Mindannyiunk birtokol egy ládikát. Ebben a ládikában meséket, leveleket, emlékeket, e-maileket, verseket, olvasmányokat, kérdéseket, véleményeket, gondolatokat, történeteket, képeket, „térképeket, iránytűket”, őrzünk. Kár lenne ezt a ládikót nem felnyitni.
„A képzelet és az érzelmek csodálatos világába nem azért kaptam belépőt, hogy elvesszek benne, hanem
azért, hogy azt végigjárjam és feltárjam magam és mások számára.”
(Kordován Vid)
Ebben a topikban kinyitom az én ládikómat. Ha van kedvetek, ti is kinyithatjátok. Ezt a topikot nem feltétleül beszélgetősnek (de azt is lehet), hanem inkább „kincs”olvasósnak szánom. Lesznek itt versek, idézetek, gondolatok, melyeket szépnek, vagy érdekesnek, vagy tanítónak, „iránytűnek” gondolok.
Budapest legfurcsább karácsonya várt abban az évben, 1944-ben a városra.
De valahogy senki sem hitte el, hogy tényleg megtörténik. Csakugyan itt vannak az oroszok, csakugyan bekerítették a várost.
Az emberek mintha tudomást sem vettek volna a hadi helyzetről…Malinovszkij és Tolbuchin szovjet marsallok valóságos versenyfutást rendeztek, hogy melyiküké lesz a dicsőség, ki éri el előbb Budapestet.
És 1944. december 24-ére –egyáltalán nem várt és nem kívánt karácsonyi ajándékként megérkeztek …
A 2. Ukrán Front és a a 3. ukrán Front csapatai ostromgyűrűbe zárták a várost, valamennyi védőjével, körülbelül egymillió lakosával egyetemben.A pesti polgárok viszont bevásároltak. Persze, az ajándékok beszerzésén kívül mindenki igyekezett tartalékokat felhalmozni. Már aki tehette. A pénz ugyan kezdte értékét veszíteni, de akinek volt, nem sajnálta. És volt mire költenie. Az utcákon épp úgy árulták a karácsonyfákat, mint máskor, az üzletek tele voltak áruval.
Aranyért, valutáért bármit lehetett kapni. És sokfelé szólt a gramofonokon a dal, ami az akkori idők jelképe is lehetne:
"Csak egy nap a világ,
Csak egyetlenegy csók az életünk.
Ki tudja, mi vár ránk,
Ki tudja, meddig él a szerelmünk?"
Csak egy nap a Világ (De Fries Károly - Vaszary János)
Mint valami különös haláltánc vidám figurái közlekedtek a derék pesti polgárok mindenfelé.
A buszok ugyan leálltak benzinhiány miatt, de a villamosok, a fogaskerekű jártak. Így eshetett meg az eset, melyről így írt Babucs Zoltán, Magyar Hírlap, 2011. december 24-i számában:
"Andrej Iljics Kozlov alhadnagy felderítő szakaszával december 24-én, este hat órakor érte el a fogaskerekű svábhegyi végállomását, ahol legnagyobb elképedésükre fenyőfát és sült gesztenyét árusítottak. Miután a szovjet katonák vásároltak egy-egy zacskó sült gesztenyét, felszálltak a menetrend szerinti járatra, majd a szerelvény elindult. Az egyik utasnak feltűnt, hogy nem a szokványos egyenruhát és fegyvereket viselik a katonák, ezért megrántotta a vészféket. A lefékezett szerelvényről leugrálva tűntek el a szovjet katonák az erdőben, miután pár utast megszabadítottak karórájuktól.”
De másutt is érhette az a váratlan szerencse a pesti – avagy budai polgárt -, hogy oroszokba botlott. Egy, a szépilonai villamosremíz mellett posztoló rendőr például frász kapott, mikor egy orosz tank célba vette őt. De nem lőttek rá, így értesíthette az estről a német parancsnokságot.
És a magyar védők? És a németek?
Magyar katonát az utcákon nem lehetett látni. Németet igen. Fegyelmezetten vonultak kis csoportokban fegyveresen „kelet” irányába. Aki esetleg lemaradt – tanúja voltam egy ilyen esetnek –, az bevárta a legközelebbi villamost, és géppisztollyal vagy páncélököllel felszerelten – felszállt a szerelvényre. Az utazók előzékenyen hellyel kínálták a „vitéz urat (Gosztonyi Péter, Budapest lángokban)„December 24-én – amely egyébként abban az évben vasárnapra esett – a szovjetek erős aknavetőtüzet zúdítottak a budai területekre, ezért a civileknek ekkor már eléggé veszélyes volt kimenniük az utcára. Szerencsére a telefonhálózat még működött, így a rokonok távbeszélőn tartották egymással a kapcsolatot.”
Karácsonyra minden készen állt az ostromhoz, mely összesen 102 napig tartott. Egyes hadtörténészek a sztálingrádi csatához szokták hasonlítani, hossza, hevessége és – sajnos – az áldozatok száma miatt.
A szocialista időkben okított legendák szerint, az oroszok - a várost kímélendő - nem vetettek be nehézfegyvereket az ostrom során. Ez minden bizonnyal így volt, és a házak maguktól dőltek össze, esetleg olyan rosszul voltak megépítve, hogy már egy-egy puskagolyó is végzetes károkat okozhatott.Bár következményét, Budapest elestét kétségkívül felszabadulásként élhették meg az akkori üldözöttek, de a szovjetek maguk sem felszabadító hadműveletként kezelték az ostromot. A város bevétele után osztogatott emlékérmen ugyanis nem a „za oszvobozsgyenije”, magyarul felszabadításért, hanem a „za bzjátyije”, azaz elfoglalásért szó szerepelt.”
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy régen elfeledett tündérvilág. Az első tündér, ki e világot alkotta, már akkor is nagyon öreg volt, amikor megszülettek a leányai. A nevük: Nyár, Ősz, Tél és Tavasz. A tündérkirályt nagyon szerették leányai, ezért többször is faggatták, hogy mit tehetnének a boldogságáért. Erre ezt válaszolta: Nyár, te légy minden zöldet és színes virágot tápláló, ki mindenkit az élet felé terel. Ősznek azt mondta, érleld az élet magvait, mik a jövőnk alapjai lesznek majd egyszer, és színeiddel taníts elengedni fájdalmainkat. Télnek ezt mondta, ölelésed segít lázamon, vigyázz addig, míg visszajöhet minden, és védd az életet fehér paplanoddal, amíg meg nem érkezik az új idő. Tavasz is várta, hogy apja elmondja neki, hogy miként tehet kedvére, de csak egy szorító ölelést kapott.
Sok évek teltek el, és az első tündér elhívta leányait egy sétára. A séta alatt arról kérdezte őket, hogy mit szeretnének. Hárman azt mondták, hogy azt, amivel boldoggá tehetik őt, amit mondott nekik régen. Persze Tavasz nem mondott semmit, hiszen szerinte nem kapott a régi iránymutatásból. Nővérei szelíden biztatták: Mond csak el kishúgunk, amit szeretnél. Ekkor Tavasz azt mondta, hogy egy szép kertet szeretne a nővéreivel közösen ápolni az életért. Az öreg király ekkor megalkotott egy szép, és igen hatalmas kertet. Ezt mondta: E kert a tiétek, de osztoznotok kell rajta. Ez a hatalmas kert még ma is létezik, de az emberek már nem tudják, hogy kik irányítják az éltető évszakokat. Ha újra meglátod a virágokat a tél hópaplana után, akkor jusson eszedbe, hogy ezt a kertet a tavasz kérte, és együtt éltetik, ők négyen. E mesének itt a vége, szép álmodban legyen béke.
Egy kicsit megleptél ezzel a hozzászólásoddal. Örülök neki, hogy kezdesz őszinte lenni önmagaddal szemben is. A naivsághoz annyit tennék hozzá, hogy naivság azt hinnünk, hogy végleg kikopik belőlünk. A szépség pedig az életben tartó erők egyik legfontosabb része, hiszen miért is tetszene bárkinek az élet, ha nem lenne benne szépség.
Nem csak gondolom, néha ez még így megy akár közvetlenül is. De napjainkban leginkább már nem arról van szó, hogy majd az MI megírja valaki helyett a választ egy levélre, vagy bármire, mert arra már rájött a felhasználók nagy része, hogy könnyen lelepleződhetnek a program hibái miatt (amiket nyilván hamar ki is javítanak a tervezői). Jelenleg arról van inkább szó, hogy segít a használóinak jobb színben feltüntetnie magukat mások elött. Ezek a felhasználók élnek is ezzel a hazug lehetőséggel, amit a hozzá nem értő emberek legtöbbször már észre sem vesznek. És ahogyan fejlődik a MI, úgy lehet majd egyre nehezebben eldönteni, hogy kivel beszélsz. Új világ, új technológia, új szokások. De a "varázslat" leleplezésére van egy trükköm. Ha valaki hirtelen "megokosodik", akkor már sejthető, hogy külső segítséget' vett igénybe. Persze ehhez nélkülözhetetlen az, hogy az illető régi személyiségét is ismerd valamennyire.
Megváltozott a világ. Ez mindenkit érint, de ezeket a sorokat csak azoknak írom, akik olyan új eszközöket látnak e kor vívmányaiban, amiket szerintük mindenképpen használniuk is kell. Ha a hozzászólásaid megírásához MI-t használsz, akkor az már részben nem a te hozzászólásod, hanem az övé is. Nem a MI-val van gond, hanem azzal, hogy nem akarsz valós képet adni magadról. Nem tetszel önmagadnak, többnek akarsz látszani, de így pont azt az értéket akarod elpusztítani, ami te magad vagy: egy olyan pótólhatatlan egyéniséget, aki csak önmagával azonos. Persze használhatsz mesterséges intelligenciát, de nagyon nem mindegy, hogy miért és hogyan teszed azt.
Szerintem nem érted az idealizmusom lényegét. Az a kialakult véleményem, hogy van két kategória az életedben. Az egyik a jó, a másik a rossz. Az idealizmust általam nem ismert okok miatt betetted abba a dobozodba, amire azt írtad, hogy "Rossz dolgok, soha ne nyisd ki!", és jól le is zártad, nehogy eszedbe jusson néha belenézni.
Az én dobozaim (kategóriáim) nyitottabbak. Nem csak két dobozom van (jó és rossz), hanem sokkal több. Pl. van olyan, aminek az a neve, hogy "ezt még át kell gondolni", és van olyan is, amire az van írva, hogy "tévedéseim". És minden doboz mellett ott van a kulcsa is, hogy bármikor nyithatóak legyenek. Persze vannak olyan dobozok is, amelyeket nem szívesen nyitogatok, de pont azok tartalmának megértése és problémáinak megoldása vezet az élet felé.
Visszatérve az idealista világnézetekhez, látnod kellene, hogy e nézeteknek igenis lehet valóságtartalma, csak éppen nem bizonyíthatóak, ahogyan a materialista nézetek alapjai sem. De abban biztos vagyok, hogy azok a gondolkodó emberek, akiket érdekel a világ működése, és nem csak elfogadják az iskoláktól és a társadalomtól kapott egyen információkat, hanem meg is vizsgálják őket, azok valamilyen szinten mindenképpen idealistákká válnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az idealizmus pont annyi féle lehet, ahány ember él a világban.
Rendőrök lekapcsolnak egy csalót, aki az örök élet tablettáit árulja. Bíróságra kerül az ügy, a bíró kérdezi: - Vádlott, volt már büntetve ezelőtt? - Igen bíró úr, először 1314-ben.
