A vándor eljutott egy völgybe, ahol egy öregembert talált, aki éppen kis mandulafákat ültetett. A vándor tudta, hogy a mandulafának sok-sok évre van szüksége ahhoz, hogy termést hozzon, ezért megjegyezte:
- Túl öreg vagy már ahhoz, hogy élvezd ennek a fának a termését!
Az öregember ránézett, s így felelt:
- Tudod, két alapelvem van. Az egyik: örökké fogok élni. A másik: még ma meghalok.
Egyszer egy skorpió érkezett a folyóhoz. Mivel nem tudott úszni, megkérdezte a teknősbékát, nem vinné-e át a túlsó partra. A teknős nem vállalta, azzal indokolva: - A folyó közepén megszúrsz, és meghalok. A skorpió erre azt válaszolta: - Ha te elmerülsz, én is megfulladok, több eszem van annál, minthogy megszúrjalak. A teknőst ez meggyőzte, és elindult úszva a skorpióval a folyóba. Ahogy a közepére értek, a skorpió megszúrta a teknőst. A teknős haldokolva megkérdezte: - Mégis miért tetted? Most mindketten meghalunk! - Mert én ilyen vagyok, ilyen az én természetem.
„Mindig emlékezzünk arra az ígéretünkre, hogy a testünket, a beszédünket és a tudatunkat mások javára használjuk. Tudva azt, hogy minden lény javára dolgozunk, tartsuk meg ígéreteinket, győzzük le belső nehézségeinket és folytassuk kitartóan a gyakorlást.”
Daiju meglátogatta Baso mestert Kínában. A Mester azt kérdezte: - Mit látsz magad előtt? - Magát a megvilágosodást. - válaszolt Daiju. - Saját kincsesládád van, miért kívül kutatsz? - Hol van az én kincsesládám? - Aki kérdez, az a kincsesláda! - mondta a Mester. Ekkor Daiju megvilágosodott.
A mi anyagias világunkban könnyen úgy tűnhet, hogy a szabadság és a boldogság a pénztől, vagy más külső tényezőktől függ. A Zen pontosan az ellenkezőjét tanítja: Mindent magunkban találunk meg. A belső érték, - a Buddha-természet, - mindig friss, élő, határtalan.
Daiji azt mondta tanítványainak: - Testvérek! Jobb egy lépéssel mélyebbre jutni a Dharmában, mint tíz lépésnyit szétszórni belőle. Többet ér egy arasznyi belső kultúra, mint tíz arasznyiról prédikálni. - Arról prédikálok, amit nem tudok csinálni; Azt csinálom, amiről nem tudok prédikálni. - fűzte hozzá Tozan mester.
Egyetlen jó cselekedet többet ér, mint száz csodálatos szó. Míg Daiji a tett fontosságát hangsúlyozza, Tozan szerint a beszéd is, a tett is fontos, de nem egyenlő mértékben.
"Minden ember legfontosabb és legalapvetőbb aspektusa -- fajra, hitvallásra, ideológiára, politikai blokkra és gazdasági fejlettségre való tekintet nélkül -- a közös emberségük: az a tény, hogy mindenki, legyen bár öreg vagy fiatal, gazdag vagy szegény, képzett vagy iskolázatlan, férfi vagy nő, egyformán emberi lény. Ez a közös emberségünk az, ami igazán számít; ebből fakad közös törekvésünk a boldogságra és a szenvedés elkerülésére, illetve ebből vezethető le a mindannyiunkat megillető alapvető jog e célok megvalósítására."
Élj örömben, szeretetben még a gyűlölködők közt is. Élj örömben, egészségben még a bánatosok közt is. Élj örömben, békében még a nyugtalanok közt is. Élj örömben, birtoklás nélkül, akár a fénylő nagyok. A győztes gyűlöletet vet, mert a vesztesek szenvednek. Engedd el a győzelmet és a verességet, találj rá az örömre.
- Mester, mi a különbség a tanítványaid, és a hétköznapi emberek között?
- A majom nem látja a saját homlokán lévő dudort - felelte a zen-mester, majd válaszképpen fejbe csapta a kérdezőt a botjával. - Te most legalább érzed.
Két szerzetes a folyó partján éppen a tálkáját tisztogatta, amikor észrevettek a vízben egy fuldokló skorpiót. Az egyik szerzetes azonnal kiemelte a vízből és a partra tette. Közben a skorpió megcsípte a kezét. Nem törődött a dologgal, visszament a vízhez, hogy befejezze a mosogatást. A skorpió mászni kezdett, és ismét belepottyant a folyóba. A szerzetes másodszor is kimentette, amit a skorpió egy második csípéssel hálált meg.
- Miért mented ki újra meg újra - kérdezte a szerzetestől a társa -, amikor tudod, hogy meg fog csípni? Egyszerűen ilyen a természete, ezen nem lehet változtatni.
- Azért mentem ki újra meg újra - hangzott a felelet -, mert az én természetemen sem lehet változtatni.
Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk, miért haragudnánk emiatt másokra? Testünk, ez az eszköz, csak rövid ideig áll rendelkezésünkre, erre az életre. Ugyanúgy, ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél, a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.
Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett. Tetteink, szavaink és gondolataink meghatározzák karmánkat, vagyis azt, hogy boldogság vagy szenvedés lesz-e osztályrészünk. Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak.
Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város kapujában. Egy napon, odament hozzá egy fiatalember és megkérdezte tőle: - Soha nem jártam még itt. Milyenek e város lakói? - Az öreg, egy kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy eljöttem onnan. - Pontosan ilyenek e városnak a lakói is - válaszolt az öreg. Nem sokkal később, egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz és ugyanazt a kérdést tette fel neki: - Most érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a lakói? Emberünk, ugyanazzal a kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Jók voltak és együtt érzőek, vendégfogadók és becsületesek. Nagyon sok barátom volt köztük és nehezemre esett elhagyni őket. - Ilyenek ennek a városnak is a lakói, - válaszolt neki az öreg. Egy kereskedő, aki épp inni vitte a tevéit, meghallotta ezt a párbeszédet és miközben a második fiatalember távolodott, odafordulva az öreghez, vádló hangon így szólt hozzá: - Hogy adhatsz két teljesen különböző választ, két személynek a hozzád intézett ugyanolyan kérdésére? - Fiam, mindenki a szívében hordja a saját világát. Az, aki semmi jót nem talált a múltban, itt sem fog semmi jót találni. Ellenben, az, akinek egy másik városban barátai voltak, itt is hűséges és bizalmas barátokat fog találni. Mivelhogy tudod, az emberek nem mások, mint amit mi képesek vagyunk bennük megtalálni.
