A jelenlegi közigazgatási beosztás szerint Szilágyperecsen, Szilágybadacsony, Somlyószécs és Kisperecsentanya együtt alkotja Szilágyperecsen községet. Legnagyobb települése s egyben községközpontja Perecsen. Szilágyperecsen a szilágysomlyói-medence keleti részén terül el, a somlyói Magurát és a közelebbi Kopasz-hegy vonalától délre, a Kraszna folyó két partján. A községet kettészelő Nagyváradot és Zilahot összekötő országút nagyban hozzájárul a település gazdasági fejlődésehez. Szomszédai: nyugaton Szilágysomlyó, délen Kraszna, délkeleten Varsolc, keleten Bádon és Szilágyballa, valamint északon Baksa, Ilosva és Somlyógyőrtelek. A község a nagyobb szilágysági települések közé tartozik és kiváló mezőgazdasgi adottságokkal rendelkezik. A Kraszna melletti területek zöldségtermesztésre, a dombos vidékek inkább gyümölcs és szőlő termesztésére alkalmas. A közseg gazdasága elsősorban mezőgazdasági jellegű. A zöldségtermesztés, ezen belül a hagymatermesztés valamint a szőlőmuveles a két legelterjedtebb gazdasági tevékenység. A Kraszna völgyenek szép tájai, a szilágyperecseni szelidgesztenye-arboretum, a szilágybadacsonyi Iuliu Maniu emlékház és a szilágyperecseni református templom a közseg főbb turisztikai nevezetességei. A több mint 4000 embernek otthont adó község etnikailag igen változatos, a túlnyomó részt magyar lakta községközpontban megtalálhatók még román és roma nemzetiségű polgárok is. Érdekes megemliteni hogy a magyar lakosság községszinten is a legnagyobb, a 2002-es népszámlálás adataiból tudjuk, hogy a Románia szinten kisebbségben élő magyarság, a község szintjén többséget alkot (54,4%), hasonlóan más Szilágysági falvakhoz. Továbbá román nyelvű lakosság 39,6 %, és roma 5,5 %. Legnépesebb felekezet a református és ezt követi az ortodox. A község lakossága mintegy 1400 családi háztartásban él, közel ugyanennyi házban. Ebből mintegy 1050 van a közyégközpontban, a többi a hozzátartozó falvakban. A közslgközpontot, Szilágyperecsent, kettőbe vágja egyrészt az országút, (Zilahról-Szilágysomlyára vezető), annak bal oldalán viszonylag kevés utca és ház van, falu nagyobb része a DN1H nemzeti út jobb oldalán helyezkedik, amelyet viszont a Kraszna vize vág ketté. Főbb utcái a Víz-utca, amely az országátról visz Perecsen központjába. A kraszna bal oldalán húzódik az Alszeg, párhuzamosan a Góc utcával. Továbbá érdemes megemliteni a Felszeget terjedelme-, s a Boszorkány-utcát a név érdekessége miatt. O.A.
Az irott forrásokban a település neve több formában szerepelt: a XIII. századtól kezdve Pereznek, Perechun, Perechen, Pereczen, Perecsen, Perecseny és végül Szilágyperecsen.
Ugy hallottam, hogy nem kenupalya lesz, hanem egy uszodat akarnak letesiteni az epulo Stadion melle. A parkositas az viszont igaz, es szepnek igerkezik.
Kovezzetek meg, de en mindezidaig Perecsenynek tudtam a falu nevet. Perecsennek soha meg csak nem is hallottam. Legutobb a mult heten a Bp, xvi ker.-i helyi lapban lattam Perecsennek irva, fel is haborodtam, hogy nem jol irtak, de most kezdek ketelkedni magamban.
Van benne valami! Miert ne profitalnank az EUbol! Mit tudsza a palyazatrol? Megnyertuk? Mikor lesz kivitelezve? S a parkositasrol? Hol lesz?
En szemely szerint mar alig varom, mindig is szerettem volna egy parkot. Csak en nem igazan tudom elkepzelni hol lehetne megvalositani. A falu kozpontja eleg zsufolt, esetleg a Kraszna menti keskeny sav lehet a celnak megfelelo. De azt a 5-10 m szeles teruletet nem igazan fog lehetni parknak nevezni. Na de mindegy, bizzunk a tervezo mernokok kreativitasaban!
tevedesben vagy a kenuval , nem azzal a mottoval lesz, hogy nalunk az is legyen vagy , hogy szukseg van ra vagy igeny, hanem van ilyen jellegu palyazat es miert ne hasznaljunk ki minden lehetoseget .... nem?
Az én településemről nekem kellett történelmi utalásokkal rövid tájékoztatót meg tanulmányt írnom, hogy végre megismertessem a népekkel... (Előbbiből Devilnek már küldtem;)–Ezt most csak azért jegyeztem meg, hogy tudd, van, aki már többet tud a falvamról Nálatok, Schalkésoknál;) )
Szóval, ha csak ezen múlik, lehet, ha Te is így jársz el, ahogy én, hamarosan fellendül az érdeklődés a településtek iránt:)
perecsenbol is csak egy kenupalya hianyzik :)) amugy jo otlet... a vizet nem kell karban tartani.. vagyis nem ugy mint az utakat. kenuzni meg mindannyian imadunk, nem??
Sajnos ez a majalis nagyon kampany jellegu volt, de hat ilyen az elet, ha kapni akarsz valamit be kell fektes. Szoval erjunk is at a befektetesekre. Mifele kenupalya, park stb lesz a faluban. Jo lenne tobb info errol:D
Most már bánom hogy mellőztem az erdei kiruccanást, sok jót hallottam róla. Proléma hogy jövő ilyenkor nem lesz kampány de azért remélem, hogy lesz szervezve buli.
Nem voltak sokan? Ez meglepő, pedig az többség a Kerek erdőnél volt!
Hat igen, volt majus 1 es jo is volt. Csak az a szomoru, hogy a fiatalsag erdekeben volt megrendezve es megis . . . remelem majd jovore tobben eljonnek. Tenyleg megnyertek a palyazatot , aszem mar lemertek a helyet ahol a gat lesz, na meg ha minden osszejon akkor parkositas is lesz a kraszna menten.
S gondolom Ina kisasszony (már ha te engem úrnak neveztél) most se sokat tudtál meg róla.
Ilyenkor az vigsztal hogy Campi is mikor megnyitotta a mindkettőnk által jól ismert topicot hónapokig magával folytatott dialógust. Remélem hamarosan ide is többen fognak látogatni!
Az igazán dicséretes hogy megrendezésre került a majális buli, de Baloo mi mindketten szegyenkezhetünk mert gondolom te sem jelentel meg.
Most jut eszembe! Valami olyasmit hallottam, hogy a község megnyert valami pályázatot hogy a Kraszna vizét felduzasszák és vmi kenu "pályát" akarnak létrehozni. Ez csak zárójelesen emlitem, először meritsuk ki a majális témát!
Kellene egy jo topic. Mondjuk az, hogy az iden eloszor a falu szervezett majalist, marmint a z egesz falu reszere. Haladas. Ha valakinek lenne meg erdekes tema a falu tortenelmevel kapcsolatban, szivesen varom.
Érdemes volt ide is "betenni a lábam", mert, noha mindig geográfusnak készültem, a településetekről még nem rendelkeztem semmilyen információval (és erre természetesen nem vagyok büszke)
De az már jó, hogy foglalkoztok egy kicsit a történelmi hátterével. Ez mindig nagyon érdekelt, ráadásul édesapám magyar-történelem szakos középisk. tanár volt az 1960-as években (utána ő is újságíró lett, mint édesanyám, aki a Klasnicos cikket írta:) )
Hat, kb filmnezes, es benti jatekok lesznek. Meg a BOYTE es BOKE tagok ismerkedhetnek:D (BOTYE= Baptista oreg tyukok egyesulete, BOKE= Baptista Oreg Kakasok egyesulete)
Huha! Te egy olyan téma fele tereled a hajót amiben nem vagyok igazan otthon. Bár egy éve csinaltam egy szakdolgozatot Perecsen történelmével, de az inkább informáló jellegű volt mint történelmi jellegű. Meg kéne kérdezzük a román testvéreinket, hiszen ök 2000 éve itt vannak, nekik tudniuk kene.
Visszatérve a komolyra, nem igazán van Perecsennek irott törtlnelme. A hagyma termesztés mellett nem sok intelektuális koponya hagyta el a községet!