Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2022.04.05 0 0 96920

Manolisz Anagnosztakisz

A hajótörés

Veletek leszek a bárkán
a szörnyű hajótörés, a katasztrófa után
a hajó elmerül majd valahol
(hova lettek a többi bárkák? kik menekültek meg?)
mi meg csak találunk egy szárazföldet
valami elhagyott szigetet, ahogy a könyvekben írva áll
ott megépítjük majd a házainkat
egy nagy tér körül
annak közepére egy templomot
annak közepébe meg felakasztjuk odaveszett
kapitányunk fényképét - jó magasra
valamivel alacsonyabbra a másodkapitányét
még alacsonyabbra a fedélzetmesterünkét
kerítünk új asszonyt, sok gyereket csinálunk
aztán ácsolunk egy nagy hajót
új lesz, vadonatúj és vízre tesszük

Közben, igaz, megöregszünk, de azért ránk fognak ismerni,
csak éppen - nem fognak hozzánk hasonlítani a gyermekeink ...

/Papp Árpád ford./

Lutra Creative Commons License 2022.04.05 0 0 96918

Jorgosz Szarandisz

Thermopülai
 
Harcoltunk, valamennyien
ahogy göröghöz illik
hajlíthatatlanok -
egyeseket azzá tett ifjúságuk
másokat maga a küzdelem
a bátrakat a becstelenségtől való félelem
s a reménytelenség a legbátrabbakat
és elbuktunk, valamennyien
igen, egyszerűen: elbuktunk
nem elestünk
az "elestünk"
csak később bukkant fel, cselből
hogy előkészítsen egy új öldöklést
egy új tragédiát

/Papp Árpád ford./

Lutra Creative Commons License 2022.04.05 0 0 96917

Odisszeasz Elitisz

Méltó


/részlet/

Prófécia

Sok-sok évvel a Bűnbeesés után, amit Erénynek mondtak és megáldottak a templomokban. Régvolt csillagok csonkjait és az ég pókhálós zugait elsöprő szélvihar, amit szül az emberi elme. És hajdani kormányzók tetteit megtorolva, a Teremtés megrökönyödik. Megrendül a Pokol, és a deszkavár a nap tűrhetetlen tüzétől megvetemedik. A nap előbb még visszatartja sugarait, jeléül annak, hogy eljött az idő, amikor bosszút állnak az álmok. És ekkor megszólal s ezt kérdezi tőled: száműzött, mit látsz ebben a korban?
- Látok nemzeteket, kiknek valaha egeket verte a gőgjük, s most megadják magukat a darazsak és dudvák hadának.
- Látok fejszéket, amint magasba szöknek, hogy széthasítsák kényurak és hadvezérek mellszobrait.
- Látom a kalmárokat, amint meghajolva besöprik saját hullájukból a hasznot.
- Látom az egymást követő titkos jeleket.

Sok-sok évvel a Bűnbeesés után, amit Erénynek mondtak és megáldottak a templomokban. De íme, előbb még: eljön az idő, mikor a Fülöpök és Róbertek, szépségükben Nárciszként tetszelegve kínálják magukat az utcasarkokon. Akik a gyűrűket megfordítják ujjaikon, akik szeggel fésülik hajukat, és halálfejekkel díszítik mellüket, hogy így csalogassák magukhoz a nőket. És a nők csakugyan megszédülnek és beadják derekukat. Mert valóság lett az ige, hogy elközeleg az idő, mikor a szépség megadja magát a Piac legyeinek. És a szajha teste felháborodik, mert már nincs mit irigyelnie többé. És vádlója lesz a szajha a bölcseknek és fejedelmeknek, bizonyságul mutatva fel a magot, melyet híven szolgált vala eddig. És átkot szórva nyújtva ki karját Keletnek, ezt kiáltja nekem: száműzött költő, mit látsz ebben a korban?
- Látom Imittosz színszövevényét, polgári szent Törvénykönyvűnk alapját.
- Látom Mürtót, a kis szajhát Sziküónból, amint kőszoborrá meredve áll a Piactéren, források és felemelt fejjel figyelő oroszlánok előtt.
- Látom az ifjakat és a lányokat a Párok évenként visszatérő Sorsolásán.
- Látom fenn a magasban a madarak Erektheiónját.

Régvolt csillagok kiégett csonkjait és az ég pókhálós zugait elsöprő szélvihar, amit szül az emberi elme. De íme, előbb még nemzedékek ekéje hasogatja fel a terméketlen ugart. És a kormányzók titokban számlálják meg javaikat, háborúkat szabadítva az emberiségre. Melyek csak arra jók, hogy torkig lakjanak a Csendőrök meg a Hadbírók.
Az aranyat láthatatlan kezekben hagyva, hogy ekképpen gyűjtsék be a gőg és a kín bérét. És a nagy hajókon felvonva a zászlók, indulók öntik el az utcákat, az erkélyekről virágözön hull a Győző fejére.
Aki a holttestek bűzében él. És a sír szélén megnyitja száját a sötétség, szavait mértékre szedve kiált: no, száműzött költő, mit látsz ebben a korban?
- Látom a Hadbírókat, amint gyertyaként égnek a Feltámadás terített asztalán.
- Látom a Csendőröket, amint vérüket adják áldozatul, hogy megtisztuljon tőle az ég.
- Látom a növények s virágok megszakítatlan forradalmát.
- Látom a Szeretet ágyúnaszádjait.

Hajdani kormányzók tetteit megtorolva, a Teremtés megrökönyödik.Megrendül a Pokol. És a deszkavár a nap tűrhetetlen tüzétől megvetemedik. De íme, előbb még, sírnak-rínak az ifjak: vérük minden ok nélkül megöregszik. Kopaszra nyírt rabok koponyája koppan a rácson. Akkor minden gyár kiürül, majd parancsszóra megtelik megint: gyártanak álomkonzerveket, ezerszám, palackozott természetet, tízezerszám. És mindenki elégedett lehet, ha csak egy gramm örömet kap. És lelkében a dolgok szép romok. És a költőnek nincs mit siratnia többé, hisz a sorsa már nem száműzetés. Szabadon kiönti hát mellének tisztító viharát, s visszatér önmagába, hol a dolgok csak szép romok immár. És első szava az emberiség utolsó szava lesz, hogy sarjadjanak a füvek, s mellette napsugárként sürögjön az asszony. És imádni fogja újra az asszonyt, és lefekteti a füvekre, mert hát ez a dolgok rendje. És bosszút állnak az álmok, és születnek új s új nemzedékek örökkön örökké.

/Képes Géza ford./

Lutra Creative Commons License 2022.04.03 0 0 96916

Kemény István

Eső

De büszke lennék erre az esőre,
hogyha az apám élne még!
Mutatnám neki, nézd, Apu,
tényleg nincs, úgy látszik, semmi új,
itt van például ez az eső,
olyan, amilyennek lennie kell,
ugye, nincs rá egy rossz szavad?
Bármelyik régi esővel fölveszi a versenyt!
 
És hogy a lóláb ki ne lógjon,
úgy tennék, mint aki mérgelődik,
hogy az új eső nem korszerűbb,
mint azok a régi nagy esők,
amiket ő szokott emlegetni,
én pedig hittem is, nem is,
és most látnám be érett fejjel, hogy
neki volt igaza, a francba, megint.
 
Mérgelődnék, ő gyanakodna:
ravaszkodom, hogy hadd örüljön,
de erre bátran a szemébe néznék,
és hagynám, hogy lásson rajtam át,
elemezze vagy szedje is szét
és rakja össze a lelkemet, míg
megértené, hogy őszinte voltam,
és akkor talán megnyugodna.
Ő büszke lenne a régi esőkre,
én büszke lennék az új esőkre,
egymás esőit pedig szeretnénk nagyon.
 
Pedig becsapnám mindkettőnket,
mert bizony mindig is attól féltem,
hogy az új esők vizesebbek,
erősebbek és aljasabbak,
például itt ez a mostani:
nem állt el még, mióta élek,
gyűlik, gyűlik a föld alatt, és
majd előbugyog egy szép napon,
 
de hiába tudom ezt előre,
úgy fogok járni a vízözönnel,
mint az a cinikus, vén király, vagy
egy pszichésen munkaképtelen Noé:
a kisujjamat se mozdítom,
hanem ugyanúgy, mint apám,
felelőtlenül meghalok.

Lutra Creative Commons License 2022.04.03 0 0 96915

Imre Flóra

Nyelvészeti haiku
 
A szerető az,
aki szeret, és nem az,
akit szeretnek.

************

Feltételes mondatok
 
ha lenne hatékony isten
nem a tilalmaké és a megpróbáltatásoké
hanem a velem örülő szereteté
aki engedne játszani még a macskáimmal
engedné szeretni a testem
és ha itt az idő
elengedne
semmivé lenni
 
ha lenne

Lutra Creative Commons License 2022.04.01 0 0 96914

Háy János

Barbár vidék

Ők megvetnek engem,
én megvetem őket,
a haszonleső törtetőket,
akik országomat országolják,
perceimet bitorolják,
felszámolják az időmet.
Pisztolyuk van, puskájuk van,
de nem lőnek,
reggeltől estig fenyegetőznek.
Nem számít nekik, ki vagy te,
nem számít, hogy ki vagyok én,
nem számít a főváros, és
nem számít a vidék,
csak dőljön össze minden,
ahol állat vagy ember él.
Lerohanni minden teret,
megtenni mindent, amit lehet,
kiűzni mindenhonnan a tieidet.
Neked és nekem tíz parancsolat,
nekik csak egy van, add
a testedet, a csontodat,
add a hazát, amiben élsz,
a házat, amiben laksz.
Keleti átok, nem látják
az erdőtől a fákat.
Micsoda nyomorult népség,
határuk semmit nem határol.
Már minden az övék,
de semmi nem elég,
gyomruk mélyén a minden elég,
lángol a puszta, lángol minden
lekopott röghegység.
Testvérem, bújj hozzám,
ők a sokaság,
de mi vagyunk egység.

Lutra Creative Commons License 2022.03.31 0 0 96913

Birtalan Ferenc

Elefántrongytorony
 
a betonból hamisított elefántcsonttorony hetedik emeletén
ahol a leázás esélye kisebb mint az alsóbb szinteken
de azért a veszélyt még hárman dédelgetik fölöttem
ahová a mentősök a hordággyal nem jutnak fel a lifttel
hogy hajnali órán kiszerencsétlenkedjenek velem a dél-pestibe
ebben a szeparált de a körülményeket figyelembe véve
mégiscsak magánbirodalomból félkörben látom e kies hont
s mindennapjaimat hozzárendeztem az elmúláshoz
csak egy út visz akárhogy cifrázom is a dolgot
de ez a rész a történet utószavához fog tartozni
amihez nem lesz semmi közöm
ahogy a szomszédokat se fogja érdekelni matatok-e még
e hivalkodásoktól mentes ötvennyolc négyzetméteren
legfeljebb ha túl büdössé válik a helyzet s tiltakoztak a köjálnál
azután törik be az ajtót
ezért mindig a legegyszerűbben zárom magamra
a tizenkét biztonsági pontot
bár igazából semmi jelentősége nincs
a történet szempontjából irreleváns
 
ehhez a hamisított toronyhoz
na de ez marhaság mert a beton igazi
én ragasztottam a hetedik emelet negyvennégyet elefántcsontból
ahol a filozófia esztétika és a metrumok lépdelik finoman a szőnyegeket
s bármennyire vigyáznak időnként kiporszívózok utánuk
itt ebben az álbirodalomban csak a betonfúrók
agyzsibbasztó-csikorgó zsivaja a hívatlan látogató
ahol tizenkét éve mint egy buddha ülök és merengek
mi a bánatos faszt akar tőlem aki
itt megtörik a mondat
mert a kérdés feltevése is képtelenség ellentmond az életemnek
megnevesíteni aki messziről akárha fölöttem szállna gépen
nem tudok csak magamra hagyatkozni
pedig milyen jó lenne szidni bárkit
de az isteneknek több esze van hogy kiszolgáltassák magukat
bebújnak láthatatlanná tévő köpenyük mögé
mi meg szívhatjuk emlőikből ócska kis meséiket az örökkévalóságról
 
ez az én tornyom a hetediken ahonnan visszatekintek amíg lehet
ahol magamnak osztom az észt mantrázva hitről szeretetről
nem engedem be jehova tanúit ha évente rám csöngetnek
a vasrácsos ajtón keresztül váltunk pár szót
és alig várom hogy menjenek a picsába
ne zavarják a köreimet
reggelente szellőztetek
beengedem a rám koszosodó falak közé az internetet
és azon gondolkozom vajon engem érnek-e utol e hívságok
vagy én diktálom-e innen a csak-bennem-létező velem-halót
én aki azt hazudom magamnak
költő vagyok
és nincs semmi ami fontosabb lehetne ennél
és hetvenévesen ugyanolyan kicsinek érzem magam
mint aki először leírta
egyedül vagyok
azóta ezen a szűk bohócporondon ugrálok
tudva senki se vevő ilyen ostobaságra
pár múmia figyel de az is szemfényvesztés
üres tekinteteik mögött az arc lakatlan
mégis olyan hihetetlen hogy egyszer csak kiürül minden emelet
megáll a lift és menni se le se föl
se sehová nem lehet

Lutra Creative Commons License 2022.03.31 0 0 96912

Birtalan Ferenc

Harminchárom év

pikáns asszociálni krisztusi korra
ki-ki elmondhatja
kik álljanak a sorba
kinek ami jutott
mennyi év melyik század
belőlünk a huszadik
szakított harminchármat
romhalmazvilágon
gyönyörű gyerekkor
lánctalprekviemmel
ezerkilencszázötvenhatból
fölsebzett utcák
tankok égnek
ritmustalan kattogás
davajgitár-ének
sötét szobában varázsszemet lesve
megváltó híreket várunk
míg ájulásba sodor a november-este
s szolnokon meghágva a forradalmat
munkás-paraszt kormányt avatnak
 
tizenegy alig múltan
vérrel gyalázattal telt meg a múltam
vasárnaponként
muskátlis ablakokkal szálltak a nóták
ócska rádiónak hittük
a szabad európát
 
rendet csináltak rendet
teli börtönök rejtegettek
akasztófa-csendet
 
harminchárom év
megtalált elhagyott a szerelem
azt mondjátok korszak
az a harminchárom volt mindenem
fiatalság élet
amit most elsíbolnak
szégyenkezve hallgatom
miket beszélnek
ámulok hogy fogynak a gazok
szaporodnak a jók a szépek
vannak millióan
azt a harminchármat ki lopta el
hol van
 
fogyékonyak vagyunk
vásó anyagból
a ma nem mondhatja
hogyan volt az akkor
örültünk szerettünk
akárhogy is
éltünk
felülírható-e
harminchárom évünk

halkabb_on Creative Commons License 2022.03.30 0 0 96911

Berzsenyi Dániel: Életfilozófia


Én is örömre születtem
Arkádia berkében,
Rózsapárnán szenderegtem
Cypris ambrás ölében.
Az aranyszázad istene
Pásztorai közé kene.


Ah, de mint az aranyvilág,
A rózsakor elrepül!
Olympusra más isten hág,
S Dodona berke dördül.
Elvirít a szép kikelet,
S véle a hesperi liget.


Az enyém is elvirult már!
Pályám vége közelít;
Hol a gigászi Örök vár,
S chaoszában elmerít,
Mint egy cseppet az óceán,
Mint egy sóhajtást az orkán.


Légyen álom, légyen bíró,
Bátran megyek elébe,
Mint egy elfáradt utazó
A vadon enyhelyébe.
Mert ha bíró: nem furdal vád,
Mert ha álom: nyugalmat ád.


Ember voltam, csak gyarlóság
Létem fényes bélyege,
Ha virtusom nem hiúság,
Forró vérem melege,
Ha szívem nemesebben vert:
Önmagában méltó bért nyert.


Sírjak-e, hogy életemet
Jól használni nem tudtam,
S legkiesebb ösvényimet
Álmodozva folytattam?
Ha ezt újra elkezdhetném:
Ismét a múltat követném.


Az ifjúság örömeit
Lelkesedve öleltem,
De szívem szebb ösztöneit
Soha bé nem tölthettem.
Ithakám partját elértem:
S ah, hazámra nem ismértem!


Úgy éltem, hogy életemet
Visszaélni ne bánnám,
Úgy éltem, hogy életemet
Végezni ne fájlalnám;
Megcsókolgattam rózsáit,
Megizzadtam vaspályáit.


Láttam a mosolygó tavaszt,
Láttam az égető nyárt,
Láttam minden időszakaszt
S minden földi láthatárt:
Ha örök időket élnék,
Ezeknél többet nem érnék.


Tűnő éltem rövidségét
Én tehát nem siratom,
S a jövendő kétes képét
Előre nem borzadom,
Minden kornak van istene,
Nem zúgolódom ellene,
S kebelemben marasztom.

Lutra Creative Commons License 2022.03.29 0 0 96910

Birtalan Ferenc

Rossz idők ezek
 
február volt sötétedett
a martinelli téri templom előtt
isten járt eszemben jézus
be kellene menni letérdepelni
 
nem ment akkor se ment
 
elindultam az erzsébet híd felé
talán dér szemerkélt
vacak városi idő
súlytalan voltam sehová-tartozó
néztem a dunát
nem volt szuicid késztetésem
mégis a mocskos hömpölygő víz volt csak
elfogadni képes
 
hintalánc csikorog a játszótéren
föl kellene állni kinézni az ablakon
jobb így
sikongatás gyereknevetés hallgatom
magasan a hetediken
rosszak a gondolatok
újra ott a víz fölött
vonszolom magam otthonom mintha volna
öt óra van
dől minden garcia lorca
 
feketében menekültél esztergomba
én itt te ott
hittél amíg tudtál
a vérmezőnél már könnyem se folyt
elhagyattak
mindenki kurvára elhagyott
 
talán tévedtem talán a hinta
 
minden igaz és mégis hamis
nem emlékszem álmaimra
mintha a mélység hívna menjek
de nem mehetek
péntekig nem
fekete kabátot kell vennem
virágok május
sütni fog a nap
 
fekete kocsi mögött megyek
arcomra dér szitál
a mindig-február
 
magadra sose hagytalak

Lutra Creative Commons License 2022.03.29 0 0 96909

Keresztes Ágnes

Virágének

Nád mellett virágot
láttam a Berekben,
szél fújja a nádat,
virág vele rebben,

lábukkal a vízben,
fejük az esőben,
olyan idő nincsen,
hogy eltépje tőben,

aranyfényű csillag,
ezüstszínű pára
világít lehelget
a virágra, nádra,

ha összekerültek,
hajladoznak együtt,
ahogy mi tehetnénk,
ahogy nem tehetjük.

Lutra Creative Commons License 2022.03.29 0 0 96908

Filip Tamás

Lenni, másodszor
 
Lenni fraktál-lakó a hópehely-parkban,
sétálni nagyítóval és messzelátóval,
hallgatni viharistent, ahogy
villámaival játszik a bazaltorgonán,
tavasszal kitalálni egy új rovart:
májusi cseresznyebogár,
napszélbe napvitorlával kapaszkodni,
a fény íját délben megfeszíteni,
Ezeregyéjszaka meséket hallgatni, írni,
szinte már halhatatlanulni,
mindent elfelejteni és újra megtanulni,
amit valaha elvett, mindent visszaadni,
nem kotródni el a világból,
amíg a motorok dübögnek belül,
amíg a fagylaltkehelybe forró kanál merül,
maradni másoknak, mentségül
s ha nem marad más, végül
magadat látni vendégül.

Lutra Creative Commons License 2022.03.29 0 0 96907

Háy János

Kotródom el

Kotródom el a világból,
halálos fáradt ember.
Dolgoznak bennem
a motorok, az én
kanalaz belőlem engem.
Kotródom, vége,
nincs mit hívni
mentségre, segítségre.
Tűnik a test,
és el a kép a szemből.
Veszve minden,
s veszve lenni:
végül is jó,
csak közben élni,
amíg a gépek
dolgoznak fel,
és sajognak a részek,
s nem tudni, marad-e
koncnak, ahogy
a láb, a szív, a máj,
vagy elszáll a lélek.

Lutra Creative Commons License 2022.03.29 0 0 96906

Deák Mór
 
Amulett
 
azért az őszi lombok szépek
azért csak elteltek az évek
azért fejed fölött galambraj
az eresz alatt fecskefészek
 
azért visszajönnek a fecskék
azért a visszatérés is szép
azért az őszbe alkonyodva
megkísérthet a föld helyett ég
 
azért a magány szürke tornya
egy érintéstől leomolna
az elcsöndesedő esőben
a galamb olajágat hozna
 
azért ez az évszak is áldott
ez lehetett a kívánságod
még egyszer díszbe öltöztetni
a meztelenné tett világot
 
azért a szív még kidobogja
ki-kihagyva megiramodva
hogy volt ebben jó s mert teljes rossz is
volt ebben néhány kis katarzis
 
azért még vonz az ősz s az ittlét
elvettem Isten amulettjét
azért hogy méltóan köszöntsék
galambok és megtérő fecskék

halkabb_on Creative Commons License 2022.03.28 0 0 96905

Kosztolányi Dezső: Csöndes, tiszta vers


Nincs semmim... Így megyek magamban - tip-top - szelíden, csendesen.
S ha éjjel bántanak a rablók, kitárom két üres kezem.
A rablók sírnak velem együtt, olyan-olyan szegény vagyok,
mint kisded első fürdetőjén, és mint a teknőn a halott.
De tart a föld. Ez az enyém még, feszül az ég fejem felett,
s kitárom az örök egeknek örök-mezítlen testemet.

Lutra Creative Commons License 2022.03.26 0 0 96904

Füzesi Magda

Metamorfózis    

Én azt hittem, enyém a tenger,
melynek mélyén a gyöngy terem.
És önpusztító gyötrelemmel
e kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és felmerültem,
szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten
felnőtt lettem egy perc alatt.

Lutra Creative Commons License 2022.03.25 0 0 96903

Buda Ferenc

A semmi partján

Teng-leng az öregember
Ideje mint a tenger
Se hossza nincs se vége
Kifakul szeme fénye
Pók egy mély bögre alján
Szorong a Semmi partján
Célját maga sem tudja
Bármihez fog megunja
Sóhajt morog köhécsel
Kenyeret vág a késsel
Ám enni sincs már kedve
Gunnyaszt elgémberedve
Elalél újraéled
Éjjel riadva ébred
Régóta sehova nem jár
Senkitől semmit nem vár
Senkinek nem üzenget
A csapból vizet enged
Egy vízköves pohárba
Kilöttyenti a sárba
Magára is mogorva
Létét cipeli hordja
E láthatatlan láncot
S míg a tikkadt akácok
Tüskéiket növesztik
Ő még tovább öregszik
Mentén egy görbe rácsnak
Elméje körbe jár csak
Folyton körbe meg körbe
Meg-megáll falnak dőlve
Nézi a földet nézi
Készül beleenyészni

Lutra Creative Commons License 2022.03.24 0 0 96902

Fecske Csaba
 
Bűvészmutatvány
 
mi mindent gyömöszöl az ember a voltba
  és cipeli magával mintha volna
csontok is zörögnek abban a bőröndben
  kitetszik létünk tünékeny mivolta
 
veri már a rozoga lomb az ablakot
  sikoltoznak a zaklatott levelek
az üvegen kis foltot hagy a lehelet
  tétova üzenet ez lám itt vagyok
 
izgatottan várod mozdul-e a kilincs
  minden ember a saját árvaháza
van hogy életének már semmi tétje nincs
  a lélek szenvedő húst ölt magára
 
minden pillanat bizony mást és mást mutat
  s nem lehet ittfogni azt se meg ezt se
a bűvész kihúzza a kalapból a nyulat
  és ő szór sót az eleven sebre
 
mindig más következik és sohasem te
  agyadat angyal helyezi üzembe
csak azért hogy tudd van rajtad kívül más is
  Isten trükkje az egész banális

Lutra Creative Commons License 2022.03.24 0 1 96901

Filip Tamás
 
Villámcsődület
 
Zuhog. Ilyenkor ellepnek terveim,
sok múlt idő tér be sáros cipőben.
Valaha én adtam kulcsot nekik –
zárat kellett volna cserélnem.
 
Mintha beavatottként jönnének
tiltott kiállításra, álnéven firkálgatnak
a vendégkönyvbe, fecsegnek,
akárha ott se lennék, kajánul
fölemlegetve minden ígéretet, amit
valaha kicsikartak belőlem.
 
Már annyiszor sikerült kitessékelnem
őket, de most nem tudom, mi lesz.
Ha szerencsém van: kisüt a nap, és
egy darabig tervek nélkül élhetek.

halkabb_on Creative Commons License 2022.03.23 0 1 96900

Berzsenyi Dániel

MAGYARORSZÁG



Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!
Ceresnek koszorús homloka illatoz,
S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád.
Termékeny mezeid mennyei harmatok
Mossák, s csűreidért Europa írigyed.
Itt édent mutató sorhegyek oldalin
Bacchus tölt poharat, s néked az isteni
Nektár legnemesebb vedreiből merít.
Itt Arkádia zöld halmai nyílanak,
Hol Pán legjelesebb barmok után dalol,
Barmok, millyeneket boldog Arábia
Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt.
Kárpátidnak arany gyomra kevély Perut
Felmúlván, örökös kincseit önti rád.
Minden jót, valamit hint az Olymp ura,
Minden jót, valamit Tellus az emberi
Táplálásra teremt, néked az istenek
Bőv mértékje pazarl büszke határidon.
Boldog népeidet Títusok őrizik,
Kik mindannyi atyák és kegyes istenek,
S kiknek trónusokon Trézia lelke leng.
Törvényed s koronád Chérubim őr fedi,
Nem fertőzteti meg durva tirán keze:
Törvény, nem hatalom kénnye uralkodik
Rajtad, s régi dicső nemzeti díszed áll.
Oh, bár vajha kies gyöngykoszorud között
Még egy illatozó rózsa fakadna ki:
Szállnának le reád Graecia isteni,
Kik hajdan lehozák Attika földire
A nagy mestereket s bölcs tudományokat.
Akkor csillagokat hatna kevély fejed,
S elbámulna reád a Zenith és Nadir.

halkabb_on Creative Commons License 2022.03.23 0 1 96899

Füst Milán: Este van


Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el sem tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendezôdik-e? - felelj rá hogyha tudsz.
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágúl, gömbölyûbb a föld
S mi apró-cseprô volt: felszívatik.
S egyetlen hang dong: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, -
Egy kis derû is lám, mégiscsak jut nekem...
A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán
S mint órjás cet csillog a tenger háta,
Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, -
Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
Még hazát is találok ott a vég elôtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán
Akirôl álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik.
Így lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.

Lutra Creative Commons License 2022.03.22 0 0 96898

Birtalan Ferenc
 
Főnix
 
               I.
 
két évszám közt az életem
nem számtan ez történelem
 
tavasz van mezítláb megyek
még nincs halottam hat leszek
 
gyermekkorom aranyhomok
dobom lehull időt lopok
 
vadszőlő ecetfa akác
még nem látszik sehol se rács
 
nem neszez a bűntudat sem
volt-voltom parázna testben
 
tisztán esnek a záporok
és semmi nincs mi átkozott
 
minden ígéret fény arany
nem érzem fogolynak magam
 
ámulok körben égi csönd
tűzmadaram jön felköszönt
 
               II.
 
egy pissznyi csak még ennyi telt
s közben életem elszelelt
 
mint léggömböd ha fölfújod
röppen lehull már jól tudod
 
elhagytak én meg másokat
találnak majd mi álmot ad
 
csillag remény nem változik
az álom van hát álmodik
 
két évszámmal egy volt neve
s ígéret: nem hitted te se
 
a hideg föld hideg marad
amit adott vár visszaadd
 
persze rossz: jó lenne lenni
nincsek után is lehetni
 
elhamuhodni szállni föl
tűzmadarunk hol tündököl

Lutra Creative Commons License 2022.03.22 0 0 96897

Oláh András

hátha
 
az almafák lombja
összeér fölöttünk
 
eltűnt szemedből a szín
 
nappallá
pirkadnak az álmok
lélegzetünktől lüktet a lomb
 
kapaszkodom beléd
 
ne fordulj hátra
 
leszek örök csendestársad
hátha magamban
egyszer újra megtalállak

Lutra Creative Commons License 2022.03.21 0 0 96896

Oláh András

/részletek/

Távolság

a távolságot
átlengi a csönd:
veled alszom
– láthatatlanul
 
holnap majd
helyet cserélünk
s akkor te vársz
rám hiába

      *
 
--------------- 
 
akkor is fájnál

akkor is fájnál
ha magzatvizem volnál
de hínárom vagy
s benned elmerülök
 

      *
 
---------------
 
lélegzeted vagyok
lehunyt pillád riadt rebbenése
füledbe fészkelő suttogás
 
emlékeid rozsdaszín
zugába rejtezem
 

 

        *

 

---------------
 
kimenőt kapnak az álmok
 
vesztőhelyükön
szomorkodnak a csillagok
 
         *
 
hiénák vagyunk:
egymásra éhezünk…

Lutra Creative Commons License 2022.03.21 0 0 96895

Deák Mór

Két ősz

Két őszből így lehet tavasz,
ne nézd,
hogy az ablak alatt
száraz levelek gyűlnek.
Húzd be a függönyöket,
én vagyok én!,
gyere, szeresd
a vén vagányt, a tűznek
a csendes hamu alatt
még lángjai parázslanak,
hagyd őket égig futni.
Ebben a fényben lássalak,
ahogy Te bennem önmagad,
s ki tudjunk tavaszodni.

Lutra Creative Commons License 2022.03.20 0 0 96894

Székely Magda
 
Irány
 
A fegyelem jegyében éltem
mindvégig mint a katonák
ha ritkán félrevitt a kényszer
azonnal indultam tovább
 
amerre visszafoghatatlan
késztetés hajtott egy irányba
nem lassíthattam oly heves
bizalom töltött el iránta
 
Kiszolgált obsitos vagyok
és nem kapok több erőre
összevissza téblábolok
mert nem vezet már út előre

Lutra Creative Commons License 2022.03.20 0 0 96893

Hedry Mária
 
Kétségbeesés egy vasárnap délután
 
Húsleves. Csak úgy.
A terítés konyharuha.
 
Nem zizzen élesre keményített
Hófehér asztalkendő,
Nagyapa történetei süteményillatú édes vasárnapon
Mise után az ünnepi ebédnél
Már rég hallgatnak.
 
Nem lesz ügyetlenül titkolt
Randevú sem.
 
És a gyermek jóízű sikkantása se csap
A húsleves arany fodrába –
Kirepült ő már a szigorú szeretet
Tenyeréből.
 
És hol a családfő?
Hol?
 
A konyhafalára tapad a múlt
Emlék sebzi a magányt
 
Az őrült tülekedés odakünn
Nem akar engem társnak.

Lutra Creative Commons License 2022.03.20 0 0 96892

Oláh András

önzéseink

a hétköznapok önzésébe tekeredtünk
már nem emlékeztetsz semmire
és ha volna is mit tovább mondanom
nincs múlt ami fogva tartson

emlékeink szétválasztott sziámi ikrek
– magányosak mint a cigarettafüst –
hajnalig mégis lesben állok
hátha egy álomban megtalállak

Lutra Creative Commons License 2022.03.20 0 0 96891

Oláh András

hajnalaink

bevackolódott közénk az ősz
és befelé fordultak a hangok
ahogy a rakpart fényei is beleszövődtek
a szétmálló éjszakába

korán sötétedik mióta veszni hagytalak

de kiegyenesedtek egyszer a hajnalok
s ha csörög a telefon már nem veszem fel
s bár jobb lenne visszatérni a mosolyodhoz
már csak magamban kereslek

Lutra Creative Commons License 2022.03.19 0 0 96890

Günter Grass

A tojásban

Tojásban élünk.
A héj belső oldalát
telefirkáltuk ízléstelen rajzokkal
és az ellenségeink keresztneveivel.
Majd kiköltenek.

Aki kikölt, velünk
ceruzáinkat is kikölti.
Kirepdesve egy szép napon
készítünk azonnal
magunknak portrét a kiköltőnkről.

Tegyük fel tehát, hogy majd kiköltenek.
Jámbor szárnyasoknak álcázzuk magunkat,
házi feladatot írunk
a minket kiköltő kotlós
színéről és fajtájáról.

De mikor bújunk elő?
Látnokaink a tojásban
középszerű fizetésekért vitáznak
a költés fix idejéről
megjelölve egy X napot.

Unalomból és valódi kényszerhelyzetből
találtuk fel a költőszekrényt.
Izgat a tojáson belüli utódok sorsa.
Szívesen lennénk azok, kik őrködőinknek
szabadalmunkat ajánljuk.

De hát tető van a fejünk felett.
Szenilis csibék,
embriók nyelvismerettel
trécselnek egész nap
álmaikat is megvitatva.

És ha nem költenek ki mégsem?
Ha ez a burok majd sohasem reped meg?
Ha horizontunk csak ez a horizont lesz
és firkálásaink is velünk maradnak?
Bizakodunk, egyszer kiköltenek.

Ha folyvást csak a költésről beszélünk is,
marad még félnivalónk, hogy valaki,
egy tojáshéjunkon kívüli megéhezik,
minket egy lábasba juttat és megsóz. –
Mit csinálunk akkor, testvéreim a tojásban?

/Koósán Ildikó ford./

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!