Szerintem a IX. kerület nagyon jó példája a rehabilitációnak, úgy hallottam, hgoy európai színvonalú, és Európában is jó példaként emlegetik. A nyolcadik kerület és a hetedik kerület is szépen fejlődik mostanában.
Én 7 évesen a József Attilába jártam, de nem volt számunkra félelmetes, pedig akkor még elég "érdekes" környék volt. A Boráros téri aluljáró az, amit még felnőtt embernek is jobb messziről elkerülni.
Ez úgy müxik, hogy nem bontanak mindent ész nélkül, hanem csak azt, amit a rendezési tervben bontandónak itélnek. Ez a terv egyébként nyilvános, megtekinthetö az önkorminál, de állítólag a neten is fent van. Ami viszont bontandó, az eligenítési tilalom alatt van, tehát nem lehet öröklakás, csak önkormányzati. Amit már eladtak, az megmarad.
Ha viszont önkormányzati az illetö lakás, akkor a hivatal ajánl helyette több másikat(többnyire obbakat), ha eljön az idö, de hogy az mikor lesz azt még a jósda sem tudja biztosan megmondani.
Egy ismerősömnek van 1 eladó kis garzonja a Gát utcában. 26 nm, eléggé lepattant a környék, de ha jók az információim, akkor ez az utca még épp benne van a rendezési tervben, és már 1-2 új lakóház fel is épült, vagy épülőben van.
Szerintetek érdemes lenne ezt a kis garzont megvenni?
Mi történik az ilyen lakásokkal, illetve hogyan teszik ki az ember szűrét, mikor a befektető leakarja bontatni a házat és felhúzni egy újat? Hogyan fizetik ki a tulajt? Piaci áron, vagy lehet számolni magasabb árral? Vagy felajánlanak cserébe vmi más ingatlant? Hallottam már eről is vhol vmit :)
Előre is köszi, ha tud vki érdemi információt mondani!
Szerintem ezt döntse el a lányod. Ha ő bizonytalannak érzi magát, legyen kísérgetés. Vagy találkozzon osztálytársaival valami biztonságos helyen, mondjuk a Klinikáknál:)) és onnét menjenek együtt. Szerintem ez hamar ki fog úgyis alakulni, mennek majd csordában az ifjúságék:)) Jó mulatást az új suliban!!
Ne a szélvédöjükre, mert onnan az ablaktörlö+ablakmosóval könnyedén letakarítja, hanem inkább az oldalablakra, vagy méginkább a kilincs belsö oldalára. Garantált a siker! :-)
De a forgalmi rend kitalálójának (föépítész?) ha lehet, még jobban kijárna az orcájába egy töltött pelus, mivel nagyrész az ö dilettantizmusa felelös a kialakult helyzetért.
A kisebbik lányom szeptembertől (akkor 13 éves lesz) a Vendel utcába fog iskolába járni. Szerintetek - mert én már 18 éve elköltöztem a IX. kerületből - engedhetem egyedül a Klinikáktól, vagy szervezzem meg a kísérgetését?
(Amikor nyílt napon voltunk a suliban, elég ijesztőnek tűnt számomra a Thaly K. u.)
Aha, azt a kis keskeny járdát meg elfoglalják a barom parkoló autósok, hogy még gyalog sem lehet elférni, babakocsiról nem is beszélve. Időnként erősen fontolgatom, hogy a szélvédőjükre kenem egy pelenka tartalmát...
Nekem tetszik, ahogy pucoljak ki a Thaly Kalman utcat es kornyeket. bombazzak le a regi epileteket es epulnek ujak. A zsufoltasagon lehetne javitani de hat az Onkormanyzat dontese kinek ad el telket es mire.
En ott fogok lakni a Lovey Klara gimnaziumnal remelem jo kornyek lesz. Jelenleg meg sok a Barzil de szepen pucoljak ezt a reszt...
Nem tudom, jobb lett volna-e az, ha így nyitnak egybe területeket. Természetesen lehetett volna csinálni zöld sétányokat, csak ahhoz nem tudom, elegendő-e a lakosszám. Én biztosan újragondoltam volna az utcaszerkezetet és az épületek magasságát.
Persze csinálnak néha cifrább dolgokat is. Láttam olyat, hogy gond nélkül valakiknek gyakorlatilag befalazzák az ablakát, vagy nagy nyomással véetlenül telenyomják a pincéjét betonnal, vagy lazán benyomják a szoba föfalát, esetleg kikapják a szomszéd épület alapját, mert az építöknek az éppen útban van, úgyhogy a tervezés, és kivitelezés hagy azért maga után kivánnivalókat.
Fene tudja. Szvsz zöldterületböl soha nem lehet sok. Legalábbis ha van belöle böven, az semmiképpen nem árt.
A telkek pedig pont ettöl (is) lettek értékesek, hogy nem építkeztek egymás szájába, és az így kialakult élhetö környezet sokaknak tetszik.
A Bokréta tényleg elég börtön, de pl a Viola sem különb. Biztos arra gondoltak, hogy ha a házak befelé élnek, akkor az utca nem baj ha szükös. A Bokrétát, és a Berzenceit szvsz egybe kellett volna nyitni és így egy hosszú park létezhett volna a Mester, és az Üllöi között. Jobb lenne a jelenlegi szükös állapotnál.
Nem mellette, helyette gondoltam. Nem feltétlenül jó azon a környéken a túl nagy "puszta" térség, illetve közel van a Ludovika, ott van sok zöld. Értékesebbek ott a telkek annál. Viszont most mondok nagyon csúnyákat. Tessenek végigmenni vmikor a Borkéta utcán! A házak nem hogy beljebb húzódtak volna, még tovább is szűkítették itt-ott az utcát. Felháborító!!!
Az egy vicces dolog. Adott 1 iskola a maga monumentális tömbjével. A sarokról épphogy engednek rálátni. A Lenhossék-park ötlete nem rossz, csak egy többel eltévedt.
Kicsit összehangolhaták az építkezéseket, mivel mostanság képtelenség a környéken közlekedni. Legalábbis nagy elme az, aki egy utcán, és annak a kerülöútján is egyszerre engedélyezi a lezárást.
A tömbrehab épp a Thaly K.-nál tart, sőt már a Lenhossék park környékénél elre is szaladtak. Jelenleg "átmeneti állapotban" van a környék. :)) A rendezési terv szerint egyébként a T.K. utcát sétálóutcának szeretnék átalakítani. Most még ott ülnek az utcasarkon a benszülöttek és italoznak, de ahogy számolják fel a szükséglakásokat a kerületben, ez fokozatosan meg fog szűnni (remélem).
Tud valaki infot adni a Thaly Kalman utcarol es kornyekerol? Gondolokozok ott lakasvasarlason, de nem tudom a tombrehab program mikor er el arra a reszre.
Milyen az a kornyek jelenleg?