a következő fél évben mzp nagyon sok mindent fog mondani, meg sokszor az ellenkezőjét is.
Értelmes ellenzékinek nem kell majd minden szavát komolyan vennie. Az igazi politika (mzp-től is) áprilisban kezdődik, feltéve, hogy sikerül a kormányváltás.
Azért van, akit meg lehet, csak nem bízott az eddig mondókban.
Aki nagy jelentőséget tulajdonít MZP győzelmének, javaslom a Hódmezővásárhelyen készült videót. A fideszes azt mondja, tudja, hogy lopnak, csalnak, de nem baj. A dk-s azt, hogy miért is szavazna MZP-re. Utóbbit klári vagy feri valószínűleg rá tudja venni, de ha a sokak által várt "kiközösítés" lenne, buknák hibbanték híveinek szavazatait, ahogy írtam már.
Egyébként vicces itt felhánytorgatni, miért nem határolódik el tőlük, veti ki magából az ellenzék. Mikor a balhét csinálók kapcsán írják ezt a "civilek", akkor a szurkolók azt mondják, ők azt nem tudják megtenni.
ha gyurcsany azt mondja h orban takarodj és mzp is azt mondja, akkormivan a meglátásod szerint? vagy mégis mire gondolsz itt? STOP GYURCSÁNY!!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁ
Azt gondolom MZP esélyeinek kedvezne egy nyugodtabb, csendesebb, szakértőibb kampány, a megszokott szardobálás helyett. Attól tartok így egy nap után, hogy ez esélytelen...
A nyugodt, csendes, szakértői kampány várhatóan alacsony részvételt hozna. Az meg vélhetően a Fidesznek kedvezne, mert elkötelezettebbek a szavazói.
Őrület lesz, ez MZP-nek kifejezetten érdeke, hogy minden elégedetlent mozgósítson.
Dobrev ellen már megcsinálta, kicsiben. Mindennap bemondott valami hírértékűt, néha csak pletykákat, hogy igaz volt, vagy sem, az mindegy is, a lényeg, hogy beszéltek róla.
Be is jött neki, alacsony részvételnél a DK-s kemény mag révén Dobrev győzött volna, de sikerült mozgósítani sok új szavazót (főleg fiatalokat).
Nyilván ezt akarja még jobban kiterjeszteni tavasszal.
azert aki nyolc altalanos felett vagy a fidelitaszon kivul attol "retteg" h megszunik a Fradi ha nem a felcsuti cigány uralkodik. hát szomoru, minimum.
egyebkent meg megmondta elnok ur, piaci alapok, piaci szponzorok, 1.8 millio fradista, stb. nincs mitol félni.
ha meg mégis, jol irod, vannak sokan, akik inkabb kimennenek nb2 be bartha laci driblijeit nézni, mint ezt a sok buta négert a betis ellen az uvegkalickaban szotyizo VIP köcsögökkel, a hatterben gyermekdalokat dalolaszo kőkemény B kozeppel. persze kinek mi tetszik, ezt belatom en is.
egeszen hihetetlen, hogy egy magat "demokratikusnak" nevezo orszagban letezhet ilyen, hogy a Párt iranyit tobbszáz ujsagot, tévét kozpontilag, s az, hogy ilyeneket nyilatkozhat a vezetoje. ez teljesen oké lenne, ha ez egy náci vagy kommunista orszag lenne. dehát, nincs dehát,
2018-as Sajtóklub (Lovas, Bencsik, Bayer, Huth) MZP vásárhelyi győzelme után.
Lovas István (1): „Roppant érdekes, hogy nem egy olyan figura lett sikeres, aki korábban minden pozíciót elfoglalt a baloldalon, régi SZDSZ-es típus, hanem egy jobboldali ember, aki magát kereszténynek vallja, nagycsaládos, több nyelvet tud. Ez a Fideszre a legnagyobb veszély. Egy jobboldali ember, akit a legtöbben hitelesnek tekintenek. Ebből a típusból egyébként nincs sok, ezért ez nem vihető át Pestre meg különböző helyekre.”
Lovas István (2): „Őrületesen felháborított, mert húszan telefonáltak, hogy mit szólok ahhoz, hogy az M1 a fél nyolcas hírekben egy szót nem szólt erről az egészről (mármint a Márki-Zay-győzelemről). És ma pedig a déli krónikát hallgattam 18 percen keresztül, és egyetlen egy szóval nem említették. Ez valami hihetetlen.”
Bencsik András: [reagálva arra, hogy a műsor kevésbé önreflektív szárnyát erősítő Huth Gergely gumikeresztény senkiházinak mondja MZP-t] „Óva inteném magunkat ezután, hogy gúnyolódjunk a győztesen. […] Márki-Zay Péternek adtunk, ami a csövön kifér. A jobboldali média, beleértve a közszolgálatit is, ütötte-verte. De úgy tűnik, hogy a vásárhelyi emberek ezt egy kicsit másképpen látták. Azt mondták, hogy ez már akkor is templomba járt, amikor még nem volt kampány, hét gyermeke van, amúgy jobboldali, keresztény, konzervatív ember, csak valamiért meghasonlott a Fidesszel, amitől ellenség lett. Mi pedig jó katonaként ütöttük az ellenséget. […] Én azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást. STOP Soros meg egyebek… Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.”
"ja, majd elfelejtettem, és ha újra kizárnák az első osztályból a Ferencvárost."
en is fosok ettol, lehet szembesulnunk kell ezzel. lehet a Ferencvaros sullyesztobe kerul, de lehet sokan azt a Fradit kapjak vele vissza valamilyen formaban, amit anno szerettek. valszeg nem lesz kellemes elmeny - foleg nekunk, meccsre jaroknak.
Es az is lehet, hogy itt nem jo helyre cimezted, mert a mai Ferencvarostol a mai formajaban itt a legtobb kollega mar reg elfordult. Pont a korabban emlitett problemak miatt
".......irdatlan munkát kell belerakni. És ezt a munkát az ellenzéki oldalon egyedül - az általam gyűlölt - Dobrev Klárától láttam."
Ezt en is igy latom, sot... ha teljesen oszinte akarok lenni, az ellenzek oldalan nem nagyon latok komoly es kitarto munkat, egyeni szinten kiemelkedo tudasu es kepessegu szakembert, mint a kormanyzo partban. Nem a jo, vagy a rossz dontesekrol van szo, hanem a tapasztalatrol.
Pl Szijarto - akinek a neve ma gyakorlatilag szitokszo az ellenzeki korokban - es akinek voltak helikopterezos es yachtos balfaszsagai, vagy milliardos mellenyulasai (lelegeztetogepek), ugyanakkor senki nem vitathatja el tole, hogy egyik nap Ukrajnaban targyal es probal meg feszultseget oldani gazszallitas kapcsan, masnap ugyanez a faszi Nemetorszagban targyal X nemet ceggel uj itthoni beruhazasokrol, vagy eppen Oroszorszagban tolja valami gazpromosal. Mindez komoly felkeszultseget es teherbirast igenyel, kulturak ismeretet....nem is tudom, hogy csinalja.
A migrans kerdest is jol kezeltek Brusszellel egeszen addig, amig ez kampany zaszloshajova nem valt es valtott egy iszonyat szar iranyba.
A Fidesznel komoly nemzetkozi kapcsolatok, tudasbazis es tapasztalat hamozodott fel, ezt igy legalabb 1-2 evig senki nem fogja tudni csinalni, de meg hasonlokeppen sem.
Az a gaz, hogy a tomenytelen panamazas, a Lorinc-Tiborc jelenseg, a Balaton es Budapest teljes elarverezese, a media teljes kontrolja sokkal komolyabb tortenet a fentiektol es ezt igy nem lehet tovabb tamogatni. Foleg nem 12 ev utan
A helyedben nagyon vigyáznék! Vannak itt olyanok, akik végigfotózgatták a Fradi-Millwall 3. félidejét, és a haverok aztán viszontlátták magukat az őrszobán fényképeken, ahol azt kérdezgették, hogy mégis mit csináltak az angol turistákkal az aluljáróban meg a Váci utcán. Ha már korábban voltak csibész ügyeid, akkor az ilyen "véletlenek" nagyon rosszul jöhetnek. Lehet, hogy néha jobban teszi az ember, ha befogja a száját és nem kötekedik Kubatov munkatársaival.
Azt gondolom MZP esélyeinek kedvezne egy nyugodtabb, csendesebb, szakértőibb kampány, a megszokott szardobálás helyett. Attól tartok így egy nap után, hogy ez esélytelen...
hát igen, lassan ott tartunk, h a fideszben van otornymagasan a legtöbb komcsi.
MZP sok kurva nagy hülyeséget mondott, de az telitalálat, hogy ma aki belép a fideszbe az olyan mint aki anno munkásőrnek állt. kár h a fidelitaszt nem említette, de lehet ő is csak röhög rajtuk.
azt hagyjuk is h az utolsó képnél a vén kommunista geci úgy néz ki mint egy rossz buzi, de ha valaki végignézte leírná, hogy gulyásgerinél mit mondott? köszi!
Az előválasztáson most eldőltek az egyéni képviselő jelöltek, egyéni képviselő jelöltek nélkül meg nem lehet országos listád sem. Nyilván fel lehet rúgni az összes előzetes megállapodást, de szerintem ebben nem lesznek meglepetések.