Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
Közben elgondolkodtam azon, hogy a csukló kialakításakor a gépesnek szánt kocsiszekrénynek az a része, amely a 620-asnál a peront képezte, le lett vágva. Így a megmaradt részből eltűnt a valódi különbséget adó elem. Tehát, gyakorlatilag nem sok értelme van azt kutatni, hogy 620-ból, vagy 630-ból származott-e egy adott csuklós eleje. Ha számon kívánjuk tartani a csuklós gépes részének a múltját, akkor van jelentősége a gyári számnak, a korábbi rendszámnak és ezekből következően a típusszámnak.
Igaz, a széles ajtó sem perdöntő. De ha a széles ajtó mellett kicsi, négyzetes táblatartó van elől a hosszú helyett, az már gyanús, hogy 620-as lehetett eredetileg. De inkább csak gyanús, mint tuti biztos :-) Mert ezeknél a csuklósításoknál aztán kevertek mindent is.
Ez a színkombináció, illetve a sárga részek elhelyezése egyezik az általam csak későbbi rendszámokkal, FO-tól ismert kerületi IKV, illetve FIMÜV karbantartó autókéra, de azok már sötétebb zöldek voltak, világosabb okker betéttel, valami ilyesmi színekkel.
Pumukli spori fotóján még szemmel láthatóan a gyári zöld került kidekorálásra. A kép akár a József Attila lakótelepen is készülhetett, ott vannak ilyen típusú házak.
A kép egyébként Fortepan kép, a frissen felkerült 2200 közül való.
A múltkor kérdésemre elmagyaráztad, hogyan lehet megállapítani azt, hogy a MÁVAUT-csuklós Ikarus 630-ból, vagy Ikarus 620-ból készült-e. Ez a kép szépen szemlélteti az általad írottakat.
Szolnokon
A fortepan_215329 sz. kép részlete a szükséges tükrözés után.
Jól mondod , ez biztos hogy ez egy ős 500 - as . Tessék megnézni a szellőző nyílásokat , az indexet . Illetve lehet látni , hogy elől van a kilincs is . Szóval ez az alap :
(a veterános topicba tettem egy linket egy nemrég zajlott márkatalálkozóról. Szervező barátom szerint, a náluk megjelent Zukok és Nysák felújítottan sokkal szebben és jobbra sikerültek, mint gyárilag valaha voltak. És ezt nem mások, hanem a járművek tulajdonosai állították, pedig közöttük nem kevés olyan akadt, aki a maga idejében munkaeszközként használta vagy üzemeltette ezeket a járműveket.)