ez a srác minden csak nem verstappen fan, és gyak beismeri, hogy max azért bukta el a vb címet, mert nem hozzá hangolták az autót, amit ugye én is állítottam korábban, ami no comment kategória, és ami nettó horner bűne !
egész listának nem látom értelmét (de nem csak most, kb. minden évben leírom valamelyik topikban)
Alapból minden szériát összemos, és az sem egyértelmű, hogy számít-e a technika, vagy inkább azt nézik, hogy az adott technikából mit hozott ki az illető.
Mert ha Gasly ezen a TOP50-es listán 12., akkor Hamilton hogy kerülhetett fel rá egyáltalán, aki saját elmondása szerint is élete legpocsékabb szezonján van túl? És akkor hogy került még így is Bearman hátrébb, mint ő? Vagy hogy került be majdnem a 10-be Hülkenberg?
vagy az olyan WEC egységek akik egész évben együtt mentek, minek kell őket különválasztani? Hiszen nem egyedül nyert Le Manst Kubica, és az év végi bajnok Ferrari trió is együtt érte el azt amit.
vagy Russell hogy lehet Ogier előtt, aki futamokat kihagyva lett bajnok?
vagy Rowland F-E címével, hogy előzhet be egy Nascar Cup bajnokot vagy egy WRC 2. helyezettet akinek csak annyi a pechje, hogy Ogier az ellenfele?
Rettenetes lehet az idei Ferrari, és Leclerc hatalmasat nőtt a szememben. Érdekes lenne ugyanabba az autóba beültetni mondjuk öt vagy tíz pilótát mondjuk 10-10 körre, ki mit tud kihozni belőle. Persze ez egyrészt lehetetlen, másrészt amúgyse sokat árulna el, ahhoz túl kevés.
nem sokkal, de én is Russellt tenném előbbre. volt az a része az évnek, mikor a Merci eléggé félrement, Russell akkor is hozta a decens eredményeket, Leclerc meg mintha most nem lett volna olyan ütős egy körön, mint korábban.
ok, összeállt a kép mit szeretnél ezzel. ebben az esetben büntetném, mivel a pálya elhagyása nélkül nem tudta volna megelőzni.
viszont ez az eredeti esetre ez nem áll, mivel a szabály szándéka nem az, hogy bármiféle pályaelhagyást büntessen, hanem az olyan pályaelhagyást ami kifejezetten előnyhöz juttatja.
Szerintem könnyedén belátható, hogy értelmetlen volt büntatni, ugyanúgy ahogy értelmetlen az olyan pályaelhagyást büntetni ami időveszteséggel jár. DE. Az időmérőkön a szigorúsággal az értelmetlen vitákat kerülik el, hisz évente több tucatnyi kérdéses eset lenne hogy bukott vki időt vagy nem. Míg NOR esetében a VB-be való értemetlen belenyúlást kerülték el, és egyértelmű volt hogy nem nyert semmit az elhagyással ahhoz képest ha nem hagyja el. Mindkettő méltányolható eljárás.
"Pl. egy másik autó támadja Cunodát jobbról, ő szabályosan a baloldalt védi. Norris megpróbálja balról, hely még épp lenne, de mégis 4 kerékkel elhagyja a pályát, aztán visszatér Cunoda elé. Érdemel büntetést? Szerintem igen"
"a pályáról lehajtva előzés mennyiben legális, mert én még mindig ott tartok, hogy nem az."
a szabály úgy szól hogy előnyt nem lehet szerezni a pálya elhagyása során. NOR ígyis úgyis megelőzte volna TSU-t, szóval teljesen legális volt a jelenlegi keretek között.
én úgy értettem elsőre, hogy mozog, de mindegy is a kérdéses esetben is mozogtt. Az egész felvetésed a szokásos "ha nagyanyám sárga lenne és csilingelne villamos lenne" típusú értelmetlenség.
"Ami a megtett hosszabb utat illeti, az teljesen irreleváns, inkább hülyének tünteti fel Norrist, mert miért szabálytalankodik, ha lehetne szabályosan is :D "
egyáltalán nem irreleváns, a szabály ugyanis úgy fogalmaz, hogy előnyt nem lehet szerezni a pályát elhagyva. A hülyének meg te tünteted fel magas, ha figyelmen hagyod hogy TSU leterelte NOR-t a pályáról.