Szeretetláng
1 napja
0 0
7938
Ahogy Jézus annakidején, mielőtt áldott, megkérdezte a hitüket
Ami meg abból indulhatott ki, hogy Tanított
Úgy most is megkérdezi a hitedet, ami abból indul ki, hogy a Tanítását adta
És ugyan mondhatom, hogy hiszek
De a valódi hit akkor jön hozzám, amikor kibékülök az ellenségeimmel, és amit elvettem, elcsaltam, ami bért nem fizettem ki, azt megadom
És amikor elég ravasz voltam, hogy a jogot hívtam segítségül, hogy elvegyek, és ne lehessen tőlem azt visszakövetelni, azt is megadom
Amikor a rászorulót megsegítem
Legyőzve uralkodni akaró természetemet, akiket megaláztam, felemelem őket
Békét veszek, és elviszem a békétleneknek
Jogot szerez a hitem, hogy úgy kérjek, hogy meghallgatod
És ha amit kérek, az a valódi előnyömmé válik, akkor megadod
És minden áldás, amit másoknak kérek, abból több marad nálam, mint amit kértem
Szétosztok, és avval magam gazdagodok
Amit meg mások áldást a számomra kérnek, az számomra töredék, miközben a számukra egész
Majd amikor felismerem az áldást, és mellé teszem az akaratomat, abban válik egésszé
Mint ahogy amikor megköszönöm, és hálát adok érte az Istennek, azzal is egésszé teszem
Szeretetláng
2 napja
0 0
7937
Jézus nem mond mást, csakis igazat
Amit mond, az igaz a Földön, és az égben
Minden közelségben, és minden távolságban igaz
És amit ígér, azt mindig megtartja
És amit mond, hogy bekövetkezik, az meglesz
És akik megteszik az akaratát, azoknál jelen lesz
Meghallgatja őket, és ami tisztát kérnek Tőle, azt megteszi
Szűk ösvényre vezet, ami meg bevezet a boldog és örök életbe
Amilyen közel megyek Hozzá, olyan közel jön hozzám
Ha elfordulok Tőle, magamra hagy
Közelsége élet
Tanítása megmutatja a világosságot
Ha követem, befogad a világosságába
Szeretetláng
3 napja
0 0
7936
Hogy Jézus hogy szereti, és te hogy szereted
Ha abba lépsz, ahogy szereti, akkor te is oda lépsz, ahogy szereted
És akkor megtudod, hogy mit jelent az, hogy szabadságban
És akkor te magad leszel a mércéd, és nem akarsz visszatérni oda, ahol gondoltad, hogy szeretsz
Visszanézve oda, már nem akarsz oda visszatérni
Tudatosul benned, hiszen mindenek felett itt szeretek
Szeretetláng
4 napja
0 0
7935
Ugyan mi lehetne a kérdésed, és mi lesz a kérdésed
Hogy hogyan ismerjem meg az Istent
Vagy hogyan maradjak Benne, hogyan kerüljek még közelebb Hozzá
Hogy azt gondold, hogy előzmények nélkül is mindent tudsz, miközben évek és évek telnek el, hogy megismerj
Ha Mózesnek negyven évre volt szüksége, hogy alkalmassá váljon
Az alkalmasságom tudata nem jöhet az Istentől
Az biztos, ha nem gondolok az Istenre, miközben rám gondol, ott maradok ahol voltam
És az is biztos, nem fogom karosszékből megismerni
Ha meg még nem érintett meg a szeretetének a tüzével, nagyon keveset tudok a szeretetről
Szeretetláng
5 napja
0 0
7934
És valóban, félelem nélkül közeledj az Istenhez, a félelem, és a keltése az idegen Tőle
A félelem, és keltése a földé és az elmúlásé
Mikor megtalálod, a szeretete legyőzi a félelmeidet
Hogy meg félelemből közeledjek Hozzá, az a félreértelmezésem
Félelmeim megakadályoznak engem, hogy megismerjem az Istent, miközben meg akar ismertetni magával, hogy felismerjem a szeretetét irántam
Hogy ne lehessen bennem semmi kényszerítés, hanem amint megismerem, úgy szeressem meg
A Tízparancsolatban, és az első parancsban sincs kényszer
Hanem ha követem azokat, akkor teszi meg, hogy megismerjem abban, amint tesz értem, és megszeressem
A szeretetem mértéke meg az Isten iránt az az engedelmességem mértéke
Az meg abban testesül meg, hogy legyetek szentek, mert szent vagyok
Ami ott indul az elhatározásomban, azért teszem, hogy viszonozhassak valamit a szeretetéért
Szeretetláng
6 napja
0 0
7933
Amikor fényezem magamat, magamat hitetem el annak, aki nem vagyok
Ha meg már többnek gondolom magamat, akkor már meg is különböztetek a másikban
Ha meg meghajlok Előtted, és alázatomban a segítségedet kérem, nem hagysz a segítséged nélkül, és kiemelsz engem a nyomoromból
Igen, ha felmagasztalom magamat, akkor megaláztatok
Ha megalázom magamat, felmagasztalsz
Hiszen nem mehet más az országodba, csak aki olyan mint egy gyermek, aki nem gőgös, nem hiú, aki alázatos
Szeretetláng
2026.09.04
0 0
7932
Hogy valaki azt mondja nektek, hogy itt vagy ott látta Jézust, el ne hitessen titeket
Eleve aki kint keresi, nem fogja megtalálni
Így aki nem akarja, az nem is találja
Hanem aki keresi, az kövesse a véres lánynyomait
És akkor megtalálja a szív egyszerűségében
És jelenléte igazol, és felfedi az igazságot
Hogy az Isten minden Neve Szent
Az azt is jelenti, ha valaki megkülönböztet a Nevében, vagy különbséget tesz a Nevei között, az azt is jelenti, azt mondja, itt, vagy ott van
Aki meg elvesz akár egy ékezetet is az i betűről a Szavában, az nagyon kicsi lesz a mennyben
Hogy meg kövessem a véres lábnyomait az ott kezdődik, ahogy keresem az igazságot, kutatom a Szava igazságait
És ahogy meggyőződöm, úgy elkezdek aszerint élni
Amiben meg elkezdek lemondani a gondolataimban az én-ről
Az egyedüllétem helyét átveszi a ketten
Amiben meg nagy hangsúlyt kapnak a Te gondolataid
Elkezdem felvállalni, és kiküzdeni a gondolatokat
És ahogy szétnézek, úgy minden virágba borul
Szeretetláng
2026.09.03
0 0
7931
Ugyan figyelmeztetve lettél, hogy ez a korszak lezárul, és jön egy új, ahova a bűn nem léphet be
Negyven éven át figyelmeztetted ezt a nemzedéket, hogy egyszerűen átvezethess minket
Mivel nem vették komolyan a figyelmeztetésedet, ezért ez a nemzedék azt kapja, amit adott
Nem az Isten adja, hanem hagyja
És most nem beléptünk a borzalmak idejébe, hanem benne járunk
És nem vagy tehetetlen a borzalmakkal szemben, hiszen a kezedben van az imádság lehetősége, különösen a rózsafüzérek
Hogyha hagyod azokat, te hagytad, ha elkerülöd őket, teheted
Az imádságodnak meg akkor van ereje, ha belépsz a csendbe, a szív egyszerűségében
Ha megtisztítod magadat a bűn szennyétől a bűnbánatban
És törekszel a tisztára, és az irgalomra
És akkor megtörténik, hogy Isten templomává válsz, és betér a szívedbe
És ezzel a felvállalásoddal nem veszítesz semmit, hanem mindent megnyersz
Hogy meg azt gondoljam, egyrészt ne fenyegess, és különben is nem leszek érintve a borzalmakban
Az fog megtörténni veled, amit másokkal tettél
Ami meg az akaratod, azaz az történik meg veled, amit választottál magadnak másokban
Így ez nem fenyegetés, és nem is igazságtalanság, hiszen magad döntöd el a sorsodat
Szeretetláng
2026.09.02
0 0
7930
Hogy Szent Péternek odaadtad a mennyország kulcsait
A szeretet, az igazság, a hit, és az élet trónusára ültetted
Erre a trónra ültetted
Szeretetláng
2026.09.01
0 0
7929
Amikor hallod, hogy jó az Isten, akkor azt szinte felfigyelés nélkül hallod meg, vagy te magad mondod, hogy jó
Hogy mondod, látva a süketségemet, hogy áttörd megkérgesedett falaimat, hogy rácsodálkozzak a jóságára, hiszen tudod azt, hogy nem véletlenül mondod, értem mondod
Amikor szétnézek, van egy fogalmam a jóságról, amennyi van belőle bennem, úgy értem
Miközben az Istentapasztalásomban feldől az a mércém
Hiszen amikor mondja, hogy ébredjek, a mércéje negyven év
Miközben amikor szólítom, rögtön hallja
Ugyan kér tőlem, tisztaságot, tisztulásomat kéri tőlem
Amikor meg ad, méret, és mérték nélkül ad, felfoghatatlan a földnek, amikor ad
Ha meg a napra a védelmét kérem, hiszen valóban a Vértem lesz és a Pajzsom
Hogy kér az időmből, hiszen Ő meg a végtelent adja, a végtelen időt adja
Ugyan meglátogat a királyságomban, hogy mondjak le a trónról
Helyette meg úrrá tesz a részesedésben
A királyok meg örülhetnek, hacsak egy morzsa is leesik az asztalomról, hogy osztozkodhatnak rajta
Ha meg akarják, kinccsé lesz az a morzsa
Szeretetláng
2026.08.31
0 0
7928
Hogy milyen a jó kérés, és milyen a jó imádság
És milyenek a jó mértékek
A legnehezebben megérthető azokban a jó mértékek
Mert ahhoz nem elegendő az, ahogy látom, hanem felülről is látnom kell a hozzá kapcsolódó kérdéseket
És az, hogy egy kérésnek nem telik ki a jó mértéke, de maga a kérés jó, attól még kérem, ha nem is láthatók a közvetlen hatásai
Az igazságban meg egyetlen egy sóhaj is érték, lehet, hogy éppen ez az a fűszál, ami egyensúlyt tart
Szeretetláng
2026.08.30
0 0
7927
Hogy a gonoszságaimhoz hosszantűréssel viszonyul az Isten, és várja bennem a felébredő gondolatot
De mégiscsak az van, hogy egy idő után kitelik a gonoszságaim ideje
Vagy meglátja bennem a gondolatot, és hozzám rohan
És megkönnyebbülésemre kitelik a jóságom ideje
De mégiscsak segítségre van szükségem, hogy valahogy mégiscsak felébredhessen bennem a gondolat
És mivel nem megyek gondolattal a gondolat elé
Ezért mégiscsak a fájdalmaim, nehézségeim, és sikertelenségeim lesznek azok, akik szinte kipréselik belőlem a gondolatot
És még ennél is többre van szükségem, hiszen ragaszkodnék a gondolataim kényelmére is
Ahogy a szakrális magyar nyelv mondja, a baj csőstül jön
És egy fokkal jobban állok, ha az első baj után várom a hármat, és megnyugodok, amikor kitelik a három
És remélhetőleg nem öntöm ki a mozsdóvízzel a gyermeket
Ami meg nyilvánvalóan gondolatból kiinduló gondolat
És ugyan az okos más kárából tanul
De az mégsem olyan okosság, amire a büszke lehetek
Hanem az okos az Irgalom irgalmából tanul, ami meg mindenekelőtt gondolat, gondolatból ébredő gondolat
Szeretetláng
2026.08.29
0 0
7926
Ugye amikor királyságodban nyaggat téged valaki az ő kéréseivel, mégha nem is akarod meghallgatni, akkor is teljesíted a kéréseit, hiszen terhessé válik, ahogy már szinte zaklat
És ha ezt teszed, mennyivel inkább ezt teszi a Mennyei Atyátok, aki meg azon van, hogy meghallgasson
Aki meg nem kér, az teljesítse csak saját maga saját magának feltett kéréseit
Nem történik vele igazságtalanság, mert maga választotta a sorsát
Szeretetláng
2026.08.28
0 0
7925
Önfeledten, teljes erőbedobással úsztam, és akkor valaki egész könnyed karcsapásokkal elúszott mellettem
Egy követ vettem fel a földről és eldobtam, és ekkor valaki követ hajított az ég felé, és már nem is látom, olyan magasra dobta, az én kövem meg nem messze leesett
Jött a Lélek, felemelt az ég felhői közé, lenéztem, és nem azt láttam, amit korábban
Felnéztem, és Akit távolra gondoltam, várt engem
Hogy a vizek felett lebeg a Lélek, hiszen ha érteném
Amint korábban gondoltam, úgy markoltam, most szétnyitottam az ujjaimat, és nem volt a markomban semmi
Néztem a gondolataimat, és nem akadt meg a szemem semmin
Úgy várt a Lélek, ahogy szeretek, Aki várt engem, abban várt, amiben szeretek
Ahogy ragaszkodtam, nem hagytam abból magamnál semmit
Fentről lehajoltam, markoltam, és tele lett a markom
Azt hallottam, kérd, és megáldom
Őrizők adnák a béklyót, de hát már lebegek
Lélek mondja, kérd a gondolataikat, hiszen kérem a gondolataitokat
Hogy oda vezethessen titeket, ahol mindennél jobban szerettek
Hogy bemutatkozhassatok Annak, Aki mellett ujjongani fog a szívetek
Szeretetláng
2026.08.27
0 0
7924
Hogy gyógyítson meg az Isten, vagy gyógyítsa meg a szeretteidet
Hiszen meg akar gyógyítani titeket
Sőt adni akar, sokat akar adni, méretlenül adni
Hogy meg azt gondold, hogy csak a prófétáit hallgatja meg, és csak nekik teljesíti a kéréseit
Annak hallgatja meg a kéréseit, akik felébresztik magukban az élő hitet, és kérnek
És hogyan ébreszd fel a hitedet, hiszen az ott van a Szavában
Hogy meg jobban szereted a kényelmet, mint az ima nehézségeit és fáradozásait
Ha elvársz az Istentől, akkor kérésedben várj el
A gyógyulásod ott kezdődik a hitben
A hitet az Isten adja, annak adja, aki tesz érte, aki azon van, hogy megértsen
És amint megértett, úgy is éljen, és gyakorolja az irgalmat
Aki keresi a megértést, az megtalálja az értelmet
Aki leküzdi a kényelem szeretetét az igazságért, az elnyeri a hitet
Aki hittel kér, az kap
Ha ketten kézen fogva járnak, ahhoz mindkettőnek adni kell a kezét
Szeretetláng
2026.08.26
0 0
7923
Azt gondolnánk, hogy a legjobbat akarjuk magunknak, de meg kell állapítanunk, hogy ez nem így van
Miközben pont azt gondoljuk, a legjobbat akarjuk magunknak
A valódi akaratunk, és a véleményünk nem esik egybe
Hogy meg az Isten akarja nekünk a legjobbat, és tesz is érte, ez történik
Elsősorban a Szavát adja, hogy felismerjük a tévedéseinket az igazságban
Ha a magunk gondolataiból indulunk ki, akkor az történik, ami jól látható a világban
Ha Isten vezetésére bízzuk magunkat, akkor beköszönt a béke, az egészség, és bőség földje
Negyvenezernél több testi betegségünk fordul elő, és a lelki betegségeink ugyanígy számosak
Ugyan mondjuk, hogy olyan az egészségünk, amit megeszünk, és valóban egyértelmű az összefüggése
És mért is vannak betegségeink?
Lelki betegségeink meg az Istentől elszakadásból adódnak, és újra adódnak
Ha okos vagyok, befogadom az Isten Tanításait, és az meggyógyítja a lelkemet
Ha meg gyógyul a lelkem a testem is gyógyul a megváltozott akaratában, és felismeréseiben
Ha meg nemtörődöm leszek az Isten Szavára, rákényszerítem az Istent, hogy hagyjon engem meg a testem önpusztításában
Hogy a betegségeim ébresszenek rá a tévedéseimre
Isten előtt legfontosabb az akaratom, ha az egészséget választom, örül neki, ha a betegségeimhez ragaszkodok, akkor megszomorítom
Szeretetláng
2026.08.25
0 0
7922
Ha elveszítem a talajomat, és apátlannak és anyátlannak érzem magamat, hiszen van Atyám a mennyben
És nemcsak a mennyben, hanem a Földön is
Hiszen minden általa lett, és semmi sem lett nélküle
És semmi sem létezhetne nélküle
Hiszen az Isten maga Minden, és mindenben Minden
És amikor találkozok a Fiúval, hiszen akkor az Atyával is találkozok
És amikor elkezd ösztönözni a Lelke, a Bölcsesség is ösztönöz
Így amikor a szívem keresi, keresi a gondolatom is
A gondolatom meg tudhatja, hiszen itt van, jelen van, és alkot
Így megnyugszik a szívem, és a kedélyvilágom felderül
És minél több a nehézségem, annál inkább mosolyoghatok
Ránézve Jézus Arcára
Szeretetláng
2026.08.24
0 0
7921
Hogy mit ne tegyek meg, anélkül ami tisztát megtehetnék
Vagy ha ugyan megteszem a tisztát, de amit nem kellene tennem, mégis csak cselekszem
Miközben a tökéletesedésem, hogy amit ne tegyek meg, azt nem teszem
Amit meg megtegyek, azt kiizzadom
Hogy majd a szűk ösvényről tágas és virágos rétre érjek
Már egyáltalán nem kiizzadva, hanem könnyű léptekkel
Mindenben arra törekedve, hogy megértsek
Haladásom meg nem rohanás, hanem átgondolt építkezés
A tetőt meg majd akkor készítem, amikor már állnak a falak
Szeretetláng
2026.08.23
0 0
7920
Jézus mindig egybe von
Magam meg, aki vagyok, inkább megosztok
Ha befogadom Jézust, akkor meg már magam is egybe vonok
Amikor eggyé válok Jézusban, jót teszek az ellenségeimmel, és tüzet gyújtok felettük
És a Világosság elkezdi bennük a működését
Azt viszonylag hamar megérthetem, milyen fontos számomra a szeretet
Ha a gyűlölet a szeretetem, akkor a tévedéseimben látom a számomra fontos dolgokat
Ha elbuktam, nyilván szégyenkezhetek
Ha állva maradtam, nemigen lehetek arra büszke, hiszen a legjobbjaim estek el a harcokban
Egy darabig megtart, amíg meglátom, ki nem vagyok
És még egy jó darabig, amíg annak a lényegét megértem
Szükségem ahhoz a Tanításod
És a szükségem ahhoz, hogy meglássam a cselekvéseidet
És mi más úton láthatom meg, ha nem abban, ha a nyomodba lépek
Szeretetláng
2026.08.22
0 0
7919
A lelkedre születésedkor úgy tekints, mint egy tiszta lapokból álló könyvre, amire az akaratod jegyzetel
Ha a földet ajnározod, puszta és sivár földdé teszed
Ha meg teszed a tisztát, akkor a szellemed ír rá a lelkedre
Szellemedre meg úgy tekints, mint Isten Szeretetszikrájára, aki tud, és alkot
Akkor ad, ha cselekszed a tisztát, ami meg a szereteted
Nem mértékkel ad, hanem mértéken felül ad
Ha csak egy erényt is megragadsz, hogy birtokold, hozzá adja fokozatosan a többit
Hogy végül rácsodálkozhass a Bölcsességre
És amikor első alkalmakkor kezded megcselekedni a tisztát, az milyen szenvedésedbe kerül
Amikor meg egyesül a lelked a szellemeddel, milyen könnyebbségbe, és örömödbe
Ha meg csak elvárod, akkor a szellemedet hagyod, hogy aludjon
Hogy meg most sok a kérdésed, hiszen az ösztönöz, hogy keresd a válaszokat
Hogy megtaláld a válaszokat a tisztában
Hiszen a megértésed is az, hogy a válaszok ott vannak a tisztában
És nemcsak az alkalmas időben, hanem az alkalmatlan időben is
Szeretetláng
2026.08.21
0 0
7918
Azt tudod, hogy annak van legnagyobb szeretete, aki életét adja a másikért
De abba belegondoltál, hogy az Isten papjai fehér vértanúságban adják az életüket éretted
Ami meg egyrészt meghívás, és kegyelem, másrészt abból kiinduló tudatosság és akarat
Ugye mindenki meg tudja fogalmazni a részéről, hogy mi a szeretet
Abból kiindulva, ahogy éli
És aszerint éli, amint részesül benne
És amint megkereszteli az Isten szeretete, rögtön a korábbi szeretet tévedéséből indul ki, miközben éli a Szeretetet
Ami abból indul ki, aki vagyok
És úgy tökéletesedik, abból részesül, aki nem vagyok
Ami meg felismerés
Ami lényege, hogy az Isten az, Aki jó
Ha meg befogadom, akkor részesít
Szeretetláng
2026.08.20
0 0
7917
Az élet nincs máshonnan, hanem csakis egyedül az Élettől
Ha körbenézel, az emberen kívül nem látsz mást, mint akaratában lekötözött életet, ami elmúlik
Muszájban nem lehet élet, hanem csakis szabadságban nyerhető el az élet az Élettől
Az ember kapott szabadságot az életre, és a halálra
Maga dönti el, hogy él, vagy hal
Ha az akaratát lekötözi az elmúlóba, abban nincs élet, és nem is lehet élet, hiszen amiben nincs örök élet, abban csak elmúlás van
A hit az ajándék az Istentől, amiben elnyerhető a bizonyosság
A hitet kapom, hogy megtöltöm élettel, irgalommal tölthetem meg élettel
Ha a hitemet megtöltöm élettel, akkor az élet megajándékoz magával, és az tanúsítva önmagát elvisz a bizonyosságba
Ha elnyerem az életet az élettől, kincset kapok, szeretetet kapok a Szeretettől
A Bölcsesség megkeres engem, és téged, hogy felismerjem a Bölcsességben az Életet
Kezét nyújtva a Lelkében kiemel a halálból
Tehetem, hogy kezét fogom az Életnek, vagy nem fogom meg a kezét, és akkor lemaradok az élettől
Nem azért öltöttem testet, és öltöttél testet, hogy ne ismerjek fel, és ne ismerj fel
Tudva választottam, választottál, hogy dönthetek, és dönthetsz
Ha felismerem az Életet, már csak magamat kell legyőznöm, hogy ne válasszam a halál kényelmességét, és közömbösségét
Szeretetláng
2026.08.18
0 0
7915
Ugyan hova tekintsek, hogy meglássam a mélységet
És merre tekintsek, hogy meglássam a magasságot
Ha nem látom a magasságot, akkor csak az valósul meg, hogy vak vezeti a világtalant
Szeretetláng
2026.08.17
0 0
7914
Önmagában a vagyon az semmi
Sem hozzá nem tesz, sem el nem vesz
Hanem ha úgy vagyok a vagyonnal, mint a vámos, akkor az elvesz tőlem
Ha meg úgy vagyok a vagyonnal, mint az orvos a szereivel, és a kezeléseivel, akkor az hozzá tesz
Ha meg munkát adok, az tehetem úgy is, mint ahogy a családommal teszek
Ha meg a hasznát úgy használom fel, hogy szolgáljak, az is hozzá tesz
Ha meg elkótyavetyélem azt, amivel meg szolgálok, akkor nyilván elveszek
Ha meg elvettem, és ráébredek arra, és nem tudom már visszaadni, nincs lehetőségem arra, hogy visszaadjak, akkor jóvátehetek avval is, hogy amit elvettem, azzal szolgálok, jól szolgálok, és az hozzá tesz
Ha másoktól elveszek, akkor a lényegben magamtól veszek el
Ha meg másokat szolgálok, akkor avval magamat szolgálom a legjobban
Ha meg nem teszek hozzá, akkor elvesztem azt is, amim van
Szeretetláng
2026.08.16
0 0
7913
Hacsak nem vagyok olyan, mint egy gyermek, akkor kikeményítem a szívemet
És mindent megpróbálok éles logikával átlátni
Világosságom sötétségbe fordul, és elhitetem magamat, azt gondolva igazam van
És megpróbálom a gyermekeket is megracionalizálni
Amit meg nem teszek, azok a szeretet egészen egyszerű cselekedetei
Egyáltalán nem vonzok, hanem parancsokat osztok
Megszenvedtetve a gyermekeket
A hasonszőrűekkel meg jól egyetértek, egymást megerősítve a sötétségben
Szeretetláng
2026.08.15
0 0
7912
Hogy egy közösségbe valaki bepöccint egy kis gyűlöletet, és az tovaterjed, és mételyez
Vagy az önvizsgálatra indít, és az egész közösség még jobban megtisztul
Istenben megtisztul, és még jobban az ég felé emelkedik
Miközben a lázadás szelleme azt mondja, hogy én, és az én gondolataiból indul, ítélkezik, és megkülönböztet
És ugyan a pillanatot élem, de süllyedés és az emelkedés is inkább emberöltőnyi
És ami azt meghatározza az a pillanat
Így vagy legyőz engem az idő, vagy a szolgálatomba állítom minden viszonylatban az önvizsgálatommal
Tudva, hogy amit kimondtam, azt már vissza nem szívhatom
A beszéd rossz társa a sok beszéd, akinek nincs ideje átvizsgálni
A beszéd jó társa meg a hallgatás, aki meg vizsgál
Ha meg imádkozol értem, még a robogásomban is megállítasz, és ha megállok, akkor át is gondolok
A vita meg nyilván üdvös imával, és akkor közelebb visz
Az önösség meg arra sarkal, hogy megosszon
Hogy meg én emilyen vagyok, te meg amolyan, az nem egymásból kivonás, hanem összeadás
Szeretetláng
2026.08.14
0 0
7911
Hogy komolyan gondold, hogy visszatérsz az igazsághoz
Hiszen az a döntésed
Amit elvettél, vissza kell adnod
Akivel szemben nem volt békéd, békét kell kötnöd
De nem is ez lesz a nehézséged
Hanem akik eddig úgy jöttek hozzád, mint régihez, most is a régiért jönnek hozzád
Miközben az újjal várod őket
És addig, amíg nem világítasz rá az igazságra, hogy az igazságért várod őket az újjal, nem fognak megérteni téged, és próbálnak visszavonni a régibe téged
Ez lesz a nehezebb
De ahogy két úrnak nem lehet egyszerre szolgálni, úgy az igazságban is csak az igazsággal lehet megmaradni
Aki meg az igazságból süllyed vissza a régibe, mélyebbre kerül, mint ahonnét elindult
Szeretetláng
2026.08.13
0 0
7910
Hogyan máshogy képzelhetnéd el a szabadságodat, minthogy te mész el az igazságért
És ugyan a kényelmed mást mond, de az igazság több a kényelemnél
Ha meg magamnak kell elmennem érte, azt nem tehetem meg másban, mint megértésben
Így a világosságom nem kezdődik másban, mint a Szent Írásokban
A szabadságom meg elgondolkozik a világosságon, és úgy találja azt, mint világosságot
Ellentmondások, és kétértelműség nélkül
Egyet mond, ha másként értelmezem, az belőlem fakad, amikor nem befogadom, hanem ráhúzom az elképzelésemet
Ugyan azt gondolom, meg kellene engem győzni csodákkal, gondolva az az égnek természetes
Ami ugyan az égnek természetes, de az a hátrányommá válna
Majd amikor bent megtapasztalom az igazságot, és közönyössé váltam a csodákra, akkor láthatom meg őket
Nem a bizonyosság jár elöl, hanem Isten Szava adja a bizonyosságot, amikor befogadom, és törekszem betartani az útmutatásait
Isten nem jön kényszerrel, a kényszer az az elmúlás
Hogy meg bármilyen kényszer el tudna téged ragadni a halálba, amikor szabadságod van az életre, ha megragadod az életet a kényszer tehetetlen veled szemben
Viszont amikor kényszerítesz, azzal lemondtál az életről, hiszen a halált választottad
Mégha az életet kényszerítenéd is, az nem lesz más, mint a halálod
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!