Rémálom: Keresgéltem a mozdonyunkat ( M61 010 ), nagy nehezen megtaláltam. Valahol Ferencvárosban állt, a pályaudvarra merőleges sínen. Mellette egy bazár. A társaság jókedvűen dolgozott a mozdonyon. Nagyon meglepő volt, hogy az egyik vezérállás fölött lett egy sík terület és arra áramszedőt építettek. Körbejárva az egyik oldalán sérülést is találtam, felgyűrődött a lemez.
na, majd én álomfejtek! :) Ez egy igen komplex álom, azt jelenti, vonzódsz a vasúthoz, de a magánéletedben előfordulhat néhány konfliktushelyzet, ami számodra roppant kínos, emellett próbálsz a jóra törekedni, de mások néha keresztbetesznek. hát ennyi. :P :D
Arról nem ír az álmoskönyv, hogy mi van akkor mikor nem tudod feltölteni a szili 60l-es tartályát, de az ÁSZ felmegy, és a főmeg nem akar bemenni. 1195... :)
Sziasztok! Ma reggel úgy volt, hogy megnézem a Székely Gyors indulását, ám rosszul éreztem magam, így kénytelen voltam a kocsiban feküdni... elbóbiskoltam, és azt álmodtam, hogy mégiscsak kimentem megnézni az indulást :-) Arra emlékszem, hogy szaladtam a Nohabhoz, hogy megsimogassam... :-)
Sziasztok álmodozók! Elnézést, hogy az utóbbi időben nem dugtam ide a nózikámat, remélem mindenkinek kellemesen telt a karácsonyi időszak. Mostanában nem álmodtam, de azért rajta vagyok a témán ;-) Boldog, vasútban gazdag álmoktól (is) tarka új évet kívánok minden topiclakónak, rokonaiknak, barátaiknak, ellenségeiknek, és azoknak, akik (még) nem olvassák a topicot! :)
Szenteste sikerült egyet álmodnom vasúttal (nyilván nem függetlenül az elfogyasztott étel mennyiségétől...:) Siófokon történt az eset (mármint álmomban): mentem a pesti vonathoz, és egyszer csak azt vettem észre, hogy több ember szalad az állomás felé, én meg azt gondoltam, mind ahhoz a vonathoz megy, amelyikhez én is, tehát nekem is futni kell, nehogy lekéssem. Valami Bz-kígyó már az állomás előtt volt, de azzal azért álmomban is tisztában voltam, hogy az biztos nem a pesti vonat lesz:) Végtelenül hosszúnak tűnő ideig szaladtam az állomás felé, aztán teljesen kifulladva megérkeztem (meglepő: csak 2 vágány volt:), megkérdeztem a peronon álldogáló - egyébként feltűnően csinos - fszt-t, van-e még időm jegyet venni, azt mondta van, és így is történt, talán még a restibe is volt idő bemenni, de ezt lehet, hogy csak utólag költöm hozzá a sztorihoz... :D
Ennyi.
Egyébként mikor legutóbb Siófokon jártam valami őszi utazgatás alkalmával, a szolgálatban lévő hölgy nem hogy csinos nem volt, még bunkó is volt... Úgy tűnt, nem nagyon szereti a fotósokat :p
A legutóbbi, valóságban történt utamról egy fotó a helyszínről:
No én aztán sose féltem a vasúttól, sőt, amint járni tudtam, egy-másfél évesen, mentem volna minél közelebb a géphez, ha a kerítés nem akadályoz meg benne. Tán még föl is mentem volna rá szívesen. Igaz, nálam ez nem pár éve tart, valószínűleg nagyjából születésem előtt öt nappal kezdődhetett. Talán az első szavam is a "mozdony" volt, bár ezt nem tudom megerősíteni. Az viszont biztos, akik nem szeretnek a vasút témáról beszélni, azok messzire elkerülnek.:)
Az az igazság, hogy rohadt keveset álmodom a vasútról. Ennek több oka van. Jó hete inkább autós esetekkel álmodtam (ami itt off), nos ennek is megvan az oka, hogy b**** meg.:( Sajna nekem a 150 helyett csak 1.4 literre futotta, az is gumikerékből. Szóval a mozdonyvezérálláson, meg a vörös jelzőhöz rohanáson túl nemigen volt több álmom. Evvan.
Nekem az volt az egyik legkellemetlenebb álmom, hogy valamilyen középfolyosós kocsin (pl. By vagy Bhv) ki akarok menni az előtérbe, és abban a pillanatban, hogy kinyitom a szakaszajtót, azon 120-szal egy vonat robog be a kocsinkba, és át rajta. Persze nem mint egy baleset, hanem mintha ez totál természetes lenne (tértágítás meg ilyemi, nem tudom... :)) Rémesen megijedtem...
Le kell ide írnom az álmom, mert akkor melegében elmeséltem valakinek, és ha itt nem olvasná, gyávának gondolna...
Azt álmodtam, hogy Balatonról jöttünk fel, már nem túl messze jártunk Budapesttől, egy NOHABon, az autópályán. Akkor már a soksávos, M1-M7 bevezető szakaszon jártunk, és emléxem, hogy láttam szembe jönni az 1-es vonalon a győri, akkor Bhv ingát. Elég jó tempóban jöttünk, talán 120 is volt, a mozdony nem zötykölődött, a vezér néha még sávot is váltott, arra nem emléxem, hogy mivel kormányzott. Így haladtunk Budaörs felé, de oda már nem értünk el, mert felébredtem.
Nagyon kellemes álom volt, később is szívesen gondoltam vissza rá.
No, egy kis on: Utolsó rémálmom: Pár éve volt, amikor elkezdtem szerelembe esni a vasúttal. Egy vasútbarát ismerősömtől kaptam el a vasút szeretetét, bár még élénken élt bennem a félelem. Álmomban az ismerősömmel egy mozdonykiállításon voltam, baromira féltem, mert a gépek be is volta röffentve, hangosak voltak és nagyok, vékony volt a peron, szörnyen ijesztő volt. Mégis tudtam, hogy egy ideig még itt leszünk, mert a vb ismim rendesen szét akar nézni. Nem történt semmi különös, csak féltem nagyon. Azóta nem volt hasonló álmom :)
Na, mai termés: V41-es vagy V42-es gép konyháján ülök, de olyan alacsony, hogy még ülve is össze kell kuporodni, hogy elférjek. Én vagyok a mozdonyvezető, tehát ott kell lennem, ezzel egyidőben valami látogatók is járkálnak a gépen. A valóságtól abban is eltér az álmom, hogy a konyháról nyílik a géptér, ami ugyanolyan magas (azaz ugyanolyan alacsony), mint a vezetőfülke: csak guggolva lehet benne közlekedni. Hihetetlen bezártságérzetem van, felébredek szerencsére.
Na, köszönöm szépen a topikot! Kéne neki valami topiklogó, mondjuk egy ágyban fekvő ember, feje felett egy gondolat-buborékban (tudjátok, mint a képregényekben) egy gőzmozdonnyal. (Szándékosan nem dízelt írtam, vigyázzoda! :D :D)
Na. 30 éves voltam tavasszal, életemben az úttörővasutasságnál többre nem vittem, de azért megtudtam, milyen érzés Mk45-öst vezetni (neveket, psz-t nem írtam, mert minek :D); vonattal soha nem ingáztam naponta, csak hetente (pl. mostanság).
Vácon töltöttem életem legelejét; édesapám gyakran kivitt a Lemez utca végébe, ahol a pályaudvaron akkoriban komoly rendezés folyt: szalasztással tolattak. Mi ezt bummolásnak hívtuk, és én nagyon féltem, amikor egyik kocsi a másikra csattant. Ekkoriban még a Dunán úszó hajókat ismertem meg hangról, mondják.
Aztán jött a nagyobb gyerekkor: apai nagymamámmal álltunk órákat a Rákospalota-újpesti gyalogos-felüljárón, és leguggolva (hogy lássak a közúti felüljárótól) lestem, mi jön "Pest felől", és már nagyon messziről meg tudtam állapítan a mozdony típusát, sorozat szerint.
Ekkor alkottam meg (hittem én) a "vegyesvonat" szót, melyet ugyanabban a hangalakban és jelentésben megdöbbenve láttam viszont mint ősrégi találmányt, később. Amikor M41-est hallottam alapjáraton röfögni, azt mondtam rá: ez a mozdony itt "dízeleg". :D Rákospalota-Újpesten a páros számú veresegyházi vonatok megállási helye úgy esik, hogy épp a Csörgő van a gyalogoshíd alatt. Én szerettem ott állni felettük, a szellőzőventillátorok felett, a kémény felett, amikor a csörgő meglódította azt a hat (!) kocsit. (Ja, a Vác-nagymarosi ingavonatok 8 Bhv+BDt-vel jártak!)
Nagypapám az újpesti hídra vitt minket egyszer (az öcsémel) sétálni. Épp odaérütnk, amikor egy gőzvontatású vonat robogott (!) el mellettünk! Most már nem tudom: nosztalgia? Menetrend szerinti? Emlékszem, a sírás szélén kérdeztem, hogy száz év múlva lesznek-e még gőzösök...
Aztán az úttörővasutasság, amiről most sokat nem írnék, de megismertem azt a kellemes érzést, amikor az ember a saját maga által lezárt váltón / maga által elrendelt vágányúton csattog kifele Hűvösvölgy irányába.
Summa summárom: szeretem a vasutat. Még annak ellenére is, hogy nem ismerem. :) Az erejétől, a sebességtől félek; tudom, hogy a vasút közelében minden pillanaban a halál ólálkodik. Ezeket mind kell tudnotok az álmaimhoz. Mert a kettőnek: valóságnak és álomnak semmi köze nincs egymáshoz az égvilágon. Paff. (Stílszerűbben: Pfaff...:)) E kis önéletrajzi OFF után folyt köv. Köszönöm türelmeteket.
Najó, akkor elmesélem a legelső vasúttal kapcsolatos álmaimat is... Egészen pici voltam még, ovis gyerkőc, és rettegtem a vonatoktól. Mindig azt álmodtam, hogy a nagykapu nyitva, én meg épp kilépnék rajta, amikor hirtelen a járdán elsüvít egy hangos, nagy vonat. Épphogy nem sodort el. Nagyon féltem tőle, hogy egyszer elüt. Egy idő után Bp-en tanultam és vonattal jártam/járok be. Onnantól kezdve a rémálom már arról szólt, hogy egy pályaudvaron vagyok, a váltókörzetben mászkálok, hallom a hangosbemondót, amint mondja, hogy melyik vágányról indul a vonat, és persze tudom, hogy pont ott fog elmenni a vonat, ahol épp állok. Nem tudok mozdulni, pedig a vonat már mindjárt itt van. Naná, hogy az utolsó pillanatban tudok elugrani. De akkor megint a hangosbemondó, aztán a vonat, meg az utolsó pillanat és az ugrás. Elég sokat álmodtam ezt is.
Sziasztok! Ma ismét vasúttal álmodtam. Valami tó mellett sétáltam, majd megláttam a tóban egy uszályt (!) rajta 002-es és 006-os Nohabbal. Gondoltam, milyen szép kép készülhetne, olyan ritkán lát ilyet az ember. Épp indulni akartam a fotógépért, amikor észrevettem, hogy a tó fölött száll egy nagy, Nohab alakú léggömb. Rendben, ezt is lefotózom. Ám egyszer csak szörnyű dolog történt, kidurrant a lufi, nagyjából egyben maradt a lufi-Nohab, de azért kisebb darabok leszakadoztak róla, és az egész a tóba hullott. Egy srác beugrott a vízbe, hogy lenyúlja a lapos lufi nagyobbik részét, sikerült is neki. Én meg megelégedtem volna a kisebb cafatokkal is, így én is ugrottam, viszont egy örvény lehúzott a tó aljára, és nem tudtam felúszni. Végül valahogy kimentettek, aztán fel is ébredtem :)
"Lehet az vicces, szomorú, vágyálom, rémisztő,..."
Ó, mennyit álmodtam én a vasútról! Gyerekként álmodtam a villanyvasutaimmal, amiben sose romlottak el és álmodtam még több, még jobb villanyvonatot magamnak. Kiégett, fiatal felnőttként pedig álmodtam néha a meg sosem valósultról, a villamos mozdony vezetőállásán ülve magam mögé utasítva az erdő fáit, kattogó Teloc-kal az asztalon, együtt érezve a lóerők ezreinek szimfóniájával. Olykor álmodtam a legrosszabbról, amit agyonhasznált, hitvány videójátékok élményei tápláltak: közeledik az elutasítóan vörös főjelző, de nem tudok megállni. Bizony, szakmai öntudat a szakma művelése nélkül is lehetséges.
Aztán felébredtem és arra kellett döbbennem, hogy dél van és nem a szolgálatból értem haza, mert nincs munkám. Egyúttal felébredtem a fiatalkori naivákból, mert a társadalom azt mondta, te más vagy, és alkalmatlan nemcsak a mozdonyvezetésre, de bárminemű felelősséggel járó hivatás betöltésére. Fél életem elcsesztem, mert nem akartam belenyugodni abba, amit egész életem értelmének hittem. A másik felét pedig elcseszte nekem ez az ország, ami azt mondta: takarodj a munkaerőpiacról, nem hogy mozdonyvezetés és élj meg ahogy tudsz a fogyatékoddal, amit mi szabályoztunk élhetetlenné neked.
Ilyenkor valóban azt gondolja az ember, hogy jobb lenne többé fel se felébredni, feltéve, ha az álmok örökké tartanának. De nem tartanak.
"Tudtátok, hogy a Nohabokban van beépített robotvezérlő? :)
Legalábbis ezt álmodtam... Teljesen hétköznapi zónázóval mentem a Nyugatiba, mit ád isten, Nohab volt a paripa, és valahogy át lehetett járni a gépből a személykocsikba... (Nohab formájú vezérlőkocsi...?). Én persze szorgalmasan járogattam ki-be a gépbe, ám egyszer az mv úgy döntött, hogy megunta a vezetést, és kiugrott. Én meg pánikba estem, hogy most mi lesz, a vonat megy (sőt! gyorsul!!!), vezér meg sehol... Ígyhát rohantam végig a vonaton, ordítozva, hogy van-e valaki, aki tud Nohabot vezetni? (persze, nem feltétel, hogy erről papírja is legyen, lényeg, hogy uralja a szépségest :D) Végülis egy fiatal srác unott hangon megszólalt, hogy ne parázzak már, van benne robot, ami ilyen esetben szépen elvezérli a vonatot a Nyugatiig, múltkor is simán ment a dolog... Közben elvonta a figyelmemet valami baleset is, akkor meg orvosért szaladgáltam a vonaton, de egyben megérkeztünk a végállomásra. Kissé futurisztikus... :)"
Az egyik ötletadó álmom. ChGeri bíztatására nyílt ez a topic. Ne tartsátok magatokban az álmokat, várjuk ide mindet! :)
