bár korábban úgy látszott, hogy az oltással meg lehet állítani a járvány terjedését, most az látszik, hogy aki felvette az oltást, nem lesz súlyos beteg, ugyanakkor továbbadhatja a fertőzést
már az EB alatt ezt mondtuk, csak a sok észlény meccsre akart menni
Ma már a napi új fertőzöttek alapján úgy látszik, hogy a járvány ugyanolyan dinamikát követ, mint amit az előző év azonos időszakában láttunk. Csakhogy az oltások miatt sokkal több fertőzés marad rejtve, mint tavaly, miközben a delta variáns gyorsabban terjed.
A járvány legstabilabb adatából, a halottak számából visszavezetett becslésünk szerint 2-3 héttel ezelőtt már nagyobb volt a járvány, mint tavaly.
Jöttünk, jöttünk, beoltva. :) Amúgy a járványkezelés kezdetektől hülyeség, mert vonaton mindig ülhettél 2-3 órát beltérben sok emberrel, azt azért nem merték leállítani, csak a vállalkozások szűnhettek meg.
ott azok gyűltek össze, akik amúgy is folyton egymással bandáznak: a belső-budapesti értelmiség. az EB-re meg jöttek az egész országból, plusz még külföldről
ugye érted a különbséget járványügyileg? lécci mond, hogy érted. kérlek
Nem. Moderatúra root-ja miatt eltűnt a válasz, úgyhogy ismétlés. Azóta bővítve: az UEFA engedte az őszi kupameccseken az utazást, úgyhogy manchesteriek viszik a deltát Villarealba, bajorok Barcelonába. Ön pedig rettegjen a 4 fal között!
Látom, elmentél nyaralni. :D Leírta ugyanezt Hrutka 1 hónapja is, remélem, nem fizették ki kétszer, mert bár akkor még nem rólunk szólt (most se, nem tudom, nem számít), lehetett tudni, hogy erről akar beszélni. Mintha tényleg agyondarált volna egy jegesmedve, most jössz, és nemhogy nem veszed észre, hogy Hrutka duplán fizetett, de magad is lejáratod. Remélem, a rohadt Schlick nem rúg gólt a Fradinak, és igazad lesz, hogy jobb, hogy maradt Leverkusenben, mert senkit nem érdekel a karrierje. Vagy másról volt szó a cikkben? Nem érdekel a júliusi, nem olvastam egyiket sem.
2016-ban a győztes gólt lövő is elsüllyedt a karrierjében... ettől függetlenül kapta a pénzt, tehát vagy el vagy tévedve, vagy nem a focival vitatkozol, hanem az 5 évvel ezelőtti gyengeelméjűekkel kötözködsz. Nem tudom, melyik vetítene jobb fényt rád.
110 fertőzött, 1 halott, mi a gond? Továbbra sem azonosították, hogy a pesti 55 ezres meccsek járványgócok lettek volna. A döntőről jelentettek ilyet, de az legyen az ő bajuk, hogy oltott fertőzött-e ill. beengedtek-e nem oltottat. Csütörtökre is van jegyem, nem lesz távolságtartás, se maszk!
Ja, és tekinteted fordítsd Anglia felé, ahol 50-70 ezres bajnokik futnak. :D
Mellesleg nem járványtagadó, hanem -szkeptikus és lezárásellenes. Ettől még nyuggerekkel karanténba, aki fél! De beoltott fiatalnak nincs kedve félni.