Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Végül biopinhoz juttottam hozzá, így azzal állok majd neki a felújításoknak.
Kérdés
Tavasszal 2-3 agyazatot felújítottam olaj finish-el, de nem vagyok elégedett a végeredménnyel. Fényesebbet szeretnék mint amit kaptam. Rámehetek most még pár réteg biopinnal vagy el kellene távolítani az előző finisht ezeknél is?
Külföldre költözés miatt eladó lett a másoló maró asztalom. Sok mindent adok hozza még pluszban! Tusok készűltek rajta. Privátban mindent elmondok. A gép Vác mellett van. Hat centis bükk pallók is vannak hozzá, külön megegyezéssel! Csak személyesen vihető!
Küldtem 2 levelet 12 után , nem tudom , hogy megérkezett -e hozzád ugyanis mind2 után valami angol zagyvalékot kaptam viszontválaszként, amit lehet , hogy a szolgáltató küldött mert nem érthetett célba az üzenet ?
A kérdésedre volt válasz benne, ha nem kaptad meg kérlek adj meg másik emilt.
Faiparosként én úgy vélem ha nem abnormális szálirányú és helyű tört agyazásod van , akkor azt minden bizonnyal meg lehet ragasztani, 99% eséllyel.
Az izs18 modellekre tiszafából készítette a gyár a fa részeket ( ami ugyan toxikus mint a mahagóni de... ) , fenyőféle.
Tulajdonképpen te is meg tudod javítani D3 ragasztóval , persze ha nincs kézügyességed tapasztalatod akkor engedd el, ad át a stafétát.
Egy fotó azért sokat segítene a repedés mivoltját helyzetét tekintve a megítélés pontosága révén.
A tusa agyazás meg manapság nem egyszerű menet , még ha nem engedélyköteles akkor is. Ugyanis a beágyazandó baszküll részt mellékelni kell a befejezésig, illesztés passzítás, ami nem kis precíziós időigénylő feladat.
Tehát nem olcsó mutatvány , főleg egy bock sörétes baszkülljét beilleszteni , aminek illene ! összhangban lennie anyag és színárnyalat szempontjából !
10 fotóból 2 sikerült abból is egy sérült, holnap újra készítem őket.
10 szögű markolat van rajta a csúszás kizárása végett, én nem szeretem a dem-bart féle nyeleket azok reszelőre valók.
Ezek csapágyból készült cserélhető betétek edzettek, a szeg és a szár nem, szándékosan.
Újra lehet őket élezni arkansas fenőkővel ha tompul a fogak ragadása, ugyanúgy tudod őket magadnak élezni, de ahhoz sokat kell használni .
Vannak amcsi karbid fűrészek db.-ja cirka 150 dolcsi plusz a szállítás.
El kell dönteni melyik a logikusabb..... de össze fogok állítani egy szettet ami 5db-ból fog állni, amiben lesz egy 60fokos kiszúró szobrászvéső is amivel tulajdonképpen teljesen ki lehet vitelezni egy agyazást.
Meglátásom szerint 8-9 komplett meló után kell finoman megfenni őket, 60 fokos fenőkővel.
Ezeket fixre szegecseltem de kiüthetők egyébként.
Bármilyen osztásúban elkészíthetők a jelenlegi 16/coll .