1. A „Felséges fiai tehát nem lehetnek emberek” érved már az Újszövetségnél szétesik
Azt írod, hogy a Zsolt 82-ben szereplők azért nem lehetnek emberek, mert Isten „a Felséges fiainak” nevezi őket. Ez volna az egész első érved tengelye: aki „a Felséges fia”, az szükségképpen égi lény, tehát nem Ádám utóda.
Csakhogy ezt nem én cáfolom meg, hanem maga Jézus.
A Lk 6,35-ben Jézus földi emberekhez beszél, és azt mondja nekik, hogy szeressék ellenségeiket, tegyenek jót, és akkor „a Felséges fiai” lesznek. Ugyanaz a vallási fogalomkör, amelyet te kizárólag égi lények személyi igazolványává akarsz tenni, Jézus szájában emberekre vonatkozik.
Sőt az Ószövetség még ennél is kevésbé segít rajtad. A MTörv 14,1 Izrael népéhez fordul: „az Úrnak, a ti Isteneteknek gyermekei vagytok”. Vagyis az „Isten fiai”, „Isten gyermekei” nyelvezet önmagában semmiféle ontológiai bizonyítvány arról, hogy a megszólított teremtmény ember-e vagy angyali lény.
Ezért az okfejtésed:
„Isten fiainak nevezi őket → tehát nem emberek”
egyszerűen érvénytelen.
A „fiúság” bibliai nyelvezete többféle viszonyt fejezhet ki. Lehet szó angyali teremtményekről, Izraelről, a hívőkről, illetve egészen egyedülálló értelemben Krisztusról, az egyszülött Fiúról. Az, hogy a Jób könyvében egy adott helyen „Isten fiai” angyali lények, nem változtatja a kifejezést olyan műszóvá, amely ezután a Biblia minden könyvében kizárólag angyalokat jelent.
Különösen mulatságos, hogy te akarod számon kérni a másikon: „hol nevezi Isten Ádám utódait fiainak?” Nos, ott van előtted. Jézus szájában: a Felséges fiai. Az izraelitákról: Isten gyermekei.
Tehát a kategorikus kizárásodnak vége, még mielőtt a Zsolt 82 exegéziséhez egyáltalán hozzákezdtünk volna.
2. A Jób 1 és Jób 38 valóban égi lényekről beszél – és ebből a Zsolt 82-re még semmi sem következik
A Jób 1,6 és 38,7 esetében nincs szükség semmiféle katolikus menekülőmutatványra. Igen: ott az „Isten fiai” égi lények. A vatikáni bibliai jegyzet is így értelmezi a Jób 38,7-et, és összekapcsolja a Jób 1,6-tal.
Csakhogy te ebből egy olyan következtetést préselsz ki, amelyet a szöveg nem tartalmaz:
„A Jób könyvében az Isten fiai angyalok, tehát ahol máshol Isten fiairól olvasunk, ott is szükségképpen ugyanazokról az angyalokról van szó.”
Nem.
Ez ugyanaz a lexikai rövidzárlat, mintha azt mondanád: a „király” szó az egyik helyen Dávidot jelenti, tehát minden más bibliai helyen is csak Dávidot jelenthet.
A referenst a szövegösszefüggés határozza meg, nem az a szabály, amelyet te utólag ráparancsolsz a szótárra.
Ráadásul a katolikus exegézisnek nem kell letagadnia azt sem, hogy a Zsolt 82 mai értelmezésében erős és komolyan vehető a mennyei tanács olvasata. A Vatikánon közölt bibliai jegyzet maga is olyan mennyei gyűlésként értelmezi a zsoltárt, amelyben Isten megítéli az „isteneket”.
És itt jön az a pont, amelyen az egész támadásod célt téveszt.
Tegyük fel az érvelés kedvéért, hogy a Zsolt 82-ben valóban mennyei lények állnak.
Mi következik ebből?
Az, hogy vannak teremtett mennyei lények.
Ennyi.
Nem következik, hogy ezek a Felségessel azonos értelemben istenek. Nem következik, hogy önmaguktól valók. Nem következik, hogy örökkévalók. Nem következik, hogy teremtetlenek. Nem következik, hogy mindegyikük külön isteni természet birtokosa. Nem következik, hogy YHWH egyikük lenne. És végképp nem következik az a különös isteni családfa, amelyet te akarsz ráépíteni.
A Biblia beszél angyalokról, fejedelemségekről, hatalmasságokról, mennyei seregekről. A katolikus hit soha nem tagadta ezt.
Amit tagad, az a több önálló, teremtetlen Isten.
Te pedig ezt a kettőt folyamatosan összecsúsztatod.
3. Ráadásul azt sem mondhatod tisztességesen, hogy az emberi bírák értelmezése „nincs a Szentírásban”
Fenntartod a mondatodat:
„A Szentírás sehol nem nevezi az emberi bírákat isteneknek.”
Csakhogy ez nem úgy áll, ahogyan te előadod.
A Jn 10,34–35-ben Jézus maga idézi a Zsolt 82-t: „Én mondtam: istenek vagytok”, majd azokról beszél, „akikhez Isten igéje szólt”.
A katolikus bibliai hagyományban ennek létezik kifejezetten emberi-bírói értelmezése. Az amerikai katolikus püspöki konferencia Jn 10-hez adott jegyzete egyenesen úgy fogalmaz, hogy itt Izrael bíráira történik utalás.
Vagyis két külön kérdést kellene végre megkülönböztetned.
Az egyik:
Mi a Zsolt 82 eredeti történeti-költői referense?
Erről lehet tudományos vita.
A másik:
Létezik-e legitim zsidó-keresztény értelmezési hagyomány, amely emberi bírákra vonatkoztatja?
Erre a válasz: igen.
Szent Ágoston még kellemetlenebb tanú számodra. A Zsolt 82 magyarázatában kifejezetten emberekre alkalmazza ezeket a „isteneket”, vagyis az emberi értelmezés nem valami modern katolikus rögtönzés.
Ezért a pontos katolikus álláspont nem az, hogy „minden komoly tudós szerint biztosan bírákról van szó”. Ilyet fölösleges volna állítani.
A pontos álláspont az, hogy a te kizárólagossági állításod bizonyíthatatlan.
A mennyei olvasat lehetséges.
Az emberi bírói olvasatnak pedig komoly keresztény hagyománya van.
Amit nem tehetsz meg, az az, hogy az egyik exegézist dogmává emeled, a másikat pedig úgy teszel, mintha soha nem létezett volna.
4. A „meghalnak, mint az emberek” sem teszi őket természet szerint istenekké
Azt írod, hogy attól még lehetnek égi lények, hogy Isten azt mondja nekik: „meghaltok, mint az emberek”, hiszen a Sátán sem válik emberré attól, hogy emberekkel együtt pusztul el.
Ez önmagában igaz.
Csak semmit nem bizonyít abból, amit bizonyítani szeretnél.
Ha a Zsolt 82 égi lényekről szól, a vers éppen azt hangsúlyozza, hogy ezek a lények Isten ítélete alatt állnak. Nem önálló abszolút istenségek. Nem azonosak a legfőbb Istennel. Nem urai saját létüknek. Megítélhetők, elbukhatnak, elveszíthetik rangjukat.
Magyarán még a neked legkedvezőbb exegézis sem adja meg azt az ontológiát, amelyet a szöveg mögé képzelsz.
A Zsolt 82-ből egy mennyei tanács kijöhet.
Egy többistenhívő metafizika nem.
Ez az a pont, amelyet újra és újra átugrasz: az elohim szó használata nem azonos az isteni természet birtoklásával.
Ha te az „isten” szót analóg, tiszteleti, mennyei vagy képviseleti értelemben használod teremtett lényekre, akkor ezzel tulajdonképpen már el is fogadtad a katolikus megkülönböztetés elvét.
Ha viszont ugyanabban az ontológiai értelemben nevezed őket istennek, mint a Teremtőt, akkor már neked kellene bizonyítanod, hogy a Szentírás több teremtetlen isteni természetet tanít.
Erre pedig a Zsolt 82 egyetlen szóval sem ad alapot.
5. Hogy miért merül fel a henoteizmus? Pontosan azért, mert a szóhasználatod állandóan összemossa a teremtményt és az Istent
Kérdezed:
„Mi is a te problémád velem, ami miatt henoteista jelzővel illettél?”
A probléma nem az, hogy elismered mennyei lények létezését.
A katolikus is elismeri.
A probléma az, amikor az „isten” szót úgy használod ezekre a lényekre, mintha ezzel már bizonyítottad volna, hogy valamiféle valódi isteni faj vagy isteni genealógia tagjai, miközben a legfőbb Isten csak rangban áll fölöttük.
Ha viszont azt mondod:
„Ezek teremtett szellemi lények, akiket a Biblia bizonyos kontextusokban elohimnak nevezhet, de egyedül a Teremtő Isten önmagától való, örök és mindenek alkotója”,
akkor máris sokkal közelebb kerültél a klasszikus keresztény monoteizmushoz, mint ahhoz a rendszerhez, amelyet a szövegedben támogatsz.
A MTörv 10,17 egyébként éppen YHWH-ról mondja, hogy ő „az istenek Istene és az urak Ura”.
Tehát az „istenek Istene” kifejezésből sem lehet egy YHWH fölötti külön istenséget elővarázsolni. A bibliai szöveg maga használja ezt a címet YHWH-ra.
Ez elég kellemetlen annak a rendszernek, amely az „Istenek Istene” formulából külön isteni emeletet akar építeni YHWH fölé.
6. A „római császárok találták ki a Szentháromságot” történetileg nem radikális – csak téves
Ezután előadod a jól ismert összeesküvéses történetet: a római császárok létrehoztak egy új államvallást, majd kitalálták hozzá az „egy Isten három arccal” modellt.
Ezzel csak egy apró baj van.
A keresztények már jóval Konstantin és a niceai zsinat előtt olyan dolgokat írtak Krisztusról és az Atya–Fiú–Szentlélek viszonyról, amelyeket a te császári eredetelméleted szerint csak évszázadokkal később kellett volna kitalálni.
Antiochiai Szent Ignác, aki a II. század elején, vagyis több mint kétszáz évvel Nicea előtt írt, Jézus Krisztust „Istenünknek” nevezi, és ugyanabban a mondatban Máriától való fogantatásáról beszél.
Tertullianus a III. század elején – megint csak jóval Konstantin előtt – az Atya, a Fiú és a Szentlélek három személyéről és az isteni valóság egységéről értekezik.
Vagyis amikor 325-ben összeült Nicea, a püspökök nem egy üres papírt kaptak Konstantintól azzal, hogy:
„Uraim, kérek délutánra egy új istent.”
Niceát valóban Konstantin kezdeményezésére hívták össze, nagyjából háromszáz püspök részvételével. De a zsinat tárgya éppen egy már létező keresztény vita volt Krisztus teljes istenségéről, különösen Arius tanítása miatt. A zsinat nem Jézus istenségének gondolatát találta fel, hanem terminológiailag határozta meg, hogyan kell megvallani a Fiúnak az Atyához való viszonyát.
A te történelmi elbeszélésed tehát fordítva ül a lovon.
Nem a császár találta ki a krisztológiát, majd rákényszerítette a keresztényekre.
A keresztények már évszázadokkal a kereszténybarát császárság előtt vitatkoztak arról, hogyan kell pontosan megfogalmazni azt a hitet, amelynek bibliai és liturgikus anyaga már rendelkezésükre állt.
7. A „háromarcú isten” pedig nem a katolikus Szentháromság-tan, hanem egy félrevezető képtípus, amelyet Róma éppen betiltott
Különösen szereted a „háromarcú istenmodell” fordulatot, mintha ezzel már önmagában megcáfoltad volna a Szentháromságot.
Csakhogy a katolikus dogma nem azt mondja:
egy személy három arccal.
Hanem azt:
egy Isten három valóságosan különböző személyben.
Ez nem apró különbség, hanem az egész kérdés.
Az egyetlen személy három arccal éppen a személyek valóságos különbségét mossa el. Emiatt az ilyen képi ábrázolás teológiailag félrevezető.
És itt a történelmi csattanó: valóban léteztek középkori és kora újkori háromarcú Szentháromság-ábrázolások. De VIII. Orbán pápa 1628-ban megtiltotta ezt a képtípust. A fennmaradt művészettörténeti dokumentáció egyenesen arról számol be, hogy az ilyen ábrázolásokat cenzúrázták.
Te ebből valamiért ezt a következtetést vonod le:
„Lám, ez volt a katolikus Isten.”
Pedig a történeti tény éppen ellenkező irányba mutat:
a katolikus egyházi hatóság azért tiltotta meg, mert nem tartotta megfelelő kifejezésének a Szentháromság hitét.
Egy művészileg szerencsétlen ikonográfiai próbálkozást összekeverni a dogma tartalmával körülbelül olyan módszer, mintha egy hibás anatómiai festményből akarnád megállapítani, mit tanít az orvostudomány az emberi testről.
A kép lehet rossz.
A dogmát attól még nem a kép definiálja.
8. A Szentlélek nem az Atya és a Fiú „közös utóda” – ezt a karikatúrát is te készítetted
Ezután azt írod, hogy a Szentháromság működéséhez „elméletileg” szükség volt arra, hogy a Szentlelket ne csak az Atyától, hanem a Fiútól is származtassák, mintha ő valamiféle közös isteni utód volna, és ezt pogány mitológiák mintájára találták volna ki.
Itt több tévedés torlódik egymásra.
Először: a katolikus teológia nem tanítja, hogy a Szentlélek az Atya és a Fiú „utóda”. A „származás” és „processzió” nem testi nemzés, nem isteni szaporodás és nem mitológiai családalapítás.
Másodszor: a Szentháromság tana történetileg és logikailag sem függ attól, hogy a hitvallásban szerepel-e a Filioque.
A 381-es konstantinápolyi hitvallás a Szentlelket Úrnak és életadónak vallja, aki az Atyától származik, és akit az Atyával és a Fiúval együtt imádnak és dicsőítenek. A Katolikus Egyház Katekizmusa kifejezetten rögzíti, hogy a Filioque nem szerepelt a 381-es hitvallás eredeti alakjában, és a latin liturgikus használatban később terjedt el.
Ez egyetlen mondattal megsemmisíti azt az állításodat, hogy „az egylényegűséghez muszáj volt kitalálni, hogy a Szentlélek a Fiútól is származzon”.
Nem volt muszáj.
A Szentlélek teljes isteni méltóságát a 381-es hitvallás már úgy vallja, hogy a szövegben nincs Filioque.
Te tehát egy későbbi kelet–nyugati teológiai terminológiai kérdést visszavetítesz a Szentháromság létrejöttének állítólagos pillanatába, majd ebből pogány családfát fabrikálsz.
Ez történetileg és teológiailag egyaránt melléfogás.
9. A János-evangélium nem ismeri a te „Khrisztosz Isten + külön Názáreti Jézus” kettősségedet
A következő állításod már nem egyszerűen katolikusellenes; itt a saját külön krisztológiai rendszeredet próbálod ráírni János evangéliumára.
Azt mondod, hogy Jn 1-ben a Logosz nem a Názáreti Jézus, hanem valami külön „Khrisztosz Isten”, aki Jézus Atyja.
Csakhogy János szövege semmiféle ilyen két szereplőt nem vezet be.
A prológusban a Logoszról ezt olvassuk:
kezdetben volt;
Istennél volt;
Isten volt;
minden általa lett;
eljött a világba;
testté lett;
látták a dicsőségét;
ő az Atya egyszülöttje.
Majd ugyanabban az összefüggésben János megnevezi Jézus Krisztust, akin keresztül a kegyelem és igazság elérkezett.
Nincs a szövegben egy „Khrisztosz nevű Isten”, majd tőle külön egy „Jézus nevű ember”, akibe amaz beköltözött.
Ezt a második szereplőt te tetted bele.
Sőt a Jn 1,17 azért különösen végzetes erre az elméletre, mert a 14. vers „kegyelemmel és igazsággal teljes” Logoszáról szóló gondolatmenetet viszi tovább, majd ezt a kegyelmet és igazságot Jézus Krisztushoz köti.
A „Krisztus” egyébként nem egy másik isten személyneve, akit valahol Jézus mellett kell keresni, hanem a Messiás címe, amelyet az Újszövetség magára Jézusra alkalmaz: Jézus Krisztus.
Te a címből új személyt gyártasz, majd ezt az új személyt kinevezed Jézus Atyjának.
Ez nem János krisztológiája.
Ez a te krisztológiád.
10. A „Logosz testté lett” nem szándékos magyar félrefordítás: pontosan ez áll a görögben
Azt írod, hogy a Jn 1,14 magyar fordítása „szándékos félrefordítás”, amikor azt mondja:
„Az Ige testté lett.”
Nos, itt a görög szöveg kíméletlenül egyszerű:
καὶ ὁ λόγος σὰρξ ἐγένετο
Vagyis:
„és a Logosz testté lett.”
A görög szövegben ténylegesen ott van a λόγος, ténylegesen ott van a σάρξ, és ténylegesen ott van az ἐγένετο.
Mi volna tehát a „szándékos félrefordítás”?
Hogy a λόγος szót Igének fordítják?
Ez évszázados magyar bibliai terminológia.
Hogy a σάρξ szót testnek?
Ez a szó alapjelentése ebben az összefüggésben.
Hogy az ἐγένετο jelentése „lett”?
Igen, pontosan ezt jelenti.
A katolikus tanítás persze nem azt állítja, hogy az isteni természet valami kémiai átalakulás során húsanyaggá változott. Az Egyház azt vallja, hogy az örök Fiú emberi természetet vett fel, miközben isteni természete nem szűnt meg.
Vagyis a „testté lett” nem azt jelenti:
„Isten megszűnt Istennek lenni, és húsdarabbá alakult.”
Hanem azt, amit János akar hangsúlyozni: az örök Ige valóságosan belépett az emberi lét testi, történeti valóságába. A katolikus tanítás ugyanezt nevezi megtestesülésnek.
A „félrefordítás” vádjához tehát mutatnod kellene egy másik görög szöveget.
Ilyened nincs.
Mert a mondat ott áll fekete-fehéren.
11. Az az állításod pedig, hogy Jézus örök létezését „évszázados töprengés után találták ki”, már magával János evangéliumával összeütközik
Azt írod, hogy Róma teológusai évszázadokkal később találták ki, hogy Jézus földi születése előtt már létezett.
Csakhogy a Jn 1,1 ezt nem évszázadokkal később mondja.
Hanem az evangélium első mondatában:
„Kezdetben volt az Ige.”
Majd:
„Minden általa lett.”
Ez nem egy Máriától kezdve létező ember leírása.
A katolikus bibliaértelmezés ezért nem valami késő középkori varázslattal azonosítja a Logoszt Jézus Krisztussal. Maga a jánosi prológus vezet el Jézus Krisztushoz, és a Katolikus Egyház hivatalos tanítása éppen ezért nevezi a Logoszt az Atya örök Fiának, aki emberré lett.
A történeti tanúság pedig újra kellemetlen.
Antiochiai Ignác jóval Nicea előtt ugyanarról a Jézus Krisztusról beszél úgy, mint „Istenünkről”, akit Mária hordozott méhében.
Tehát a képleted:
„először volt egy pusztán emberi Jézus, majd századok múltán Róma kitalálta róla, hogy örök Isten”
nem fér össze sem János prológusával, sem a Nicea előtti keresztény tanúsággal.
12. Jn 14,10 nem a Szentháromságot cáfolja, hanem pontosan azt a modalizmust, amelyet te tévesen Szentháromságnak nevezel
Ezután diadalmasan idézed Jézust:
„az Atya, aki énbennem lakik…”
majd rámutatsz, hogy Jézus harmadik személyben beszél az Atyáról.
És azt mondod: íme, tehát Jézus nem lehet Isten.
Ez az érvelés csak akkor működne, ha a katolikus tanítás azt állítaná:
Jézus személy szerint az Atya.
Csakhogy ilyet a katolikus Egyház nem tanít.
Sőt éppen ellenkezőleg.
Az Atya nem a Fiú.
A Fiú nem az Atya.
A Szentlélek sem az Atya, sem a Fiú.
A három személy valóságosan különbözik egymástól.
Tehát amikor Jézus az Atyáról „ő”-ként beszél, az nem cáfolja a Szentháromságot, hanem tökéletesen összeegyeztethető vele.
Amit cáfolna, az az lenne, hogy Jézus és az Atya ugyanaz a személy.
De ez modalizmus, nem katolikus trinitárius hit.
Még érdekesebb, hogy ugyanabban a mondatban Jézus nemcsak azt mondja, hogy az Atya benne van, hanem azt is:
„én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.”
A görög szöveg pontosan ezt mondja.
Ez kölcsönös bennlét.
Nem olyan kép, amelyben van egy pusztán emberi edény, benne pedig lakik egy teljesen más lény, mint víz a korsóban.
És közvetlenül előtte Fülöp azt kéri: „mutasd meg nekünk az Atyát”. Jézus válasza pedig az, hogy aki őt látta, látta az Atyát. A Jn 14 egész gondolatmenete tehát sokkal magasabb krisztológiát tartalmaz annál, amit te egyetlen „ő” névmásból ki akarsz préselni.
A személyek különbsége nem cáfolja az isteni természet egységét.
Csak akkor tűnik cáfolatnak, ha előbb a Szentháromság tanát átírod „egy személy három arccal” karikatúrává, majd ezt a karikatúrát diadalmasan megcáfolod.
Ez viszont nem teológiai vita, hanem céltábla-festés.
13. Mária nem az isteni természetet „szülte meg” – az Istenszülő tanát is olyasminek cáfolod, amit az Egyház soha nem állított
Azt mondod, hogy az Istenszülő kifejezés valójában értelmetlen, mert az örök Isten nem kezdhetett létezni Mária méhében.
Ebben az első félmondatban a katolikus tanítás tökéletesen egyetért veled.
Az isteni természet nem Máriától származik.
Az örök Fiú istensége nem a fogantatáskor kezdődött.
Mária nem az Atya, nem a Szentlélek és nem az isteni természet eredete.
Csakhogy az „Istenszülő” cím nem is ezt jelenti.
A kérdés az, kit szült Mária?
Nem egy emberi személyt, akihez később egy másik isteni személy csatlakozott.
Hanem Jézus Krisztust.
És ha Jézus Krisztus személye az örök Fiú személye, aki valóságos emberi természetet vett fel, akkor Mária annak a személynek az anyja emberi születése szerint, aki valóban Isten.
Ezért a cím Krisztusról szól.
Nem Mária állítólagos hatalmáról az isteni természet fölött.
A te rendszered itt pontosan azt teszi, ami ellen az ősegyház krisztológiai vitái küzdöttek: az egy Krisztust két alanyra bontod. Lesz egy „Khrisztosz Isten”, meg lesz egy Názáreti Jézus, és az egyik valamiképpen a másikban lakik.
Csakhogy az Újszövetség nem két ilyen személyt hirdet.
Hanem Jézus Krisztust.
14. A „hús és csont” ellenvetésed ismét csak olyasmit cáfol, amit a katolikus hit nem állít
Azt is hangsúlyozod, hogy Jézus Atyjáról, illetve szerinted a „Khrisztosz Istenről” nem lehet azt mondani, hogy húsa és csontjai vannak, vagy hogy asszony szülte.
Az Atyáról valóban nem.
De megint ugyanott kevered össze a személyt és a természetet.
A katolikus hit szerint az Atya nem testesült meg.
A Szentlélek sem testesült meg.
A Fiú testesült meg.
És a Fiú sem isteni természete szerint hús és csont, hanem azért, mert ugyanaz az isteni személy valóságos emberi természetet vett fel.
Ezért lehet ugyanarról a Krisztusról igaz módon azt mondani:
öröktől való az istensége szerint,
és Máriától született embersége szerint;
halhatatlan isteni természete szerint,
és valóban meghalt emberi természete szerint.
Nem két Krisztus van.
Egy személy van két természetben.
A te ellenvetésed azért tűnik erősnek, mert előbb úgy állítod be a katolikus tanítást, mintha az azt mondaná:
„az isteni természetnek csontjai nőttek”.
Nem ezt mondja.
15. A „Fiú Isten, akit Istene a társai, az istenek fölé kent” mondatodból az „istenek” szót továbbra is te teszed hozzá
A szövegedben újra előkerül, hogy a Szentírás tanúskodik egy olyan „istenről”, akit Istene „társai, az istenek fölé” kent.
De a Zsid 1,9-ben az „istenek” szó nincs ott.
A „társak” szó van ott.
Ez a különbség nem díszítés.
Ha azt akarod bizonyítani, hogy Krisztus egy többtagú isteni osztály egyik példánya, akkor nem teheted meg, hogy egyszerűen azonosítod a „társakat” az „istenekkel”, majd a saját betoldásodat úgy idézed vissza, mintha bibliai szöveg volna.
Ráadásul a Zsidókhoz írt levél első fejezete egészében éppen a Fiú páratlan felsőbbségét hangsúlyozza az angyalokkal szemben. A Fiú által teremtette Isten a világot; a Fiú Isten dicsőségének kisugárzása; az angyalok imádják; a Fiúról pedig olyan kijelentést alkalmaz a levél, amely a teremtő Úrról beszél. A niceai hitvallás későbbi megfogalmazása éppen ezt a bibliai anyagot foglalja fogalmi rendbe.
Ebből egy „előléptetett kisisten társai között” történetet csinálni nem a levél magyarázata, hanem a levél átírása.
16. A Filioque és a „pogány mitológia” közötti párhuzamod pedig puszta állítás bizonyíték nélkül
Azt mondod, hogy a Szentlélek Atyától és Fiútól való származása „általános szokás volt a pogány népek mitológiáiban”.
De hol a bizonyítás?
Melyik konkrét mitológiai rendszer?
Melyik istenpár?
Melyik szöveg?
Melyik történeti kapcsolat?
Melyik keresztény szerző vette át?
Mikor?
Milyen közvetítő hagyományon keresztül?
Ezek nélkül ez nem történeti érv, hanem hasonlósági célzás.
Ráadásul a katolikus „származás” nem nemzés, nem házasság és nem közös gyermek létrehozása. Te előbb szexuális-genealógiai mitológiává fordítod a trinitárius terminológiát, aztán megállapítod, hogy lám, hasonlít a mitológiára.
Természetesen hasonlít.
Te alakítottad olyanná.
17. A Zsolt 82 semmit nem mond „egy Isten három személyben” ellen
A végén visszatérsz a fő jelszóhoz: mivel a Zsolt 82 szerint vannak „istenek”, ezért nem létezhet a katolikus egy Isten három személyben.
Csakhogy ez megint az „isten” szó két különböző használatának összekeverése.
A katolikus állítás:
egy teremtetlen isteni természet van.
A Zsolt 82 állítása – bármelyik fő értelmezést választod – nem ez:
„több egymástól független teremtetlen isteni természet létezik”.
Ha emberi bírákról van szó, akkor nyilván nem.
Ha mennyei lényekről van szó, akkor azok Isten ítélete alatt álló mennyei teremtmények.
Egyik esetből sem kapsz több örök Teremtőt.
Még a „mennyei tanács” modellben is van egy alapvető aszimmetria: van az Isten, aki ítél, és vannak a lények, akiket megítél.
Te ezt az aszimmetriát tünteted el azzal, hogy ugyanazt a magyar „isten” szót ráragasztod mindkét oldalra, majd úgy teszel, mintha a szóazonosság természetazonosság volna.
Nem az.
A nyelv nem így működik.
A bibliai teológia pedig különösen nem.
18. A végső „római bálványisten” kiáltás már nem érv, hanem annak beismerése, hogy elfogyott az érv
A hozzászólásod végére elérünk oda, ahol már nem exegézis következik, hanem nagybetűs jelszó:
a római főpap,
a bálványisten,
az istentelen teológusok,
a háromarcú istenmodell.
Ez retorikailag lehet látványos, csak éppen semmit nem old meg abból, amit bizonyítanod kellett volna.
Nem bizonyítottad, hogy a „Felséges fiai” kifejezés kizárólag angyali lényeket jelölhet – Jézus maga alkalmazza emberekre.
Nem bizonyítottad, hogy a Zsolt 82 mennyei értelmezéséből több teremtetlen Isten következik.
Nem cáfoltad, hogy az emberi bírói olvasat ősi keresztény értelmezés – Ágoston tanúsága és a katolikus Jn 10-jegyzet ennek ellenkezőjét mutatja.
Nem bizonyítottad, hogy a római császárok találták ki Krisztus istenségét – a Nicea előtti keresztény szerzők ezt történetileg lehetetlenné teszik.
Nem bizonyítottad, hogy Jn 1,14 félrefordítás – a görög szöveg szó szerint ott áll előtted: a Logosz testté lett.
Nem bizonyítottad, hogy Jn 14,10 tagadja Krisztus istenségét – csak azt mutattad ki, amit a katolikus hit mindig is vallott: a Fiú nem az Atya személye.
Nem bizonyítottad, hogy a Filioque kellett a Szentháromság „összetákolásához” – a 381-es hitvallás már a Filioque nélkül megvallotta a Szentlélek teljes isteni méltóságát.
És végül még a „háromarcú istened” is cserben hagyott, mert az ilyen képi formát maga a római egyházi tekintély tiltotta meg.
Marad tehát egy sajátos rendszered, amelyben a bibliai „Isten fiai” mindenáron egy isteni kaszt tagjai, a „Krisztus” külön isteni személy lesz a történeti Jézustól, a János-prológus Logoszát elszakítod Jézus Krisztustól, a Szentháromságot pedig előbb háromarcú szörnnyé rajzolod, hogy aztán könnyebb legyen megcáfolni.
Ez valóban következetes rendszernek tűnhet – amíg nem kezdjük el egyenként visszatenni mellé a bibliai mondatokat.
Akkor ugyanis kiderül, hogy nem a katolikus hit omlik össze a Szentírás előtt.
Hanem a te konstrukciódnak kell újra és újra kiegészítenie a Szentírást olyan állításokkal, amelyeket a Szentírás maga nem mond.
A Zsolt 82 nem mondja, hogy YHWH egy alsóbbrendű fiúisten.
János nem mondja, hogy a Logosz egy „Khrisztosz Isten”, aki külön személy a Názáreti Jézustól.
A Zsidókhoz írt levél nem mondja, hogy Krisztust „társai, az istenek” fölé kenték.
Jn 14 nem mondja, hogy Jézus pusztán ember, akiben egy másik Krisztus-Isten lakik.
Jn 1,14 pedig végképp nem mond mást, mint amit a katolikusok kétezer éve olvasnak benne:
az Ige testté lett.
Nem a Szentírást kell tehát megmenteni Rómától.
Előbb a saját rendszeredet kellene megmentened a Szentírás tényleges mondataitól.
És ez bizony jóval nehezebb feladat lesz, mint még néhányszor leírni nagybetűvel, hogy „háromarcú istenmodell”.
Azzal kezded, hogy „értsd már meg”, mert szerinted a Szentírás sehol nem alkalmazza az „istenek” megnevezést emberi bírákra. Ez afféle vitafórumos harci kürtnek kétségtelenül hangos, csak éppen a „sehol” szóval magad tetted nevetségesen könnyűvé a cáfolatot.
Először is: senki nem állította, hogy az „elohim” szó minden előfordulása emberi bírákat jelent. Senki nem állította azt sem, hogy a Zsolt 82 modern tudományos értelmezésében ne létezne komolyan vehető mennyei tanács-értelmezés."
Állításom továbbra is fenntartom, miszerint a Szentírás sehol nem nevezi az emberi bírákat isteneknek, még a 82 zsoltárban sem.
Ellenkezőleg azokat, akikhez szól az Istenek Istene, Ő maga a Felséges Isten fiainak nevezi, akikről
egyértelműen kijelenti, hogy mindnyájan Istenek.
Neked nem azt kéne bizonyítanod, hogy hol nevezi Izrael Istene Ádám utódait isteneknek?
Akkor miért hivatkozol a 82. zsoltárra, ahol épp arról van szó, hogy a Felséges Istennek a fiai mindnyájan istenek. Itt pontosan arról van szó hogy nem Ádám fiai az istenek mindnyájan, hanem
a Fenséges Istennek a fiai.
Amikor az Istenek Istene a fenséges Isten fiaiként azonosítja be azokat, akiket isteneknek nevez,
kizárja annak a lehetőségét, hogy emberekhez szólt volna.
A kérdés, hogy hol vannak még megemlítve a Felséges Isten fiai a Szentírásban?
A Jób könyvében két helyen is meg vannak említve.
Jób 1: 6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttük.
Egyértelmű, hogy nem Ádám fiairól van szó, amikor a Szentírás a Felséges Isten fiaira utal, hanem
égiekről, akik nem emberek.
Ezt a Jóbbal folytatott személyes találkozaás alkalmával az Istenek Istene meg is erősítette,
amikor azt állította Jóbnak, hogy amikor ő még sehol sem volt, sőt, amikor még ember sem létezett a Földön, amikor az Istenek Istene a Föld alapjait készítette elő, ott voltak jelen ennél az eseménynél
a fenséges Istennek a fiai mindnyájan.
Jób 38:4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! 5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérőzsinórt? 6 Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; 7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennekminden fiaivigadozának? 8 És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, amikor előtűnt, az anyaméhből kijött;
Ezen a tényen ,mit sem változtat az, amit az Istenek istene ezeknek az isteneknek mondott - akik
igazságtalanul ítélték az őrzésükre bízott embereket tudniillik,hogy úgy fognak emghallni, mint a közemberek.
Ugyanis a Sátánse lesz emberré, attól, hogy azokkal az emberekkel együtt lesz elveszejtve a tűztengerben,akik követték őt, és az igazság helyett a hazugságot szólták.
Mert mi is a te problémád velem, ami miatt henoteista jelzővel illettél?
Az, hogy nem osztozom veled a római császárok által kiképzelgett, majd az istentelenek által háromarcúként ábrázolt istenmodell imádásában. Azt akarod nekem bebizonyítani a Szentírásra hivatkozva,hogy a fenséges Isten fiai, akit az Istenek Istene isteneknek nevezettt nem lehetnek istenek, mert a római császárok egyetlen isten imádat engedték meg az egész római birodalom területén, mégpedig a háromarcú, egyetlen istent, ami csak képeken szobrok formájába létezik, a valóságban nem. Amikor a római császárok a kereszténynek elnevezett új államvallásukat létrehozták,
annak az istenmodelljét is meghatározták. Az nem érdekelte őket, hogy mit ognak erről gondolni az
igaz hitű krisztusziak. Azt gondolták, hogy ha a háromarcú istenmodell arcainak az Atya, Fiú, és Szent Szellem neveket adják,akkor azt az igaz hitű khrisztosziak is be fogják fogadni.
Csakhogy nem ez történt,tudniillik a mitológiából vett istenmodell egyik arca a Fiú nevű szerintük
egy örök isten kellett hogy legyen,aki emberi testté lett. Előtet azonban egylényegűnek kellett lennie
a másik két nevet viselő uistennel, az Atyával és a Szent Szellemmel. Ezt elméletileg csak úgy lehetett elképzelni, hogy a Szentszellemet nemcsak az Atyától származtatták,hanem a Fiútól is,
ami általános szokás volt a pogány népek mitológiáiban, de nem a Szentírásban.
A Szentírás ugyanis tanúskodik egy olyan istenről az Iasten fiai közöl, akit felkent társai az istenek fölé az Istene,de arról nem, hogy a Szent Szellem az Ő és Atyja közös utóda lenne, ami bizonyította volna hármójuk, egylényegűségét.
A másik probléma az volt, a háromság istenmodell szempnotjából, hogy Fiúként nem a Khrisztosz Istent azonosította be , hanem az Emberfiát, akiről a Szenítrás azt állítja, hogy asszonytól született, és ember.
Ezért évszázados töprengés után a Róma Főpapja által vezetett egyház teológusai kitalálták hogy
a Názáreti Jézus már öröktől fogva istenként létezett a Földön gyermekként való megszületése előtt. Ezért habár stenszülőnek nevezték el Máriát, a valóságban születésről nem is beszélhettek, hiszen
szerintük az örök istennek hústesttá válására került sor.
Ezen állításukat a János Evangéliuma első fejezetének 14. versére alapozták,ahol egy szándékos félrefordításnak köszönhetően a magyar bibliafordításokban ez van leírva:
János 1:1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 2 Ő volt kezdetben Istennél. 3 Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.14 Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.
Csakhogy a János evangéliuma első fejezetében nem a Názáreti Jézust nevezi Logosznak és Istennek,
Hanem a Khrisztosz Istent, akit Izrael Fiai, köztük Jézus is Atyjának is nevezett.
Ezt a tényt maga az Úr Jézus erősítette meg, amikor arról tanúskodott, hogy az Atya lakozik a testében.
János 14: 10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennemvan? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, akiénbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat.
Ezen kijelentésében az Úr Jézsu a benne lakozó Istenről egyes szám harmadik személyében beszél,
ami kizárja, hogy az Isten azonos lenne őmagával.
Az Úr Jézus ezen kijelentése által előre elvetette, kizárta egy olyan isten létezésének a lehetőségét,
hogy a római császárok által kiképzelgett egy isten három arccal istenmodelljének Fiú nevet viselő arcát az Úr Jézussal, vagy az Úr Jézsu Atyjával a Khrisztosz istennel kapcsolatba lehessen hozni.
Az Úr Jézus Istenéről és Atyjáról ugyanis el lehetett mondani, hogy egy Isten,de azt nem, hogy öröktől fogva létező Isten, amit az istenmodell fiú nevű tagjáról hangoztatnak. Sőt az Úr Jézus istenéről és Atyjáról a Khrisztosz Istenről azt sem lehetett állítani, hogy lenne húsa és lennének csontjai, de még azt sem, hogy asszony szülte.
Az isten Khrisztoszáról pedig, az Emberfiáról azt nem lehet állítani, hogy Isten lenne,hisz ennek a lehetőségét Ő maga kizárta.
A római császárok által kiképzelgett és Róma új, immár kereszténynek nevezett államvallása egyetlen létező istenévé tett istenmodellnek az elfogadtatását illetve a Szentírás isteneként való eredeztetését,
annak egyetlen létező istenként való megjelenítésének a lehetőségét maga az Isten Szava zárja ki azzal, Amikor arról tanúskodik a 82. Zsoltárban, hogy a Fenséges Istennek a fiai mind istenek.
Ez pedig azt jelenti ,hogy a Szentírásban a Róma Főpapja által képviselt a 18. századig háromarcú istenként ábrázolt istenmodell a valóságban nem létezik.
Megpróbálták a Róma istentelen Főpapjának istentelen teológusai - akik magukat tudósoknak is szokták nevezni - az Írások meghazudtolása által a Szentírásban érvényt szerezni istenmodelljük létezésének, de ez a mai napig nem sikarült nekik, mert lehetetlenség a háromarcú istenmodell létezését a Szentírásból eredeztetni.
Azért azt tanácsolom neked, ahogyan már korábban is tanácsoltam, hogy istenmodellednek ne a Szentírásba próbálj cégért találni, hanem valahol az istentelen népek mitológiájában, ott biztosan megtalálod.
SEGÍTSÜNK JEHOVA TANÚIT TÁVOLTARTANI A RÓMA FŐPAPJA ÁLTAL VEZETETT bEGYHÁT BÁLVÁNYISTENT IMÁDÓ TEOLÓGUSAITÓL!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
A henoteista rendszered ott omlik össze, ahol végre elolvassuk a szöveget
1. A „Szentírás sehol nem nevezi az emberi bírákat isteneknek” kezdetű nagyágyú már a csőben felrobban
Azzal kezded, hogy „értsd már meg”, mert szerinted a Szentírás sehol nem alkalmazza az „istenek” megnevezést emberi bírákra. Ez afféle vitafórumos harci kürtnek kétségtelenül hangos, csak éppen a „sehol” szóval magad tetted nevetségesen könnyűvé a cáfolatot.
Először is: senki nem állította, hogy az „elohim” szó minden előfordulása emberi bírákat jelent. Senki nem állította azt sem, hogy a Zsolt 82 modern tudományos értelmezésében ne létezne komolyan vehető mennyei tanács-értelmezés. Létezik. A vita éppen azért érdekes, mert az „elohim” használata és bizonyos jogi szövegek referenciája nem olyan egysíkú, amilyennek te szeretnéd feltüntetni.
Csakhogy ebből nem következik a te abszolút állításod.
A Jn 10,34-ben maga Krisztus idézi a Zsolt 82,6-ot: „Én mondtam: istenek vagytok.” A szöveg folytatásában azokról beszél, „akikhez Isten igéje szólt”. A katolikus bibliai hagyományban ennek kifejezetten létezik az az értelmezése, hogy Izrael bíráiról van szó, akik Isten nevében gyakorolták az ítélkezést. Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának bibliai jegyzete ezt minden ködösítés nélkül így értelmezi, és külön utal a MTörv 1,17-re, a Kiv 21,6-ra és a Zsolt 82,6-ra. A Vatikánon közölt bibliai jegyzet ugyanezt mondja.
Ha pedig szerinted ezt csak valami „istentelen, félművelt tévtanító” találta ki, van számodra egy körülbelül ezerhatszáz éves kellemetlenség is: Szent Ágoston a Zsolt 82 magyarázatában kifejezetten emberekre vonatkoztatja az „istenek” megnevezést. Másutt még világosabban megkülönbözteti az egyetlen, természeténél fogva igaz Istent azoktól, akiket kegyelemből, részesedés által nevezhet a Szentírás isteneknek. Vagyis a „sehol”, „soha”, „csak égi lények” hármasából már a patrisztikus tanúság előtt sem marad sok.
Lehet vitatkozni arról, hogy a Zsolt 82 eredeti költői szintjén pontosan kik a megszólítottak. Az azonban már nem tisztességes filológiai vita, amikor a saját választott értelmezésedből visszamenőleg kijelented, hogy a másik értelmezés „képtelenség”, és ilyet a Szentírás „sehol” nem tesz. Ezzel nem bizonyítottál semmit; egyszerűen rendeletileg megszüntetted a szöveg értelmezéstörténetét.
2. Kiv 21,6: a Septuaginta nem azt bizonyítja, amit bele szeretnél látni
Itt követed el az első igazán látványos filológiai bukfencet.
A fennmaradt héber szövegben Kiv 21,6-nál ez áll:
אֶל־הָאֱלֹהִים — el-ha’elohim.
Te erre azt mondod: a Septuagintában viszont πρὸς τὸ κριτήριον τοῦ θεοῦ, vagyis nagyjából „Isten törvényszékéhez” áll, tehát – szerinted – „annak csak egyetlen oka lehetett”, mégpedig az, hogy a görög fordítók héber forrásában nem „elohim”, hanem „bírák” állt.
Nem, kedves vitapartner. Pontosan ez az, amit nem tudsz a görögből kikövetkeztetni.
A Septuaginta fordítása valóban értelmezőbb: a szakirodalom maga is úgy írja le, hogy a görög fordító a kifejezést „Isten törvényszékeként” értelmezi. Vagyis a κριτήριον az igazságszolgáltatási környezetet explicitté teszi, miközben a τοῦ θεοῦ éppenséggel megőrzi az isteni főnevet.
És most nézzük meg a te „egyetlen oka lehetett” következtetésed különös báját. A görög szövegben ott van: θεοῦ, „Istené”. Ebből te arra következtetsz, hogy a héber forrásban nem az „elohim” állt. Ez körülbelül olyan logikai bravúr, mintha egy régi fordításban azt olvasnád, hogy „az Úr háza”, majd kijelentenéd: ebből bizonyos, hogy az eredetiben nem szerepelhetett az Úr neve.
Dehogynem szerepelhetett.
Sőt, a θεός éppen az „elohim” legtermészetesebb görög megfelelői közé tartozik.
A görög mondatból legfeljebb azt tudod megállapítani, hogy a Septuaginta fordítója a jogi szituációt Isten törvényszékéhez történő odavezetésként értelmezte. Azt nem tudod belőle bebizonyítani, hogy a héber előszövegben egy teljesen más főnév, például a közönséges „bírák” szó szerepelt.
Az „annak csak egyetlen oka lehetett” mondatod ezért nem szövegkritika, hanem gondolatolvasás egy több mint kétezer éve halott fordító fejében.
Ráadásul itt érdemes egy fontos engedményt is megtenni, mert az igazsághoz ez is hozzátartozik: a mai kutatásban valóban vitatott, hogy a Kiv 21,6 és a rokon jogi helyek „elohim” kifejezése közvetlenül emberi bírákat, Istent, valamiféle szentélyi isteni ítéletet vagy más jogi-vallási intézményt jelöl-e. A katolikus érvelésnek nincs szüksége arra a primitív állításra, hogy „minden tudós szerint ez biztosan bírák”. Nincs így.
De ebből a vitából a te állításod még kevésbé következik. A korrekt mondat ez volna: a hely értelmezése vitatott. Te ehelyett azt mondod: „csak egyetlen oka lehetett”. Ez már nem magabiztosság; ez egy hipotézis parókában, amely ténynek próbál öltözni.
3. Kiv 22: egy magyar fordításból próbálod kitörölni a héber eredeti szavát
A következő érved még különösebb.
Idézel egy magyar zsidó fordítást, amely „bíró”-val adja vissza a szöveget, majd ebből ezt következteted:
„Még a zsidó fordítás sem igazolja, hogy a maszoréták héber szövegben […] jelen lenne az Elohim kifejezés.”
Ez egyszerűen tárgyi tévedés.
A fordítás nem azonos a héber szöveggel. Ha egy fordító az „elohim” adott előfordulását „bírák”-nak fordítja, abból nem az következik, hogy a héberben nem áll „elohim”; éppen ellenkezőleg: azt mutatja, hogy a fordító az ott ténylegesen szereplő héber kifejezés referensét bírákként értelmezte.
Vagyis sikerült bizonyítékként idézned egy olyan fordítást, amely valójában éppen annak az értelmezési hagyománynak a létezését szemlélteti, amelynek létezését tagadni próbálod.
Ez azért már művészet.
A Septuaginta megfelelő szakasza valóban τοῦ θεοῦ alakot használ: az ügy Isten elé kerül, Isten által történik az ítélet. Ezt senkinek nem kell letagadnia. De ebből ismét nem következik, hogy a héber mássalhangzós szövegben ne volna ott az „elohim”. A két kérdést folyamatosan összekevered:
mi áll a héber szövegben;
és hogyan értelmezi ezt egy adott fordítás.
A fordítás jelentésválasztása nem radírozza ki az eredeti héber lexémát.
Pontosan ugyanezért nem lehet azzal érvelni, hogy „egyetlen magyar Bibliában sem olvasom azt a mondatot, hogy a bírák istenek, tehát a héber nem alkalmazhatta rájuk az elohim szót”. Egy fordítás célja általában nem az, hogy minden héber szó minden lehetséges jelentését mechanikusan visszaadja. Ha egy többjelentésű vagy kontextusfüggő szó referensét a fordító bíráknak tartja, akkor magyarul teljes joggal írhat „bírák”-at.
Te itt a bizonyíték két szintjét kevered össze, majd ünnepélyesen bejelented, hogy rajtakaptad a másikat „blöffölésen”. Nem rajtakaptad. Saját magadat kaptad rajta azon, hogy egy célnyelvi fordítást összetévesztettél a forrásnyelvi szóalakkal.
4. Kiv 7,1: a cáfolatod szó szerint elismeri azt, amit cáfolni próbálsz
A Mózesre vonatkozó hely kapcsán ezt írod:
nem arról van szó, hogy Mózest Isten „istenné változtatta”, hanem hogy Isten Mózest a fáraó számára istenné tette.
Köszönöm.
Pontosan ennyi kellett.
Ugyanis senki nem állította, hogy Mózes ontológiai természetváltozáson ment át, felkerült egy közel-keleti panteonba, majd kapott egy felhőn lebegő trónszéket.
A kérdés az volt: alkalmazható-e az „elohim” szó emberre úgy, hogy az illető ettől nem válik természet szerint Istenné?
A Kiv 7,1 válasza: igen.
Isten azt mondja Mózesnek, hogy fáraó számára „elohim”-má teszi. A kontextus természetesen képviseleti, funkcionális: Mózes Isten tekintélyével lép fel, Áron pedig az ő prófétájaként beszél. Éppen ez a lényeg. A szó alkalmazása nem bizonyít azonos ontológiai rangot.
Te tehát azért nevezed „nevetségesnek” az érvet, mert szerinted Mózes „csak” reprezentatív értelemben kapja az isteni megnevezést. Csakhogy az ellenérv kezdettől fogva éppen az volt, hogy a megnevezés reprezentatív vagy analóg módon emberre is alkalmazható.
Vagyis itt akkora lendülettel rúgod be a saját kapudba a labdát, hogy utána még a közönséget is felszólítod tapsolni.
És ez különösen fontos a Zsolt 82 vitájában. Ha az „elohim” puszta alkalmazása önmagában azt bizonyítaná, hogy valaki a Felséges valamiféle természet szerint isteni sarja, akkor Mózes esetét is be kellene illesztened a mennyei genealógiádba. Mivel te magad sem teszed, hallgatólagosan elismerted: az „elohim” megnevezésből önmagában nem következik az általad felépített ontológia.
5. Zsolt 82: a „mennyei tanács” még nem a te henoteista családfád
Jöjjön a Zsolt 82.
Itt érdemes tisztán beszélni. A zsoltár értelmezésében valóban létezik olyan mai tudományos irány, amely mennyei tanácsot és mennyei lényeket lát az „elohim” mögött. Ezt nem szükséges letagadni. A katolikus ember nem attól lesz katolikus, hogy úgy tesz, mintha bibliatudomány nem létezne.
De ebből még mindig nem következik az, amit te állítasz.
Mert te nem egyszerűen ezt mondod:
„A Zsolt 82-ben szerintem mennyei lények szerepelnek.”
Te ennél egy egész mitológiai emeletes házat húzol rá:
ezek természet szerint „Fiú Istenek”;
Elyon egy tőlük különálló legfelsőbb Isten;
YHWH csak egyik fia ennek a felsőbb Istennek;
YHWH-t később kenték fel társai fölé;
ebből lett „Istenek Istene”;
majd ő kapta sorshúzás útján Izraelt.
Ezek közül a Zsolt 82 egyiket sem mondja.
A zsoltár azt mondja, hogy Isten ítélkezik az „istenek” között, igazságtalanságukért megfeddi őket, majd kijelenti, hogy bár „istenek” és a Felséges fiai, mégis elbuknak. A vers végén pedig Isten kap felszólítást arra, hogy ítélje meg a földet, mert övé valamennyi nemzet.
A szövegben sehol nincs egy mondat, hogy:
„És az egyik közülük YHWH vala, akit az ő Istene társai fölé kent.”
Ez a mondat a te rendszeredben létezik, nem a Zsolt 82-ben.
Ráadásul a keresztény értelmezési hagyományban nagyon régi az emberi vonatkozás. Ágoston kategorikusan emberekre alkalmazta a zsoltár „isteneit”, és a katolikus bibliai jegyzet Jn 10 alapján ugyancsak Izrael bíráira mutat. Tehát amikor azt állítod, hogy az emberi értelmezés valami késői „istentelen” találmány, nem egyszerűen eltérő exegézist képviselsz: történetileg valótlant állítasz az értelmezési hagyományról.
De tegyük meg neked a lehető legnagyobb engedményt: legyenek a Zsolt 82 „istenei” valóban mennyei teremtmények.
És?
A katolikus monoteizmusnak ettől nem lesz gyomorrontása. A Biblia használhat magasztos isteni terminológiát teremtett mennyei hatalmasságokra. A kérdés nem az, hogy léteznek-e angyalok, mennyei fejedelemségek vagy más teremtett szellemi lények. A kérdés az, hogy van-e egynél több örök, teremtetlen, önmagától való Isten.
Erre a katolikus válasz változatlanul: nincs.
A te érvelésed ott hibás, hogy a „valakit elohimnak neveznek” állításból azonnal átugrasz a „tehát ugyanolyan értelemben Isten, ahogyan a Felséges Isten” állításra. Ezt a hidat azonban nem a Szentírás építette. Te rajzoltad oda filctollal.
6. Zsid 1: a „társai, az istenek” kifejezést egyszerűen te írod bele a Bibliába
Itt érkezünk a szöveged egyik leglátványosabb hibájához.
Azt állítod, hogy a Zsidókhoz írt levél első fejezete a Zsolt 45-re hivatkozva arról beszél, hogy a Fiút Isten „társai, az istenek fölé” kente.
Csakhogy a Zsid 1,9-ben nincs ott az, hogy „istenek”.
A görög szó:
μετόχους
jelentése: társak, részesek, társulók, társak valamiben.
Nincs mellette θεούς. Nincs ott „istenek”. Nincs „Fiú Istenek társasága”. Nincs mennyei istengyűlés. Ezt a főnevet te illeszted a mondatba.
Ez nem értelmezési különbség. Ez szövegkiegészítés.
A Zsid 1 tényleges érvelése ráadásul éppen az ellenkező irányba halad. A szerző sorra állítja szembe a Fiút az angyalokkal. Melyik angyalnak mondta Isten valaha: „Fiam vagy”? Az angyalok imádják a Fiút. Az angyalok szolgáló lelkek. A Fiúról viszont ezt mondja: „Trónod, ó Isten, örökkön-örökké”, majd közvetlenül ezután a Fiúra alkalmazza a teremtőről szóló kijelentést: ő alapozta meg kezdetben a földet, az ég az ő kezének műve; a teremtett világ elmúlik, ő megmarad.
Ez volna szerinted annak a bizonyítéka, hogy a Fiú egy isteni ranglétrán feljebb előléptetett isten a többi isten között?
Éppen ellenkezőleg. A fejezet retorikai szerkezete az, hogy a Fiú nem tartozik az angyali szolgák kategóriájába. Ő az, akit az angyalok imádnak, akit Istennek és Úrnak szólít a szöveg, és akire a teremtőre vonatkozó zsoltári kijelentést alkalmazza.
A „felkent társai fölé” kifejezés sem azt jelenti, hogy előtte egyenrangú kisistenként üldögélt velük valamiféle égi váróteremben. A Zsidókhoz írt levél krisztológiáját nem lehet egyetlen költői kifejezésből úgy átépíteni, hogy közben a fejezet többi tizenhárom versét udvariasan kiküldjük kávészünetre.
A katolikus hit itt sokkal következetesebb: a Fiú nem teremtett isten, hanem az Atyával egylényegű örök Fiú. Nem három istenben hiszünk, hanem egy Istenben három személyben; az isteni természet nem három részre oszlik. Ez a katolikus Szentháromság-tan egyik legelemibb tétele.
A te olvasatodhoz tehát előbb hozzá kell írni egy hiányzó „istenek” szót a Zsid 1,9-hez, majd figyelmen kívül kell hagyni a fejezet Fiú–angyal ellentétét. Ez nem exegézis. Ez egy előre megírt rendszer bibliai díszletezése.
7. „Mózestől Pálig minden igaz zsidó tudta” – erre a történelmi univerzális állításra bizonyíték helyett csak hangerőt adsz
Többször kijelented, hogy az „igaz hitű zsidók” Mózestől Pál apostolig mind tudták: Izrael Istene egy a Felséges istenfiai közül.
Ez óriási történeti állítás.
Ehhez képest bizonyítékként ugyanazt a néhány szöveget forgatod körbe: Zsolt 82, Zsolt 45, MTörv 32, 1Kor 10, Józs 22.
De egyik sem mondja ki azt a rendszert, amelyet rájuk húzol.
Már maga a Második Törvénykönyv is kijelenti YHWH-ról: „YHWH, a ti Istenetek az istenek Istene és urak Ura.”
Ugyanez a könyv azt hangsúlyozza, hogy YHWH az Isten, és nincs más rajta kívül; a 32. fejezet végén pedig maga a beszélő Isten jelenti ki, hogy ő egyedül van, és nincs mellette más isten.
Ehhez képest azt mondani, hogy „minden igaz zsidó” egy, az Atya és YHWH között felállított isteni genealógiában hitt, nem a bibliai adatok összegzése, hanem egy modern rekonstrukció egyetemes történelmi dogmává emelése.
Mellesleg a katolikus álláspont különösen alkalmatlan arra, hogy azzal vádold, valami idegen istent próbálna Izrael Istenének helyébe állítani. A Katolikus Egyház Katekizmusa kifejezetten vallja, hogy nem más Istenben hiszünk, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében. A katolikus tanítás szerint az egyetlen igaz Isten Izrael történetében nyilatkoztatta ki magát, és Krisztus nem egy rivális istenségként érkezik e mellé.
Te pontosan azt választod ketté, amit a keresztény kinyilatkoztatás egybe tart: Izrael Istenét és Jézus Krisztus Atyjának isteni azonosságát.
8. 1Kor 10: „a szikla Krisztus volt” – igen; „tehát Krisztus egy Elyon alatt álló kisisten volt” – nem
Az 1Kor 10,4 kétségtelenül nagyon magas krisztológiájú szöveg: Pál az exodus eseményeit Krisztusra vonatkoztatja, és azt mondja, hogy a lelki szikla Krisztus volt.
Katolikusként ezzel természetesen semmi bajunk. Ellenkezőleg: Krisztus preegzisztenciájának és az üdvtörténetben való isteni működésének csodálatos tanúsága.
A baj ott kezdődik, amikor te hozzáteszed:
„ebből következik, hogy Krisztus Izraelnek egy Elyon nevű magasabb Isten által kijelölt alacsonyabb istene volt.”
Nem következik.
Pál ugyanabban a korinthusi levélben előzőleg ezt írja: „nincs Isten, csak egy”, majd az egy Istenről, az Atyáról és az egy Úrról, Jézus Krisztusról beszél, akitől, illetve aki által minden van.
Ez nem egy politeista vagy henoteista névsor:
„első számú Isten: Elyon; második számú isten: Krisztus; alatta további fiúistenek.”
Pál ennél sokkal radikálisabb állítást tesz: Jézus Krisztust az egy Isten teremtő és üdvözítő azonosságának terébe helyezi.
Az 1Kor 10 tehát remek bizonyíték arra, hogy Pál számára Krisztus nem egyszerűen názáreti emberként kezdett létezni. Arra azonban nulla bizonyíték, hogy a zsidók „kezdettől fogva” egy mennyei fiúisten-panteont ismertek volna, és Krisztust annak rangelső tagjaként tisztelték.
Megint ugyanaz történik: a bibliai mondat első felét idézed, majd a második felét a saját metafizikáddal írod meg.
9. Józs 22,22: sikerült pont YHWH-t kihagynod abból a bizonyítékodból, amely YHWH-ról beszél
A Józs 22,22-re történő hivatkozásod már majdnem komikus.
Azt idézed:
„Az Istenek Istene az Úr…”
majd zárójelben hozzáteszed:
„El Elohim”.
Csakhogy a héberben a szöveg nem pusztán „El Elohim”.
Az ottani ünnepélyes formula kifejezetten tartalmazza a négybetűs istennevet, YHWH-t. A katolikus bibliai jegyzet külön felhívja erre a figyelmet: a héber mondat az isteni YHWH nevet az El és Elohim istencímekkel együtt halmozza, éppen a hitvallás erejének fokozására.
Magyarul: azt a verset idézed annak bizonyítására, hogy az „Istenek Istene” nem YHWH, amelynek héber szövege éppen YHWH-t azonosítja ezzel az Istennel.
Ez már nem egyszerű öngól. Ez olyan öngól, amely után a játékos a stadion hangosbemondóján közli, hogy valójában az ellenfél kapujába talált.
És olvasd el a fejezet egész szövegét. Folyamatosan:
- „YHWH, a ti Istenetek”;
- „Izrael Istene”;
- hűség YHWH-hoz;
- ne forduljanak el YHWH-tól;
- az oltár tanúsítja, hogy YHWH az Isten.
A végén az oltár éppen annak tanújele, hogy YHWH az Isten.
Ha tehát Józs 22,22-t a „JHWH egy hamis borjúisten, az igazi Isten pedig egy másik isten” elmélet támogatására szeretnéd használni, előbb el kellene távolítanod a versből YHWH nevét, majd el kellene távolítanod a fejezetből további körülbelül minden második mondatot.
Filológiának kissé költséges módszer.
10. A maszoréták nem a IX. században „állították össze” az Ószövetséget
A maszoréta szövegről szóló állításaidban összekevered a kéziratok korát, a szöveghagyomány korát, valamint a magánhangzó- és akcentusjelölés korát.
Igen: a teljes vagy nagy terjedelmű fennmaradt maszoréta kódexek középkoriak. Ez közismert.
Nem: ebből nem következik, hogy a maszoréták a IX–XV. században „összeállították” vagy saját kútfőből megírták volna azt a mássalhangzós bibliai szöveget, amelyet közvetítettek.
A héber Biblia szövegtörténetének szakirodalma kifejezetten különválasztja a kettőt. A maszoréta hagyomány mássalhangzós alapja sokkal régebbi, míg a magánhangzójelek, hangsúlyjelek és a maszoréta jegyzetapparátus középkori munkálatok eredményei. A cambridge-i összefoglalás szerint a maszoréta mássalhangzós hagyomány egészen a Második Templom korából fennmaradt legkorábbi bibliai kéziratokig visszakövethető; számos qumráni kézirat olyan közel áll a későbbi maszoréta szöveghez, hogy proto-maszorétának nevezik őket.
És itt jön az a bizonyíték, amelyet az elméleted nem tud kibeszélni: a Holt-tengeri tekercsek.
Az Izraeli Régészeti Hatóság összefoglalása szerint a qumráni bibliai kéziratok a Kr. e. III. századtól a Kr. u. I. századig terjednek, és sok közülük feltűnően közel áll a hagyományos maszoréta szöveghez, noha több mint ezer évvel régebbiek a középkori kódexeknél. Természetesen vannak szövegváltozatok is; éppen ezért beszélünk valódi szövegkritikáról.
A helyes következtetés tehát:
„A Septuaginta egy korábbi héber szövegállapot fontos tanúja, a maszoréta hagyomány pedig egy másik, ugyancsak nagyon régi héber szöveghagyomány középkori, rendkívül gondos rögzítése; a Holt-tengeri tekercsek segítségével esetenként összehasonlíthatjuk ezeket.”
A te következtetésed:
„A Septuaginta régebbi a középkori kódexeknél, tehát ami eltér, azt a maszoréták ezer évvel később találták ki.”
Ez körülbelül olyan szövegkritika, mintha valaki azt mondaná: egy XVI. századi nyomtatott Cicero-kiadás szövegét csak a XVI. században írhatták, mert maga a papír akkor készült.
11. JHWH nem a IX–X. században „jelent meg ismét”: Qumran itt különösen könyörtelenül tönkreteszi az elméletedet
Azt állítod, hogy a JHWH név a talmudista maszoréták írásaiban jelent meg újra a IX–X. században.
Ez régészetileg tarthatatlan.
A qumráni kéziratokban maga a tetragrammaton, a négybetűs istennév is megtalálható, jóval a középkori maszoréták előtt. Az Izraeli Régészeti Hatóság még azt a sajátos írásszokást is dokumentálja, hogy több qumráni tekercsben a YHWH nevet óhéber betűformákkal írták, miközben a szöveg többi része az akkori szokásos négyzetes írással készült.
Ezzel a „maszoréták a IX–X. században elővették a JHWH nevű borjúistent” történet gyakorlatilag véget is ér.
Nem teológiai ellenérv végzett vele.
Nem „római propaganda”.
Nem „katolikus tévtanító”.
Egy több mint ezer évvel korábbi pergamendarab.
Ráadásul a katolikus Egyház hivatalos liturgikus dokumentuma maga nevezi YHWH-t Izrael Istene szent négybetűs nevének, és kifejti, hogy a zsidó hagyomány tiszteletből nem ejtette ki, hanem „Adonáj”-jal helyettesítette; a görög hagyomány ennek megfelelően „Küriosz”, vagyis „Úr” alakot használt. A dokumentum éppen a Septuaginta ősi gyakorlatára hivatkozik.
Tehát a történeti kép éppen az ellenkezője annak, amit előadsz. A tetragrammaton nem középkori római-zsidó import. A középkori maszoréták egy sokkal régebbi név hagyományát örökölték.
A „Jehova” kiejtési forma története természetesen külön kérdés a YHWH négy mássalhangzós név történetétől. Ezt a kettőt összekeverni és abból azt következtetni, hogy maga YHWH is középkori találmány: etimológiai háromkártya.
12. Az egyiptomi „Jahó” sem lesz ettől borjúisten
Az egyiptomi zsidókra tett utalásodnak van egy valós történeti magja, csak mire nálad célba ér, már egészen más állattá változik.
Az elephantinéi zsidó közösség valóban használta a Jahó/Jahu névalakot, és Egyiptomban saját templomuk is volt ennek az Istennek. Erről valódi történeti dokumentumaink vannak.
De ebből nem következik, hogy Jahó „egyiptomi borjúisten” volt.
Az, hogy egy Egyiptomban élő zsidó közösség vallásgyakorlata szinkretisztikus elemeket is mutatott, nem változtatja át YHWH-t valamely egyiptomi bikaistenséggé. Egy vallási közösség szinkretizmusa nem bizonyítja, hogy az általa tisztelt minden istenség egyiptomi eredetű.
Ez megint ugyanaz a módszer:
veszel egy igaz részletet: Egyiptomban élő zsidók „Jahó” néven tisztelték Izrael Istenét;
mellé teszel egy másik igaz részletet: Egyiptomban létezett bikakultusz;
közéjük rajzolsz egy nyilat;
majd kijelented, hogy „Jahó tehát egyiptomi borjúisten”.
A nyíl azonban maga volna a bizonyítandó állítás.
Ráadásul a Jahó/Jahu névalak jelenléte az V. századi Kr. e. elephantinéi közegben megint csak a te középkori eredetelméleted ellen dolgozik. Éppen azt bizonyítja, amit eltüntetni szeretnél: az Izrael Istenéhez kapcsolódó névformák több mint ezer évvel a maszoréták előtt is dokumentáltak.
13. A Mésa-sztélével sikerül megint az ellenkezőjét bizonyítanod annak, amit állítasz
Mésa moábita király sztéléjére hivatkozol annak igazolására, hogy Omri állítólag egy „JHWH nevű borjúisten” templomát foglalta el, és ebből próbálod levezetni Izrael elfordulását a „Khrisztosz Istentől”.
Csakhogy a Mésa-sztélé tényleges vallási szereposztása ennél meglehetősen világos.
Mésa istene Kámos.
A felirat szerint Mésa Kámos nevében harcol Izrael ellen. Izraelhez, Nebóhoz kapcsolódóan pedig YHWH kultikus tárgyait említi, amelyeket Mésa zsákmányként Kámos elé visz. A sztélé tehát éppen azt mutatja, hogy a moábita király szemszögéből:
- Kámos Moáb istene;
- YHWH Izraelhez tartozó istenség.
A sztélé körülbelül Kr. e. 840-re datálható, tehát ez ismét egy több mint másfél évezreddel a maszoréták előtti tanúság.
A te történeted szerint Omri azért válik bálványimádóvá, mert YHWH-t kezdi imádni; a Mésa-sztéléből viszont az derül ki, hogy a moábiták számára YHWH Izrael kultuszához tartozik, és Mésa éppen ellenséges istenének, Kámosnak ajánlja fel az Izraeltől zsákmányolt YHWH-kultusztárgyakat.
Hogyan lesz ebből „Omri elfoglalta a JHWH-borjúisten templomát”?
Úgy, hogy előbb kifordítod a felirat szereplőinek viszonyát, aztán a kifordított változatot idézed bizonyítékként.
A feliratból lehet komoly történeti kérdéseket feltenni az óizraeli vallás fejlődéséről, kultuszhelyeiről és vallási sokféleségéről. De azt nem lehet belőle becsületesen kiolvasni, hogy volt egy ősi, YHWH-val szemben álló „Khrisztosz Isten”-kultusz, amelyet Omri lecserélt az egyiptomi borjú-JHWH-ra.
A „Khrisztosz Isten” ebben a történelmi rekonstrukcióban nem a sztélén szerepel.
Megint te szerepelteted.
14. Az asszír száműzetés okáról 2Kir 17 olyan egyértelműen mond neked ellent, hogy itt már nincs hová menekülni
Azt állítod, hogy Izrael tíz törzsének királyságát azért adta Isten Asszíria kezére, mert elfordultak a „Khrisztosz Istentől”, és JHWH-t kezdték imádni.
Ehhez képest olvasd el 2Kir 17-et.
Nem egy katolikus kommentárt.
Nem egy „maszoréta tévtanító” magyarázatát.
A történet saját teológiai értelmezését.
Izrael száműzetése azért történt, mert:
„vétkeztek YHWH, az ő Istenük ellen”, „más isteneket tiszteltek”, bálványokat szolgáltak, Baalnak szolgáltak, elhagyták YHWH, az ő Istenük parancsait.
Majd a szöveg összegzése szerint YHWH eltávolította Izraelt színe elől.
Ez szóról szóra a te konstrukciód ellenkezője.
A te változatod:
„Azért büntették meg őket, mert YHWH-t imádták.”
A Királyok könyve:
„Azért büntette meg őket YHWH, mert elhagyták YHWH-t és más isteneket imádtak.”
Itt már nincs fordítási menekülőút, nincs „elohim lehet ezt vagy azt jelent”, nincs zsoltárköltészeti bizonytalanság. A fejezet hosszú teológiai magyarázatban ismétli ugyanazt.
Sőt, még a két borjú is szerepel a bűnök között – de a szöveg nem azt mondja, hogy YHWH maga volt a borjú, hanem a borjúképek készítését és a többi bálványkultuszt éppen YHWH parancsainak megszegéseként ítéli el.
Ez azért lényeges, mert a bibliai aranyborjú-polemika természetét is kifordítod. A Szentírás nem azért kárhoztatja a borjúkultuszt, mert YHWH valójában egy gonosz borjúisten, akivel szemben létezik egy másik „Khrisztosz Isten”. Hanem azért, mert Izrael tiltott képmással és idegen kultikus formával torzítja el az egyetlen Isten tiszteletét.
A 2Kir 17-re adott rendszered ezért nem alternatív értelmezés.
Szövegszerűen fordított értelmezés.
15. MTörv 32: „Elyon egy másik isten, YHWH pedig az egyik fia” – ezt nem a vers mondja, hanem te
A MTörv 32,8–9 kétségtelenül az egyik legérdekesebb hely az egész vitában.
A korai szövegtanúk alapján nagyon komolyan veendő az „Isten fiai” olvasat a 8. versben. Ezt nem kell kerülgetni.
A gond ott van, hogy te az „Isten fiai” szövegváltozat után szó nélkül beillesztesz még egy állítást:
„Elyon nem YHWH.”
A vers ezt nem mondja.
A szöveg szerint a Felséges meghatározza a népek határait, majd azt olvassuk, hogy YHWH része az ő népe, Jákob az öröksége.
Ebből valóban született olyan modern történeti rekonstrukció, amely egy korábbi isteni tanács hagyományát látja a háttérben. Léteznek azonban olyan tudományos értelmezések is, amelyek YHWH-t azonosítják Elyonnal. Már csak ezért is tudománytalan a te változatodat úgy előadni, mintha a héber mondat végére oda volna írva: „Megjegyzés: Elyon és YHWH két különböző istenség.” Nincs odaírva.
És főleg: ugyanennek az éneknek a saját további szövege nem a te henoteista rendszeredet bontja ki.
A 12. versben YHWH egyedül vezeti Izraelt, és nincs mellette idegen isten. A későbbi szakaszban a hamis kultusz tárgyait olyan démonokként és „nem-istenekként” bélyegzi meg, amelyeket Izraelnek nem kellett volna tisztelnie. A 39. vers pedig a lehető legkeményebb monoteista formulával zárja le a kérdést: Isten kijelenti, hogy ő az, ő egyedül, és nincs más isten mellette.
Ráadásul MTörv 10,17 YHWH-t nevezi „az istenek Istenének és urak Urának”.
Te viszont a rendszeredben ezt a címet a YHWH-tól megkülönböztetett Krisztusra akarod lefoglalni.
A Második Törvénykönyv erre egyszerűen nem hajlandó.
Ezért a MTörv 32-ből maximum ezt mondhatod becsületesen:
„A 8–9. vers őrizhet egy ősi isteni tanács-képzetet, és az eredeti szöveg történetéről tudományos vita folyik.”
Azt viszont már nem:
„Ez bizonyítja, hogy a zsidók tudták: Elyon a legfelsőbb Isten, YHWH pedig egyik istenfia, akinek sorsolással jutott Izrael.”
Ez utóbbi egy rekonstrukció plusz további spekuláció, nem a vers puszta jelentése.
16. „Istenek Istene” nem azt jelenti, hogy az igaz Isten egy panteon főnöke
A te egész rendszered egyik motorja az „Istenek Istene” cím.
Úgy kezeled, mintha nyelvtanilag csak ezt jelenthetné:
„létezik több valódi, természet szerint isteni lény, és ezek egyikét a többiek fölé előléptették”.
Csakhogy a bibliai nyelv ennél sokkal gazdagabb.
A „királyok Királya” sem azt jelenti, hogy az illető ugyanolyan rangú király volt, mint a többiek, csak egy választáson elnökké nevezték ki. Az „urak Ura” sem egy ontológiai fajmegjelölés. Ezek felsőfokú uralmi formulák: az egyetlen Isten abszolút fölényét fejezik ki minden olyan létezővel vagy hatalommal szemben, amelyet emberek vagy bibliai szerzők „istennek”, „úrnak”, „fejedelemnek” nevezhetnek.
Éppen ezért tudja Pál egyszerre kijelenteni, hogy vannak „úgynevezett istenek” az égben és a földön, és azonnal utána, hogy számunkra egy az Isten.
Te az első mondatot megtartod, a másodikat pedig olyan gyorsan hagyod el, mintha tüzet fogott volna.
A keresztény monoteizmus nem azt állítja, hogy a Bibliában a „theos/elohim” hangalak kizárólag egyetlen referensre használható. Azt állítja, hogy egyetlen teremtetlen, önmagától való, abszolút isteni természet van.
Ezért nevezhet a Biblia másokat képletesen, funkcionálisan vagy alárendelt értelemben isteneknek anélkül, hogy létrejönne a te mennyei olimpuszi családfád.
17. A „társai fölé felkent” kifejezésből nem következik, hogy Krisztus csak felkenése után lett Istenek Istene
Újra és újra azt állítod, hogy a Fiú úgy „lett” Istenek Istene, hogy Istene társai fölé felkente.
Ez a Zsid 1 teljes krisztológiájával ütközik.
A Fiú ott nem úgy jelenik meg, mint aki előbb egy azonos ontológiai osztályba tartozó istenecske, majd valamiféle mennyei előléptetésben vezető beosztást kap.
A fejezet elejétől fogva:
- általa alkotta Isten a világot;
- ő Isten dicsőségének kisugárzása;
- ő hordozza a mindenséget hatalmas szavával;
- az angyalok imádják;
- Istennek szólítják;
- Úrként neki tulajdonítják a föld és ég teremtését;
- az angyalok pedig szolgáló lelkek.
Ez nem „rangemelés egy isteni fajon belül”.
A katolikus hit éppen ezért különbözteti meg Krisztus örök istenségét az üdvtörténetben végbemenő felkenetés, megtestesülés, megdicsőülés és királyi uralom különböző mozzanataitól. Az örök Fiú nem akkor kezdett Isten lenni, amikor Messiásként felkentetett.
A niceai hitvallás ennek klasszikus tömörsége: a Fiú született, de nem teremtmény, egylényegű az Atyával, és általa lett minden.
Ha pedig azzal próbálsz menekülni, hogy a Fiúnak „Istene” van, tehát ő alacsonyabb rendű isten, akkor egyszerűen összekevered a személyek közti viszonyt és – a megtestesülés után – Krisztus valóságos emberségét az isteni természet kérdésével. A katolikus hit nem két Krisztust ismer, hanem egy és ugyanazon Fiút, valóságos Istent és valóságos embert.
18. A „római császárok által létrehozott álkeresztény egyház” története időrendileg is szétesik
Azt állítod, hogy JHWH tisztelete a „római császárok által létrehozott, Róma főpapja által vezetett álkeresztény egyházakban” kezdődött.
Már a szöveghagyomány önmagában megsemmisíti ezt.
A kereszténységet megelőző Septuaginta Izrael Istenének négybetűs nevét a zsidó olvasási hagyományhoz kapcsolódóan „Úr”-ként adta vissza. Ezt a nyelvet örökli az Újszövetség. A katolikus liturgikus hagyomány éppen ezért ma sem a tetragrammaton hangos kiejtését erőlteti, hanem az ősi „Úr” megfelelőt használja.
Tehát ahhoz, hogy a római császárok „bevigyék” YHWH-t a kereszténységbe, előbb időgéppel vissza kellett volna menniük a hellenisztikus zsidósághoz, Qumranba, a Mésa-sztélé korába és magához a héber bibliai hagyományhoz.
Ez a történet kronológiailag körülbelül olyan jól működik, mint amikor valaki azt állítja, hogy Mátyás király terjesztette el Magyarországon a bronzkort.
19. Az Izraelre mondott ítéleti jóslatod katolikusnak sem nem katolikus, sem nem biblikusan igazolható abból, amit idézel
Azt írod:
„Amíg Izrael nem tér meg a JHWH isten imádatából […] addig az Istenek Istene sem könyörül Izraelen.”
Ez nem egyszerűen egy újabb hibás következtetés, hanem katolikus szempontból különösen problémás.
A Katolikus Egyház természetesen vallja, hogy az üdvösség Krisztusban van, és várja minden ember Krisztushoz való eljutását. De ebből egyáltalán nem következik, hogy a zsidó népet úgy lehetne bemutatni, mint amely „egy egyiptomi borjúistent” imád, és amelyen Isten addig nem könyörül.
A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten elutasítja azt a beállítást, hogy a zsidók Isten által egyszerűen elvetett vagy megátkozott nép volnának; hangsúlyozza Ábrahám népével a kereszténység mély lelki kapcsolatát, és Pál alapján emlékeztet arra, hogy Isten ajándékai és meghívása visszavonhatatlanok.
Még erősebben fogalmaz a Katolikus Egyház Katekizmusában idézett ősi keresztény hagyomány: nem egy másik Istenben hiszünk, mint Izrael, hanem ugyanabban, aki atyáikat Egyiptomból kihozta, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében.
Krisztus nem azért jött, hogy bejelentse:
„Eddig rossz Istent, YHWH-t követtetek, most bemutatom nektek az igazi, másik Istent.”
Éppen ellenkezőleg: az egész újszövetségi dráma azon alapul, hogy Jézus Izrael Istenének ígéreteit teljesíti be.
20. A végső probléma: állandóan összekevered a szót, a referenst és az ontológiát
Az egész érvelésed ugyanarra a háromszoros kategóriahibára épül.
Először meglátod az elohim/theos szót.
Utána eldöntöd, hogy akire alkalmazzák, az szükségképpen „isten” ugyanabban az ontológiai értelemben, mint a teremtetlen Isten.
Majd ha több ilyen szereplőt találsz, létrehozol egy valódi istenekből álló mennyei családot.
Csakhogy sem a héber, sem a görög szóhasználat nem működik ilyen primitív egy-egy megfeleltetéssel.
A Szentírás képes ugyanazt vagy rokon isteni terminológiát használni:
- az egyetlen igaz Istenre;
- hamis bálványokra;
- pogány „istenekre”;
- mennyei lényekre;
- reprezentatív értelemben emberekre.
Ebből nem az következik, hogy valamennyien ugyanahhoz a metafizikai fajhoz tartoznak.
Szent Ágoston már régen világosan megfogalmazta ezt a különbséget: az egyetlen Isten önmagától Isten; másokat a Szentírás részesedés vagy kegyelem szerint nevezhet isteneknek, de ettől nem lesznek vele természet szerint egyenrangú istenségek.
A katolikus tanítás pedig ugyanezt a szükséges különbségtételt viszi végig Krisztus esetében: a Fiú nem egyike a kegyelemből vagy teremtettségük alapján „isteni” lényeknek, hanem teljesen és egészen ugyanazt az egyetlen isteni természetet birtokolja, mint az Atya és a Szentlélek. Ezért nem három Istenről beszélünk.
21. Összegzés: nem az a baj a rendszereddel, hogy merész, hanem hogy a kulcshelyeken hozzá kell írnod a Bibliához
Nézzük végül, mi marad az állításaidból, ha a nagybetűs jelszavakat, az „istentelen tévtanítózást” és a hangerőt lehalkítjuk.
Azt mondtad, emberre soha nem alkalmazható az isteni megnevezés. Kiv 7,1-nél magad ismerted el, hogy Mózesre alkalmazható reprezentatív értelemben.
Azt mondtad, a bírák értelmezése valami ostoba késői találmány. Krisztus Jn 10-i idézetének katolikus értelmezési hagyománya és már Szent Ágoston is emberi referenst ismer.
Azt mondtad, Kiv 21,6 Septuagintája csak úgy keletkezhetett, ha más héber szöveg állt a fordítók előtt. Nem tudod ezt bizonyítani; a görög szöveg éppenséggel „Isten törvényszékeként” értelmezi a kifejezést.
Azt mondtad, egy magyar zsidó fordítás „bírák” szava bizonyítja, hogy a héber szövegben nincs „elohim”. Ezzel a fordítást összetévesztetted az eredetivel.
Azt mondtad, a maszoréták több mint ezer évvel később állították össze ezt a héber szöveget. Qumranban több mint ezer évvel a középkori kódexek előtt már jelen van a maszoréta mássalhangzós hagyományhoz igen közeli szövegtípus.
Azt mondtad, JHWH neve csak a IX–X. században jelenik meg újra. Qumráni kéziratokban maga a tetragrammaton áll előttünk több mint ezer évvel korábbról.
Azt mondtad, Józs 22,22 a YHWH-tól különböző „Istenek Istenéről” tanúskodik. A héber mondat kifejezetten YHWH nevét tartalmazza az El és Elohim címekkel együtt.
Azt mondtad, a Zsid 1 szerint Krisztust „társai, az istenek” fölé kenték. Az „istenek” szó nincs a versben. A fejezet ehelyett a Fiút szembeállítja az angyalokkal, Istennek és Úrnak nevezi, és hozzá rendeli a teremtés művét.
Azt mondtad, Mésa bizonyítja a JHWH-borjúisten kultuszának történetét. A Mésa-sztélé Mésa isteneként Kámost mutatja be, YHWH-t pedig az izraelita ellenség kultuszához kapcsolja.
Azt mondtad, Izrael azért került asszír fogságba, mert JHWH-t imádta. A 2Kir 17 explicit módon azt mondja, hogy azért, mert vétkezett YHWH ellen, elhagyta parancsait és más isteneket szolgált.
Azt mondtad, MTörv 32 bizonyítja, hogy Elyon a YHWH fölött álló külön Isten. A vers ezt nem mondja ki, a fejezet pedig YHWH kizárólagos uralmát hangsúlyozza, végül kijelenti, hogy nincs más isten mellette.
És ez végül a rendszered legsúlyosabb problémája.
Nem az, hogy „szokatlan”.
Nem az, hogy szembemegy a katolikus tanítással.
Hanem az, hogy mindig ott kell hozzátenned még egy mondatot, ahol a bizonyítani kívánt tanításnak végre meg kellene jelennie a bibliai szövegben.
A Zsolt 82 mondja: „istenek vagytok.” Te hozzáteszed: „tehát mind természet szerint isteni fiai Elyonnak.”
A MTörv 32 mondja: „a Felséges… YHWH része pedig Jákob.” Te hozzáteszed: „tehát Elyon és YHWH két külön Isten, és YHWH Elyon egyik fia.”
A Zsolt 45 és Zsid 1 mondja: „társaid fölé kent.” Te hozzáteszed: „társaid, az istenek fölé” – holott ez a szó ott sincs.
Az 1Kor 10 mondja: „a szikla Krisztus volt.” Te hozzáteszed: „tehát ő volt Izrael alárendelt fiúistene.”
A Mésa-sztélé említi YHWH kultusztárgyait Izraellel kapcsolatban. Te hozzáteszed: „tehát YHWH egy egyiptomi borjúisten volt.”
A maszoréta kódexek középkoriak. Te hozzáteszed: „tehát a mássalhangzós bibliai szöveget is akkor találták ki” – miközben Qumran fizikailag ott fekszik az asztalon és kineveti ezt az időrendet.
Ezt nevezed te „tényeknek”.
Én inkább úgy fogalmaznék: van néhány valódi filológiai adatod, amelyek közé olyan mennyiségű saját teológiai kötőanyagot öntöttél, hogy végül már alig látszik, hol végződik a bibliai mondat és hol kezdődik a magánkinyilatkoztatásod.
A katolikus hitnek ezzel szemben nincs szüksége sem egy egyiptomi borjú-JHWH összeesküvésre, sem középkori maszoréta bibliahamisításra, sem olyan „társ-istenekre”, akiket előbb bele kell írni a Zsid 1-be.
A hitvallása sokkal egyszerűbb, és – nem mellékesen – a teljes bibliai tanúságot sokkal kevésbé kell hozzá megoperálni:
egy az Isten.
Az az Isten, aki Izraelnek kinyilatkoztatta magát, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene; nem egy gonosz vetélytársa Krisztusnak. A Fiú pedig nem egy teremtett fiúisten a mennyei sokaságból, akit sikeres égi karrierje végén társai fölé előléptettek, hanem az öröktől fogva született, nem teremtett Fiú, az Atyával egylényegű igaz Isten. Benne nem egy másik Isten érkezik Izrael Istenének leváltására, hanem ugyanannak az egy Istennek az örök Igéje lett emberré.
A Szentháromság pedig nem henoteizmus keresztény nyakkendőben, hanem éppen a fordítottja: az egyetlen isteni természet három valóságosan különböző személyben – nem három isten, nem egy főisten és beosztott istenfiai, nem égi dinasztia.
Úgyhogy amikor legközelebb azzal kezded, hogy „maradjunk a tényeknél”, ezen a ponton készséggel egyet lehet érteni veled.
Csak akkor tényleg maradjunk náluk.
És ne egészítsük ki őket minden második vers után azzal a mondattal, amelyre az elméletnek éppen szüksége volna.
nincs annyi időm, hgy leválogassam neked. ott van a héber nyelvben. amit a forditók valamiért lenyeltek...
-------------------------------------------
Hiába van ott abban a maszoréta forrásban, ami i.sz. a 9.-15 század között lett összeállítva?
A septuaginta fordítók több mint egy évezreddel korábban fordítottak, ebből nem is fordíthattak.
Eddig azt állítottad, hogy a 2. Mózes 21:6-ban nevezi az írás a az emberi bírákat isteneknek.
Erre a 207409-es hozzászólásomban így reagáltam:
Akkor nézzük, mi is az igazság a 2. Mózes 21:6-ban leírtakkal kapcsolatban!
Kezdjük mindjárt azzal, hogy azt állítod, hogy a Septuaginta fordítói fordították az Elohimot, bírákra és emberi bírákra alkalmazva azt.
Honnan veszed, azt a képtelenséget, hogy a Septuaginták előtt ugyanaz az írás szöveg volt, amit te a maszoréták írásából idéztél. Ha a Septuaginta fordítók a 2. Mózes 21-6-ban azt írják τοῦ θεοῦ (tou theou (tou theou) - aminek jelentése: „az Istené” vagy „az Isten…” (birtokos eset). ógörög (újszövetségi vagy koiné) kifejezés, amelyben a τοῦ a névelő birtokos esete, a θεοῦ pedig a θεός (isten) szó birtokos nyelvtani alakja, annak csak egyetlen oka lehetett , mégpedig az, hogy az általuk ismert fordítandó szövegben az állt, hogy a szolgát a bírák elé vitték és nem az, hogy Elohim( istenek ) elé vitték.
2. Mózes 21: 5 De ha a szolga azt mondaná: Szeretem az én uramat, az én feleségemet és fiaimat, nem akarok felszabadulni: 6 Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja által az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké.(Károli).
2.Mózes 21: 5. Ha azonban azt mondja a szolga: Szeretem uramat, feleségemet és gyermekeimet, nem megyek el szabadon, 6. akkor vezesse őt az ura a bírákhoz és vezesse oda az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és fúrja át ura az ő fülét az árral és szolgálja őt örökké.
A Septuagintában az áll, hogy az Isten törvényszéke elé "Tὸ κριτήριον (kritērion) τοῦ θεοῦ (tu theu)
azaz "Isten ítélő rendelkezése, Isten törvénykezése és nem az, hogy a bírák az istenek (Elohim) ,
ahogyan előadod.
A 2. Mózes 21:6 szövege egyáltalán nem mond ellent annak ,hogy a Fenséges Isten Égi fiai az istenek.
illetve, azt sem bizonyítja, hogy az Istenek Istene az istenek kifejezést a Felséges Isten égi fiain kívül, emberekre , akár emberi bírákra alkalmazta volna.
A 2. Mózes 7:1 re való utalásoddal pedig nevetségessé tetted magadat, hisz ott Izrael Istene nem azt állítja, hogy Mózest az Istenek Istene istenné változtatta hanem arról van szó, Hogy az Istenek Istene Mózest a Fáraó szemében tette a Fáraó istenévé.
A különbség a 2. Mózes 21:6 -ban a maszoréták írása és a Septuaginta szövege között abban van, hogy amíg a Septuaginta fordítók olyan forrásanyagból fordítottak, amelyben a birák helyett Isten
ítélő rendelkezése, Isten törvénykezésére hivatkozva utal, addig az 1200 évvel később készített maszoréta szöveg bírákat említ.
A Septuaginta fordítók nem abból a szövegből dolgoztak, mivel a maszoréták szövege akkor még nem létezett.
Nem tudsz különbséget tenni a Szentírás és a maszoréták kései saját írása között.
Nem lehet egy 1200 évvel később keletkezett szöveg alapján azt állítani, hogy a Septuaginta fordítók
rosszul fordították az 1200 évvel korábbi szöveget, amit a hozzád hasonló kritikusai a Septuaginta fordításnak életükben nem láttak, ők ellenben igen.
.2.Móz 22: 8. Minden vétség ügyében, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, akár elveszett dolog, amelyre azt mondja (a károsult), hogy ez az, a bíró elé jöjjön mindkettőjük ügye; akit elmarasztalnak a bírák, az fizessen kétszerannyit az ő felebarátjának. 9. Ha ad valaki felebarátjának szamarat, vagy ökröt, vagy juhot, vagy bármi barmot megőrzés végett és ez elhullott, vagy megsérült, vagy elfogatott és senki sem látta/, IMITH/EMIH/
Még a zsidó fordítás sem igazolja, hogy a maszoréták héber szövegben a 2. Mózes 22:8,9-ben jelen lenne az Elohim kifejezés. Ami azt jelenti, hogy a maszoréta szöveg itt sem nevezte a bírákat isteneknek.
2. Mózes 22:8 Csalárdság elkövetése ügyében, akár ökörről, akár szamárról, akár juhról, akár ruháról, akár bármiféle kártételről van szó: Isten elé kell vinni mindkét ember ügyét, s akit Isten elítél, az térítsen meg kétannyit felebarátjának. 9 Ha valakire szamarat, ökröt, juhot vagy bármiféle jószágot bíz felebarátja megőrzés végett, s az elhull, megsérül vagy az ellenség elhajtja, de senki sem látta:
Nos ez esetben is arról van szó, hogy a Septuaginta fordítás szerint Isten elé kellett vinni a két ember ügyét, a maszoréta szöveg szerint pedig a bírák elé.
Sem a maszoréta szöveg önmagában nem nevezi a bírákat isteneknek, se a Septuaginta szövege.
Ez azt jelenti,hogy nem bizonyítottad, sem a 2. Mózes 21:6 szövegre hivatkozva, sem a 2. Mózes 22:8 alapján,hogy akár a Maszoréta szöveg ,akár a Septuaginta alapján Isten emberi bírákat nevezett volna
isteneknek.
Egyszerűen az történt , hogy előkapartál egy hamis állítást valakinek az írásából, és le se ellenőrizted annak igazságtartalmát. Azt gondoltad, senki nem fog utána járni, és kideríteni, hogy mi a valóság.
Egy blöfföt hoztál elő, azt remélve, hogy a Szentírás nyelveiben járatlan olvasó azt hiszi majd, hogy bizonyítékot hoztál elő annak bizonyítására, hogy Mózes Istene emberi bírákat szokott isteneknek nevezni. A héber szövegre hivatkoztál és a Septuagintára.
Én idéztem a héber-mgyar fordítást, amelyben nem található olyan állítása Izrael Istenének, hogy az emberek közül való bírákat isteneknek nevezte volna. A Septuaginta szövege alapján sem álított ilyet Izrael Istene. DE egyetlen magyar fordításban sem találod azt a képtelen állítást, hogy Izrael Istene a bírákat isteneknek nevezett volna.
A Szentírás több alkalommal utal istenekként a Felséges Isten fiaira, akik Izrael Istenének a társai.
Nos őket a Felséges Isten fiait, akik az egekben laknak nevezte isteneknek és nem embereket.
Zsoltárok 82:1 Aszáf zsoltára. Isten (Elohim) áll az istenek (El) gyülekezetében, ítél az istenek (Elohim) között. 2 Meddig ítéltek még hamisan, és tekintitek a gonoszok személyét? Szela. 3 Ítéljetek a szegénynek és árvának; a nyomorultnak és szükségben lévőnek szolgáltassatok igazságot! 4 Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki. 5. Nem tudnak, nem értenek, sötétségben járnak; a földnek minden fundamentuma inog. 5 Nem tudnak, nem értenek, sötétségben járnak; a földnek minden fundamentuma inog. 6 Én mondottam: Istenek (Elohim) vagytok ti és a Felségesnek (Elion) fiaiti mindnyájan:
Ezen a tényen pedig semmit nem változtat az, ha a szentírás az istenek kifejezést a bálványistenekre is használja.
Pál apostol is említette az Úgynevezett isteneket, de az istenekről az Égben is tanúskodott.
Azokról az istenekről, akik fölé felkente a Felséges Isten Izrael Istenét az Urat, hogy legyen azok istene.
Ezért hívják Izrael Istenét, a Fiú Istent Istenek Istenének.
A Szentírás az Ég isteneinek többeséről számos helyen tanúskodok. Arról uis, hogy ezek az istenek
a Felséges Isten fiai, mivel tőle származnak, beleértve Izrael Istenét és Atyját is, aki úgy lett Izrael Istenévé, hogy amikor a Felséges Isten szétosztotta fiai, az istenek között a népek örökségét sorsvetés által, akkor a Felkent Istennek Jákób népének öröksége jutott.
5. Mózes 32:7. Emlékezzél a rég letűnt napokra, Vedd fontolóra az esztendőket nemzedékről nemzedékre! Kérdezd meg atyádat, majd elmondja, Véneidet, ők majd elbeszélik! 8. Amikor kiadta a Fönséges a népnek örökségét, Amikor az emberek fiait különválasztotta, A népeknek határokat Az Isten fiainak számához mérten szabott. 9. Mert az Úrnak a népe lett a része, Jákob jutott neki örökségül.
Nos ezek tényekek, és az Isten Szavában vannak leírva, nem pedig hazugságokra épített blöffök,amit előadtál.
Arra szeretnélek megkérni, hogy ne terheld az igazságot kereső jehova tanúit számukra idegen, istentelen tévtanítók hazugságaival. Épp elég kárt okoztak nekik a saját szervezetük tévtanítói.
SEGÍTSÜNK AZ ISTENTELEN TÉVTANÍTÓK ÁLTAL,LELKEIKBEN ÉS JAVAIKBAN KIZSÁKMÁNYOLT JEHOVA TANÚINAK MEGISMERNI A VALÓSÁGOS ISTENT AZ ISTENEK ISTENÉT,HOGY MEGSZABADULKJANAK A TÉVTANÍTÓIK ÁLTAL RÁJUK ERŐLTETETT BORJÚISTENTŐL JHWH-TÓL,AKIT ŐK JEHOVÁZNI SZOKTAK,
ELLENTÉTBEN AZ EGYIPTOMBAN ÉLŐ ZSIDÓKTÓL,AKIK BIKÁJUKNAK ÉS JAHÓNAK NEVEZTÉK JHWH-T!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK,ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
nincs annyi időm, hgy leválogassam neked. ott van a héber nyelvben. amit a forditók valamiért lenyeltek...
Elohim, = hatalmasság isten. istennek a hamis önjelöltek is. isten tehát a biró, vagy itélkező, vagy vezető, amikor itéletet hoz, döntést a nép, vagy adott csoport számára. A mindenható Istent képviseli, ilyenkor isten cimmel illetik.
istennek nevezhető tehát minden hatalmasság, akár a mennyben, akár a földön. ha Isten törvényei, szabályai szerint jár el.
ugyanakkor más népeknél azoknál használt imádott lényeket is istennek nevezi. mivel valamilyen hatalmasságok. ez nem elismrő isteni, cim, hanem poziciójukra való megnevezés.
Istennek nevez sámuel szellemét is. (bár itt a halottlátó szavai alapján)
a mennyei tanács tagjai, is hatalmasságok, isteneknek, vagyis hatalmasságoknak vannak nevezve. a rangjuk, hatalmuk miatt.
isten szó annyit jelent, valamilyen felsőbb hatalmasság.
És bár nagyon rosz a helyesirásom, olvasatilag sose kevertem Istent, az istenekkel.
ezért is tünik fel nekem, hogy az Istenek Istenének Istene.... stb. Egyenrangú szavakat keversz. :) ott ahol Hierarchia van.
a mennyei tanács tagjainál a kapott státuszt; a bíráknál és Mózesnél a delegált képviseletet; "
Értsd már meg, hogy a Szentírás sehol nem nevezi az emberi bírákat isteneknek.
A Szentírásban a Felséges Isten égben lakozó fiai vannak isteneknek nevezve, Köztük Izrael Istene az Úr, akit Istene és Atyja felkent társai az istenek fölé.
Hogy istentelen egyházak istentelen, ráadásul félművelt tévtanítói összehordanak mindenféle hülyeséget azt nem kell mindjárt benyalni.
Epilógus – A tekintély nyelveA Biblia világában a tekintély nem tárgy, nem címke, nem ontológiai kategória. A tekintély viszony. Mindig valakihez képest értelmezhető, és mindig abból a kapcsolatból születik, amelyben a szereplő áll.
Az elohim szó vizsgálata végig ezen a felismerésen vezetett keresztül. A Teremtőnél a forrás tekintélyét láttuk; az idegen isteneknél a kultusz által létrehozott tekintélyt; a mennyei tanács tagjainál a kapott státuszt; a bíráknál és Mózesnél a delegált képviseletet; Sámuelnél a rendkívüli megjelenés percepciós súlyát; a sátánnál pedig a határvonalat, ahol a hatalom már nem tekintély.
A Biblia nem azt kérdezi: ki ez a lény? A Biblia azt kérdezi: milyen helyzetben áll? kinek a nevében szól? milyen viszonyban van a forrással?
Ezért használhatja ugyanazt a szót olyan különböző szereplőkre, mint YHWH, Baál, a mennyei tanács tagjai, a bírák, Mózes vagy Sámuel. Nem azért, mert azonosak, hanem mert mindegyikük valamilyen módon tekintéllyel lép fel — akár kapott, akár bitorolt, akár delegált, akár rendkívüli formában.
A modern olvasó gyakran ontológiai kategóriákban gondolkodik: Isten, angyal, ember. A bibliai szöveg azonban sokszor nem a lényegre, hanem a szerepre kérdez rá. Nem azt mondja meg, hogy valaki micsoda, hanem azt, hogy hogyan működik az adott helyzetben.
Ez a viszonyalapú gondolkodás az, ami az elohim szó jelentését összetetté, mégis következetessé teszi. A szó nem a metafizikai természetet írja le, hanem a tekintély helyét az isteni rendben.
A tanulmány végére egyetlen felismerés marad: az elohim nem a lényeg nyelve, hanem a tekintély nyelve. A Biblia nem kategóriákat rajzol, hanem viszonyokat; nem ontológiát épít, hanem szerepeket jelöl ki. És ebben a viszonyrendszerben minden út ugyanoda vezet vissza: a forráshoz, akihez képest minden más szereplő megérthető.
Ezért a Biblia tekintélyről való gondolkodása nem a világ felosztásáról szól, hanem a világ összekapcsolásáról: arról, hogy minden szereplő helye, feladata és tekintélye végső soron ahhoz a ponthoz viszonyítva nyeri el értelmét, ahonnan a teremtés, a szövetség és az ítélet kiindul.
A végső szó tehát nem az elohim, hanem az, akihez minden viszony tartozik: YHWH, a forrás.
Amikor a „Jahó-bikaisten” elméletet maga a Septuaginta, Philón, Mésa és a saját idézeteid verik szét
A mostani válaszodban lényegében ugyanazt a rendszert próbálod újra felépíteni: szerinted Mózes és az apostolok „valódi Istene” nem JHWH volt; JHWH valamiféle egyiptomi–kánaáni bikaistenség neve volt; ezt a maszoréták évszázadokkal később beleillesztették a Héber Bibliába; a keresztények pedig csak később vették át; ezzel szemben az „Istenek Istene”, Krisztus és a „társai, az istenek” egy henoteista istenhierarchiát alkotnak. Ehhez felvonultatod Philónt, a Septuagintát, az Amherst 63 papiruszt, Solebet, Mésa sztéléjét, Józs 22,22-t, Zsolt 82-t, Zsolt 45-öt, Zsid 1-et, 1Kor 10-et, Kiv 21,6-ot és Kiv 7,1-et.
Csakhogy ezúttal különösen szerencsétlenül válogattad össze a tanúidat. A Septuaginta, amelyre hivatkozol, maga nevezi ugyanazt az Urat „Isteneteknek” és „az istenek Istenének”. Philón, akire hivatkozol, kifejezetten ismeri Mózes négyliterás istennevét. A Mésa-sztélé, amelyre hivatkozol, Kámóst teszi Mésa istenévé és JHWH-t Izraelhez kapcsolja. Józs 22,22 héber szövegéből pedig éppen azt a JHWH-t hagyod ki, amelyet cáfolni szeretnél. Ez már nem az a helyzet, amikor néhány részlet fölött lehet vitatkozni. Itt a rendszered tartógerendái egymást döntik ki.
1. Először a fő logikai hibád: attól, hogy egy nevet nem ejtenek ki, még nem lesz másik isten
Az egész érvelésed egyik visszatérő tévedése ez:
a görög szövegben κύριος áll → tehát a fordító nem ismerte JHWH-t → tehát JHWH nem Mózes Istenének neve → tehát a maszoréták egy idegen istenséget építettek bele a Bibliába.
Ebből az első nyíl után már semmi nem következik.
A név grafikai megjelenítése, a név kiejtése, a név helyettesítő olvasata és a név viselőjének személyazonossága négy különböző kérdés. Ha egy zsidó olvasó יהוה láttán „Adonáj”-t mondott, abból nem következett, hogy szerinte Adonáj és JHWH két külön isten. Ha egy görög fordító vagy másoló κύριος alakot használt, abból sem következik, hogy a mögöttes héber szövegben nem állt tetragramma.
A Katolikus Egyház hivatalos biblikus dokumentuma is pontosan ezt a történeti jelenséget írja le: a Héber Biblia JHWH alakban használja az isteni nevet, a zsidó hagyomány azonban nem ejtette ki, a görög hagyomány pedig az „Úr” megfelelőjével adta vissza. A katolikus hagyomány ugyanezt az „Úr” helyettesítést követi.
Te ebből valami vallástörténeti személycserét gyártasz. Körülbelül olyan módszerrel, mintha abból, hogy egy magyar katolikus imában „az Úr” szerepel, arra következtetnél, hogy az illető egy „Úr” nevű külön istenségben hisz.
Nem. Az „Úr” itt helyettesítő cím.
És mindjárt látni fogod, hogy ezt nem a középkori Egyház találta ki.
2. A „Septuagintában nincs JHWH” tételt a Septuaginta korai kéziratai cáfolják
Itt ütközik neki először a teóriád egy tárgyi leletnek.
Úgy beszélsz „a Septuagintáról”, mintha létezne egyetlen ősi, változatlan, teljes görög kézirat, amelyet ma csak előveszünk a fiókból. A valóságban görög bibliai kézirati hagyományról beszélünk, amelynek az isteni név megjelenítésében is több korai gyakorlata ismert.
A qumráni 4Q120, egy görög Leviticus-kézirat, az isteni nevet görög betűs ΙΑΩ alakban őrzi. Nem egy középkori maszoréta írta bele: korai görög bibliai kéziratról van szó, amelyet maga az Izraeli Régészeti Hatóság tart nyilván. A névhasználat jelentőségét a Septuaginta-kutatás külön szakirodalomban tárgyalja.
Erre persze már előre elkészítetted a menekülőutat: „Qumran szektás közösség volt.”
Csakhogy ezzel sem mész messz.
A Fouad 266 papirusz, amely nem qumráni kézirat, hanem egyiptomi eredetű korai görög bibliai kézirat, görög szöveg közepén héber betűkkel írja ki a tetragrammát. A korai zsidó-görög bibliai kéziratokkal foglalkozó kutatás ezt kifejezetten dokumentálja.
Vagyis most már két külön jelenséged van:
görög bibliai kézirat ΙΑΩ alakban;
görög bibliai kézirat héber יהוה alakban.
Ezek után kijelenteni, hogy „a Septuaginta nem ismerte ezt a nevet”, nem merész hipotézis, hanem egyszerűen hamis általánosítás.
Legfeljebb arról lehet vitázni – és erről valóban folyik szakmai vita –, hogy a legkorábbi görög fordítás egyes könyveiben eredetileg milyen módon jelölték az isteni nevet, illetve mikor vált uralkodóvá a κύριος. De ez a vita éppen azért folyik, mert a korai kéziratokban többféle gyakorlatot találunk.
Te ehhez képest úgy oldod meg a problémát, hogy a neked kényelmetlen kéziratot „szektásnak” nevezed, majd úgy teszel, mintha eltűnt volna.
A papirusz ettől sajnos nem párolog el.
3. Philónnal pedig különösen balszerencsésen próbáltál bizonyítani: Philón maga beszél Mózes négyliterás istennevéről
Philónt azért hozod fel, mert műveiben rendszerint Θεός és Κύριος szerepel, nem pedig kiírva valamilyen „Jahve” vagy „Jahó” alak. Ebből levonod a következtetést: lám, Philón sem ismerte a JHWH-nevet.
Csakhogy Philón Mózes életéről szóló művében kifejezetten beszél az isteni névről, amelyet négy betű alkot. A szakirodalom pontosan a Mózes élete II. 114–115. helyet tárgyalja a tetragrammával kapcsolatban.
Ennél szebben nehéz volna önmagadat cáfolni.
A te érved:
„Philón nem írja ki JHWH-t, tehát nem ismerte.”
Philón:
„Mózes négyliterás neve…”
Most mit szeretnél? Hogy Philón a lapszélre rajzoljon még egy nyilat is?
Éppen az történik, amit a történeti zsidó névhasználat alapján várnánk: ismeri a szent nevet, de nem szokványos görög tulajdonnévként dobálja. Ez nem a név ismeretlenségének, hanem éppen sajátos szentségi kezelésének a jele. A legújabb kutatás Philón istennév-használatát szintén a tetragramma ismeretének összefüggésében tárgyalja.
Tehát Philónnal nem azt bizonyítottad, hogy „az első századi zsidók nem ismerték JHWH-t”.
Azt sikerült dokumentálnod, hogy egy első századi zsidó szerző ismerte a négybetűs istennevet, miközben görög prózájában más megnevezéseket használt.
Ez éppen a te következtetésed ellen szól.
4. A maszoréták nem a IX–X. században gyártották le a semmiből azt a héber Bibliát, amelybe aztán JHWH-t becsempészték
Itt az elméleted már kronológiailag is fenntarthatatlanná válik.
Senki nem vitatja, hogy a teljesen punktált nagy maszoréta kódexek középkoriak. A probléma az, hogy te ebből megint azt próbálod kihozni, hogy maga a mássalhangzós bibliai szöveg is középkori maszoréta alkotás.
Csakhogy a Holt-tengeri tekercsek és más Júdeai-sivatagi leletek több mint egy évezreddel a nagy középkori maszoréta kódexek előtt tanúsítanak héber bibliai szövegeket. A korpusz valóban plurális: vannak a későbbi maszoréta hagyományhoz közel álló, a Septuaginta mögötti eltérő héber olvasatokkal rokon, illetve harmonizáló szövegek is. Pontosan ezért beszél a szövegkritika korai szövegpluralitásról, nem pedig középkori „Biblia-összeszerelésről”.
Még kellemetlenebb számodra, hogy a maszadai, első századi bibliai kéziratok némelyike olyan szövegformát mutat, amely igen közel áll a későbbi hagyományos maszoréta szöveghez. Az Izraeli Régészeti Hatóság összefoglalója ezt kifejezetten annak jeleként értékeli, hogy ilyen stabilizálódott szövegforma már az első században létezett.
Tehát a képlet nem ez:
IX. századi maszoréta + Talmud + tintatartó = újonnan legyártott Ószövetség.
Hanem ez:
ókorban már több héber bibliai szöveghagyomány létezik → ezek között ott van a későbbi maszoréta szöveg számos előzménye → a középkori maszoréták a rájuk hagyományozott mássalhangzós szöveghez kidolgozott vokalizációs, hangsúlyozási és másolási apparátust rögzítenek.
A két kép között nem árnyalatnyi, hanem történeti szakadék van.
5. És most következik az a hely, ahol a saját kedvenc Septuagintád egyszerűen keresztülhúzza a „JHWH kontra Istenek Istene” felosztásodat
Te újra és újra azt mondod:
van az általad elutasított JHWH;
és van Mózes valódi Istene, „az istenek Istene”.
Korábban erre a MTörv 10,17 héber szövegét idéztem. Erre most az a válaszod, hogy az csak a maszoréták szövege, nem Mózesé.
Rendben.
Akkor nézzük a Septuagintát, amelyet te magad teszel meg ellenőrző mércének.
az Úr, a ti Istenetek = az istenek Istene = az urak Ura.
Ezt nem egy apologetikai honlapból kell előásni; a Cambridge Egyetem Septuaginta-kutatással foglalkozó tanulmánya pontosan ezt a görög szöveget idézi.
Na most itt mit fogsz csinálni?
A hébert elutasítottad azzal, hogy „maszoréta”.
Erre megérkezik a Septuaginta, és ugyanúgy összeköti az „Úr, a ti Istenetek” formulát az „istenek Istene” címmel.
Tehát már a saját választott tanúd alapján sem létezik az általad konstruált két szereplő.
Nem ez áll:
„az Úr” az egyik isten, „az istenek Istene” pedig egy másik.
Hanem az áll:
az Úr, a ti Istenetek: ő az istenek Istene.
Ez az egész konstrukciód Achilles-sarka. És most már nem bújhatsz a „maszoréták” mögé, mert görögül ugyanott vagy.
6. Józs 22,22-vel pedig már szinte művészi szintre emeled az öncáfolatot
Nagy diadallal idézed Józs 22,22-t az „Istenek Istene” mellett.
Csakhogy a héber formula, amelyből válogatsz:
אֵל אֱלֹהִים יְהוָה
Azaz a JHWH tetragramma ott áll a mondatban. Nem a margón. Nem egy későbbi jegyzetben. Nem egy lábjegyzetben.
Ott.
A héber szöveget közlő források ezt világosan mutatják.
Te viszont kiragadsz belőle két elemet – El, Elohim –, majd úgy mutatod be, mintha a vers az általad elképzelt „Istenek Istenéről” beszélne JHWH-val szemben.
Ez körülbelül olyan filológiai teljesítmény, mintha a „Ferenc József császár” kifejezésből elhagynád a „Ferenc József” részt, majd ünnepélyesen bejelentenéd, hogy a szöveg bizonyítja: a császár egészen más személy volt, mint Ferenc József.
Ráadásul itt egy módszertani csapdába is belezártad magad.
Ha azt mondod:
„A héber Józs 22,22 megbízható, ezért az El–Elohim kifejezésből teológiát építhetek”,
akkor azt is el kell fogadnod, hogy ugyanabban a héber mondatban JHWH áll.
Ha viszont azt mondod:
„Nem, ez is maszoréta hamisítás”,
akkor szépen kihúztad magad alól azt a héber „El Elohim” bizonyítékot is, amelyre az egész bekezdésedet építetted.
Nem lehet ugyanazt a szöveget hétfőn ihletett nyelvészeti bizonyítéknak, kedden pedig talmudista hamisítványnak tekinteni attól függően, hogy éppen melyik szava tetszik.
A Septuaginta Józs 22-ben szintén az egyetlen „Úr, Isten” irányába viszi a mondatot, nem valamiféle egymás fölé rakott istenkaszt felé.
7. Az Amherst 63 papirusz érdekes lelet – csak éppen nem bizonyítja, hogy JHWH „egyiptomi bikaisten” volt
Most térjünk rá arra a linkre, amelyet különösen nagy lelkesedéssel lobogtatsz.
Az általad belinkelt magyar cikk valóban ismerteti az Amherst 63 papirusz egyik, a bibliai 20. zsoltárral rokon szövegét. Szerepel benne Jahó neve, majd a „Bikánk” megjelölés, továbbá Bétel és Baál-Samajin.
Csakhogy olvasd el végre a saját linkedet egészben.
A cikk az elején kifejezetten úgy azonosítja Jahót, mint a zsidók Istenét, illetve JHWH egyik névváltozatát, és az egész anyagot egy vallásilag pluralisztikus, szinkretikus egyiptomi diaszpóraközösség összefüggésében értelmezi.
Vagyis még a belinkelt ismeretterjesztő írás sem azt mondja:
„Felfedeztük, hogy JHWH valójában egy egyiptomi bikaistenség volt, akit a maszoréták Mózes Istenének helyére hamisítottak.”
Ezt már te teszed hozzá.
A papirusz vallástörténetileg arra mutat rá, hogy egy bizonyos diaszpóraközösség Jahó-tisztelete más nyugat-sémi istenképzetekkel és kultuszokkal összekeveredett. A modern kutatás kifejezetten szinkretikus vallási közegről beszél. Karel van der Toorn elemzésében Jahó/Adonáj az izraelita énekek központi alakja, miközben a szöveg más hagyományok motívumait is őrzi.
És itt jön az a különbség, amelyet újra meg újra elmulasztasz:
egy istenség bikával való jelképezése vagy „bika” epithetonnal való illetése nem bizonyítja, hogy az istenség neve egy különálló „bikaisten” neve.
Az ókori Közel-Kelet bika-metaforikája a hatalom, termékenység és királyi erő széles körű jelképrendszeréhez tartozik. Attól, hogy egy közösség Jahót „Bikánknak” nevezte, nem következik:
Jahó = egyiptomi bikaisten → JHWH nem Izrael Istene → Mózes más istent imádott.
Ez három egymástól független következtetési ugrás.
Még ha száz százalékig elfogadnám is, hogy az Amherst-szövegben a „bika” közvetlenül Jahóra vonatkozik, akkor is legfeljebb ezt bizonyítottad:
egy adott késői, diaszpórabeli közösség Jahót bika-képpel vagy bika-címmel illette.
Ennyi.
A Biblia maga is tele van azzal, hogy izraeliták illegitim módon ábrázolták vagy szinkretizálták azt az Istent, akit Izrael Istenének tartottak. Az illegitim kultusz nem új istenség anyakönyvi kivonata.
8. Elephantiné ugyanezt bizonyítja: vallási szinkretizmust, nem „JHWH személyazonosságának leleplezését”
Az elephantinéi adományjegyzékkel szintén úgy bánsz, mintha egy bűnügyi helyszínelés zárójelentése volna.
Valóban vannak olyan elephantinéi dokumentumok, amelyek Jahó mellett más isteni nevekhez kapcsolódó kultikus viszonyokat mutatnak. A szakirodalom régóta tárgyalja, milyen pontos kapcsolat állt fenn Jahó, Anat, Bétel és más alakok között.
Ez fontos adat az elephantinéi közösség vallástörténetéhez.
Csakhogy te megint egy másik kérdésre próbálod felhasználni.
Ha egy Kr. e. V. századi zsidó diaszpóraközösség szinkretista gyakorlatot folytatott, abból hogyan következik, hogy:
JHWH eredetileg nem Izrael Istene volt;
Mózes nem ismerte ezt a nevet;
a maszoréták évszázadokkal később hamisították bele a Bibliába?
Sehogy.
Az adatok éppen azért érdekesek, mert egy Jahót tisztelő, de a normatív bibliai kizárólagosságtól eltérő közösség vallási gyakorlatát mutatják.
Te pedig az eltérést úgy használod, mintha az eltérő gyakorlat bizonyítaná, hogy maga a norma nem létezett.
Ez olyan, mintha egy középkori mágikus keresztény amulettből azt bizonyítanád, hogy a kereszténység eredetileg mágikus talizmánvallás volt.
Nem. Azt bizonyítottad, hogy keresztény környezetben is létezett mágikus szinkretizmus.
Ugyanez a különbségtétel szükséges Elephantinénél.
9. Soleb: az UNESCO-linked egy szót sem bizonyít abból, amit ráépítesz
A következő nagy állomásod Soleb.
Az általad belinkelt UNESCO-oldal valóban a solebi templomot ismerteti: Amenhotep III núbiai templomkomplexumát, annak egyiptomi–núbiai vallási ikonográfiáját és építészeti jelentőségét.
És ebből te előállítod:
„Íme, a JHWH név egy pogány templomban szerepel, tehát JHWH egy pogány bikaisten.”
Nem.
Az UNESCO-oldal nem állítja, hogy a solebi Jhw egy bikaisten neve volna. Nem állítja azt sem, hogy ott JHWH istenszobrát tisztelték. A linked tehát legfeljebb a lelőhely és templom történeti hátteréhez releváns; a teológiai következtetésedet nem támasztja alá.
És itt különösen fontos Daniel E. Fleming részletes újraértékelése. Fleming a solebi és amarah-west-i egyiptomi listák Yhw-adatát vizsgálva arra jut, hogy annak elsődleges és egyetlen explicit alkalmazása nem egy isten megnevezése, hanem a saszu-föld valamely társadalmi-földrajzi egységéhez kapcsolódó megjelölés. Még ha az alak történetileg kapcsolatban áll is a későbbi JHWH névvel, maga a solebi felirat nem mondja azt, hogy „itt egy JHWH nevű bikaistent imádnak”.
Vagyis a lelet helyes, óvatos megfogalmazása:
van egy XIV. századi egyiptomi Jhw-adat egy saszu-csoport vagy terület megjelölésében, amelyet sok kutató összefüggésbe hoz JHWH nevével, de a felirat maga nem azonosítja Jhw-t istenségként.
A te változatod:
„Megtalálták JHWH bikaistent egy pogány templomban.”
A kettő között körülbelül annyi különbség van, mint egy régészeti jelentés és egy vásári kikiáltó között.
Sőt Fleming maga külön hangsúlyozza az adat bizonytalansági határait. Ez valódi történettudomány: megmondani, mit tudunk és mit nem.
10. Mésa sztéléjénél pedig egyszerűen megfordítod a szereplőket
A Mésa-sztélével kapcsolatos állításod talán az egész válaszod legkönnyebben ellenőrizhető tárgyi tévedése.
Azt állítod, hogy a feliratból az derül ki, hogy JHWH Mésa és Omri istene volt.
Nem.
Mésa újra és újra Kámost nevezi saját istenének. Kámos haragszik Moábra, Kámos segíti Mésát, Kámos utasítja hadjáratra, Kámosnak épít szentélyt. A modern régészeti és epigráfiai szakirodalom éppen Kámos moábita identitásképző szerepét és JHWH Izraelhez kapcsolását hangsúlyozza.
Amikor Mésa elfoglalja Nebót, JHWH kultuszi edényeit viszi el és viszi Kámos elé.
Gondold már végig ezt a mondatot.
Ha JHWH Mésa saját istene volna, miért hadizsákmányként hurcolja el JHWH kultuszi eszközeit egy izraelita városból, és miért viszi őket Kámos elé?
A felirat vallási logikája éppen az ellenkezője annak, amit írsz:
Moáb – Kámos. Izrael – JHWH. Mésa győzelme – Kámos győzelmeként van előadva Izrael és JHWH kultusza fölött.
A Mésa-sztélé tehát nem azt mutatja, hogy „JHWH moábita isten”.
Hanem azt, hogy egy moábita király ellenséges külső forrása a IX. században JHWH-t Izrael kultuszához kapcsolja.
Ez pedig a te „JHWH-t csak a középkori maszoréták tették Izrael Istenévé” elképzelésed számára körülbelül olyan kedvező, mint jéghegy a Titanichoz.
11. Kuntillet-Ajrud: még a dátumod és a „szobrok” története is összekeveredett
Ezután előhozod az állítólagos „1999-es” régészeti felfedezést, ahol szerinted JHWH és Aséra „szobrai” kerültek elő.
Itt több dolgot sikerült egymásra csúsztatnod.
A Kuntillet-Ajrud-i leleteket 1975–1976-ban tárták fel. William Dever már 1984-ben publikált róluk tanulmányt.
Az 1999-es év azért köszönhet vissza a bibliográfiában, mert John Emerton abban az évben közölt egy fontos tanulmányt arról, hogy az „Aséra” kifejezés istennőt vagy kultikus szimbólumot jelent-e. Ez nem a feltárás éve.
Másodszor: nem arról van szó, hogy találtak két felcímkézett szobrot:
„JHWH” „felesége: Aséra”.
A híres feliratok és a közelükben lévő rajzok kapcsolatának értelmezése vitatott. Egyesek a rajzokat JHWH és Aséra ábrázolásával hozták kapcsolatba; mások Bes-szerű figuráknak vagy más alakoknak tartják őket. Maga az „és az ő asérája” formula értelmezése is jelentős szakirodalmi vita tárgya.
De tegyük fel ismét a kedvedért a neked legkedvezőbb olvasatot:
volt olyan izraelita vagy júdai közeg, amely JHWH-t Asérával társította.
Na és?
A Biblia maga ostorozza Izrael szinkretizmusát, Baál- és Aséra-kultuszát. Az, hogy a régészet talál olyan embereket, akik valóban ilyen összekeverést műveltek, nem cáfolja a bibliai polemikát – történetileg éppenséggel érthetőbbé teszi, hogy mi ellen irányult.
A te tévedésed ismét ez:
„egyes JHWH-tisztelők eretnek/szinkretista módon tisztelték JHWH-t”
helyett ezt írod:
„tehát JHWH eredetileg egy másik pogány isten volt”.
Ez nem ugyanaz az állítás.
12. A „JHWH-t az igazi zsidók nem ismerték” állításodat nemcsak Philón, hanem a saját régészeti anyagod is megsemmisíti
Észreveszed egyáltalán, milyen különös lett az érvelésed?
Egyrészt azt mondod:
„JHWH nem tartozott az igazi izraelita hithez.”
Másrészt bizonyítékként felsorolod:
a Mésa-sztélét, amely JHWH kultuszi edényeit egy izraelita városhoz kapcsolja;
A régészeti anyag tehát nálad egyszerre bizonyítja azt, hogy JHWH-t izraeliták tisztelték, és azt, hogy JHWH-t az izraeliták nem ismerték.
Ez nem történeti modell. Ez két egymást kizáró mondat.
Amit valóban lehet történetileg vizsgálni, az sokkal érdekesebb: hogyan fejlődött Izrael JHWH-hite, milyen helyi kultuszformái voltak, hogyan lépett fel a bibliai prófétai hagyomány a szinkretizmussal szemben, hogyan alakult a név használata és kiejtési tabuja.
De te ezt az egész sokszínű történeti kérdést egyetlen összeesküvésmesévé lapítod:
„bikaisten → maszoréták → római egyház”.
A bizonyítékok azonban nem ezen a sínpáron futnak.
13. A „Jehova” késői alakja és a JHWH tetragramma ókori volta két külön kérdés – hiába mosod őket újra össze
Tyndale, Johann Eck és a középkori „Jehova” alak története csak akkor segítene rajtad, ha valaki azt állítaná:
Mózes pontosan „Jehova” formában ejtette ki a nevet.
Én nem állítom ezt.
A katolikus álláspontnak erre semmi szüksége.
A kérdés két része:
יהוה, a négy mássalhangzós istennév;
a késői Jehova vokalizáció.
Az első ókori.
A második valóban középkori–kora újkori történet.
A kettőt azonosítani ugyanaz a tévedés, mintha egy ókori név késői latin átírásának korából akarnád meghatározni magának a névnek a keletkezését.
A Katolikus Egyház ráadásul ma sem épít semmit a „Jehova” kiejtésre. Hivatalos tanítása a Mózesnek kinyilatkoztatott névvel kapcsolatban JHWH-ról beszél, miközben az ősi zsidó és keresztény „Úr” helyettesítést használja.
Tehát Tyndale 1530-as szóhasználata körülbelül annyira cáfolja a tetragramma ókoriságát, mint egy XVI. századi latin Caesar-kiadás Caesar létezését.
14. A „római császárok egyháza hozta be JHWH-t” tétel kronológiai képtelenség
A válaszod egyik különösen nagyszabású mondata szerint JHWH tisztelete valamiképpen a római császárok által létrehozott hamis keresztény egyházakban kapott helyet.
Csakhogy mire bármiféle konstantini államegyházi narratívához eljutnánk, már előttünk van:
a Kr. e. IX. századi Mésa-sztélé JHWH-adatával;
korai zsidó epigráfiai JHWH-adatok;
Kr. e. görög bibliai kéziratok az isteni névvel;
Philón első századi négyliterás istennév-ismerete.
A római császár ezek szerint különösen tehetséges időutazó lehetett, mert sikerült egy nevet több évszázaddal saját születése előtt elhelyeznie moábita sztélén, egyiptomi papiruszon és zsidó-görög kéziratokban.
Nem a konstantini fordulat magyarázza a tetragrammát.
A tetragramma egyszerűen régebbi.
15. Zsolt 82 nem ad neked több örökkévaló, azonos rangú „istent”
Most térjünk át a henoteizmusodra.
A Zsolt 82-ben valóban szerepel אֱלֹהִים, és valóban szerepelnek „istenek”. A szakasz értelmezéstörténetében létezik emberi bírákra vonatkozó és mennyei tanácsra vonatkozó olvasat is.
De adjuk oda neked most a számodra legerősebb lehetőséget:
tegyük fel, hogy a zsoltár valódi mennyei, személyes lényeket nevez elohimnak.
Még ebből sem következik a te henoteizmusod.
Miért?
Mert az, hogy egy szó többféle létezőre alkalmazható, nem jelenti, hogy ezek azonos ontológiai rangú létezők.
A Szentírás nyelvében lehetnek mennyei lények, angyalok, hatalmasságok, „isteneknek” nevezett létezők – de ettől még nem lesznek önmaguktól létező, teremtetlen, mindenható istenek.
Pontosan ezt a kategóriakülönbséget mossa el a rendszered.
„Istenek Istene” sem azt jelenti, hogy Isten ugyanannak a fajnak a legerősebb példánya, ahogy az „urak Ura” sem azt jelenti, hogy Isten egy nagyobb földbirtokkal rendelkező földesúr.
A felsőfokú uralmi formula éppen Isten transzcendens főhatalmát hangsúlyozza.
És a Septuaginta MTörv 10,17 – ismétlem, a te preferált görög szöveged – ugyanazt az egy Urat nevezi „istenek Istenének”.
Te ebből mégis egy égi vállalatirányítási organigramot rajzolsz, ahol van vezérigazgató isten, alatta „Fiú Istenek”, alattuk egyéb istenek.
A szöveg nem rajzol ilyet.
Te rajzolod.
16. Zsid 1-ben ismét beleírod az „istenek” szót oda, ahol nincs
A Zsidókhoz írt levélre épített rendszered egyik kulcsmondata ez:
Krisztust „Istene társai, az istenek fölé kente”.
Csakhogy a görög szövegben az „istenek” szó ezen a helyen nincs ott.
Zsid 1,9:
παρὰ τοὺς μετόχους σου
A μετόχους szó jelentése társak, részesek, részestársak. A szövegkritikailag tanúsított görög mondatban semmiféle θεοί, „istenek” nincs a szó után.
Tehát az általad újra meg újra használt:
„társai, az istenek”
nem fordítás.
Betoldás.
És ez annál pikánsabb, mert másokat szívesen vádolsz bibliahamisítással.
A Zsidókhoz írt levél érvelése ráadásul éppen a Fiú angyalok fölötti egyedülálló méltóságát építi fel. A modern kutatás összefoglalásában a fejezet a Fiút Isten Fiaként, az angyalok fölött állóként, Istenként és teremtőként mutatja be.
És közvetlenül a Zsolt 45-idézet után következik a teremtésről és változhatatlanságról szóló zsoltári szakasz:
a Fiúhoz kapcsolt szöveg szerint ő az Úr, aki kezdetben megalapozta a földet, az ég pedig kezének műve; a teremtmények elmúlnak, ő azonban megmarad. A Zsidókhoz írt levél krisztológiájának kutatása éppen ezért a Fiú teremtő szerepét hangsúlyozza.
Te ebből valami ilyesmit próbálsz készíteni:
főisten → felken egy kisebb Fiú-istent → a Fiú-isten társai más istenek.
Csakhogy a szöveg:
a Fiút Istennek nevezi;
a „társakat” nem nevezi isteneknek;
a Fiút a teremtéshez kapcsolja;
fölé helyezi az angyaloknak.
A henoteista lépcsősort neked kell hozzáimportálnod.
17. Az, hogy „Isten, a te Istened felkent téged”, nem cáfolja Krisztus istenségét – csak akkor, ha előbb nesztoriánus módon szétszeded Krisztust
Itt jön elő a másik visszatérő tévedésed.
Azt mondod: ha Krisztusnak van Istene, akkor Krisztus szükségképpen egy alacsonyabb rangú isten.
Ez csak akkor következne, ha a katolikus krisztológia azt tanítaná, hogy a Fiú pusztán isteni természetként, megtestesülés nélkül áll az Atya előtt mint egy másik isten.
De nem ezt tanítja.
A katolikus hitvallás szerint egyetlen isteni személy, az örök Fiú lett valóságos emberré. Egy személy, két természet: teljes isteni és teljes emberi természet, összekeveredés és szétválasztás nélkül.
Emberként Krisztus:
engedelmeskedik;
imádkozik;
felkenetik;
közvetítő;
Messiás;
az Atyát Istenének nevezi.
Isteni természetében ugyanazt az egy isteni lényeget birtokolja, mint az Atya.
A személyek valóságosan különböznek, az isteni természet nem háromfelé oszlik. A katolikus Szentháromság-tan kifejezetten elutasítja a három isten tanát.
A te „Istenét testében hordozó Jézus” típusú megfogalmazásaid viszont veszélyesen más irányba mennek: mintha lenne egy emberi Jézus-alany, akiben lakik egy másik isteni alany.
Ez éppen az, amit a klasszikus keresztény krisztológia nem enged.
Nem egy ember hordoz magában egy Fiú-istent. Az örök Fiú maga lett emberré.
Ezért lehet ugyanarról a Krisztusról igaz, hogy Isten, és igaz, hogy emberként az Atyát Istenének nevezi.
A kettő nem két Krisztus.
18. Az 1Kor 10,4 valóban nagyon magas krisztológia – csak nem a te henoteizmusodat tanítja
Abban természetesen igazad van, hogy 1Kor 10,4 rendkívül jelentős:
Pál szerint az atyák lelki sziklából ittak, és „a szikla Krisztus volt”. A görög szöveg egyértelműen Krisztust nevezi meg.
Csakhogy ebből te megint egy egész teológiát csempészel a mondat mögé:
„Tehát Izrael mindig tudta, hogy az ő Istene egy Khrisztosz nevű Fiú-isten, az Istenek Istene alatti istencsoport egyik tagja.”
Pál ezt nem mondja.
Azt mondja, hogy az exodus üdvtörténeti valóságában Krisztus elővételezett módon jelen volt és működött.
És ugyanennek a levélnek két fejezettel korábbi monoteista kijelentése különösen kellemetlen a henoteizmusodnak:
Pál előbb azt mondja, hogy nincs más Isten, csak egy, majd a „sok úgynevezett isten és úr” világával szemben megvallja az egy Istent, az Atyát, és az egy Urat, Jézus Krisztust, aki által minden van.
A modern újszövetségi kutatás jelentős vonulata ezt a Második Törvénykönyv egyistenhitvallásának krisztológiai újrafogalmazásaként értelmezi: Jézust nem egy második istenként teszi az egy Isten mellé, hanem az egyetlen Istenre vonatkozó hitvallás „Úr” oldalába vonja be.
Ez óriási különbség.
A te modell:
egy főisten + több valódi alisten, köztük Krisztus.
Pál:
„nincs Isten, csak egy”, és ebben a szigorúan monoteista keretben vallja meg az egy Urat, Jézus Krisztust, aki által minden létezik.
Pált henoteistává tenni ezért nem a szöveg kibontása, hanem a szöveg ellenében végzett átépítés.
19. Még az 1Kor 10,9-et sem kell túlterhelni ahhoz, hogy az érved elbukjon
Az 1Kor 10,9 kézirati hagyományában van szövegváltozat: „Krisztust”, „az Urat”, illetve más olvasatok is ismertek. Ezt tehát nem volna tisztességes úgy használni, mintha az egész kézirati hagyomány teljesen egységes volna.
De nincs is rá szükség.
1Kor 10,4 biztos szövege elég ahhoz, hogy Krisztus preegzisztens üdvtörténeti szerepe előkerüljön.
1Kor 8,4–6 pedig elég ahhoz, hogy a henoteista következtetésedet kizárja.
Így működik a rendes exegézis: nem egy vitatott változatra akasztjuk rá az egész dogmatikát, hanem az egyértelműbb szövegeket is együtt olvassuk.
Nálad ezzel szemben minden mondat ugyanabba az előre elkészített darálóba kerül: „Fiú-istenek, istenek Istene, társistenek.”
Ez már nem exegézis. Ez fogalmi kényszerzubbony.
20. Kiv 21,6: itt egy pontban korrigállak – és egy pontban neked is igazad van
Most jön az a rész, ahol nem fogok úgy tenni, mintha minden betűben tévednél.
Abban igazad van, hogy a Septuaginta Kiv 21,6-ban nem egyszerűen azt mondja: „vigye a bírákhoz”.
A görög megfogalmazás:
πρὸς τὸ κριτήριον τοῦ θεοῦ
vagyis Isten ítélőszékéhez/törvényszékéhez kapcsolódó megfogalmazás. A görög szöveg tehát valóban nem fordítja a héber אלהים alakot emberi többes számú „istenek” vagy egyszerű „bírák” szóval.
Ha korábban úgy fogalmaztam, mintha a Septuaginta itt közvetlenül „bírák”-at írna, az pontatlan volt, és ezt helyesbíteni kell.
Csakhogy ezután te olyan következtetést teszel, amelyet a görög szöveg egyáltalán nem bizonyít.
Azt mondod: mivel a görögben „Isten ítélőszéke” szerepel, ezért a fordítók héber alapjában biztosan nem אלהים állt, hanem valami „bírák” értelmű más szó.
Erre nincs bizonyítékod.
Ugyanilyen jól – sőt sokkal takarékosabban – magyarázható úgy, hogy a fordító értelmező módon adja vissza a jogi összefüggésben álló אלהים kifejezést: az Isten által szentesített bírói fórumot „Isten ítélőszékének” nevezi.
A te belinkelt Wikiszótár-oldalad ehhez semmit nem ad hozzá. Az oldal azt mutatja, hogy θεός egyes számú birtokos esete θεοῦ, többes számú birtokos esete pedig θεῶν. Ez görög alaktan.
Nagyszerű.
Csakhogy ebből nem lehet rekonstruálni, milyen héber szó állt a Septuaginta fordítójának példányában.
Egy görög főnév ragozási táblázata nem szövegkritikai időgép.
Tehát:
a görög Kiv 21,6 pontosításában igazad van; a belőle levont héber szövegrekonstrukciódban nincs.
Ez a különbség aközött, hogy valaki valóban kijavít egy részletet, illetve hogy a kijavított részletből rögtön újabb bizonyítatlan elméletet épít.
21. Kiv 7,1-et pedig úgy próbálod cáfolni, hogy közben éppen elismered, amit bizonyít
A Kiv 7,1-re ezt válaszolod:
„Isten nem változtatta Mózest szó szerint istenné; csak Fáraó számára tette istenné.”
Hát persze.
Pontosan ez volt az érv.
A héber szöveg Mózesre alkalmazza az אלהים szót; a Septuaginta pedig görögül θεόν alakot használ: Isten Mózest „istenné” teszi Fáraó számára.
Senki nem állította, hogy Mózes ontológiailag átlényegült teremtetlen istenséggé.
Az igehely éppen azt bizonyítja, hogy az elohim/theos szó alkalmazása önmagában nem bizonyítja, hogy a jelölt létező a mindenható, teremtetlen Isten természetével rendelkezik.
Ez pedig közvetlenül érinti a Zsolt 82-ből gyártott henoteista érvedet.
Ha Mózest adott relációban elohimnak lehet nevezni anélkül, hogy új tagot vennénk fel az istenségbe, akkor az „elohim” szó puszta előfordulásából nem következhet:
„íme, még egy valódi isten ugyanabban az ontológiai osztályban”.
Vagyis a válaszoddal nem kiverted a kezemből Kiv 7,1-et.
Megmagyaráztad, hogy miért jó példa.
22. „Istenek Istene” nem henoteizmus – ezt maga Pál világítja meg
A te gondolkodásodban ez a formula:
„Istenek Istene”
szükségképpen ezt jelenti:
„létezik sok tényleges isten, amelyek ugyanazon isteni kategóriába tartoznak, csak van közöttük egy főisten.”
De Pál nyelvezete megmutatja, miért nem szükséges ez a következtetés.
Beszélhet „úgynevezett istenekről”, „sok istenről és sok úrról” a vallási-kulturális világ leírásakor, majd ugyanabban a lélegzetben leszögezi:
számunkra egy Isten van.
Tehát az „isten” szó használati köre tágabb lehet, mint az „egy, teremtetlen isteni természet” metafizikai fogalma.
A katolikus teológia pontosan ezért nem rémül meg attól, ha egy ókori szöveg angyalokra, mennyei lényekre vagy akár emberi képviselőkre isteni terminológiát alkalmaz.
A kérdés mindig az:
milyen értelemben?
Te viszont ezt az egyetlen kérdést kerülöd meg következetesen.
Találsz egy többes számú „istenek” szót, és máris előhúzod az égi henoteista panteont.
Ez lexikográfia helyett metafizikai gyorsbüfé.
23. A katolikus Szentháromság-tan éppen azt zárja ki, amit te állandóan rá akarsz olvasni
Újra meg újra úgy beszélsz a Szentháromságról, mintha az három istenség valamilyen összeillesztése volna.
Pedig a klasszikus katolikus tétel pontosan az ellenkezője:
nem három Istent vallunk, hanem egyetlen Istent három valóságosan különböző személyben.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három része Istennek, és nem három külön isteni példány. Mindegyik személy teljesen birtokolja ugyanazt az oszthatatlan isteni természetet.
A te rendszered ehhez képest valóban több istent tételez:
egy „Istenek Istenét”;
egy Krisztus-Istent;
további „Fiú Isteneket”;
„társisteneket”.
Majd ezt nevezed biblikusabbnak a niceai monoteizmusnál.
Csakhogy Pál azt mondja: „nincs Isten, csak egy”; a Zsidókhoz írt levél a Fiút teremtő Úrként mutatja be; MTörv 10,17 görögül egyetlen Urat azonosít az istenek Istenével; Józs 22,22 héberül JHWH-t teszi az isteni formula közepébe.
Nem a niceai hitvalláshoz kell rengeteg láthatatlan „Fiú Istent” hozzáolvasni a Bibliához.
A te rendszeredhez kell.
24. A JHWH-név és Krisztus kapcsolata ráadásul nem katolikus menekülőfogás, hanem az újszövetségi magas krisztológia egyik központi kérdése
Van még egy alapvető tévedésed.
Úgy kezeled a lehetőségeket, mintha csak ez a kettő létezne:
JHWH az Atya egyedül, ezért Krisztus alacsonyabb isten;
JHWH egy hamis bikaisten, Krisztus pedig a valódi Izrael-istenség.
A klasszikus keresztény válasz egyik sem.
Az Újszövetség az Atyát és a Fiút személyileg megkülönbözteti, miközben Jézust olyan isteni címekkel, funkciókkal és ószövetségi Úr-szövegekkel kapcsolja össze, amelyek az egy Isten isteni identitásának körébe vonják.
A Szentháromság nem azt mondja:
„Jézus ugyanaz a személy, mint az Atya.”
Hanem:
az Atya és a Fiú különböző személy, de nem két külön isten.
A 2025-ös Nemzetközi Teológiai Bizottság niceai évfordulós dokumentuma éppen arra mutat rá, hogy a keresztény „egy Úr, Jézus Krisztus” formula mögött az a κύριος cím áll, amely a görög Ószövetségben a tetragramma helyén szolgált isteni megjelölésként.
Vagyis az őskeresztény megoldás nem az volt:
„felejtsük el Izrael Istenét, és hozzunk helyette egy új Fiú-istent”.
Hanem az, hogy a feltámadt Krisztust az egyetlen Isten identitásának keretében vallották Úrnak.
Ez a niceai dogma magva – nem valamiféle középkori „JHWH-bikaisten” import.
25. A zsidóellenes kitérőid pedig semmilyen szövegkritikai bizonyítást nem helyettesítenek
A válaszodban ismét előkerülnek durva, zsidóellenes talmudi történetekre és sértő kifejezésekre utaló megjegyzések.
Ezekkel két probléma van.
Az első teológiai és erkölcsi.
A második viszont már pusztán logikai:
még ha minden általad emlegetett késői rabbinikus sértés pontosan úgy volna is, ahogy mondod, abból egyetlen betűvel sem következne, hogy a maszoréták hamisították JHWH-t a Tórába.
Ez genetikai tévedés.
Egy későbbi rabbinikus szerző keresztényellenessége nem tud visszamenőleg megváltoztatni:
Kr. e. moábita feliratot;
Kr. e. görög bibliai papiruszt;
első századi Philónt;
első század előtti héber bibliai kéziratokat.
Ha egy maszoréta személyesen a világ legellenszenvesebb embere lett volna, attól még ugyanúgy meg kellene vizsgálni, hogy az általa másolt mássalhangzós szövegnek vannak-e korábbi tanúi.
Vannak.
Tehát a sértegetés ezen a ponton nem érv, hanem füstgép.
26. A három linked összesített mérlege különösen tanulságos
Nézzük a végén kifejezetten azt a három internetes hivatkozást, amelyet mellékeltél.
Az Amherst 63-ról szóló magyar cikk valóban leír egy szinkretikus diaszpórabeli vallási közeget, Jahó, Bétel és más istennevek együttélésével, és közli a „Bikánk” sort is. Ugyanez a cikk azonban Jahót a zsidók Isteneként, JHWH névváltozataként azonosítja. Tehát a cikk a szinkretizmushoz ad anyagot, nem a „JHWH valójában idegen bikaisten, akit a maszoréták Mózes helyére tettek” tételedhez.
A solebi UNESCO-oldal ismerteti a templomot, építészetét és egyiptomi–núbiai vallási környezetét. Nem közöl olyan tudományos következtetést, hogy a solebi Jhw egy JHWH nevű bikaisten volna. A részletes filológiai-régészeti kérdéshez nem az UNESCO világörökségi ismertetője, hanem az egyiptomi névlistákat elemző szakirodalom szükséges; Fleming pedig éppen arra figyelmeztet, hogy a solebi Yhw explicit módon nem istennévként szerepel.
A θεός Wikiszótár-oldal megmutatja a görög szó ragozását. Semmilyen adatot nem tartalmaz arra nézve, hogy a Kiv 21,6 Septuaginta-fordítójának héber kéziratában milyen szó állt. Tehát morfológiai segédletnek megfelel, szövegkritikai bizonyítéknak nem.
Három linkből tehát:
az első mást bizonyít, mint amit állítasz;
a második nem tárgyalja azt a következtetést, amelyet ráépítesz;
a harmadik pedig eleve más tudományterület kérdésére válaszol.
Ez azért elég sokat elmond az egész bizonyítási módszeredről.
27. Mi marad meg végül a teljes elméletedből?
Most tegyük egymás mellé az eredményt.
Azt állítottad, hogy az első századi zsidók nem ismerték JHWH-t.
Philón ismeri Mózes négyliterás istennevét.
Azt állítottad, hogy a Septuaginta nem ismeri ezt a nevet.
Korai görög bibliai kéziratok ΙΑΩ-t vagy magát a héber tetragrammát őrzik.
Azt állítottad, hogy a maszoréták későn építették bele JHWH-t egy újonnan összeállított héber Bibliába.
A maszoréták előtti zsidó bibliai kéziratok százai teszik lehetetlenné ezt az egyszerű középkori gyártáselméletet.
Azt állítottad, hogy JHWH nem az „istenek Istene”.
A Septuaginta MTörv 10,17 ugyanazt az Urat nevezi „Isteneteknek” és „istenek Istenének”.
Józs 22,22-t az „Istenek Istene” bizonyítékaként idézted JHWH ellen.
A héber mondatban maga JHWH szerepel.
Mésát annak bizonyítékaként hoztad, hogy JHWH moábita vagy Mésa istene volt.
Mésa Kámost vallja saját istenének, és az izraelita Nebóból elhurcolt JHWH-edényeket Kámos elé viszi.
A vezető újabb szakmonográfia szerint a solebi Yhw explicit használatában nem istennév.
Az Amherst 63 „Bikánk” kifejezését JHWH pogány eredetének bizonyítékaként hoztad.
A lelet egy vallásilag szinkretikus diaszpóraközösséget dokumentál; még a saját linked is Jahót a zsidók Isteneként és JHWH névváltozataként mutatja be.
A Zsidókhoz írt levélből „társai, az istenek” formulát készítettél.
A görögben csak μετόχους, „társak/részesek” áll; az „istenek” a te toldásod.
1Kor 10-ből Krisztust egy alacsonyabb Fiú-istenné tetted.
Ugyanaz a Pál néhány lappal korábban kijelenti, hogy nincs Isten, csak egy, és Krisztust az egy Úrként vallja, aki által minden létezik.
Kiv 7,1-re azt felelted, hogy Mózes nem lett valóságos isten.
Ezzel pontosan igazoltad, hogy az elohim/theos szó alkalmazása önmagában nem jelent ontológiai istenséget.
Kiv 21,6 görög megfogalmazásában valóban pontosítottál engem.
De abból, hogy a görög szöveg „Isten ítélőszékét” mondja, nem következik az általad feltételezett eltérő héber alapszöveg.
Ez a mérleg.
28. Nem a „bikaisten” ellen harcolsz, hanem a saját előfeltevéseid körül futsz körbe
A legnagyobb problémád végül nem az, hogy különös következtetésekre jutsz.
Hanem az, hogy minden forrást ugyanahhoz az előre elkészített eredményhez hajlítasz.
Ha egy héber szöveg JHWH-t és az „istenek Istenét” azonosítja: maszoréta hamisítás.
Ha ugyanazt a Septuaginta teszi: átsiklasz fölötte.
Ha egy korai görög kéziratban ΙΑΩ áll: qumráni szekta.
Ha egy másik egyiptomi görög papiruszban héber tetragramma áll: nem illeszted be az elméletedbe.
Ha Philón κύριος-t ír: bizonyíték, hogy nem ismerte JHWH-t.
Ha Philón közvetlenül négyliterás istennévről beszél: hallgatás.
Ha Mésa Kámost nevezi saját istenének és JHWH tárgyait Izraelből zsákmányolja: nálad ebből valahogyan az lesz, hogy JHWH Mésa istene.
Ha Józs 22,22-ben ott áll JHWH: te csak El–Elohimot olvasol ki belőle.
Ha Zsid 1,9 „társakat” mond: hozzáírod, hogy „isteneket”.
Ha Kiv 7,1 Mózest elohimnak nevezi: kijelented, hogy ez csak funkcionális megnevezés – és nem veszed észre, hogy éppen ezzel cáfolod saját „minden elohim valódi isten” logikádat.
Ez nem azért történik, mert túl sok forrásod van.
Azért, mert van egy rendszered, amelyhez a forrásoknak engedelmeskedniük kell.
29. A katolikus álláspont jóval egyszerűbb – és nem kell hozzá sem kéziratokat eltüntetni, sem szavakat hozzáírni
A klasszikus katolikus keresztény hithez nincs szükség arra, hogy tagadjuk:
Izrael vallástörténetének bonyolultságát;
a korai bibliai szövegpluralitást;
a Septuaginta kéziratainak eltérő istennév-gyakorlatát;
Elephantiné szinkretizmusát;
Kuntillet-Ajrud problematikus vallási világát;
a Zsolt 82 mennyei tanács-értelmezésének lehetőségét;
Kiv 21,6 görög szövegének sajátos fordítását.
Ezekből semmi nem veszélyezteti a katolikus hitet.
A katolikus állítás ennél sokkal pontosabb:
egy Isten van. Izrael Istene a Mózesnek magát kinyilatkoztató Isten. Az isteni név héber formája JHWH. Az ókori zsidó és keresztény hagyomány tiszteletből gyakran „Úr”-ként olvasta és fordította. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három isten, hanem egyetlen isteni természet három személyben. Az örök Fiú valóban emberré lett. Ezért ugyanaz a Krisztus lehet valóságos Isten és valóságos ember, Atyjával egylényegű és emberként Atyjának engedelmes Messiás.
A Katekizmus ezt minden henoteista ködösítés nélkül fogalmazza meg: Isten egyetlen, nincs más Isten mellette; a Fiú pedig egyetlen személyben valóságos Isten és valóságos ember.
Ehhez nem kell feltételezni egy elveszett „valódi Mózes-vallást”, amelynek főistene fölött és alatt különféle istenek sorakoznak.
Nem kell egy Kr. e. IX. századi moábita feliratot az ellenkezőjére fordítani.
Nem kell Philónt félbeolvasni.
Nem kell Józsuéból kihagyni JHWH-t.
Nem kell a Zsidókhoz írt levélbe beleírni az „istenek” szót.
És főleg nem kell egy egyiptomi diaszpóra szinkretikus „Bikánk” metaforájából több mint ezer év bibliai vallástörténetét előállítani.
30. Végszó: a „bikaisten” végül ismét a saját szövegeiden bukott el
A legmulatságosabb az egészben az, hogy az általad felvonultatott források közül több nem egyszerűen gyenge bizonyíték a tételedre, hanem aktívan az ellenkező irányba mutat.
A Septuaginta azt mondja: az Úr, a ti Istenetek az istenek Istene.
Philón ismeri Mózes négybetűs istennevét.
Korai görög bibliai kéziratok őrzik ΙΑΩ-t és יהוה-t.
Mésa Kámost nevezi saját istenének, JHWH-t pedig az izraelita Nebóhoz kapcsolja.
Józs 22,22-ben ott áll JHWH.
Zsid 1,9-ben nem áll „istenek”.
Kiv 7,1 pedig bizonyítja, hogy az elohim megnevezés nem automatikusan ontológiai istenség.
Az Amherst 63 szinkretizmust bizonyít.
Soleb pedig még csak nem is mondja azt, amit te a kőbe szeretnél beleolvasni.
Úgyhogy nem, nem sikerült kimutatnod, hogy a római Egyház valamiféle egyiptomi bikaistent ültetett Mózes Istenének trónjára.
Amit sikerült kimutatnod, az sokkal prózaibb:
ha előre eldöntöd, hogy JHWH nem lehet Mózes Istene, akkor minden forrást kénytelen leszel addig forgatni, amíg valahogy ezt nem látszik mondani – még akkor is, amikor a forrás történetesen szó szerint az ellenkezőjét mondja.
És ezen nem segít újabb papirusz, újabb Wikipédia-szótár, újabb „talmudista” szitok vagy újabb bika.
A végén ugyanis mindig ott marad ugyanaz a kellemetlen mondat, ezúttal már nem is a maszorétáktól, hanem a te kedvenc Septuagintádból:
az Úr, a ti Istenetek – ő az istenek Istene és az urak Ura.
Prológus – Egy szó, sok szereplőA Biblia első mondataiban ezt olvassuk: „Kezdetben teremtette Isten (elohim אֱלֹהִים H430) az eget és a földet.”Számunkra természetesnek tűnik, hogy itt a Teremtőről van szó. Néhány fejezettel, majd könyvvel később azonban ugyanazzal a szóval egészen más szereplők mellett találkozunk.A 82. zsoltárban az אֱלֹהִים az „istenek gyülekezetében” áll, és ítéletet hirdet. A jelenet egy különös mennyei tanácsot ábrázol, amelynek értelmezése évszázadok óta foglalkoztatja a zsidó és a keresztény gondolkodókat.A 2Mózes 21:6-ban ugyanez a szó már egy jogi eljárás részeként jelenik meg, ahol a szolgát elohim אֱלֹהִים elé vezetik. A görög Septuaginta fordítói ezt a helyet emberi bírákra vonatkoztatták, ezért fordításukban egyszerűen a „bírák” (kritai) kifejezést használták.A 2Mózes 7:1 -ben maga YHWH mondja Mózesnek: „Íme, elohim-má אֱלֹהִים tettelek a fáraó számára.”És ott vannak az idegen elohim-ok אֱלֹהִים is, akikhez Izrael történetének során újra és újra elfordult.A héber Biblia több mint 2500 alkalommal használja az elohim אֱלֹהִים szót. Nem mindig ugyanarra a szereplőre, és nem mindig ugyanabban az értelemben.
Az állítás, miszerint kezdetben Elohim(Isten) teremtette az egeket és a Földet IGAZ állítás.
Hogy a 82. Zsoltárban Elohim áll az istenek gyülekezetében és ítél istenek között csak az istentelen
állkeresztényeket és az istentelen zsidókat fogalalkoztatja évszázadokon keresztül, akik nem képesek felfogni, hogy Izrael Istene az Istene által, társai az Istenek fölé felkent isten , amit számos kinyilatkoztatás bizonyít a Szentírásban. Ez az igaz hitű zsidóknak soha se jelentett problémát, hisz erről a tényről tájokoztatva voltak és a felkenetés tényét zsoltárénekbe is foglalták, amit az Isten Szentélyében ,amikor az funkcionált(nem volt lerombolva) rendszeresen énekelték.
Ezért nem jelentett problémát a zsidó Pál apostolnak erre a Hébereket emlékeztetni a hozzájuk intézett levele első fejezetében idézve a 45. zsoltárt szóról szóra, és az Istene által ,társai az istenek fölé felkent Istent a Fiú Istennel az Ég és a Föld teremtőjével azonosítani.
Tehát Mózestől kezdve Pál apostol koráig a zsidóknak nem jelentett problémát, hogy istenük egy a Felséges Isten fiai közül, akit a Ferlséges Isten felkent fiai az istenek fölé, így lett ez a Fiú Isten mielőtt Izrael Istene lett, az istenek Istene. Az Korintusiakhoz írott levelének 10. fejezetében fel is tárja Pál a Korintusi gyülekezet előtt is, amit Izrael fiai kezdettől fogva tudtak, hogy Istenük a Khrisztosz, azaz a Felkent Isten.
1. Kor. 10: 3 És mindnyájan egy szellemi eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy szellemi italt ittak, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 Többségükben azonban nem lelte kedvét az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. 7 Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani. 8 Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezren. 9 Se a Krisztust ne kísértsük,amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt.
Ha a korintusi gyülekezetnek ez enm is volt ismert az igaz hitű zsidók számára mindenkor egyértelmű volt, hogy az Istenük egy a Fiú Istenek Közül, mégpedig az Istene által, társai az istenek fölé felkent Fiú Isten.
Erről a tényről Józsué Könyve félreérthetetlenül tanúskodik:
Józsué 22: 22 Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr (El Elohim ): Ő tudja, és az Izrael is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Ez a kérdés soha sem volt vitatott az igaz hitű Izrael fiai számára,addig,amíg meg nem jelentek Izrael fiai között az istentelenek, akik idegen isteneket ,bálványisteneket imádtak, köztük Egyiptom borjúját ,akit Jahónak(JHWH) neveztek. Az igaz hitű krisztosziak nem ebbe a csoportba tartoztak. A JHWH istent a római császárok által létrehozott, Róma Főpapja által vezetett álkeresztény egyházakban kezdték imádni. A zsidók körében a talmudista maszoréták által készített írások által jelent meg a 9. 10. században ismét a borjúisten JHWH neve. Természetesen ezek a talmudot is létrehozó zsidók miközben JHWH istent imádták, a Khrisztosz Isten ellenségeivé lettek.
Ninncs semmi új a Nap alatt. Amikor Omri, Izrael királya bálványimádó lett és töbebk között a JHWH nevű borjúistent is imádta, sőt annak templomát is elfoglalta- Mésa Moáb kiráylnak a Moábita kövön tett vallomása szerint - Izrael fiai közül is sokakat elfordított Izrael Istenétől, a Khrisztosz Istentől.
Ezért engedte át Izrael Istene Izrael tíz törzsének a Királyságát az Asszír király kezébe, és engedte meg, hogy az Asszír király elhúrcolja és az északi területekre száműzze egész Izraelt.
A Khrisztosz Isten megvetése és a borjú isten JHWH imádata, minden időben vesztére volt Izraelnek.
Amíg Izrael nem tér meg a JHWH isten imádatából azIstenek Istene ,a Khrisztosz Isten imádatához,
addig az Istenek Istene sem könyörül Izraelen.
De térjünk vissza azon állításodhoz, miszerint a "2Mózes 21:6-ban ugyanez a szó már egy jogi eljárás részeként jelenik meg, ahol a szolgát elohim אֱלֹהִים elé vezetik. A görög Septuaginta fordítói ezt a helyet emberi bírákra vonatkoztatták, ezért fordításukban egyszerűen a „bírák” (kritai) kifejezést használták."
Akkor nézzük, mi is az igazság a 2. Mózes 21:6-ban leírtakkal kapcsolatban!
Kezdjük mindjárt azzal, hogy azt állítod, hogy a Septuaginta fordítói fordították az Elohimot, bírákra és emberi bírákra alkalmazva azt.
Honnan veszed, azt a képtelenséget, hogy a Septuaginták előtt ugyanaz az írás szöveg volt, amit te a maszoréták írásából idéztél. Ha a Septuaginta fordítók a 2. Mózes 21-6-ban azt írják τοῦ θεοῦ (tou theou (tou theou) - aminek jelentése: „az Istené” vagy „az Isten…” (birtokos eset). ógörög (újszövetségi vagy koiné) kifejezés, amelyben a τοῦ a névelő birtokos esete, a θεοῦ pedig a θεός (isten) szó birtokos nyelvtani alakja, annak csak egyetlen oka lehetett , mégpedig az, hogy az általuk ismert fordítandó szövegben az állt, hogy a szolgát a bírák elé vitték és nem az, hogy Elohim( istenek ) elé vitték.
2. Mózes 21: 5 De ha a szolga azt mondaná: Szeretem az én uramat, az én feleségemet és fiaimat, nem akarok felszabadulni: 6 Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja által az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké.(Károli).
2.Mózes 21: 5. Ha azonban azt mondja a szolga: Szeretem uramat, feleségemet és gyermekeimet, nem megyek el szabadon, 6. akkor vezesse őt az ura a bírákhoz és vezesse oda az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és fúrja át ura az ő fülét az árral és szolgálja őt örökké.
A Septuagintában az áll, hogy az Isten törvényszéke elé "Tὸ κριτήριον (kritērion) τοῦ θεοῦ (tu theu)
azaz "Isten ítélő rendelkezése, Isten törvénykezése és nem az, hogy a bírák az istenek (Elohim) ,
ahogyan előadod.
A 2. Mózes 21:6 szövege egyáltalán nem mond ellent annak ,hogy a Fenséges Isten Égi fiai az istenek.
illetve, azt sem bizonyítja, hogy az Istenek Istene az istenek kifejezést a Felséges Isten égi fiain kívül, emberekre , akár emberi bírákra alkalmazta volna.
A 2. Mózes 7:1 re való utalásoddal pedig nevetségessé tetted magadat, hisz ott Izrael Istene nem azt állítja, hogy Mózest az Istenek Istene istenné változtatta hanem arról van szó, Hogy az Istenek Istene Mózest a Fáraó szemében tette a Fáraó istenévé.
Maradjunk a tényeknél!
Annak a tényét, hogy a Fenséges Isten fiai,az Égben - akik közül egy az Úr Izrael Istene lett Istenétől és Atyjától való , társai az istenek fölé való felkenetésének köszönhetően - mindnyájan istenek lehetetlen megcáfolni, miután ennek tényét Pál apostol is megerősítette.
Ami pedig a JHWH nevű borjúisten nevéből Jahó helyett, félművelteknek köszönhetően jehovára sikeredett istennevű istent illeti, aki imádói szerint állítólag csak egymaga létező isten, attól szabadulj meg, ha nem akar a borjúistent JHWH-t imádó Izrael fiainak a sorsára jutni.
SEGÍTSÜNK A LELKEIKBEN ÉS JAVAIKBAN ,TÉVTANÍTÓK ÁLTAL KIZSÁKMÁNYOLT JEHOVA TANÚINAK MEGISMERNI IGAZSÁGOT A JEHOVA NEVŰ ISTENRŐL,ÉS MEGISMERTETNI VELÜK AZ IGAZSÁGOT ÁBRAHÁ?IZSÁK, JÁKÓB,MÓZES ÉS A SZENT PRÓFÉTÁK ISTENÉRŐL, AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENRŐL,AKI HAMAROSAN MEGLÁTOGATJA A FÖLDET!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
Vagyis: „Mert YHWH, a ti Istenetek, az istenek Istene és az urak Ura.”
Itt véget is érhetne az egész „YHWH kontra Istenek Istene” mutatványod. Nem két istenség szerepel a mondatban. Nem azt olvasod, hogy „van YHWH, továbbá rajta kívül az Istenek Istene”. Hanem ezt:
YHWH = a ti Istenetek = az istenek Istene = az urak Ura."
Ez az idézet nem a Mózes által közvetített Törvényből való, hanem a talmudista maszoréták írásból.
A jehovisták csak egy isten létezésében hisznek, akit jehovának neveznek, azt állítva, hogy a a JHWH átirata.
Ezzel szemben az igaz hitű zsidók, köztük Mózes és Mózes Istenének szent prófétái is, Izrael Istenéről, mint társai, az istenek fölé felkent Istenről,az Úrról(Adon) tanúskodnak , akit az Istenek Istenének neveznek.
Megérhetnélek, hogy ne fárassz engem, engem nem tudsz meggyőzni a tények ismeretében arról, hogy fogadjam áll valós istenként a bikaistent JHWH-t azaz Jahót.
Keress magadnak máshol partnert Jahó isten imádatához!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
Kezdjük ott, ahol a szöveged legalján kezdődik az egész konstrukció. Azt állítod, hogy a középkori maszoréta kódexek YHWH-neve nem bizonyíthatja, hogy Mózes is ezen a néven ismerte Istent, majd ebből rögtön átcsúszol a sokkal merészebb állításba: YHWH nem azonos Mózes Istenével, az „Istenek Istenével”.
---------------------------------
Hogy Mózes nem a maszoréta szövegben szereplő JHWH neven szólította az Istenét, azt mi sem igazolja jobban, Mint az, hogy az apostolok írásaiban sehol nem szerepel IAO istennév , ami a JHWH görög átirata volt a kumráni szekta írásaiban.
Ez azt jelenti, hogy a maszoréták a középkorban nem abból a forrásból dolgoztak, amit az Úr Jézus és apostolai használtak. A maszoréták olyan zsidók írásaiból dolgoztak, akik Mózes Istenén kívül, vagy helyett a borjúistent imádták. Bizonyított tény, hogy Egyiptomban már a Septuaginta Szentírás megjelenése előtt borjúként azonosították JHWH-t és Jahónak ejtették ki a nevet.
Pontosan úgy, ahogyan a kumráni zsidó szekta tagjai, akik görög átiratban IAO, azaz Jahó néven nevezték az istenüket. Mindkét esetben a Jeruzsálemi szentélytől elkülönülten működő kis létszámú
zsidó csoprtról van szó.
A A Septuaginta Szentírás, az Evangéliumok megjelenése és az apostolok írásainak a megjelenése
óta mindenki megismerhette , hogy a JHWH név akármilyen nyelvű átirata nem található meg ezekben az írásokban. Ezért akik Khrisztosz Jézusnak az Evangéliumokon és az apostolok írásain ismerték meg Izrael Istenét érthetetlenül álltak a maszoréták által a 9. t. században megjelentetett kódexek JHVW istenének eredete előtt.
Döntés előtt álltak, hogy vagy az Evangéliumok igazságában hisznek, vagy egy középkori zsidó csoport írásának, akik ráadásul Khrisztosz Urunkat döglöttkutyának nevezték,
Ráadásul a maszoréták írásaiban megjelenő tetragrammát az 5. század elején készült latin fordítás sem tartalmazta.
Két lehetősége volt az igazságot kereső embernek. Vagy elutasította a masszoréta szövegek szövegeket korban megelőző Septuaginta görög fordítást az Evangéliumokkal és az apostolok írásaival együtt,vagy a masszoréták JHWH-s írását utasítja el.
Amíg a magukat keresztényeknek nevező egyházak a görög és a latin szövegek által ismerték meg a próféták írásait és az Evangéliumokat, ill. az apostolok írásait a JHWH istennév problémája nem merült fel. Miután megjelent a maszoréták által a 9.-10. században összeállított 24 könyv,amely az Ószövetség írásait tartalmazta azzal együtt jelent meg a Septuaginta és az apostolok írásaiban fel nem lelhető titokzatos istennév. A 13. században domonkos szerzeteseknek jutott az eszébe valamit kezdeni az Evangiliumokban és az apostolok írásaiban ismeretlen a zsidók számára is semmitmondó istennével.
Először William Tyndale vagy Tindale 1530-banangol nyelvű bibliafordításába került bele a Jehova alakban.
Ezt követően a katolikus teológus, Johann Eck (Johannes Eck) vetet a bátorságot és az általa fordított és 1537-ben megjelent Biblia (Eck-Bibel) a 2. Mózes 6:3-ban Eck a vers fő szövegében az „Adonai” szót használta, de a margóra (lapszéli jegyzetként) odajegyezte: „Der name Adonai Jehoua”
Amíg a magukat keresztényeknek valló keleti egyházak a liturgiájukban a görög nyelvet használták,
és a Róma Főpapja által vezetett egyház a latin nyelvet, fel sem merült még az állkeresztény egyházakban sem, a maszoréta zsidók istennevének a problémája.
Philon Júdeus( Alexandriai Philon) írásait Alexandriai Kelemen és Origenész nagyra értékelték, de később elfelejtődtek. Az itáliai zsidó tudományos körökben a 16. század környékén került elő újra a neve és munkássága a zsidó kultúrkörben. Philon Júdeus, aki az első században élt, ezért mondhatjuk, hogy az Úr Jézus kortársa is volt.Philon Júdeus , aki előkelő zsidó család sarja volt,Alexandriai Philón Mózes élete (De vita Mosis) című írása nem tartalmazza az IAO nevet,ami a tetragramma görög olvasata volt. Philón görög nyelven alkotott, műveiben pedig az isteni nevet vagy a Kyrios (Úr), illetve Theos (Isten) kifejezésekkel adta vissza.
Elmondható, hogy az első században , sem igaz hitű zsidók - beleértve az Úr Jézus és tanítványait -
és igaz hitű nem zsidó khrisztosziak sem használták írásaikban azt az istennevet, amit a Khrisztosz urunkat döglöttkutyának és szülőanyját, Máriát ganéjnak nevező talmudista maszoréták írásai tartalmaznak.
Épp ésszel felfoghatatlan, hogy mi vezette ennek ellenére a 16. századi bibliafordítókat , akik magukat keresztényeknek tartották,hogy szembe menve a Septuaginta fordítókkal, Philon Júdeussal,Az Úr Jézussal és tanítványaival,és beemeljék a bibliafordításukba Khrisztosz urunk középkori ellenségei a talmudista zsidók JHWH, istenének különböző olvasatait?
Nem kellett évezredeket várni és a JHWH név eredetének beazonosítására az Istenek Istene megszólaltatta a köveket.
Az elephantinei papiruszok első jelentősebb darabjait 1893-ban szerezte meg Ch. E. Wilbour, de a legnagyobb és legfontosabb közösségi levéltárakat (például a híres passió- vagy pészáh-papiruszt) az 1906–1908-as ásatások során találták meg Egyiptomban.
Az Elephatinei papyrus-leletről Dr. Blau Lajos,már 1912-ben Huszonkilencedik évfolyamában
beszámolt. Ez azt jelenti, hogy az angol nyelvű tanulmányok már sokkal korábban megjelentek.
A feltűnést az okozta, hogy az írásban Jahó mellett kap a sekelpénzből,ami össze lett gyűjtve
Asambéthél és Anatbéthél is.
Idézet az írásból:
" A pénz,amely azon a napon Jedonja, Gemarja fia kezében van Fanmenhotep hónapban 31 keres
és 8 sekel . Ebből Jahóé 12 keres 6 sekel, Asambéthelé 7 keres, Anathbételé 12 keres."
Karel van der Toorn a Biblical Archaeological Review legújabb számában figyelemre méltó tanulmányt közöl az egyiptomi Amherst 63 papiruszról. A gyűjtemény 35 arámi nyelvű szöveget tartalmaz, amelyeket a Kr. e. 7. és 6. század folyamán vetettek papiruszra. Ezek között három izraelita zsoltár is található – közülük az egyik a ma ismert Biblia része is (Zsolt 20). Valószínűleg eredetileg héberül íródtak, s a zsoltárok Jahót (JHWH egyik névváltozata), az istenek királyát dicsőítik.
A kéziratokat még a 19. század végén fedezték fel Luxorban, keletkezésüket pedig a Kr. e. 4. századra teszik. A papirusz az angol politikus és műgyűjtő, William Tyssen-Amherst nevét viseli, aki a kézirat első ismert birtokosa volt. A szöveg megfejtése azonban csak hosszas késedelem után vált lehetővé, mivel a papirusz különleges módon démotikus írással rögzített arámi nyelvű szöveget tartalmaz – ez a kombináció a kutatás számára sokáig megoldhatatlan kihívást jelentett. Nem véletlen, hogy a megfejtés közel 120 évig tartott. Az 1980-as évek elején a kutatók az egyik vallásos költeményt a „20. zsoltár pogány változataként” azonosították. Ennek a pairusznak a megfejtéséből kiderült, hogy az egyiptomban élő zsidók Adon isten mellett egy JHWH nevű istent is imádtak, akit borjúnak neveztek.
Íme a papyrusz szövegének magyar fordítása:
Papyrus Amherst 63, XII. hasáb, 11–19. sor
Zsolt 20
Jahó válaszoljon nekünk bajainkban. Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban. Légy egy íj a mennyben, Holdsarló! Küldd el hírnökeidet Rash egészéből és Cáfonból Jahó segítsen nekünk. Jahó adja meg nekünk szívünk vágyait. Az Úr adja meg nekünk szívünk vágyait. Minden kívánságunkat teljesítse Jahó. Jahó töltse be, az Úr ne vegye el szívünk egyetlen vágyát sem. Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által – íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk. A Bikánk legyen velünk. Bétel válaszoljon nekünk holnap. Baál-Samajin áldja az Urat: „Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!” Vége
A maszoréta kódexeknek a 9..10. században történő megjelenése után egy évezreddel ennek a leletnek köszönhetően derült ki, hogy hogyan ejtették ki ezek az Egyiptomban élő zsidók a JHWH istennevet, és az is, hogy ez az istennév nem azonos Mózes Istenének a nevével.
Ez adott magyarázatot arra, hogy miért nem tartalmazta a Septuaginta Szentírás . Philon Júdeus írásai, az Úr Jézus szavainak feljegyzései, az Evangéliumok, és az apostolok írásai a JHWH istennevet.
Nos azért, mert a Mózes Istenét elvető zsidók istene volt, akik az egyiptomiaktól vették át a bikaisten nevét.
Majd a solebi templom oszlopán 1957-ben fedezte fel a Michela Schiff Giorgini vezette régészcsoport.Helyszín: A Soleb nevű régészeti lelőhelyen álló egyiptomi templom oszlopcsarnoka (Amon-Ré isten temploma) Keletkezési idő: Kr. e. 1400 körül, III. Amenhotep fáraó uralkodása idején.
A legrégebbi JHWH istenenvet tartalmazó Irás nem a Szentírásból, hanem az egyiptomi bálványistenek templomának oszlopcsarnokában található feliratból került elő.
Az i.e. a 8-9 századból származó Moábita KŐ, (más néven Mésa-sztélé) 1868. augusztus 19-én került elő a mai Jordánia területén lévő Dhiban (ókori Dibon) közelében. A fekete bazaltból készült, i. e. 840 körül kiállított emlékkövet F. A. Klein német misszionárius fedezte fel.
Magából az írásból kiderül, hogy YHWH Mésa király és Izrael királyának Omrinak az Istene volt.
Omriról tudni kell, hogy eltért Izrael Istenének Adon-nak az imádatától.
A YHVH név eredetével kapcsolatos írások ,mint bizonyítékok már megvoltak a
19.század végére. Leszámítva a Tel-Aviv-i egyetem régészeinek 1999-es felfedezését a YHWH-Asherás
szobrokról és sírfeliratokról. Mind-mind arról tanuskodtak, hogy JHWH nem az igaz hitű zsidók Istene volt.
De az igaz hitű Khrisztosziaknak sem lehetett így az istene.
Ma már csak az istentelenek egyházainak a teológusai ragaszkodnak hozzá, mint egyedül létező istenhez.
Ellenben Mózes Istene az Istenek Istene, az Istene által, társai az Istenek Fölé Felkent Isten.
Ugyanerről az Istenről tanúskodtak az Úr Jézus tanítványai is?
Sem igazhitű zsidó - köztük az Úr Jézus - sem az Úr Jézus tanítványai nem szolgálták a JHWH, azaz Jahó nevű bikaistent.
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK, AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
SEGÍTSÜNK JEHOVA TANÚINAK MEGSZABADULNI A BIKAISTEN JEHOVA NEVÉTŐL, ÉS MEGTÉRNI AZ ISTENEK ISTENÉHEZ!
Válasz egy ex-jehovista henoteista teológiai barkácsműhelyének – avagy amikor az „Istenek Istene” végül saját Mózesén bukik el
1. A legelső és egyben végzetes tévedésed: YHWH-t megpróbálod leválasztani Mózes „Istenek Istenéről”
Kezdjük ott, ahol a szöveged legalján kezdődik az egész konstrukció. Azt állítod, hogy a középkori maszoréta kódexek YHWH-neve nem bizonyíthatja, hogy Mózes is ezen a néven ismerte Istent, majd ebből rögtön átcsúszol a sokkal merészebb állításba: YHWH nem azonos Mózes Istenével, az „Istenek Istenével”.
Az első mondat önmagában még módszertanilag elfogadható volna: természetesen egy középkori kézirat puszta kora önmagában nem bizonyítja egy benne szereplő olvasat mózesi eredetét. Csakhogy te nem állsz meg itt. Olyan következtetést csatolsz hozzá, amelyet maga a mózesi szöveg cáfol.
Vagyis: „Mert YHWH, a ti Istenetek, az istenek Istene és az urak Ura.”
Itt véget is érhetne az egész „YHWH kontra Istenek Istene” mutatványod. Nem két istenség szerepel a mondatban. Nem azt olvasod, hogy „van YHWH, továbbá rajta kívül az Istenek Istene”. Hanem ezt:
YHWH = a ti Istenetek = az istenek Istene = az urak Ura.
Tehát éppen az a cím, amelyből külön istenséget próbálsz faragni, YHWH predikátuma.
Ugyanez történik a Kiv 3-ban. Az égő csipkebokornál Isten előbb így azonosítja magát: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, majd ugyanebben a kinyilatkoztatásban adja meg a YHWH-nevet és mondja: „Ez az én nevem mindörökre.” A Kiv 6,2–3 ismét ugyanazon Isten folytonosságát hangsúlyozza: „Én vagyok YHWH”; ugyanő jelent meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak. Te ebből valami rejtélyes istenváltást szeretnél kisajtolni, holott a szöveg éppen az azonosságot magyarázza.
Magyarán: te nem Mózest véded a „jehovizmustól”, hanem Mózes szövegétől véded a saját henoteizmusodat.
Az régészetileg is jóval óvatosabban kezelendő, amit az egyiptomi Jhw-adatról írsz. Daniel Fleming részletes vizsgálata szerint az egyiptomi forrásban szereplő Jhw elsődleges és egyetlen világos alkalmazása nem egy istenség megnevezése, hanem egy saszu-csoporthoz vagy területhez kapcsolódó megjelölés; az adat tehát még a JHWH-val való kapcsolat feltételezése mellett sem jelenti azt, amit te kész tényként közölsz, hogy Egyiptomban valamiféle „YHWH-borjúistent” imádtak.
Mésa moábita sztéléjével még rosszabbul jársz. A Louvre hivatalos leírása szerint a felirat moábita nyelvű, a dialektusa igen közel áll a héberhez, és Mésa egy Kamosnak emelt szentély alkalmából készíttette. Mésa saját istene Kamos. A feliratban Izrael és YHWH megjelenése nem teszi YHWH-t „moábita istenné”, éppúgy, ahogy egy asszír feliratban Júda Istenének említése sem teszi őt asszír istenséggé.
Az Ebál-hegyi állítólagos átoktábla pedig jelenleg vitatott régészeti lelet. Ebből sem azt nem lehet becsületesen kijelenteni, hogy „biztosan mózesi”, sem azt, amit te teszel, hogy „nagy valószínűséggel kánaánita”. Ha a bizonyíték bizonytalan, akkor a tudományos mondat az, hogy bizonytalan. Nem az, hogy a hiányzó bizonyosságot behelyettesítjük azzal, ami a saját rendszerünknek kényelmes.
Már az első állomáson tehát három külön eljárást látunk nálad: a bibliai azonosítást kettéválasztod, a bizonytalan régészeti adatot bizonyossá keményíted, majd a saját következtetésedet „tudományos tényként” adod elő. Ez nem történettudomány. Ez teológiai gyurmázás.
2. A maszoréták állítólag „megalkották” a Héber Bibliát a Talmudból – itt már az időrend is tiltakozik
Ezután előadod, hogy a maszoréták lényegében nem megőriztek és pontoztak egy korábbi mássalhangzós szöveghagyományt, hanem a Talmudokból, targumokból és különféle késői anyagokból összeszerkesztettek egy korábban nem létező Bibliát.
Ez egyszerűen hamis.
Való igaz, hogy a teljes, punktált maszoréta kódexek középkoriak. Való igaz, hogy az Aleppói és Leningrádi kódex jóval későbbi, mint az ószövetségi könyvek keletkezése. De ebből nem következik, hogy a bennük lévő mássalhangzós szöveget a maszoréták találták volna ki. A mai szövegkritika pontosan rétegekre bontja a kérdést. A maszoréta hagyomány egyes elemei több mint kétezer évesek, és a Második Templom koráig visszavezethetők; a középkori maszoréták elsősorban a kiejtés, a magánhangzózás, a hangsúlyozás és a másolási hagyomány rögzítésében játszottak szerepet.
És itt jön az a kellemetlen rész, amelyet a te elméleted nem tud hová tenni: a holt-tengeri tekercsek között már jóval a maszoréták előtt vannak a későbbi maszoréta szöveghez igen közel álló héber szövegek. Ugyanakkor vannak eltérő héber szövegtípusok is. Éppen ezért beszél a szövegkritika proto-maszoréta hagyományról és korai szövegpluralitásról, nem pedig „kilencedik századi Biblia-gyártásról”.
A Septuaginta pedig különösen kínos a „káldeus arámiból fordították” tételed számára. A Júdeai-sivatag héber kéziratai több esetben pontosan azt a héber szövegformát képviselik, amely a görög Ószövetség alapjául szolgált. Eugene Ulrich összefoglalása szerint ezek a héber tanúk azt mutatják, hogy az ó-görög fordítás általában hűségesen fordította azt a héber Vorlage-t, amely előtte feküdt. Vagyis itt már nem elnevezésekre, hanem tényleges kézirati összehasonlításra támaszkodunk.
A „maszoréták a Talmudból rekonstruálták az elveszett Bibliát” történeted tehát nem pusztán bizonyítatlan: összeütközik a maszoréták előtti héber bibliai kéziratok létezésével.
A Jerikó közelében Timotheosz által említett középkori barlangleletből pedig te újabb mutatványt csinálsz: előbb feltételezed, hogy ezek a később megtalált kumráni közösség kézirataival azonos eredetű iratok voltak, aztán feltételezed, hogy a maszoréták felhasználták őket, majd feltételezed, hogy innen csempészték be YHWH-t a bibliai szövegbe. Három egymásra rakott „talánból” nálad már „történelmi tény” lesz. Ezzel a módszerrel egy padláson talált bevásárlócédulából is meg lehet írni a Habsburg-ház titkos történetét.
A belinkelt, magyar zsidó bibliafordítást tartalmazó régi honlap sem bizonyítja ezt. Egy modern vagy újkori fordítás tanúsíthatja, hogyan fordított egy adott fordító egy adott szöveget; nem tudja bizonyítani, hogy a maszoréták évszázadokkal korábban milyen elveszett forrásokból dolgoztak.
A sémi és arab nyelvekről belinkelt magyar Wikipédia-oldalak pedig legfeljebb általános nyelvészeti háttérnek használhatók. Semmi olyat nem bizonyítanak, hogy a bibliai héber valójában babiloni arámi volna. Sőt a sémi nyelvek történeti osztályozása éppen külön ágba helyezi a hébert és az arámit.
Az „i.sz” feliratú hibás hivatkozás pedig érdemi forrásként egyszerűen értékelhetetlen.
Végül a „régen könyvtáblákra írtak, nem tekercsekre” érved külön kis műremek. A Neh 8-ban szereplő széfer szó könyvet, iratot, tekercset jelenthet; abból, hogy magyarul „könyvnek” fordítják és „felnyitják”, nem következik, hogy kódexszerű táblás könyvről van szó. Jer 36-ban pedig Jeremiás próféciáit kifejezetten tekercsre írják. Tehát még a saját általad magasra emelt bibliai bizonyításmódod sem tűri el azt az abszolút állítást, hogy a prófétai iratok „nem tekercsekre” készültek.
3. Conley, Russell, Rutherford és a „Sátánnal kötött üzleti szerződés” – ahol a történeti adatból démonológiai ponyva lesz
A következő állomáson áttérsz Jehova Tanúi szervezetének eredetére. Itt vannak helyes történeti elemek: Russell mozgalma valóban a tizenkilencedik századi amerikai adventista-millerita vallási közegből nőtt ki; Jonas Wendell, George Stetson, George Storrs és mások hatása valós történeti kérdés. William Henry Conley is részt vett a korai szervezeti formában.
De innen azt következteted, hogy a szervezet üzleti vállalkozásként jött létre, meggazdagodása pedig a Sátán jutalma volt, mert a Sátán Krisztusnak is felajánlotta a világ gazdagságát.
Ez már nem történettudomány, hanem egy bibliai kísértésjelenetből készített könyvvizsgálói szakvélemény.
A logika ugyanis így fest:
a Sátán gazdagságot kínált Krisztusnak;
egy későbbi vallási szervezet rendelkezett pénzzel;
tehát azt a pénzt a Sátántól kapta.
Ebből következően minden gazdag ember, minden vállalat, minden alapítvány, sőt minden sikeres pékség automatikusan sátáni finanszírozású volna. Az érvelés nem attól lesz teológiai, hogy beleírjuk a Sátánt.
A belinkelt Wikipédia-oldalak az Adventista Keresztény Egyházról és Jonas Wendellről legfeljebb a vallástörténeti közeget világítják meg. A Stetson- és Storrs-hivatkozásaid ráadásul szerkesztési vagy hiányzó szócikkre mutató oldalak, az 1841-ről, 1908-ról és az 1870-es évekről szóló általános évszámoldalak pedig aligha bizonyítanak bármit Russell teológiájáról. A presbiteriánus egyházról szóló általános szócikk ugyancsak háttéranyag, nem sátánológiai okirat.
Jehova Tanúi krisztológiáját, eszkatológiáját és szervezeti önértelmezését katolikus oldalról bőségesen lehet és kell bírálni. De amikor bizonyítható tévedéseik helyett „a Sátán gazdagította meg őket” típusú történeteket fabrikálsz, valójában megkönnyíted a dolgukat, mert a valódi kritikát összekevered az ellenőrizhetetlen váddal.
4. „Pogány YHWH-borjúisten” és Raymundus Martini: két külön kérdést mosol egybe
Ezután azt állítod, hogy a keresztények eredetileg nem ismerték YHWH-t Izrael Istenének neveként, a római Egyház pedig csak a tizennegyedik században vette át ezt a „pogány nevet” a maszorétáktól.
Itt egy alapvető különbséget kellene végre megtanulnod:
YHWH tetragrammaton ≠ a „Jehova” vokalizáció.
A négy mássalhangzós istennév ókori. A „Jehova” kiejtési alak ezzel szemben középkori, a tetragrammaton mássalhangzóinak és az Adonáj olvasását jelző maszoréta magánhangzóknak a sajátos kombinációjából alakult ki.
Raymundus Martini kapcsán tehát van igazságmag abban, amit az Őrtorony idéz: a „Jehova” alak valóban középkori forrásban jelenik meg nála. De még az erről szóló régi zsidó és katolikus lexikoni összefoglalások is megjegyzik, hogy az alak használata valószínűleg Martinit megelőzte. Ő tehát még a „Jehova” alakot sem bizonyíthatóan „találta fel”, pláne nem a YHWH tetragrammatont.
A hat belinkelt Őrtorony-archívumoldal legfeljebb azt dokumentálja, hogy maga az Őrtorony hogyan adta elő a „Jehova” alak európai használatának történetét. Semmiféle bizonyíték nincs bennük arra a merész toldásodra, hogy „Róma találta ki YHWH-t”.
Az Amherst 63 papiruszról belinkelt magyar ismeretterjesztő írásból szintén többet próbálsz kipréselni, mint ami benne van. Az egyiptomi diaszpóra vallásossága és különféle istennevek egymás mellett létezése fontos vallástörténeti adat. Elephantinéből is ismerünk olyan zsidó–arámi közösséget, amelyben Jahó tisztelete mellett szinkretisztikus jelenségek is megjelentek. De a konkrét elephantinéi anyag vizsgálata még azt sem támasztja alá, hogy Jahót egyszerűen valamelyik egyiptomi istennel azonosították volna.
A „YHWH egyiptomi–kánaáni–moábita borjúisten” formulád tehát nem régészeti eredmény, hanem három különféle adatból főzött polemikus pörkölt.
És újra: Mésa saját istene Kamos. Mózes szövege pedig YHWH-t nevezi az „istenek Istenének”. Ennél a pontnál már maga a saját kedvenc fordulatod üldöz téged.
5. A „héber nyelv nem létezett, valójában káldeus arámi volt” elméleted: filológiai szócsere nyelvtörténet helyett
Ezután hosszú sorozatban próbálod bizonyítani, hogy „héber nyelv” ókori értelemben nem létezett, mert a 2Kir 18,26 jehúdit, a görög változat pedig judaisti kifejezést használ.
Csakhogy ebből legfeljebb az következik, hogy az adott korban ezt a nyelvet ott júdeai nyelvnek nevezték. Abból nem következik, hogy a modern nyelvészet által bibliai hébernek nevezett kánaáni nyelvváltozat ne létezett volna.
Ez olyan kategóriahiba, mintha azt mondanád: „A forrás dunántúli beszédről ír, tehát magyar nyelv nem létezett.”
Sőt a 2Kir 18,26 éppen a te arámizáló elméleted ellen tanúskodik. A júdeai vezetők azt kérik az asszír követektől: beszéljenek arámul, mert ők értik, de ne beszéljenek júdeaiul a falon álló köznép füle hallatára. A szöveg értelme éppen az, hogy az elit érti az arámit, a köznép viszont a júdeai nyelvet érti. A Cambridge judaisztikai összefoglalása pontosan ezért használja ezt a jelenetet annak bizonyítékaként, hogy az arámi ekkor még nem volt a júdeai köznép nyelve.
A történeti nyelvészet pedig világosan megkülönbözteti a kettőt: a héber a kánaáni nyelvek ágába tartozik, az arámi pedig külön északnyugati sémi ág; a királyság korában Júda és Izrael anyanyelve a héber valamely nyelvjárása volt, az arámi pedig többek között diplomáciai közvetítő nyelvként terjedt.
Tehát:
jehúdit történeti nyelvnév;
bibliai héber modern nyelvészeti osztályozás;
arámi egy másik, rokon nyelv.
Nem kell ugyanazt a szót használniuk ahhoz, hogy ugyanarról a nyelvi valóságról beszéljünk.
Még az általad idézett ELTE-anyag sem azt mondja, amit beleolvasol. Az óvatosság arról szól, hogy Dávid pontos kiejtését nem tudjuk rekonstruálni. Te ezt átalakítod arra, hogy „nem tudjuk, milyen nyelven beszélt”. A kettő között körülbelül akkora különbség van, mint aközött, hogy nem tudjuk pontosan rekonstruálni Mátyás király hangképzését, illetve hogy nem tudjuk, beszélt-e magyarul.
Edward Ullendorff klasszikus nyelvészeti tanulmánya még azt is megjegyzi, hogy az Ószövetségben maga az ivrit mint nyelvnév valóban nem szerepel; a júdeai nyelvre a jehúdit elnevezést találjuk, és a „héber” nyelvnév explicit korai tanúja Sirák könyvének prológusa. De ebből egyetlen nyelvész sem következtet arra, hogy a nyelv ezért „nem létezett”.
Vagyis itt még azt is meg lehet adni neked, ami igaz: az „ivrit” nyelvnév története nem azonos a nyelv történetével. Csakhogy te ezt a finom és érdekes nyelvtörténeti kérdést egy cirkuszi mutatvánnyá változtatod: ha az ókori szöveg nem a modern terminust használja, akkor szerinted maga a nyelv sem létezett.
6. Philón „káldeus” szava nem varázspálca, amely a Septuaginta héber alapját arámivá változtatja
Különösen sokat építesz Philón egyik magyar fordításában szereplő „káldeus” kifejezésre. Azt állítod: ha Philón „káldeus” nyelvről beszél, akkor a Septuaginta forrása babiloni arámi volt.
Csakhogy az ókori etnikai és nyelvi elnevezések használata jóval lazább volt a modern nyelvészeti terminológiánál. Az, hogy egy hellenisztikus szerző egy nép nyelvét egy történeti-etnikai megjelöléssel illeti, önmagában nem alkalmas annak eldöntésére, hogy az előttünk fekvő nyelvi korpusz modern értelemben milyen nyelv.
Erre vannak kézirataink.
A Júdeai-sivatagból előkerült héber bibliai tekercsek között olyan szövegformák találhatók, amelyek több esetben a Septuaginta héber előzményének megfelelő olvasatokat őriznek. A görög fordítás héber alapja tehát nem egy tizenkilencedik századi „hébermánia” feltételezése, hanem kézirati szövegkritikai tény.
A „Philón káldeusnak nevezte, tehát arámi volt” érvelésed ezen a ponton olyan, mintha egy kétezer éves földrajzi név alapján felülírnád a laboratóriumban azonosított anyag összetételét.
Az általad belinkelt Katolikus Lexikon arámokról szóló szócikke sem segít rajtad. Az arámok, káldeusok és az arámi nyelv történetéről nyújt háttéranyagot; nem állítja, hogy az Ószövetség túlnyomó része babiloni arámi nyelven íródott volna.
Az Apostolok cselekedeteihez, a Korintusiakhoz és a Filippiekhez írt levélhez adott Károli-hivatkozásaid pedig valóban mutatják a „héber” népnév használatát. Ebből azonban sem az nem következik, hogy a „héber” szó sosem lehetett nyelvnév, sem az, hogy a bibliai héber valójában arámi.
A modern hébernek Ben-Jehuda körüli újjáélesztése ugyancsak teljesen más kérdés. A modern beszélt héber újjáélesztése nem teremtette meg visszamenőleg a bibliai héber nyelvet. A kettő összekeverése körülbelül olyan, mintha a modern görög nyelvi reformokból próbálnád levezetni, hogy Homérosz görögje tizenkilencedik századi találmány.
7. Jézus arámi szavai: valós tény, hamis következtetés
Aztán felsorolod az Abba, Talitha, Ephphatha, Eloi, Rabbuni, Golgota és más arámi eredetű szavakat, és ebből arra következtetsz, hogy az evangéliumok Jézus nyelvét aráminak tekintik, tehát a „héber” elnevezés hibás.
Az első fele igaz: Jézus és környezete arámi nyelvhasználatára bőséges bizonyíték van.
A második fele nem következik belőle.
Az első századi Palesztina többnyelvű közeg volt. Arámi, héber és görög különböző társadalmi, vallási és földrajzi helyzetekben egyaránt jelen volt. Egy arámi mondat megőrzése Márknál nem bizonyítja, hogy évszázadokkal korábban Ézsaiás vagy a zsoltárok nyelve szintén babiloni arámi volt.
Te itt megint úgy bánsz a nyelvtörténettel, mintha egyetlen kapcsoló volna rajta: vagy arámi, vagy héber. Csakhogy a történeti valóság nem köteles alkalmazkodni a bináris kapcsolódhoz.
8. A kánaánita kultuszokról szóló hosszú idézeted: nagyjából jó helyen tapogatózol – csak nem bizonyítja azt, amire másutt használod
A Baálról, Astartról, Aséráról és a kánaánita kultuszokról szóló részben Jehova Tanúi saját bibliai és magyarázó oldalaira hivatkozol. A bibliai alaptétellel nincs különösebb vitám: az Ószövetség valóban elítéli ezeket a kultuszokat és Izrael hite radikálisan szembefordul velük.
A Bírák, Királyok és Sámuel könyvéhez adott hat hivatkozásod valóban azokat a bibliai helyeket viszi az olvasóhoz, amelyekre hivatkozol. Az Astartról, Baálról és Kánaánról szóló Jehova Tanúi-lexikoncikkek pedig saját felekezetük összefoglalói. Ezeket lehet idézni annak bemutatására, mit tanít az Őrtorony, de régészeti vagy vallástörténeti kérdésben nem helyettesítik az elsődleges forrásokat és a szakirodalmat.
És ami a lényeg: ha Baál, Astart és Kamos valóban külön pogány istenségek voltak, abból még kevésbé következik, hogy YHWH is egy ilyen istenség volna, akitől különáll Mózes „Istenek Istene”.
A saját bibliai alapállásod ellenőrző mondata továbbra is MTörv 10,17: YHWH maga az istenek Istene.
9. A vitrinszolgálat, az állami pénzek és az egy százalék: jogos kérdésből bizonyítatlan motivációolvasás
Ezután a Jehova Tanúi utcai kiadványos állványait az állami támogatással és a személyi jövedelemadó egy százalékával kapcsolod össze, mondván, hogy az egész „vitrinszolgálat” valójában ezek megszerzéséről szól.
Itt két kérdést keversz össze.
Az egyik: kap-e a magyarországi szervezet jogszabály alapján valamilyen kedvezményt, felajánlást vagy támogatást?
A másik: azért állnak-e ki az utcára vallási kiadványokkal, hogy ehhez a pénzhez jussanak?
Az első adatokkal vizsgálható. A második motivációs állítás, amelyhez külön bizonyíték kell.
Az általad hivatkozott, egyházi egy százalékos eredményeket közlő oldal legfeljebb a felajánlások összegét és számát támaszthatja alá. Még ha minden általad közölt szám pontos is, abból sem következik, hogy az utcai evangelizáció oka az egy százalék megszerzése.
A Jogkódex-hivatkozásod mögött szereplő jogi kimutatás ugyancsak a pénzügyi tényállás tisztázásához lehet releváns. De a „vitrinszolgálat = pénzszerzési technika” egy külön állítás, amelyet egyik számadat sem bizonyít.
Amikor pedig felszólítanak, hogy mutasd meg azt a nyilvános Őrtorony-kiadványt, amelyben a szervezet kijelenti, hogy semmilyen állami támogatást nem fogad el, erre az a válaszod: „kérdezd meg az MI-t”.
Na, ez viszont pompás. A bizonyítás terhét úgy dobod át egy gépnek, mint forró krumplit.
Ha te azt állítod, hogy egy szervezet egy konkrét állításával ellentétesen cselekszik, akkor:
idézd az eredeti állítást;
mutasd be az ellentétes gyakorlatot;
bizonyítsd, hogy ugyanarról a kategóriáról van szó.
Enélkül nem „lebuktattad” őket, hanem felidéztél valamit emlékezetből, majd megsértődtél, amikor forrást kértek.
Ez nem jelenti, hogy Jehova Tanúi pénzügyi önbemutatása feltétlenül kifogástalan. Azt jelenti, hogy még egy helyes vádhoz is kell bizonyíték.
10. Az ENSZ-hivatkozás: lehet benne retorikai feszültség, de abból még nem lesz teológiai önellentmondás
A következő vádpontod szerint Jehova Tanúi vezetői az általuk vadállatként azonosított ENSZ-re támaszkodnak, amikor vallásszabadsági ügyekben ENSZ-szervekhez fordulnak.
Az általad belinkelt saját Jehova Tanúi-híroldal tényleg arról számol be, hogy ENSZ-szakértői vagy munkacsoporti eljárásokra hivatkoztak egyes bebörtönzött hívek ügyében.
Ez érdekes és Jehova Tanúi ENSZ-retorikájának fényében akár kényelmetlen is lehet számukra.
De logikailag mégsem azonos a kettő:
egy nemzetközi szervezet eszkatológiai értelmezése;
és ugyanazon szervezet valamely létező jogvédelmi eljárásának igénybevétele.
Valaki tarthat egy állami rendszert erkölcsileg romlottnak, mégis fellebbezhet annak bíróságához. Ettől nem válik a rendszer hívévé.
Ezért ezt úgy lehet tisztességesen megfogalmazni: Jehova Tanúi ENSZ-ről alkotott rendkívül negatív teológiája és ENSZ-jogvédelmi mechanizmusok gyakorlati igénybevétele között retorikai feszültség látható.
Azt viszont, hogy ezzel „az ENSZ-től várják a megváltást”, már te teszed hozzá.
11. A pénzügyi és részvénytársasági hivatkozásözön: tíz gyenge internetes oldal nem lesz egy erős elsődleges forrás
A pénzügyi vádpontoknál egy egész csokor internetes hivatkozást hordasz össze: pénzügyi oldalakat, volt Jehova Tanúi által működtetett oldalakat, szervezetkritikus internetes naplókat, ingatlanügyletekről szóló bejegyzéseket, társasági struktúráról készült összeállításokat, szegénységi fogadalomról, többszintű értékesítéshez hasonlított szervezeti működésről és állítólagos bibliafordítási betoldásokról szóló cikkeket.
Ezek között lehetnek helyes adatok.
De a forráskritika nem úgy működik, hogy minél több ellenséges honlapot sikerül egymás alá másolni, annál közelebb kerülünk az apostoli hitvalláshoz.
Ha egy konkrét Watch Tower-társaság létezését akarod igazolni, keresd meg a nyilvántartási okiratot.
Ha egy konkrét ingatlaneladást, az ingatlan-nyilvántartást vagy hiteles tranzakciós adatot.
Ha egy konkrét pénzügyi befektetést, azonosítható társasági iratot.
Ha egy állítólagos részvényesi nyilatkozatot, az eredeti dokumentumot.
A saját korábbi fórumbejegyzésedre mutató hivatkozás nem elsődleges bizonyíték attól, hogy régebbi nálad. Az internetes napló pedig nem válik levéltárrá attól, hogy vastag betűvel írja azt, amit te is szeretnél olvasni.
A társasági jogi személy létezése ráadásul önmagában semmit nem mond arról, hogy egy vallási közösség vallási-e. Egyházak, szerzetesrendek, missziók, kiadók, karitatív szervezetek és felekezeti intézmények évszázadok óta használnak jogi személyeket vagyonkezelésre.
„Van társasági jogi szervezete” → „tehát üzleti szekta”: ez egyszerűen nem következik.
„Van vagyona” → „a Sátán gazdagította meg”: még kevésbé.
Ebben a szakaszban tehát nem az a baj, hogy kritizálod Jehova Tanúit. Katolikusként én is súlyosan tévesnek tartom számos tanításukat. Az a baj, hogy a valóban támadható tanítások helyett időnként olyan következtetéseket gyártasz, amelyeket egy közepesen figyelmes elsőéves logikahallgató már piros tollal húzna át.
12. „E világ istene elvakított téged” – és közben még az igehelyet is eltéveszted
Amikor vitapartnered azt mondja, hogy számára minden vallás egyforma, rögtön kijelented róla, hogy „e világ istene” elvakította az elméjét, majd ezt 1Kor 4,4-ként idézed.
Csakhogy az idézet 2Kor 4,4.
Ez önmagában apró tévesztés volna, ha nem éppen ekkor oktatnál ki mindenkit arról, hogy ki érti Isten Szavát és ki nem.
Ennél fontosabb azonban, hogy Pál mondata egy teológiai leírás a hitetlenségről, nem valamiféle fórumvitás diagnosztikai műszer, amellyel minden neked ellentmondó ember homlokára rá lehet pecsételni: „Sátán által megvakítva”.
Később ugyanennek a helynek már helyesen a 2Kor számozását adod meg. Remek. Legalább a Sátán két hozzászólás között visszaengedte a lapszámot.
13. „A teljes Írás 94 könyv” – az első felbukkanásakor már körben forog az érvelés
Ezután kijelented, hogy egy felekezeti tanítást nem egyszerűen „bibliai szinten”, hanem a teljes isteni Írás alapján kell vizsgálni, amely szerinted 94 könyvből állt.
Ennek bizonyítéka?
A 4Ezsdrás.
Mi bizonyítja, hogy 4Ezsdrás sugalmazott?
Az, hogy a szerinted sugalmazott 4Ezsdrás azt mondja, 94 könyv készült.
Ez máris körérvelés:
4Ezsdrás sugalmazott, mert elmondja, mely művek sugalmazottak; és tudjuk, hogy igazat mond, mert sugalmazott.
A problémát később még látványosabbá teszed, amikor elismered, hogy a hetven titkos könyv túlnyomó többségének még a címét sem tudod megadni.
Vagyis olyan „teljes kánonra” hivatkozol, amelynek:
hetven könyvéből a legtöbbet nem ismered;
a listáját nem tudod megadni;
a szövegüket nem tudod ellenőrizni;
majd a megmaradt töredékes készletből te döntöd el, melyik tartozott bele.
Ez nem „teljes Írás”. Ez ismeretlen tartalmú képzeletbeli könyvespolc.
A 4Ezsdrás valóban beszél huszonnégy nyilvános és hetven titkos könyvről. Ezt senki nem vitatja. De a mai szakirodalom szerint ebből nem rekonstruálható egy konkrét, történetileg létező, kilencvennégy tételes szentírásjegyzék. Eva Mroczek elemzése kifejezetten rámutat, hogy a számok ebben az irodalmi világban minőségi-szimbolikus szerepet is hordoznak, és a hetvenből nem állítható elő egy elveszett „kánonlista”.
14. A részvényesek, ingatlanok és „nem vallási társaság” után visszaérünk az alapvető logikai hibához
A következő hosszú pénzügyi bejegyzésedben azt állítod, hogy az Őrtorony részvényesei tiltakoztak vallási szervezetként való értelmezésük ellen, majd mindenféle pénzügyi, ingatlanos és szervezetkritikus oldalakat sorakoztatsz fel.
Tegyük fel a vita kedvéért, hogy valamennyi konkrét ingatlan- és társasági adat helyes.
Még akkor is csak ezt bizonyítottad:
a szervezet pénzt, ingatlant és jogi társaságokat kezel.
Azt nem, hogy:
vallási meggyőződésük színjáték;
teológiájukat kizárólag pénzszerzésre találták ki;
a Sátán a finanszírozójuk;
vagy hogy bármely henoteista teológiai állításod igaz.
A pénzügyi visszaélés, ha van, erkölcsi kérdés. A hamis tan, ha van, dogmatikai kérdés. A jogi társasági forma jogi kérdés. Ezeket összegyúrni, majd a gombócra ráírni, hogy „Sátán”, nem elemzés.
15. A „válaszút”: Jehova vagy az „Istenek Istene és Khrisztosz Isten” – itt már a saját Bibliádat írod
A 207373-as részben kibontod saját pozitív teológiádat is: szerinted létezik az „Istenek Istene”, továbbá Krisztus mint Isten, akit az ő Istene „társai, az istenek fölé” kent.
Itt különösen érdekes, mi történik a Zsid 1,8–9-cel.
A levél valóban a Fiúról mondja:
„A te trónod, ó Isten, örökkön örökké…”
Majd:
„azért kent föl téged az Isten, a te Istened, öröm olajával társaid fölé.”
A görög szó: μετόχους, vagyis társaid, részes társaid.
Nem ez áll: „társaid, az istenek”.
Ezt az „istenek” szót te teszed hozzá minden visszatérő doxológiádban. A csatolt anyag végén is így fogalmazol: „az Istene által, társai az istenek fölé felkent Istennek”.
Ez igen különös helyzet egy olyan szerzőnél, aki másokat egész oldalakon keresztül bibliahamisítással vádol.
A Zsidókhoz írt levél nem henoteista hierarchiát tanít. Éppen ellenkezőleg: a Fiút Istennek nevezi, majd pár verssel később a Fiúra alkalmazza a Teremtő Úrról szóló zsoltár szavait: „Kezdetben te, Uram, vetetted meg a föld alapját…”
A „te Istened” formula sem azt jelenti, hogy Krisztus egy másodrangú istenség egy fölötte álló főisten alatt. A katolikus krisztológia itt pontosan azt a különbséget őrzi, amelyet te folyton összekuszálsz: az örök Fiú isteni természete szerint egylényegű az Atyával, a megtestesülés rendjében pedig valóságos emberként imádja az Atyát, engedelmeskedik neki és közvetítői küldetését tőle kapja.
Nem két Krisztus van. Nem egy ember Jézus és benne külön lakó isten.
Egyetlen isteni személy van, a Fiú, két természetben.
Amikor azt írod Jézusról, hogy „az Istenét a testében hordozó” ember volt, vagy „a benne lakozó Isten akaratából” beszélt, az már súlyosan nesztorianizáló nyelvezet: úgy hangzik, mintha volna egy emberi alany Jézus, s benne lakna egy másik, isteni alany. A keresztény hit nem ezt vallja. Az Ige testté lett; nem pedig beköltözött egy külön emberbe.
És még egyszer: MTörv 10,17 szerint az általad Krisztus Atyjától különválasztani próbált YHWH maga az „istenek Istene”.
A rendszered tehát ugyanabban a Bibliában háromszor akad fenn.
16. Hádesz, a gazdag és Lázár, valamint az ezer év: valós bibliai elemekből önkényes időrendet szerkesztesz
A következő részben azt állítod, hogy Jézus a Hádeszről és az ezeréves királyság utáni ítéletről tanított, majd a gazdag és Lázár történetét, az Apostolok cselekedeteit és a Jelenések könyvét egymásra építve kialakítasz egy részletes túlvilági időrendet.
Először is: abban teljesen igazad van Jehova Tanúival szemben, hogy Lk 16 nem illik jól a teljes személyes öntudatlanság egyszerű tanába. A gazdag és Lázár történetének képei legalábbis nem az emberi személy puszta megszűnésének nyelvét használják.
A katolikus tanítás ugyancsak vallja, hogy a halálban a lélek nem semmisül meg; Krisztus valóban leszállt a holtak országába, és az igazak is várták a Megváltót.
De ebből nem következik az általad felrajzolt teljes rendszer.
A „ezer év” kifejezett időtartama nem Máté vagy Lukács Jézus-beszédeiben szerepel, hanem Jel 20-ban. Tehát azt mondani, hogy „Jézus tanította az ezeréves földi uralmat”, legalábbis pontatlan, ha úgy érted, hogy a szinoptikus Jézus-beszédekben ezt az időtartamot adta volna meg.
A katolikus Egyház pedig egyáltalán nem tagadja Krisztus visszatérését. Éppen ellenkezőleg: hitvallási tétel, hogy Krisztus ismét eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat. Az Egyház azt utasítja el, hogy a végső messiási remény egy történelmen belüli, szó szerint értelmezett földi millenniumban teljesedjék ki. A Katekizmus kifejezetten különbséget tesz Krisztus második eljövetele és a millenarizmus között.
Ezért a későbbi állításod, hogy „Ágoston óta az Egyház azt tanítja, hogy az Emberfia nem tér vissza a Földre”, egyszerűen valótlanság. A katolikus liturgia, a hitvallás és a Katekizmus ennek az ellenkezőjét mondja.
17. „Én nem ítéllek” – közvetlenül azután, hogy az Ördög szolgájának nevezed a vitapartnered
Különösen mulatságos retorikai fordulat, amikor azt mondod vitapartnerednek: „ki vagyok én, hogy ítélkezzek feletted?”, majd néhány soron belül közlöd vele, hogy jelenleg az Ördög szolgálatában áll, istentelen, és az „Istenek Istene” ellen lázad.
Ez nem teológiai probléma, hanem egyszerű mondattani komédia.
Természetesen lehet egy tanítást tévesnek, egy cselekedetet bűnösnek nevezni anélkül, hogy valaki az illető örök sorsáról ítélkezne. A katolikus erkölcstan is különbséget tesz az objektív cselekedet megítélése és a személy végleges ítélete között.
Csakhogy te nem ezt teszed. Te rendszeresen isteni pszichodiagnózist osztogatsz: aki nem fogadja el a saját teológiai konstrukciódat, azon „a hazugság szelleme” működik, az „Ördög szolgája”, „istentelen”, és Isten elvette az értelmét.
Utána pedig: „én nem ítélkezem”.
Dehogynem. Csak a mondat végére odateszed, hogy majd Isten ítél.
18. A 94 könyv részletes változata: 4Ezsdrás éppen nem azt bizonyítja, amit bele akarsz látni
Most érkezünk el a 4Ezsdrás-kérdés nagyobb blokkához.
A történeti probléma alapvető: a ma 4Ezsdrásnak nevezett zsidó apokalipszis a tudományos konszenzus szerint a második templom Kr. u. 70-es pusztulása után, nagyjából Kr. u. 100 körül keletkezett. A könyv problémavilága éppen Jeruzsálem és a templom római pusztításának traumáját dolgozza fel.
Ez nem abból következik, hogy „a legrégebbi kézirat késői, tehát biztos későn írták”. A datálás belső történeti utalásokból, apokaliptikus képekből, irodalmi környezetből, nyelvi és hagyománytörténeti összehasonlításból következik.
Te folyton ugyanarra a szalmabábra támadsz:
nincs meg az eredeti kézirat, tehát nem tudhatjuk, mikor keletkezett.
De a történettudományban egy mű datálása szinte soha nem azon múlik, hogy a szerző autográf kézirata megvan-e. Ha így volna, az ókortörténet jelentős részét holnap reggel bezárhatnánk.
A 4Ezsdrás szerzője Ezsdrás alakjába helyezi saját apokaliptikus látomásait. Ez a pszeudepigráfia ismert ókori irodalmi jelenség. Nem úgy kell elképzelni, hogy valaki a könyv borítójára csalárdul rányomott egy „Ezsdrás” pecsétet. Éppen az egész elbeszélés épül úgy, mintha Ezsdrás beszélne.
Amikor erre azt feleled:
„Magából a tartalmából derül ki, hogy azt Ezsdrás írta.”
akkor egyszerűen körbejárod a kérdést. Pontosan ezt kellene bizonyítanod.
Az, hogy egy mű:
Ezsdrás korának szereplőit használja;
Ezsdrás hangján beszél;
nem tartalmaz számodra nyilvánvaló teológiai ellentmondást,
nem bizonyítja, hogy a történeti Ezsdrás írta.
Különben minden sikerült történelmi regény önéletrajzzá válna.
19. A „24 nyilvános + 70 titkos = Isten teljes kánonja” tétel önmagát teszi használhatatlanná
A legnagyobb gond azonban nem is a datálás.
Te azt állítod, hogy a 4Ezsdrás 14-ben szereplő kilencvennégy könyv Isten teljes sugalmazott Írása, és Pál „minden Írás Istentől sugalmazott” mondata erre a kilencvennégy könyvre vonatkozott.
Erre azonban semmilyen bizonyítékot nem adsz.
A 2Tim 3,16 nem mondja:
hogy kilencvennégy könyvre gondol;
hogy 4Ezsdrás listáját fogadja el;
hogy a hetven ezoterikus könyvet ismeri;
vagy hogy a „minden Írás” kifejezés egy számszerűen rögzített, kilencvennégy kötetes kánontechnikai terminus.
Ezt mind te viszed bele.
Ráadásul amikor megkérdezik, sorold fel a 94 könyvet, azt válaszolod: nem tudod, mert a hetvenből a legtöbb elveszett.
Ezzel az egész állításod ellenőrizhetetlenné válik.
Ha holnap előkerülne egy ismeretlen zsidó apokalipszis, hogyan döntöd el, hogy a hetven egyike?
A tartalma alapján?
Akkor már nem a 4Ezsdrás mondja meg a kánont, hanem te.
Ha neked tetszik, a hetvenhez tartozik.
Ha nem, nem.
Ez végül pontosan ugyanahhoz az egyéni kánonalkotáshoz vezet, amelyért Rómát és a rabbinikus judaizmust szidalmazod – csak nálad a kánoni bizottság egyetlen főből áll.
A hivatalos holt-tengeri tekercses oldalra adott hivatkozásod sem változtat ezen. A qumráni könyvtárban bibliai, apokrif, pszeudepigrafikus és közösségi iratok egyaránt fennmaradtak. Egy szöveg jelenléte egy barlangi könyvtárban nem jelent kánoni státust. Egy mai katolikus teológiai könyvtárban Aquinói Szent Tamás mellett Arisztotelész is ott áll; ettől a Metafizika nem lesz a Biblia hetvennegyedik könyve.
A katolikus álláspont ezzel szemben világos: az Egyház az apostoli Hagyományban ismerte fel a Szentírás kánonját; a katolikus kánon 46 ószövetségi és 27 újszövetségi könyvet tartalmaz.
Ezt persze elutasíthatod. De attól még nem helyettesítheted egy Kr. u. első század végi apokalipszis belső narratív számadatával, majd nevezheted a saját eljárásodat „az egyetlen bibliai kánonnak”.
20. Ám 3,7 és a hetven titkos könyv: a vers éppen semmit sem mond könyvkánonról
Amikor felvetik neked, hogy Ám 3,7 szerint Isten titkait prófétáinak jelenti ki, te ezt bizonyítékként használod a hetven titkos könyvre.
De Ámosz nem azt mondja:
„Az Úr hetven titkos könyvet adat Ezsdrással.”
Azt mondja, hogy Isten cselekvése előtt feltárja tervét szolgáinak, a prófétáknak.
Ez kompatibilis:
nyilvános próféciával;
titkos kinyilatkoztatással;
személyes látomással;
később leírt próféciával.
A könyvkánon számáról semmit nem mond.
Tehát ez legfeljebb azt bizonyíthatná, hogy a titkos kinyilatkoztatás fogalma önmagában nem bibliaellenes. Ebben igazad is lehet.
De innen a „tehát volt hetven sugalmazott titkos könyv, pontosan a 4Ezsdrás értelmében” következtetés már újabb szakadékugrás.
21. Pál pogány költőket idéz – és ezzel te magad rombolod le a „Júdás idézi Énókot, tehát Énók kánoni” érvet
A következő vitablokkban előkerül Epimenidész, Menandrosz és Júdás Énók-idézete.
Itt különösen látványosan sikerül saját magad ellen bizonyítékot szolgáltatnod.
Azt helyesen elismered, hogy Pál alkalmanként Biblián kívüli szerzőt vagy közmondást is idézhet.
Nagyszerű.
Akkor már be is bizonyítottad:
egy ihletett újszövetségi szerző idézhet olyan szöveget, amelynek egész művét ettől még nem kanonizálja.
Pontosan ezt mondjuk Júdás és 1Énók kapcsolatáról is.
Júd 14–15 valóban feltűnően szorosan kapcsolódik 1Énók 1,9-hez. Ezt ma komoly kutató nem szükséges, hogy tagadja; a szakirodalom Júdás Énók-használatát kifejezetten vizsgálja.
De ebből nem következik:
Júdás idézi 1Énók egy hagyományát → 1Énók minden rétege és minden fejezete sugalmazott → a történeti Énók írta → a katolikus kánon hibás.
Ez négy külön következtetés, amelyek közül egyik sem található Júdás levelében.
Ha az idézés automatikus kanonizáció volna, akkor a saját Pál-példád alapján a pogány görög költészet megfelelő részeit is be kellene ragasztanod a „teljes Írásba”.
Éppen te adtad hozzá a cáfolatot a saját érvedhez.
22. Tertullianus tényleg védte Énók könyvét – csak az általad belinkelt szöveg azt is elmondja, hogy ez vitatott álláspont volt
Tertullianusra viszont teljes joggal hivatkozol annyiban, hogy ő valóban nagyra értékelte Énók könyvét és védte használatát.
Csakhogy az általad belinkelt Tertullianus-szöveg már első mondataiban elismeri, hogy mások nem fogadják el, és hogy a zsidó kánon sem fogadta be. Tertullianus ezután érveket hoz fel saját pozitív álláspontja mellett.
Vagyis a hivatkozásod nem azt bizonyítja, hogy „az ősegyház kanonikusnak tartotta Énókot”, hanem azt, hogy a kérdésben már Tertullianus idején eltérő álláspontok léteztek, és ő az elfogadás mellett érvelt.
Egy egyházatya egyéni álláspontja nem azonos az egyetemes Egyház kánonjával.
És még ironikusabb: Tertullianus egyik érve éppen az, amelyet te is használsz – hogy Júdás hivatkozik Énókra. Ez tehát egy korai patrisztikus érv Énók mellett, nem valamiféle egyetemes apostoli kánonjegyzék.
Az általad adott két Tertullianus-hivatkozás tehát valódi, releváns forrás. Csak éppen sokkal árnyaltabb képet mutatnak annál, amit te rájuk írsz.
23. „A késői másolat nem bizonyít késői szerzőséget” – végre egy igaz mondat; csak aztán az ellenkező végletbe zuhansz
Amikor 4Ezsdrás és 1Énók datálására reagálsz, helyesen mondod:
egy késői fennmaradt kézirat önmagában nem bizonyítja, hogy a mű akkor keletkezett.
Pontosan így van.
Csakhogy ebből te ezt következteted:
mivel a kézirat dátuma nem azonos a szerzési dátummal, ezért akár a történeti Énók vagy Ezsdrás is írhatta.
Nem.
Az első állítás csak kizár egy rossz érvet. Nem bizonyítja az ellenkező hipotézist.
A datálásnál figyelembe vehető:
nyelv;
szókincs;
irodalmi függések;
történeti allúziók;
társadalmi háttér;
szerkesztési rétegek;
naptári rendszer;
teológiai fejlődés;
kézirati hagyomány.
1Énók ráadásul nem egyetlen homogén könyv. Különböző egységekből áll, köztük az Őrállók könyvéből, a Világítók könyvéből, az Állatlátomásból, az Énók leveléhez kapcsolódó részekből és a Példázatokból. A modern kutatás ezeknek külön-külön vizsgálja keletkezését.
Azzal tehát, hogy nincs meg „Énók eredeti kézirata”, nem lett 1Énók automatikusan özönvíz előtti mű.
24. „A szöveg tartalma bizonyítja, hogy Ezsdrás írta” – ez a pszeudepigráfia fogalmának meg nem értése
A 4Ezsdrás szerzőségéről azt mondod: nem valaki „rárakta Ezsdrás pecsétjét”, hanem a tartalomból látszik, hogy Ezsdrás írta.
Nem. A tartalomból az látszik, hogy a szerző Ezsdrás személyében beszélteti a narrátort.
Éppen ez a pszeudepigráfia.
A modern kutatás 4Ezsdrást a 70 utáni zsidó apokaliptika közegében helyezi el, mert a mű alapkérdései, Róma allegorikus ábrázolása és a templom pusztulásának traumája ebbe a korba illeszkedik.
A belinkelt felekezeti honlap magyar szövegközlése hasznos lehet arra, hogy elolvassuk magát a művet. Nem független bizonyíték a szerzőségére. Egy honlap attól, hogy közöl egy fordítást „Ezsdrás negyedik könyve” címmel, nem válik Kr. e. ötödik századi levéltári tanúvá.
25. A 364 napos év: itt szó szerint bemásolod saját cáfolatodat
A következő rész az egész anyagod egyik gyöngyszeme.
Először megkérdezed:
„Be is tudnád idézni Énók első könyvéből azt az írást, amely 364 napos évekről beszél?”
Majd néhány hozzászólással később te magad másolod be a Világítók könyvéből:
„Az év napjainak száma pontosan háromszázhatvannégy nap.”
Ez már nem is cáfolatra vár. Ez egy önműködő cáfolat.
Tehát amikor azt írod, hogy Énók könyve „nem 364 napos naptárról beszél, csak a világítótestek mozgását írja le”, a saját idézeted mondja ki, hogy az így leírt éves rendszer napjainak száma pontosan 364.
És a modern kutatás sem valami titkos „háromságpárti összeesküvésből” beszél Énók 364 napos rendszeréről. A naptártörténeti szakirodalom részletesen vizsgálja az énóki 364 napos rendszert, annak mezopotámiai és második templom kori zsidó hátterét, valamint továbbélését a Jubileumok könyvében és a holt-tengeri tekercsekben.
Fontos különbség: a 364 napos naptár önmagában nem bizonyítja, hogy a könyv „nem sugalmazott”.
Ebben igazad van.
A naptár datálási és hagyománytörténeti adat.
Az ihletettség teológiai kérdés.
A hibád az, hogy amikor a naptárat keletkezéstörténeti bizonyítékként használják, úgy válaszolsz, mintha valaki azt mondta volna: „364 nem 365, tehát Isten biztosan nem ihlette”.
Nem ezt mondja a szakirodalom.
26. „Isten megtaníthatta Énókot számolni” – természetesen; csak ez nem történeti bizonyíték
A hotdogos hasonlatra válaszolva azt mondod: Énók Istennel járt, tehát Isten nyilván megtaníthatta az évszámításra és csillagászati ismeretekre.
Lehetséges?
Metafizikailag természetesen.
Bizonyítja, hogy ez történt?
Nem.
Isten akár egy kvantumtérelméleti tankönyvet is kinyilatkoztathatott volna Ábelnek. Isten mindenható. De ha holnap előkerülne egy „Ábel kvantumfizikája” című papirusz, történészként nem mondhatnánk:
„Isten megtehette, tehát Ábel írta.”
Az isteni mindenhatóság nem történeti datálási módszer.
Azt is állítod, hogy később az esszénusok egyszerűen Énóktól vették át ezt a naptárt. Ez lehetséges hagyománytörténeti kapcsolatként vizsgálható, de nem bizonyítja az özönvíz előtti eredetet. Az énóki, jubileumi és qumráni naptári hagyományok közötti kapcsolatot éppen azért kutatják, mert a történeti függés iránya, fejlődése és közege bizonyítandó, nem előre eldöntött.
27. A Reddit-hivatkozások Jehova Tanúi és Énók kapcsolatáról: érdekes ex-jehovista tapasztalatok, nem szövegtörténeti bizonyítás
Öt Reddit-hivatkozást is beillesztesz annak bizonyítására, hogy Jehova Tanúi bár Énók könyvét apokrifnek nevezik, mégis merítenek belőle, különösen a nefilimek és Júdás értelmezésében.
Ezek a hivatkozások annyit bizonyíthatnak, hogy volt Jehova Tanúi vagy a témával foglalkozó felhasználók ezt az összefüggést így látják.
A Reddit azonban nem akadémiai szövegtörténeti forrás.
Az alapvető megfigyelés ettől még részben helyes:
Júdás valóban használ énóki hagyományt;
a bukott angyalokról és óriásokról szóló korai zsidó értelmezési hagyomány 1Énókban részletes alakot kap;
Jehova Tanúi bizonyos értelmezései valóban rokonok ezzel.
De az a kijelentés, hogy az angyali értelmezés „csak Énók könyvében jelenik meg”, túlzás. Már Ter 6 „Isten fiai” és nefilimjei adták azt a bibliai magot, amelyből az énóki hagyomány kibontakozott. Az Őrállók könyve ezt fejti ki nagy terjedelemben.
Ha Jehova Tanúi következetlenül használják egy általuk apokrifnek nevezett hagyomány eredményeit, lehet őket ezért bírálni. Ettől azonban Énók könyve még nem lesz automatikusan apostoli kánon.
28. Énók könyve és a Messiás: itt részben neked van igazad – csak sokkal többet következtetsz belőle, mint szabad
Amikor vitapartnered azt mondja, hogy Énók könyve „tagadja a Messiást”, helyesen tiltakozol.
A Példázatok valóban ismernek egy kiemelkedő, eszkatologikus Emberfia/Kiválasztott alakot. A szakirodalom is messiási-megváltói figuraként tárgyalja, és kapcsolatba hozza Dán 7 Emberfia-hagyományával. Peter Schäfer összefoglalása szerint a Példázatok egyik központi figurája éppen az „Emberfia”, illetve „Kiválasztott”, és a művet a kutatók többsége nagyjából a Kr. e. első század vége és Kr. u. első század közötti időre helyezi.
Tehát a primitív állítás:
„1Énókban nincs messiási Emberfia, ezért tagadja Jézust”
nem áll meg.
Ezt nyugodtan megcáfolhatod.
De innen megint túl messz szaladsz.
Az, hogy egy késő második templom kori zsidó apokalipszis:
Emberfiáról;
Kiválasztottról;
eszkatologikus ítéletről;
esetleg előlétező mennyei alakról beszél,
nem bizonyítja:
hogy a történeti Énók írta;
hogy az egész mű sugalmazott;
hogy tagadja a Szentháromságot;
vagy hogy pontosan a későbbi keresztény krisztológiát tanítja.
A „Kiválasztott” cím Ézs 42-ben való előfordulása sem bizonyít szerzőséget. Az ókori zsidó messiási irodalom természetesen használhatott izajási terminológiát.
Valójában az Énók és Dániel közötti kapcsolat, amelyet te felháborodva kérsz számon, éppen itt mutatkozik: az „Idők Feje” és az „Emberfia” képi világa szemmel láthatóan rokon Dán 7 „Ősöreg” és „emberfiához hasonló” alakjával. Ez nem sértés Énók könyvére nézve, hanem irodalmi kapcsolat.
29. „Énók csak a végső eljövetelt ismeri, ezért biztosan nem keresztény” – ebből a zsidó eredet lehet valószínű, az özönvíz előtti szerzőség nem
Azt is helyesen érzékeled, hogy az Énók Példázataiban szereplő eszkatologikus Emberfia-kép nem egyszerűen a későbbi keresztény evangéliumok másolata.
A kutatás nagy része valóban zsidó eredetűnek tartja a Példázatokat, és sok kutató Kr. u. 70 elé helyezi őket, bár a pontos datálás vitatott.
Tehát ha valaki azt állítaná, hogy az egész Emberfia-anyagot keresztény szerzők írták bele a harmadik században, joggal kérnél erősebb bizonyítékot.
De ebből még mindig nem lesz:
zsidó és kereszténység előtti → özönvíz előtti → történeti Énók műve.
Kr. e. első századi zsidó mű is lehet zsidó és kereszténység előtti. A kettő között csak néhány ezer év marad, amit a lelkesedésed rendszeresen átugrik.
30. A kéziratok korára adott válaszod ugyanazt a szalmabábot püföli újra és újra
Amikor azt hallod, hogy 1Énók egyes részei Kr. e. harmadik–második századiak, újra ezt válaszolod:
„De hiszen Énók az özönvíz előtt élt; ezek csak másolatok!”
Ez nem érv, hanem a vitatott állítás megismétlése.
Senki nem mondja:
„A qumráni töredék Kr. e. 150-ből való, tehát pontosan Kr. e. 150-ben írták.”
A kutatás különbséget tesz:
a fennmaradt kézirat keltezése;
a másolási előzmény;
az adott kompozíciós réteg keletkezése között.
Az Őrállók könyvének különböző rétegeit például a kutatás jóval Kr. e. 200 elé is helyezheti; egyes hagyományok még régebbiek lehetnek. Ez éppen mutatja, hogy nem egyszerűen a legöregebb pergamen dátumát másolják rá a műre.
A datálás tehát sokkal árnyaltabb, mint az a karikatúra, amelyet rendre megtámadsz.
31. A saját 364 napos idézeted után még mindig azt kérdezed, hol van a 364 nap – itt már a szöveg szó szerint integet neked
Érdemes ezt még egyszer kiemelni, mert ritkán ajándékoz meg egy vita ilyen tiszta pillanattal.
Te bemásolod:
„Az év napjainak száma pontosan háromszázhatvannégy nap.”
Majd utána azzal érvelsz, hogy a mű csak a Nap járását írja le, nem egy 364 napos évrendszert.
De ha egy szöveg az éves napjárást ismerteti, majd ezt mondja:
„az év napjainak száma pontosan 364”,
akkor a „364 napos év” kifejezés használata nem gonosz teológusi rágalom. Hanem olvasás.
A vita ezen pontján már nem az a kérdés, hogy ki mit hisz Énók könyvének ihletettségéről. Hanem hogy hajlandó vagy-e elolvasni azt a mondatot, amelyet saját kezűleg másoltál be.
32. „Ágoston óta az Egyház tagadja Krisztus visszatérését” – ez egyszerűen hamis
Később azzal magyarázod Énók könyvének állítólagos katolikus elutasítását, hogy Ágoston óta az Egyház nem akarja elfogadni Krisztus földi visszatérését, ezért az Emberfia végső megjelenéséről szóló Énók-könyvet félretolta.
Ez két külön dolgot mos egybe:
Krisztus második eljövetelét;
a szó szerinti földi ezeréves királyságot.
Az első a katolikus hit egyik legközpontibb eszkatologikus tétele.
A másodikat a katolikus Egyház nem fogadja el a történelmen belüli szó szerinti messiási millennium formájában.
A Katekizmus világosan mondja: Krisztus második eljövetele előtt az Egyház végső próbatételen megy át; Krisztus dicsőséges eljövetele és az utolsó ítélet hozza el Isten országának végleges beteljesedését. Ugyanott utasítja el a millenarizmust.
Tehát az érved:
„Róma tagadja a visszatérést, ezért elutasította Énókot”
már az első tagmondatánál összeomlik.
Az pedig, hogy Énók könyvében van végső ítélet és Emberfia, nem bizonyít ezeréves földi uralmat. Az ezer év konkrét száma Jel 20-ból származik, nem Énók Példázataiból.
33. A szakirodalmat „istentelenek névsorának” nevezni nem ellenérv
Amikor VanderKam és más kutatók műveit sorolják fel neked, azzal válaszolsz, hogy ezek „istentelen”, „Krisztus nélküli”, „Jahó-istent imádó” emberek, akik semmit nem bizonyítottak.
Ez a tankönyvi genetikus érvelési hiba.
Egy filológiai állítás igazságát nem az dönti el, hogy szerzője:
katolikus;
protestáns;
zsidó;
ateista;
vagy a te saját „Istenek Istene” felekezeted tagja.
Ha egy kutató azt állítja, hogy egy kézirat nyelvi rétegében egy bizonyos korra jellemző forma található, akkor ezt nyelvészeti ellenérvvel cáfolod.
Ha irodalmi függést állít, megmutatod, miért nincs függés.
Ha naptártörténeti kapcsolatot állít, megcáfolod a kapcsolatot.
Az, hogy „istentelen”, legfeljebb a te lelki véleményed róla. A pergamen ettől nem változtatja meg a korát.
A szakirodalmi bibliográfia említett szerzői és kiadói valóban létező, komoly kutatási hagyományt képviselnek. Munkáik között természetesen vannak viták és változó hipotézisek. Például a Példázatok pontos datálása vagy egyes énóki részek szerkesztéstörténete korántsem lezárt. Éppen ez cáfolja az összeesküvéses képedet: nem egy „háromságpárti központ” adja ki a dátumot, hanem kutatók vitáznak egymással.
34. „Énók könyve kizárja a Szentháromságot” – ugyan hol?
Ezután már azt állítod, hogy Énók könyvét azért támadják, mert „kizárja a három az egyben istenmodellt”.
Mutasd meg azt a helyet, ahol 1Énók ezt tanítja:
„Isten egyetlen személy; nincs örök Fiú és nincs Szentlélek.”
Nincs ilyen.
Az, hogy egy prekeresztény zsidó apokalipszis nem fogalmazza meg a niceai–konstantinápolyi dogmát, nem „cáfolja” a Szentháromságot.
Ézsaiás sem használja az egylényegű dogmatikai szakkifejezést. Ettől még nem írt niceaellenes traktátust.
Sőt a te saját kedvelt Énók-részeid egy mennyei, preegzisztens, eszkatologikus Emberfia/Kiválasztott alakról beszélnek, aki rendkívüli isteni prerogatívákkal rendelkezik. Ez önmagában természetesen nem bizonyítja a keresztény Szentháromságot, de különösen szerencsétlen anyag arra, hogy belőle egyszerű henoteista többistenrendszert gyárts.
A Szentháromság nem „három az egyben istenmodell”, mintha három istent turmixolnánk egybe. Egyetlen isteni természetet vall három valóságosan különböző személyben. Amikor ezt „háromistenes bálványként” karikírozod, nem a katolikus tant cáfolod, hanem a saját karikatúrádat.
35. A „prófécia” szó nem univerzális radír minden történeti probléma eltüntetésére
Azt mondod: ha Énók könyvében későbbi események szerepelnek, azok egyszerűen próféciák lehetnek; tehát nem használhatók a datálásban.
Elvileg természetesen lehetnek valódi próféciák. Egy konzervatív katolikusnak aligha kellene tagadnia a prófécia lehetőségét.
De történeti módszerben nem tehetjük meg azt, hogy minden későbbi korra mutató részletet automatikusan próféciának nevezünk, aztán kijelentjük, hogy semmi sem datálhatja a művet.
Különbség van például:
általános eszkatologikus jövendölés;
és olyan részletes történeti allegória között, amely egy eseménysort egy adott pontig rendkívüli pontossággal követ, majd hirtelen elmosódik.
Az utóbbi jelenséget az apokaliptikus irodalom kutatása régóta vizsgálja.
A „de Isten előre tudhatta” teológiailag igaz.
A „tehát a szöveget szükségképpen évezredekkel korábban írták” történetileg nem következik.
36. Énók mennybevitele: itt megint van egy erős pontod Jehova Tanúival szemben – de hozzáteszel olyat, ami nincs a szövegben
Az Énók mennybeviteléről szóló legutolsó előtti hozzászólásodban bírálod Jehova Tanúi értelmezését, miszerint Isten tulajdonképpen véget vetett Énók életének, hogy ne ellenségei öljék meg.
Itt valóban van okod kritikára.
Ter 5,24 és Zsid 11,5 természetes olvasata egy különleges isteni elragadásról beszél. A Zsidókhoz írt levél kifejezetten mondja, hogy Énók „ne lásson halált”. Jehova Tanúi magyarázata, amely szerint Isten mégis egyszerűen megölte, csak Énók nem élte át a haldoklás kínját, erősen erőltetettnek hat.
Tehát nem kell nekem Jehova Tanúit védenem ott, ahol a szövegük magyarázata gyenge.
A saját csatolt anyagodban is helyesen idézed Ter 5 Károli-fordítását: „Isten magához vette.”
Csakhogy rögtön utána azt írod:
„Pál apostol … megerősítette, hogy Énók angyalok által vitetett az Égbe.”
Nem, nem erősítette meg.
Zsid 11,5-ben nincsenek angyalok.
Se egy.
A szöveg azt mondja, hogy Énók átvitetett, mert Isten átvitte/elvette őt.
Az „angyalok által” a te hozzáadásod.
Ráadásul a Károli „magához vette” és az Új világ fordítás „Isten elvitte őt” között nincs akkora héber szövegi szakadék, mint amelyet festesz. A héber לקח ige alapjelentése venni, elvenni, magához venni. A Károli kifejezőbb magyarítása önmagában nem bizonyítja a végcél pontos kozmológiai helyét.
Az általad belinkelt Jehova Tanúi Teremtés-könyvi oldal tehát nem hamisítja ki magából az igét; a vitatható rész inkább az utána hozzáadott magyarázat, hogy Isten véget vetett Énók életének.
A másik belinkelt Őrtorony-lexikoncikk pedig pontosan ezt a felekezeti magyarázatot dokumentálja. Hasznos bizonyíték arra, hogy ezt tanítják. Nem bizonyíték arra, hogy a magyarázat bibliailag helyes.
Jn 3,13 pedig valóban nem olyan egyszerű szöveg, hogy abból egyetlen mondattal le lehessen vezetni Énók teljes sorsát. Krisztus ott saját egyedülálló mennyei eredetéről és kinyilatkoztatói tekintélyéről beszél. Ezen a ponton tehát Jehova Tanúi túl merev következtetését jogosan lehet kritizálni.
Csak ebből megint nem következik sem 1Énók kánoni státusa, sem a henoteizmusod.
37. És végül: a lélek és a szellem – itt a Jehova Tanúi ellen részben katolikus igazságot védsz, majd ugyanazzal a lendülettel trichotómiává torzítod
A legfrissebb bejegyzésedben Máté 10,28-cal kezded:
„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket pedig meg nem ölhetik…”
Itt megint van egy fontos igazságod Jehova Tanúi antropológiai redukcionizmusával szemben.
A katolikus Egyház tanítása szerint az ember lelke valóban:
szellemi;
a testtől megkülönböztethető;
a halálban a testtől elválik;
és nem semmisül meg.
A Katekizmus kifejezetten mondja: a szellemi lélek halhatatlan, nem pusztul el, amikor a halálban elválik a testtől.
Tehát amikor Máté 10-ből az emberi lélek testtől való megkülönböztethetőségét hangsúlyozod, katolikus oldalról nem cáfolni kell téged, hanem helyeselni.
A probléma a következő mondatodban kezdődik. A csatolt szövegben ezt írod:
„miután a lélek és a szellem elhagyja a hústestet…”
Itt már úgy kezeled a „lelket” és a „szellemet”, mintha az emberben két külön szellemi alkotórész volna:
test;
lélek;
szellem.
A bibliai szóhasználat azonban nem működik ilyen mechanikusan.
A nefes, rúah, görögül pszükhé, pneuma, továbbá „szív”, „benső”, „elme”, „erő” jelentésmezői átfedik egymást, és a bibliai antropológia különféle összefüggésekben különféle oldalról beszél ugyanarról az emberről.
A Katolikus Egyház ezért kifejezetten tanítja, hogy bár a Szentírás időnként megkülönbözteti a „lelket” és a „szellemet”, ez a megkülönböztetés nem vezet be kettősséget magában a lélekben. A „szellem” hangsúlyozhatja az ember természetfeletti célra való nyitottságát.
Jób 12,10
Különösen rossz bizonyíték a merev háromrészes antropológia mellett.
A héber költészet párhuzamos tagokat használ:
minden élő nefese;
minden emberi test rúahja.
Ez költői párhuzam, nem anatómiai leltár.
Ha minden külön szó külön metafizikai alkotórészt bizonyítana, akkor MTörv 6,5 alapján az embernek külön substantiális „szíve”, „lelke” és „ereje” is volna. Ha ehhez hozzáadjuk a „szellemet”, már négy komponensnél járunk. Ha a „bensőt” is önálló létezőnek vesszük a zsoltárok alapján, már ötnél.
Nyilván nem így működik a bibliai nyelv.
Zak 12,1
Az, hogy Isten „szellemet formál az emberben”, tökéletesen összeegyeztethető azzal, hogy Isten teremti az ember szellemi lelkét. Nem bizonyít egy második, a lélektől különböző szellemi substantiát.
Ter 35,18 és 1Kir 17
Ráhel lelke távozik, a gyermek lelke visszatér.
Ezek erősen támogatják azt a bibliai képet, amelyben a halál nem azonos a személy metafizikai megsemmisülésével.
Köszönjük.
Ez katolikus tan.
De egyik hely sem mondja: „a lélek után még egy másik szellemi alkotórész is kimegy.”
ApCsel 20,10 – Eutükhosz
„A lelke benne van” természetesen jelentheti azt, hogy élete benne van, illetve hogy él. Ebből részletes metafizikai antropológia nem építhető.
Zsid 12,23
„A tökéletességre jutott igazak szellemei” viszont valóban erős szöveg a test halála után létező igazak mellett.
Csakhogy ez éppen ellened is fordítható. Ha a pneuma itt a meghalt igaz embert jelöli szellemi létmódjában, miközben máshol a pszükhé jelölheti ugyanezt az emberi életelvet, akkor máris látszik, hogy a két szó nem két hermetikusan elkülönített metafizikai alkatrész neve.
Zsid 13,17
Az elöljárók „lelkeitek fölött őrködnek”. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy csak az egyik belső alkatrészért felelősek, a „szellemért” viszont nem. A „lélek” itt magát az embert jelöli a lelki üdvösség szempontjából.
Lev 16 és „sanyargassátok lelketeket”
Ez idiomatikus kifejezés: önmegtagadás, böjt, önmagatok megalázása. Nem annak bizonyítása, hogy a léleknek külön gyomra van, amelyet éhezéssel közvetlenül lehet gyötörni.
Zsolt 103 és Ter 27
„Áldjad, én lelkem, az Urat”, illetve „hogy megáldjon lelkem” – ezek a személy önmagára utaló bibliai kifejezései. Nem valamiféle belső kisember beszél a külső nagyemberből.
Jób 10 és 14
Ugyanez: Jób „lelkének keserűsége”, a test fájdalma és a lélek gyötrelme költői-antropológiai nyelv. A test és a lélek valódi különbségét természetesen feltételezheti, de semmiféle „test + lélek + külön szellem” dogmát nem fogalmaz meg.
Tehát a teljes képlet így áll:
Jehova Tanúi materialisztikus/annihilacionista antropológiájával szemben több általad idézett szöveg valóban problémát jelent.
A katolikus test–szellemi lélek antropológia ezeket gond nélkül befogadja.
A merev test–lélek–szellem trichotómiát viszont egyik sem követeli meg.
38. A legutolsó mondatodban újra előbújik az egész rendszer legnagyobb bibliahamisítása
A bejegyzésed végén ismét ezt a doxológiát írod:
„Dicsőség az Úrnak, az Istenek Istenének, az Istene által, társai az istenek fölé felkent Istennek!”
És ezzel visszaértünk oda, ahonnan indultunk.
Három hibát sűrítesz egyetlen mondatba.
Először: Mózes szerint YHWH maga az „istenek Istene”. Te két istent csinálsz abból, amit MTörv 10,17 egyetlen alanyként azonosít.
Másodszor: a Zsidókhoz írt levél „társakról” beszél, nem „társ-istenekről”. Az „istenek” kifejezést te toldod bele.
Harmadszor: Krisztust egy alárendelt istenként képzeled el egy felső Isten alatt, miközben ugyanaz a Zsidókhoz írt levél a Fiút Istennek, Úrnak és a teremtés alapjait lefektető örök Teremtőnek nevezi.
A végeredmény tehát különös.
Jehova Tanúit azért ostorozod, mert szerinted meghamisítják:
Krisztust;
Isten nevét;
a lelket;
a bibliai szöveget.
Majd helyettük felépítesz egy olyan rendszert, amelyben:
Mózes YHWH-ját leválasztod Mózes „Istenek Istenéről” annak ellenére, hogy ugyanaz a vers azonosítja őket;
Krisztust egy másodlagos istenné teszed;
a „társakból” saját kezűleg „társ-isteneket” készítesz;
Jézust időnként olyan emberként írod le, aki egy benne lakó Istent „hordoz”;
egy Kr. u. első század végi apokalipszis belső történetéből ismeretlen, kilencvennégy kötetes kánont csinálsz;
a hetven állítólagos könyv többségét nem tudod megnevezni;
Énók könyvének 364 napos évét még akkor is tagadod, amikor saját idézeted szó szerint kimondja;
a szakirodalmi ellenvetést azzal intézed el, hogy a szerző „istentelen”;
majd mindezt úgy nevezed, hogy visszatérés „Isten Szavához”.
Nem, ez nem visszatérés az apostoli kereszténységhez.
Ez a Jehova Tanúitól való elszakadás után összeállított magánteológia, amely megtartotta a régi szektás gondolkodás egyik legrosszabb szokását: először elkészül a rendszer, utána minden egyes bibliai szót úgy kell elhelyezni, hogy valahogy beleférjen.
Csak most már nem az Őrtorony igazgatja a szótárt, hanem te.
És ebben van az egész vita tragikomikus csattanója: miközben oldalakon át szidalmazod Jehova Tanúit azért, mert az előre gyártott teológiájukhoz igazítják a Bibliát, végül ugyanazt a módszert alkalmazod ellenkező előjellel.
A katolikus válasz ennél jóval egyszerűbb és jóval kevésbé egzotikus:
Egy Isten van.
YHWH, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene ugyanaz az Isten, akit Mózes „az istenek Istenének és az urak Urának” nevez.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három isten, hanem az egyetlen isteni természet három személye.
Jézus Krisztus nem egy ember, aki magában hordoz egy másik isteni személyt, hanem az örök Ige, aki valóságos emberré lett: egy személy, két természetben.
Az ember nem puszta test; szellemi, halhatatlan lelke van, amely a halálban elválik a testtől, de a feltámadáskor újra egyesül vele. A bibliai „lélek” és „szellem” változatos használata nem osztja ketté a szellemi lelket.
Júdás használhat Énók-hagyományt anélkül, hogy ezzel 1Énók egész összetett korpuszát kanonizálná. Tertullianus védhette Énókot anélkül, hogy egyéni véleménye az Egyház egyetemes kánonjává vált volna.
4Ezsdrás beszélhet huszonnégy nyilvános és hetven titkos könyvről anélkül, hogy ez történeti bizonyíték lenne egy Ezsdrás korában ténylegesen létező, általad ma sem felsorolható kilencvennégy kötetes kánonra.
És végül: Énók könyve valóban beszél 364 napos évről. Ezt ezen a ponton már nem nekem kell bizonyítanom. Te magad másoltad be.
MIT TANÍT AZ ISTEN SZAVA,AZ EMBER LELKÉRŐL ÉS SZELLEMÉRŐL?
Az Úr Jézus tanításával kezdem, aki különbséget tett az ember teste és lelke között.
Máté 10: 28 És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. 29 Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! 30 Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. 31 Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.
Az Úr Jézus tanításából nem csak az derül ki, hogy az ember teste és a lelke két különálló dolog, azzal
a különbséggel, hogy miután a lélek és a szellem elhagyja a hústestet, az az enyészeté lesz. Továbbá, azt is kinyilatkoztatta az Istenét a testében hordozó és a benne lakozó Isten akaratából szóló Ember fia,hogy azok ,akik a testet megölták, a lelket nem tudják megölni, azaz a lélek önmagában is tovább él. Nem függ az ember lekének élete a hústesttől.
Ezért is beszélt az Úr Jézus Ábrahámról, mint élőről. A Teremtő Isten ugyanis az embernek a lelkét tartja számon, nem a testét. Ezért nevezi Isten az embert Léleknek és nem testnek.
Nos az Úr Jézusnak ezt a tanítását az ember lelkére vonatkozóan hazudtolják meg az adományokat beszedő tévtanítók a jehova tanúi szervezetében.
Ezek az istentelen tévtanítók aztán nem tudnak mit kezdeni azzal amikor Péter idézve Dávid szavait arról tanúskodott, hogy az Úr Jézus lelkét nem hagyta az Istene a Hádeszben, mialatt a teste a sírban volt.
Ap.Csel. 2: 25. mert hisz Dávid ezt mondja róla: láttam az Urat magam előtt mindenkor mivelhogy jobbomon van, hogy meg ne inogjak (tántorodjam), 26. ezért örvendez a szívem, és ujjong a nyelvem, még az én hústestem is reménységben sátoroz le, 27. mivelhogy nem hagyod a lelkem az alvilágban (a Hádesben) sem hogy a Szented romlást lásson, 30. Mivel tehát ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel megesküdött neki, hogy utódai közül ültet valakit trónjára 31. előrelátva szólt Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad az alvilágban (Hádesben), sem hústeste nem lát romlást.
Pál apostol megállapította, hogy Eütüchosz testét nem hagyta el a lelke, hanem benne az még benne van.
Ap. Csel. 20: 9. ült pedig egy Eütüchosz nevű ifjú az ablaknál, mély álomba merülve, amikor Pál tovább fejtegetett, az álom úgy elnyomta, hogy leesett a harmadik emeletről, és holtan szedték (emelték) fel. 10. De Pál lement, ráborult és átölelte (körül karolta) és ezt mondta: nehogy nyugtalankodjatok, mert a lelke benne van!
Alapismeret volt Khrisztosz igaz követői számára, hogy az embernek a testében, vagy azon kívül van lelke is, sőt szelleme is.
A léleknek vannak cselekedetei.
Ef. 6:6. nehogy látszatra (rab)szolgáljatok, mint akik emberek(nek) tetszését keresik, hanem mint Krisztus rabszolgái, akik lelkükből(szívesen) teszik Isten akaratát,
Zsid. 12:22-ben az apostol arra buzdítja a hallgatóságát, hogy csatlakozzanak az Égben lakozó megigazult szentek szellemeihez. A 13. fejezetben pedig azt állítja, hogy a gyülekezet előjárói az emberek lelkeiért felelnek számadással.
Zsid. 12: 22. hanem a Sión hegyéhez járultatok és az élő Isten városához, az égi Jeruzsálemhez, és angyalok tízezreihez, 23. az égben összeírt elsőszülöttek seregéhez és gyülekezetéhez és az ítélőbíróhoz, mindenek Istenéhez, és a végcélba jutott megigazultakszellemeihez,
Zsid. 13: 17. Engedelmeskedjetek az elöljáróitoknak és alkalmazkodjatok hozzájuk, mert ők őrködnek lelkeitek fölött, mint számadók. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem lenne előnyös néktek.
Jób Könyvéből megtudhatjuk, hogy az ember testének a lelke és a szelleme is Isten hatalmában van.
Jób 12: 10. kinek kezében van minden élőnek a lelke, s minden ember testéneka szelleme.
Jób tanúskodott az ember lelkéről, testéről és szelleméről.
A tizedszedő H. N. Adventista tévtanítók szerint Jób hazudott, mert az egyvérzés miatt károsult asszony nem ismeri fel a saját gyerekeit.
Erre mit mondhatnék?
Azt, hogy Zakariás próféta Istene, egyértelműen kijelentette, hogy Ő az ember belsejébe szellemet is formált.
Zakariás 12:1 Az Úr Igéjének terhe Izrael ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember kebelébe szellemet alkotott:
Az ember az lelke mond áldást. Áldja az Urat , és megáldja az emberek közül az arra méltókat.
1. Mózes 27: 4. és készíts nekem ízletes ételt, amint én szeretem és hozd el nekem, hogy egyem, azért, hogy megáldjonlelkem, mielőtt meghalok. /IMIT/EMIH/
Zsolt. 103:1 Dávid hálaéneke. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét. 2 Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
Amikor Rákhel meghalt, kiment belőle a lélek.
1. Mózes 35:18 És mikor lelkekiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé őt Benjáminnak.
Ha az ember megvonja a lélektől a kívánságát, azzal sanyargatja a lelkét:
3. Mózes 16:29 Korszakokon át való rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg lelketeketés semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény.
Az ember Isten iránti szeretete a Lelkéből és a szívéből fakad:
5. Mózes 6:5 Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.
Jób azt írta, hogy lelke keserűségéből útálta meg az életet.
Jób 10:1 Lelkembőlutálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az énlelkem keserűségében.
Miközben az ember teste fájdalmat érez, lelke kesereg.
Jób 14: 22 Csak önmagáért fáj még a teste, és a lelke is önmagáért kesereg.
Illés azért könyörgött az Úrhoz, hogy térítse vissza a gyermekbe a lelkét, miután az meghalt, és a lelke elhagyta a testét.
1. Kir. 17:20 Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd? 21 És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét őbelé!
SEGÍTSÜNK A TÉVTANÍTÓIK ÁLTAL LELKEIKBEN ÉS JAVAIKBAN KIZSÁKMÁNYOLT JEHOVA TANÚINAK
MEGISMERNI AZ IGAZSÁGOT AZ ÉLŐ ISTENRŐL ÉS A SZAVA ÁLTAL AZ EMBER LELKÉRŐL ÉS SZELLEMÉRŐL!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL ,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
Nagyon sok dolgot egyszerree érdemes figyelembe venni. Pl. Jázus azt mondja jánosról, hogy a mennyben a választottak közül a legkisebb is nagyobb nála. Vagyis a mennyei élet lehetősége, Jézussal nyillik meg, és csak pár ember kapja meg a mennyei élet lehetőségét.
Mit mond ez nekem? János, és akik elötte éltek, akár Mózes a legnagyobb, vay Énók ezek mind földi életet kapnak vissza. Énók tehát nem lehet a menyben."
-------------------------------------------------
Ezt egyedül csak jehova tanúi szervezetének tévtanítói állítják.
Tőlük vetted át ,nem a saját gondolatod.
Ők is,mint minden üzleti célra létrehozott vállalkozás a meggazdagodásukat a Sátánnak köszönhetik.
Ennek feltétele van a Sátán részéről.
A feltétel pedig az, hogy mindenben ellene szegülnek Mózes Istenének és a Szavának.
Mózes az írásában azt állítja, hogy Énók eltűnt, mert az Istene őt magához vette.
1. Mózes 5: 18 Éle pedig Járed százhatvankét esztendőt, és nemzé Énókot. 19 És éle Járed, minekutána Énókot nemzette, nyolcszáz esztendőt; és nemze fiakat és leányokat. 20 És lőn Járed egész életének ideje kilencszázhatvankét esztendő; és meghala. 21 Éle pedig Énók hatvanöt esztendőt, és nemzé Metuséláht. 22 És járt Énók az Istennel, minekutána Metuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. 23 És lőn Énók egész életének ideje háromszázhatvanöt esztendő. 24 És mivel Énók Istennel járt,eltűnék, mert Isten magához vette. /Károli KSZE/
Semmi olyat nem tanított az Úr Jézus, amiből az következne, hogy Énók nem lehet az Égben.
Sőt Pál apostol a Héberekhez írt levelében utalva Mózes írására megerősítette, hogy Énók angyalok által vitetett az Égbe.
Zsidók 11: 5 Hit által vitetett fel Énok, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitele előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek. /Károli KSZE/
Az istenüket a borjúisten félreszerkesztett nevén ,jehovának szólogató elvetemült tévtanítók az Új Világ fordítás elnevezésű bibliájukban így fordítják Mózes írását:
1. Mózes 5: 23 Énók összesen 365 évet élt.24 Énók szüntelenül az igaz Istennel járt. Aztán senki sem látta többé, mert Isten elvitte őt./Jehova tanúi, ÚV fordítás 2017-es kiadás/
Mi a különbség a két fordítás, a Károli Gáspár fordítása és a jehova nevű tanúi fordítása között?
Lényeges a különbség. A Károli fordításból egyértelmű, hogy Énókot Istene nem valami földi utazásra vitte magával, áthelyezve őt a Föld egy másik pontjára, hanem magához vette.
Megnéztem a maszoráta szövegből készült magyar zsidó fordítást. Abban is az van írva, hogy Énókot az Isten magához vette.
Ezzel ellentétben jehova tanúi tévtanítói azt állítják, hogy Énókot Istene nem vette magához az Égbe,
hanem elvette az életét, hogy ne ellenségei tegyék ezt meg vele.
Idézem a jehova nevű tanúinak írását:
"„Énók szüntelen az igaz Istennel járt” (1.mózes 5:18,21-24, Héberek 11:5, 12:1). Jehova prófétájaként megjövendölte, hogy Isten eljön majd szentjeinek sokaságával, hogy végrehajtsa ítéletét az istenteleneken (Júd. 14:15)). Prófétálása miatt valószínűleg üldözést szítottak ellene. Isten azonban nem engedte meg, hogy ellenségei megöljék Énókot. Ezért Jehova „elvitte őt”, vagyis véget vetett az életének 365 éves korában, ami jóval kevesebb volt, mint legtöbb kortársának az életideje. Énók ’átvitetett, hogy ne lásson halált’. Ez talán azt jelentette, hogy Isten prófétai révületet bocsátott rá, majd ebben az állapotban véget vetett az életének, hogy ne kelljen tapasztalnia a halál kínjait (1. Mózes 5:24,Héb 11:5,13)). De nem vitetett az égbe, tekintettel arra az egyértelmű kijelentésre, melyet Jézus tett a János 3:13-ban. Úgy tűnik, hogy csakúgy, mint Mózes testét, Jehova Énók testét is eltüntette, mivel „nem találták meg sehol” (5 Mó 34:5,6, Júd 9)."
Akkor nézzük igazat állítottál -e,amikor a jehova nevű tévtanítóival sztereóban azt állítottad, hogy az Úr Jézusnak a János 3:13 ban tett kijelentéséből egyértelműen következik, hogy Énók nem vitetett az Égbe.
János 3:13 És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.
Ebben a kijelentésében az Úr Jézus nem állított olyat, hogy Énókot az Istene nem vette magához az Égbe.
Tehát jehova nevű tanúi tévtanítói veled együtt hazugságot terjesztenek Énókkal kapcsolatban.
Azt állítjátok, hogy Énókot életét az isten elvette, azaz meghalt.
Ezt az Úr Jézus által elhívott Pál apostol cáfolta ,amikor ezt írta:
Zsid. 11: 5 Hit által vitetett fel Énok, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitele előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek.
Hazugságokat terjesztesz Énók Istenéről, és az Úr Jézus beszédéről, mert elvetetted az Igaz Istent, az Istenek Istenét, és a gonosz szolgálatába álltál.
SEGÍTSÜNK A JEHOVA TANÚINAK ELHAGYNI AZ IGAZ ISTEN ÉS A VALÓSÁGOS KHRISZTUS TAGADÁSÁRA LÉTREHOZOTT BÁLVÁNYSZERVEZETET,HOGY MEGISMERJÉK AZ IGAZ ISTENT ÉS KHRISZTOSZÁT!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
Nagyon sok dolgot egyszerree érdemes figyelembe venni. Pl. Jázus azt mondja jánosról, hogy a mennyben a választottak közül a legkisebb is nagyobb nála. Vagyis a mennyei élet lehetősége, Jézussal nyillik meg, és csak pár ember kapja meg a mennyei élet lehetőségét.
Mit mond ez nekem? János, és akik elötte éltek, akár Mózes a legnagyobb, vay Énók ezek mind földi életet kapnak vissza. Énók tehát nem lehet a menyben.
Sok-sok apró részlet, ambe szerintem Te nem gondolsz bele. :)
Énók tesz kvázi prófétai kijelentéseket, az emberfiához hasonló-ról. Itt a hasonlón van a lényeg. Nem az, hanem hasoló, mégis angyali személy. Akiről kiderül, hogy ő, maga magát látja. Vagyis minden dicsőitő szöveg az emberfiáról, az ő magáról szól...
Rengeteg dolgot tudnék felhozn eddig, pedig bele sem ástam magam, mert annyira nyilvánvaló, hogy utlagós szerkesztés, hogy nem éri meg a komolyabb kutatást.
És azt is látom, hogy teljesen felesleges, napokóta ez a diskura, mert a kritikákat meg sem nézed. Csak sepersz, és semmi konkrétumot nem mondasz, csak azt hajtogatod, hogy énók könyve, Ezsdrás könyve, meg ami még eszedbe jut. És azon kivül hogy idézgeted őket egyetlen gondolkodásra inditó érved sincs.
Oszt most erőt veszek magamon, és itt le is zártam ezt az énok/Ezsdrás műsort. Nem kell neked ahhoz társ, hogy naponkét betedd a mentsük meg szöveget. Megteszed análkéül is. :)
Ezért támadható, kritizálható Énók könyve. Mert olyanokról beszél amik későbbiek. És erre nem mondhatni hogy prófécia."
------------------------------------------------
Csakhogy Énók könyve nem tartalmaz olyan adatot, amit ne a saját maga életében tapasztalt meg.
Ami pedig a jövő eseményeire vonatkozó próféciákat illeti Énók könyvében, az Isten választottjának
a Vég időben való ítélőbíróként való Földön történő megjelenéséről, az nem szolgáltathat alapot a kritikjára. Más próféták Könyvei is tartalmaznak jövőre szóló próféciákat.
Át se gondoltad, hogy milyen képteleség miatt próbálod Énók könyvét elhitelteleníteni.
Hogy Énók Könyve nem Messiásnak nevezi , hanem az Isten Választottjának nevezi az Emberfiát?
Ésaiás próféta Könyvében is Választottnak nevezi:
Ésaiás 42:1 Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én Választottam, akit szívem kedvel, Szellememet adtam Őreá, törvényt hirdet a népeknek. 6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, én fogom a kezedet és megőrizlek, és szövetségül adlak a népeknek, a pogányoknak világosságul. 7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.
Hogy ti, akik Isten nélküliek vagytok, mi mindent ki tudtok találni az Isten Szavának elhiteltelénítése érdekében!
Még a mobil telefon hasonlatot is bevonjátok a képtelennél képtelenem kifogásotok eszközéül.
Énók próféciát jegyzett fel a Könyvében az Emberfiának az utolsó időben való megjelenéséről.
Erre kitaláljátok, hogy nem Énók írta, mert még nem történt meg.
És miért kellett volna egy próféciának akkor beteljesednie, amikor azt Énók az Úr akaratából Könyvében feljegyezte? A próféciák nem arról szólnak, hogy valamikor egy későbbi időben teljesednek, és nem a megírásuk pillanatában?
Pedig nagyon egyszerű. Ha valaki az 1800-s években mobiltelefonról beszél, az kérem kamu! Vagyis az aki mobil telefonról dumál minimum az a nemzedék ahol feltalálták. Ennyi.
Ezért támadható, kritizálható Énók könyve. Mert olyanokról beszél amik későbbiek. És erre nem mondhatni hogy prófécia.
Rengeteg dolgot felhozhatnék, mert foglalkoztam vele pár napig a szóhasználatától kezdve amiket leir és más egyebek. A megváltó még el sem jött c. Gondolatig és sok dolog.
Neked bejön. Érted is (?) kétlem.
Nekem kamu az egézs irás. De, ez van, hitetlen vagyok vagy mi. :)
Ez a bibliográfia a jelenlegi kutatás legfontosabb, legmegbízhatóbb és legidézettebb műveit tartalmazza. Mindegyik tétel peer-reviewed, akadémiai kiadónál jelent meg (Brill, Eerdmans, Fortress, Routledge, Oxford).
A három témakör (naptár, keletkezés, messiáskép) így teljesen lefedett."
-----------------------------------------------
Ezek az istentelenek akiknek a neveit felsoroltad semmi ujjat nem kutattak ki annak a ténynek a cáfolására, hogy Énók Könyve, Énók Istenétől lett ihletve.
Énók Könyvét azért támadják, mert olyan kinyilatkoztatásokat tartalmaz, amelyek kizárják egy három az egyben istenmodell létezését, és megcáfolják háromságistent imádó teológusok azon tanítását, miszerint az Istenek Istene nem jön el harcolni a Khrisztosz Jézus ezer éves Földi uralkodását megakadályozni akaró nemezetek istentelen teológusai ellen.
1. NAPTÁRRENDSZER (364 napos esszénus naptár, Énok–Qumrán)VanderKam, James C.
Calendars in the Dead Sea Scrolls: Measuring Time. London: Routledge, 1998. Az esszénus naptár legátfogóbb monográfiája. A 364 napos naptár teológiai és liturgikus szerepét elemzi, és részletesen tárgyalja az Énok–Jubileumok–Qumrán közötti kapcsolatot."
----------------------------------------------
Mi köze az istentelen ,khrisztosz nélkül való, jahó istent imádó barlangi szekta naptárának Énók könyvének, Énók Istenétől való ihletettségének cáfolásához?
"2. A MEGÍRÁS IDEJE "
Az Énók könyvének legkorábbi kéziratánál léteznek más próféták által írt könyvek - amit az istentelenek egyházának teológusai a kánonjuk részének tartanak - amelyek régebbiek az Énók Könyvénél?
Erre válaszolj okostojás, ne félművelt emberek neveit sorold fel, akik sületlenségeket hordanak össze.
Ha Énók könyve annál fogva nem istentől ihletett, mert nem maradt fenn az Énók földi életének idejéből egyetlen példánya sem, akkor az összes többi könyv sem Istentől ihletett, hisz Énók Könyvétől korábbi időből egyik bibliai könyv sem származik. Egyikből sem létezik ma olyan példány, amely annak a prófétának az életének idejéből származik, aki azt megírta.
Különben is, minden igaz hitű tudja, hogy a Szentírás könyvei Jeruzsálem városának babiloniak által
véghezvitt pusztítása idején a tűzben megsemmisültek. Helyettük Ezsdrás Istene i.e. az 5. században újra diktálta az összes elpusztult könyv tartalmát. Ezért minden Könyv ,ami a Teljes Írás részét képezi egyazos időben lett megírva.
4. Ezsdrás 14
[8] Tedd félre a szívedben a jeleket, melyeket mutattam neked, és az álmokat, amelyeket láttál, és a magyarázatokat, melyeket hallottál;
[9] Mert felvitetsz az emberek közül, és attól fogva az én Fiammal és a hozzád hasonlókkal fogsz élni, amíg eljön az időknek vége.
[10] Mert ez a korszak már túljutott ifjúságán, és az idők elkezdtek megöregedni.
[11] Mert a korszak tizenkét részre lett felosztva, és ebből kilenc már elmúlt,
[12] És a tizediknek is a fele; így tehát még két rész van hátra, a tizedik szakasz második felén kívül.
[13] Ezért most rendezd el házadat, és intsed népedet; vigasztald meg az elgyötörteket közöttük, és tanácsold a bölcseket. És most mondj le a romlandó életről,
[14] És vesd el a halandó szerint való gondolataidat; távolítsd el magadtól az emberi terheket, és szakítsd el magadat a te gyönge természetedtől,
[15] És vesd félre a számodra leginkább fájdalmas gondolatokat, és siess megmenekülni ezektől az időktől.
[16] Mivel az általad eddig látottaknál sokkal rosszabb gonoszságok fognak történni ezek után.
[17] Mert minél gyengébbé válik a világ az öregsége miatt, annál jobban megszaporodik a gonoszság a lakói között.
[18] Mert az igazság egyre inkább eltávolodik, és a hamisság egyre közelebb férkőzik. Mert az a sasmadár, amelyet látomásban láttál, immár készülődik, hogy eljöjjön.”
[19] Akkor feleltem neki, mondván: „Hadd szóljak a te színed előtt, Uram.
[20] Mert íme, elmegyek, ahogy parancsoltad, és inteni fogom a most élő embereket; de ki fogja figyelmeztetni azokat, akik majd csak ezután születnek meg? Mivel a világ sötétségben van, és a lakosai világosság nélkül.
[21] Mert a te törvényedet elégették, és így senki sem ismeri már a dolgokat, melyeket Te cselekedtél, vagy amelyeket cselekedni fogsz.
[22] Ezért, ha kedvességet találtam előtted, küldd el a Szent Szellemet nekem, és én majd leírok mindent, ami a világban történt a kezdettől fogva, mindazokat a dolgokat, melyek írva voltak a te törvényedben, hogy az emberek megtalálhassák az ösvényt, és hogy azok, akik az utolsó időkben élni szeretnének, életet találhassanak.”
[23] Felelt nekem, mondván: „Menj, gyűjtsd össze a népet, és mondd meg nekik, hogy ne keressenek téged negyven napig.
[24] És készíts elő magadnak sok író-táblát, és vidd magaddal Sareát, Dabriát, Selemiát, Etánuszt és Ázielt – őket ötüket, mert ezek megtanultak gyorsan írni;
[25] És gyere vissza ide, és én meggyújtom majd szívedben az értelem lámpását, amely nem fog kialudni, amíg be nem fejezed, amit le kell írnod.
[26] És amikor befejezted, néhány dolgot nyilvánosságra hozhatsz majd, de lesz néhány, melyet titokban kell a bölcseknek átadnod. Holnap ebben az órában elkezded az írást.”
[27] Ezután elmentem, ahogy parancsolta nekem, és egybegyűjtöttem az embereket, és szóltam:
[28] „Halld ezeket a szavakat, Izrael,
[29] Atyáink Egyiptomban jövevényként éltek, majd kimenekíttettek onnan,
[30] És megkapták az élet törvényét, amelyet azonban nem tartottak meg, és amelyet őutánuk ti is áthágtatok.
[31] Azután földet kaptatok birtokul a Sion földjén; de ti és a ti atyáitok gonoszságot követtetek el, és nem tartottátok meg az utat, melyet a Magasságos parancsolt nektek.
[32] És mivel ő igazságos bíró, a maga idejében visszavette tőletek, amit adott.
[33] És most itt vagytok, és a ti testvéreitek még inkább benne vannak.
[34] Ha most ti képesek lesztek uralni elméteket és megrendszabályozni szíveteket, akkor életben tarttattok, és a halál után kegyelmet nyertek.
[35] Mert a halál után eljön az ítélet, amikor ismét életre kelünk majd; és akkor az igazak nevei ismertté válnak, és az istentelenek tettei lelepleződnek.
[36] Hanem most senki se jöjjön énhozzám, és ne keressetek engem negyven napig.”
[37] Azután magam mellé vettem az öt embert, ahogyan parancsolta nekem, és kimentünk a mezőre, és ott maradtunk.
[38]A következő napon, íme, egy hang szólt hozzám, mondván: „Ezsdrás, nyisd ki szájadat és idd meg, amit én adok neked inni.”
[39] Akkor kinyitottam a számat, és íme, egy teli poharat kínáltak nekem; olyasmivel volt tele, mint a víz, de a színe olyan volt, mint a tűznek.
[40] Elvettem és ittam; és amikor megittam, a szívem megtelt értelemmel, és mellkasomban megnövekedett a bölcsesség, mert szellemem visszanyerte emlékezetét;
[41] És megnyíltak ajkaim, és nem voltak többé bezárva.
[42] És a Magasságos értelmet adott az öt férfinak is, és váltásban írták, amiket diktáltam, olyan betűkkel, melyeket korábban nem ismertek. Negyven napig ültek, és nappal írtak, és éjjel ették kenyerüket.
[43] Ami engem illet, nappal beszéltem, és nem hallgattam éjjel sem.
[44] Így a negyven nap alatt kilencvennégy könyv íratott meg.
[45]És amikor a negyven nap véget ért, a Magasságos ismét szólt hozzám, mondván: „Hozd nyilvánosságra az első huszonnégy könyvet, amit írtatok, hadd olvassák az arra érdemesek és az érdemtelenek egyaránt;
[46] De őrizd meg a többi hetvenet, hogy a néped között levő bölcseknek adhasd azokat.
[47] Mert bennük van az értelem csírája, a bölcsesség forrása, és a tudás folyama.”
"Felhívjuk a figyelmet, az M1-es autópályán egy őrült a forgalommal szemben halad! Kérjük, mindenki fokozottan figyeljen!"
Mire az öreg Józsi bácsi, aki épp ott vezet, felnéz és kiabál:
"Egy őrült!? Mi az hogy egy!? Itt MINDENKI szembe jön velem!"
Négy napja mutattam neveket.
Most azt mutattam meg, hogy a szöveg ami interneten terjed, már az is sánta. És minél többet foglalkozom ezzel a könyvvel annál inkább bizonyosodok meg arról, hogy ez egyfajta ópium az olyan elméknek, akiknek a valóság már nem elég.
1. NAPTÁRRENDSZER (364 napos esszénus naptár, Énok–Qumrán)VanderKam, James C.
Calendars in the Dead Sea Scrolls: Measuring Time. London: Routledge, 1998. Az esszénus naptár legátfogóbb monográfiája. A 364 napos naptár teológiai és liturgikus szerepét elemzi, és részletesen tárgyalja az Énok–Jubileumok–Qumrán közötti kapcsolatot.
Ben-Dov, Jonathan.
Head of All Years: Astronomy and Calendars at Qumran in Their Ancient Context. Leiden: Brill, 2008. A legmélyebb technikai elemzés a naptár kozmológiájáról. Ben-Dov rekonstruálja az Asztronómiai könyv (1 Énok 72–82) arámi hátterét és a qumráni naptárviták történeti kontextusát.
VanderKam, James C., and Peter Flint.
The Meaning of the Dead Sea Scrolls. San Francisco: HarperCollins, 2002. Kiváló összefoglaló a naptárvitákról, a 364 napos naptár esszénus eredetéről, és arról, hogy miért tekinthető az Énok-korpusz egyik legkorábbi rétegének.
Stern, Sacha.
Calendars in Antiquity: Empires, States, and Societies. Oxford: Oxford University Press, 2012. Nem csak Qumrán: a teljes ókori naptártörténet kontextusba helyezése. Stern kimutatja, hogy a 364 napos naptár kizárólag a qumráni–esszénus körben jelenik meg.
📚 2. A MEGÍRÁS IDEJE (Énok könyve keletkezéstörténet, rétegződés, Qumrán)Nickelsburg, George W. E.
1 Enoch: A Commentary on the Book of 1 Enoch, Chapters 1–36; 81–108. Minneapolis: Fortress Press, 2001. A Virrasztók könyve és az Énok levelei legfontosabb kommentárja. Nickelsburg részletes filológiai érvekkel datálja a rétegeket i. e. 300–100 közé.
Nickelsburg, George W. E., and James C. VanderKam.
1 Enoch: A New Translation. Minneapolis: Fortress Press, 2004. A teljes Énok-korpusz modern kritikai kiadása. A bevezető tanulmány a keletkezéstörténet legjobb rövid összefoglalója.
Stuckenbruck, Loren T.
The Book of Giants from Qumran: Texts, Translation, and Commentary. Tübingen: Mohr Siebeck, 1997. Az Énok-korpusz qumráni arámi töredékeinek (4Q201–4Q212) legjobb elemzése. A paleográfiai datálás alapján a mű i. e. 2. században már létezett.
Black, Matthew.
The Book of Enoch or 1 Enoch: A New English Edition. Leiden: Brill, 1985. Klasszikus kritikai kiadás. Black a nyelvészeti rétegződés alapján mutatja ki a hellenisztikus kori keletkezést.
Collins, John J.
The Apocalyptic Imagination: An Introduction to Jewish Apocalyptic Literature. Grand Rapids: Eerdmans, 1998. A zsidó apokaliptika alapműve. Collins az Énok-korpusz helyét és korát a második templom kori apokaliptikus mozgalmak között határozza meg.
📚 3. A MESSIÁS SZEREPKÖR (Emberfia, esszénus messiáskép, Énok–Qumrán–kereszténység)Collins, John J.
The Scepter and the Star: Messianism in Light of the Dead Sea Scrolls. Grand Rapids: Eerdmans, 2010. A messiáskép legfontosabb modern monográfiája. Collins részletesen elemzi az esszénus messiást, az Énok-féle Emberfia alakját, és a korai kereszténység kapcsolatát.
Fletcher-Louis, Crispin H. T.
Jesus as the High Priestly Messiah: The Priestly Christology of the Gospel of Luke. Leiden: Brill, 1997. Az esszénus messiáskép és a korai kereszténység közötti kapcsolat egyik legmélyebb elemzése. A Példázatok könyve Emberfia-alakját is tárgyalja.
Boccaccini, Gabriele.
Beyond the Essene Hypothesis: The Parting of the Ways between Qumran and Enochic Judaism. Grand Rapids: Eerdmans, 1998. Kulcsmű: Boccaccini szerint az Énok-hagyomány egy külön „Énoki judaizmus”, amelyből az esszénus mozgalom kinőtt. A messiáskép fejlődését részletesen tárgyalja.
Charlesworth, James H. (ed.).
The Messiah: Developments in Earliest Judaism and Christianity. Minneapolis: Fortress Press, 1992. Kiváló tanulmánykötet a messiáskép fejlődéséről. Több tanulmány foglalkozik az Énok-korpusz és a korai kereszténység kapcsolatával.
VanderKam, James C.
The Dead Sea Scrolls and the Development of Messianism. In The Community of the Renewed Covenant, ed. by J. VanderKam and P. Flint. Notre Dame: University of Notre Dame Press, 1994. Rövid, de nagyon sűrű tanulmány az esszénus messiáskép és az Énok-féle Emberfia viszonyáról.
🜂 Összegző megjegyzés
Ez a bibliográfia a jelenlegi kutatás legfontosabb, legmegbízhatóbb és legidézettebb műveit tartalmazza. Mindegyik tétel peer-reviewed, akadémiai kiadónál jelent meg (Brill, Eerdmans, Fortress, Routledge, Oxford).
A három témakör (naptár, keletkezés, messiáskép) így teljesen lefedett.
szóval, nem hogy a megváltó, aki egyszer már a földön járt. Mert énók könyve még mindig várja a megváltót, aki a vég idején jelenik meg."
Nem Énók Könyve várja az Emeberfiát eljönni az utolsó korszak végén, hanem az Emeberfia Istene prófétált Énók által az Emeberfiának eljöveteléről az utolsó időben. Mi ezzel a baja az istentelkenek egyháza teológusainak?
Nos az, hogy Hippói Ágoston óta azt állítják, hogy nem fog erre a Földre visszatérni az Emeber fia.
Ezért kikezdték Énók Könyvét, mert az ellent mondott az istentelenek egyháza azon tanításának, miszerint az ember fiának átadja Istene és Atyja az uralmat ezen a Földön ezer évre.
Az a tény, hogy Énók Könyvében az Ember Fia nem jött el a Földre azt igazolja, hogy Énók Könyvét
nem a keresztények írták, ahogyan azt a korábban állították az istentelenek egyházának a teológusai, amikor kizárták Énók Könyvét a bibliakánonjukból.
MI az, amivel nem számoltak a Róma Főpapja által vezetett egyház isten nélkül való teológusai,
amikor Énók könyvét mondva csinált okok miatt kizárták a bibliakánonjukból?
Nem számoltak azzal, hogy 1947-ben megtalálják az Énók Könyvét egy barlangban, amelyről kiderül, hogy i.e. a 3. századból származik.
Nincs még egy olyan Könyy a az istentelenek egyházának a bibliakánonjában a Mózes írásán kívül,Ésaiás próféta Könyvén, és Dániel próféta Könyvén kívül, melynek az Élő Istentől való ihletettsége kétségbe vonhatatlan.
Az Ézsaiás próféta könyvéről fennmaradt legrégebbi teljes kézirat a kumráni Nagy Ézsaiás-tekercs (1QIsaᵃ), amely körülbelül Kr. e. 125-ből származik. Ezt az Izrael Múzeumban őrzött, csaknem teljes bibliai tekercset 1947-ben fedezték fel a holt-tengeri barlangokban.
Dániel könyvének legrégebbi fennmaradt kéziratai a Kr. e. 2. század végéről (körülbelül i. e. 125-100-ból) származó qumráni töredékek, amelyeket a Holt-tengeri tekercsek között találtak meg.
A nagyobb kéziratos töredékek (pl. Holt-tengeri tekercsek) az összes Mózes-könyvből az i. e. 3–2. századból származnak.
(vagy Etióp Énók-könyv) i. e. 3. század és i. sz. 1. század között keletkezett. Legrégebbi fennmaradt szövegrészei a qumráni tekercsek között talált arámi nyelvű töredékek, míg a teljes mű legkorábbi és egyetlen teljes formájában megmaradt változata az etióp (ge'ez) fordítás. Arámi töredékek: A holt-tengeri tekercsek között (Qumrán) talált darabok bizonyítják, hogy a mű részei már az i. e. 2. században léteztek arámi nyelven.
Csillagok könyve (Égi fények mozgása): A kutatók (például Fröhlich Ida) véleménye szerint a 72–82. fejezetek alkotják a gyűjtemény legősibb magvát. Őrangyalok könyve: Az 1–36. fejezetek szintén a korai réteghez tartoznak, amelyek még az esszénus közösség előtt is ismert hagyományokat őriztek.
Az Úr Jézus igazolta az Énók Könyvében kinyilatkoztatott igazságokat:
1 Énok 15.6-7: Valóban, ti, korábban szellemi lények voltatok, örök élettel, és halhatatlanok a világ minden nemzedékében. Ezért nem készítettem korábban feleségeket nektek, mert a mennyei szellemi lények lakhelye a menny.
Mk 12.25: Mert amikor feltámadnak a halottak, nem házasodnak, és nem is adják őket házasságba, hanem olyanok, mint a mennyben lévő angyalok.
1 Énok 16.1: A mészárlás és a pusztulás napjaitól, valamint az óriások és a szellem szellemi lényeinek halálától, és a testtől, amelyből származtak, ami ítélet nélkül romlik, romlani fognak a nagy befejezés napjáig, amíg a nagy kor el nem telik, amíg minden be nem fejeződik (a) Őrzőkön és a gonoszokon.
Mt 13.39: és az ellenség, aki elvetette őket, az ördög; az aratás a kor vége, és az aratók az angyalok.
Aki tartalmilag is megvizsgálta Énók Könyvét, az megállapíthatta, hogy Énók Könyvét maga az Emeberfia hitelesítette, amikor olyan igazságokat tárt fel, amelyek korábban Énók Könyvében már ki lettek nyilatkoztatva.
Énók Könyve:A Választott. A bűnösök és igazak sorsa.
46.1.És ott láttam Őt, aki a Napok Feje [Idők Előtti, Korok Ura, Ősöreg] volt, és az Ő feje fehér volt, mint a gyapjú, s vele volt egy másik lény, kinek kinézete olyan volt, mint egy emberé. Orcája kegyességgel volt teljes, olyan, mint a szent angyaloké.
2. És megkérdeztem az angyalt – aki velem volt és minden titkot megmutatott nekem –, az Emberfiát illetően, hogy ki ő, honnan származik, és miért jár az Idők Előtti mellett?
3. És válaszul ezt mondta nekem: Ez azEmberfia, akié az igazságosság, és akiben az igazságosság lakozik. Ő az, aki feltárja a rejtett kincseket; mert a Szellemek Ura kiválasztotta őt, és győzelemre rendeltetett a Szellemek Ura előtt, örök igazságosságban.
4. És az Emberfia, akit láttál, kiveti majd a királyokat és a hatalmasakat kényelmes székeikből [és az erőseket trónjaikból]. Megszünteti az erősek uralmát, és fogait töri a bűnösöknek.
5. És ő az, aki le fogja majd vetni a királyokat a trónjaikról és országlásukból. Mert azok nem magasztalják fel Őt, és azt sem ismerik el alázattal, hogy honnan kapták a hatalmukat.
6. Elváltozik Előtte az erősek ábrázata, és szégyennel tölti meg őket. A sötétség lesz azok lakhelye, ágyaik pedig férgek lesznek. És nem lesz reményük arra, hogy ágyaikból felkeljenek, mert nem magasztalják fel a Szellemek Urát.
7. Mert ezek azok, akik a mennyek csillagait bírálják [és kezüket a Magasságos ellen emelik], és a földet tapossák, és azon laknak. Minden cselekedetük igazságtalanságról tanúskodik, és erejük a gazdagságukban van. És a hitük pedig olyan istenekben, melyeket saját kezeikkel csináltak, miközben megtagadják a Szellemek Urának nevét.
8. És üldözik az Ő gyülekezetének házait és a hűségeseket, mindazokat, akik a Szellemek Urának nevén függnek.
Mindezekről az Úr Jézus is beszélt a tanítványainak.
De ki is ez a David Vilber, aki Énók Könyvének Énók Istenétől való ihletettségét kétségbe vonja?
Az 1996-ban alapított New Life Theological Seminary ( magyar jelentése Új Élet Teológiai Szeminárium (vagy Új Élet Hittudományi Főiskola/Szeminárium) egykori tanulója.
Egy istentelenek által létrehozott, Új Élet teológiai szemináriumként alapított főiskola volt hallgatója, akit arra képeztek ki, hogy propagandahadjáratot folytasson, számos olyan könyv elhiteltelenítése érdekében,amelyek nem kerültek bele a Róma Főpapja által vezetett egyház kánonjába.
Egyszer érném meg, hogy valamelyik önjelölt, esetleg kritikailag is megnézni azt amit preferál.
"Jelentős, hogy maga R. H. Charles elismerte, hogy ennek a versnek a fordítása nem tükrözi azt, amit a szöveg mond. Charles 1912-es fordításának lábjegyzeteiben elismerte, hogy a "Ez is" kiegészítés, és hogy az etióp szöveg valójában így szól: "Te vagy."[15] Más szóval, Károly nem állította, hogy az eredeti szöveg azt mondja: "Ez az Ember Fia." Felismerte, hogy az etióp Enochot az Ember Fiának nevezi, még akkor is, ha ő másként fordította a verseket."
szóval, nem hogy a megváltó, aki egyszer már a földön járt. Mert énók könyve még mindig várja a megváltót, aki a vég idején jelenik meg. hanem egész egyszerűen a könyv irója, önmagát, vagyis Énókot azonositja az ember fiával...
némely forditónak ez nem tetszik, mert akkor holvan a kábitás, a varász a delej? Egyszerűen átirja, mások átveszik, és azt mondják Hmmm. elveszet ez a rész.
Megent mások pedig megeszik ahogy van, mert illik, passzol elmeállapotukhoz. Hogy valami nagyon titkosat tudnak amit más nem. De, még 45 könyvet se tudnak össze szedni a 90-ven valahányból :)
szóval hagyjuk!!! :) Te megetted, ez van. maradj meg benne. Értem hogy nem akarod felismerni a dolgokat, mert az egyenlő lenne az újrakezdéssel, és Te ebbe már hosszú éveket öltél bele.
Egy hivő, képes lerombolni ami téves, és újra épiteni, helyes információk alapján. Énók könyve, helytelen információ. persze nézetemből, több helyen is bukik. Max környezettanulmánynak megy el, ha i.e. 500-tól i.sz. 1. századig vizsgálódik az ember. de semmiképen sem ihletett irás.
De, Mózes évezredek óta halott. Vagyis a 7ft-os hot-dog árának kérdése nem az ő műve, hanem valaki, az ő nevét felhasználva irt erről."
----------------------------------------------
Mózesnek volt saját műve is?
Ezt csak az istentelenek hiszik. A valóságban Mózes azt jegyezte fel, amire az Istenek Istene utasította.
Énok idejében, lehet az éveket se számolták, vagy törzsi vezetőkhöz igazitot helyi időrendek voltak. Amihez a hold mozgásának ciklusát használták."
------------------------------------------------
Énók az Istenek Istenével járt.
Csak az istentelenek gondolják, hogy Énókot az Istene nem tanította meg számolni az éveket.
Majd Babilónia, a diaszpóra alatt némelyek használták azt a naptárt amit Énok könyve emlit. Ez, berágta magát a vallási csoportokba. Esszénusi csoportba is. Akik egyrészt azért jöttek ki a fő vallási irányból, mert esküdtek az énoki időszámitásra.
Ezzel a találgatós süketeléssel akarod bebizonyxítani, hogy Énók Könyve nem az Énók Istene által lett sugalmazva? Javíthatatlan vagy te úgy látom. Az a fajta tipus, akik az Úr eljövetele jeleit látván, csak
arra képesek, hogy majd azt kiabálják: Essenek ránk a kövekek"
Amíg azt látod, hogy van még néhány év ahhoz az Isten visszatérjen a földre, az Igaz Isten Szavának meghazudtolását a csúcsra járatod. Aztán meg csúcsra járatod.
Ha mózes valamelyik könyvében azt mondja. A 2-s villamos megáll a jászai mari téren. Az mire utal? Vagy azt modja egy hot-dog ára 7 ft. Azzal egy konkrét időszakra utal, amikor még ennyi volt az ára. Ergo, nagyon pontosan be lehet határolni az az időszakot amikor erről irt.
De, Mózes évezredek óta halott. Vagyis a 7ft-os hot-dog árának kérdése nem az ő műve, hanem valaki, az ő nevét felhasználva irt erről.
Énok idejében, lehet az éveket se számolták, vagy törzsi vezetőkhöz igazitot helyi időrendek voltak. Amihez a hold mozgásának ciklusát használták. Pont azt mutattam a két naptárrendszeren, hogy volt egy polgári, mezógazdaság naptáruk ősztól-őszig. És egyiptom után egy vallási naptáru tavasztól-tavaszig. A hold ciklus alapján működött mindkettő. Kész ennyi.
Majd Babilónia, a diaszpóra alatt némelyek használták azt a naptárt amit Énok könyve emlit. Ez, berágta magát a vallási csoportokba. Esszénusi csoportba is. Akik egyrészt azért jöttek ki a fő vallási irányból, mert esküdtek az énoki időszámitásra. Mint napjainkban a húsvét, mindig ugyanarra az időre kell esnie. Ez dogma. Függetlenül attól, hogy a hold ciklus alapján az ünnep eltér és vagy előbbre, vagy későbbre esik.
Ezt nem érted. Vagyis nem akarod érteni, mert szembesülnél azzal a kérdéskörrel, hogyan lehet 7ft egy hot-dog ára énok idejében.
Nincs értelme tehát megvitatni, vagyis beszélni, mert érveket hozok. Te pedig szemellenzőt. :)
A 364 napos naptár kérdése nem a könyv „hitelességéről”, hanem a keletkezés idejéről szól. Bár a keletkezés ideje azt mondja, hogy a könyv hiteles az i.e. 3. századtól. Viszont! hiteltelen, ha ezt Énokhoz kapcsolva mutatják be. több ezer év az eltérés. A zsidók más naptárrendszerint számoltak."
--------------------------------------
Már korábban írtam neked,hogy a keletkezés ideje nem befojásolja egy prófétai könyv hitelességét, helyesebben az Isten általi ihletettségét. Az általad hitelesként elfogadott prófétai könyvek egyike sem áll rendelkezésre abból az időből, amikor azt a próféta Isten parancsára írásba foglalta.
Nem létezik egyetlen olyan bibliafordítás a Földön , amely eredeti ,azaz a próféták által írt kéziratból készült. Amikor tehát jehova tanúi elhitették veled, hogy az ÚJ Világ fordítás eredeti kézirat alapján készült, akkor hazudtak neked.
Jehova Tanúi saját bibliafordítása, A Szentírás új világ fordítása az Ószövetség (Héber Iratok) esetében Rudolf Kittel Biblia Hebraica (1951–1955), később pedig a Biblia Hebraica Stuttgartensia kritikai kiadásaira épült, figyelembe véve a Holt-tengeri tekercseket is. Az Újszövetség (Keresztény Görög Iratok) fordításához főként az 1881-es Westcott és Hort-féle görög alapszöveget használták fel.
Ami a 364 napos naptárra való utalásodat illeti,az sem zárja ki Énók Könyvének Istentől való ihletettségét.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy Énók Könyve nem a Földön élők időszámításával foglalkozik.
Egyszerűen leírja, a nagyobbik világító testnek a mozgását. DE fogalalkozik a kissebbik világítótestnek a Holdnak is a működési rendszerével.
III. Könyv [72-82]
72. 1. Az égi fények keringésének könyve. Mindegyikről külön-külön: csoportjaik, uralmuk, és idejük szerint, nevük, származási helyük és hónapjaik rendjében, amint megmutatta nekem vezetőjük, a velem levő szentséges Uriel angyal. Ugyanígy pontosan tudtomra adta az összes előírásukat is a világ (fennállásának) minden évére, (egészen) az örök időkig, amíg el nem készül az új, örökké fennálló teremtés. 2. Ez a fények első törvénye: a nap fénye felkelésének helye az ég keleti kapujában van, míg nyugvóhelye az ég nyugati kapujában. 3. Hat kaput láttam, amelyekben kel a nap, és hat kaput amelyekben lenyugszik. A hold is ugyanezekben a kapukban kel fel és tér nyugodni, éppígy a csillagok vezetői, vezetettjeikkel együtt. Hat keletre és hat nyugatra. Egyik a másik mellett rendben. E kaputól jobbra és balra számos ablak van. 4. Elsőként a nagyobbik világító, a napnak nevezett jön elő, kerekdedsége, mint az ég kereksége. Tűzzel van tele, mely fénylik és meleget ad. 5. A kocsikat, melyeken az égre fut szél hajtja. Majd alászáll az égről, és észak érintésével visszatér, hogy ismét keletre érjen, és úgy vezetik, hogy ismét a megfelelő kapuban jöjjön elő és fényeskedjen az égen. 6. Ily módon az első hónapban a nagy kapun keresztül jön fel, azaz a negyedikben a hat keleti kapu közül. 7. Azon a negyedik kapun, melyen át a nap az első hónapban felkel, van tizenkét nyílás. Ezekből láng jön elő, amikor nyitva vannak, a nekik rendelt időbe. 8. Midőn a nap felkel az égen, ezen a negyedik kapun jön ki harminc hajnalon át, és a napnyugaton lévő kapuk közül pontosan a negyedikben nyugszik le. 9. Azokban a napokban a napok mindig hosszabbodnak, az éjszakák pedig rövidülnek a harmincadik reggelig. 10. Azon a napon a nappal két résszel hosszabb, mint az éjszaka. A nappal pontosan tíz részből áll, az éjszaka pedig nyolcból. 11. A nap ebből a negyedik kapuból kel és itt tér nyugovóra.Majd visszafordul az ötödik keleti kapuban harminc nap idejére. Ott kel fel, és ott tér nyugovóra. 12. Ekkor a nappal ismét hosszabb lesz egy résszel. A nappal tizenegy részből áll, az éjszaka viszont rövidül, és hét rész marad. 13. Majd visszatér keletre, és a hatodik kapuba jut. A hatodik kapuban kel fel, és itt tér nyugovóra harmincegy napon át, e kapu jele szerint. 14. Azon a napon a nappal hosszabb lesz, mint az éjszaka. A nappal kétszerese lesz az éjszakának. A nappal tizenkét rész lesz, az éjszaka viszont csökken, és csupán hatrésznyi lesz. 15. Azután felemelkedik a nap, hogy a nappal csökkenjen, és az éjszaka növekedjék.Ezután visszatér keletre, és a hatodik kapuba megy, harminc napon át abban kel fel és abban nyugszik. 16. Majd amikor eltelik harminc nap, a nappal pontosan egy résszel csökken. A nappal tizenegy rész lesz, az éjjel pedig hét. 17. A nap a hatodik kapuban nyugszik nyugaton, majd keletre megy, és az ötödik napon kel fel harminc napon át abban kel fel, s nyugaton ismét az ötödik nyugati kapuban nyugszik le. 18. Ezen a napon a nappal ismét két résszel lesz rövidebb; a nappal tíz rész, az éjszaka pedig nyolc. 19. A nap ebben az ötödik kapuban kel fel, és az ötödik kapuban nyugszik nyugaton. Majd a negyedik kapuban kél, a kapu jellegzetességei miatt harmincegy hajnalon, és nyugaton is ott tér nyugovóra. 20. Ezen a napon a nappal egyenlő hosszúságú az éjszakával, egyformán hosszúak; az éjjel kilenc részt tesz ki, és a nappal is kilenc részt. 21. A nap ebben a kapuban kel, és itt tér nyugovóra nyugaton.Majd visszatér keletre, és a harmadik kapuban jön elő harminc napig, és nyugat harmadik kapujában nyugszik. 22. Ezen a napon az éjszaka hosszabb lesz, mint a nappal. Az éjszakák egyre hosszabbodnak, és a nappal egyre fogy a harmincadik napig. Az éjszaka pontosan tíz rész lesz, míg a nappal nyolc. 23. A nap ebben a harmadik kapuban kél, és a harmadik kapuban nyugszik nyugaton, majd visszatér keletre, és a második keleti kapuban kel fel harminc reggelen, és a második kapuban nyugszik nyugaton. 24. Az éjszaka tizenegy részből áll ezen a napon, míg a nappal hétből. 25. Ezen a napon a nappal még ebben a második kapuban kel fel, és a második kapuban nyugszik nyugaton,majd visszatér keletre, az első kapuhoz harmincegy napra, és nyugaton is az első kapuban nyugszik. 26. Azon a napon hosszabb lesz az éj, a nappal kétszeresét teszi ki. Az éjjel tizenkét részből áll, a nappal pedig hatból. 27. Ezzel a nap befejezte útjának szakaszait.Ekkor visszafordul ezeken a szakaszokon át. Harminc napon át abban a kapuban kél, és vele átellenben tér meg nyugaton. 28. Egy résszel rövidül az éjszaka azon a napon, tizenegy rész lesz, a nappal pedig hét.29. Majd visszatér a nap, és a második keleti kapuba megy, miközben újra végigjárja útjának e szakaszait, harminc napon át kel fel és nyugszik. 30. Azon a napon rövidül az éjszaka. Az éjjel tíz rész marad, a nappal pedig nyolc. 31. A nap ebben a második kapuban kel fel azon a napon és napnyugaton tér nyugodni, majd visszatér keletre, és a harmadik kapuban kel fel harmincegy napig, és ott is nyugszik az ég nyugati felén. 32. Ezen a napon ismét rövidül az éj, kilenc rész lesz, és kilenc részből áll a nap is. Egyenlő lesz az éjjel és a nappal. Az év napjainak száma pontosan háromszázhatvannégy nap.
33. Az éjszaka és a nappal hossza, illetve rövidsége a nap járása szerint változik. 34. Ezért nő napról napra útja, és ezért nő éjszakáról éjszakára. 35. Ez a nap törvénye, útja és visszatérése - hatvanszor tér vissza és kel fel. Ez a nagy világító, melyet örökre és örökkön-örökké napnak hívnak. 36. Az, ami felkel, az a nagy világító, melyet megjelenése miatt hívnak így, az Úr parancsa szerint. 37. Ahogyan felkel, úgy tér nyugovóra, nem csökken fényereje és nem nyugszik, hanem éjjel nappal fut. Fénye hétszer több, mint a hold fénye, de kettejük mérete megegyezik.
Hogy ebből a kumráni szekta saját maga számára naptárat hozott létre, az hogyan bizonyítja Énók Könyvének a hiteltelenségét?
A 364 napos naptár kérdése nem a könyv „hitelességéről”, hanem a keletkezés idejéről szól. Bár a keletkezés ideje azt mondja, hogy a könyv hiteles az i.e. 3. századtól. Viszont! hiteltelen, ha ezt Énokhoz kapcsolva mutatják be. több ezer év az eltérés. A zsidók más naptárrendszerint számoltak.
Tehát;
Az Asztronómiai könyv (1 Énok 72–82) valóban részletesen leírja a nap pályáját, de a szöveg nem pusztán csillagászati megfigyelés: explicit módon meghatározza az év hosszát (364 nap), hónapokra és évszakokra osztva.
Ez a naptárforma a zsidó hagyományban csak a hellenisztikus korban jelenik meg, főként a qumráni–esszénus közösségben. A Tóra, a korai próféták és az őstörténeti hagyomány nem ismernek 364 napos naptárt.
A qumráni arámi Énok‑töredékek (4Q208–4Q209) azt is bizonyítják, hogy a közösség pontosan ezt a naptárt használta, és az Asztronómiai könyvet tekintette hozzá teológiai alapnak.
Ezért a kutatás nem azt mondja, hogy a könyv „hiteltelen”, hanem azt, hogy nem keletkezhetett Énok korában, hanem a második templom korában, i. e. 3–2. század között.
A naptár tehát nem a könyv értékét kérdőjelezi meg, hanem a keletkezési idejét jelöli ki.
A pseudepigráfia ebben a korszakban teljesen szokásos műfaj volt: a szerzők egy ősi alak nevében fogalmazták meg a saját koruk teológiai üzenetét. (rányomták énok nevének pecsétjét, hogy attól majd hitelesnek tűnik.)
Összefoglalva: a 364 napos naptár nem cáfolja Énok könyvét, csak azt mutatja, hogy nem az őskorban, hanem a hellenisztikus zsidó apokaliptika idején íródott.
A bibliai naptár luniszoláris rendszer volt (354 nap + időnként Ádár II.), amelyet a mezőgazdasági és vallási ciklusok határoztak meg.
Az alábbi infografika jól mutatja, hogyan számolták az időt a héberek.
Ez a rendszer teljesen eltér az Énoki 364 napos naptártól, amely csak a második templom korában, az esszénus hagyományban jelenik meg.
(pont ma készitettem, egy másik témához, de ide is illik.)
Mindet nem olvasom el, de úgy is egy kaptafára készülnek, a hülyeség gombolyítása révén.
Tévedsz!
Semmi sem lepne meg annyira, mint amikor holmi sületlenségek, kitalációk manifesztálódnának!
Majd, mintha a Hófehérke tökhintaja fékezne a kapum előtt, és kipattanna belőle, félpár üvegcipőt hordva! De még a Hétfejű sárkány létére is nagyobb sanszot adnék!
:-O:-P:-)
Hálát nem érzek feléd, de sokkal közelebb viszel annak a megértéséhez, hogy normálisnak tűnő emberek fejében mik is lakozhatnak.
Mert mondjuk ha utazol a metrón, és bámulsz ki az ablakon, és meg nézlek, nem tudhatom, hogy tenger baromsággal spékelted meg a diódat, hiszel mesebeli lényeket, és letűnt idők kreténségeit nyalod be.
