""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Vagy ilyenkor lőné középre. Mert amelyik kapus ilyen sokáig kivár, az úgyis elugrik valamerre.
Igen, én is úgy emlékszem, hogy 2 hazain védett, meg talán a Hatvan ellen. De akik a kijövetel miatt akarták Bogdánt a kapuba, azok láthatták, hogy egyik kutya ...
A csk.-nak a játékosok között kell azt elérni, hogy úgy tekintsenek rá. Besic a jelenlegi keretből csak Dibusszal és Somaliával játszott együtt. A többiek előtt még nem mutatta meg, hogy miért lenne alkalmas csk.-nak. Tegnap ő sem tette oda magát. Sokat sétált, a passzai nagy része oldalra vagy hátrafelé mentek, ami előre ment, az meg sokszor pontatlan volt.
Pont azt gondoltam a tizi elott, ezt ki fogja vedeni a kapus mert tudja hogy nem kell elugrani.
5x bejott, most kellett volna rendesen rugni, megtorpanas helyett es a kapus csak dobbenten allt volna ahogy a loves bemegy mert nem ugrott volna sehova. Aztan legkozelebb megint toporoghatna.
Szegeny Bogdan, jol emlekszem hogy ket hazai bajnokin vedett...?
A 2.golnal azert dibuszi megoldast veltem felfedezni a kozeli fejesnel.
én már a múltkor sem adtam volna meg neki. Még abban a világban nőttem fel és fociztam, ahol a szabály kimondta a 11-est rúgó játékos mozgása folyamatosnak kell lenni. Se megállni se megtorpanni nem lehet.
Ezek szerint neted még van, hívd fel azon a családtagjaidat.
De, ha nem éred el őket, és lefényképezed a személyidet, meg a lakcímkártyádat, és csinálsz egy selfit magadról a kórházban, amit feltöltesz ide, akkor töltöm is rá a telefonodra az összeget.
Ha felelőst kell keresni a tegnapi vereségre, akkor inkább a játékosok hibája volt, mint az edzőé. Vécsein kívül - de lehet ő is csak a gólja miatt - senki nem hozta azt a teljesítményt, amit tudnak, és ebben szerepet játszott az ellenfél lenézése.
A VAR-ról nekem más a véleményem. Ha az első szitut megnézzük, akkor Mamme egy ütemmel hamarabb kezdett el homorítani, hiába volt kontakt. Ha ezt egy újpesti játékos csinálja meg ellenünk, akkor fel lennénk háborodva, hogy miért adnak ilyenért tizit. A kezezéses szitu, amit végül megadtak, valóban olyan, hogy azt gondolná róla az ember, hogy nem nyúlt a labda felé, nem az volt a szándéka, hogy kézzel akadályozza meg a támadást. De hová tegye a védő a kezét? Mondjuk nem természetes helyzetben volt, hanem 2 kézzel próbálta meg Mammet eltolni, és mikor már elengedte, akkor ért hozzá a kinyújtott karjához a labda. Ha Vécsei kezezése a Leverkusen ellen, amikor a hasánál volt a keze, szabálytalan volt, akkor ezért viszont jár a tizi. A Bolis szitut is lehetett volna még nézegetni. Valamint a kapus elmozdulását is a kivédett büntetőnél. Főleg azok után, hogy minden tizi előtt odamennek a kapushoz, és erre különösen felhívják a figyelmüket, hogy előrefelé nem mozdulhatnak el. Demjén lába az elrúgás pillanatában már nem érintette a vonalat. Ettől függetlenül, nem lehet sokszor egymás után ezzel a megtorpanós módszerrel rúgni.
Ahogy megfigyeltem, mindig a vesztes csapat edzői mondogatják, hogy tönkre tették a labdarúgást a VAR bevezetésével. De hosszútávon több pozitívuma van, mint amennyit a csapat kárára tévednek. Persze most is adnak vitatémát a bírók, hogy miért nem néznek vissza valamit, vagy, mint a tegnapi Mamme homorítás miért nem volt tizi, de jóval több "bírózás" volt a VAR előtt.
Mellesleg Stöger a Kölnnél pont a kétfrontos terhelésbe bukott bele. Szépen eljuttatta a csapatát az EL-szereplésig, majd a következő évben, amikor bejött a nki porond, az első 13 fordulóban valami 2 pontot sikerült begyűjtenie a bajnokikon.
Nyilván a Fradi nem a Bundesliga Kölnje így eddig azért többségében sikerült megnyerni a meccseket, de ez intő jel kellett volna, hogy legyen Kubatovéknak.
(Vécsei lecserélése racionális volt, tekintve hogy egy sárgával volt két elég necces faltja. A többivel nagyjából egyetértek, habár a tizi szerintem 100% tizi volt, még csak kérdéses sem lehet. Ja és amikor Mmaee elrúgta, 2 zalai védő bent volt bőven a 16-oson belül, az egyik vagy 2 méterre. Még vissza is nézték a VARegerek, mégsem rúgatták újra...)
Én meg úgy gondolom, hogy Stöger nem üti meg az elvárt szintet. Nagyon nem. A csoportkörbe jutás is még Rebrov munkájának utóhatása. Szvsz. nem jó típusú edző lett idehozva.
Elég hamar kiderült, hogy Stöger nem a rotálás nagymestere. Amikor egy kicsit is belenyúl a csapatba, rögtön jön is a kudarc. Azt nem tudom eldönteni, hogy a játékosok hagyják ilyenkor cserben, vagy neki nincs elképzelése ezekben az esetekben ki és mit játszon.
A tegnapi teljes csőd volt. Pihentetésre nem volt alkalmas, a ritkábban játszók pedig nem éltek a lehetőséggel. Azért egy bajnoki nem legyen már felkészülési mérkőzés. Ennyire nem lehet lekezelni az ellenfeleket. Lássuk be a ZTE és korábban a Várda is lenézett ellenfél volt a szemünkben.
Boli aki hetek óta a tarcsiban edzett, szarul játszott az NB3-ban is, vagy Mak, aki 3 hete nem játszott bajnokit mi a faszt keresett a csapatban?
Zubkov borzalom, Vécseit aki talán az egyetlen elfogadható játékos volt, lekapja az 50.percben? Miért nem a szünetben?
Egy szó mint száz, tanácstalanság a teljes szakmai stábban.
A VAR meg röhejes úgy ahogy van. Kaptunk egy nevetséges tizenegyest úgy, hogy már a kapunknál készültek szabadrúgáshoz. Hova tegye a védő a kezét?
A teljesen egyértelmű fault meg sárga a csatárnak, megnézik és semmi. Abban is biztos vagyok, hogy Boli leütközése a tizenhatoson belül is szabálytalan volt. De nem ezen múlt.
Ha nem érdekel, akkor minek jössz ide?? Szerinted is mi nyerjük a bajnokságot... Nekünk belefér ez is, ezek szerint. Minek idegeskedjünk feleslegesen? Elég ha rajtatok nevetünk, amikor itt erőlködtök a 100. nicketekkel. :-D