Sőt, továbbmegyek, még Ford és Hamill is lett volna közepesnek tartott színész Lucas/Spielberg nélkül is, de azért a SW/Indiana Jones nagyon sokat lendített az ázsiójukon.
Alapvetően Ford már az Ep. 4 előtt is egy nagyon jó karakterszínésznek számított, de a kiugrást neki is a SW/Indy hozták meg.
Nehezen fordítható jól magyarra, minden kontextusban kicsit más az értelme.
A nemtörődöm azt fejezi ki, hogy annyira laza, hogy nem érdekli, hogy mit szólnak róla az emberek. Aki tényleg az "élet császára."
Ne keverjük ezt azzal, minek akarta láttatni Obi-want Lucast a PT-ben, mint fiatal Jedi nagyon karakán, de sokszor túl "kockafejű", míg Anakin (az "anyja kínja") valójában mindig elviszi a balhét helyette is...
Még egyszer, nem a színész szerepére vagy annak megjelenítésére értettem, hanem a valódi karakterére. Amit átvisz a szerepeibe is, de át is formálja, a rendező elképzeléseinek megfelelően.
Aki mindezt csak halála előtt csak 3 évvel közölte egy interjúban, 1,5 évtizeddel ezek megtörténte után. Az nem volt egyfajta trollkodás?
Elárulhatta volna sokkal korábban is, akkor nem lett volna annyira furcsa, miért is utálta annyira az öreg varázsló Obi-wan szerepét.
Nyilván a 80-as, 90-es években nem volt ekkora sztárélet, meg bulvár, mint az utóbbi 20-ban, de azért itt mégis hiányérzete marad az embernek.
Azért nekem ő mindörökre is csak Colonel Nicholson marad, a Híd a Kwai folyó felett-ből.
Különös, hogy azért az öreg bölcs Jedi mester is ugyanez a figura valahol, és érdekes, hogy Guiness ezt nem látta be.
A Kwai-ban ő az abszolút főhős, az Ep. 4-ben pedig kb. a 3-4. legfontosabb figura. Mégis, a kitartás, a hősiesség, a helytállás és a bölcs előrelátás mindkettő szerepet nagyon jellemezte.
Valószínűleg a kontextus zavarhatta őt, hiszen a SW nem volt egyéb számára, csak egy "űrmese", míg a Kwai egyfajta brit nemzeti megdicsőülés.
Azért sokkal több volt ez mindig is, de ez valahogy Guinesst (és nota bene Fordot) sohasem érdekelte...
Vagy csak lemaradtam még egy olyan interjújukról/nyilatkozatukról, ahol esetleg ennek ellentmondtak, de nem tudok ilyenről. Szerintem pont ők sohasem gondoltak bele abba, hogy Lucas miért készítette el ezeket a filmeket...
(vagy csak amolyan modern valláspótléknak tartották, de ebben az esetben _alaposan_ tévedtek)
Engem ezek a kérdések foglalkoztattak mindig is, de ezekről azért a főszereplők is ritkán beszéltek, kb. Hamill volt az egyedüli, és ő is csak azért, mert egyrészt ő volt az OT főhőse, másrészt nagyon jó kapcsolatot ápolt mindig is Lucas-szal, harmadrészt nem sztárszínészként sosem félt, ami a szívén, az a száján.
Engem nem kizárólag Lucas verziója érdekelt, hanem hogy a színészek hogyan élték meg mindezt és nem holmi PR válaszokra volnék itt kíváncsi. De ezt már sosem tudjuk meg, mármint hogy mit gondoltak valójában (kivéve Hamillt).
Szerintem McGregor kb. az egyik legkönnyedebb/legjobb természetű színész az egész szériából, talán csak Ford az, aki nála is nemtörődömebb ember.
Az ilyen típus feltűnően irritálja azokat, akik valódi lúzerek az életben és semmit nem értek el valójában, még akkor is, ha látszólag megvan mindenük (saját ház, kocsi, feleség, gyerekek).
Most ezen miért csodálkozol ennyire feltűnően?
Nyilván Trant főleg a rasszisták és a trollok zaklatták, de emellett az a nő tényleg egy kicsit többnek is képzelte magát, mint ami.
Valahogy olyan érzésünk támadhat, hogy a SW hőseit mindig nagy kihívások érték, egyéb minőségeikben is, pedig ez nagyon nem igaz.
Kb. Ford és Hamill voltak azok, akik valóban szenvedtek egy időben, aztán ők is befutottak. Az összes többi színész a SW nélkül is lett volna az, aki...
Kis színes: Chris Terrio, a JLA forgatókönyvírója a Snyder-féle verzió apropóján utólag elmondja, mennyire fel volt háborodva Whedon vágásán. Szerinte vandalizmus, és le akarta vetetni a nevét a stáblistáról, amikor megnézte:
"I was in L.A. at the time working on Star Wars [The Rise of Skywalker]. I was on the west side of Los Angeles working with J.J. [Abrams] at the time, and I drove to the studio and I sat down and watched it a couple of weeks before release.
Pfff, valaki az EP9-ről kiugorva gondolja azt, hogy bármilyen más forgatókönyv vandalizmus?! És JJ az EP9-ről akarta levetetni a nevét...
Motivator, tehát mozgató, motor, vagy hajtány, ilyesmi, ami "mozgatja" a robotot, helyváltoztatás
Pont ezért sosem értettem, amikor Luke ERRE panaszkodik az ANH-ban. Annak a droidnak csak elfüstölt a "feje", leégett stb... Miből gondolhatta, hogy a motivátora romlott el? Hát arra még pont jó volt, hogy ODAMENT hozzá :D
Valszeg amúgy semmiből, szerintem ez is csak egy technoblabla volt :)
navárjá, az új kánon szerint ott az erőrzékeny szikla, mint szereplő Értelmes lény, ergo van lelke is, ergo egy robotnak is lehet, és az is lehet erőhasználó....
az az elektromos motorbringázás felfelé a tűzföldről Los Angeles-ig, rátett a képére úgy plusz 10 évet:) nagyon mellé nyúltak az aksis cangákkal. Apple+-on nézhető a doksi.
A motivator or a motivator unit was a device that was primarily used in droids to convert other forms of energy such as chemical or electrical energy into kinetic or mechanical energy. Without a motivator a droid would not be able to move.
a SW-ben szinte minden droid AI alapú. a motivátor egy olyan hardver-szoftver egység lehet, ami mondjuk a droid-ember kapcsolatok maximálás kihasználásban motiválja a droidokat. magyarán kellő szinten tartja és nem engedi elfordulni az emberrel való tevékenységtől kapcsolattartástól őket. azok a droidok, amelyeknek a motivátora hibás, magukba vagy csak droid társaik felé fordulnak. én erre gondolok.
amúgy mi lehet az a motivátor? tudjuk, hogy a robotoknak nincs lelkük. a motivátor lehet a lélek? akkor az biztos valami misztikus dolog, nem elektronika :)
Az EU-ban voltak is olyan fénykardok, amiket nem lehetett gombbal bekapcsolni, csak az Erővel. (Vagy ha volt előfizetésed, 10 kredit per hó, igaz hogy ekkor a személyi adataidat egyből megkapta a Darthomir Research.)