Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 96413

Walter de la Mare

Mindenek múlása

Nagyon öreg az erdő;
  s ha március szelén
pattantja bimbait
  a kökény,
szépségük oly öreg -
  Óh, tudod-e, mily
vad századokba nyílik
  vissza a gólyahír?

Nagyon öreg a patak;
  s a csörge víz, amely
azúr egek hidegen alvó
  bérceiről indul el.
annyit jött-ment, tapasztalt
  volt-nincs utakon,
hogy minden cseppje bölcs,
  mint Salamon.

Nagyon öreg az ember;
  álmaink édeni
meséivel Éva üzen
  s a csalogányai;
életünk: susogó pillanat
  s ha napunk elköszönt,
amaranth-mezőt terít szét
  az álom és a csönd.

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 96412

Günter Kunert

Idő

És nap sütött, s őrá zuhant a fénye
s rám is, mellette, homokszőnyegen.
Hullámok távolodtak, mindig visszatérve
kíváncsin a párhoz - hevernek meztelen.

Kevéske hús és oly sok a homokhegy ,
kevéske idő s elég sok a végtelen,
kevéske élet s két életúton megy,
fölöttük nap és sötét odalenn.

/Hajnal Gábor ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.05 0 0 96411

József Attila

Határ

Dongó ődöng az erdő szélinél.
Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg.
S tovaringatja fodrosan a szél
a tűnődve zümmögő időt.

Gyűrt, sárga táj, az égi mellig ér,
muharmező, kemény kötény, nehéz -
mi van benne? Amott fut egy kis ér
s itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz.

Poros a víz, nincs kedve kékleni.
Zörrenő fák közt pikkelylik az út -
és gomolygón új korunk vénjei,
kik elhagyták az omladó falut.

Hátha kenyér nő idegen igán.
Lassan ügetnek, barnák s csontosak.
Csöpp cókmókjuk gunnyaszt a taligán.
Fönn felhők lágy batyui bomlanak.

S sziszeg a por, rájuk locsog a sár -
na, ki ád nektek munkát, kenyeret?...
Tétova szúnyog sír és a határ
száraz szemekkel magába mered.

Lutra Creative Commons License 2021.05.05 0 0 96410

Rolf Jacobsen

Nemsokára

Nemsokára leszek, mint a hegyek,
mint sziklafal, mint éji felhők.
Némán tartja majd vállam
a kopár, ködlő domboldalakat.
Álmom olyan lesz, mint a domboké.
csöndem akár a téli lápé,
s együtt velük csak várok az időre,
csillagképekre, jégvirágra.

/Sulyok Vince ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.04 0 0 96409

Ralph Hodgson

Idő, maradj még

Idő, maradj még,
  vén cigány,
egy napra versz
  sátort csupán?

Maradj velem,
kapsz színezüst
csengőt a lovadra,
csodás-gyönyörűt,
s gyűrűt ver az ötvös,
aranyat, nagyot,
és páva köszönt, és
gyerek-dalok,
s rózsába füröszt
száz drága leány,
minek úgy sietni,
öreg cigány?

Múlt hét Babylon,
múlt éjed Róma,
virrad, s a Szent Pál
jött íme sorra:
és kondul a dóm
s gyeplőd feszül -
jössz s már tova
ily hirtelenű1:
városba, amely még
születésre vár,
újabba, habár ez
még sírba se szállt?

Idő, maradj még,
  vén cigány;
egy napra versz
  sátort csupán?

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96408

Dsida Jenő

Éjszakák

Gyertyád mind komorabban ég. A falról
megnőtt árnyalakok válnak le némán:
gyásznehéz, gomolyos, fülledt sötéttel
állják körbe virágfüzéres ágyad.
Szurtos éjfeketére markolásszák
szívedet. S mialatt zihálva, mélyen
lélegzel, sima arcodon zizegve
vésni kezdenek a parányi vésők.

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96407

Ivan Dracs

Augusztusi ballada

Elég az aranyszárnyú augusztus,
s a szív is titokban kiég.
Futunk el ladiktól, evezőtől,
vár aszfaltföld, protonvidék.

Nevet bennünket fennen a szél.
Égsz s heversz illatos sarjúsoron.
Szarvasbőr szoknyád övén már őszi szorosság,
csillan a nap bekapcsolt csatodon.

Én már itt se vagyok. Teveled még?
Már itt se vagyunk mi, új szél jön, betakar.
Múlt, múlt már e perc is,
kék ürmöt mesél
ó-drámák földöreg szavaival.

Ó kicsim, fekete fecském, özvegyem,
szénaillatban fulladó szerelmesem,
tekinteted, tudod-e, mondja:
ez van, e pillanat van csak, s a többi polyva!

/Héra Zoltán ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96406

Petz György

A 21. század költője

Petőfit a kíváncsiság vitte előre,
engem a dőre kíváncsiság tart itt.
Mi lehet ez az emberkísérlet, amivel
Isten szórakoztat engem, akár kérem,
akár kikérem, úgyis a vége – egy.
Céltól a végig, akár a kerti út.
Menni kell rajta, oly sok minden lehet:
macskám gyíkot, madarat fog,
a katica meg tetveket. Hátha marad
nekem is valami, ami csakis miattam,
tőlem, felém vagy általam; de értelmet ad,
amiért fölkeltem már akkor, amikor még
nem is sejtettem: ez a nap értem van;
és úgy belesimulok, mintha tegnap lett vón,
vagy lesz majd holnap is, amikor elsiratom
a gyíkot, madarat; végül a macskámat is.
Nem tudok vérözönről, megtisztulásról még
kevésbé, ítélethez nincsen jogom, se merszem;
igazat én is annak adok, kivel legvégül
beszélgettem; mert igaz itt mindenki,
és legfőképp, aki hallgat, akár a fák,
minden erővel a csendben. Mert nem övék
a fejszecsapás, a fűrész, a roppanás;
de az egekből idehozott zöldek, s odalenn
a gyökerek – az alsó vizek üzenete övék,
és az emlék is, mikor még derék törzsük
megsimítottuk, körültáncoltuk, nem
gyümölcsük lestük, de öleltük este
bőrüket, mi föl se horzsolta bőrünket.

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96405

Giordano Bruno

Excelsior

Szárnyat ki ád? Szívem ki fűti? Ó, hát
ki készt mosolyra Végzet s Vég iránt?
ki az, aki bilincset tör, s kiránt
onnan is, hol bennvesztek régi rókák?

Korok, évek, havak, napok s az órák,
idő apraja s kardja - s mely miránk
keményebb, mint acél és brilliánt,
ama Bíróság űzte már habókját

velem ... ki most már biztos szárnycsapással
hasítom az eget, s a Végtelen
felé kristály s üveg nem fék nekem,

s míg glóbusról glóbusra szállok által,
már óperencián túl s éteren -
a Messzi elvész már a mélybe lenn.

/Rónai Mihály András ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96404

Alekszandr Szergejevics Puskin

Szerettem Önt

Szerettem Önt, s e tűnt szerelmem lángja
Lelkemben tán nem hunyt ki teljesen;
De Önt e szenvedély többé nem bántja;
Értem ne fájjon Önnek semmisem.
Szerettem Önt némán, nem volt reményem,
Hol félőn, hol féltőn gyötört a láz;
Szerettem Önt oly őszintén, gyengéden,
Mint Isten adja, hogy szeresse más.

/Radó György ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96403

Wiktor Woroszylski

Az Öreg Marx

Gondolkodóba ejt és vonz az Öreg Marx aki már
  nem
olyan erőszakos és drámai mint az Ifjú Marx s
  nem is
olyan rosszmájú Nehezebb Már
nem pamfleteket ír Forrásokat tanulmányoz
a British Museumban Mindent
ellenőriznie kell sehol sem maradhat
hiba nem idézhet hanyagul
emlékezetből Késő éjszakáig
ül fa-karosszékében és ír a kelleténél
több szivart szív az ajtót néha kinyitja halkan
a szomszéd szoba felé ahol Jenny
Marx lánynevén von Westphalen ki férjénél idősebb
épp haját bontja le a tükör előtt Marx
  gyönyörködve
szól Hogy te milyen azután visszatér íróasztalához
  és így
egészen ama napig amikor meghal nem
a barikádon gályán hanem ebben a karosszékben

Bízom az Öreg Marxban aki
természetesen meg akarja változtatni a világot de
  meg is
akarja érteni Fontosnak tartja a
kizsákmányoltak felszabadítását de fontosnak azt is
  hogy
végigírja könyvét a kizsákmányoltak és
kizsákmányolók világának
mechanizmusáról és szeretné jól
férjhez adni a három lányát felvilágosult
és megbízható emberekhez és aggódik a beteg
  Jennyért és az ő
egészsége is egyre romlik és nem utazhat újból
Karlsbadba mert az osztrákok borsot törnek
az orra alá és anyagi okokból is
cikkeket kénytelen körmölni a New York
Tribune számára és talán épp ezért nem sikerül
  végigírnia és
nagy léptekkel jár föl-alá a Hampstead Heath-on
  riogatva
a verebeket és egyre remélve
hogy mégiscsak sikerül

A lehiggadt géniusz látszatra
hétköznapi Maga sem ismeri
hatalmát Nem hall
hangokat Nem lát
jeleket Nem nyergel nem lenget nem villámlik Nem
ideges Valamivel többet
tud mint mások és át akarja
adni tudását Sajnálom
hogy nem fejezi be könyvét de amennyi elkészült
  abból is
telik jó néhány nemzedékre Csak
kiokosodjanak rajta Bízvást
reméli hogy meglelik a nyitját

Az Öreg Marx becsüli Shakespeare-t és
                      Aiszkhüloszt de az ő világa
nem tragikus Felfedezte hogy nem jó a rend mely
uralkodik benne ezért lehetőséget lát egy jobb
rend megteremtésére Átadja tudását hogy ezzel
esélyt adjon a világnak

/Kerényi Grácia ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96402

Witold Wirpsza

A mi nemzedékünk

Mi,fejlődésben visszamaradt nemzedék,
Egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

Mellettünk fáradtan, hajlott gerinccel mennek el a
  felnőttek,
Az égő bokorból valaki fennen hirdeti: én vagyok
  a te Urad Istened.
S mi egyre csak
Egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

Mellettünk Giordano Brúnó sistereg a máglyán,
Amott Galilei vágja ki fortélyos védbeszédét.
Mi bezzeg
Egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

Leszállunk a tenger mélyére, halak és algák
  legyezgetik arcunk,
Megrugdossuk az elsüllyedt harangokat,
Behatolunk a tengeralattjárók kizsigerelt testébe,
Tüdőnk tele vízzel,
Áttetszővé válunk akár a polipok,
De egyre csak kézenfogva,
És sétálni, egyre csak.

Lejjebb, lejjebb.

Mi, fejlődésben visszamaradt nemzedék.

Csapatunkban a kis Káin megölte a kis Ábelt,
Majd a kis Júdás felkötötte magát a fügefára;
Semmiség,
Mi egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

/Cservenits Jolán ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 96401

Gajdos András

Mégis

Hogyha nem volna más semmi,
mint a tar tölgyfaágon fellángoló moha,
mint nyirkos úton tovagördülő tompa fény,
mint a lábadozó mezők első mosolya,
hogyha nem volna más semmi,
lenni kéne mégis, lenni.

Hogyha nem volna más semmi,
mint a melegedő házfalak halk sóhaja,
mint a szemhéjam mögött világító vörös,
mint egy tipegő gyerek felcsillanó haja,
hogyha nem volna más semmi,
mégis jónak kéne lenni!

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 96400

Fövényi Sándor

A város

lassan szürkévé kopik a víz,
alig pára bukdácsol rajta,
fényrágta kifli a Margit híd,
árnyéka rálöttyen a rakodópartra.

a denevérek, röpke pengék,
kaszabolják a sötétet,
és ahol az éj bőrét felsebezték,
a szél összeölti, mielőtt véreznének.

a szigeten még élnek a virágok,
de őszi sál már a futópálya,
ülök egy padon, magamra várok,
köröttem lábak, illatok dobbanása.

szaladnék én is, ha volna hova,
de ostoba szívem ez a város,
néha koccan neonfogsora,
mikor nekiverődik a házak homlokához.

a kapualjak levegőért hörögnek,
majd kiöklendeznek pár hasas kukát,
a földszint kettőbe rendőrök jöttek,
és elvittek minden gyerekruhát.

ez a város a házam,
itt-ott ágyam, utcák, játszóterek,
néha sort-állok kígyókonyhámban,
hogy babgulyást, kenyeret egyek.

de itt születtem, itthon vagyok,
sok rokon, boldog ős Pesterzsébeten,
akár izmusaik én is fosztogatok,
vasat, rézcsövet a döglött gyártelepen.

mert nincs fűszeres ki hitelt adna,
rozsdás rolójukra rohadt a lakat,
ócska kályhámon nejlonkanna
dorombol, lefetyel boromból,
s röhögve ropunk részeg rőzsetáncokat.

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 96399

Király Gábor


Pocsék nemzedék

Elpocsékolt nemzedék vagyunk,
kik magunkat hagytuk cserben,
nemzedékünk lesz az elfelejtett múlt,
ha elfogytunk a megírt rendben,
hát nem marad utánunk kopjafa
mint tisztességes csatában holtnak.
            Élőnek kihunyt parazsak voltunk,
            s holtnak se leszünk lángolóbbak.

Elpocsékolt nemzedék vagyunk,
egy név és két évszám-adat,
nem vívtuk meg saját háborúnk,
nem vívtuk meg magunkkal a hadat,
hogy jogunkká váljék a felirat
mint tisztességes csatában holtnak.
            Élőnek kihunyt parazsak vagyunk
            s holtan se leszünk lángolóbbak.

Elpocsékolt nemzedék vagyunk,
csak a bátyáink voltak nagyok,
kik forgattak egyet szüleink világán,
kiket a vész úgy-ahogy meghagyott;
lecsukott szemmel mély csendben vártunk
mint tisztes, jó csatában a holtak.
            Éltünkben kihunyt parazsak vagyunk,
            s holtan se leszünk lángolóbbak.

Lutra Creative Commons License 2021.04.30 0 0 96398

Szeder H. Réka

A mi kis országunk

Itt mindenki okos, itt mindenki tud,
itt mindenki mondja, hogy „ez tébolyult".
Itt mindenki szép, és mindenki jó,
de itt mindenki szomszédja alávaló.

Itt mindenki kedves, itt mindenki bájos,
itt mindenki szerint az ország A város.
Itt senki sem gazdag, itt mindenki szegény,
itt jó fizut kapni sehol sem erény.

Itt mindenki szerint mindenki buta,
itt mindenki tudja, hogy az elité Buda.
Itt mindenki más és különleges,
itt mindenki tudja, hogy mi a helyes.

Itt mindenki néz, itt minden kinéz.
Itt mindenki köp, korhol; ítész.
Itt mindenki jámbor, és mondja, kibírja.
Itt mindenki sorban áll, mint a birka.

Lutra Creative Commons License 2021.04.30 0 0 96397

Mieczyslawa Buczkówna

Nefelejcs a Marsról

Az Isten centrumában
Legsűrűbb a sötétség
Már szinte sugárzó
A semmi centrumában

Az idő pókja
Hálót sző napsugárból
Hiszékenységünk
Csapdájaként

Hol a mozgás kezdete
És hol a temető
Az utolsó utazás
Első állomása hol van
Hol a repülőtér
Mennyei ígéretek mezein

Ki hoz nékem megérem-e még
A Marsról nefelejcset

/Kerényi Grácia ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96396

Urszula Koziol

Recept húsételre

Csak egy kés kell
egy sima kő kell
élével szeretgesd a sziklatömböt míg a szikla
   visszaölel
a kés hangtalanul járjon fénye szelíd legyen
szívjon magába rideg gyöngédséget is meg a kezek
   idegjátékát
Minden mi utána jön egyszerű
Tőke deszka Csipetnyi só
Zöld a szemnek nyugtatóul
És babérlevél
Minden mi utána jön egyszerű
Mert a fűszer a lényeg
(Ne feledkezz meg a tálról sem s a
színösszeállításról)
A tűz ma már nem gond hála Prométheusznak
Csak kés legyen meg kő
És megadó nyak

/Fejér Irén ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96395

Márai Sándor

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk.
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek Toldi - t olvasod és azt feleli, oké.
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát,
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltasz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod! Igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz? ...Valahol?... És ha máshol nem is.

Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy, ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál,

                                                                                       ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az asztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A radioaktív hamu mindent betemet.

Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet.
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk,
Látjátok, feleim, szem' tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96394

Bertolt Brecht

A gonosz álarca

Szobám falán japán fafaragás lóg,
egy gonosz szellem aranylakkal bevont álarca.
Részvéttel nézem
a kiduzzadó homlokereket, amint mutatják,
gonosznak lenni mily megerőltető.

/Kálnoky László ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96393

Simonyi Imre

Hegyek, síkságok

A hegyen túl feltehetően
síkság következik.
Innét azt nem látni
ám a bölcsek és vének
így gondolják
mivel már apáik is így gondolták
és így tanították.
Hogy aztán a síkságon túl
újabb síkság következne
(vagy csupán ugyanaz folytatódik?)
esetleg egy másik hegy emelkedne
s azon túl megint síkság és megint hegy
(és így tovább)
ezt még a szent öregek
sem állítják teljes bizonyossággal.
Csupán arról beszélnek
(amennyit látnak)
hogy akinek szomorúsága van a hegyen
a síkság felé van az indulóban
s akinek szomorúsága van a síkon
az egyre kapaszkodnék a tetőre.

 Ennél többet aztán
a bölcs doktorok sem tudnak.
S ha mégis tudnak
velem nem közölték.

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96392

Simonyi Imre

Offertorium

kenyeret teszek az asztalotokra
és bort az abroszotokra
és örömet a gondjaitokra
és verseket a tarsolyotokba
és asszonyokat az ágyatokba
és otthonokat a házatokba
és jó szavakat a szájatokba
és tenyeremet a markotokba

hogy úgy fogadhassatok majd lelkeim
ahogyan én fogadnálak benneteket

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96391

Simonyi Imre

Hatodnapon

Ha én egyszer Isten volnék így szólanék hatodnapon:
teremtsünk embert saját képünkre és hasonlatosságunkra.

Ugyanezért esőt bocsátanék a föld porára
sarat szereznék így és abból
emberi formát gyúrnék valamint
lelket lehelnék beléje végül -
elnevezném Ádámnak
s néki adnám a Paradicsomot - laknia.

Majdan álmot bocsátanék eme Ádámra
kimetszeném egy oldalbordáját
s ezen bordát sárba göngyölvén
formálnék e sárból nem embert
ellenben asszonyt formálnék belőle
s nem lehelnék beléje lelket
- feledékeny Isten aki volnék.
Mindazonáltal Ádámnak adnám eme szép formát,
az asszonyt, akit Évának neveznék.

S növelnék nekik örömükre s élvezetükre
borízű almafákat, töméntelen almafákat,
ám egyiknek gyümölcsétől tiltanám
az embert meg az asszonyát.
S ezt a fát és gyümölcsét tiltott fának
és tiltott gyümölcsnek nevezném.
Ám bocsátanák szívükbe állhatatlanságot
valamint engedetlenséget is elméjükbe
hogy áthágván a parancsot
éljenek a tilalmas gyümölccsel.
S ezen tettüket bűnnek nevezném el.

Ezen bűnükért pedig
igazságot - tehát büntetést osztván -
kiűzném az embert meg az asszonyt a Paradicsomból
- mellékbüntetésként.
Ugyancsak mellékbüntetésként reájuk szabnám
hogy arcuk verejtékével keressék kenyerüket
s halálnak halálával haljanak,
úgy ők, mint késő unokáik, az idők végezetéig.

Főbüntetésként pedig arra ítélném ezen Ádámot,
hogy míg csak él, halála órájáig
azt az elvesztett oldalbordát keresse mindhiába -
valamint késő fiai is mindhiába.
Az asszonyt pedig főbüntetésként
tudatlansággal jutalmaznám, hogy halála órájáig,
míg csak él, még késő leányaiban se sejtse
- honnét is vétetett?

Orcámat pedig minden időkre elfordítanám
tükrömtől, hogy ne lássam többé képmásomat,
melynek hasonlatosságára embert teremtettem egykoron.

- Ilyen Isten volnék.

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96390

Jónás Tamás

Zokogás közben

már nem szeretni kéne ami elmúlt
már elhagyni a régit ami holt
a szemet azért nyitva hagyni mégis
a szívet zárni mégse valami bolt
mert nem szabad a non stop nyitva tartás
mert nem szabad az állandóan fáj
az eltelt idő lassan halmozódik
és elfogy a szív a vese vagy a máj
jaj édesanyám olyan egyedül vagy
olyan egyedül vagyok hogy jaj
a térdemért az alázatosságért
folyik valami háború vagy harc
de nem tudok más lenni csak az apu
az ő tartása tart az igaza
már nem tudom hogy hol laktok de kérlek
még utoljára hadd menjek haza

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96389

T. Nagy Sándor

Strófák Zsuzsának

Mint üvegen a kék repedés
belém hasított utánad a vágy;
nem jön a játékos feledés,
ujjait tördeli bennem a vád.

Üresebbek lettek a percek,
hullik a kedvem, mint vakolat;
falon az árnyék kergeti lelked;
sajnálom a túl szép napokat.

Rám tekerednek az utcák,
szaladnak a célért-sietők;
napjaim önmagukat megunták
s lázadoznak lefekvés előtt.

Gyökértelenül nyújtózik a kéz,
megroppan a képzelet, a váza-finom.
semmivé lesz az iménti egész —
csak szemed marad meg, a drága ikon.

Rajtad az álmom szépsége, ne félj,
citerás cigány tépi a hangszert,
átkozd önmagadat, többé ne remélj,
elment az, ki szerelemmel megvert.

ölelünk duhaj szeleket majd,
magányunk odúját teleríjuk,
de nem mutatjuk senkinek megmart
szívünket, a szépet, beteget, ifjút.

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96388

Fenyvesi Orsolya

Mi Voltunk A Hangyaboly

Szemetet gyűjtöttünk a kilencvenes
években, főleg leveleket,
természetesen nem szelektíven,
az ABC-ben mosolygós bilétákkal
hívtuk fel a kisváros lakóinak figyelmét
az egészséges élelmiszerekre,
és ha ránk szisszentek a vitaminok,
már tudtuk, hogy nem csókolom, hanem
jó napot kívánok, a túlélőtáborba
így jutottunk el.

A táborhelyhez vezető úton aztán
a legnagyobb éneklés dacára
már bele akartam dögleni a sárba,
és a sátorban csak én háltam
plüssállatokkal. Másnap a csapatom
pontot vesztett miattam, mert
még rögzítőkötéllel sem próbálkoztam meg
a sziklamászással. Mégis, a legélénkebb emlékem,
hogy nem tudom,

hogy nem tudtam a választ. Kérdezték,
merre van észak, hogyan született a Mátra,
melyik patakban fészkel a szalamandrák királya,
és én megrántottam a vállam. Oly kisszerű voltam,
levél, mely el nem válik az ágtól, és hálás,
mint egy mamusz.

A miocén kori vulkánosság
mementójának levegője helyett
csak szívtam, szívtam magamba
mámorító jelentéktelenségem.

Hogy ízlett végre az étel,
hogy faltam aznap este!

És így, hogy nem volt már lényeges,
magától értetődővé vált túlélésem.

A buszon hazafelé minden egyes döccenésnél
vidáman én is döccentem egyet.

Otthon azonban vártak már rám a könyvek,
és ahogy újra és újra kézbe vettem őket,
egyre hisztérikusabban kutattam a titkos,
csak nekem szánt jelet,
és követeltem egy teremtő istent,
hogy korhű ruhákba öltöztessen
minden egyes reggel.

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96387

Fenyvesi Orsolya

Horror vacui

nem kell megrémülni
van ahol az út szélén üres
azok a részek kimaradtak a teremtésből
oda nem ástak kincset nem temetkeztek

az utasokon ilyenkor eluralkodik
egy legyőzhetetlen közlésvágy
és épp időben elkapják a tekintetüket

nem kell megrémülni
de ezek egészen tenyérnyi helyek
mégis érintetlenek

van ahol az út szélén üres
ne félj
de ne feledd
pillantásod akár jámbor, bamba tested
te magad kényszerítetted
pedig a kutya sem piszkít oda

és ettől nem vagy különleges
mert amit láttál arra nincsenek szavak úgysem
és ahogy a tested az idegrendszereddel
kapcsolódni próbálna a végtelenhez
elönt az iszonyat
hogy még nincs vége a teremtésnek

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96386

Bertók László

Elképzelni hogy soha még

A pillanatban benne van
mint a pohár vízben az ég
csak körül kell írnom magam
meg kell jelölnöm a helyét

kimerevedni mint a kép
ülni a bezárt moziban
bevallani hogy szanaszét
hogy nincs is rá pontos szavam

csak amiért mennyi hogyan
fölötte mint valami gép
kételkedni bizonyosan
illesztgetni részhez a részt

elképzelni hogy soha még
s tudni hogy akkor sem olyan.

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96385

Bella István

Ó-újévi vers

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
 s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
 de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban - nem holdfényparton,
 de ott, ahol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
 hogy szeretlek, s te szeretsz.

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96384

Parancs János

A szellem háborgása

                         Weöres Sándornak

lehetne csönd
sokáig nem figyeltek
lehetne ünnep
lehetne csontra csont
zörgő kockajáték
bádogpohár kikötve
a kút káváján
lehetne szomjúság
lehetne alig-értem
motozás a sötétben
a hamvadó parazsak közt
lehetne izzó kőtojás
füstölgő fatönk
csavarmenet a mélybe
lezúduló meteor
lehetne pihegő
gyámoltalan pici láng
föl-föltámadó remény
amit a földbe taposnak
lehetne a bűnbánat kelyhe
virágzó mandulafa tulipánfa
villámként cikázó révület
fecskeraj az alkonyi fényben
lehetne enyhe fuvallat
égbe röppenő nyílvessző hála
elcsituló hullámverés
a szférák zenéje
lehetne csönd
lehetne béke

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!