hogy tulajdonképpen mindenkinek a produkciójával elégedett lehet.
- Vitelki Zoli egyenletesen jól játszott az általam vezetett kilenc mérkőzésen, míg sokan voltak olyanok, akik többször, kétszer, háromszor, négyszer nyújtottak kiemelkedőt. Például Máté, aki előtt nagy jövő áll, ha megnyugszik, ha racionálisabb lesz a játéka. Tisza sokszor lőtt gólokat, eleinte nem figyeltek rá, az ősz vége felé azonban már jobban. Örültem, hogy Róth Anti beválogatta, s hogy a nemzeti csapatban is eredményes tudott lenni. Hasonló jókat mondhatok Mogyorósiról, Kövesfalviról, Katonáról, Horváth T-ről, Virághról és Egressyről, aki még nem igazán vezéregyéniség, márpedig neki azzá kell vállnia. Hompoth-tal kapcsolatban - aki nálam az utolsó két fordulóban kapott kezdőként lehetőséget, s játszott kiválóan - van némi hiányérzetem, vajon korábban, az edzéseken miért nem mutatta meg képességeit?
Abaújszántón tartotta évadzáróját a Diósgyőri VTK-BFC NB I-es labdarúgócsapata.
A vacsorát követően pincelátogatáson vették részt a játékosok és a klub dolgozói, valamint az NB III-as Abaújszántó futballistái, vezetői - az abaúji város polgármesterének, Soltész Zoltánnak a meghívására.
Miskolc, december 1., 10.55 A tréner várja az újabb "építkezést".
Az Újpest elleni vereséggel búcsúzott az ősztől a Diósgyőr együttese, a szezont komoly gondokkal kezdő miskolciaknak azonban nincs miért szégyenkezniük:
- Nem szakadtunk le a mezőnytől, ez fontos, ráadásul a csapatjáték is kezd alakulni - értékelt honlapunknak Gálhidi György vezetőedző. - Úgy érzem, hogy a januári alapozástól egy masszívabb csapatot építhetünk fel, amely gond nélkül kivívhatja a bennmaradást."
A diósgyőri labdarúgócsapat csütörtökön délelőtt tartja idei utolsó tréningjét, majd péntektől szabadságra mennek a játékosok.
Gálhidi György, a DVTK BFC vezetőedzője elmondta: a futballisták egyéni felkészülései tervet kapnak a pihenőidőre, amelyben elsősorban futó- és erősítő gyakorlatok szerepelnek majd. A társaság a tervek szerint 2005. január 3-án, hétfőn találkozik ismét.
- Mindenek előtt szeretném megköszönni a játékosoknak, segítőimnek, valamint a klub vezetőinek az elmúlt két hónapot - fogalmazott a szakember. - A felkészülés pontos menete még nem ismert, de elsősorban azt szeretnénk, ha a diósgyőri salakos pályán tudnánk dolgozni, s mindemellett sikerülne konditermet és termet is találni. Örülnénk, ha összejönne egy külföldi edzőtábor, ahol ideális éghajlati- és pályaviszonyok mellett végezhetnénk a munkát. Boldog vagyok, hogy a szurkolók ennyire szeretik a DVTK-t, ám a helyi vállalkozások, cégek részéről kicsit több támogatást kérnénk, amit ezek a játékosok - úgy érzem - kiérdemeltek.
Arany Ászok Liga, 15. forduló: Újpest FC-Diósgyőri BFC.
A súlyos vereség ellenére Gálhidi György azt mondta, ő bizony elégedett a csapatával Megyeri út: visszatért a jókedv KECSKÉS ISTVÁN, SINKOVICS GÁBOR NS, 2004-11-28
Hová tűnt a mindent elsöprő lendület, s hová tűnt a mindenáron való győzni akarás? Ezek a kérdések foglalkoztatták az Újpest szurkolóit, akik sehogyan sem értik, mi történt a csapatukkal. Mert miről is szólt a bajnokság eleje? A szakma, no meg a közvélemény egyöntetűleg vallotta: az Újpest játssza a legkorszerűbb és a legdinamikusabb futballt itthon, ezt még Lothar Matthäus szövetségi kapitány is elismerte.
Ehhez képest…
Az utolsó fordulóra már úgy futott ki a lila-fehér alakulat, hogy esélye sem maradt a dobogóra lépésre, mi több, szerdán az immár szokásos csúfos kupakudarcon is túljutott. A bodajki vereség igencsak fájó pont a drukkereknek, és ezt bizony nem könnyű helyrehozni egy bajnoki sikerrel. Ám akik kijöttek ezen a hűvös téli délutánon a Szusza Ferenc-stadionba, azok először is jó nagyokat kortyoltak a forró teából, majd nagy levegőt vettek, és végig buzdították az Újpestet. De - és ez bizony ritka a Megyeri úton - olykor leszurkolta őket a Diósgyőr-tábor. A miskolciak lehettek vagy háromszázan, és remek hangulatot teremtettek, végigüvöltötték a mérkőzést. Pedig a meccs első félideje tulajdonképpen nem is hozott unalmas futballt. Láthattunk három gólt, enyhe újpesti mezőnyfölényt, veszélyes diósgyőri kontrákat és persze sok-sok rossz átadást, technikai hibát. Az Újpest tűnt magabiztosabbnak, a korán megszerzett vezető gól után azt hitte az ember, hogy majd most megint magára talál a lila-fehér alakulat, és visszalop valamit a szezoneleji formából. De a Diósgyőr, amelyet Gálhidi György remekül összerakott, megszervezett, nem ijedt meg, és ahogy szurkolói hatalmas transzparensen kérték, felszabadultan, idegeskedés nélkül játszott - s egyenlített is.
Az Újpestből egyébként hiányzott a pénteki edzésen megsérült Erős Károly, valamint a régóta a lábát fájlaló Juhár Tamás, de a liláktól nélkülük is győzelmet várt a hazai publikum, hogy legalább a slusszpoén, az őszi idényzáró jól sikerüljön. És a lilák lelkesedése meghozta az újbóli vezetést, a szünetre a hazaiak mehettek előnnyel - s ez a látottak alapján megérdemeltnek tűnt. S ha az első félidőben dicsértük az Újpestet, akkor a második játékrészben gyakorlatilag már csak az elismerés hangján szólhatunk a lilák teljesítményéről. A hazaiak szereztek két újabb gólt, s köztük volt egy olyan Tóth Norbert-szabadrúgás, amelyet bármelyik nyugati bajnokságban napokig ismételgetnének. A lilák offenzívájával szemben tehetetlennek bizonyult a Diósgyőr, de a súlyos vereség ellenére azt is érdemes megemlíteni, hogy a vendégek még háromgólos hátrányban is ziccereket dolgoztak ki a rivális kapuja előtt, ám ezen a napon fejet kellett hajtaniuk egy jobb csapat előtt. S ha a tudósítást azzal kezdtük, hogy hová tűnt a mindenáron győzni akarás és a feltartóztathatatlan, gólratörő futball Újpestről, akkor íme itt a válasz a kérdésekre: a violák az őszi idény utolsó fordulójára valamit visszahoztak a korábbi felejthetetlen pillanatokból.
Percről percre
14. perc: Farkas Balázs jobboldali szöglete után átszállt a labda a bal szélre. Tóth Norbert a 16-oson belül átvette, majd nagy erővel az alapvonalról középre lőtte a labdát, amit a berobbanó Kovács Zoltán jobbal, két méterről a kapu közepébe lőtt. 1-0 19. perc: Tisza ugratta ki jó ütemben a kilépő Egressyt, aki becsúszva, ballal elgurította a labdát a kapujából 12 méterre kimozduló Vlaszák mellett. A nem túl nagy lendülettel guruló labda szép lassan az Újpest kapujának közepébe vánszorgott. 1-1 32. perc: Egressy végzett el szögletet a jobb oldalról. Mindenkit meglepve nagy erővel kapura csavarta a labdát, amit Vlaszák a bal alsó saroknál épphogy ki tudott ütni. Volt olyan vendégjátékos, aki gólt reklamált… 33. perc: Tóth Norbert végzett el szabadrúgást a Diósgyőr kapujától 20 méterre. A nagy erejű, ballábas lövése után a labda Farkas Balázson megpattant, majd a felső lécre vágódott, a kipattanót az érkező Rajczi négy méterről, ballal a jobb felső sarokba lőtte. 2-1 57. perc: Farkas Balázs jobb oldali szöglete után Tamási érkezett nagy lendülettel a 16-oson belül, és hét méterről a bal felső sarokba fejelte a labdát. 3-1 60. perc: A diósgyőri kaputól 30 méterre buktatta Hompoth Tóth Norbertet. A lila-fehérek középpályása állította le a labdát, és ballal, bődületes erővel, védhetetlenül a bal felső sarokba vágta a labdát. 4-1 85. perc: Gajda tört be jobb oldalról az újpesti 16-oson belülre, ám amikor mindenkit lerázott magáról, hibázott, és jobbal keresztbe gurította az üres kapu előtt a labdát.
Mestermérleg, játékvezető értékelése, fény és árnyék
Rendkívül büszke vagyok a játékosaimra. Számunkra nagy volt a tét, de ennek ellenére is úgy kezdtünk, ahogy tavasszal is futballoztunk. Végig mi irányítottunk a mérkőzésen. Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője
Az eredménnyel természetesen nem, de a csapat játékával elégedett lehetek. Nagy helyzeteket hibáztunk el, amit nagyon sajnálok, mert szorosabb is lehetett volna a mérkőzés. Gálhidi György, a Diósgyőr vezetőedzője
Játékvezető értékelése Játékvezető: Arany Tamás (7). A bíró legnagyobb erénye, hogy lap nélkül le tudta hozni ezt a mérkőzést, holott az első félidőben kezezésért egyaránt adhatott volna sárga lapot Belényesi Miklósnak és Vanczák Vilmosnak is. Ezen felül rosszul alkalmazta több esetben is az előnyszabályt, és olykor fölöslegesen állította meg az akciókat. Asszisztensek: L. Tóth L., Szabó Z.
Fény és árnyék Az Újpest mindig is híres volt arról, hogy odafigyel szurkolóira. December 19-én, vasárnap például ismét megrendezik az Újpest Családkupát a Szusza Ferenc-stadion hátsó füves pályáján, amelyen várhatóan most is több százan vesznek részt. Lám, a futball itt akkor sem hal meg, ha már vége a bajnokságnak.
Hogy a rendőrök nagy biztosítása mégsem volt túlzó, azt bizonyítja, hogy az addig sportszerű légkörben zajló mérkőzésen az első félidő hajrájában a Diósgyőr tábora szidni, pocskondiázni kezdte az újpestieket, akik megindultak a kerítés és a vendégek felé. Szerencsére volt két üres, lezárt szektor a felek közt…
Miskolc, november 26., 21.40 Hazai pályán az utolsó öt meccséből 10 pontot szerzett a Diósgyőr.
Alaposan megerősödött a bajnokság elején még pofozógépnek tartott Diósgyőr az elmúlt időszakban, legalábbis ami a hazai pályán nyújtott teljesítményt illeti. Gálhidi György vezetőedző csapata ugyanis október 2-a óta mindössze egyetlen alkalommal volt kénytelen kapitulálni otthonában - fájdalom, ezt éppen a legnagyobb, és ősi rivális, a Nyíregyháza ellen tette.
- Sajnos éppen a legfontosabb ellenfél ellen nem tudtunk pontot szerezni, de ettől függetlenül örülök, hogy ilyen jól megy otthon az utóbbi időben - mondta Gálhidi György. - Nem hiszem, hogy értelme lenne négy jó meccs kapcsán a beérett munka gyümölcséről beszélni, és nem is szeretnék nagyképűnek tűnni: mindenesetre még nem töltöttem még el annyi időt a csapat mellett, hogy a közös munka eredményéről beszélhetnék. Mindössze annyi történt, hogy fizikálisan és szervezettségben - itthon, fantasztikus közönségünk által támogatva - bárkivel felvesszük a versenyt.
A szakember utóbbi kijelentésére jó példa a ZTE elleni győzelem, vagy éppen az MTK elleni 2-2-es döntetlen is.
(harm)"
nb1.hu:
Újpest-Diósgyőr
Minden jó, ha a vége jó - lesz
Budapest, november 26., 18.00 Mentális erőpróba lesz a szezonzáró meccs.
Szusza Ferenc-stadion, szombat, 16.00
Mészöly Géza (Újpest): - A szerdai kupavereség után nem maradt más, mint helytállni a bajnokságban. Úgy gondolom, hogy a 2004-es esztendőben a csapat sok örömet szerzett, és bízom benne, hogy szombaton a szurkolók segítségével ünneppé tudjuk varázsolni az év utolsó mérkőzését. Ha nyerünk, olyan pontszámmal fordulhatunk, ahonnan tavasszal elérhető lesz a dobogó, illetve a nemzetközi kupaszereplés. Azaz: minden jó, ha a vége jó - lesz.
Gálhidi György (Diósgyőr): - Az Újpest elleni meccs mentális erőpróba lesz, kérdés, hogy csapatom - távol Diósgyőrtől - képes-e megismételni a már hazai környezetben megismert jó teljesítményét. Az Újpest saját szurkolótábora előtt biztosan győzelemre játszik majd, számunkra már a pontszerzés is sikernek minősül.
A várható összeállítások
Újpest: Vlaszák - Grósz, Tamási, Vermes, Vanczák - Simek, Erős, Farkas, Tóth N. - Kovács Z., Rajczi
Diósgyőr: Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth, Máté, Virágh - Belényesi, Katona, Hompoth, Sipeki - Polyák, Egressy
A labdarúgó NB I őszi záró, 15. fordulójában szombaton 16 órától az Újpest FC vendége lesz a Megyer úton a Diósgyőri VTK-BFC csapata.
A két együttesnek a közelmúltbeli eredményei vegyesek, hiszen a legutóbbi fordulóban az Újpest a Győrben elért döntetlenje után szerdán a Magyar Kupa nyolcad döntőjében az NB I/B-s Bodajk vendégeként kétgólos vereséget szenvedett. Ez a pofon nem múlt el nyom nélkül: pénzbüntetést kaptak az újpesti játékosok és edzők, akik nagyon fogadkoznak a Diósgyőr elleni meccs előtt, és a céljuk az, hogy egy győzelemmel engeszteljék ki a szurkolóikat, a klub vezetőit. Az Újpest FC vezetőedzője, Mészöly Géza szerint ez a meccs értékmérő, több játékosának a jövője függ attól, hogy milyen teljesítményt nyújt az őszi utolsó fordulóban.
Diósgyőrben
Ezzel szemben Diósgyőrben nyugodtan várják a mérkőzést. A piros-fehérek a múlt héten a Sopron ellen begyűjtötték a három pontot, és ezzel biztossá vált, hogy nem kieső helyen telelnek. Ráadásul az utolsó meccset eltiltás miatt kihagyó három védő (Hornyák, Horváth T., Máté) is bevethető, így Gálhidi György, a DVTK vezetőedzője jobb helyzetben van, mint egy hete volt.
- Nem az álmok álma egy Újpest elleni idegenbeli meccs - mondta a diósgyőriek szakvezetője. - Értékmérőnek gondolom ezt a mérkőzést, hiszen a legutóbbi idegenbeli meccset, a Vasas ellenit elbuktuk, a Sopron ellen itthon nyertünk, és most kíváncsi vagyok arra, hogy mentálisan mennyire erősek a játékosok, elhiszik-e magukról, hogy képesek a pontszerzésre. Nem örülünk az Újpest kudarcának, hiszen ez várhatóan serkentőleg hat ellenfelünkre, és még erősebb lesz a hazai játékosokban a bizonyítási vágy. Ennek ellenére mi azon leszünk, hogy minden maradjon a régiben, vagyis az összecsapás után is mi legyünk kisimultabbak.
Sűrűnek lenni
A DVTK szakvezetője combizom-húzódás miatt valószínűleg nem számíthat Vitelki és Mogyoródi játékára. Gálhidi György mint mondta: nem nagyon akar hozzá nyúlni a múlt heti csapathoz, és nagyrészt azok élvezik a bizalmat, akik a Sopron ellen helyt álltak.
- Az első negyedóra fontos, mert ha sűrűk leszünk, és védekezésben szervezettek, és az első félidőben nem kerülünk hátrányba, akkor a második játékrészben már az idővel is küzdő hazaiak ellen pontot, vagy pontokat szerezhetünk - vélekedett Gálhidi György.
BCs
Várható kezdőcsapatok
Újpest FC: Vlaszák - Grósz, Tamási, Vermes, Vanczák - Simek, Erős, Farkas B., Tóth N. - Bükszegi, Rajczi.
Diósgyőri VTK: Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth T., Máté, Virágh - Belényesi, Katona, Hompoth, Sipeki - Polyák vagy Tisza, Egressy.
A 15. fordulóban
Szombat
Nyíregyháza SFC - NABI Kaposvár 13.30
Lombard Pápa FC - Gyôri ETO FC 13.30
Matáv FC Sopron - Fehérvár FC 16.00
Békéscsabai EFC - Pécsi MFC 16.00
Bp. Vasas - MTK Budapest 18.00 (Sport2)
Vasárnap
Debreceni VSC - ZTE FC 11.30 (RTL Klub)
Ferencvárosi TC - Bp. Honvéd 18.00
A Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottságának szerdai ülésén döntött a DVTK BFC - Győr mérkőzést követő rendbontás miatt kapott büntetés fellebezésének ügyében.
A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága 3 millió forint pénzbüntetéssel, a soron következő öt meccsére szektor lezárásokkal, a rendezői létszám megduplázásával sújtotta a diósgyőri labdarúgócsapatot október 1-jei ülésén a DVTK BFC - Győr mérkőzést követő rendbontás miatt. A szektorlezárás a játékoskijárónál található lelátórészeket érintette, ettől 50 méteren belül nem tartózkodhatott néző az ősz folyamán. A klub képviselői fellebbeztek a döntés ellen, mondván a pénzbüntetés nagysága nem áll párhuzamban a történtekkel.
Egész tavasszal zárva
A Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottságának szerdai ülésén napirenden volt az ügy - mint arról Csiki Károly, a testület titkára tájékoztatta az Észak-Magyarországot -, s a grémium az alábbi döntést hozta: a pénzbüntetés mértékét 3 millióról 1 millió forintra csökkentette, ám az együttes első két tavaszi, hazai találkozóján (Ferencváros, Pécs) meg kell dupláznia a rendezők számát. Ezen felül megváltoztatta a fegyelmi bizottság határozatát a tekintetben, hogy a játékoskijárónál található lelátórészre 50 méteres távolságban az egész tavaszi szezon folyamán nézőket nem engedhet be.
- Az ügy lezárult, mondhatjuk, hogy számunkra kedvezően - kommentálta röviden a döntést Ebedli Ferenc, a DVTK BFC sportigazgatója.
Diósgyőrben a szurkolók a bevétel harminc százalékát kiveszik a kasszából azzal, hogy valamilyen más módon jutnak be a stadionba.
A 2003 májusában, a Ferencváros Üllői úti stadionjában történt botrány után az akkor még létező GYISM, a Belügyminisztérium, az ORFK vezetése összeült, megbeszélték a problémákat; vajon ezek közül melyek nem nélkülözhetik az állami szerepvállalást.
A futballközeg három területen kért segítséget, mint például közrend, közbiztonság. Ekkor állt fel az a bizottság is, amely eldönti, hogy a mérkőzések közül melyek tartoznak az úgynevezett kiemelt kategóriába. Ebben az esetben a biztosítás egy, a sport- és a belügyi tárca által létrehozott 100 millió forintos alapból történik.
- A sportági érdekérvényesítés nem teljesen tud megvalósulni, hiszen a véleményünk a bizottságban mindössze egy szavazatnak számít - mondta Szieben László, ligaelnök. - A Diósgyőr - Győr találkozó előtt kértük, tartozzon ez a mérkőzés is a kiemelt kategóriába, sajnos, ezt nem tudtuk elérni ezen a fórumon. Hogy miért jött el mégis Miskolcra Reszeli Soós István, aki az ETO szakmai igazgatója? A ligának nincs olyan jogosítványa, hogy győri humánpolitikai kérdésekbe beleszóljon. A bizottság a Nyíregyháza összecsapást már kiemeltnek minősítette és a pályán belül a civil szolgálat a rendőrséggel karöltve mindent megtett azért, hogy megállítsák a balhét.
Nem segítek, ne ártsak
Az MLL-vezetője úgy vélte, egy szurkolónak feladata, hogy jól szórakozzon, támogassa a csapatát egyrészt a hangjával, másrészt a jegy megvásárlásával, de...
- Diósgyőrben a szurkolók a bevétel harminc százalékát kiveszik a kasszából azzal, hogy valamilyen más módon jutnak be a stadionba - folytatta gondolatmenetét Szieben László. - Ha már nem segítek a csapatomnak, az a minimum, hogy ne ártsak... Azt hiszem, a szurkolói szokásoknak is meg kellene változniuk, úgy, hogy a minimális szabályokat betartják, és persze vannak etikai normák. De a legjobb prevenció egy jó meccs...
Kiderült: olyan szervezet végezhet rendezési feladatokat, amely a Ligánál regisztrált, s melyeknek az alvállalkozóit is ellenőrizni tudják. A sportrendezvények főrendezői rendelkeznek megfelelő akkreditációval, a jövőbeni cél azonban az, hogy a személy- és vagyonőrök speciális képzést kapjanak. A ligaelnök meglátása szerint a stadionokat is alkalmassá kell tenni arra, hogy megfelelő körülmények között lehessen futballmérkőzéseket rendezni:
- Talán a stadionrekonstrukció lehetősége, a központi beléptetés, a központi jegyértékesítés, a központi nyilvántartás bevezetésével egy lépést tehetnénk a civilizáltabb Európa felé - vázolta véleményét Szieben László.
Direkt módon
- Nem annyira, mint amennyire szükséges volna... - jelentette ki Salamon József arra a felvetésre, hogy megfelel-e mindenféle szempontból a biztonságos rendezés kritériumainak a diósgyőri stadion. - Nemsokára elkezdődik a kerítés magasítása, a megerősítése, de sajnos úgy néz ki: nem elegendő olyan személyek ellen, akik előre készülve, direkt módon meg akarják zavarni az eseményt. Én holt biztos, hogy nem nevezném szurkolónak az ilyet...
Orosz Lajos alpolgármester hozzáfűzte: ,,Az önkormányzat a stadionrekonstrukció kapcsán vállal bizonyos feltételeket: érvényes építési engedélyt, biztosítja az önrészt és lobbizik, hogy a már megkezdett projektek után a diósgyőri stadion legyen az első, amihez hozzákezdenek, megelőzve például Debrecent. A pénz elfogyott, a stadion nem alkalmas NB I-es focimeccs megrendezésére. Ez a mi közös szégyenünk. Most az eredményjelzőre futotta, sajnálom, hogy meg kell emelni a kerítést, sajnálom, hogy erre pénzt kell költeni, mert erre semmi szükség nem lenne."
Másról legyen híres
- A megoldás, hogy ne tekintsük egymást ellenfeleknek, a legjobban mi is annak örülnénk, ha nem lenne balhé. - csatlakozott a párbeszédbe Kalapos István. - Amikor elszabadulnak az emberi indulatok, szinte lehetetlen jó rendőri intézkedést végrehajtani. Higgyék el, az adott pillanatban nehéz eldönteni, jogosan történt-e egy rúgás... Van nekünk is tennivalónk, de ne menjünk odáig, hogy az indulataink elszabadulnak. Miskolc arról legyen híres, hogy milyen jó csapata van, nem peddig arról, hogy megint mekkora balhé volt...
Járható-e az az út, hogy az ismert rendbontókat a találkozó előtt ,,beinvitálják" a rendőrségre? - A magyarországi törvények ezt nem teszik lehetővé - adott rövid választ Vincze Csaba.
Érdekes szinfoltja volt a vitának, amikor Aradi Péter azt mondta: ,,Nem látok olyan arcot, aki verekedett volna" - erre akadt olyan, aki a hallgatóságban feltette a kezét.
A marketing-igazgató a párbeszédet hangsúlyozta a felek között: ,,Az átjárást biztosítani kell, ugyanis a kiváltó okokat máshogy nem lehet feltárni."
Nem elég szigorú
Lichy József úgy látja, a magyar jogrend nem elég szigorú a balhét kezdeményezőkkel szemben:
- Márpedig ha nem elég szigorú, akkor az emberi természet is másképpen viselkedik. Aki ma Magyarországon verekedésbe keveredik, a Btk. úgy veszi, hogy az illető garázdaságot követett el, amiért maximum három évet lehet kapni. Ami persze nem sok, az EU-ban sem adnak érte többet, csak egy nagy különbség van. Mégpedig a bírósági gyakorlat, ugyanis ezt a tételt Nagy-Britanniában, Németországban minden további nélkül kiszabják... Nálunk a Legfelsőbb Bíróság megtehetné azt, hogy hoz egy állásfoglalást, amelyben azt mondja, aki sportrendezvényt kirívó módon megzavarja a rendet, végrehajtandó, nem felfüggesztett öt év szabadságvesztéssel sújtható. Ez az "alsóbb szinten" lévők számára példaértékű lenne.
A fórumon résztvevő szurkolók közül jópáran szóba hozták a Nyíregyháza elleni mérkőzés után történteket, nem igazán értve egyet a rendőri beavatkozás formájával.
- Elítélem a kődobálást, de... A rendőrök lábbal tiporták a hatályos jogszabályokat, nem érdekelte őket, ki mit csinál, csak fújták a gázt - jelentette ki határozottan Mátyás Imre, a Diósgyőr egyik szimpatizánsa. - A vendégszurkolókat nem vitték ki a stadionból; a pályára - nagyon helyesen - bejöttek, de négyen-öten rugdostak egy földönfekvőt, aztán egy méterre felálltak a kerítéstől, jelenlétükkel is provokálva a szurkolókat. Gyakorlatilag kiverték az embereket a stadionból, néhányan ekkor kezdtek el rohanni a villamossínekhez és dobálni. Ami ekkor történt, utcai zavargás volt, a rendőrök mindenkit ütöttek, aki nem tudott olyan gyorsan futni, mint ők.
Ismerni a lélektant?
- Átesenek-e a rendőrök pszichikai alkalmassági vizsgálaton? - kérdezte, hozzátéve: mert úgy viselkedtek, mint az "állatok". A parancsnokok nem ismerik a szurkolók lélektanát, hogy miként reagálnak bizonyos eseményekre, s ezért rossz döntéseket hoztak. Azt most mellékes, hogy az a rendőr, aki kórházba került, úgy sérült meg, hogy miközben futott, elesett a sínek között, s beverte a lábát a szegélykőbe...
De mi kell a huligánoknak? - vetődhet fel. - Nyilvánosság, hírnév, az, hogy másnap velük legyen tele a média. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem kellene ezekről a dolgokról írni, tudósítani, de nem szerencsés ezeket felnagyítani. Mert az nyilvánvaló volt azok számára is, akik beugráltak, hogy nem fognak a nyíregyháziakig eljutni...
Szabályok kötik
Vincze Csaba a történteket kiegészítette az alábbiakkal:
- A rendőrök felsorakoztak a rekortánon, adtak elég időt arra, hogy a szurkolók elhagyják a szektorokat. Mi volt az a fontos tennivaló, amiért mégis maradtak? És amiről kevesen tudnak: "hátulról" többen is a nyíregyházi szurkolók közelébe akartak kerülni. Hogy a beavatkozás megfelelő volt-e, vagy sem, nem ezen esemény kérdése ezt eldönteni, a megfelelő fórumokon azt meg fogják vizsgálni.
Az alezredes arra a két felvetésre, hogy miként kerülhettek be a nyírségi üzenetek a szektorba, illetve miért nem szállították el a Szpari-híveket korábban elmondta:
- Kormányrendelet írja körül, hogy kinek mi a feladata a biztosítás során. Ezen feliratok bevitelét már a beléptetés során meg kellett volna akadályozni, ezek elvétele, elsődleges eltávolítása a rendezők feladata. A rendőrség akkor léphet közbe, ha a rendezők nem bírnak megbírkózni ezzel a feladattal, de ebben az esetben pár perc is elég volt a szurkolók felhergeléséhez. A vendégszurkolók elszállításának is meg vannak a szabályai, hogy mikor lehet bárkit is eltávolítani, illetve nem lehet kollektíve büntetni bárkit is, azért, mert valaki mellette nem megengedett dolgot csinált.
Amikhez nem szívesen
- A rendőrségtől azt azért nem lehet elvárni, hogy mindenki általános megelégedésére cselekedjen, tegyen rendet - kapcsolódott be a vitába Lichy József. - Az a dolga, hogy tartsa fenn a közrendet, olyan eszközökkel is, amikhez nem szívesen folyamodik. Persze, vigyázni kell, nehogy túlkapás legyen a vége, bár ezt minden résztvevő másként éli meg. Ha például engem éles, maroknyi kövekkel dobálnak meg, függetlenül attól, hogy van előttem pajzs, vagy van rajtam sisak, mindegy, hogy voltam pszichológiai vizsgálaton, vagy sem, emberré válok, aki meg akarja védeni magát. S ez már hivatalos személy elleni erőszak, ami bűncselekmény. Azért óva intenék bárkit is attól, hogy a rendőrségben az ellenséget lássa. Látszólag ellentmondás, de minél nagyobb a nézők száma egy mérkőzésen, annál kisebb az esélye a botránynak.
Szieben László mindehhez csupán annyit fűzött hozzá: Ahogyan nem szólunk abban bele, hogy a szurkolók milyen koreográfiával készülnek, úgy az sem lenne szerencsés, ha a drukkerek mondanák meg, hogy mit kell tennie a rendőrségnek.
Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke is részt vett az Észak-Magyarország által szervezett, futballhuliganizmusról tartott vitafórumon.
Fűre lépni tilos, a szurkolónak semmi keresnivalója a pályán. Ha egy magánrendezvényre elhívunk valakit a lakásunkba, s nem engedjük be a hálószobába, akkor a nappaliban várva fogja meginni a sörét - vont hasonlatot az Észak-Magyarország hétfő esti, a szurkolói botrányokkal kapcsolatos vitafórumán Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke.
Az összejövetelen kiderült, a diósgyőri stadion már nem alkalmas elsőosztályú labdarúgó-mérkőzés megrendezésére; továbbá elhangzott az is: a huligánok a "nyilvánosság", a hírnév miatt balhéznak, hiszen így másnap velük van tele a sajtó.
Hétfő délután vitafórumot rendezett az Észak-Magyarország Megállítható-e a huliganizmus? címmel ahol a meghívott vendégek és a szurkolók vitatták meg a témát.
Angliában 8 év alatt sikerült rendet teremteni. Nem máról holnapra! (Szieben László)
A magyar büntetőjog sajnos nem kemény ezekkel az emberekkel szemben. (Vincze Csaba)
A szurkolóknak tudomásul kell végre venni, hogy fűre lépni tilos! (Szieben László)
Régen a legcsúnyább beszólás az volt egy meccsen, hogy szemüveget í bírónak! Tőlem a Nyíregyháza elleni meccsen a bejáratnál elvették az esernyőmet, miközben petárda és gyalázkodó transzparens is bekerülhetett a lelátóra. Hogyan? Bevarázsolta a mágus? (Szőnyi Andor, szurkoló)
Ne tekintsétek egymást ellen ellenfeleknek! Se a rendőrség, se az ellenfél szurkolótábora ne legyen ellenség! Miskolc ne a bálhéiról, hanem a csapatáról legyen híres! (Dr. Kalapos István)
Ha a Győrnek a szakvezetőjét nem engedik ide, akkor kértem nincs balhé. A Nyíregyháza ellen pedig ki kellett volna üríteni a vendégszektort, amikor a szabolcsiak felemelték a gyalázkodó transzparenst. (Nagy István, szurkoló)
A klub fordulhat szakértő cégekhez. A DVTK a Nyíregyháza elleni meccs előtt tartott szurkolói ankétot is. (Aradi Péter)
Legalább 90 százalékos pontossággal megtudjuk jósolni, hogy melyik meccsen lesz balhé. (Szieben László)
Egyszerű; a jogrend nem elég szigorú ezekben az ügyekben. Pedig szigorúbb lehetne. (Lichy József)
Miskolc, november 22., 18.25 A fórumot az Észak-Magyarország szervezte.
Ma délután a "Hogyan száműzzük az erőszakot a futballpályákról" címmel fórumot szervezett Miskolcon - illetve Borsodban - megjelenő Észak-Magyarország regionális napilap. A fórumon résztvett többek között Orosz Lajos, Miskolc sportért felelős alpolgármestere, Vincze Csaba, a miskolci kapitányság közrendvédelmi osztályának a vezetője, dr. Szieben László, az MLL elnöke, dr. Lichy József ügyvéd és Vitelki Zoltán, a csapat kapitánya. A fórum első részében elsősorban az említett vezetők beszéltek a labdarúgásban tapasztalható erőszakról, ezt követően aztán a - huligánságukat vállaló - szurkolók is feltehették kérdéseiket. Orosz Lajos többek között elárulta, hogy a téli szünet során megkezdik annak a 30 millió forintba kerülő térfigyelő-rendszernek a kiépítését, amely lehetővé teszi, hogy elkerüljék a Győr és a Nyíregyháza elleni találkozókon tapasztalt rendbontásokat, de a kerítéseket is magasabbra emelik a szünetben. A végére enyhén parázs hangulatúvá váló beszélgetésen a szurkolók főleg a velük szemben foganatosított rendőri intézkedések ellen tiltakoztak.
Az ÉM ma délután 3 órától Miskolcon az ITC székházban rendez fórumot, melynek címe: Hogyan száműzzük az erőszakot a futballpályákról.
A korábbi egyeztetetésekkor Szieben László ligaelnök nem tudta vállalni a lap által kezdeményezett eseményen való részvételt, ám délelőtt az jelezte, hogy minden bizonnyal itt lesz, így aztán tőle is kérdezhetnek a szurkolók ebben a témában.
Arany Ászok Liga, 14. forduló: Diósgyőri BFC-Matáv Sopron. Ez igazán sikeres edzőváltás volt: Gálhidi Györggyel már 13 pontot szerzett a Diósgyőr
Látványos diósgyőri gól - kapushibából
DOROS LÁSZLÓ, KUN ZOLTÁN NS, 2004-11-21
Ahogy fél órával a meccs előtt szétnéztünk a diósgyőri stadion környékén, sárga mellényes biztonsági emberek és kék kabátos rendőrök tengerét láttuk. Szükség is volt a nagy őrzés-védésre, hiszen a diósgyőri szurkolók esetenként okoznak kisebb kalamajkát - így a derék közegek szériafelszerelés gyanánt sisakkal, farkaskutyával, könnygázpalackkal és szalámis zsömlével (no, igen, hosszú ilyenkor a nap) sétálgattak - persze csakis a stadion mellett, a pályára már csak a végszükség esetén szaladtak volna be.
Efféle izgalomra azért most nem volt lehetőség, a szombat délutáni találkozó igen békésre sikeredett. Mivel a Diósgyőr a legutóbbi két mérkőzését elveszítette, attól tartottunk, hogy drukkerei mély letargiába esnek, és a meccs helyett akár öngyilkossági szándékkal egyszerre nézik meg a Szeress most! sorozat összes epizódját, ám félelmünk alaptalan volt, a piros-fehér hívek szokott aktivitásukkal fogadták a két csapatot. A hazaiak pedig rögvest rászolgáltak a közönség bizalmára, hiszen öt perc alatt többször is a soproni kapu elé kerültek. Belényesi Miklós még tovább is juthatott volna, ám ügyes perdítésén rajta volt Horváth Tamás. Odaát pedig Virágh Aladár tesztelte a nézők idegeit, a diósgyőri védő felszabadításként fél percen belül kétszer is óriási gyertyát rúgott - második kísérlete volt a jobb, akkor 30 méter magasra szállt a labda… Fájdalom, hamarosan már visszasírtuk az efféle megoldásokat is. Az első tíz perc után ugyanis nagyon visszaesett a színvonal: bár továbbra is a Diósgyőr futballozott agilisabban, már Gálhidi György csapata sem tudott az ellenfél 16-osához jutni. A soproniak pedig kifejezetten gyengén játszottak: mert attól az együttestől, amelyikben a gólkirály Tóth Mihály és a Leeds United által is nézegetett Bárányos Zsolt focizik, igen silánynak tűnik az első fél órában megeresztett egyetlen kapura lövés… Úgyhogy volt időnk nézni a két edzőt: amikor a Diósgyőr támadt, Gálhidi György rohant az oldalvonalhoz, amikor meg a soproniaknál volt a labda, Pintér Attila ugrott fel - hogy aztán néhány másodperccel később mindketten csalódottan üljenek vissza a helyükre. Pozitívum, hogy legalább addig sem fáztak. Sőt Gálhidi Györgynek egyenesen melege lett, hiszen a játékrész végén a Sopron futballozni kezdett, és néhány perc alatt egy bajnokságra való gólhelyzetet dolgozott ki. Az állás azonban maradt a 0-0, s ennek mégis a vendégek örülhettek jobban: az utolsó pillanatban ugyanis a diósgyőriek - talán ők maguk sem tudják miként - hagytak ki egy olyan lehetőséget, amelyet az RTL Klub szilveszteri műsoraiban még biztosan viszontlátunk… Kapufával végződött az első, kapufával kezdődött a második félidő. Ismét a hazaiak voltak aktívabbak, és ha Tisza Tibor egy icipicit szerencsésebb, akkor nem a gólvonal mellett gurul végig a labda. Kicsit már bosszúsak lettek erre a miskolci szurkolók, hiszen mégsem járja, hogy két kapufáért is csak egy pontot adjanak, és meg is jött egyből a hangjuk - persze a hangosan-beszélő is igyekezett lelket verni a közönségbe, tízpercenként üvöltötte mikrofonjába a "Diósgyőr!, Diósgyőr!" rigmust.
Sajnos a két csapat megint csak nem sokáig tudta tartani a jónak tűnő iramot. A hazaiak ugyan nyomtak, a Sopron meg bekkelt, de a játékot látva gólzáportól nem kellett tartanunk. Mígnem megvillant Egressy Gábor: a támadó szenzációsan emelte át a labdát az ötösön álló Horváth Tamás fölött. Hej, ha itt lettek volna azok a leedsi megfigyelők, talán őt viszik rögvest Angliába… Hátránya tudatában újítania kellett volna a Sopronnak, ám hiába támadta végig az utolsó negyedórát a vendégcsapat, nem tudott egyenlíteni. A diósgyőri szurkolók már azt sem bánták, hogy védekező játékosaik közül többen is megdöntötték Virágh Aladár gyertyarekordját - a lényeg, hogy megvolt a fontos három pont. A hazaiak győzelme teljesen megérdemelt, Gálhidi György hét meccs alatt 13 pontot szerzett kiesőjelöltnek tartott csapatával. Ennél a szikár ténynél nagyobb dicséretet aligha találnánk az edző munkájára.
Percről percre
6. perc: Sira lépett ki a védők közül, de a 16-oson belül rosszul tette maga elé a labdát, és erőtlen lövését követően Kövesfalvi hárított. 9. perc: Vitelki 24 méterről lőtt, de a labda lecsúszott a középpályás lábáról, és Belényesi elé került, aki nyolc méterről, jobbal a jobb sarok lőtt, ám Horváth Tamás gyors vetődéssel tisztázott. 14. perc: Bárányos adta jól a labdát Tóth Mihálynak, akitől Sira kapta azt, de a csatár nyolc méterről laposan a jobb sarok mellé lőtte a labdát. 38. perc: Bárányos középről, 24 méterről célozta meg a diósgyőri kaput, a labda Hompoth testéről vágódott a bal sarok mellé. A beívelt szöglet után az elöl tartózkodó Bagolyt találta tiszta helyzetben a labda, a védő a jobb felső sarok felé fejelte, Kövesfalvi viszont bravúros mozdulatta ütötte a mezőnybe a labdát. 41. perc: Hanák húzott el a bal oldalon, pontosan adott középre. Bárányos három lépésről fejelt, de Kövesfalvi ismét a helyén volt, és a léc alól szögletre tolta a labdát. 45. perc: Tisza szabadrúgását követően hatalmas kavarodás támadt a soproni kapu előterében. Mogyoródi kétszer, Polyák pedig egyszer kísérletezhetett a gólszerzéssel közvetlen közelről, de Horváth Tamás és a kapufa egyesült erővel tisztázott. 52. perc: Tisza a jobb oldalról cselezte be magát a 16-os előterébe, 18 méterről, ballal, félmagasan lőtt, a labda a bal oldali kapufáról pattant viszsza a mezőnybe. 66. perc: Egressy a vendégtérfél közepén kapott pontos labdát Sipekitől. Tett néhány lépést, közben észrevette, hogy Horváth Tamás meggondolatlanul elhagyta kapuját, és 25 méterről látványos mozdulattal, ballal, elegánsan emelte a labdát a jobb felső sarokba. 1-0 88. perc: Tisza a jobb szélről két ügyes csellel befelé cselezte magát, 16 méterről ballal lőtt, ám a labda a közbelépő Bagoly testéről kipattant.
Mestermérleg, játékvezető értékelése, fény és árnyék
Sok hiányzónk volt, ez nehezítette helyzetünket. Óriási szívvel küzdöttünk, örülök az újabb három pontnak, hiszen a jól játszó Sopront győztük le. Gálhidi György, a Diósgyőr vezetőedzője
A játékunkkal nem volt különösebb gond. Az első félidőben kellett volna eldöntenünk a mérkőzést. A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, és végül a szerencsésebb csapat nyert. Pintér Attila, a Matáv Sopron edzője
Játékvezető értékelése Játékvezető: Világi Balázs (9). A bíró nagyszerűen kézben tartotta az irányítást, mindig az események közeléből hozta meg a döntéseit, azaz mindkét csapat elégedett lehetett a működésével. Asszisztensek: Kelemen A., Medovarszki I.
Fény és árnyék +++ A miskolci fanatikusokat nem töri le vereség, nem töri le gyenge játék, sem pedig gusztustalan transzparens: a cudar idő dacára is több ezren tartanak ki csapatuk mellett. Ejh, mi lenne itt, ha megint a dobogóért harcolnának a diósgyőriek?
--- Azért már alaposan elszoktunk az "egy szöglet fél gól"-szerű dőreségektől. A diósgyőri szurkolók szombaton már annak is örültek, hogy ha nagy ritkán az egyik hazai sarokrúgás után a 16-os vonalán belülre hullott le a labda… De legalább a végén a három ponttal megvigasztalódhattak.
Idei utolsó hazai találkozóját vívja szombaton délután 4 órától a labdarúgó NB I 14. fordulójában a Diósgyőri VTK.
Az Andrássy útiak a Pintér Attila vezényelte Matáv FC Sopront látják vendégül. A Kaposvár elleni idegenbeli bravúr után két alkalommal is lógó orral hagyhatta el a pályát a Diósgyőr. Előszőr a keleti derbin az Avas-alján a Nyíregyháza ellen, majd azon a bizonyos hétközi ,,túrán" a Vasas ellen maradtak alul Vitelkiék.
- Óriási kontraszt van a két vereség között! A szabolcsiak ellen helyzeteket alakítottunk ki, jól játszottunk, azonban nem sikerült gól szereznünk, ugyanakkor Angyalföldön kis hitűen, hogy ne mondjam gyáván és talán egy kicsit fáradtan futballoztunk - jelentette ki Gálhidi György, a DVTK BFC vezetőedzője. - A hét eleji miskolci UEFA Pro-licences tanfolyam miatt jónéhány kemény napon és edzésen estek át a játékosok. Persze nem mindenki állt rendelkezésemre, hiszen például Tisza Máltán tette le a névjegyét, míg Müller Az Alpok Adria Kupán lépett pályára.
Ha betartják
A szakvezető elmondta azt is, hogy csak akkor lehet sikeres csapata a bajnokság hajrájában, ha ugyan azzal az egészséges önbizalommal és agresszívitással harcol, mint tette azt az MTK, vagy éppen a Békéscsaba ellen. - Ha ezt betartja a csapat és több ezer szurkolónk úgyan úgy buzdít minket ahogy szokott, akkor nagyon jók az esélyeink - tette hozzá Gálhidi György, akitől megtudtuk még, hogy a héten csapata hátsó alakzatának felépítése okozta a legnagyobb gondot: ,,Máté, Horváth T, és Hornyák kiesése nagy érvágás".
További információk:
Soproni szilánkok: - A 2006. júniusáig a Matávnál szerződéssel bíró - az elmúlt hónapokban Hévízen kölcsönben szereplő - kapust csütörtökön visszaigazolta a Sopron. A játékos a Miskolcra elutazó keretettel tarhatott. - Balogh János kapus fertőző vírusos betegségben szenved, így legalább két heti pihenőre van szüksége a felgyógyuláshoz. Ez azt is jelenti, hogy az idén már nem állhat kapuba. - Hazatért a ,,hűség városába" a második vonalban szereplő angol Leeds United próbajátékáról Bárányos Zsolt.
Diósgyőri szilánkok: - A DVTK ,,B-csapata" hétközben a Magyar Amatőr Liga-válogatottal meccselt és 2-1-es vereséget szenvedett. - Három eltiltottja is van a DVTK-nak. Gálhidi mester sárga lapok, vagy éppen kiállítás miatt Hornyákra, Mátéra és Horváth T.-re sem számíthat.
Miskolc, november 19., 12.50 Kemény héten vannak túl a játékosok.
A Kaposvár elleni idegenbeli győzelme után kétszer is vereséget szenvedett a DVTK, előbb a Nyíregyháza elleni hazai meccsen maradtak alul Tiszáék, majd Angyalföldön futottak bele egy sima vereségbe. - Nagy különbség van a két vereség között, mert a Nyíregyháza ellen jól játszottunk, de hiába alakítottunk ki helyzeteket, képtelenek voltunk gólt szerezni - mondta honlapunknak Gálhidi György vezetőedző. - Ezzel szemben a Vasas ellen gyáván, hit nélkül futballoztunk, és láthatóan fáradtak is voltak a játékosok. A hét elején a Pro-licences tanfolyamnak köszönhetően három kemény napon és néhány kemény edzésen estek át a játékosok, de hétvégén már frissen állunk ki a Sopron ellen. Azt már most megígérhetem, hogy szombaton ismét a jobbik arcát mutatja a csapatom, a szurkolóknak érdemes lesz kilátogatni a stadionba, mert egy nagyon küzdelmes meccsre van kilátás.
Szerda délután edzőmérkőzésen lépett pályára a Diósgyőr, az ellenfél az Amatőr válogatott volt. Gálhidi Györgynek ezúttal nem az győzelem volt a legfontosabb.
Gálhidi György tartalékos csapata gólnélküli félidő után 2-1-es vereséget szenvedett, de mint a vezetőedző elmondta, a találkozón nem az eredmény volt a fontos.
- A válogatottak, eltiltottak és sérültek miatt felforgatott csapattal játszottunk, néhány taktikai elemet próbáltunk ki, és több játékost is megnéztem azok közül, akik eddig nem voltak a kezdőcsapat közelében - mondta Gálhidi György, vezetőedző. - A héten Diósgyőrben volt a Pro-licences tanfolyam, melyen a játékosaim kiválóan teljesítettek, de érezhetően el is fáradtak kicsit, ez meglátszott a mai játékon is.