Sajnos megvan az első "sorozat" hiba az A7-tel kapcsolatban, az exponáló és bekapcsológomb kiugrik a helyéből. Igaz még csak ketten-hárman jelezték az A7 Facebook csoportjában és a körülmények sem tiszták, szóval akár lehet felhasználói hiba is.
És sokat vacilláltam a képstabin, igaz akkor még nem volt A7II, hanem A7 kontra A99-ben kellett döntenem.
Szerencsére az A850-nél is elég jó időket ki tudtam tartani, de azért a Beercannel szinházban fotózva volt hogy 1/15-öt használtam. Szóval nem lett volna rossz, de inkább a kis méret és az adapterezés miatt lett A7-em. A konklúzió utólag az hogy a kis vázzal mintha mg jobban ki tudnék tartani lassú záridőket, most már nem igazán hiányzik a képstabi. A nagyobb II vázat elnézve nem hiszem hogy cserélnék, ráadásul a stabilizátor egy újabb hibalehetőség hosszútávon.
Köszönöm a véleményedet. Még azt a 800 eurónyi összeget is nehezen teremtem elő. Eddig is tudtam stabilizátor nélkül élni, az új gép biztosan egy picivel kényelmesebb, de nekem ez nekem éri meg a dupla árat. Kivárok egy szép A7-t.
Óbuda, Amfiteátrum közelében. Hozzál SD kártyát :-) Azóta van markolatom is, más a gép fogása. De csak manuális obik leszenek, kipróbálhatod az 1,2/50 Rokkort.
De ilyenkor az ember előbb állít élességet a szemre és utána rekeszel. Én annak az értelmét kérdőjeleztem meg hogy szük rekeszen történő élesre állítás után miért nyitnád a rekeszt teljesen. Nekem a 24 mpixel bőven elég, a 36 pont a te szempontjaid miatt riasztó. Lehet a korral jár, de már nem érdekel ha egy kép nem tűéles mindenhol, ha egyébként kompoziciójában, hangulatában tökéletes.
De ennek van értelme, mert a felvetett példánál maradva rekeszelve is pontosan a szemen kell lennie az élességnek akkor is ha nagy a mélységélesség. Az élesség ugyanis nem állandó a mélységélességi zónán belül, hanem az élesre állított pont előtt és mögött folyamatosan csökken. A mélységélességi zóna szélén pedig az élesség már éppen, alig elfogadható mértékű, kb. mondjuk egy négy megapixeles szintnek felel meg.
Tehát egyáltalán nem felel meg ha a rekeszelve élesre állított szem élessége nem érné el a 36 megapixelnek megfelelő élességet. Vagyis a példánál maradva a szemnek a mélységélességi zóna közepén (matematikailag nem pontosan) kell lennie.
A focus peaking nem csodaszer extra fényerős obiknál, de a belenagyítás még mindig komolyabb előny az OVF-hez képest. Pláne hogy az élesség ellenőrzéshez nem kell megmozdítanod a gépet a következő expo előtt.
Mindeközben bele is nagyíthatsz a képbe és közelről ellenőrizheted az élességet. És a focus peaking elvileg a vastagságával is is jelzi az élességet, vagyis inkább ahol már fogyóban ott már kevésbé intenziv a szin. Az élességállítás változtatására meg elég látványosan vonul ide-oda a szines csik mondjuk a portré alanyán. Szóval valami hozzáértővel kell kipróbálni a gépet, vagy olyan helyen ahol értenek is hozzá. Én voltam tesztnapon, de 10-12 percben csak néhány probaexpora volt időm, a gép beállításait átnézni nem igazán pedig előtte is Sonym volt.
Pontosabban be lehet állítani tág rekeszen. Van olyan szemész, aki ad pupilla tágítót, hogy jobban meglehessen ítélni a megfelelő dioptriát, mert a nagy mélységélesség megtéveszthet.
Egyébként a Canon és Nikonnál ugye van erre külön gomb, de még az Zeniten is tág rekeszen ment az élesség állítás.
Egyébként nekem is ez a problémám. Annyi előnyöm van, hogy nekem Canon rendszer van, amihez van AF-es konverter.
Tehát rekeszelek 11-re, és élesre állítok mondjuk a szemre.
Kinyitom a rekeszt,de már nem állítok újra élesre. Csak exponálok és megnézem, 36 megapixelen a szem éles-e. Ha igen, leveszem a kalapom. Ja nincs is kalapom.:)
Lehet hogy vásárlás előtt közelebbről kell megkukkolnom ezt az A7-t. Eddig csak azt gondoltam, hogy a fogás és a kereső lesz (bocsánat), gagyi. Ez a ,,rekeszelt élesre állítás" felveti azt a kérdést hogy milyen körülmények között, milyen pontos az élesre állítás. A nagyobb mélységélesség ugyanis egy picit sem jogosít fel a pontatlan élesre állításra.
Akkor egy kis összefoglaló az OVF kontra EVF témában, azaz mi az A7 előnye a tükrös gépekhez képest: 1. a gépen beállítható hogy kompenzált képet lássunk vagy a várható, exponált képet 2. a keresőben rögtön visszanézhető a kép, nem kell elvenni a szemtől a gépet, azonnal ellenőrízhető az élesség és az expo, akár hisztogrammal együtt is 3. a rekesznek nem kell nyitott állapotban maradnia a komponáláskor, rögtön kontrollálható a mélységélesség, hiszen a kereső nem sötétedik a szűkebb állásban sem 4 sötétben több részlet látható, mint egy optikai keresőben (negativumként viszont belassul a képfrissítés)
Álljunk meg egy szóra :-) Mit szeretnél a blendebeugrasztással? Könyörgöm itt olyan nincs! Az obik úgy változtatják a rekeszt ahogy állítod, az EVF meg kompenzál és folyamatában látod a mélységélességi változást.