Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 0 96602

Tobias Lorowicž

A kilencedik

mind a tizenkettőt szeretem. mégis akkor vagyok a
legboldogabb, amikor  láthatom  az augusztus  és a
szeptember  kézfogását. amikor  elköszön az egyik,   
vidámságait és gyűjtögetett fiatalságát  zsebre téve.
sosem szomorú vagy  életunt, csak lejárt  a munka-
ideje és  megtette,  amit kellett. a cipőinek kopogá-
sában  még  visszhangzik a nyár összes  frissessége
és ezért nem is tud búslakodni. aláírogatják a papír-
munkát és helyet foglal a kilencedik. csak egy  nap-
pal  idősebb, mégsem vethetőek  össze,  mert  más-
hogyan  tökéletesek mindenkor. ő is  üde  és  mégis
minden csepp  esőjében  méltóságot  parancsol ma-
gának az elmúlás  tudása.  távol van  még a szürke-
ség,  de már nem hazudik örök napsugarakat. ezért
is bölcs és  rámutat az örökölt  adományaira. szeré-
nyen és elegánsan. nem skandál harsányan dalokat,   
inkább   csak   rekedten   szaval   mély  dallamokat
mindenkinek  és  saját magának. nem tolakodik so-
sem,  csak  látni  és  hallani  tanít.  de  nem lehetne
ilyen  markáns elődje   munkálkodása  nélkül,  aho-
gyan  az sem lehetett volna annyira visongó utódját
nélkülözvén.   mást  adnak  és  másként  szólítanak
meg.  szeretni is csak másként lehet  őket. nem kü-
lönbek  a  többi  tíznél,  de  a legtisztább mondatok
akkor születnek, amikor ők találkoznak.

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 96601

Hétvári Andrea

Szakállas portré

 

                     Kunyhóból is származhat nagy férfi.
                                                         Seneca)


Furcsa gyermek ő, akié a jászol,
rettegett szavától a régi császár,
fénye átér több ezer éves éjek
ószövetéből.

Nem szaladgált knósszoszi drága lépcsőn,
gömbje nem gurult oda színaranyból,
apja nem király, se nagy úrfi, báró,
egyszerű ács volt.

Anyja halványarcú a régi képen,
hol gyerekként óvja a déli széltől,
kettejük közt bomlani kezd a hajnal,
földi szivárvány.

Ők a kunyhó – ég tetején a reggel
megkerülte hétszer a búzaföldet –
hányszor adja kölcsön a furcsa vázat
testnek a lélek?

Ébredünk, de nincs aki lát az álom
szürke hártyájának a túlfelére,
nincsen út, mely elvezet innen élve,
menni mezítláb.

Sárdobálás szennyei őt nem érték,
napba fordul talpa alatt a tenger,
fénye villan gyöngyeinek, halaknak
puszta szavától.

Míg a szív benn kincseket ír a mennyben,
kint a bent és mindene csak virágzás,
fenn az ég és lábad előtt a mélység,
benned a létra.

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 96600

Illyés Gyula

Jelek

Juhászodtam már, mint kutya;
csábított a csont, meg a tűzhely.
A tél lágy zsírral csordula,
a nyár meg édes borral, hűssel.
Vigasztaltak aztán egy szűzzel,
próbáltam is szagát, izét –
aztán egyszerre a sírét.

Volt már barátom, jóbarát.
És pendült nékem is a pengő.
Kezdtem megszokni e hazát.
Visszaköszönt a tisztelendő;
napfénybe játszó enyhe felhő
volt szigora, ha korhola –
aztán az örvény mosolya.

És volt úgy is már, hogy vidám,
boldog is voltam; feledgettem
a kivégzetteket – talán
csak itt nem nyughatnak, szívemben.
Pacsirta is szólt már felettem
s alattam sétány lett az út,
míg észrevettem, hova fut.

Fordultam sarkon: merre most?
A városvégi jó öreg szél
Jobbról-balról arcon csapott,
dohogva, hogy hol tekeregtél.
Rajtakaptam szívemet, hogy fél
attól, mi mást megnyugtatott.
Ez volt a jel, jól haladok.

Szimatolom a füst szagát,
a szegénységét, majd a vérét.
Nem adnám a bölcs ostobát,
ha végül az enyém is kérnék.
Érzem, haj, ifjúságom végét,
van úgy: már csak a perceket,
amíg magamé lehetek.

Míg, mint a kígyó a madarat,
a falánk sír nem kezd igézni.
Kegyetlen vagyok. Magamat,
de téged sem tudlak kímélni,
míg szívem utolszor kísérli,
miért sorsát nem tűrni, de
érdemes volna élnie.

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96599

"a lélek leblombálha" helyesen "a lélek leblombálva".

 

Bocsesz...:-)

Előzmény: Lutra (96594)
Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96598

Illyés Gyula

Esti dal

          E mai napot is

                                Zsákmányát a vadász
                                Fuvarát a kocsis
                                Fáradalmát az arató

          Hazahoztam

Az ablakfény mely az éjben vigyáz:
                                                      a Jó
                                                      a Rosszban

          A Ház:
                   ahol valaki hazavár

       Ez a helyem

  A bérem mégis egy falat halál

Nem a szív: a lét lett istentelen

      Aludj velem

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96597

Szabó Éva

Szerelem

- ha szemedben
nappal is látszik
a MÁSIK

 

........................

Szerelem 2

Szerelem
ha egyik a másikát
repülni hagyja
de ha zuhan
fél szárnyát kölcsönadja

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96596

Szabó Éva

A szerelem is hasztalan

Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat nem terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan -

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96595

Spiró György

Csak egyszer

Ezen a tájon éltek s élnek majd emberek
s ahogy én idejöttem majd éppúgy elmegyek
itt megteszi az ember ha van mit megtehet
s ha nem teszi hát istenem akkor is elmehet

ezen a tájon szél fújt s ha nem, honolt a szélcsend
itt büntették a vétkest és bűnhődtették a vétlent
itt sok nagy bűn volt bűn volt a bűn a szerelem
a szép a szebb a még szebb bűn volt a kegyelem

ó vándor te ki élsz még s lehet hogy énhelyettem
gondold meg hogy e tájon tán én is vándoroltam
s mások helyett mint illik voltam gyűlölt s kegyetlen

s ahogy szokás megéltem bizonyos rút időket
s amennyit megtehettem hát én se tettem többet
s bár volt mit megbocsátanom lehet hogy megtoroltam

ó gondold meg hogy mindig nagyon nagy volt az élet
ahogy erről a szélcsend s a hallgatás beszélnek
s ha nem volt eddig alkalom ó nézd mily oszthatatlan
a gyász ezen a tájon mely nem rossz csak gondolatlan

és most az egyszer mindegy kifulladt inhalált
vagy éppen kapát ásót vagy kardot kalapált
csak most az egyszer mindegy mi volt ha volt a vétke
s hogyan bűnhődött ha magát valahol tetten érte

s mindegy hogy lyuk fogadta be vagy szertelen verem
így is meg úgy is pocsékba ment az aznapi élelem
s itt nő bár fű is nőnek fák és nőnek az egek
levél a fán felhő az égen én meg elmegyek

Ó kapd le fejtetődet és úgy nézd e határt
mert mindazt itt temették ki egyszer erre járt

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96594

Banos János

Öregek

Gombjuk a múltba lóg
hátukra nőttek csomagok
Parancsokra hajoltak Szófogadók
és megválthatatlanok

Toporognak hulló fogakkal
ablakból néznek a világra
Függöny mögött bóbiskol
a lélek leblomhálva

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 96593

Fekete Anna

Éva levele Ádámnak
 
Isten kertjében minden lényt könnyen
kiismerhetsz. Idő és türelem dolga csak
összehasonlítani a virágokat, megfigyelni
az állatokat, Isten mozgó játékszereit. Vannak köztük
együttműködők, vannak magányosak, és persze
ragadozók, örök-nyugtalanok. Mintha álmodban
nyílegyenes sorok közt sétálnál magabiztosan:
a lények oly lassan változnak. Milliárd év kell,
hogy egy róka repülni akarjon, vagy hogy a lég
egyenruhásai, a hollók és a varjak a felhők
koronája fölött felépítsenek egy irdatlan várost.

Csak te vagy, szerelmem, aki álomról álomra
változol. Gyümölcsöt szedsz, aztán becserkészed
a többieket, majd repülni akarsz, de mielőtt még
szárnyad nőne és a csontjaid könnyűek lennének,
át akarod úszni a tengert. Írod, a halálra készülsz,
pedig a fogad fáj, vagy csak próbára akarsz tenni.
Hogy méltó vagyok-e… De mire is kéne méltónak
lennem? Azt tudtad, hogy az állatok éjszakánként
megértik egymás nyelvét? Hogy a szél azért jár
küldönc módjára, körbe-körbe, hogy a jókívánságaikat
a legkisebb, még láthatatlan lényekhez is elvigye?

Te nyugodtan menj! Építs hajót, ragassz szárnyat,
emelj magadnak várost, siess, igyekezz!
Én itt maradok a többiekkel.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 96592

Saitos Lajos

Nyitott könyv

Életed egy nyitott könyv
mely tábláját Isten csukja be
mielőtt még egyszer átpergeti
öreg-öreg ujjaival a lapokat
s megítél: a polcra tegyen-e
vagy egy antikváriusi pinceládába
ámbár még az is megeshet
hogy bezúzat a jókkal és
kevésbé jókkal egyetemben –
újrahasznosítás céljából.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 96591

Kántor Zsolt

A szavak között rejtőzik az idő
 
Mint kulcscsomó az aprópénz között, a zsebben.
Mint a könyv a fiókban, ceruzák s radírok között.
Mint kesztyű a lábasok és fazekak között.
Mint sapkarózsa kések és villák között.
Mint üres vállfa, kabátok és zakók között.
Mint vasalt zsebkendő ingek között.
Mint csecsemő két szülője között az ágyban.
Alszik a mágneses erő, a pára, az áram.
A tenger alatt bál van. Színelmélet. Számtan.
A házak titkokkal vannak tele.
Az idő nyugodt. Fekszik a szavak között
Tudja, nincs érdeme.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 96590

Czékmány Sándor

a demencia küszöbén

időnként megpattan bennem a valóság
most meg nem tudnám mondani hogy melyik
de ahogy a saját valóságlátásom néha keverem
mindenképpen arra a következtetésre kellett jutnom
hogy keresnem kell egy a magaménál megbízhatóbb
– tőlem független – valóságot
ami nincs kitéve a szűkítés bővítés folyamatos változtatás-kényszerének
ami persze abszurd elvárás még akkor is
ha pontosan tudom ez még ahhoz mérten is lehetetlen
ha holnap úgy döntenék hogy megmászom a föld legmagasabb hegycsúcsát
szinte biztos
ha fel is jutnék
leérve kiderülne hogy pont akkor amikor az Everest-en voltam
a K2 éppen magasabb volt
– bohózat bezárva –

visszatérve az eredeti felvetésre
időnként nagyjából úgy érzem
hogy talán már nem is vagyok emberi lény
péntek hajnalonként valaki beszél hozzám
– najó
rajtam kívül még párszázezerhez de az is lehet hogy millióhoz –
hallom miket mond és elhiszem neki hogy amiket mond az a valóság
nem
nem az van hogy
szeretnék hinni hanem konkrét képekben látom hogy
igen
ez pontosan így igaz
és megnyugodva hátradőlök hogy basszus
semmi ok a nyugtalanságra
csak megint rosszul mértem fel a heti valóságadagomat

Pannika127 Creative Commons License 6 napja 0 0 96589

Kosztolányi Dezső

Oly jó ébredni. 

 

Oly jó ébredni.
          Álmom messzeszédül,
s a tegnapi szobát már láthatom,
ha fuldokolva - az álom vizébül -
a paplanomra nyújtom a karom.

 

Ez itt a part már.
          Ah, de szép, de szép volt
az ébredés csiklandva, tétován,
a mosdótálban a közeli égbolt,
a zongorázás a másik szobán.

 

Tündéri reggel. A sötét szalonba
apuska zongorázik andalogva.
Ez Mendelssohn. Álombeli ködök.

 

Úgy hallgatom az ajtó hasadékán
s állok a hangok közt kis ingben, némán,
mint hajnali gyöngyvirágok között.

 

 

 

Pannika127 Creative Commons License 6 napja 0 0 96588

Janikovszky Éva

 

Ők ma gyerekek 

 

Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

 

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok, amikor már
nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

 

Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,
évek múltán talán már
a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.
Ha most nem sétálsz velük kézen fogva,
akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed,
és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

 

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek
a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.

téglák ezek, amelyekből és amelyekre
a felnőtt élet felépül.
Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.10.12 0 0 96587

Dimitrisz Andoniu

Vers


A kezdetre emlékeztél ma este -
az esős estre, mikor elhatároztad, valóra váltod
a távoli, ismeretlen tájak iránt érzett vágyakozásod,
mi csaknem megbénította
életed.

Azt mondtuk, megkönyörülsz rajtunk, Úristen,
képzeletbeli virágzás magva
a meddő földben.
Egész a csöndes könyörgésig összetörten
egyszerű véget jósoltunk magunknak,
a még-soha-nem-látott meglepetését.
Forgass ki minket minden tudásból,
csak add meg nekünk - sírtunk mélyen magunkban -
a méltó harc után
kijáró fáradalmat.

Eltökéltük: végigjárjuk a választott utat,
s felkelünk,
ha elesnénk.
Ne adj minékünk gyakorlatias álmokat,
ne ébressz vonzó örökségekre minket -
de hajóorrokat, mik bukdácsolnak a tenger gödreiben.
Névtelen törekvésekben tégy szabaddá,
hadd kezdjük újra, ha elesnénk,
test test elleni küzdelemben
harcoljuk ki a győzedelmet.

Csendes művészetünkhöz illik ez az éjszaka
a hepehupás víz színén.
Emelkedünk, legyőzve a mélységet,
rátaláltunk egy kiáltásra, s életet leheltünk belé
egyszerű, indulattalan beszédben.

Messze, mélyen hallása sivatagában
ki várja művészetünket, hogy az gazdagítsa?
Ki gyűjti össze az elgyötört szárazföld
diribdarabjait?
Ki emelkedik föl, hogy megmérje a mélyt,
tudatában, hogy veszni hagyja benne az egyszerűség virágát?

Számot vetettünk összeszorítva szívünk,
olyannyira, hogy el sem fért benne egy hazányi jóság.
Hányszor bontottunk vitorlát odahagyva kikötőket?
Hányszor fogadkoztunk - ez az út az utolsó.
Meséltük könnyedén, írtuk kínnal, keservvel:
a kikötőket, a tenger kellős közepén
a várakat s várkisasszonyokat a romantika éveiben
a gorgónákat és művészeteket,
elhallgatott szenvedélyek, elvirágzott jázminok,
nem-létezők, bíbor és bársony tenyerünkben,
mit repecskessé tett horgonylánc, hajókötél,
és városokat, melyek számotokra ismeretlenek.

Ma este - azért, amit cselekedtünk annyi évig
földarabolva ezt a térképet, pedig nem erre rendeltetett
fölvérezve szívünket szüntelen keresésben
elajándékozgatva érzelmeinket
véletlen kikötőkben -
ma este ki vár?
Vár egyáltalán valaki minket?
És nyer-e, ahogy mi,
ezzel a várakozással?
Míg végighallgatja mindezt, miről beszélünk -
ezt a bolyongást -
egy athéni kocsmazugban, mi,
           minden hétfőn megjelenő három barát?


/Papp Árpád ford./

Lutra Creative Commons License 2021.10.12 0 0 96586

Gerle Kiss Éva

Az élet jelei
 
Mint referenciaponttól rugaszkodom el,
a mindennapok megtalált ritmusától.
A gondolat, hogy megszokásból
alkotja az ember a teremtett világot,
egy lépéssel távolít csak magamtól –
puzzle-darabkák széleit tépem,
hiába épül a művi rend.
Valami megfoghatatlant
szorítani mégis a tenyerembe,
ha ujjaim kifeszítem, lássam,
legyen nyilvánvaló, mint a
a rajzolatok, és az áttetsző hajszálerek.
Nem tudom hova vezet, ha az ember
ki akarja tapintani a saját pulzusát,
miközben a halálon gondolkodik,
vagy, ha az utcáról behallatszik
egy sikoly, vagy
egy túlhevült nevetés.
Söröspalack nyitás, sercenés.
Az élet jelei nem eltitkolhatók.
Tudomásul kell venni, akkor is,
ha a holnapra, mint nemlétezőre gondolunk.

Lutra Creative Commons License 2021.10.11 0 0 96585

Czeslaw Milosz

Ártások

A legkevesebbet ártani – ezt akartam.
Bár az akaratunk itt édeskeveset számít.
Elég, ha két szót összekapcsolunk, s a fogdmegek
már futnak értük, s a bírák törzsi szertartásokon
ítélkeznek fölöttük. Írjunk hát inkább magunknak
s barátainknak, tegyük kellemessé valakinek a
vasárnapi kirándulását: így kezdődik. Később
mégis zászlókkal, ordítozással, jövőbe látással
s a barikádok védelmével folytatódik.
Az én nagy pártfogóm sok rossznak volt az
okozója. Maradt volna inkább a balladáinál
vagy a szonettjeinél. Senki nem mondta neki:
elég volt, hagyd abba. Jóindulattal kezelték,
szinte kézen fogva vezetgették.
A mitológiák kedvéért születtünk volna?
S a saját életünket valóban elvesztegetjük?
Milyen démon ez a nyelv természetében,
hogy mindannyian szolgálni kényszerülünk neki?
Én is ártottam a világnak, lehet, kevesebbet,
mint mások. Álöltözetben, álarcban, azonosíthatatlanul
s félreérthetően éltem. Mindez ma már legalább
véd a jubileumokon való szavalgatások csábításától.

/Tőzsér Árpád ford./

Lutra Creative Commons License 2021.10.11 0 0 96584

Petz György

kiket félbehagytam
 
Régi szerelmeim,
kiket félbehagytam,
a szerelem teljessége
ne csorbuljon;
én is legyek félig teljesebb,
mint egészen alig -,
íme a magyarázat,
amiért nem akarlak látni.
Több vagy hiányoddal,
mint amennyit összeadni
bármikor tudnánk -,
kamasz bolondság,
véltem egykor,
mint legbutább mindentudó,
szerelmes magukhívő
a szertartások labirintjában,
ahol apró nyögések útjelzőit
idézzük eltévedések ellen.
És eltévedünk.
A felismerések rabságában
nem enyhít másik énünk,
rajtunk marad a keresés,
olykor a megérkezés hazugsága.
Félbehagyottan,
akár a kilőtt nyíl,
mitől már el is fordult az íjász,
ívét se akarja látni
az elhullásnak.

Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96583

Közben egy kedves ismerősömtől megérkezett a megfejtés az általam csillaggal megjelölt szóhoz. Igen nagy valószínűséggel a  kifejezés "tiltva-titkolózva" akar lenni.

Köszönöm!:)

Előzmény: Lutra (96581)
Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96582

Ilies Renáta

 

Egy fa panaszai
 
Boldogság volt osztályrészem,
és nem gondoltam arra:
vajon ezt a beton eget
milyenféle kéz tartja.

Lábam alatt lengő páfrány,
gyantám mézszínű szurok,
nőttem én már ezer évet,
tovább nőni nem tudok.

Társaimmal együtt éltem,
amíg erőmből maradt:
darazsaknak adtam otthont,
altattam a madarat.

Gyakran fürkésztem az eget,
most engem az ég figyel.
Tegnap fűrész berregett fel,
nem tudtam, hogy félni kell.

Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 1 96581

Fodor Miklós

nem ér
 
szeretni már csak törötten
mint üvegpohár, mely úgy teli
hogy szüntelen önteni kell, hisz elcsorog
önkéntelen

nem ér
szeretni már csak kötötten
mint műanyag gomb
mi lazán, de csügg a kabáton
és bűntudattal tanácskozzák fölötte
“kéne erősíteni vagy végleg szakítani”
és nem választván egyiket se

nem ér
szeretni már csak oly palást mögé izgulva
mely az öreg és gyilkos élet felé fordulva
áll mágikus pajzsként, tartja egy angyal
mellé lapulva, kézen fogva, gubózva
éjjel a meztelen, holdas tisztásra táncolva
nevetve fűszálat, medvehagymát szedve
cinkosan sugdosva, tilta-titkolózva *
szerelmes harmatot nyalva

nem ér
szeretni már csak hamisan intonálva
meg-megállva kedvszegetten
javítgatva száj- és kéztartáson, szélirányon
mert élni így lehet, kénytelen elrontva a jót
hisz másképp egy ásító hasadék kiszívna
s a rosszat – mint tésztaragacsot sütőformák –
ideák felé küszködni taszigálva

nem ér
szeretni már csak édent végérvényesen
ritmikus agylöketekbe, előképekbe száműzve
rongyosan, árván, idétlen
mint életfogytiglan elől szökő sorkatona
ki hitét, e horzsoló sziklát a porba hányja
s felnéz az égi mostohára, hisz üldözött pára
ki vétkét már rég kiszolgálta
ám öklelő nyomás hatol nyitott mellkasába
úgy érzi, onnan ölelkezik
óráskígyózó vonatként kúszik, spirálozik
genetikai-asztro-karmikus fonalára
neeeem, nem kiabál, józanul zakatol
mantrázik, tékozol
elér a végére?

nem ér

 

----------------------

*??

Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96580

Dr. Kiss Tamás

Nem úgy van az kedvesem
 
Nem úgy van az kedvesem
hogy csak úgy egyszerűen
                        lehullnak a falevelek
és akkor eszel vanília fagylaltot
                        amikor csak rákívánsz
Kis naiv.
Nem úgy van az kedvesem
hogy a kéményseprők csak úgy önzetlenül
                                                   hozzák a szerencsét
és összemaszatolt arcokat sohasem kell
                                          megcsókolnod
                                          tettetett szeretettel
Mert nem úgy van ám az kedvesem
hogy nem kapsz idegrohamokat
ha behívókat hoznak neked
                     innen-onnan
és a célegyenes vége nem egy garden party
                                                   a tónál
De nem ám!
És az sem úgy van ám kedvesem
hogy egyszerűen végzel magaddal
                            egy metró állomáson
és nélküled majd megáll az élet
                            a hidakon és a folyóknál
Valahol
Hogy is gondolnád?
Mert nem úgy van az kedvesem
hogy álmodozol és fexel X-el
és köréd gyűlnek a galambok, tízezresek
               ahogyan múlnak az évek
Hát nem!
Mert nem úgy van az kedvesem
hogy sokan megkönnyeznek tégedet
ha majd végig kopogtatod az aszfalton
                        botoddal a végzeted
Mert nem úgy van az kedvesem
hogy csak úgy egymás mellé ülnek
                         az emberek
Itt nem – kedvesem.
Itt nem.

Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96579

Bara Anna

a kapcsolat megszakadt
 
az e-mailek sorra visszajöttek
pedig istenhez címeztem mindegyiket
kérdéseimre már sosem kapok választ
a gépemen mindig ez az üzenet
hibás vagy nem létező e-mail cím
próbálja újra
 
holnap inkább tárcsázok
csak hatjegyű szám
egyszer eltalálom és akkor
a telefont ismét felveszed
hallom ahogy mondod
vigyázz magadra
majd kattanás búgó hang
 
de még az is szép lesz nekem

Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96578

Egrégi Bebek Pelsőczy Katalin

Őszutó
 
Az ősz avarából egy süngyerek csöpp fejét kidugja,
Ha nem lenne bátor kislegény hát biztosan vacogna.
De így csak bámészan néz körül s bár tüskéi fáznak,
Nyelvöltve, hetykén vág neki a kietlen tájnak.
 
– Mit nekem dér ejnye na, tüskéim már vannak
Aludni oly hasztalan, még nincs vége a napnak.
Futkozni kéne mint mikor a Nap sütötte a hátam,
Bár tény ami tény, az árnyékomat már több napja nem láttam...
 
S ni! a gomba is ácsorog bocskorát kémleli
Fején egy színes kis kalap, apró pöttyökkel teli.
Fázik a szentem? mi lehet, hogy minden oly barna?
Lám csak egy cinke most repül a rezgő avarba.
 
Nem értem én ezt mi lehet, hogy minden csöndesebb?
A madárdal is elhaló, már egyre hűtlenebb.
S hűvös a szél a mindenit a végén még megfázom,
Jobb híján vár a rőt avar és a könnyű álom...

Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96577

Holczer Dávid

Hiánypótlás
 
Ha úgy adódik, osztódok,
mert ketten lenni – romantika.
 
Ölelésre csábított a
bizonytalansággal telt szótagok
ellenállhatatlan, fanyar biztatása
és szemeid – most itt ülő, bús hiánya.
 
Itt ül a hiánya.
 
E bizonytalansággal telt szobának
minden zugában, hol illatod cikáz
megállíthatatlanul és konokul és
hol szíved ritmusán kattan az óra
parányi mutatója, s hol vetetlenül
hever a megvetett magányos ágy.
 
Hiány, hiány, hiány.
Hiány ül mindenütt.
Hiányod itt repült,
sőt zümmögött is
a tétlen legyekkel.
 
Nem sikerült lecsapnom.
 
Tépném a szárnyát pedig,
itt tartanálak örökre
és nem kérdeznéd meddig,
mert maradnál örömmel.
 
Hiányzol.
 
Tested, ha templom, pap
leszek én a ceremónián –
az oltár mögül imádlak,
de jaj, jő a sátán: a Hiány.
 
És aztán újra megváltasz.

Pannika127 Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96576

SZABÓ MAGDA

Ősz

 

Ilyenkor már csak a felleg kövér

meg az eső, mely bő kontyát kibontja,

ám apad a víz a rakpart kövén,

s a hegyek és fák sorvadnak naponta.

Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt,

sovány a város, olyan egyszerű lett:

nyurgább a kémény, horpaszak a házak,

hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb.

A tömör levegő is lefogyott,

keskeny, hasít, és hajlik, mint a penge,

a szenvedély nem tombol, csak morog,

vackot keres, megbúvik a szívekbe.

A vidék is sovány. Diója csörren,

a mustja csorran, mégis ösztövér.

Benned nézem magam már, mint tükörben,

s oly mindegy, én sovány vagyok, kövér.

Köd birkózik az ideges szelekkel;

meddő az írás. Mégse voltam meddő.

Csörög a vers. A termésem kinek kell?

Te gyűjtöd be s a kékszemű jövendő.

Mit feleljek, ha megkérdez az ősz?

Kopár a hegy, vetkőzik a faág.

A visszhang sem volt sosem ismerős,

mért volna ismerős a némaság?

Pannika127 Creative Commons License 2021.10.08 0 0 96575

Fésűs Éva

 

Őszi falevél

 

Őszi falevél vagy.
Zúgnak a szelek,
borzongat a titkos,
messzi üzenet.

 

Hallgatag fa ága
téged is elejt,
előtted a mélység,
mögötted a csend.

ehmianév Creative Commons License 2021.10.08 0 0 96574

 

ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ: TÜCSÖK

 

A vér szava súgja nekem - házitücsök vagyok én.
A kemence alatt dalolom meghitt dalomat.
S van, ki vizet forral, s dühösen zúdítja felém,
Más megtűri az énekemet s a szívébe fogad.
Utazónak a távoli tájra idézem a hont,
Hol a kabóca dalától harsog a déli vidék,
Nem tudom én, hitvány hegedűm faragója ki volt,
Ám a kabóca se zengi be nálam szebben az éjt.
Mennyi orosz mássalhangzó zizeg énekeimben!
Háncskosaramba ezer szólást rejtettem el én,
S háncskosaramban felleli mindezt újra a gyermek,
Ódon bár hegedűm, s egyhúrú, szegény a zeném.
Meg sem hallod a hangom - mintha csak óra ketyegne,
Hallgass hát bele, én szólítalak: erre, csak erre!
Éjjeliőr vagyok én, fel-felverem újra a házat,
S kürtökként a folyón túl felharsannak a társak.

(Baka István fordítása)

Lutra Creative Commons License 2021.10.07 0 0 96573

Payer Imre

Ha hívsz

Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.
Közelebb vagy most, mint egykor
a kopár gőgben?
Mire megtanulnék élni, meghalok.
Nem adatik meg a bölcs öregség?
Aszottan meglett emberből válni fiatallá:
bolygónyi térkép bolygó nélkül.
Mindenségével hogy mérném magam?
Hogy lennék ember, fényre zárt fogoly?
Aszály utáni tetemföld felett
mesterséges nap, műanyag mosoly.
Szeretnék neked mégis felelni.
Számot adni. Amíg lehet.
Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.

Ha éppen sétálok – vagy csak úgy megállok,
meglep egy pillanat.
Az utca, házak, egy ismeretlen
tündöklő foltban világolnak.
A fénysugár érkezik és indul
az én szememből is – ahogy kimondom:
Milyen könnyű az alkonyat!
Megadatik látni, együtt látszani. Habár.
Türelmes űr, sötét semmi.
Az nyer a végén. A szétoldó. A nehéz.
De a kiküzdött tündökletek
fényes visszhangjai keringenek.
Talán. Majd. Mint beszélő obeliszkek
valami örök pagonyban.
Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.
Amúgy, van még idő, megadatik, innen oda. Át.
Hallom egy láthatatlan vízesés robaját.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!