Egész nap jó lenne. Azok voltak a régi szép idők amikor a gépezet forgott magától, csak néha kellett belerúgni. Nade így jár aki mindig új dolgokat akar csinálni. Lehet ezt is unni fogom pár év múlva és választok megint valami olyan témát amiben ha rendet raksz akkor önjáróvá válik.
Tudósítás egy nagyon érdekes lengyel bírósági ítéletről egy korábbi eset kapcsán, ki a vétkes a BMW tűzben?
Guglival fordítva:
Két évvel a tűzeset után M. Zalewska, a Rzeszówi Járásbíróság bírája az ítélet szóbeli indoklásában kijelentette, hogy az autó vezetője hozzájárult a BMW égéséhez, mert a tűz előtt már a tévében elhangzott hogy #BMW autók égnek Dél-Koreában, és nem szabad ezzel az autóval közlekedniük. A lengyelországi média erről az autóról kezdett beszélni! Az ügyben 3 bírósági szakértő véleménye hangzott el, amely egyértelműen jelezte a tűz közvetlen összefüggését a helyettesítés hiányávalEGR meghibásodás a BMW Auto Premium autóellenőrzésénél , amely egy hónappal a 2019. január 2-i kiégés előtt történt, és amelynek a cserére sor került. Ezt nem tették meg, mert mint kiderült, az ASO készletében nem volt hűtővel ellátott EGR szelep, amelyről nem tájékoztatták az ügyfelet, és kiengedték az autót, biztosítva, hogy minden elkészült és kicserélődött. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a tűzeset előtt, azaz 2019. 02. előtt a BMW Auto Premium Dawid Stachyra www.facebook.com/david.stachyra rzeszówi műszaki tanácsadójának és valószínűleg másoknak is tilos volt a „központból” tájékoztatniuk az ügyfeleket az életüket és az egészségüket fenyegető veszély miatt a BMW tűzének nagy valószínűsége miatt, mivel nem voltak alkatrészeik a műszaki működéshez. PS Kiderült, hogy a www.facebook.com/david.stachyra tanúként kihallgatott Dawid Stachyra hazudott, mondván, hogy személyesen tájékoztatta az ügyfelet, amikor az autót kiszállították a szervizközpontból, hogy nem cserélték ki az EGR-t, és figyelmeztette a a #BMW tűzveszélyéről. Kiderült, hogy ez a férfi aznap nem volt akkor a munkahelyen !!!
Az egyik bírósági értékelő az importőr # BMW székhelyén szerzett információk alapján kijelentette, hogy az autó többször járt a BMW Auto Premium szervizében, és minden alkalommal hibát találtak, és az EGR hűtőt ki kellett cserélni, valahányszor a szerviz nem tett mást, csak kitörölte az autó számítógépének olvasmányait.
Elég nagy szégyen ez a BMW-re nézve, meg ahogy kezelik ezt a helyzetet. Eddig szerencséje volt a gyárnak (meg az autótulajdonosoknak), nem égett meg senki, remélem nem is fog.
Látszik, hogy a hávégénél is csak körúton belüli műértelmiségiek vannak. Szó nélkül átveszik a dezinformációs propaganda baromságot. Ez EMP űrfegyvernek pont megfelel, egyedül energia továbbításra alkalmatlan.
Eléggé el nem ítélhető módon (de érthetően) a Tesla nem tett eddig közzé pontos specifikációt, de a TM3 RWD/AWD között ~100 kg különbség van, tehát az TMY RWD-hez képest az IX3 nagyjából három és fél mázsával lehet nehezebb.