Keringett még régen az interneten egy anekdotagyűjtemény, aszerint a nyugati marketingesek helyére tették a mítoszt: 'Igaz-e, hogy alkoholista vagyok? A válasz: „ha igennel válaszolnék, az nem lenne igaz. Ha viszont nemet mondok, az sem lenne igazán meggyôzô. Különben sem hinné el nekem senki, és még azt is mondák, milyen orosz vagy te, Borisz Nyikolajevics, ha még inni sem tudsz. Vagyis a legjobb az, ha azt mondom: nem vagyok alkoholista, de jól tudok inni."
Jelcin 1992 novemberében Budapestre látogatván, a jó szándék egyik gesztusaként átadott több fontos ’56-os iratot, amelyek az SZKP KB elnökségének magyar vonatkozású megbeszéléseit, illetve az e plénum elé került különböző jelentéseket tartalmazták. Ezek között találhatjuk meg például azt a jelentést is, amelyet a Maléter-delegációt letartóztató Szerov és a kártyákat keverő Andropov nagykövet küldött ebben a témában:
“A mai nap folyamán több ízben is felhívott telefonon Kádár és Münnich elvtárs (mindketten külön-külön), s közölte, hogy a szovjet katonai hatóságok egy vasúti szerelvényen a fegyveres felkelésben részt vett magyar fiatalokat szállítottak a Szovjetunióba. Kádár és Münnich ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy nem helyeslik az ilyen szovjet eljárást, mert szerintük ez késztette a magyar vasutasokat általános sztrájkra, és rontotta el az egész belpolitikai helyzetet. Ma este a budapesti Kossuth Rádióban tendenciózus közlemény hangzott el magyar fiatalok Szibériába szállításáról.
Münnich elvtárs azt kéri, hogy a szovjet csapatok parancsnoksága hivatalos sajtóközleményben jelentse be, hogy Magyarországról senkit nem szállított és nem is fog a Szovjetunióba szállítani. Münnich elvtársnak azt mondottuk, hogy megvizsgáljuk a dolgot, és holnapra választ adunk.
Ma, november 14-én Csap állomásra irányítottak egy kisebb szerelvényt, olyan letartóztatottakkal, akik a vizsgálati anyagban úgy szerepelnek, mint a fegyveres lázadás tevékeny résztvevői és szervezői. A szerelvény útja közben a foglyok két állomáson cédulákat dobáltak ki, amelyeken tudatták, hogy Szibériába viszik őket. Ezeket a cédulákat magyar vasutasok felszedték, és értesítették a dologról a kormányt. A mi vonalunkon utasítás ment arra, hogy a jövőben a letartóztatottakat zárt gépkocsikon szállítsák megerősített konvojjal.
Holnap, a Münnich elvtárssal való megbeszélésen Szerov elvtárs azt fogja mondani neki, hogy azért akartuk a letartóztatottak egyik kis csoportját a szovjet-magyar határ közelében lévő épületben elhelyezni, mert Magyarországon nincs olyan, a foglyok elhelyezésére kellően felkészült börtön, ahol biztosítani lehetne az objektív vizsgálat lefolytatását.
Szuszlov és Arisztov elvtársakat tájékoztattuk a fentiekről.
1956. november 14.
Szerov, Andropov.”
(…)
Részvéttáviratában Sólyom László államfő azt írta: "Magyarországon sokan emlékezünk rokonszenvvel Jelcin elnök történelmi gesztusára, amikor 1992-ben a Magyar Országgyűlésben bocsánatot kért az 1956-os tragédiával kapcsolatban".
A baloldali sajtó tudatos ténykedése következtében az elmúlt másfél évtizedben hibás, a valóságot eltorzító sztereotípiák alakultak ki a közvéleményben a magyar–orosz kapcsolatok rendszerváltás utáni időszakáról. Hogy csak néhányat említsünk: Magyarország hátat fordított a keleti piacoknak, az Antall-kormány elrontotta a kapcsolatokat Oroszországgal, az Orbán-kormány nem észlelte az ezredfordulón Oroszország térnyerését stb. A baloldali politika – nem lebecsülendő sajtótámogatással – azt próbálja a közvéleménybe sulykolni, hogy a magyar jobboldal oroszellenes, s ezt a véleményt igyekszik kialakítani az orosz politikai vezetésben is. A valóság azonban teljesen más. Nézzük a tényeket!
1990-ben a magyar lakosság túlnyomó többsége a rendszerváltoztatásra és ezzel szükségszerűen a külpolitikai orientációváltásra szavazott. Az Antall-kormány megkezdte a "szocialista tábor" struktúráiból való "kihúzódást", majd kezdeményezte ezek feloszlatását (Varsói Szerződés, KGST). Ezzel párhuzamosan meghirdette a parlamenti erők széles konszenzusán alapuló euroatlanti integrációs politikát, amely kilátásba helyezte NATO-, illetve EU-tagságunkat. Magyarország egyúttal a Szovjetunióval is igyekezett új alapokra helyezni kapcsolatait, a kormányprogramban foglaltaknak megfelelően egyoldalú függőségektől mentesen, a teljes egyenjogúság elvi alapján. A félrevezető állításokkal ellentétben Antall József pontosan tisztában volt a Szovjetunió, majd Oroszország világpolitikai súlyával.
Az Antall-kormány folytatta a még Horn Gyula külügyminiszter által aláírt magyar–szovjet csapatkivonási egyezmény végrehajtását, s arra törekedett, hogy a szovjet csapatok kivonása a tervezett időben befejeződjön. Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a csapatkivonások pénzügyi-elszámolási tárgyalásai. A demokratikus magyar kormány 1991 augusztusában elsőként állt a demokratikus orosz vezetést szimbolizáló Borisz Jelcin elnök mellé, elítélve a Gorbacsov elleni puccskísérletet. Antall és Jelcin személyes jó kapcsolata erre az időszakra datálódik. (Jelcin ugyanilyen politikai és erkölcsi támogatásban részesült a magyar kormány részéről 1993 tavaszán, majd ugyanezen év őszének nehéz napjaiban, amikor a parlamenti ellenzék fegyverrel készült átvenni a hatalmat.)
Az új minőségű kapcsolatok alapjait a magyar–szovjet, majd a magyar–orosz alapszerződésben rögzítettük, ennek aláírására 1991. december 6-án került sor. Orosz javaslatra a magyar–orosz szerződésbe utólagos külügyminiszteri levélváltással bekerült az 1956-os szovjet katonai beavatkozás elítélése. (Hazafelé jövet a magyar miniszterelnök gépe leszállt Kijevben, ahol Antall József ukrán partnerével aláírta a magyar–ukrán alapszerződést, a térség minden korabeli országánál előbb felismerve a független Ukrajna jelentőségét.)
A közhiedelemmel szemben tehát a demokratikus magyar és orosz vezetés között kifejezetten jó, bizalmi viszony alakult ki. Ennek volt köszönhető Jelcin 1992. novemberi budapesti látogatása, amikor egyebek között rendeztük a csapatkivonások utáni pénzügyi-elszámolási vitát, megállapodtunk az adósságrendezés feltételeiről, és példaértékű kisebbségvédelmi megállapodást írtunk alá. Emlékezetes marad Jelcin elnök parlamenti felszólalása, amikor megkövette a magyar népet az 1956-os szovjet katonai beavatkozásért.
Magyarország egyáltalán nem fordult el a szovjet, majd az orosz piactól. A kereskedelmi forgalmat a transzferábilis rubelről a dollárelszámolásra való szükséges átállás után elsősorban a szovjet fizetőképtelenség vetette vissza. Sem a tőkeszegény magyar magánvállalatok, sem az állami cégek nem voltak olyan helyzetben, hogy tovább finanszírozhatták volna a kinnlévőségeket, így a forgalom visszaesett. A szovjet piac összeomlása miatt a magyar exportőröknek új piacok után kellett nézniük. Korántsem magyar sajátosságról volt szó, 1991 közepére a Szovjetuniónak valamennyi közép-európai országgal hatvan-hetven százalékkal csökkent a kereskedelmi forgalma. Néhány év múlva a magyar export újra nőni kezdett, s 1997-re megközelítette az egymilliárd dollárt.
"Bár megértem, hogy Önöknél vannak nehézségek, és felszólalásommal megszakítottam a költségvetési vitájukat, amelyben egyesek minél többet szeretnének igényelni, mások viszont azt mondják, hogy erre egyszerûen nincs pénz, ugyanakkor, ha balra tekintek, azt látom, hogy tõlem balra több a szabad hely, mint jobbra, ez pedig azt mutatja, hogy Önöknél lényegesen kevesebb az ellenzék és a frakció, mint a mi parlamentünkben. Önöknél hat, nálunk huszonkét parlamenti frakció van. Annyi, hogy nevüket megtanulni is képtelenség. Természetesen, amikor arról beszélünk, hogy Önöktõl akarunk tapasztalatot szerezni, nem az Önök és partnereink cselekedeteinek szolgai másolásáról van szó. Mi arra törekszünk, hogy ötvözzük a világban szerzett tapasztalatokat saját hagyományainkkal, a 130 népet és nemzetet összefogó soknemzetiségû társadalmunk demokratikus értékeivel és fejlõdési igényeivel összhangban. (...)"
"Az Önök országában mindig, még a nehéz körülmények között is, nagyobb volt a nyíltság, a nyilvánosság, a pluralizmus, volt magántulajdon, amelyrõl népünk hetvennégy év alatt már azt is elfelejtette, hogy mi az. A pragmatizmus Önöknél felülkerekedett az ideológiai merevségen, Magyarországot a szocialista tábor legvidámabb barakkjának hívták. Bizonyára ez volt a legszomorúbb bók, amit életemben hallottam. (...)"
"Mi azokra az állami vezetõkre emlékszünkelsõsorban, akik augusztus 19-én hívták telefonon elnökünket, kevésbé emlékszünk a 20-án telefonálókra, és egyáltalán nem jegyeztük meg azoknak a nevét, akik 21-én telefonáltak, amikor a puccs sorsa már eldõlt. Magyarország hangját és a demokratikus Oroszország támogatását már augusztus 19-én délelõtt hallottuk és éreztük. Külön fõhajtás és elismerés Önöknek ezért. A hangot, az augusztusi puccs hangját és Magyarország hangját hallották a moszkvai barikádokon és mindenütt a világon."
Sólyom László köztársasági elnök részvéttáviratot küldött Vlagyimir Putyinnak, az Oroszországi Föderáció elnökének Borisz Jelcin halála miatt - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn az MTI-t.
"Megrendüléssel értesültem az Oroszországi Föderáció korábbi elnöke, Borisz Jelcin úr halálhíréről" - tartalmazza az államfő részvéttávirata. A köztársasági elnök kiemelte: "Borisz Jelcin nevétől elválaszthatatlan az oroszországi demokratikus átalakulás, melynek részeként új alapokra helyeződtek a magyar-orosz kapcsolatok is". Részvéttáviratában az államfő azt írta: "Magyarországon sokan emlékezünk rokonszenvvel Jelcin elnök történelmi gesztusára, amikor 1992-ben a Magyar Országgyűlésben bocsánatot kért az 1956-os tragédiával kapcsolatban".
Sólyom László arra kérte Vladimir Putyint, hogy tolmácsolja részvétnyilvánítását és a Magyar Köztársaság állampolgárainak együttérzését Borisz Jelcin családtagjai és hozzátartozói számára.
Jelcin a szverdlovszki (ma: jekatyerinburgi) terület Butka nevű falujában, 1931. február 1-jén, paraszti családban született. Alsóbb iskoláinak befejezése után egy darabig építkezéseken dolgozott, majd elvégezte az uralszki Kirov Műszaki Főiskola építészeti karát.
Ezután 1955-től végigjárta az építőipari hierarchia minden fokát: volt művezető, építésvezető, trösztvezető, mielőtt 1963-ban kinevezték a szverdlovszki építőipari kombinát élére.
Harmincévesen, 1961-ben belépett a Kommunista Pártba. 1968-ban a szverdlovszki területi pártbizottság osztályvezetője lett. 1976-tól ugyanitt volt első titkár, és ebben a minőségében 1984-ben tagja lett a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének. 1985-ben bekerült az SZKP Központi Bizottságának apparátusába.
1985. december 24-én az SZKP moszkvai városi bizottsága őt választotta meg fővárosi első titkárnak.
Az 1991. június 12-ei köztársaságielnök-választást a szavazatok 57,38 százalékával nyerte meg.
„Mi olyan nép vagyunk, amely nagyon fél megismerni önmagát. A dolgokat Oroszországban úgy fogadják el, amilyenek. Nem próbálkoznak sem elemzéssel, sem boncolgatással... Az elemzés – nyugati kitaláció, amelyre az orosz embernek nincsen szüksége. Oroszországot azért nem lehet ésszel megérteni, mert nem akarja, hogy megértsék. Önmaga tiltotta meg, hogy megértsék. És a vodkához kialakult viszony ideálisan igazolja ezt a tételt.”
