antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
igen,jártam ott, de ezt a képet a gyerekek fényképezték,pontosan nem tudom,azt hiszem 3-4 éve voltak ott....Ennyi gólya fészket egy rakáson én még életemben nem láttam:) A mi gólyáink sem érkeztek még meg
ez a kép is akkor készult-ott minden túldíszített,az én izlésemhez képest..
Köszönöm szépen, viszont kívánok én is Neked szép estét, Kedves Bajkálifóka!:-)
Talán Kuala Lumpurban jártál? Keresztlányomék is éltek ott 3 évig, öcsémék meglátogatták őket. Kérdem sógornőmet, milyen volt? - Hosszú....jött a válasz.:)))
Megjöttek a gólyák!:-)) Hozzánk még nem, de remélem holnap már itt lesznek!:-)
Tegnapelőtt múlt 314 éve, hogy megszületett Amade László költő.
Amade László
BOLDOGTALAN AZ IGAZ! OLLYAN SZERENCSE...
Szerencsétlen fátum s gyarló ollyan hüség, Az kinek nem társa az kaján irigység.
1. Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse, Kinek irigye frigye, nincs ellensége; Had lássák, mulassák, Nyelveket koptassák, Hogy téged szivem, hivem, Tisztán imádlak!
2. Azt contemnálom nálom, és köll nevetnem: Téged, édessem, kincsem, igy köll szeretnem, Másoknak trucczára, Lángjára, kárára, Hogy igy epednek, égnek, S megemésztődnek.
3. Lássák az gazok, azok bármit mivelnek, Teljes mindenem bennem, bármit itélnek, Magokat itélik, Végtére szégyenlik, Pirúlnak, dúlnak, fúlnak, Ebek ugatnak.
4. Okok ha nincsen, kincsem! még sem árthatnak, Szivekben mérget, férget szülnek magoknak, Jobb: vadnak irigyink, Mint szánakodóink, Igy elenyésznek, vesznek, Vagy máskint lesznek.
5. Gyarló olly remény s szegény, ki tart ezektül, Szivek ámitó, gyujtó, hazug nyelvektül: Ki igaz állandó, Soha sem hajlandó, Erős az kőszál, fönt áll, Nem tart szelektül.
6. Hóltig csak igy élj, remélj az egy hivségben, Ezzel ne gondolj, mint moly elvesznek ebben; Jónak van irigye, Ezer ellensége, Szerelmünk is jó; rosz szó Nem árt szivünkben.
Maréknyi szavatosság szemedben, torkodban sziklák repedései, - fehér vérem rozzant szövetébe vágnak a hallgatás millió kései. Alkonyvérrel átitatott sebek, csontodból szivárog a gyalázat, ó, te Isten, milyen szennyben élek, hogy nem mossák tisztára ruhámat, mert minden játszma édes vérre megy, és mozgatja mocskos gondolatait, friss fájdalmak és nyálkás rosszkedv belsejében szájon csókolok valakit.
Vak pórázon botorkál a látszat, aztán megáll elhagyott végeken, szövetek is hangjegyekké válnak, ha vörösborral töltöm fel énekem. Kristályokba mentem át a vérem, maréknyi horizontom fölszakad, sokszor bedőltem a teremtésnek, ki úgy megy el, hogy sokszor itt marad.
Torz igyekezet húsomba rajzolt jó néhány látszatból fogalmat, figyelem, falára rajzolja nevét, mert súlya van a tapasztalatoknak...
Szép estét kívánok Mindenkinek Matild és Tilda napján!:-)
Ma Jarmila, Matilda, Méta, Metta, Paulina, Pólika, Tikva, Tília és Tilla napja is van!:-)
Rejtély, hogyan jutott Matild eszébe ez az egész. Valószínűleg erre maga sem tudta a választ. Csak úgy jött, minden előzetes bejelentés nélkül, hívatlanul: az egyik pillanatban még sehol semmi, aztán a következőben egyszer csak ott állt, csillogón, a maga gyönyörű teljességében, ahogy a Nagy Ötletekkel ez már lenni szokott. – Megtanítom beszélni a legyeket! Matild ezt a szerszámoskamra sápadtkék, napszítta ajtajának dőlve mondta, olyan hangon, amely egyszerre akart szerénynek tűnni, ugyanakkor jelezni a bejelentés kivételességét. Arca egy nagyszerű eszme ragyogó fényében sütkérezett. Margaréta, aki éppen egy ütött-kopott zöld talicska kerekét szerelte, lerakta csavarhúzóját, és olyan tekintettel pillantott testvérére, ahogy legfeljebb egy váratlanul érkezett marslakóra szokás. Ha szokás. – Miért, hiányzik nekik? – kérdezte. – Egészen biztos – bólintott Matild. – Gondolj csak bele: mindenki tud beszélni. Vakond, Műkakukk, Varancs... hogy Beszélő Kavicsot már ne is mondjam. – De mondod – vetette közbe Margaréta. – Szegény legyek meg csak repdesnek fel és alá: zommmm-zömmmm. Ki tudja, mi mindent szeretnének mondani nekünk... – Hát, mondanivalóm nekem is volna a számukra. Például hogy távol tarthatnák magukat a frissen kisült süteményeimtől, meg a konyhától, úgy általában – mondta Margaréta, azzal folytatta a kerékszerelést. – Arra gondoltam, hogy először megtanítom nekik a kedvenc versemet. Gyakorlásképpen... – folytatta Matild. – Ki hinné, hogy a legyek szeretik a költészetet – nézett ki Margaréta a talicska mögül. – Igaz, ezt rólad sem tudtam... – Mindegyiknek csak egy szót – magyarázta lelkesen Matild, eleresztve füle mellett a megjegyzést. – Annyit csak meg tudnak tanulni a kis buták, vagy nem? – Miért, buták? – kérdezte Margaréta. Közben egy nagy fogóval igyekezett megtekerni valamit, ami láthatólag egyáltalán nem akart tekeredni.
(folyt. köv.)
Részlet Dániel András: Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából című mesekönyvéből
Tegnapelőttmúlt 200 éve, hogy elhunyt Aranka György, tudományszervező, költő, író.
Aranka György
Élet
Élet lelke vagyon mindenben. Él e világnak Roppant teste. Nagyobb és kissebb részei ennek, Élnek. Nincs hólt része az egészre nézve. Ha hóltnak Egyet-mást nevezünk: az holt is él az egésznek. Csak kissebb neminek holt meg; s ez is él a nagyobbnak, Visszatér a'melybe: a főld, víz, levegő, só, Nyílt kebelekbe veszik pártolt részeknek apróját. És az egész melly élt, lassann-lassann elenyészik. Lesz soká, s a kötél melly őket az egybe kötötte, Elszaggattatván az halállal egyik a mássát Esmérni nem tudja tovább, nincs arra a végre Melyre egészbe elébb együvé rendelve valának.
Tegnapelőtt múlt 65 éve, hogy megszületett Douglas Adams, angol író, költő.
Douglas Adams
Keksz
Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem. Ez 1976 áprilisában volt Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat indulását. Vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet. Odamentem, és leültem egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen átlagos kinézetű, öltönyben, aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt csinálta: hirtelen előrehajolt, felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett egyet és megette.
Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben, oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek érkeznének, a CNN, tudják... De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy megfejtést kitalálni a lapban, semmi mást nem tudtam csinálni, és azon gondolkodtam: "Mit fogok csinálni?"
Végül azt gondoltam, "Nincs más hátra, meg kell tennem", és nagyon erősen próbáltam nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem magamnak egy kekszet. Gondoltam: "Ezzel lefegyvereztelek!" De nem, mert néhány pillanat múlva megint csak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt előhozakodni a témával. "Ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem, hogy..." úgy éreztem, ez nem igazán működik.
így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon, mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor befejeztük, ő felállt és elsétált. Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.
Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt ott volt a kekszem. Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában az utóbbi negyedszázadban élt egy tökéletesen átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a csattanót.
Szent Egyed bencés szerzetes, apát. A kubikosok, lókereskedők, pásztorok, szíjgyártók védőszentje, bőrbaj, elmebaj, himlő, nehéz nyavalya, rák, vörheny, marhavész, szárazság, terméketlenség, tűzvész ellen kérik oltalmát. Ünnepe szeptember 1-jén van
Szent Egyed szarvastehénnel
Születése –640 Athén
Legendája szerint az Isten egy szarvastehenet küldött neki, hogy tejével táplálja őt. Wamba vizigót király egy vadászaton rálőtt a szarvasra, de Szent Egyed a testével fogta föl a nyílvesszőt. A király ezután Egyednek ajándékozta a remeteség területét, ahol ő kolostort alapított,
A Kárpát-medencében több település is a szent nevére felszentelt templomáról kapta nevét (az egykori somogyi Szentegyed, a mai Illés Szlovákiában, az erdélyi Vasasszentegyed) és Vasasszentegyedivölgy.
A ma Szlovákiában lévő bártfai Szent Egyed bazilika az UNESCO kulturális világörökségének része
Tegnapelőtt múlt 66 éve, hogy megszületett Palotás Dezső, erdélyi magyar költő, író, grafikus.
Palotás Dezső
Noé diadalma
(folytatás)
(a tohók)
nagyon kevesen voltak, de hát nem is lehetett volna másként: lényege szerint életképtelen, kihalásra ítélt fajzat volt ez. Látták, tudták ők is, miről van szó. Úgy véltek segíteni magukon, hogy a Nagy Özönt például így hívták: Átmeneti Nehézség, a Szigetet meg: Sokasági Lét. Egyéb varázsszavaik is voltak, ezeket sűrűn váltogatták, kevés idejük lévén: Akkor és Most, Most és Majd, Majd és Azután, meg a Tohóság Jelenidejűsége, ilyenek. És komolyan hitték, hogy ezek jelentenek is valamit, szegények.
Tegnapelőtt múlt473 éve, hogy megszületett Torquato Tasso, itáliai barokk költő.
Torquato Tasso
Megszabadított Jeruzsálem
ELSŐ ÉNEK.
1. Éneklem a szent harczot, a vezért, Ki Üdvezítőnk sírját visszavette. Sokat tön észszel, kézzel ő ezért, Sok szenvedésbe telt nagyhírü tette. Hiába kelt Pokol, hiába mért Világ két része végcsapást felette: Őt nem hagyá az ég, s zászlai Alá megtértek bolygó társai.
2. Oh Múzsa, Te, ki homlokodra nem fűzsz Múló babért, minőt Helikon ád, De fönn, az égi sergek közt, dicső szűz, Van örök fényü csillagkoronád, Tetőled szálljon most keblembe szent tűz, Te gyujtsad énekem s ne érje vád, Ha ékesítem a való beszédet, Más bájt szövén abba, nemcsak tiédet.
3. Tudod, hogy a világ mind arra tódul, Hová Parnassus önti csábjait, S a költeménynyel fűszeres valótul Rögzött se fél, oly édesen javít. Így a beteg gyermek, ha kóstolóul Mézzel kenők a csésze ajkait, A keserű nedvet csalódva iszsza, Hogy a csalásban éltét nyerje vissza.
4. Nagylelkü Álfonz, te, ki engemet Révpartra vűl, midőn, tévedt zarándok, Hánykódva szirtek és hullámok felett, Már azt hivém, legott elborulándok, Vedd nyájas arczczal ím e versemet. Szent fogadásul mintegy ez ajándok! Lesz tán idő, hogy e jós toll merészűl Megírni rólad is, amire készűl.
5. S méltó (ha van remény, hogy valahára Krisztus jó népe békében lehet, S fel-ül, vad thrák ellen, hajó- s lovára, Kivíni a bitorlott szent helyet, Hogy a vezérbot szárazon; akár a Vizek fölött, illessen tégedet. Addig figyelj, mit zeng a hősi ének, S készíts hadat, vágytársa Godofrédnek!
6. Már hatod éve, hogy kelet felé Ví a keresztyén tábor az izlámmal: Niczéát, Antiochját megnyeré, Ezt hadi csellel, azt erős rohammal, És vissza ettől a népet veré, Mely Persiából jött tengernyi számmal; Tortózát megbirá: de most a tél Beállt, és várja míg tavaszra kél.
7. Nem messzi volt már az esőszak vége, Mely a csaták zaját megszünteté, Midőn az Úristen, királyi széke Fönségiből, szemét aláveté, Onnan, hol a menny legtisztább vidéke Még egyszer oly fenn trónját hirdeté Mint a pokol a csillagok alatt van; S megláta mindent egy szemfordulatban.
8. Veté a földre, hol majd Szírián És a keresztyén hősökön megálla, S ama tekintet, mely előtt hiány, Vágy rejtve nincs, a szív nyitott könyv nála, Látá, Godofréd víni hogy kiván A városért, hol Isten sírba szálla; Előtte földi hír, kincs, hatalom Mind semmi: ő csupán hit, buzgalom.
A történet mellékalakjai közül kiemelkedikTereza mama, aki újkori Robinsonként irányítja a Senki szigetét. Jókai határozott, erős, nemes lelkű asszonyai közé tartozik, aki képes felülemelkedni a viszontagságokon, bár Krisztyán gonoszságával szemben ő is tehetetlen. Azért is fontos személy, mert azoknak az erkölcsi és erkölcs feletti értékeknek a képviselője, melyek alapvetően Timár értékrendjét is meghatározzák.
Tegnapelőtt múlt77 éve, hogy elhunyt Mihail Afanaszjevics Bulgakov, szovjet-orosz író, költő.
"Úgy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el sem az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatra eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden ember, minden tárgy, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy."
Tegnapelőtt múlt97 éve, hogy megszületett Boris Vian, francia író, költő, muzsikus.
Boris Vian
Be nem krepálhatok
(Je voudrais pas crever)
Be nem krepálhatok Nem látva Mexikó Fekete ebeit Álmatlan hunynak ott Se trópust felfaló Majmot seggük virít Se ezüstpókokat Buborékfészkükön Be nem krepálhatok Nem tudva hogy a hold Mely bélásmaszkot hord Talán csak egy sarló A napfény hideg-e A négy évszak pedig Valóban négy-e csak Míg próbát nem teszek A nagy bulvárokat Köntösben járni be Szemem nem látta meg Kanálisok szemét Nem tettem farkamat Bizarr zugokba se Be nem végezhetem A lepra elkerült S a hét ragály melyet Az ember ott kap el Nem fájna rossz se jó Ha és amennyiben Tudnám hogy kóstoló Belőlük jut nekem Meg aztán mindazok Amit csak ismerek Amit csak bámulok Tudok és kedvelek A zöld tengerfenék Hol algatánc kering Fodros föveny fölött Június csípte fű A föld mely szikkadoz Szagos fenyőtoboz S a csók, ha záporoz Ezé-azé talán Szépségemé no lám Mackóm, én Ursulám Be nem krepálhatok Míg tönkre nem kopott A szája szájamon Teste kezem között A többi nézve csak Aztán egy szó se több Maradjunk jámborak Nem halhatok meg úgy Hogy feltalálva nincs A rózsa mindörök A két órás napok Hegy kinn a tengeren Tenger hegyek között A véget ért kínok A színes hírlapok Mind-boldog gyermekek
És annyi más izé Mi lángész mérnökök Jó kertészemberek Szoronkodó szocik Városrendezkedők Bölcsöngve bölcselők Fejében szendereg És annyi látni még Még látni-hallanod Idő is várni sok Kutatni vaksötét
De lám a vég neszel Bizsergetőn közel Ocsmány pofája záp S ölelne már nagyon Két kacska békaláb
Be nem krepálhatok Nem hölgyem és uram Míg meg nem kóstolok Egy ízt mely úgy gyötör Egy ízt mely szörnyű vad Be nem krepálhatok Míg át nem járhatott Egy csepp halálzamat
Március 9-énünnepelte 70. születésnapját Aczél Géza, József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, újságíró, az Alföld főszerkesztője. Isten éltesse!
Aczél Géza
(szino)líra
torzószótár
ábécé
nevünk sorsunk kéretlen adománya tudom mióta eltotyogtam az elsős iskolába s szálkás padok között mindnyájunkat kifaggattak ez még nem a tornaórai attak ahogy bezáródott a huzatos ablak örökre beírtak minket az ábécébe így kerültem hosszan az élre mivel az a betű sosem állt vereségre vezettem a mindenkori listát sokszor érdemtelen előny volt máskor az osztálynapló gyakrabban nyit rád de te ezt elfogadtad sőt valamiféle helyzeti pozíció lassan rászoktatott hogy az él nem csak formai ok úgy általában ott vagy az élen s nem akadtál fönn holmi ab szerű képződményen ha olykor elébed másztak szívósan kivártad míg megbuktak vagy elköltöztek később a lexikonokban már lőttek ha egyáltalán bele kerültél e relatív delelőnek legfeljebb kajánkodtál mögötted ül ady és arany jános lassan viszont minden betű a temetőre rászok a kacskaringós utakra szomorúan ereszkednek le a sorszámok hol a parcellák csöndjében megint minden gyászos arc összemosódik
Az Ildikó germán eredetű magyar női név. Attila hun uralkodó feleségének, Krimhildának a nevéből származik, aki a monda szerint nászéjszakájukon megmérgezte férjét, Attilát.
A Tarihi Üngürüsz úgy értesült, hogy miután elvesztette második feleségét is, Attila állítólag a vele ellenségeskedő Tetrikusz Pedzs (Bécs) régi királyának a lányát vette feleségül. A lány is valószínűleg gót, vagy gót-római származású volt, a Tetrikusz szó a régi római tetrarcha méltóságnevet juttatja eszünkbe. A krónika később megemlíti, hogy a lány testvére Vincse Laos, nimcse uralkodó volt. Ennek a harmadik asszonynak volt köszönhető, hogy a hun birodalom felbomlott, mert ő a gótokat segítette a Csaba vezette hunok ellen. Nagyon valószínű, hogy bűnrészes volt Attila halálában is. A krónika szerint ő volt Ildikó,
A képes krónikából: (Attila nászéjszakája Ildikóval)
Tegnap múlt 107 éve, hogy megszületett Lénárd Sándor, orvos, író, költő.
Lénárd Sándor
Fivérem
Fivérem jeltelen sírba került idegen földön, csupa idegennel, névtelen haragtól nem menekült névtelen ember - s olykor a félelem láncraver engem, homlokom hidegen verejtékez - egyetlen, mit még a lelkem érez: tilos nevetnem.
( Weöres Sándorfordítása)
Mein Bruder Carl
(1944)
Mein Bruder liegt im namenlosen Grab, In unbekanntem Land, mit Unbekannten, Der namenlose Haß warf ihn hinab, Zu Ungenannten - Ich fühle manchmal seliges Erwachen, Und meine Stirne ist so leicht und kühl - Dann kommt ein unbenennbares Gefühl: Ich darf nicht lachen.
A messze kertutakon, lépcsőkön, terraszokon, a fűvek tengere közt, s küntebb, a zöld here közt, sugaras domb oldalán és fönn a cseresnyefán, cseresnyefa tetejében, homokja selyem ölében vagy hintán, felleg előtt meg-megpillantom őt hol erre, hol arra, minthogyha lepke volna amilyen egyszerre annyi virághoz hű tud lenni, itt is meg ott is ott van, el is száll, mégis ottvan, mert mindig visszajő, és éppenilyen ő: mindenfele villog a hajából a pántlika vagy hátán a piros x amit a köténye ír; ez a csöpp domb, ez a kert kacajával teli telt, mint zöld lugas, hacsak egy pöttömke méh beleszáll, zsongással mind tele már, hogy még az a búsabb hegy, hogy még az a némább táj amit magamban hordok én sohase boldog, az is tele lesz ővele, s ha behúnyom a szemem, meglátom őt odabenn, azon a néma hegyen, a csüggesztő sötétben, amint gond és gyülölet sok mérges völgye felett szálldos pirosan vagy kéken hol erre, hol arra, minthogyha lepke volna, mint azok a tarkaszin lepkék odalenn a réten, ahol a kert tövében egymásra hajlik a szélben a zöld here s baltacim.
Anasztaszija NyikolajevnaRomanova nagyhercegnő 1901. június 18-án született II. Miklós orosz cár és Alekszandra Fjodorovna cárné negyedik lányaként. Anasztáziát hivatalosan cári fenségnek kellett szólítani,
1918. július 17-ére virradó éjszaka, az akkor Jekatyerinburgnak nevezett uráli városban, Nyikolaj Ipatyev gazdag kereskedő házában egy bolsevik kivégzőosztag lemészárolta az ott fogva tartott II. Miklóst, az 1917 márciusában lemondott orosz cárt, és teljes családját; feleségét, Alekszandra Fjodorovna cárnét; öt gyermeküket, a 14 éves Alekszej cárevicset, Olgát (22), Tatjanát (20), Mariját (18), Anasztaziát (16) és négy szolgájukat.
Akárhogy is van, egy biztos: a családot végül rehabilitálták.
1981-ben az ortodox egyház mártírokká nyilvánította őket, 1998-ban a csontjaikat állami pompával újratemették Szentpétervárott, 2000-ben pedig szentté avatták őket. 2008-ban az orosz legfelsőbb bíróság II. Miklóst és családját jogtiprás áldozatának ismerte el, és hivatalosan is rehabilitálta
