Nyárinak számító áprilisi meleg idő volt várható erre a túranapra, az időjárásban nem kellett csalódnunk, még 30 faktoros naptej mellett is sikerült kicsit megégnünk a napon a párommal. 9:04-es vonattal indultunk el, majd kicsivel később a 9:30-as Railjet-tel utaztunk Bludenz-től Imst-Piztal állomásig, ahol a 10:43-kor Mittelberg felé induló buszra szálltunk át. Pontosan érkeztünk meg Jerzens falujába, ahol a pecsételéshez mindent zárva találtunk: vasárnap lévén boltok zárva, vendéglők pedig a téli és nyári szezonok közti pihenő miatt voltak zárva. A központ közelében lévő szép foglalatú forrást és néhány méter magas kilátót megnéztük, majd elindultunk lefelé. Szépek voltak a környező havas hegyek, mi pedig már ekkor sem fáztunk a szikrázó napsütésben.
1. Jerzens központjánál lévő kis kilátóból nézelődtünk
A Jerzens táblával csináltunk igazolófotót, majd visszatértünk az egyik elágazásban lévő lefelé vezető útra, amely a kijelölt út. Néhány ház mellett elhaladva (az egyik udvarán magyar rendszámos autó parkolt) nemsokára el is hagytuk a települést, majd a Pitztal főutat keresztezve egy autószalont mellőzve mentünk a túra legmélyebb pontja felé, mely a Pitze nevű bővízű patak felett történő átkelést jelentette. Emelkedő úton érkeztünk meg Kienberg házaihoz, a felfelé folytatódó aszfaltos út kanyarjában forrás található. A házakat elhagyva szép fenyvesben haladtunk, mely a túra egyik legszebb és leghangulatosabb része volt, az emelkedős ösvényen, majd később keréknyomon helyenként szép kilátás nyílott Jerzens felé (jobb kézre volt, mivel a túra U alakú kerülőt tesz meg itt), valamint észak, majd később északnyugat felé. Kiérve az erdőből legelők mellett érkeztünk meg a kicsit távolabbi Wenns-hez tartozó Matzlewald házcsoporthoz, majd nemsokára egy néhány méter kisvasúti pályát tartalmazó kisebb fűrésztelep mellett értük el a Piller-völgy (Pillertal) főútját, amely papírforma szerint csak az L17-es jelű út, gyakorlatilag azért volt rajta forgalom.
2. korai tavasz
3. Pitze hídjánál
4. Kienberg utáni kellemes szakasz részlete
5. egy kis kilátás is akad észak felé
6. Matzlewald előtt, a hegyekről (Venet-gerinc) nem hiányoznak a felvonók, teljesen jól néznek így ki
7. Imst-hez közeli Tschirgant (2372 m) tömbje
8. néhány tucat méternyi keskeny nyomtávú vasút
Innen pár kilométer aszfalttaposás következett, először Langegerte településrészén haladtunk át, majd egy útszéli keresztnél lévő padon tartottunk egy kis szünetet, majd a szintén néhány házas Schweizerhof mentén mentünk el. Szerpentines rész után Taschach következett, majd a 6 évvel ezelőttről már ismerős Neu Amerika nevű rész, ahol aludtam is. Az emelkedős útról szép kilátás nyílott visszafelé keleti irányba, még a rövid ideig rekordcsúcsom Wildgrat (2971 m) is megmutatta magát. Patak mellett haladó hangulatos résszel érkeztünk meg Piller nevű nagyobb községbe, az úton az autók mellett rengeteg motoros is közlekedett. Piller ugyan nem pecsételőhely, de sok esély nem lett volna rá amúgy sem (legfeljebb a Sonne nevű panzióban, ha nyitva lett volna). A zenepavilonnál lévő forrás még el volt zárva, de amúgy sem álltunk rosszul a vízkészlettel. A település fölötti hegyek (Venet-gerinc) tetszettek felvonók és egyéb nyalánkságok nélkül, valaha az összes ilyen völgy így nézhetett ki még a turizmus és lehúzás hegyek durva térnyerése előtt. A nagyobb falut elhagyva szűkebb lett az út, hamarosan a vicces nevű Fuchsmoos (Rókamoha vagy Rókamocsár) nevű településrész felé nyílott elágazás, mi viszont egyenesen haladtunk tovább. Bal kéz felől buszforduló következett egy magasfeszültségű oszlop tövében. Nem tanulmányoztam a menetrendet, de nem tartom kizártnak, hogy télen csak idáig járnak a buszok, feljebb nem. Pár lépés után értük el a hangulatos útszéli tavat, ahol lehet fürödni is, fel is vettem a nyári motoros utak listájára a helyet, mely Landschaftsteich Piller névre hallgat. A tetszetős helyen lévő tavat szép fenyves övezi, napozók is voltak a partján valamint egy gyerekeivel kiránduló anya és idősek is ücsörögtek az egyik padon.
9. Jerzens feletti hegyek Langegerte felől nézve: szemben a hegyoldalban, sípályák közelében vezet a Zentral a Hochzeigerhaus és a Tanzalm felé, majd a jobb oldali, Hochzeiger nevű csúcs alatt vezet tovább az Ötztal felé
10. aszfalttaposás
11. Wildgrat (2971 m) csúcsa a Neu Amerika nevű részről fotózva, rövid ideig csúcsrekordom volt, majd a Furgler váltotta le nem sokkal később
12. Piller és a hegyek, visszafelé nézve
13. a hangulatos tónál
A tó nem túl nagy, lassan haladva is két perc alatt el lehet érni a végét, a fentről jövő patak érdekes módon, egy szimbolikus vízimalmon és hosszabb vályún keresztül éri el a tó végébe torkolló folytatást. Nemsokára az aszfalt mellől fenyvesbe tértünk be és egy szép szakasz következett. Az elágazásban egy tanösvény (Kulturweg) pecsétje volt az egyik fára rögzítve, nyomtam egy lenyomatot a füzetembe bele. Néhány száz méter után nagyfeszültségű vezeték alatt keltünk át és kezdetét vette a Pillerhöhe felé vezető emelkedő. A tanösvény második pecsétje megegyezett az első lenyomatával, így nem nyomtam még egy ugyanolyan pecsétet a leesett gumival. A hangulatos fenyvesben helyenként mocsaras részen vezet a túra, de nem okoz gondot, a legtöbb helyen összeszögelt hengeres kis fákból készült úton lehet haladni. A folyamatosan emelkedő ösvény utolsó harmadában vált meredek szögre, az árnyékos részeken találkoztunk néhány hófolttal, majd megérkeztünk az aszfaltos útra. Először a régi időkben áldozati helynek használt rész mellett haladtunk el, majd a Fließ felé vezető út elágazása után nem sokkal felértünk az itt lévő Naturparkhaus-hoz, az 1559 méteren fekvő Pillerhöhe nyeregbe, ahol egy kilátóponton megcsodáltuk a gyönyörű Felső-Inn-völgyi (Oberinntal) kilátást dél és észak felé egyaránt. Ez a hely a túra legszebb pontja.
17.-18. gyönyörű kilátás a Pillerhöheről a Felső-Inn-völgyére (Oberinntal) észak és dél felé nézve
Finoman fogalmazva sem voltunk egyedül a nyeregben, autósok és motorosok egyaránt képviseltették magukat. Miután elindultunk lefelé az egyik motoros konvoj is követte példánkat. A délutáni napnak továbbra is komoly ereje volt, a Puschlin nevű rész után egy kis emelkedő következett, majd onnan már végérvényesen a lejtőé volt a főszerep. A Trocken patak környékén egy forrásban feltöltöttük az üvegjeinket, majd hamarosan újra egy fenyves mentén haladtunk tovább. Nem sokkal később ismét ráláttunk az Oberinntal-ra, majd beértünk a Falpaus nevű településrésze, mely Kaunerberg részét képezi. Az itt álló Gasthof Wiesejaggl vendégház pecsételőhely, szerencsére itt már sikerült is a művelet.
19. folytatás
20. továbbra is markáns a déli irányú kilátás a völgyre, ahová tartottunk
21. Falpaus, Gasthof Wiesejaggl, igazolópont
A kis kitérő után visszatértünk a kijelölt útra és az ösvényen meredeken lefelé vezető emelkedőben mentünk tovább. Szép erdőben vezetett az utunk, az ösvény jó pár helyen már kényelmetlen szögben lejt, közben egy-egy ponton kilátást is élvezhettünk. A Kauns falu határáig vezető ösvény egyetlen csavarja, hogy az aktuális nagyfeszültségű oszlop közelében egy alig látható V alakú fordulást kell végrehajtani az oszlop irányába. Rengeteg ilyen magasfeszültségű oszlop és távvezeték van Nyugat-Ausztriában, nem is értem , hogy a völgyi részeken miért nem földkábel formájában oldják ezt meg. E sorok írása közben nézem a térképet és a Goldegg nevű résznél lett volna a kijelölt és egyben kényelmesebb út Kauns felé, erre viszont a terepen nem utalt semmi, így maradtunk a toronyirányt vezető jócskán lejtős ösvényen. Kauns falut elérve gyönyörű kilátást élvezhettünk a keleti irány hegyei felé, nekem ez a rész annak idején ellenfényes volt, ezúttal viszont fotózáshoz és nézelődéshez megfelelő napszakban jártunk erre. Kauns-ban nem kell pecsételni, nehéz is lett volna nyitva tartó helyet találni. A fák szépen virágzottak a jócskán meleg tavaszi időben, napközben már a júliusira emlékeztető hőérzet volt. Kauns-ban zömében felújított régi házak vannak, nincsen elcsúfítva a táj semmilyen kacsalábon forgó szállodával és felvonóval sem, ezért szimpatikus hely volt számunkra.
22. továbbra is lefelé
23. Kauns házai előtt, a háttér is elég szép
24. tavaszi hangulat Kauns-ban
25. elhagyva a falut
Ismét aszfalton haladtunk a naplemente utáni fényekben egy rövid szerpentines részen Faggen széléig, majd ott balra térve a Fagge patak fölött átkelve Prutz területén haladtunk már nemsokára. Hamar elértük a számomra emlékezetes Mpreis áruházat, amely ezúttal zárva volt. 2018. nyarán itt történt velem először és utoljára olyan, hogy a hirtelen megevett sok kaja megártott és egy részét nem tudtam sokáig, csak a parkoló egyik fájáig magamban tartani. Prutz-tól búcsút intettünk, majd az Inn mellett vezető autóúttal párhuzamos úton haladtunk tovább. Egy focipályán éppen meccs volt, mi pedig hamarosan elértük Ried im Oberinntal szélső házait, az utcákon haladva két balos és egy jobbos kanyar után értük el a központot. Az Emi nevű pizzériába betérve sikeresen pecsételtem is, vacsorát venni a múltkori landeck-i helyen tervezetünk, de párom egy hirtelen ötlettől vezérelve itt rendelt nekünk egy-egy gyros-t, amit utólag nézve nagyon jól tett. Az elkészült elviteles vacsorával felszerelkezve indultunk tovább, a második jobbos kanyarnál a Zentral kifordult alólunk, mi pedig az egyenesen nem messze található buszmegálló felé tartottunk. Balra szép templom található. A polgármesteri hivatalnál található megálló várójában elfogyasztottuk a vacsorát, majd a nagyon pontosan érkező és induló 19:53-as busszal utaztunk Landeck állomásig.
26. lassan lebukik a nap a hegyek mögé
27. pillantás a laudeggi várra (Ladis falu)
28. Prutz-Ried közötti szünet, nemsokára megérkeztünk a kisvárosba
29. Ried im Oberinntal, a képtől jobbra halad tovább a Zentral, mi pedig még egy kicsit haladtunk tovább egyenesen a polgármesteri hivatalnál található központi buszmegállóba
A járat Zams felől közelített, így láttuk, hogy a kiszemelt büfé zárva van, megnyugodva nyugtáztuk ezt teli hassal, a spontán ötletek sokszor jól tudnak elsülni. Csodának csodájára a 168-as számú Railjet csak 5 perc késéssel érkezett, melyből négyet Bludenz-ig ledolgozott, így a 21:35-ös csatlakozást elértük. Ha jól számolom a közös és az egyedüli utazásaimat is egybevéve, ez fél év alatt negyedszerre sikerült, a többi alkalommal maradt a várakozás, de ezúttal gondolnunk sem kellett erre. Lehetne ez így többször is.
30. esti csendélet Landeck állomáson: kicsit távolabb egy Talent motorvonat várakozik a tolatási mozgás folytatására, jobbra pedig egy öreg 2067-es sorozatú mozdony dacol az idővel
A szokatlanul enyhe, sőt kifejezetten melegnek mondható március végi-április eleji napok után elérkezett az ideje a 2024-es év első Zentral túrájának. Egy hónappal korábban csináltam helyben a Lindauer Hüttéig egy oda-visszát szólóban, még jócskán hóban, most viszont szerencsére már elolvadt amerre jártunk egy kis kivétellel.
Párommal kis zsákkal indultunk útnak a 25 kilométeres völgyi túrára a 8:04-es vonattal Bludenz felé, majd ott Railjet-re felszállva Landeck állomásig utaztunk. 9:40-kor indult a buszjárat Galtür felé a Paznaun-völgyben, amely mentén a túránk is vezetett. Egy jó órás utazás után szálltunk le Ischgl, Mathon West megállóhelyen szép napsütéses időben. Rögtön rájöttem, hogy a következő, Windpark nevű megállónál jobb lett volna leszállni, mert közelebb van az a pont, ahol az ösvény a hegy felé fordul. Sebaj, megtettük az aszfaltos úton az oda-visszát az elágazásig, ahol a 2-es kötet ösvénye a Friedrichshafener Hütte felé fordul, innen indultunk el vissza a völgy mentén északkeleti irányba.
1. leszállás Mathon West megállóhelyen, impozáns környezetben
2. széles ösvény a Friedrichshafener Hütte felé
Hamar visszaértünk Mathon faluba, ahol az emeletes alpesi házak (szinte az összesben meg lehet szállni) után egy kápolna jelentette a helyi nevezetességet. Pár lépés után elhagytuk a falut szűrt napsütésben, amelyről ezúttal is a szaharai felkavart homok gondoskodott, ahogyan március végén is példa volt rá. Jól járható keréknyomon haladtunk lejtőben, majd ráfordultunk az országút alagútjának tetején vezető útra, hátrafelé nézve elég szép kilátásban volt részünk. Egy lavinás kövekkel kirakott védmű és az alagút vége után átkeltünk az úton, majd a völgyre szép rálátást biztosító úton haladtunk Ischgl városáig, ahová egy réten keresztül sikerült leereszkednünk.
3. pillantás a Verwallgruppe hegyei (nyugat) felé Mathon után nem sokkal
4. visszanézve dél/kelet felé, Mathon irányába
5. Paznauntal
6. rövid sziklás-mohás rész az út mellett
A nyüzsgő télisportra és turizmusra építő hely eddig sem volt a kedvencem, most is igyekeztünk minél kevesebbet itt tölteni. Az Mpreis áruházhoz kitértünk ennivalóért, a húspultból ahogyan hallottam kérhettünk volna anyanyelvünkön is gond nélkül. Főleg az elmúlt egy év alatt gyorsult fel a külföldre vándorlás hazánkból, amikor 2018-ban jártam erre először, akkorról nem rémlik ez ilyen mértékben. Kalóriapótlás után a központon át, a templom közelében a 3-as kötet kiágazását mellőzve a Tourinform irodába mentünk pecsételési céllal. Tavalyelőtt zárva voltak, most viszont sikerült pecsételnem és megcsodálni az 58500 db legókockából megépült vízilovat bent. Ischgl-ből 4 irányba lehet menni a Zentralon, ezúttal Kappl felé haladtunk tovább. Muszáj volt kicsit felpörgetni a tempónkat, az esti utolsó 19:56-os buszt néztük ki Seeből. A Trisanna patakon átkelve pár ház után elhagytuk végre a várost, először egy fals úton. Felkapaszkodtunk az eggyel feljebb lévő útra egy emelkedős réten át, abban a hiszemben, hogy a kijelölt úton vagyunk, de kiderült, hogy az még feljebb van eggyel, már maradtunk így, a Versahl nevű házcsoportnál úgyis összetalálkozott a két út.
7. Ischgl karnyújtásnyira
8. van itt minden is, csak a legszükségesebb időt töltöttük el itt
9. legóból készült víziló a turistainformációs központban
10. ha ezt a táblát látja valaki az azt jelenti, hogy nem a kijelölt úton hagyta el a várost, innen a bal oldali meredekebb rét felé vágtunk át felfelé
Unterschrofen és Vergröß házai után egy kis emelkedő után rövid alagúton keltünk át, majd egy padon megettük a maradék kaját, közben gyönyörködtünk a szép kilátásban. Platt után Ebene házcsoportja következett, ahol ismét kicsit belefeledkeztünk a beszélgetésbe és az úton is dolgoztak, így lementünk a Trisanna szintjére, majd újból felkapaszkodtunk a helyes útra az aszfaltról. Nagyon jól tettük, ugyanis a soron következő két nagyobb és egy kisebb kuloárban összegyűlt hóréteg lavinaszerűen a patakig jutott, betemetve az aszfaltot is. A háromból csak az első alkalommal kellett a tiszta havon a hegyoldalban átkelnünk, a másik kettő már jól tapadó hó-sár vegyesfelvágott volt. Rövid erdei rész után egy kőbánya udvara mellett haladtunk el, majd egy rövid szép fenyveses rész következett, bal kéz felé kis kápolnával. A soron következő Ulmich házcsoport/településrésznél ismét emelkedett az utunk, a házcsoportok más-más néven kitartottak Kappl-ig, majd utána is, egymás között nem túl sok szünettel. Kappl határában megérkezett a 3-as kötet útvonala is, innen a szomszédos völgyben fekvő Serfaus-ig együtt haladnak. Kappl városában sokminden nem változott, felhívtam a korábbi szállásadómat, akiknél már háromszor aludtam, pecsételés végett, de nem voltak otthon. Így maradt más opció, szerencsére a Hotel Post nevű szállodában mindenfelé felesleges körök nélkül tudtam pecsételni. Párom füzete otthon maradt, így ezeket a pecséteket egy másik alkalommal pótoljuk majd. Az időnk nem volt kiszámolva, de nagyon sok mozgástér sem volt, így rögtön haladtunk is tovább. Jó dolog a központban lévő buszmegállónál a könyves szekrény, ahova mindenki hozhat-vihet amit akar. 5 óra után nem sokkal hagytuk el a várost.
11. Ebene házcsoportja és túránk kiindulópontja felé nézve
12. meglepetés hó
13. a folytatás már sokkal szimpatikusabb volt, de két havas/földes kuloár még várt ránk
14. kőbánya utáni, Trisanna mellett vezető rövid szép rész
15. érkezés nem mondom el hová
16. hol sűrűbben, hol szellősebben beépített völgy
Alapvetésem, hogy harmadszorra már nem írok beszámolót ugyanarról az útról, ez már nekem ezen a részen a harmadik alkalmam volt. Viszont 2018-ban, az első körben nagyon fáradt voltam és See felől nem mentem fel a hegyoldalban vezető útra Kappl felé, hanem a völgyben haladtam, így a kijelölt úton ez volt a második bejárásom, ezért még egyszer átfutom a kicsivel hosszabb, mint 9 km hosszú szakasz részleteit.
Kappl-See között sokkal több erdős rész van, mint Mathon-tól odáig, nekem ezért jobban is tetszett. Kappl északkelet felé elnyúló részein tempósan haladtunk a késő délutáni fényekben a Niederndorf majd Untermühl nevű részeken. Kis erdős rész után Platti majd Althof házainál haladtunk el. Széles ösvényes szép rész következett a Blanka patak felett hídon keltünk át. A vízesések amúgy errefelé is gyakoriak, egészen sok van belőlük a völgyben. Holdernach házainál egyik felét felülről a másik felénél, pedig kis szünet után átvágva haladtunk át. Rétek között vezető újabb átkötő szakasz után már a bőven See-hez tartozó Sesselebene házai mentén vezetett a utunk, majd egy újabb ösvényes átkötés után egy aszfaltos emelkedő következett, majd ismét ösvény. See egyre közelebb került hozzánk, a nap fényei pedig egyre inkább fogyatkozni kezdtek. 7 óra után nem sokkal már felülről néztük See kisvárosát, majd hamarosan már ott is gyalogoltunk.
17. Kappl központi részének elhagyása
18. folytatódik a túra
19. Blanka patak
20. késő délutáni fények 1., hátul jobbra a Furglerjoch figyelhető meg és mellette az első háromezres csúcsom: Furgler, 3004 m
21. késő délutáni fények 2.
22. See, végállomás következik
Immáron harmadik alkalommal is szó nélkül tudtam pecsételni az 5 csillagos Mallaun Hotelben. Ezek után már nem volt más hátra, mint See túlsó végében lévő Elis nevű buszmegállóig gyalogolni, ahogyan szűk két éve egyedül is tettem. Ennek az oka egyszerű: ha majd Serfaus felől érkezek, akkor ne kelljen kitérni pecsételni és lehetőleg a következő buszt el tudjam érni, magamat ismerve úgyis valamennyire ki lesz számolva az idő rá. A megálló melletti Mpreis bár 7 órakor bezárt, a buszt viszont kényelmesen elértük.
23. See táblája, a túra itt ért véget, a buszmegálló átlósan a túloldalon van
Útközben már nézegettük a menetrendet, így nem ért minket váratlanul, hogy Bludenz-ben nem fogjuk elérni a csatlakozást a Railjet késése miatt. Emlékszem, hogy 2018-ban 6:55-kor felszálltam a 162-es számú Railjet-re és fél nappal később simán elértem a csatlakozást Bludenz-ben, ez mára már sci-fi kategória lett sok-sok utazásom alatt eddig kétszer sikerült ott körömrágás nélkül átszállnom (körömrágással és rohanással még +1x), amúgy mindig várni kellett. Jelen állás szerint semmi esély nincsen rá, hogy ez pozitív irányba változzon, ha jövök/jövünk Magyarországról vissza, akkor már eleve a későbbi vonattal kell számolnunk sajnos. Landeck-ben volt egy fél óránk, így gyorsan elszaladtam egy kis esti diétás rántott húsért az állomástól pár száz méterre lévő kebaboshoz. A Westbahn vonata a jetinél előbb érkezett, így ezzel utaztunk Bludenz-be, az osztrák állami vasút vonatához képest teljesen pontos volt (sőt előbb érkezett!) és bőven volt rajta hely. Az udvarias jegyvizsgáló be is regisztrálta a helyünket, de amúgy sem kellett attól tartanunk, hogy tömegek tartanának rá igényt. Teljesen korrekt volt az egy órás utazásunk így. Bludenz-ben az említett egy órás várakozást is letudtuk, majd személyvonattal tértünk vissza a lakóhelyünkre.
24. Westbahn Kiss típusú motorvonata érkezik Landeck-Zams állomásra
25. éhség kilőve
Jó volt kicsit átmozgatni a téli álom után ébredező kondimat és a terveim szerint ezt a túrát idén még sok másik fogja követni, a hármas kötet maradékának és a teljes második bejárás befejezésével együtt.
Ez egy 2022. februári túra, de valamiért a megírása után a közzé tétele feledésbe merült, amely egy összesítésnél tűnt fel. Most már nem hiányzik, aki követi a túráim sorrendiségét (ha van ilyen), akkor most már teljes a Zentral első kötet, második bejárásának leírása.
Elérkezett a túra amivel bezártam az első kötet második bejárásom utolsó hiányzó darabjával a Mönichkirchen-Hainburg szakaszt. Ez az a kb 160 km hosszú rész, amit bármilyen évszakban be lehet járni, a maradék bő 1000 kilométerről ez nem mondható el. A zöme csak nyári, esetleg kora őszi időszakban járható be normál körülmények között: hótalp, hágóvas, bezárt menedékházakkal. Ettől a magashegyi világtól viszont elég messze van a 25 kilométeres hainburgi túra. A vasárnapi utazási logisztika megkönnyítése végett autómat Pomogy állomáson hagytam és innen vonatoztam Pándorfalu község (Parndof Ort) megállóhelyig, ahol a 3 nappal korábbi túrámat befejeztem. Sietnem nem nagyon kellett előreláthatólag, 17:06-os vonatot terveztem be Hainburg-ban. Kényelmes léptekkel haladtam Pándorfalu kertvárosias részében, tetszettek a régi stílusú házak, melyekkel Ausztriában beljebb már nem nagyon lehet találkozni. Kiérve a kisvárosból természetesen ezúttal erős szél fogadott ahogyan megindultam a hosszú egyenes úton észak felé. Balra a Lajta-hegység lefutó gerince adott némi látványosságot a szélerőművek tucatjaival szemben, jobbra pedig csak szélkerekek látszódtak.
1. Pándorfaluban
2. a kisvárost elhagyva
3. távolban a Lajta-hegység lefutó dombjai
4. visszanézve
5. már távolról is látszik a Hundsheimer Berg (480 m), amely mögött Hainburg terül el
Kisütött a nap, egy elbambulós úttévesztés után korrigálva haladtam át az A6-os autópálya alatt. A napsütésnek köszönhetően már kellemesebb volt ez a rész, érdekesek voltak az út mindkét iránya felől kirakott figyelmeztető sárga villogóval ellátott táblák: télen ha a sárga villogó működik, akkor tilos az úton gyalogosan menni, mert a szélerőművek lapátjairól lehulló jégdarabok elég komoly sérülést okozhatnak. Továbbra is szélerőművek társaságában haladtam felfelé egészen a Rohrau határáig. Itt átkeltem a Lajta hídon (első bejárásos beszámolómhoz egy helyreigazítás: valóban van Lajta holtág a közelben, az viszont a túraútvonalról nem látszódik, így a rendes Lajta közelében haladtam ezen a rövid szakaszon), majd a túloldali zsilipeket tekintettem meg. A gát Rohrau falu felőli oldalán néhány kisebb halastó található. A Lajta melletti nyírfás erdő adja a túra egyik legjobb részét, kár, hogy csak egy pár száz méteres szakaszról van szó.
6. jéghullásra figyelmeztető jelzés a szélkerekeknél
7. Lajta Rohraunál, a faluban született Joseph Haydn
A soron következő úton átkelve szántóföldek és egy kis patak menti nádas mellett haladva érkeztem meg Schaffelhof településrészhez, amely már Petronell település közelségét jelezte. A vasút feletti hídon átkelve meglepődve tapasztaltam, hogy a Királyhida-Petronell vasútvonal sínjeit felszedték, már csupán csak a zúzottkő ágyazat emlékeztetett rá, hogy itt egykor egy vasútvonal volt. Királyhida határától Petronell állomás előttig egészen a közelmúltig ez a vonal hajtánypályaként működött, nem tudom kinek volt ennyire útban, szerintem a hajtányosok részére még egy jó darabig elketyegett volna komolyabb pénzügyi ráfordítás nélkül. Egy kis figyelmetlenség miatt kerülnöm kellett a Petronell határában álló Heidentor-ig, itt már kicsit kezdtem szűknek érezni az időt, mivel még Petronell-ben pecsétet kellett szereznem, így szaporáztam a lépteimet. A Heidentor (magyarul: Pogány-kapu) emlékműve szépen megmaradt az utókornak, látszik, hogy odafigyelnek rá. A nem túl sok neten fellelhető Zentral beszámolók egyikében látott fotós beállítást (lásd a képek között) ezúttal nem hagytam ki. Feltehetőleg a határt figyelő piros autó mászott bele a képembe fotózáskor, megvárni, hogy elmenjen már nem volt időm, így továbbhaladtam.
8. Schaffelhof előtt
9. a felszedett Bruck-Petronell vasútvonal, hogy kinek volt útban jó kérdés
10.-11. Heidentor-nál
Petronell-be érve nem az állomás felé vettem az irányt a kijelölt út felé, hanem a központ felé indultam el, reméltem, hogy vasárnap étteremben vagy valahol tudok pecsételni. A kiszemelt hely és a b terv is zárva volt, így már a buszmegállóban szelfizve felkészültem a pecsét nélküli igazoláshoz, amikor kiszúrtam egy kávézót átlósan az út túloldalán. A kávézós hölgyek adtak volna pecsétet, de sajnos az nem volt helyben, fél órát kellett volna rá várni, mire a főnök behozza, ez már sajnos nem fért bele az időmbe. Elköszönéskor a pizzériát és a benzinkutat ajánlották. Előbbinél végül is némi magyarázkodás után sikerrel jártam (nálam volt a 3. bejárás füzete is, ki is használtam az alkalmat a pecsételéshez, így 1,5 héttel később újra erre járva már nem kellett a pecsételéssel bajlódnom, ugyanígy jártam el később Hainburg-ban is). A település után visszatértem a kijelölt útra, a hosszú órák óta nézegetett, jellegzetes Hundsheimer Berg már szinte karnyújtásnyira volt előttem. Bad Deutsch Altenburg-ba érve (a város előtt balra nem érdemes kitérni az amfiteátrum felé, mert elzárt terület, ez szintén a 1,5 héttel későbbi túra tanulsága) nem sok kedvem volt a városi szakaszhoz, viszont a Ludwingstorff kastély és a közelében fekvő hangulatos patak melletti rész tetszett. A Carnuntinum múzeummal szembeni parkban többen sétáltak, sajnos a Dunához nem lehet lejutni, mert el van kerítve. A főút közelében haladva, majd egy balos kanyarral a észak felé vezető Duna híd mellé érkeztem, melynek Dunán átívelő része a Megyeri hídra emlékeztet. A híd alatt átkelve megálltam egy kicsit, itt már látszódott, hogy bőven elérem a kiszemelt vonatot. Ettem egy banánt majd csináltam a hainburgi várról pár távolabbi képet, mely jól mutatott a délutáni napfényben. Pár lépés után kitérőt tettem a Dunához, itt is szépen sütött a délutáni nap.
12. Bad Deutsch Altenburg (Németóvár) közeleg, mögötte a kőbánya részlete látható
13. Ludwingstorff kastély
14. patak menti rövid rész
15. Duna mellé érkezve
16. hainburgi várdomb a várral
Lassan beértem Hainburg-ba, bal kézről Duna egy szigetet ölelt körbe, így a folyó is közelebb került, jobbról pedig a vasút fordult be mellém. Ahol a sziget véget ér nagyjából a vasút akkor kanyarodik be itt a Dunával párhuzamos irányba, a vasút magasabban vezet az utca szintjénél, ez jelenti a várost védő gátat is egyben. Egy helyen a kikötő után egy vízállásmércés vonalas tábla is látható a korábbi árvizek szintjéről, mely könnyen meggyőzi embert arról, hogy igenis komoly szükség van az elsőre túlbiztosításnak tűnő védelemre. Egy dupla cityjet motorvonatból álló járat közben elhaladt a vágányon, erre a vonatra szálltam fel visszafelé kicsivel később. Szemben már az SNP részét képező Devínska Kobyla 514 méteres csúcsán jól látszódott a nem régen átadott kilátó. Kár, hogy én mindkét alkalommal kilátó nélkül jártam ott, bár a kilátás anélkül is szép volt. A vasút alatt átkelve (a védmű ilyen átjáróit szükség esetén vasajtókkal le lehet zárni) rögtön az óváros hangulatos házai között találtam magamat, a vasúti megállóhelynél jobbra fordulva néhány lépcső és egy kis köz után érkeztem meg a Zentralalpenweg kiinduló-, vagy ha úgy tetszik végpontját jelentő hainburgi főtérre. Fotózkodtam az első Zentral nemzeti színű táblával, valamint Fritz Peterka által állított Zentralalpenweg emlékkővel (Eckstein). Még egy ilyen található természetesen Feldkirch-ben is. Ezek után a Haydnstüberl étteremben vezetett az utam, amely ilyenkor nyitva tart (direkt ezért jöttem vasárnap, hétfő helyett).
17. Braunsberg a Dunával és a motorvonatokkal melyekkel végállomási (Wolsthal) fordulás után utaztam
18. az első vagy ha úgy tetszik az utolsó Zentral tábla az útvonalon, mely az első/utolsó jelzés is egyben
19. Zentralalpenweg keleti kőtömbje, testvérét Feldkirch-ben már korábban felkerestem
20. Kontrollstelle, azaz ellenőrzőpont, szintén az útvonal elsője/utolsója
Az előző SNP-Zentral összekötés túrán jártam itt először, az akkori nagy nyüzsgéshez képest érdekes volt a masszív pangást látni az étteremben. Az értetlenkedő pultos lány segítségére egy úriember sietetett, aki tudta, hogy a túrabélyegző hol található. Külső szemmel nézve érdekes össze-vissza pecsételés vette kezdetét, amelynek során az első kötet 2. és 3. bejárásának füzeteibe megfelelő helyeire bekerültek az első pecsétek (borítólap belseje, első oldal, hátsó borító belseje). A második bejárás kapcsán ugye már jártam a kötet másik végénél, a Tappenkarseehütténél, így szépen mutat egymás mellett, alatt az első és az utolsó pecsét. A harmadik füzetnél ez a kép még várat magára. Távozásomkor érkezett 2 vendég az étterembe, vasárnap este lévén, azért ez messze a covid előtti állapot árnyéka csupán. A vasúthoz visszatérve a gáton a vízállás figyelő torony felől rendben megérkezett a dupla cityjet motorvonat (igazából Desiro Main Line a típusa, de én csak cityjetnek hívom, mivel ez a reklámszöveg és színezés van rajta kívül, amely elsőként jelent meg ebben a formában az országban).
21. irány hazafelé
Mivel a megálló peronja rövid és mivel a vasút a gáton halad, így bővíteni is nehéz lenne, így következő állomásig csak a peronra felférő első motorvonatba lehet felszállni (a hátsó egység Wolsthal-Hainburg Kulturfabrik állomások között lezárva közlekedik). Bécsi repülőtéren átszálltam a mögöttünk induló railjet-re amellyel már el tudtam jutni a bécsi főpályaudvarig. Még így is majdnem egy órám volt a 19:15-ös pomogyi vonatig, így az itteni törzshelyemre, a Cuccu Kebap-ba mentem be vacsorázni. A kiadós gyros tál után a vonatra felszállva Pomogyig utaztam, majd onnan autóval érkeztem haza.
Egy nap híján egy hónapja folytattam az RP-DDK-t és végre a feleségem is velem tartott, így együtt léptük át Zala és Vas határát. Részletes kis beszámolómat itt olvashatjátok.
Az OKT Hüvösvölgy-Árpád kilátó vonalán, a reptérnél az elmúlt időben az alábbi úriember folytat tájfutást. Egyelőre ártalmatlannak tűnik, de nem szokványos.
Olvastam, hogy te is szépen haladsz a KDP-vel. Móron szerettelek volna utolérni, de gyorsabb voltál. Így viszont bármikor dönthetek úgy, hogy én is folytatom, lesz honnan ötletet merítenem, hogy mit érdemes még megnézni a környéken.
Szép túrád lehetett, kedves emlékeket ébresztett bennem!
Valamikor 2010-ben, nagyon élveztem ezt a szakaszt. Kicsivel a Búsvári-tó elött, az erdőben éjszakáztam. Reggel lövésekre ébredtem, aztán kiderült, hogy a tónál riasztják a kárókatonákat. Akkor még járt a kisvonat, sikerült is találkoznom egy szolgálati vonattal. Kár, hogy ma már nem jár! A következő napi táborom a Koroknai-tónál volt, és mondhatom itt is élvezetes éjszakát töltöttem.
Homok, homok, homok és egy kis aszfalt, közben pedig két új pecsét, rengeteg szép virág és üde zöld természet. Így lehetne röviden összefoglalni az áprilisi dél-dunántúli túrámat. Meszetgnyőről indultam, felmásztam a Búsvári kilátóba, pihentem a Fehértói kápolnánál, pecsételtem Újvárfalván, a Somogysárd és Kaposmérő közötti homokon pedig kiszárítottam a kulacsomat. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2024/04/rpddk-07-mesztegnyo-kaposmero-20240413.html
Május végén kerül a mozikba a 2550 című dokumentumfilm, ami Till Anilla 2550 kilométéres Kékkör-túráját mutatja be. A film mérföldkövet jelenthet a Kéktúra és hazai mozizás történetében is, amennyiben először láthatjuk nagyvásznon Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonalát.
A múlt héten lejártam a Közép-Dunántúli Piros, Iszkaszentgyörgy - Eplény szakaszát. Sok szép élményben volt részem, akit érdekel: http://feltser1.x3.hu/EGYEB/indexE.html oldalon a Közép-Dunántúli Piros fül alatt megtalálja a leírást.
Teszek fel néhány kedvcsináló képet. Akit a sztori és az igazán jó képek is érdekelnek, látogassa meg fel a weblapot!
Köszi, hogy megosztottad ezt az infót. Egy ideje szemezgetek a Mecseki Zölddel. Egy kis szakaszát nemrég jártam be, a Rákos-völgyi "V"-t. Hosszabb beszámolót itt olvashattok.
Március közepén az első vértesi KDP túrámon tettem meg az utolsó métereket a KDP Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Reggel Száron szálltam vonatra és Oroszlányban kezdtem meg a gyaloglást. Majkon sétáltam egyet a remeteség parkjában és a horgásztó partján, majd meg sem álltam Vértessomlóig. Pecsételés után felmásztam a Somlyó-hegy tetején álló kilátóba, nosztalgiáztam egy kicsit a Vörös-lyuknál, a Macska-bükktől pedig kipihentem az addigi fáradalmaimat. A Körtvélyes tetején hallgattam a józan eszemre, Szár határában felnéztem a Zuppa-tetőre, a nap lezárásaként pedig pecsételtem az áthelyezett bélyegzővel és elsétáltam a vasútállomásig. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2024/04/kdp-oroszlany-szar-20240317.html
Hátha hasznos infó, valakinek: be is gyűjtöttem a Mecseki Zöld jelvényt. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél keddi munkanapokon van ügyelet 16:30 és 18:00 között Pécsen a Tímár utca 21-ben. Ellenőrizték a teljesítést, ezután lehetett választani kitűzőt 500 forintért vagy fém jelvényt 1000 forintért.
Nézem a bélyegzőket, a pecséten ugye sok helyütt egyedi kódok vannak, ami - úgy vettem ki - utal a helyre, a bélyegzőhely sorszámára és a megyére. Tehát pl. VE-3-VM az Vinye, Zirctől a 3. pecsét és Veszprém vármegye. Augusztintanya AT-7-VM
A kérdésem az, hogy Hárskút és Eplény között (egyik 8-as, másik 10-es) van-e esetleg bélyegzőhely, ami valami miatt nincs feltüntetve az igazolófüzetben? Papod pl. adná magát 9-es számmal...
Nem szeretném kihagyni, ha tényleg van ott bélyegző. Az ÉTTDSZ honlapján nem szerepel.
Kicsit elhúzódott a befejezés, de bejártam a Mecseki Zöld hátralévő részét is, íme egy rövid (vagy nem is olyan rövid) beszámoló:
Húsvét hétfő délutáni programnak terveztem be a zárószakaszt, amihez helyi busszal érkeztem Ürög felső buszmegállóba (a legutóbbi végpontra) dél után pár perccel. Az első 3-4 kilométeren még frissen le is tudtam az egész Mecseki Zöld talán legnagyobb mászását, hiszen itt 3,5 kilométeren kell leküzdeni kb. 350 métert. Egyébként szeretem ezt a mecsekoldali részt, ahol a hegyoldalba felfutó dűlőkben és az oldalsó leágazásokban vegyesen sorakoznak a még megmaradt hétvégi házak és a szép vagy épp kevésbé szép lakóházak. A lapisi elág elérése előtt az utolsó kb. 1 km viszont már erdő, aztán aszfaltúton kell leereszkedni a stiglicfogdosó nevű szakaszig. Nevét onnan kapta, hogy a helyi legendárium szerint a bányászok itt csapdázták be a mélyben használt tengeliceket.
A gerincen átbukva jelentős ereszkedés jön a mánfai Kőlyukig, aminek az utolsó szakasza kicsit nehezen járható, mert tele van hordalékkal, kövekkel, kidőlt fákkal. A Kőlyuk környéke népszerű kirándulóhely, nem csoda, hogy sokan sétáltak erre, kihasználva a kora áprilisi nyarat és a munkaszüneti napot. Már csak néhány száz méter választott el a Tripammer fától, mikor belémhasított, hogy a Kőlyuknál elfelejtettem igazolni az áthaladást. Gyorsan átgondoltam a lehetőségeket, és arra jutottam, hogy vagy visszamegyek, aztán Árpádtetőn befejezem a túrát és majd onnan folytatom később, vagy végigmegyek, és majd máshogy igazolom / pótolom. Utóbbi mellett döntöttem, vagyis mentem tovább előre. A forgalmas 66-os út elérése előtt az egyik forrásnál (talán a Zsolnay-kútnál) frissítettem, mivel csupán egy liter folyadékkal indultam útnak.
A kétszámjegyű főút keresztezése után majdnem 3 kilométert egy kisforgalmú aszfaltúton kellett haladni, utána viszont jött a túra talán legszebb része: egy kb. 5 kilométeres kitérőt kell tenni a Mánfa melletti Rákos-völgyi vadászházig. Ehhez először le kell ereszkedni, majd a Rákos-völgyön vissza. Már a visszavezető részen egyszer rossz irányba indultam, mert nem vettem észre, hogy le kell térni a földútról, ami adta magát. Itt jegyzem meg, hogy az egész útvonal jól jelölt, talán egy vagy két olyan elágazás volt, amit esetleg el lehet nézni, ha nem figyel eléggé az ember. Gyönyörű üde zöld volt itt az erdő (ugyanez elmondható a mai túra során érintett más patakvölgyekről is), nagyon jó időszakban értem erre az etapra. Egyébként ezen a járatlan részen találkoztam többször szarvasokkal és nyulakkal is.
A völgyből előbukkanva az utolsó előtti ellenőrzőpontnál, a Koszonya-tetői kulcsosháznál értem vissza az aszfaltútra, majd a közeli villamos alállomás mellett kell elhaladni, ami bizonyos szempontból szintén érdekes. Innen még vagy egy kilométer az aszfalton, majd egy susnyás részre lefordulva (itt örültem, hogy nem rövidnadrágot húztam) Pécs-Vasas felé veszi a túra az irányt. Ezen a ponton a vizem már elfogyott, "működő" forrást viszont sajnos nem találtam. Sebaj, kibírtam Vasasig, ami innen már csak néhány kilométer.
Amennyire emlékszem, Pécsnek ez a külterülete régebben elég rosszhírű volt, mára viszont teljesen normális kertvárosi környezet fogadja itt az embert (bár lehet, hogy vannak problémás részek - ritkán járok erre). Közben találtam egy kék kutat, és - mivel még bőven volt időm a következő busz érkezéséig - ittam és lemostam az út porát az arcomról. Hogy meglegyen a lélektani 30 kilométer, nem a Vashíd megállónál szálltam fel, hanem elsétáltam a vasasi temetőig, ahol ücsörögtem 10 percet, és jött is a busz, ami bevitt Pécs belvárosába.
Klassz volt a mecseki zöld, különösen a mai része ebben az időben, a már bőven zöldülő erdővel. Ja, és már a kakukkok is javában kakukkolnak.
Régi adósságomnak tettem ma eleget azzal, hogy az utóbbi hónapokban meghirdetett új, az Országos Kéktúrához köthető túramozgalmakkal és a jelvényeikkel egészítettem ki a honlapom Jelvények oldalát. Ezek sorrendben (a kezdőpontokat figyelembe véve nyugat-keleti irányban haladva) a következők:
- Balatoni Vulkánok 100 túramozgalom
- Téli Bakony 100 túramozgalom
- Kab-hegyről a Kőris-hegyre túramozgalom
- Fejér Megye Kéktúrázója túramozgalom
- Putnok-Hollóháza a Kéken túramozgalom
Mindenkinek sok szép új jelvényt kívánok a speciálisan a mai napra vonatkozó locsolókon és a piros tojásokon túlmenően!
ami viszont belekerült, az szépen fényképezett, öröm nézni
azon azért mosolyogtam magamban, hogy felgyorsult a világunk, fel kell állni az íróasztaltól és lelassulni, ehhez képest 35 nap alatti körbefutás
tudom, az más, sport, értem, nem kritika, én biztos nem tudnám megcsinálni kétszer annyi idő alatt se, hihetetlen teljesítmény, de azért mosolyogtam :-)
