idők fogynak, elrohannak senki sem vár, hol is vannak engedd csak el, éld meg korán szeretettel ne várj tovább apró dolgok körülöttünk nehéz múltunk már mögöttünk éld a jövőt békét lelve megoldásokat keresve
túl sokáig még ne keress utad legyen, érzőn szeress szeress mindent, ami élő ne bántsd magad, ne légy félő gyenge a szó, s el is múlik öreg kapu becsukódik de az élet kinyitja még feletted is szép lesz az ég
harminc év, de gyorsan elrepültél velem következik hosszú, sosem múló telem eljött az ideje, leteszem az ekét fájó-szép munkámnak elengedem kezét mert idegen emberek ezt tőlem elvették sorsomat mostantól múlásra vetették
de örömük nincsen, földemet nem adtam testvér küzd ott tovább, több, mit eddig kaptam de szívem szomorú, munkálkodtam volna ha ez a pénzvilág fájón nem zsarolna nem lesznek boldogok, a tiprást kergetik vakok, és nem tudják, hogy nem is ez kell nekik
nemzeteket szánok köztük a magamét megvédeném őket nyúlnék a haragért de meg nem tehetem hisz időnek folyója tehetetlen kezem örök nyugtatója
kicsiny magyar népem csoda, hogy létezel de némított száddal semmit sem kérdezel s az előadás végén taps sem vár minket felperzsel a tűztó körülöttünk mindent
bizonyságot tesz most erről ez az írás új világ születik ahol nincsen sírás s újra ébred népem a nehéz álomból s kivetkőzik végre a fájó átkokból
néha-néha erre járok sokakra már régen várok halkan szólnak már nem értem válaszukat még én kértem egyre halkabb ez a világ műanyagból van a virág élet ellen most harc zajlik de a szózat még hallatszik élő virág nem engedlek út van hozzád megkereslek amit lehet megkeresem ami csak fáj elengedem
bárcsak jönnél már tél jeges karjaiddal s ölelnéd a lelkem hideg karmaiddal fehér paplan hullna, alatta aludnék tavasszal álmosan mégis megébrednék
nézném a világot, mekkorát változott a sors abból miért ily nagyot áldozott nézem a múltamat, s a jövődet látom megint aludnék, a régi erdőt vágyom öreg fái alatt együtt sétálhatnánk patakjának partján versenyt is futhatnánk
ébredek e földön, nincs már itt szeretet talán még hagytak itt belőle keveset késik a tél szele, lehull a fák lombja elalszik e világ, nincsen neki gondja
elengedni kezed nem akarom soha csak fáj, hogy a lét itt most milyen mostoha
elfelejtett régi álmom elfelejtem, miért várom régi hazám, nem létezel érzem, hogy már nem lélegzel nem engedlek elfeledni emlékedet meg kell venni
elfeledett régi mesék csutkakúpból rakott esték gyermekkorom régi álom azt az időt most is várom jöjj hát idő, elengedlek többé talán nem kereslek
gyere velem öreg barát járjunk együtt régi határt benne élet és a világ fájó benne, ami még bánt elmegyek, ha el kell mennem maradok, ha itt kell lennem
fájó sorok szavaimtól elhagytalak soraimtól szívembe nézz, ne a napba mostban bízz még, ne holnapba örök erdő féltőn ölel itt vagyok még, hozzád közel
