Atlantisz neve gyüjtőfogalom egy létező, vagy nem létező - hajdan volt - civilizációra. A legenda kutatása akkora feladatot jelent ma is a kutatók számára, mintha egy tűt keresnének a szénakazalban. A szkeptikusok állítják, hogy amit nem látnak, vagy amit nem tapasztalnak, valójában nem létezik. Hasonlóképpen fogadják sokan a görögök előtt, az Égeikumban létrejött bronzkori kultúráról hallottakat is. Hihetetlennek tűnt, hogy a Vezúv által eltemetett Pompei előtt másfélezer évvel korábban nyüzsgő városi élet zajlott a nagy forgalmú égei kikötőkben, ahol ismerték a csatornát és a vízöblítéses WC-ét. A krétai kultúra, a legjobb tudásunk szerint Európa első civilizációja volt. A minósziak kisugárzásáról vajmi keveset tudunk, hiszen írásukat ez ideig nem sikerült problémamentesen megfejteni. Kereskedő nép volt és városi tudattal rendelkeztek. Szakrális ráhatással, no meg az óriási flottájukkal sikerült a periférián élő népekkel jó viszonyt kialakítani. A minósziak kölönösen jó kapcsolatot építettek ki Egyiptommal, akikkel kereskedtek.
A kutatók számára hihetetlennek tunt, hogy a görögök előtt létezett egy csodálatos birodalom Hellasz földjén, amely hirtelen eltűnt egy sor természeti és társadalmi katasztrófa következményeképpen. Trójáról is sokan állították régen, hogy nem létezett, csak az eposzokban, vagy a mondákban. Amikor Schliemann német amatőr régész kiásta Tróját, bebizonyította a világnak, hogy a legendáknak és eposzoknak igaz tartalmuk lehet. Homérosz munkássága felértékelődött. A német kutató hasonló eredménnyel járt Mükéné feltárásakor, amikor az achájok mesés kincsét találta meg a fellegvárban. A krétai Minótauruszról írt régi feljegyzések is új megvilágításba kerültek, amikor Evansz kiásta Knósszoszt. Sorra tárták fel Kréta hajdan volt városait, Málliát, Gourniát, Kátó Zakroszt és Phaistoszt. Homérosz véleménye szerint az ősi Krétán, a minószi időkben közel száz virágzó város élte mindennapos életét.
Atlantiszról gyermekkoromban olvastam először. Nagyon sokat tanultam tudós rokonaimtól, Móczár Miklóstól és dr. Móczár Lászlótól, a rovarvilág kutatóitól. Miklós bácsi nyaranként leutazott hozzánk az Alföldre és lepkehálóval bejárta a kéthalmi pusztaságot. Gyermekként melléje szegődtem, s ilyenkor nem maradtak el a világ csodáiról szóló élménybeszámolók. Nap, mint nap bóklásztam az alföldi pusztaságban, a Sárrét nyugati szegletében, Dévaványa közelében. Egyik ilyen gyűjtésem közben érdekes köveket és cseréptöredékeket találtam a frissen felszántott földön. Boldogan vittem a leleteket Miklós bácsihoz, akit azonnal elragadott a csodálkozás. - "Kőbalták, kővésok, karcolt cserepek a kéthalmi pusztában? - hát bizony ezek nem bogarak fiúcskám!" - mondta nevetve. Sokáig nem szólt egy szót sem, majd egy kis idő múlva jelentőségteljesen közölte, hogy több ezer évesek ezek a leletek és a nyomaték kedvéért a fejemre nyomott egy barackot. A szám is tátva maradt, úgy hallgattam, amikor a régi korok emberéről, az elveszett civilizációkról beszélt. A következő években, amikor Kéthalomra eljött, mindig hozott magával olvasni valót. Azt mondta: - ha érdekel a régészet, akkor nemcsak egy témakörrel kell foglalkoznod, hanem sok minden más tudománnyal is, hogy megismerd az akkor élt emberek életkörülményét és gondolkodását. Különösen lekötötte fantáziámat a Lambrecht Kálmán: "Az őslények világa - A Föld és az élet története -" című könyv olvasása. A könyv mottója: "Semmi sem tart örökké. A szárazföld s a tenger alakot alakra vált. Csak a lélek s a test emléke vág át az időtlen időn s hozza jelenlévőül szemünk elé azt, ami már rég, hogy elenyészett" (Anatole France: Méhike).
Kéthalom valójában egy kisebb és egy nagyobb dombból áll. Gyermekkoromban hegynek láttam a kiemelkedést a végtelen alföldi rónaságon. Sokat szánkóztunk a lejtőkön és jól be lehetett látni a sík terepet. Tiszta időben jól látszottak Gyoma, Dévaványa, Szeghalom, Körösladány templomai. Akkortájt olvastam Szentiványi Jenő: "A kőbaltás ember" című könyvét. Teljesen beleéltem magam az őskori emberek lelkivilágába. Még mindig bennem él a romantikus történet, Ge-Og, a messziről ölő alakja. Hogyan kerültek ide a távoli vidékekről ezek az érdekes leletek? Erre a kérdésre sokáig hiába kerestem a választ. Tavasszal és ősszel óriási területeket barangoltam be. Sikerült Kati lányomat is elcsalni egy-egy sétára. Versenyeztünk, hogy melyikünk talál érdekesebb követ, vagy cserepet. Bár nagyon vonzotta a régészet, inkább hivatásomat választotta.
A Sárrét ÉNy-i szeglete, ahogy mondani szokták az isten háta mögötti területnek számított. Régész csak a kéthalmi dombokig jutott el. Hiába érveltem, leleteimet is bemutattam, pénzhiányra hivatkoztak, s nem vizsgálták át az általam jól ismert területeket. Hamarosan Budapestről érkezett egy régész, aki hetekig a szüleimnél lakott, de őt csak a kéthalmi dombok érdekelték. Az ásatásai során talált egy több ezer éves kutya csontvázat. Kik temették el a négylábút? A rejtély akkor nem oldódott meg!
Az Arany Kalász TSZ nem sokat teketóriázott, amikor útalapba széthordták a két dombot. Kéthalom, mely két dombjáról kapta a nevét, jelképét elvesztette. Voltak távolabb is dombok, de ezekkel senki sem törodött. A Kéthalomtól északra fekvő területek, amelyeket a tanyasi emberek "sziget-száznak" hívtak, az érdeklődésem fókuszába kerültek. A múlt században még lápos, zsombékos terület volt errefelé, a Körös gyakran kiöntött medréből. Akkortájt javában folyt a pákászélet a sások közt. A vizes területből több tekintélyes domb emelkedett ki, ezek szigeteket alkottak, némelyiket magas földgát kötött össze. A sík terepet mélyebb völgyek és magaslatok szabdalták változatossá. Valamikor egy nagy folyam hömpölygött itt, amikor talán több eső esett az erdélyi hegyekben. Egészen más időjárás lehetett itt az újkokorban. A jégkorszak után hirtelen felmelegedett a levegő. A folyók és árterületei védelmet nyújtottak az új jövevényeknek. Messzi földről ide vándorolt emberek magukkal hozták őshazájuk kultúráját.
Az izgalom hevében közeledtem Szantorini északi bejáratához
A fantáziám és az érdeklődésem már-már szenvedéllyé vált. Ha esett, ha fújt, medikus koromban, amikor hazamentem, első utam mindig a különös dombokhoz vezetett. A legmagasabb kiemelkedést elneveztem "Király-dombnak". Egyetemi éveim alatt, Pécsett bújtam a könyvtárakat, s így került kezembe, Kalicz Nándor "Az agyag Istenek" című könyve. A könyv alcímeinek olvasása felkeltette érdeklődésemet és támpontot nyújtott nyárnyaló fantáziámnak. A könyv alfejezeteiből érdemes megemlíteni néhányat, mint például a "Sarlós Isten" kora, Balkániak a Dél-Alföldön, "Tell"-ek a Tiszántúlon, Trója és a Kárpát-medence stb.
Egyetem után valóra vált álmom, mert barátaimmal sokszor jártunk Görögországban. A napozás helyett inkább a múzeumokat kerestem fel, és az itt látott leletek és kéthalmi régiségek között egy sor analógiát, fedeztem fel. Ez nem lehet véletlen - gondoltam magamban! A repülővel alig két órás utat azőoseink vajon hány hónap, vagy hány év alatt tették meg?
Athénban, az Akropolisz közelében
a görög Bazillal
Leletmentéseim során a '60-as és a '70-es évekből tekintélyes régészeti anyag került a birtokomba Kéthalomról. A régiségeket rendszereztem, s tablókat készítettem. Akkortájt gépekkel modernizálták a TSZ-ket, és új agrotechnikát vezettek be. A szántóföldön dolgozó modern gépek morzsányira zúzták szét a szétszóródott leleteket. A friss szántás utáni tárcsázás menthetetlenül megsemmisítette ezeket a ritka leleteket. Egy idő után késztetést éreztem arra, hogy összeszedjem és megmentsem ezeket a régészeti emlékeket.
Amikor cselédkönyves orvosként egy évet Gyulán töltöttem a megyei kórházban, többször találkoztam Juhász Irén régésszel, aki hasznos tanácsokkal látott el. Bár nagyon megszerettem a régészetet, de fiatal, pályakezdő diplomásként a hivatásom teljesen lekötött. Csak akkor volt egy kis időm a szenvedélyemnek hódolni, amikor szüleimnél Kéthalmon töltöttem a nyarat.
Az emberi agy csodálatos képessége a képzelet, amely nélkül nem épültek volna meg az ókori piramisok, és nem ásták volna ki a tudósok és lelkes amatőrök az ősi romokat. A tudós társadalom a szakmai féltékenység miatt meglehetősen megosztott volt, amikor nem szakmabeliek belekontárkodtak a régészek dolgába. Megvetéssel tekintettek az érdeklődő laikusok, és amatőrök hadára. A megjelent publikációikat sutba dobták, tudománytalannak tartották. "Suszter maradj a kaptafánál!" - mondták. A megszállott, naiv kutatókat nem rettentette vissza a "hivatásosok" ellenérzései. Az óceániai és tengeri régészet kutatóinak többsége is kedvtelő milliomosok, akik szponzorálják egy-egy hajóroncs kiemelését vagy feltárását. Állami pénzekből sajnos csak töredékét lehetett feltárni a régmúlt idők emlékeinek, kutatásokra pedig legtöbbször a magántőkéből finanszírozott támogatásokból jutott.
Amikor elhatároztam, hogy "a minószi Atlantisz"-ról írok könyvet, felkészültem a kritikusok támadásaira is. Hiteles személyek, tudósok tollából rengeteg írás, könyv jelent meg Atlantisszal kapcsolatosan. Az írásom stratégiáját úgy építettem fel, hogy mindenképpen igyekeztem a fantáziám szüleményeit elkerülni. Megmaradtam az idáig megjelent atlantiszi kutatások eredményeinek egyfajta összegzésénél. Úgy gondoltam, hogy ha a személyes tapasztalatommal, és a helyszínen készült felvételeimmel kiegészítem írásomat, akkor hitelesebben tudom összefoglalni Atlantisz történetét. A könyvben nagyszámú fotók és rövid magyarázó szövegek, inkább a vizuális érdeklődőknek adhat értékes felvilágosítást. Utazásaim során tekintélyes videó és fotóanyag került a birtokomba. Közben elkészítettem a kétszer félórás filmemet Atlantiszról, amelynek forgatókönyve a témája könyvemnek. Filmemet több TV csatorna is sugározta.
Befejezésül, megkérdezhetik sokan, hogy hiszek-e Atlantisz létezésében? Válaszom egyértelmű, igen. Kihangsúlyozom, hogy én a Platón Atlantiszában hiszek! Platón korának, az akkor ismert világ ismerőjének művében elsőként említi az Atlantisz nevet. Nélküle nem ismerte volna meg az emberiség ezt a rejtélyes helyet és a későbbi századokban sok ezer embernek kevesebb, fejtöréssel járó munkát adott volna a rejtélyes elődök felkutatása. Ismétlem az én verziómban az "elsüllyedt" Atlantisz a krétai minószi birodalommal azonos. Ezt a bronzkori kultúrát az Égei-tenger szigetein, mellékén kell keresni, melyeknek központi szigete Kréta, vallási központja az ősi Théta, a mai Szantorini volt. Továbbá kiterjedt telepei léteztek az Égei-tenger mellékén, Észak-Afrika és Kis-Ázsia partjainál, de Egyiptommal, Szíriával, a Balkánnal, Nyugat-Európával is kiterjedt kapcsolataik voltak. A szörnyű vulkanikus robbanás az Égeikum átrendezésével, a Fekete-tenger partján lévő, Trójához hasonló fajsúlyú virágzó központok eltörlésével az emberiség kultúrtörténetét, civilizációját, és a fejlődési útját teljesen új mederbe terelte. A bibliai tíz csapás, a Vörös-tenger leapadása, az azt követő negyven évben az állandó mannahullás, a madarak tömeges eltájolódása, a forrásvízfakadások a pusztában az ősi Théra robbanásakor és az azt követő több évtizedes aktív vulkáni tevékenység idején történt. Éjjel tűzoszlop, nappal füstoszlop mutatta Kánaán felé az utat. Nem régen a Discovery-n ment le egy dokumentumfilm, amelyben számítógépen mutatták be, hogy milyen hatással lehetett a térségre az égig érő füstfelhő és a fellövellt hamu. Az argonauták borzongva látták hajóikon az égiek haragját, még is rövid idő után lerohanták a meggyöngült Krétát.
Megnyugtatásul azoknak, akik máshol keresik Atlantiszt, nekik is igazuk lehet. A könyvemben én csak a platóni Atlantisz történetét próbálom értelmezni, de a Föld elmúlt húszezer éve alatt számos kataklizmát élt meg. Bizonyára több Atlantisz létezett bolygónkon. Csak néhányat említek a sok közül, Dél-Amerika, MU, a Fekete-tenger melléke, Bahama-pad, Kanári-szigetek, Azori-szigetek stb.
A régészetet ma már kiegészíti egy sor tudomány. A technika legújabb vívmányait is bevetik a kutatásban. A világűrből készítenek csodálatos felvételeket nap, mint nap mutatnak hiteles fotókat az óceánokról, a tektonikai, vulkanikus eseményekről. Remélem, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a tudósok összegzik a felfedezések eredményeit. Az emberiség ősi történelmét remélhetőleg valósághűen sikerül majd megismernünk."
Az antik Hellasz csodás világába repíti olvasóit Kornya Zsolt szórakoztatva ismeretterjesztő kötete. Az ókori görög eposzok feldolgozásával mutatja be a hősénekekben szereplő héroszok egyik fajtáját: a jósokat.
Részletes ismertető
Kornya Zsolt az ismeretterjesztés régóta hiányzó formáját, az olvasmányos, szórakoztató kultúrtörténeti esszét eleveníti fel. Határtalan mesélőkedvvel mutatja be az antik világ eposzai, regéi alapján a görög héroszok egyik típusát – a jósokat. Művében megismerhetjük a legendák látnokainak élettörténetét, jóstehetségük eredetét, de fanyar, különös kommentárjaiban újraolvashatjuk magukat a regéket is.
2. Kornya Zsolt - Görög jósok - Szórakoztató történelem 1.
A G o o g l e ideiglenes tárolója a http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1997/9732/veges/veges.html Internet címhez.
Kiemelt keresőkifejezések: hellasz
A véges végtelen
Jegyzetek egy rádiósorozathoz
A népek piacán
„Végy egy jólfaragott evezőt válladra, bolyongjál,
míg olyanokhoz nem jutsz, kik tengert sose láttak, ...
Íme, világos jelt mondok, nem véted el akkor,
Majd amidőn egy más vándor jő szembe veled s szól:
magszóró a lapát, mit fényes válladon őrzöl,
akkor a jó evezőt szúrd nyomban a földbe, Poszeidón
istennek pedig ott áldozz remek áldozatokkal, ...
A tengerről jő majd a halálod,
gyöngéden közelít hozzád, és könnyű öregség
végén sújt csak rád, amidőn körülötted a néped
gazdagon él. Ezt mondom néked igaz szavaimmal.”
Teiresziasz jövendölése nemcsak Odüsszeusznak szólt. Babits szerint „az Odysseiát, ezt a bájos népmesét s intim családregényt fenséges eposszá és nagy nemzeti hőskölteménynyé éppen Odysseus vágy- és hivatásérzése avatja, ami ellenállhatatlanul viszi a barbárokhoz, hogy evezőjét letűzze a népek piacán, mely még nem ismeri a hajózást”. Hogy a „vágy- és hivatásérzés”-hez milyen mértékben társult a túlnépesedés demográfiai nyomása, a nyersanyagok beszerzésének szüksége és általában a kereskedelem, azt a történészek máig kutatják és vitatják. Tény, hogy a Kr. e. VIII. század elejétől a VI. század végéig létrejött egy különleges településrendszer. „Úgy ülik körül a görögök a Földközi-tengert – mondta gyakorta idézett hasonlatában Platón –, mint békák a mocsarat.” S csakugyan: a partokon sűrűn elszórt görög városok többnyire mind a tenger felé fordultak, a hátországban nemigen terjeszkedtek, s elsősorban egymással törődtek, akár a nyári estéken hangosan feleselgető békák. Összefogta őket a közös anyanyelv, amelyet annyira becsültek, hogy minden mást csak afféle „bar-bar” beszédnek tartottak, beszélte légyen bár rabszolga vagy király. Öszszetartotta őket a közös hitvilág, amelynek mítoszokban kibomló változatosságát remekbe csiszolt verssorok őrizték, s szobrok, vázaképek, festmények.
Ehhez hasonlók csak a föníciai alapítású egyforma városok voltak, ám azokból valahogy mégsem szövődött soha afféle összefüggő és együtt rezdülő háló, mint amilyen a változatos, versengő és civakodó görög városok világa volt. Mert más volt úgyszólván minden polisz: külön egyéniség, külön kis világ, s majd mindenik kitűnt valamiben. Az egyik pompás templomára volt büszke, a másik lovaira, a harmadik törvényeire, a negyedik búzájára, az ötödik halászaira, s akadt jócskán olyan is, amelyik éppenséggel egy-egy nagy gondolkodójára. Amikor aztán valamikor a VI. században szokássá vált az érmék veretése, a poliszok rendszerint egy-egy ilyen nemzeti büszkeségüket ábrázolták pénzeiken. A görög városok történetében mindig is megőrződött a pénznek valamiféle poliszembléma szerepe. Pénzt verni a város címerével a politikai függetlenség határozott proklamálását jelentette.
Ezer kilométernyi távolság a tengeren alig választotta el egymástól a görög városokat. A hajóépítésben ugyanis a görögök jöttek rá a csapolás fogására. Ezt a föníciaiak még nem ismerték: ők csak egymás mellé fektették a deszkákat, összekötözték és bekátrányozták. A görögök is ilyen héjhajókat építettek, de ők már csapolással erősítették össze a deszkákat. A vázra épített hajók majd csak a reneszánsz idején jelennek meg; azok alkalmasak lesznek az óceánokon való közlekedésre. A görög hajókkal ezt nem volt tanácsos megpróbálni, de a csapolásokkal készült héjhajó így is óriási műszaki haladást képviselt. Nélküle a görögök aligha népesíthették volna be poliszaikkal a Földközi-tenger partjait.
Arkeszilasz kürénéi király ellenőrzi a mérlegelést és a raktározást. Spártai tál Kr. e. 560 tájáról
Így viszont a jó egy- két- sőt háromevezősoros hajóikkal, a széljárások kitűnő ismeretében bátran vállalkozhattak a nagy útra a telepesek. Khalkisz – valószínűleg naxosziakkal közösen – 734-ben megalapította Szicília szigetén az első görög várost, Naxoszt. Szürakuszai a gazdag Korinthosz alapítása, Tarasz – a mai Taranto – Spártáé. Ugyancsak dór alapítású volt Szübarisz és Kroton, Eleát pedig a phókaiaiak hozták létre. Az új poliszok gyakran maguk is újabbakat telepítettek. Szürakuszai Akrait, Szübarisz Poszeidóniát (Paestum). Dél-Itália és Szicília nagy része így lassacskán valósággal új Hellasz lett: Megalé Hellasz, Nagy-Görögország.
A letelepülők az új helyen igyekeztek a régihez hasonló „messzi otthont”, apoikiát teremteni. A régihez hasonló templomokat építettek, kicsivel rendszerint még nagyobbakat és szebbeket is, és az otthoniakhoz hasonló domborművekkel, szobrokkal díszítették őket. Legfőképpen pedig hozták magukkal az otthoni szokásokat, a rendtartó polisz törvényeit. Távolabbi környéküket nemigen igyekeztek meghódítani és erőszakkal átformálni. A poliszok inkább egymásra figyeltek, újak és régiek egyaránt. Mindazonáltal, ha nem volt is szimmetrikus a környezetükkel való kapcsolat, közvetítő hatása mégis meghatározó számunkra. Boardman a barbárok és a görögök nagy találkozásának régészeti anyagát dolgozza fel híres könyvében, leírva azt a transzformációs és információs folyamatot, amelynek során a tengerpartokon szétszórt görög városvilág a nagy keleti civilizációk válogatott eredményeit elsajátította, magához hasonította, majd az így létrejött ízig-vérig görög kultúrát közvetítette a földrész nyugatibb és északibb részeinek. Így hát nyugodtan azt is mondhatnók, hogy ez a hellén városkoszorú volt Európa bölcsője.
„Magszóró a lapát”, mondták Odüsszeusz „jólfaragott evező”-jére, s tán nem véletlen a fölcserélhetőség. A gabonaellátás a görög városokban poliszügy volt, elsőrendű politikai kérdés. Egyetlen polisz vezetősége sem kockáztathatta meg az éhínség veszélyét. A görög gabonakereskedelem igazi felfedezés volt, nagy és sikeres kísérlet, meglepő újítás. Az idáig inkább kis tömegű, drága áruval kereskedtek. Most jöttek rá, hogy nagy mennyiségben, nagy távolságra szállított, olcsó áruval is lehet haszonra szert tenni. Ez már igazi „nagykereskedelem” volt. Nem csupán a távolsági szállítás nehézségeit oldották meg fölényesen, ami aztán önmagában egyéb tömeges áruknak – fagerenda, gyapjú, márvány – a kereskedelembe való bevonását is eredményezte. Az igazi nóvum az volt, hogy a keleti birodalmak és királyságok elitekre korlátozódó cseréjével, központilag ellenőrzött fém- és luxuscikk-kereskedelmével ellentétben a gabonakereskedés közügy volt, amit azonban egyéni vállalkozók bonyolítottak. Egyéni vállalkozók, saját haszonra dolgozva szolgáltak közös ügyet, és ez az „államilag támogatott magánvállalkozás” hallatlanul meglendítette (mondhatni megteremtette) a gazdasági életet. A polisz vezetői nem szóltak bele, legföljebb buzdítással, jutalmakkal és tilalmakkal igyekeztek irányítani, mint például Szolón, aki az olajon kívül minden más élelmiszer kivitelét megtiltotta Athénből, vagy mint az a Kr. e. V. századi rendelet, amely megtiltotta, hogy már úton levő gabonaszállítmányra kölcsönt vegyenek fel. A szabályozást tehát itt is kézbevette a rendtartó polisz, ám a kereskedés maga eleitől-végig vállalkozó kedvű s találékony egyének dolga volt, leleményes, sokat tűrő Odüsszeuszoké, akiknek számtalan veszéllyel és nehézséggel kellett megbirkózniuk.
A „kiskereskedelemben” lehetett csere alapon elszámolni. Nem volt nehéz a vásár megkötésekor összeválogatni az egymást ellentételező tárgyakat. De mihelyst nagy mennyiségű búzát, fát, kátrányt kellett eladni, az árucsere lehetőségei már nem mindig voltak meg. A nagykereskedelem szükségképpen felvetette a pénz iránti igényt, és mikor ez az igény jelentkezett, már kéznél is volt a pénz, a kis „poliszemblémák” formájában. A pénzverés gyors elterjedése a VI. század során tisztán görög eredetű jelenség, egyesek a hoplita hadviseléssel analóg társadalomtörténeti jelentőségűnek látják.
Akárhogyan is történt fölfedezése, a Kr. e. VI. században már az egész görög világban közkézen forog általános elvont értékmérőként a pénz, mint ami szerint könnyűszerrel átválthatók egymásba a dolgok, akár még az ember is, méghozzá nemcsak a rabszolga – ez „természetes” az ókorban –, hanem a szabad polgár is. A pénz ügyes forgatásával hirtelen nagy vagyonok halmozódhattak fel, az ilyesmi ösz-
szes előnyével és gondjával együtt. „A pénz az ember – ez a jellemző mondás ennek a kornak a szülötte, és jól fejezi ki a kor legalábbis egyik uralkodó tendenciáját” – írja Sarkady János. Az egyiket, teszi hozzá, mert „komoly ellenáramlat is működött ezzel szemben: a bölcs önmérséklet, a gyakorlati tapasztalaton alapuló józanság, amely ugyanolyan jellemző volt a görögség magatartására, mint a kalandvágy és a merész vállalkozó szellem”. A sok égtájra nyíló, rugalmas poliszvilág soha nem tekintette kizárólagos életcélnak a meggazdagodást; fenntartotta magának vele szemben a kritika jogát. Ezért is – mindkét áramlat demonstrálására – idézi Sarkady Theogniszt:
„Lenne ma pénzem, Simonidés, mind volt nekem egykor,
nem lennék, jelesek közt ha vagyok, szomorú.
Most pedig elmegy mellettem, ki megismer,
az ínség szótlanságra ítél, bármi sokat tudok is,
s most siklunk leeresztve vitorlánk hószínű vásznát
méloszi vízen azért, sűrű, vak éjjelen át.
Merni vizet nem akarnak, s átcsap a tenger a bárka
mindkét széle felől; egy is alig menekül...
Pénzre vadásznak erőszakosan, megfojtva a rendet,
és a felosztás nem jogra tekint sohasem,
zsákhordók vezetik, hitványak ügyelnek a jókra,
félek, hátha az ár elnyeli így a hajót.
Mindezeket fejtsék meg a jók, – rejtvény a beszédem,
még hitvány is akad tán, aki érti, ha bölcs.”
(Kerényi Grácia fordítása)
A polisz a meggazdagodás lehetőségével együtt mindjárt annak kritikáját is megteremtette, s egyáltalán nem csak az újgazdagokra eleve sandán néző arisztokrata Theognisznál. Sarkady egyebek közt Szolónt is idézi: „Vágyom a gazdagságra, de semmit igaztalanul nem vennék kézbe; a jog megtorol s igazol.”
"Ők igazán tudták, mit akarnak: vagyont, jólétet, hatalmat. Két lábbal álltak az életben, a valóságban. Ha kellett, mindent és mindenkit letiporva, vagy, ha így volt célszerűbb, szégyenkezés nélkül megalkudtak, szövetségest és ellenfelet könnyedén váltogatva. Taktikájuk helyesnek tűnt: száz fényes évet kaptak cserébe, és óriások lettek. A magasból azonban nagyobb a bukás: ma az a kétes dicsőségük, hogy e város az egész antikvitás legnagyobb romkertje.
Elgondolkoztató az az ókeresztény mécses, melyet a régi akropolisz romjai rejtettek. Krisztus-monogram van rajta, és körben a felirat: Deo gratias. Vajon a készítője miért volt hálás? A városért? A pusztulásáért? A hitért? Szelinusz négyszáz vértanújáért?
Hallgatag tanú e mécses..."
Trinakria, Pinter Laszlo
A G o o g l e ideiglenes tárolója ideiglenes tárolója a(z) http://www.ferences-sze.sulinet.hu/limes/trinakr/trinak18.html Internet címhez.
[..]"Szelinusz: C-templom. A Szicília délnyugati partján települt gazdag dór város fellegvárának területén négy, keleti részén három nagyméretű dór peripterosz templom romjai maradtak fenn, amelyeket istenségeik biztos ismeretének hiányában az ABC betűivel különböztetnek meg. A legjelentősebb az i. e. VI. század közepén a fellegvárban épült C-templom, a város legrégebbi és legnagyobb temploma.
Erősen megnyújtott cellájába zárt pronaoszból léphettek, amelyet elől antepillérek közötti oszlopok helyett, kapunyílással áttört fal határolt. A nyítást három egymásra hajtható bronz kapuszárnnyal zárhatták. A cella belső végéhez kincstár (adüton) kapcsolódott. A naoszt a homlokoldalakon hat, a hosszoldalakon tizenöt oszloppal határolt, széles oszlopfolyosó vette körül, amelyet a bejárati oldalon második oszlopsorral megkettőztek. Az egymástól viszonylag távol állított, kevésbé zömök, erősen sudarasodó oszlopok fejezete nyaktagból, kis lemeztaggal csatlakozó, nagykiűlésű, lendületes ívű echinuszból és széles abakuszból áll. A gerendázat súlyos, magassága meghaladja az oszlopmagasság felét. A főhomlokzaton a triglifek között archaikus domborművekkel díszített metópák helyezkedtek el. Az orommezőt hatalmas, női szörnyfejet, a Gorgót ábrázoló kerámia dombormű töltötte ki, és kerámia elemekkel burkolt, gazdag ornamentális festésű geiszonok keretezték. Az épület más részein a lyukacsos mészkő tufa felületeket vékony habarcsréteggel simították és festették.
A templom négylépcsős alépítményen emelkedett, amely a homlokoldalon nyolclépcsős feljárattá bővült. A fenntnaradt alépítményen 1926-ban állították fel újra az ókorban földrengéstől leomlott építmény északi oszlopsorát a párkányzat egy szakaszával."[...]
"(gör., zellerváros, zellerfolyó), több ókori városnak és folyónak neve, melyek közül legkiválóbb az a jelentékeny telep Sziciliának délnyugati részében, amelyet eredetileg pónok alapítottak, de mely Megara Hyblaeából hellenizáltatván, a helléneknek legkiválóbb határerőssége lett a sémiták hatalmi terjeszkedésével szemben. Négy kikötője kereskedelmi jelentőségre is emelte, ugy hogy a régi fellegvár mellett egy alsóváros, egy újváros és két külváros keletkezett. Kr. e. 409. a karthagóiak lerombolták, de még ugyanazon évben mint másodrangu telepet helyreállították és 249-ig hagyták tengődni, amikor a lakosságot Lilybaeumba telepítették, a várost pedig végleg pusztulni engedték. De a kedvező fekvés új lakosokat vonzott oda, mert Kr. u. 827. a szaracénok már megint pusztították. Virágzása korában jelentékeny területtel rendelkezett, mely egybek közt a világhiró sósforrásokat (Thermae Selinuntiae, most sciacciai forrás) is magában foglalta. Újabb időben azon leletek által jutott fontosságra, melyeket régi területén (a mai Castelvetrano közelében) találtak és melyek az ó-hellén építkezés és képfaragás fejlődését érdekesen jellemzik. Az építkezést a aht nagy dór peripterosz-templom mutatja, melyek közül az egyiknek ódon művü metopjai a Herakles- és Perseusmitosz legrégibb képzőművészeti feldolgozásai (ez idő szerint a palermói muzeumban); az egyiknek képét l. a Görög szobrászat III. mellékletén. V. ö. Hittorf és Zanth, Architecture antique de la Sicile (Páris 1870) és különösen Benndorf, Die Metopen von Selinus (Berlin 1873)."
Pallas lexikon
"Szelinusz: ma Selinunte (ill. Marina di Selinunte). Jelentős görög város DNy-Szicílián, a VII. században alapították (651-ben vagy 628-ban). Állandóan harcban áll Szegesztával. 480-ban egyetlen görög városként karthagói oldalon harcol Himeránál. A leggazdagabb városok egyike, kereskedelmi központ. 405-től Karthago alattvalója, jelentőségét végleg elveszti, lakosait 250-ben a punok kitelepítik. Hatalmas templomait ma sokan látogatják, híres domborművei (a metopék) a palermói múzeumban láthatók."
Trinakria, Jegyzetek
lasd meg:Elumoszok hazugsaga
"Elümoszok hazugsága": Szelinusz (s egyúttal Szürakuszai) ellen Athént hívják segítségül, s felajánlják a háború egész költségét. Az athéniak követsége óriási gazdagságot talál Szegesztában, de nem veszik észre, hogy ez csak látszat, mert ugyanazokat a kölcsön kért kincseket viszik házról-házra, ahová csak a követeket meghívják. A háború megindul (416/415), s ekkor derül ki az igazság (Thuküdidész, Pel. háború, 5 és 6).
KIRKE - Katalog der Internet-Ressourcen für die
Klassische Philologie aus Erlangen (Ulrich Schmitzer) http://www.phil.uni-erlangen.de/~p2latein/kirke/kirkerah.html
MEDICAMINA - Online-Informationen zur Antike: http://members.aol.com/medicamina
Nuntii Latini - Die lateinischen Nachrichten des Finnischen Rundfunks: http://www.yle.fi/fbc/latini.html
Pegasus-onlinezeitschrift - Wissenschaftliche Zeitschrift zur Didaktik und Methodik der Fächer Latein und Griechisch:
http://www.pegasus-onlinezeitschrift.de
The Latin Library at ad Fontes Academy: http://patriot.net/~lillard/cp/latlib
The Library of Congress. Greek and Latin texts: http://lcweb.loc.gov/global/classics/clastexts.html
Universitätsbibliographie der FU Berlin: http://www.ub.fu-berlin.de/unibib.html
A G o o g l e ideiglenes tárolója a http://emil.alarmix.org/trezorbt/aiszkh.html Internet címhez.
Kiemelt keresőkifejezések: eleuszisz
Részlet
Hegedüs Géza: AKTUÁLIS AISZKHÜLOSZ
avagy a dráma- és színháztörténet kezdetei
című könyvéből
ELSŐ RÉSZ: A MŰFAJ
A színház és a dráma
"Az irodalom műfajainak kezdeteit a történelem előtti messzeségek homálya fedi. Ki tudja, mikor nézett az ember a végtelen magasságokba és könyörgött irgalomért vagy segítségért? Ebben a szorongásos elmerengésben már benne lappangott az imádság, a vallásos líra, a zsoltár, a himnusz. Vagy mikor mondott egy férfi a vágyott nőnek olyan szavakat, amilyenekkel nem szokás mindennap beszélni? Persze az is meglehet, hogy nő mondott ilyen szavakat egy férfinak. Akármelyik mondta, ez már szerelmi líra volt. A munkadalok és a csatadalok is sokkal régebben váltak az élet mozzanataivá, mielőtt még írni tudtak volna, hogy lejegyezzék a szövegeket. Szöveg azonban már volt. Mire az emberi társadalmak beléptek az írott történelembe, mire az őstársadalmakban csírázni kezdett a civilizáció, már sokárnyalatú lírai költészet színesítette az életet. — Az epika, vagyis az elbeszélő műfajok, akár énekelték, akár elpletykálták, talán még a lírai formák kialakulásánál is régebbiek. Mire az emberiség az idők mélyéből belépett a történelembe, volt már eposza, meséje, anekdotakincse is. Időjósló megfigyelésekben, varázslók gyógyító tanácsaiban, az istenek vélt természetéről szóló felvilágosításokban már az ismeretterjesztő műfajok is ott lappanganak. — Tehát a műfajok gyökerei ismeretlen messzeségekig nyúlnak vissza az időben. Csak a dráma az az egyetlen műnem, amelyek kezdetét naptári pontossággal ismerjük.
Ez a dátum: Krisztus születése — azaz időszámításunk kezdete — előtt 534 tavaszán, Dionüszia ünnepe. Ekkor történt, hogy a közeli Eleuszisz nevű faluból Athén városába érkezett néhány szekérrel egy Theszpisz nevű férfi, aki otthon Dionüszosz isten papja volt. Jó néhány társával együtt jött, hogy Athén főterén — az Agorán — bemutassa az istenükről szóló áhítatos, de egyben gyönyörködtető játékot, amelyet — azóta is úgy tudjuk — ez a Theszpisz talált ki, és társaival együtt kidolgozott. Az utasok le is szálltak a piactéren. A jövevényeket körülvevő sokaság ámulva vette észre, hogy jó néhányan kecskebőrbe öltöztek, fejükre is kecskefejet ábrázoló álarcot tettek. Vezetőjük, Theszpisz pedig olyan szőlőkoszorút rakott a fejére, olyan venyigeostort tartott a kezében, olyan piros palástot kerített a vállára, amilyet Dionüszosz isten festett szobrain láthatnak az áhítatoskodók. Azt persze mindenki tudta, hogy a kecske Dionüszosz szent állata, tehát amikor a kecskék körülvették az istennek öltözött papot, ez egyszerre ígérkezett szertartásnak és mulatságnak. Az összegyűlt piaci sokaság ennek láttán nézőközönséggé változott, kíváncsian várták, mi fog itt történni. A kecskék pedig énekelni kezdtek, énekelve kérdezték az istent, ki és mi légyen ő. Az pedig válaszolt, elmondván, hogy ő maga Dionüszosz isten, aki kalandos úton visszatért anyai ősei városába, Thébába, ahol egy gonosz király tagadja az ő isten voltát, és tiltja az emberek örömére kitalált borivást. Vagyis ezen a legeslegelső színházi előadáson az a téma került színre, amely ettől kezdve végigkíséri és kísérti a görög drámatörténetet, és ami témája lesz jó 120 évvel később a legutolsó klasszikus görög tragédiának, Euripidész “Bakkhánsnők” című művének."[...]
A G o o g l e ideiglenes tárolója a http://www.mfg.hu/almarium/Hellas/irodalom/antigone/antigone.html Internet címhez.
Kiemelt keresőkifejezések: eleuszisz
Többektől hallottam, hogy Thorwald Dethlefsen-nek Rudolf Dahnke-vel közösen írt könyve A sors mint esély (Út a teljességhez) az Odipusz, a talány megfejtőjének folyatása. Ebben a második könyvben (Egyébként mindkét könyvek a Magyar Könyvklub adta ki, a '90-es években) Dethlefsen-nek az állítják, hogy betegségek gyógyítása nem korlátozodik a fizikai-fiziológia hatások alkalmazására. Az, hogy a betegségek lelki eredetűek, nem túlságosan új. A könyvük annyiban több a hagyományosnál, hogy azt állítják, hogy minden betegség lélek bonyolult szimbólumrendszerének a kifejeződése. És nem csak a betegség, hanem az sem véletlen, ha pl. autóbalesetet szendvedünk, ennek üzente van számunkra. A szimbólumok felismeréséhez sok-sok nyelvi példát is felhoznak, ártatalnnak tetsző szólásmondásainkban ezek a szimbólumok nyiltan kifejezésre kerülnek. A könyv ebbe a szemléletbe vezeti be az olvasót, megpróbálja tudatosítani, hogy a gyógyítás akkor kezdődik valóságosan el, ha ezeket a szimbólumok megértjük, ill. kísérletet teszünk azok megértésére.
Pl. Vannak akik ezt hajtogatják (vagy elfojtják): Nem akarom hallani már (ezt, azt)! A nem akarom hallaniból pl. egyenes út vezethez pl. fülbetegségek kialakuláshoz.
Pl. Torkig vagyok vele! - Mandula, garat, légúti betegségek kialakulásához vezethet.
Ilyen példákat hoznak. Odipusz lant hivatkozott talánya és a betegségek szimbolikájának felismerése között sokak szerint összefüggés van.
Az állatövi csillagképek mitológiája I.
Köri foglalkozáson 1998. november 12-én hangzott el.
A görög mitológia
"Mítosz : Görög szó. Eredetileg müthosz, tehát 'történet', 'mese', 'monda'. Az emberi kultúra ősi időszakából valók. Természeti és társadalmi jelenségek naiv világmagyarázata. Szereplői: emberek, istenek, félistenek, vagy egyéb csodás lények. Gyakran félelmetes természeti erők, vagy események képies megjelenítései. A mítoszok összessége a mitológia.
Az ókori görög nép politeista, tehát sokistenhitű volt. A görög mítoszokat Kr.e. keletkezett irodalmi művekből ismerhetjük meg.
A görög mitológia fejlődésének három fokozata van:
- teriomorfizmus: állatarcú istenek pl.: sas, bagoly, bika, tehén, ló, galamb
- átmenet: félig állat, félig ember arcuk van pl.:
kentaur (ló és ember)
minotaurusz (bika és ember)
szphinx (oroszlán és ember)
hárpia (ragadozó madár és ember)
- antropomorf: emberistenek, melyeknek esetleg megmaradnak állati tulajdonságaik pl.: bagoly szemű Pallasz Athéné
Ezeknek az isteneknek a világa tükörképe a földi világnak. Úgy élnek ahogy az emberek: születnek, esznek (ételük az ambrózia), isznak (italuk a nektár), harcolnak, gyermekeik születnek, viszont sosem halnak meg.
Az istenek születése a görög mitológiában
A görög mitologikus elképzelések megegyeznek abban, hogy a világ az istenek nászából jött létre. További fejlődése és tökéletesedése az istenek egymással folytatott harca árán valósult meg.
Elsőnek jött létre Khaosz, a tátongó "Üresség", majd őt követte Gaia, a széles mellű Föld, és Erósz, a "Szerelem" istene. Gaia először méltó párját hozta a világra, a csillagos égboltot, a mindent beborító Uranoszt. Az Ég és a Föld első gyermekei voltak az első istenek. Először hét titánt szült Gaia, köztük volt Atlasz és Prométheusz is, majd megszülettek leánytestvéreik a titaniszok. Aztán három egyszemű és három százkarú óriás jött a világra. Az Ég és a Föld első gyermekei, durva óriások, szörnyalakok voltak. Maga Uranosz is elborzadt gyermekei láttán, és a küklopszokat meg a százkarúakat letaszította az alvilágba. Gaia ezért megharagudott férjére, s fellázította a titánokat, hogy álljanak bosszút apjukon. A legifjabb titán, Kronosz vállalkozott erre a feladatra, és apját megfosztva férfiasságától átvette az istenek feletti uralmat. Testvérét Rheiat vette feleségül, de félve, hogy ő is apja sorsára jut, születendő gyermekeit sorra lenyelte. Ezért Rheia, mikor legutolsó gyermekét, Zeuszt várta elbújt Kronosz elől Kréta szigetén. Zeusz születése után egy követ tett a pólyába, és azt adta át férjének. Kronosz gyanakvás nélkül lenyelte a követ. A gyermek Zeusz Kréta szigetén nevelkedett. Mikor felnőtt, mérget adott be apjának, aki ettől sorra kihányta korábban elnyelt gyerekeit.
Ezután Zeusz tíz évig tartó háborút indított Kronosz és a titánok uralma ellen. Zeusz, az alvilágból kiszabadított küklopszokkal és százkarú óriásokkal legyőzte apját. Így lett Zeusz az istenek királya és az emberek atyja, ő alakította ki a rend és az értelem világát. Zeusz első felesége Themisz volt, Uranosz és Gaia leánya, a Törvényesség istennője. Második felesége Héra lett, aki egyben testvére is, ő a nők védelmező istennője. Házasságukból született : Arész, a Háború istene. Zeusz szeretője Létó volt, akitől Apollón, a Világosság, a Jóslás és a Költészet istene, valamint Artemisz, a Vadászat szűz istennője is született. Héra nagyon megharagudott férje kicsapongásai miatt, és elhatározta, hogy ő is szül egy olyan gyereket, aki nem Zeusztól származik. Így látta meg a napvilágot a férfi nélkül fogant Héphaisztosz. Ő azonban olyan csúnya volt, hogy születése után anyja ledobta az Olümposzról. A zuhanás miatt kitörte a lábát és az Etna vulkánban berendezett kovácsműhelyében élt. Héphaisztosz volt a Tűz és a Kovácsmesterség istene, az istenek sánta kovácsa. A tudás és a Művészetek istennője Pallasz Athéné, Zeusz fejéből pattant ki. A Zeusz villámától megérintett tenger habjaiban született meg Aphrodité, a Szépség és a Szerelem istennője. Zeusz fia még Hermész a Tolvajok istene, Hermész utóda pedig Pán, a Pásztoristen. A görög istenek sorában meg kell említeni még Dionüszoszt, a Szőlő, a Bor és a Mámor istenét; Hébét, az Ifjúság istennőjét; és Héliosz Napistent. Zeusz valamint egy halandó nő gyermeke Héraklész félisten lett. A Sors istenei a Moirák, akik az élet fonalát szövik, és néha-néha el is szakítanak egyet. A Művészetek és Tudományágak legjelentősebb képviselői pedig a kilenc nőből álló Múzsák. A Csillagászat múzsája Uránia.
A Leo Hevelius atlaszában
Az állatövi csillagképek
Ősidők óta az összes csillagkép közül azok vonják leginkább magukra a figyelmet, amelyek az ekliptika mentén fekszenek. Ezek az állatövi csillagképek. Teljesen természetes ez a jelenség, hiszen éppen ezekben a csillagképekben mozog a Nap, a Hold és itt haladnak a bolygók is. Gyakran észrevehetjük, hogy valamelyik állatövi csillag képben még egy fényes égitest látható. Ez rendszerint a négy legfényesebb bolygó, vagyis a Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz. Ezeknek az égitesteknek az együttállásából kísérelték meg az asztrológusok időről időre, hogy az ember sorsát megmagyarázzák, kifürkésszék. Az állatövhöz nyúltak, ha a sorsról kellett horoszkópot összeállítani.
Az állatöv a maga egészében az ég dicsőségének, a teljes körforgásnak, a fény szférájának, az égboltnak, magasztos érzéseknek, és az idő a szimbolikáját fejezte ki.
A hivatalos tavasz három hónapját: márciust, áprilist és májust az asztrológusok Kos, Bika és Ikrek havának nevezik.
KOS: (Latin neve: Aries)
A görög mitológia hagyományában az Aphroditénak szentelt állatok közé tartozott. A kosról szóló, ismert legendák közül minden bizonnyal az aranygyapjas történet a legszebb, amely az ókori Görögországból származik. Élt ezen a területen egy király, Athamasz. A „Felhő” asszony, Nephelé volt a felesége. Volt két gyermekük is: egy lányuk akit Hellének hívtak, és egy fiúk, Phrixosz. Sokáig éltek boldogságban, de egy napon Athamasz elűzte feleségét, és Inóval lépett frigyre. Nephelé visszasétált az égbe, és ott azt a parancsot adta a többi felhőnek, hogy egy csepp esőt se küldjenek a görög király földjére. Így hát hiába szántottak-vetettek, szárazság és éhínség köszöntött az országra. A király követeket küldött Delphoiba, hogy tanácsot kérjen Apollón szent jósnőjétől, Püthiától. Hogy mit mondott a jósnő, azt Athamasz sosem tudta meg, mert a hazatérőket a város határában Inó fogadta, és mézes szavakkal, drága ajándékokkal megvesztegette őket. Így a zarándokok Apollón jóslata helyett azt jelentették a királynak, hogy mindaddig nem fog esni az eső, amíg a Felhő asszony két gyermekét fel nem áldozzák Zeusz oltárán. A két gyermek, Phrixosz és Hellé ezalatt a réten legeltették a nyájat, mivel gonosz mostohájuk Inó miatt már nem volt maradásuk a palotában. A pásztorok és az állatok között éltek. Különösen egy szép, szelíd kossal játszottak sokat, mert ennek a gyapja mind egy szálig aranyból volt. Egyszer amikor senki sem figyelt rájuk, ez a kos, akit egyébként Hermész isten küldött, emberi hangon megszólalt és elmesélte nekik, hogy milyen veszély fenyegeti őket. Azt javasolta, hogy üljenek fel a hátára, és a gyerekek hallgattak a szóra. A kos belevetette magát a tengerbe, és az ázsiai partok felé úszott. A kis Hellé azonban bátyja nyakába kapaszkodott, az út közepén nagyon elfáradt, és hiába bíztatták, elgyengült, lecsúszott a kos hátáról, és a tengerbe fulladt. Ezt a tengert, a mai Dardanellák helyén, Hellé tengerének nevezik. Phrixosz, a megmenekült fiú hálaáldozat gyanánt feláldozta a kos Árész oltárán. A kos jótettéért jutalmából az égboltra került Kos csillagképként.
A Kos hónapnak Árész, a Háború istene az ura. Római nevén ő Mars, innen ered a március elnevezés. A tavasz beköszönte nem csak békés mezőgazdasági munkák kezdetét jelentette, hanem a hadi vállalkozások megkezdésére is jelt adott. Ez a magyarázata, miért épp egy harcias isten lett a március patrónusa.
BIKA: (Latin neve: Taurus)
Létrejötte a görög mitológiában a hüaszokhoz, vagyis a nimfákhoz kapcsolódik. A nimfák Atlasz leánya, számuk kettő és hét között ingadozik. Fiú testvérük Hüasz volt, kinek elvesztése után a hüaszok belehaltak a bánatba. Zeusz ezért az égre emelte őket, és a Bika csillagképbe helyezte el.
Az antik hagyományba a Bika hónap istennője Aphrodité.
IKREK: (Latin neve: Gemini)
Léda, egy halandó nő ikerpárt szült Zeusznak. A félisteneket Kastornak és Polydeukésnek (Polluxnak) nevezte el. Nekik volt még testvérük Klytaimnéstra és Helena is, kinek később elrablása szolgál majd a trójai háború ürügyéül. Volt azonban még két ikerpár, akik halandóak voltak, Idas és Lynkeus. Idas leányára Kastor és Polydeukés szemet vetett és elrabolta. Így a két ikerpár között viszály támadt. Egyszer amikor Kastorék őrizetlenül hagyták marhacsodájukat, Idas és Lynkeus úgy döntött, hogy kárpótlásul elrabolják az állatokat. Kastor és Polydeukés azonban rájött a tervre, és nagy összecsapásra került sor, melyben Idas egy dárdával végzett Kastorral, Polydeukés pedig Lynkeusszal. Az életben maradt Idas és Polydeukés végső harcát Zeusz zárja le, fia javára. Idasnak megkell tehát halnia. Fiát Polydeukést pedig azzal kárpótolta testvére elvesztéséért, hogy választhat két megoldás között. Az első az, hogy bár félisten mégis örökké élhet az Olümposzon a többi isten társaságában. A másik pedig, hogy megmarad halandónak és élete napjainak egyikét a föld alatt tölti Kastorral, a másikat pedig az égi palotában szintén testvérével. Polideukés nem élve az örök élet lehetőségével, de élve testvére iránti szeretetével ez utóbbit választotta. Zeusz büszke volt bölcs döntésű fiára ezért örök életűvé tette őket az Ikrek csillagképben.
Az Ikrek havában Hermész uralkodik. Római neve Mercur és a hónap az ő édesanyjáról, Maia istennőről kapta a május nevet.
A hivatalos nyár három hónapját júniust, júliust, augusztust az asztrológusok Rák, Oroszlán és Szűz havának nevezték el. Ez az elnevezés igen találó, mivel a napforduló alkalmával a Nap a levegős, száraz Ikrekből a vizes Rákba, onnan pedig a tüzes száraz Oroszlánba lép.
RÁK: (Latin neve: Cancer)
Az alakzat a híres görög hős, Héraklész emlékét őrzi. Neki egy alkalommal a sokfejű vízikígyót kellett legyőznie. A küzdelem kezdetben szerencsétlenül alakult. Ahányszor csak levágott egy kígyófejet, annak helyére mindannyiszor két másik fej nőtt. Az állatok a rák kivételével mind Héraklész mellett álltak. A rákot Héra istennő azért küldte oda, hogy fogja meg a hőst. A rák Héraklészt valóban sarokba szorította, ő végül mégis legyőzte a vízikígyót. Héra úgy köszönte meg a rák segítségét, hogy az állat később csillagkép formában az égbolton foglalt helyet.
Június a görög Héra hónapja. Római neve Iunó istennő, innen kapta a június a nevét.
OROSZLÁN: (Latin neve: Leo)
Az argoszi síkság északi szegélyén magasodó hegyekben élt a nemeai oroszlán, s rettegésben tartotta az egész hegyvidéket. A görög mítosz szerint Ekhidna kígyóistennő volt az oroszlán anyja, és az állatot Héra küldte büntetésül erre a vidékre. A fenevad a városhoz közeli területeken garázdálkodott, és addig még senki sem tudta legyőzni, mert bőre az acélnál is keményebbnek bizonyult. Héraklész félisten vállalkozott arra a feladatra, hogy megöli az oroszlánt. Egy kis városban, Kleónaiban szállt meg egy szegény parasztnál, akinek fiával szintén az oroszlán végzett. Héraklész útra kelt, megkereste a vadállat barlangját, és mivel azon két kijárat volt, betömte az egyiket. Az oroszlánt hosszas birkózás után buzogányütéssel elkábította, és puszta kézzel megfojtotta. Az oroszlán azonban még holtában is kemény feladat elé állította Héraklészt, mivel páncélos bőrét nem lehetett lefejteni. Ezért csak a gyémántnál is keményebb oroszlán karmokkal sikerült az állatot megnyúznia. Magára vette az acél keménységű bőrt, így maga is legyőzhetetlenné vált. Visszatérve Kleónaiba, a szegény paraszt feláldozta Zeusz tiszteletére utolsó kosát. Zeusz pedig fia, Héraklész tiszteletére, emlékül az égre helyezte el az oroszlánt, így született meg az oroszlán csillagkép.
Az állatok királya méltó képviselője a legmelegebb hónapnak. E forró égövi ragadozó ékessége a búzaszínű sörény, amely kalászkoszorúként, illetve napkoronaként övezi fejét.
SZŰZ: (Latin neve: Virgo)
Asztraia a görög mitológiában Zeusz és Themisz leánya, az igazság istennője, a szemérmesség nővére. Asztraia eredetileg az aranykor boldog emberei között élt, de látva az emberek erkölcsi romlását, képtelen volt elhagyni a földet, és visszatérni az égbe, ahol a Szűz csillagzat néven ismert.
A Szűz havának szimbolikája az aratást és a betakarítást uralja. Nem mellékes, hogy a Szűz havának az olümposzi vallás szerint Démétér, a gabonaistennő volt a védnöke.
A hivatalos ősz három hónapját: szeptembert, októbert és novembert az asztrológusok Mérleg, Skorpió és Nyilas havának nevezik.
MÉRLEG: (Latin neve: Libra)
A mérleg számos leírás szerint korábban a Skorpióhoz tartozott, és csak később vált önálló csillagképpé. A görög mitológiában Zeusz egy aranymérleg segítségével döntötte el az egymással vetélkedő emberek vagy harcosok sorsát. Hasonló funkciója van a mérlegnek az igazságszolgáltatás istennője, Themisz kezében is. Héphaisztoszt az olümposzi vallás a Mérleg jegyéhez kapcsolja, úgy mint a Mérleg csillagkép készítőjét.
Érdekes még megemlíteni az egyiptomi mitológia mérleghez fűződő részét, amely az egyiptomi főisten, Ozirisz bíráskodásának tárgya. Ezzel méri meg a halottak szívét. A mérleg egyik serpenyőjébe az ítéletre váró szívét, áttételesen a lelkét helyezi, a másikba egy szobrocskát, vagy strucctollat tesz. A mérleg így a halott erkölcsi érdemeit állapítja meg.
SKORPIÓ: (Latin neve: Scorpius)
Ishara ismeretlen eredetű, számos elő-ázsiai nép mitológiájában szereplő archaikus isten. Eredetileg termékenység istennő volt. Ezenkívül az igazság és az ítélkezés úrnője. Nevével szavatolták az eskü betartását. Jelképe a skorpió és a Skorpió csillagkép. Egy másik monda szerint Artemisz istennő parancsára egy skorpió szúrása ölte meg Oriont. Amióta orion az égboltra került, azóta minden skorpiót gyűlöl, így azonnal eltűnik a nyugati látóhatáron, amint a Skorpió keleten feljön.
NYILAS: (Latin neve: Sagittarius)
A görög mitológiában a kentaur a Nyilas csillagzat hagyományos jelképe. A kentaurok félig ember, félig ló testű lények, hegyek és erdős ligetek szilaj, fékezhetetlen természetű lakói. Ixion és egy felhő egyesüléséből születtek. A felhő Zeusz parancsára magára öltötte Héra alakját, akire Ixion szemet vetett. A kentaurok halandó lények, Kheirón kivételével. Őt azonban fájdalom gyötri, mert véletlenül eltalálta Héraklész nyila, ezért megszeretne halni, lemond halhatatlanságáról. Különös helyet foglal el Kheirón alakja mind az antikvitásban, mind pedig a kozmológiai munkákban. Megjelenik az állatövi jegyek között, mint a Nyilas csillagzat jelképe.
A hivatalos tél három hónapját: decembert, januárt, februárt az asztrológusok Bak, Vízöntő és Halak havának nevezik.
BAK: (Latin neve: Capricornus)
Mitopoétikus szereplése mindenek előtt páratlan szexualitását, kéjvágyát és termékenységét emeli ki. Ezért áll kapcsolatban olyan istenekkel és egyéb mitológiai szereplőkkel, akik e tulajdonságok hordozói, mint például a görög mitológiában Pán. Az ókori görögök úgy tartották, hogy Pán, az erdők és a pásztorok istene, a titánok ellen vezetett harca során azért zuhant egy folyóba, hogy ellenségei elől megmenekülhessen.Más istenekhez hasonlóan ő is hal alakot akart ölteni.Ám túl későn ugrott a vízbe, ezért az alsó fele halfarokká változott, a feje szonban kecskévé. Később Zeusz az égre helyezte. A halfarkú kecskét manapság Bak csillagképnek hívjuk. Az égisz, vagyis a kecskebőr Zeusznak és Athénének az attribútuma. Homérosz szerint az égisz az a pajzs, amelyet Héphaisztosz készített Zeusznak.
A mítosz másik változata, ami Athénének tulajdonítja, az égiszt tüzet okádó szörnynek rajzolja le. Gaia szülte, majd Athéné megölte, s bőréből pedig pajzsot készített magának. Az Akropholiszon minden évben kecskebakot áldoztak Athénénak, bőrét pedig égiszként szobbrára borították. A Bak csillagkép képviselője Hesztia.
VÍZÖNTŐ: (Latin neve: Aguarius)
Ganümédész a görög mitológiában Trósz trójai király és Kallirhoé nimfa fia. Ganümédész apja nyáját legeltette az Ida-hegy erdős lankáin, amikor Zeusz, elbűvölve rendkívüli szépségétől sas képében elragadta, felvitte az Olümposzra, és megtette égi pohárnoknak. A lakomákon ő töltögette a nektárt az isteneknek. Ganümédészért kárpótlásul az apja megkaphatta Zeusztól a világ legjobb lovait vagy a Héphaisztosz készítette arany szőlővesszőt.
A mítosz egyik változata szerint Ganümédész felkerült az égre az állatöv Vízöntő csillagképének részeként.
HALAK: (Latin neve: Pisces)
A hal a termékenység, a bőség, a bölcsesség, a közöny, a szexuális közömbösség és az ostobaság szimbóluma. A görög mitológiában Héliosz Napisten naphajón járja végig útját a föld felett, az alsó világban pedig egy halon, amely a Napisten hátas állata. Egy másik történet szerint Aphrodité és Erosz egy halandóval, Tithónosszal harcoltak, akinek különös végzetet szánt a sors. Szerelme, a Hajnal istennője halhatatlanságot kért számára Zeusztól, de elfelejtett örök ifjúságot is kérni, ezért Tithónosz öregebb volt az országútnál. Amikor Aphroditét és Eroszt üldözte, azok a tengerbe ugrottak, ahol hallá változtak. A Halak képviselője maga Zeusz. A Halaknál még meg kell említeni a görög mitológián kívül még számos hiedelmet. A burján felfogás szerint a világtengerben úszkáló hal hordja hátán a Földet. Hirtelen mozdulata okozza a földrengést.
Az azték mitológia szerint Teszhatlipoka, mert különb akart lenni fivéreinél, Nappá változott. Hamuból formált emberekkel népesítette be a Földet, de a többi isten parancsára víz mosta el valamennyit, s az emberek halakká változtak. Számos olyan hiedelem van, Amelyek szerint különböző halak voltak az emberek ősszülői, illetve a halak egyes emberi testrészekből lettek. Több afrikai hagyományban a halott lelke ölt testet a halban. Kínában, Indiában és néhány más régióban a hal az újjászületést jelképezi."
[..]"Morritt brit utazó levantei utazásra indult. Az "antik nagyság romjai" iránti lelkesedése hajtotta őt Londonból Európán keresztül Konstantinápolyba, majd innen tovább, Trója nyomába, az Athos-hegyre és Athénba. Útban Bukarestből Konstantinápolyba, a bulgáriai Sipka-hágón kelt át a Balkán-hegységen, s nővérének ezt írta: "Klasszikus vidéken járunk. A hegy lábánál aludtunk, amelyen másnap keltünk át, amely elválasztja egymástól Bulgáriát Romániától (az ókori Thrákiától), és amelyet ma ugyan közönségesen Bal-Kan néven emlegetnek, pedig nem kisebb személyiség, mint az antik Haemus."[5] Az csak természetes, hogy a "Levante rajongóinak" egyike, a Dilettánsok Társaságának leendő prominens tagja szemében az Oszmán Birodalom területe először és mindenekelőtt "klasszikus vidék", és bármi, amely a jelenkorra emlékeztet, legenyhébben fogalmazva is, bosszantó, amely lealacsonyítja a ragyogó antik tradíciókat. E hagyományokra később ugyan újabb rétegek rakódtak, mégis vitán felül állt számára, hogyan kezelje, hogyan foglalkozzon vele, és ezt akkurátusan rögzítette is."
"Ez volt az egyik első alkalom, hogy az angol nyelvű útleírásokban Balkánnak nevezték azt a keletről nyugatra, a Dunával párhuzamosan futó hegyláncot, amely kettészeli Bulgáriát. Gyakorlatilag minden Morritt előtt arravetődő brit – és sokan utána is – kizárólag az antik Haemus terminust használták (ógörögül Aemus, a rómaiak számára Haemus).[6] Csupán egyvalaki lépett túl ezen a két évezreden át változatlan gyakorlatot, mely szerint pusztán megemlítik a nevet, elfogadva ezzel az ókori görög meghatározást. Ez a kivétel Edward Brown volt, egy norwichi orvos és utazó, egy 1669-es népszerű és befolyásos útleírás szerzője, aki azt állította, hogy a Haemus folytatódik nyugat felé, elválasztva egymástól Szerbiát Macedóniától, és hogy, különböző neveken, ez a hegység nyújtózik a Pontus Euxinus (a Fekete-tenger) és az Adria között.[7]"
"[A Heamus] 6.000 láb, azaz fél német mérföld magas (Plinius, IV. könyv). A történetíróknál olvasható, hogy Makedóniai Philippos király, Nagy Sándor apja, hogy szemügyre vehesse a vidéket a hegyről, négy nap alatt mászta meg a Haemust, és két nap alatt ereszkedett alá róla. Úgy vélik, hogy a hegycsúcsról láthatta a Duna folyót, az Adriai-tengert, valamint Itáliát és Németországot, ami valami különlegesen csodálatos dolog lenne, mivel a Velencei- vagy Adriai-tenger több mint 100 mérföldre található az említett hegységtől; Németország pedig még 100 mérföldnél is messzebb terül el."
(p.24.)
"Az ok, amiért a Balkán (Délkelet-Európa mellett) az egyik leggyakrabban használt megjelöléssé vált, kevéssé magyarázható pontos földrajzi ismeretekkel. Valójában a földrajztudósok kétezer éven át ismételgették a domináns ókori görög felfogást, mely szerint a Haemus egy hatalmas hegylánc, amely összeköti egymással az Adriai- és a Fekete-tengert, uralva a félsziget, mint annak északi határa. A thrák eredetű név, mint oly sok más balkáni helynév, s az Égei- és Fekete-tenger görög gyarmatain keresztül ment át a görögbe, mivel ezek közvetlen környékén thrákok laktak. A logográfusok mint "Aimon to oros"-t emlegették. Bár a Kr. e. 5. században Hédorotos az első, aki részletes információt nyújt a hegyláncról, ezek az információk még meglehetősen homályosak. A következő században Chiosi Theopompos tudatja velünk: a félsziget olyan keskeny, hogy legmagasabb hegycsúcsáról egyszerre látható az Adriai- és a Fekete-tenger. Ez a történet aztán ismertté vált, sokan elisméték, mígnem megjelent Polybiosnál, a Kr. e. 2. századi megalopolisi földrajztudósnál is. Polybios szövege csak töredékekben maradt ránk. Megjelenik Strabónnál (Kr. e. 63–Kr. u. 26), úgy feltüntetve, mintha Polybios a saját szemével látta volna ezt. Strabón kortársa, Titus Livius munkájában viszont Polybiosra hivatkozva adja meg a történetet arról, hogyan mászta meg a hegyet Philippos király. Ez a pittoreszk beszámoló, noha sokan újra előadták, még a modern korban is, kevéssé hihető: már Strabón hatásosan kritizálta azt. Strabón maga a hegység jelentőségét vízválasztó voltában látta, valamint abban, hogy természetes határként szolgált a thrák-hellén világ és a Duna menti barbár földek között."
A G o o g l e ideiglenes tárolója a http://magyar-irodalom.elte.hu/2000/uj/11.htm Internet címhez.
Kiemelt keresőkifejezések: atlasz antik
En is csak hirteleneben talalgatok, ugy tunik ket szo osszetetele a hristo/, az ujgorogben a hasznos jelentesu szavakban talalhato, mint hrisimo, evhisto, ellentete az ahriszto, a haszontalan, a mathemat meg sejtjuk ezer tan alakban. Talan hasznos tudas, vagy valami, ami joravalo tudomany? Krisztus neve is tan innen magyarazhato, Hrisztos gorogul, kicsit bardolatlan atirasban.Majd otthon megnezem a nagyszotarat.
Marion Meyer: Görög vázák szerelmi jelbeszéde (Gesztelyi Tamás) 51
Klio 2001/1 (Sajnos ezt az ismertetest nem tudtam megnyitni, talan mas szerencsesebb lesz. Ha valaki megszerzi es eljuttatja ide, vagy hozzam, megkoszonnem)
Á, csak a fejemet kapkodom, annyi mindent raksz ki a két topicban, hogy nem győzöm követni. Most például a fagyöngyön merengek. Karácsonykor valamiért szoktak a fához, adventi koszorúba tenni. Így jómagam is. Venni szoktam, de volt már, hogy találtam is.
Kazinak minden jot!
Eljen sokaig, fule erjen bokaig!
spir
u.i: aggodom, lehet hogy az en szozuhatagom miatt tunt el, vagy tan akaratomon kivul, valamivel megzavartam. Itt-ott a gorog temak meglehetosen "szokatlanok". Ha valami okbol ugy velnetek, hogy nem birja el a "nyilvanossag", kerlek irjatok meg, hogy megtegyem a szukseges ovintezkedeseket, hangtompintast.
"Ezen a honlapon a ciprusi tanulmányutam dokumentációját találod. Az egész úgy kezdõdött, hogy megláttam a Pesti Est egyik számában a magyar ITI (International Theatre Institute, vagyis Nemzetközi Színházi Intézet) hírei között, hogy 2000 nyarán az ITI ciprusi központja Június 23-a és Szeptember 6-a között Antik Görög Dráma-fesztivált rendez. Ez engem nagyon érdekelt, és elhatároztam, hogy ha egy mód van rá, kijutok erre a nem mindennapi rendezvényre. El is kezdtem szponzorokat keresni (elég késõn, kb. két héttel a kezdés elõtt), de szinte sohonnan nem kaptam semmit. A minisztériumok szabadságon voltak, az alapítványok pedig csak pályázatra adtak pénzt. Úgy-ahogy végülis sikerült annyi pénzt összegyûjteni a családban, hogy az elsõ kté hétre ki tudjak menni, így aztán június 22-én felpattantam egy repülõre, és elszálltam Ciprusra. A fesztivált Paphos körzetében tartották, egy kicsi hegyi faluban, Droushiában. Miután megérkeztem, kb. a második hét felénél kaptam egy ösztöndíjat az ITI ciprusi központjától, aminek következtében egész végig kint maradhattam. Így történt, hogy a két hetes tanulmányút HÉT HÉTRE, valamint életreszóló kalandra duzzadt. A Fesztivál tulajdonképpen négy különbözõ rendezvénybõl állt:
- Nyári Kurzusból, ami jún. 23-án kezdõdött, és hat héten keresztül tartott. Minden héten egy-egy meghívott elõadó tartott délelõtt és délután elõadásokat az antik görög dráma aspektusairól, attól függõen, hogy mi volt a szakterülete. Az elsõ elõadó, Phaidros Kavarillis Görögországból az antik görög drámák (továbbiakban AGD) és a zene kapcsolatáról beszélt. Õt követte George Mikellis ugyanonnan, aki a drámák keletkezésének politikai, szociológiai és történelmi hátterébe avatott be bennünket. Ezek után Elladios Chandriotis görög filológus a három nagy tragédiaíró közötti hasonlóságokról és külömbségekrõl tartott elõadásokat, utánna pedig a fantasztikus ausztrál prof, Gregory McCart vett át minket, akinek a maszk-használat a szakterülete. Greg után Lennart Kollberg következett, aki svéd rendezõ és AGD-kutató. Õ sokat beszélt a színházi épületek fejlõdésrõl, és úgy általában a színházcsinálás mûvészetérõl. A sort Freddy Decreus belga professzor zárta, aki a mítosz fontosságáról és szerepérõl tartott nagyon érdekes elõadásokat. Az elõadások angolul zajlottak természetesen.
Azt hiszem, ez alatt a hat hét alatt többet tudtam meg az AGDról, mintha egy teljes iskolaéven keresztül csak ezzel foglalkoztam volna. Az elõadók nagyon jók voltak nemcsak tudásanyag, de elõadásmód tekintetében is, így a tudás szinte észrevétlenül szivárgott bele a fejünkbe.
- Drámafõiskolák Fesztiváljából, amit szept. 2-án tartottak, és ahol a világ minden tájáról (Amerika, Görögország, Litvánia, Libanon, Lengyelország, Egyiptom) összesereglett drámasulik mutattak be részleteket a saját AGD elõadásaikból.
- az Antik Görög Dráma Nemzetközi Fesztiváljából, ami aug. 31-étõl szept. 6-áig tartott, és melynek keretében profi színházak AGD-elõadásait nézhettük meg a Paphosi Odeion színpadán (az Odeion egy apró romanizált görög színház a Paphosi Archeológiai Park kellõs közepén). Ezt az eseménysorozatot a Kurzuson tanuló emberek és különbözõ kultúrákból és országokból meghívott színészek hat hetes mûhelymunkáját lezáró elõadása nyitotta meg, amit a Fesztivál fõszervezõje, a ciprusi ITI igazgatója, elismert rendezõ, valamint jótevõm, házigazdám és (most már büszkén mondhatom:) barátom, Nicos Shiafkalis rendezett Greg McCart közemûködésével. Ebben nekem is szerencsém volt részt venni, egyrészt mint trójai katona, másrészt pedig én terveztem a darabhoz a jelmezeket. Mivel az UNESCO (az ITI felettes szerve) a 2000. évet a Béke Kultúrájának Éve címmel ruházta fel, mi is egy háborúellenes tragédiát választottunk, nevezetesen Euripidész Trójai Nõk c. darabját. A próbák a Kurzus órái után, kb. hattól éjfélig tartottak minden nap.
Utánnunk a moszkvai Pushkin Színház Oidipuszát láthattuk, majd harmadikán Tony Harrison Prometheus c. filmjét, amit az athéni Simio Színház Trák Nõk c. Szophoklész-elõadása, és a szintén athéni Knossos Színház Antigonéja követett.
- az Antik Görög Dráma Hatodik Nemzetközi Szimpóziumából, amire a világ minden tájáról jött profok, rendezõk, és egyéb színházi emberek gyûltek össze, hogy elõadják és megvitassák a nézeteiket a Szimpózium aktuális témájáról, ami ez évben a Hübrisz és a Vakság volt. Ide csak néha-néha kukkantottam be, mert ez már az út végén volt (szept. 2-ától 5-éig), amikorra már hál' istennek túl voltunk a Trójai Nõk elõadásán, és hullafáradtak voltunk mindannyian. Ezen kívül már csak egy kevés napom volt a szigeten, és mivel a megelõzõ hónapban csak a hétvégéken tudtam meglépni, hogy egy kicsit felfedezzem a szigetet, itt megreagadtam minden lehetõ alkalmat, hogy a lehetõ legtöbbet lássam ebbõl a csodálatos helybõl.
Jobbára ezeken a felfedezõutakon készültek a következõ képek is. Ja, és még valami. A magyarázatok mellett a Cipruson készült verseimet is megtalálod. Amint majd észreveszed, a versek többsége mitológiai témájú, ami nem csoda, hiszen az ott töltött idő alatt folyamatosan errõl tanultam, és Aphrodité szülõhelyén szinte a bõrömön érezhettem a mítoszok közelségét. Ám mégis, bármennyire is próbálkoztam, sem a képek, sem a szavak nem tudják visszaadni a ciprusi táj, és a világ minden részéről odasereglett színházi tásaság által nyújtott élményt, amiben volt szerencsém részesülni. Mindezek ellenére remélem, hogy élvezni fogod ezt a kis kirándulást, melyre ezennel sok szeretettel meghívlak."
A G o o g l e ideiglenes tárolója a http://www.szinhaz.hu/ivorytower/cyprus/ciprus.htm Internet címhez.
