Meg nem tudnám mondani, hogy miért, de a férjem idegenkedik a streamingtől is. Lelkesen fizetjük a Netflixet, de szerintem utoljára vagy egy éve néztük meg rajta a Száz év magányt, és az Eternautát, de ezeket is én választottam. Azóta semmit se néztünk meg rajta. Ezzel a használjuk a tv-t a kivetítőként megoldást a fiúnk megmutatta, de nem tudta vele megkedveltetni. Én meg magát a tévézést se szeretem, nekem a napi maximumom napi 1 óra, néha 2 de az már nem megy minden nap.
Én aztán egy számítástechnikai boomer vagyok a javából, de még én is viszonylag egyszerűen át tudtam hidalni ezt a problémát.
Nálunk a gép (asztali vagy laptop - mindegy) egy hosszabb vagy rövidebb HDMI kábellel rá van dugva az okostévére és azon - mint egyfajta nagyképernyőn - megnézzük a netről azt, amit szeretnénk. Ehhez praktikus tud lenni egy vezeték nélküli billentyűzet/egér - de anélkül is megoldható. Onnantól a tévé egy egyenrangú PC-s streaming felületté válik, csak váltani kell a normál csatornák és a HDMI üzemmód között.
És bár nekem is nagyon hiányzik a netes streamingek "csatornaszerű" működése, de egy-két direkten megnézni vágyott film/műsor kapcsán magam is meg tudom teremteni a hagyományos tévés hatást. Csak nem szimplán átkapcsolok rá (mint rég) hanem elindítom az adott weboldalon a videólejátszást. Akár családi program keretében, konkrét időben leülve a képernyő elé. ON
Jó, de hát nekünk ez rajtunk nem segít. Nekünk ez nem azért érdekes, mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi történik, hanem egy közös program, hogy este bekapcsoljuk a tévét, és megnézzük a sorozat egy darabját közösen. Az előfizetett streaminget se nézi soha a férjem, nemhogy valami kalózadót nézne, az asztali gép képernyőjén.
Figyúzzatok, ebben a pörgősre összevágott előzetesben nem mutat rosszul Borbély. És egy kiszólás erejéig még jelzik is, hogy olyan lett, mint "akit kicserélték". Innentől meg már ő az új takkerspiné a bandában és passz.
Az meg persze, hogy erre az egészre mi szükség is volt (és ha már váltottak, miért egy ennyire eltérő karakterű színésznőre esett a választásuk), az meg a retek és Gáspár érdekében - valódi bulvársajtó híján - örökre titok marad. Akárcsak a Mintaapák törzsgárdája valódi eltüntetésének igaz hátterét, a Hazatalálsz rövidre zárt befejezésének indokát, vagy épp a Doki Bali időugrásos összetákolásának és kivégzésének valós igazi okait.
Igen, ez valóban félreérthető volt, de csak most jöttem rá! :-)
Különben egy időben ha bementem egy OTP fiókba, a hölgy munkatársak mindegyike fehér blúzben és zöld kendőcskében fogadta az ügyfeleket! ...és egyes hivatalokban is elengedhegtetlen viselet a kiskosztüm.
Attól meg, mert valakit előléptetnek, munkahelyi tapasztalataim szerint azért nem változtatja meg alapjaiban a külsejét, az öltözködését, a habitusát,
Ez egy fegyveres testület, ott más szabályok vannak! Én még emlékszem azokra az évekre, amikor a rendőrnek tilos volt szakállasnak lennie, a diszkrét bajusz megengdett volt. A hivatásos hölgyek sem horhattak erősen kivágott és rövid ruhákat.
Egy jó színész bármikor magára tudja ölteni az elődje szerepét. Valamikor 2013 körül új rendezésben mutatták be a Metropolitanben a don Pasquelet. A bemutatón Malateste szerepét egykori kedvenc baritonom, a kisfiús bájjal és kamaszfiú mérettel megáldott Marius Kwiecien énekelte. Neki álmodta meg a jelmezt is a jelmeztervező, egy régi olasz "strici ruhát": bársony bricsesz, ing, selyemsál, rózsaszín selyemmellény. Nagy örömömre Molnár Levente kapta meg a szerepet 2016-ben, afelől nem volt kétségem, hogy ragyogó Malatesta lesz, csak afelől, hogy fog kinézni a Kwiecien jelmezében. Rá is varrtak egyet, és éppolyan remelkül állt neki, mint maga szerep.
Ez azért lenne vicces (bár az ilyen sorozatokban minden IS megtörténhet), mert azért ahhoz, hogy valaki rendőri vezető legyen, valamifajta szakirányú végzettség és vezetői képesség, tapasztalat is szükséges, az meg neki egyik sincs, bármennyire is hatalmas IQ-ja van.
Attól meg, mert valakit előléptetnek, munkahelyi tapasztalataim szerint azért nem változtatja meg alapjaiban a külsejét, az öltözködését, a habitusát, bár nyilván majd meg kell (próbálni) valamivel magyarázniuk, hogy miért lett a vörös, temperamentumos Renátából egy szőke, hűvös sportlady...
Nyilván egyeztették a licenctulajdonossal ezt a váltást, de tudomásom szerint az eredeti francia HPI-ben a mai napig ugyanaz a színésznő játssza a karaktert, aki egyébként külsejében elképesztően hasonlít Gáspár Katára, úgyhogy ott szerintem nem volt ilyen karakterátalakulás.
Bár ilyen volt a szintén licensz A Tanár-ban is, ott az első évad után Ubrankovics Julit rúgták ki (egyes hírek szerint az egyre kalácsképűbb Nagy Ervinnel nem találták meg a hangot, bár Nagy tagadta, hogy ő rúgatta volna ki a csajt), de ott egy másik karakter szerepében jött helyette Trokán Nóra és nem az Ubrankovics által játszott szőke, skandináv típusú női karakter változott át nagy hirtelen sötéthajú déli típusú nővé....
Én azt olvastam, hogy Renáta "főnök" lesz, előléptetik, mert komoly érdemeket szerzett a bűncselekmények felderítése kapcsán.
Szerintem főnökként pedig nem lehet rágót felfújó, miniben tipegő, ízléstelenül öltözködő nőként megjelenni, tehát változni (szelídülni) fog a karaktere is.
Ha már újra szóba került, egy kis előzetes a Renitens 3. évadáról, érdemes elolvasni a kommenteket is, úgy tűnik más internetes oldalakon is ugyanazok a kérdések merültek fel, mint itt.
Egy rövid idézet az egyik hozzászólótól (teljesen egyetértek vele).
"Egyáltalán Somos Renátának fogják hívni ezt a karaktert, vagy lecserélik a főhőst mindenféle nagy és organikusan építkező magyarázat nélkül, mint a Monkban annak idején Sharonát és egy másik figurával adják majd el az előre és másra részeket?
Vagy valami két perces jelenet összetákolt magyarázata alapján alakul át Reni személyisége annyira, hogy papagáj-cicababából ő lesz az új sportos szomszédassszony a Kossuth utca 59-ből?
Tényleg nem értem, én azt hittem, hogy bíznak Alexandra kvalitásaiban annyira, hogy a Renis stílusban nem találják ennyire hiteltelennek és nem nagyon kell a karakter külsőségein sokat alakítani. Ez a nő a fotón nem Somos Renáta, nem Morgan, nem Morgane, nem Marty és nem Nikol."
Vasárnaponként volt? Nem is emlékeztem rá. Nálam olyan nagyon-nagy versenyben nincsenek. Nagyon kevés tv adást nézek, többnyire az RTL-en. A TV2-t a férjem sosem nézi, és nekem is nagyon komoly fenntartásaim vannak vele szemben, úgyhogy hosszú évek óta nem nézem a műsoraikat. A megasztárból és a sztárban sztárból néztem meg egy-két versenyprodukciót videón.
Szerintem az új évad is vasárnaponként lesz, de most a Cápák között foglalja el a helyet pár hétig. Az is lehet, hogy a Renitenssel megvárják a TV2-n a Nagy duettet és az ellen indítják, mert ugye a verseny az verseny!
Nekem nagyon tetszett Radnay Csilla játéka, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a karakterével, felépül a lövésből vagy meghal. A szimpatikus színésznő óriási elismerést kapott, idén neki szavazta meg a Ruttkai gyűrűt a Vígszínház társulata. Gratulálok!
Jó, de ők nem egy középszar licencet vettek meg hanem kvázi licencet teremtettek - eladva a sorit a fél világnak. Ami mellett meg hát voltak saját néző-tízmillióik is. Ezt meg jó ha 300 ezren nézték, ha egyáltalán.
Persze ez az egész csak teória a részemről, vagyis lehet hogy tényleg sokkal fontosabb lett Gáspának a Magyar Színházban hétről-hétre 600 embernek játszania, sem mint sorozatsztárként pörögnie 2-3-szor annyiért (végülis a szüleit sem a film tette ismertté - ja de!)
Lehet, hogy így van ahogy írod, de az vajon hogyan lehet, hogy az Elképesztően Profi és Hozzáértő Magyar Sorozatkészítők azzal nem számolnak, hogy egy olyan főszereplőnek, akire az egész sorozat épült, esetleg a későbbi évadokra megnőhetnek a fizetési igényei?
Vagy úgy gondolják, hogy egy magyar színésznővel bármit IS meg lehet csinálni, legfeljebb ha nem paríroz nekik, akkor majd „egyeztetési nehézségek” lesznek, és repül?
Ezzel az Elképesztően Amatőr és Hozzánemértő Amcsi Sorozatkészítők is szembesülhettek néhányszor, de döbbenetes módon ők pl. a Jóbarátokban a helyzetet nem úgy oldották meg, hogy heveny „egyeztetési nehézségekre” hivatkozva kirúgtak olyan főszereplőket, akikre a sorozat épült, és hoztak helyette teljesen más karakterű, oda nem illő főszereplőket, hanem döbbenetes módon inkább megfizették azokat, akikre a sorozat sikere épült.
Alább az Elképesztően Amatőr és Hozzánemértő Amcsi Sorozatkészítők által a Jóbarátok főszereplőinek fizetett gázsi évadonként, ami az első évad és a tizedik évad között valami elképesztő összeggel nőtt meg.
Azért a vizesnyolcas amcsik most már szívhatják a fogukat, hogy nem jöttek tanulni az Elképesztően Profi és Hozzáértő Magyar Sorozatkészítőkhöz, csak egy kis „egyeztetési nehézség” kellett volna Anistonékkal, és az új szereplőknek akkor még lehetett volna akár kevesebb gázsit is fizetni.
Legfeljebb a harmadik évadra az új szereplőkkel leesik a nézettség a töredékére, de ez persze csak az Elképesztően Amatőr és Hozzánemértő Amcsi Sorozatkészítőket zavarja, az Elképesztően Profi és Hozzáértő Magyar Sorozatkészítők pont leszarják a sorozat nézőivel együtt…..
évad (1994-95) 22 500 dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (1995-96) 20-40 000 dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (1996-97) 75 000 dollár/epizód/fő (25 rész)
évad (1997-98) 85 000 dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (1998-99) 100 000 dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (1999-2000) 125 000 dollár/epizód/fő (25 rész)
évad (2000-2001) 750 000 dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (2001-2002) 750 000 dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (2002-2003) 1 millió dollár/epizód/fő (24 rész)
évad (2003-2004) 1 millió dollár/epizód/fő (18 rész)
Nem látok bele a média világába semennyire sem, de egyre jobban gynnítom, hogy ezekre a sorozatokra előre felvesznek X százmillió állami támogatást, amiért cserébe bevállalnak Y évadod és ahoz igazítják a költségvetést és a gázsikat is. Amibe nem fér már bele, ha menet közben bárki is feljebb srófolná a részét. Viszont mivel a verklinek forognia kell, hiszen leszívták már rá a pénzeket, kirakják inkább az ugrabugráló szereplőket és hoznak helyükre olyanokat, akik hajlandóak megcsinálni a melót a szabott árakon is. Aztán ha ki van pipálva valahogy a kötelező évadszám, lehet elhúzni végre a búsba. Így ez a borbélyos évad valójában már csak a lehívott dellák miatt futtatndó kötelező kör.
Nekem erős a gyanúm, hogy Katát kifejezetten a francia "eredeti" alapján választhatták ki a szerepre, annyira emlékeztet rá. Pont ma délután adták a francia sorozatot, amikor odakapcsoltam, és csak a nő fejét lehetett látni, először azt hittem a magyar Renitenst adják.
Lehet, hogy erős a hasonlat, de nekem ez a csere egyenlőre olyan, mintha Peter Falkot cserélték volna le a Columbóban például Clint Eastwoodra "egyeztetési nehézségek" miatt, biztos ő is jó lett volna, de nem igazán tudom elképzelni a pisztolyhőst ebben a szerepben egy lepukkant Peugeotban, mert teljesen más karakter....
Az is igaz, ha az USÁ-ban befut egy sorozat, akkor a készítők mindent is megtesznek, hogy a főszereplő(ke)t megtartsák, akár azt is, hogy idővel nagyságrendeleg magasabb gázsit fizetnek, nem kamuznak be egy ilyen, a nézőket is hülyének néző "egyeztetési nehézségek" dumát.....
Érdekes, pl. a Jóbarátokban soha nem voltak "egyeztetési nehézségek" a hat főszereplő közül eggyel sem.....
A karakterek hasonlóak, a sztorikban némi eltérés (pl. a franciáknál van madagaszkári szabó, de nálunk csak egy "mezítlábas" cipész), a mi Renátánk is megnézhette ezt a sorozatot, mert sok mozdulatot, grimaszt átvett a francia kolléganőjétől, tehát Alexandrának is menni fog!