A jelenben érvényes legjobb szövetség a Krisztus váltságát elfogadó emberek Istennel kötött szövetsége, ezt nevezik újszövetségnek.
Akiknek nem hirdették (csakis!) hitelesen Krisztus szövetségét, és maguktól nem ismerték fel Krisztus megváltását, és a személye valóságát, vagy sohasem hallottak hitelesen Krisztusról, azoknak maradnak azok az Istennel egykor kötött szövetségek (Noé, Ábrahám, Mózes), amelyek rájuk érvényesek, akkor is, ha ezt nem tudják magukról.
Én tudom magamról, hogy én már Krisztussal kötöttem szövetséget, amelyik a szövetségek közül a legújabb, emiatt nevezik újnak a szövetségek közül.
De a jelenben egyesekre változatlanul érvényes lehet az előbb leírtak alapján mindhárom korábbi szövetség is (Noé, Ábrahám, Mózes), de rám a jelenben a legújabb vonatkozik immár, ami teljesen új a korábbiakhoz képest, mert bármi, amit tartalmaz a korábbiakból, az a Szent Szellem által eleveníttetik meg számunkra, s nem törvény betűje által.
A mózesi törvénynek is volt szellemi szintje, de sok tekintetben nem értették azt évszázadokkal a törvény megkapása után sem, egészen Jézus koráig sem.
A sok közül az egyik jó példája erre Jézusnak az, amikor a tízparancsolat részét képező “Tiszteld atyádat és anyádat” parancsolatot félreértelmezve a templomi adó befizetését előbbre valónak gondolták a szülőknek adott anyagi segítségnél.
Akiket Isten Szelleme vezet, azok nem betű által tartják be az ószövetségi szövetségek jelenre is érvényes-, és ehhez hasonló előírásait, hanem Isten Szent Szellemének vezetése és hit által.
Ábrahám amiatt atyja a hitnek, és példakép számunkra is, mert hit által tekintett Istenre és nem leírt törvények által.
Ha azt látta volna csak, ami Noénak ki lett mondva “ne ölj” , és ezzel rá is érvényes parancsolatként, akkor megtagadta volna e törvényre hivatkozva Istennek azt, hogy hajlandó legyen feláldoznia a fiát.
A hit által való Istennel való együtt járás az újszövetség régi/új mintája már, és nem a betű általi Isten követésre példa.
Én e szövetségben élek, és ez más szövetség, mint a korábbiak voltak, hit és a Szent Szellem vezetése által tartalmazza azokból mindazt, ami számunkra szükséges a jelenben.
Nem véletlen emiatt az, hogy Jézus mennybe távozása után még sok apostoli levél lett az újszövetség része, lévén ennek az új szövetségnek és a régiekkel való kapcsolatának ezek az új alapjai.
A krisztusi egyház ezeken alapul Jézus lejegyzett tanításai és az Apcsel üzenete mellett.
Szépen olvasgatni kell, nézni, kutatni azt benne, hogy miket őrzött meg a korábbi szövetségekből és miket nem, és mikben adott még teljesen új irányokat.
Ez a “házi feladatunk” immár 2.000 éve, Jézus és az apostolok tanításai alapján és a minket vezető Szent Szellem által eme tanításokkal össze egyeztetni a korábbi szövetségek tartalmiságát, és mindazt, amit ezen felül újként kaptunk Jézus és az apostolok által.
Tehát nem elvetve vannak a régi szövetségek, hanem az azokban a krisztusiakra vonatkozóak integrálva kell, hogy legyenek a krisztusiak új szövetségébe, de el is vetve mindazt, ami a jelenben már nem vonatkozik ránk, Krisztus követőire.
Az, hogy vegánnak teremté az embert az Ő képire s hasonlatosságára: ÓSz vagy Úsz? A ne nézd a bort: ÓSz vagy ÚSz?
Én a jelenben élek
Pont ezt mondták a farizeusok is: minket nem érdekel, eredetileg hogy' volt, mi most élünk, nekünk el lehet bocsát'ni feleségeinket. Erre Jézus aszonta: végülis igazatok van. Ja, nem...
Ezzel az antiszemita keresztélyek szoktak gyönni: éngem nem érdekel az ÓSz, én keresztény vok. Te sem érted Pált. Akkor mégsem olyan könnyen érthető...?
Csakhogy a bukott kereszténység szerént a rosszban kell mérsékletesnek lenni: egy ilter pálinka nem jó, de egy kupica "mértékletes". Három doboz cigeretta nem oké, de három szál "mérsékletes". Mindennap belőni magonkat heroinnal nem oké, de hetente "mértékletes".
Penig mégsem arról szól ott Pál, amiről te szeretnéd, hogy szóljék, tehét mégiscsak bonyolult az néked. De nem is Pállal kezdédik a Biblia, úgyhogy elébb az ÓSz-et kéne (akarnod) megérteni evés-ivás s szonbat dolgában, utána helyrerázódik Pál némely nehezen érthető írása számodra es...
Ez már a mértéktelenség témaköre, merthogy biza int az Ige minket jó erősssen mértékletességre evés és ivás dolgában is, na de az a mértékről szól elsődlegesen, és nem csak evés és ivás dolgában, hanem sok egyéb terén is.
Örülnék, ha ott tartanának a HNA hívek, ha azt mondanák, hogy a mértékletes borivással nincs gond, és csak a megiható mérték lenne a téma.
Na ha ide eljutnánk, akkor megnyílhatna Ilang-ilang maga által felvetett borozója, és akkor ott beszélgetnénk erről a megmaradt kérdésről akár épp HNA tagokkal is.
Nyugodt lehetsz, mindig be fogják hozni ebbe a topikba is ezt a HNA taggal kapcsolatos gyanút, és akár más topikokba is ezt a sztorit ide író nickek mindaddig, amíg ez érdemben le nem lesz rendezve általad, merthogy nincs lerendezve általad immár 18 éve, pedig 2 igen/nem szintű válasszal és igen válaszok esetén még némi magyarázattal lerendezhetted volna ezt már 18 éve is, de mégsem tetted meg akkor sem, és azóta sem.
E topik megnyitása után 8 nappal azonnal téma lett ez ismét, holott a sztori után már eltelt 16 hónap, és újabb 3 hónap elteltével az egyik sértett, Nemo ide írt első két írása is erről a témáról szólt.
Leslie egyszer sem mondta azt ekkor egyik a témát ide behozó nicknek sem, hogy ez ne lenne a topikjába való téma, hanem akkoriban épp igencsak kiakadt stílusban folytatta Tafkó felé az akkori témákban való írását.
Amíg ez nem kerül rendezésre a részedről, azaz egy HNA tag részéről, addig minimum a HNA hívekkel vagy a nézeteikkel kapcsolatos összes topikban a moderáció szerint is jogosan bukkanhat fel és tárgyalható ki újból és újból egy HNA taggal kapcsolatos gyanú.
A labda nálad pattog 18 éve, rég túl lehetnél ezen az egészen, ha érdemben nyilatkoznál, vagy nyilatkoztál volna korábban erről.
Olvasgatom több topik régi írásait, benne azt a sok kiakadást is megtalálom olykor, amikor egy evidens témára Tafkó anno csak egy szimpla kérdőjellel válaszolt, úgy, ahogyan most itt te, kérdezvén a 18.éve itt evidens “nickhamisítás” kifejezés kapcsán, hogy mi is az, miért is emlegetik itt emberek ezt kifejezést?
Önmagad paródiája vagy ezzel az egy szem kérdőjellel való látszólagos visszakérdezéseiddel olyan szitukban, amikor nagyonis tudott az, hogy miért is írta le valaki azt az adott szót.
Csináld csak, csináld, ebből is látszik az, hogy 18 év alatt sem változott a stílusod Tafkó polgártárs!
Pál itt teljesen egyszerűen beszél, máshol olykor nehezen érthetően.
Ismétlem Pál egyszerű definícióját.
Kol.2.16.Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:
Aki kárhoztat magukat kereszténynek mondó embereket evés, vagy ivás témában (az Apcsel.15-ben leírt 3 étkezési tiltást kivéve), az azt gonosz szándékkal teszi, mert Isten nem kárhoztatja a keresztényeket sem evés, sem ivás dolgában.
Na ez a rész egyáltalán nem bonyolult Pálnál, egyes részek valóban azok.
Majdha megérted, pontosabban: meg akarod érteni az ÓSz-et, nem penig kiforgatni, akkor megérted Pált is, miről beszél oly' nehezen érthetőn, mit elcsűrnek-csavarnak az állhatatlanok a magok vesztire. Akarod-e 'hát megért'ni az Ígét evés-ivás ill. szonbat dolgában, vagy csak csűrni-csavarni akarod Pál némely nehezen érthető írását bukott keresztény mód' továbbra es...?
“Ellenkezőleg ez a topik a H.N. Adventista tévtanításról szólt,amíg be nem hoztad ide a 18 évvel ezelőtti nickhamisítás témát.”
——————————————-
Hazudsz, nem én hoztam be a topikodba ezt a témát, az kezdettől jelen volt benne!
E topikod megnyitása után Nemo az ide írt első 2 írása végig a nickhamisításos sztoriról szólt az ügy kiderülése után már 19 hónappal, de te mégsem tettél akkor semmit!
Ahogyan Ösztökét sem feddted meg e topikod megnyitása után 8 nappal amiatt (ezt már idéztem neked is, és a modiknak is), mert 16 hónappal a nickhamisításos sztori kirobbanása után ebbe az akkor még teljesen új topik(od)ba is behozta ezt témát, úgy Nemót sem feddted meg amiatt, amiért a Ösztöke írása után 3 hónappal az első 2, ebbe a topikodba írt írása szinte csak a nickhamisításos történetről szólt, az ügy kirobbanása után immár 19 hónappal!
Igen, bukott kereszténynek tartalak, mivel kárhoztattok magukat kereszténynek nevező embereket evés-ivás dolgában Pál parancsolata ellenére, holott csak az Apcsel 15-ben leírt 3 apostoli étkezési tiltás miatt lehet ítéletet megfogalmazni újszövetségi hívőkkel kapcsolatban.
Kol.2.16.Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:
Aki magukat keresztényeknek nevező embereket jogtalanul kárhoztat, pont az a bukott ember az egyedül ítélni méltó Krisztus szemében.
Ellenkezőleg ez a topik a H.N. Adventista tévtanításról szólt,amíg be nem hoztad ide a 18 évvel ezelőtti nickhamisítás témát. Azóta a toik nem a H.N. Adventisták tévtanitásairól szól,…
Tanulhatnátok Nemo-tól, hogyan kell egy keresztény hitű embernek ilyen kérdést kezelni. Mindenesetre én rábízom az Istenek Istenére, hogy tegyen igazságot.
————————————————————-
Az imáid már meg is hallgattattak, és igazság lett téve.
1. Kiderült ugyanis az, hogy hamis amit állítasz, ugyanis a modiknak is leírtam, hogy amikor a topikodat a nickhamisításos ügy kirobbanása után 1 évvel és 4 hónappal 2009.06.29-én megnyitottad, utána csupán 8 nappal, 07.07-én máris megjelent ez a 16 hónappal korábbi ügy és te az égvilágon semmi sem tettél amiatt, hogy bő egy évvel az ügy után ismét ezt is tárgyalják egyesek a topikodban.
Írogattad szépen továbbra is a magad dolgait, engedve ekkor is, és a későbbiekben is a nickhamisításos sztori további emlegetését, és tárgyalgatását egészen mostanáig!
Tehát jó nagy hazugságod az, hogy ez a topik eddig csak a HNA tévtanításokról szólt volna, és ne szólt volna pl. nickhamisításos sztoriról is gyakorta, hiszen más a megnyitása után 8 nappal ismét téma lett itt ez, és te azt ezerrel engedted akkoriban is!
2. Kiderült az is, hogy pont mi vagyunk azok elteritovel, akik tanultunk Nemotól atekintetben, hogy hogyan kell egy kereszténynek ilyen kérdést kezelni.
Nemo maga így nyilatkozott erről itt ma épp 2 hete:
”Tafkó viszont primitív módon játszott kesztyűbábosdit egy másik fórumon. És ez biztosra vehető abból, hogy napokig tartó nógatásra nem tudott sem igent, se nemet kiizzadni magából egy eldöntendő kérdésre.(31240)”
Nemo több hsz-t elolvastam az elmúlt napokban, évekkel később is emlegette ezt ugyanígy, azaz biza érdemben le nem zárt ügyként, és pont ebből a 2 héttel ezelőtti, hosszú szünet után való reagálásából egyértelmű, hogy számára sincs ez az ügy lezárva, hiszen a gyanusított itt van köztünk és még neki, az egyik sértettnek sem nyilatkozik továbbra sem, immár 18.éve!
Tehát nagyonis tanultunk Nemótól ezen a téren, pont emiatt mondjuk ezt Nemo mellett mi is elteritovel le nem zárt ügynek!
3. Kiderült az is, hogy a modik is egyetértenek velem, s azzal, hogy az egyes felekezetek tagjainak ügyes-bajos dolgait az adott felekezet topikjában kell elsődlegesen megbeszélni, és nem kell minden újabb ügynek külön topikot nyitni.
Látod, látod, mennyi minden kiderült itt a napokban!