Keresés

Részletes keresés

hörpölin Creative Commons License 3 órája 0 1 77752

"Igazán fontosabbnak a természetben alvás utánozhatatlan hangulatát, élményét tartom. "

 

Tök igazad van, engem azonban inkább gyakorlatias indokok vezetnek a sátorozásnál. Egyrészt ugyanis a sátorozással megszabadulok egy komoly logisztikai kihívástól, vagyis a szálláskereséstől, emiatt pedig sokkal olcsóbban is lehet többnapos túrákat tenni. Egy 4-5 napos túrán szállásokra elköltött pénzből simán megvehető egy átlagos túrasátor, amely aztán hosszú évekig használható.

 

Másrészt, ha sátorral megyek, az szinte abszolút szabadságot ad. Nem vagyok szállásokhoz, napi közlekedéshez kötve, gyakorlatilag akkor és annyit megyek, úgy osztom fel a távot napi szakaszokra, ahogy éppen jólesik. A sátorozással töltött sok év alatt megtanultam egy fürdőszivaccsal tetőtől talpig lemosakodni pár deci víz segítségével, tehát még csak a mosakodás hiánya sem szálláskeresésre kényszerítő tényező. 

 

Az alföldi kékbe belevágva kicsit tartottam attól, hogy nehezebben fogok majd sátorozásra alkalmas helyet találni, mint az erdősebb vidékeken, de aztán semmi problémám nem volt ezzel sem. Szinte bárhol lehetett ott is találni pár perces kereséssel egy éjszakára megfelelő sátorhelyet. Aztán persze volt olyan hely, ami szinte főnyeremény volt, de akadt feledhető is közöttük.

 

De nyilván mi ketten egy kicsit kilógunk az itt fórumozók többségéből a sátorozáshoz való hozzáállásunkkal. Belátva ezt mostanság már nem is nagyon igyekszem másokat meggyőzni arról, hogy követve a példánkat sátorral járja a természetet, vagy bármilyen más szempontból vegye figyelembe azt, amit mi, az "öregek" mondunk, vagy teszünk.

 

Ahogy pár napja már linkeltem is ide: mindenki másként csinálja. Nincs jó és nincs rossz módszer, csak különböző módszerek vannak. Aztán van, akinek az egyik a szimpatikus, másnak pedig egy másik, vagy éppen harmadik. Mondjuk ez az utolsó állításom eléggé közhely lett, de teszek rája, mivel ez a lényeg!

Előzmény: hadidoki (77747)
hadidoki Creative Commons License 17 órája 0 1 77751

Lám, vannak itt nálam okosabb emberek! Én 20 éve zárt cellás polifoamot használok, s így, 70-hez közeledvén, nekem még mindig kiválóan megfelel.

Amúgy a földön (polifoamon) jó aludni! Csak az a trükk, hogy megfelelő helyet találjunk magunknak. Nekem az elmúlt 20 évben talán kétszer sikerült botrányosan rossz helyet kifognom. Inkább egy fél órával hosszabban keresgélek, akár még ki is próbálom a talált helyet a leterített sátorponyvára fekve, s csak utána verem fel a sátrat.

   

ui. Azért az pld. egy elég jó élmény, ha reggel ébredéskor, kinézve a sátorból, két szarvastehén legel tőled alig 20..25 méterre! (Lásd: hadidoki.ini.hu KDP Iszkaszentgyörgy-Eplény szakasz 3. nap)

 

Előzmény: Okulare (77749)
V43 1279 Creative Commons License 22 órája 0 1 77750

"Vannak már manapság jobb opciók, mint a polifoam?"

 

Dekás matrac például, 12 ezer körül van az ára. Nem egy ágy kényelme, de sokkal jobb a polifomnál, nem nehéz és könnyű, gyors a kezelése.

Előzmény: Okulare (77749)
Okulare Creative Commons License 22 órája 0 0 77749

Igen, ezt el is felejtettem írni, hogy a természetben lefekvés, ébredés az biztos, hogy nagyon klassz élmény. Ezt még nem próbáltam. De tényleg kacérkodok vele, viszont ki tudja mikor jön el az ideje. :-) 

A mosdás kérdéskörön túl tudok lépni. Viszont a kénylemes alváshoz mit javasolnál? Vannak már manapság jobb opciók, mint a polifoam? (Nyilván olyan megoldásra gondoltam, ami gyalogtúra kompatibilis.)

Előzmény: hadidoki (77747)
hadidoki Creative Commons License 22 órája 0 3 77748

Ismét nekivágtam egy túrának. Katymár környékére látogattam el, s ezzel le is tudtam azt a környéket. Szépen sütött a nap... a felhők felett (legalább is ezt mondták az időjósok), bár én semmit nem tapasztaltam belőle. Szép, elmélázó túrán vagyok túl.  

A részleteket a hadidoki.ini.hu lapon, az "Egyéb túrák", "Geodéziai tornyok" alatt találjátok meg. 

Egy kép kedvcsinálónak:

hadidoki Creative Commons License 22 órája 0 1 77747

Semmi nincs ingyen!

A "Jákról bringával Molnaszecsődre" logisztikai manőver ellenében én este keresek egy kényelmes helyet, s felverem a sátrat. Viszont csak palackból mosdok, s a földön alszom. Kinek a papné...  kinek a paplan :)

Nem is ezeket tartom igazi érvnek/ellenérvnek a sátorozás mellett/ellen. Igazán fontosabbnak a természetben alvás utánozhatatlan hangulatát, élményét tartom. 

 

Előzmény: Okulare (77746)
Okulare Creative Commons License 23 órája 0 0 77746

Én a kényelmes "városi ficsúr" kategóriában mozgok, már ami a szállásokat illeti. Szeretetek ágyban, párnák közt aludni. Egyelőre csak az RP-DDK-n van tapasztalatom, de ott végig. Mivel egyedül megyek, így tudom, hogy a szállásadóknak ez nem olyan gazdaságos, ezért igyekszem legalább akkor több napra foglalni egy helyen, így kompenzálva kicsit az egyágyas igényt. Így viszont sokszor kerülök abba a helyzetbe, hogy nagyon korán kell kelni, viszonylag sokat utazni ahhoz, hogy egy-egy kezdőpontra eljussak. Főleg úgy, hogy merő kényelemből szeretem, ha az út végén az autóm vár, így hát reggel plusz kerülő, esetleg plusz átszállás is vár.

Azért a reggeli korán kelés nem esik jól (sokszor ez 4-fél 5-öt jelent). Főleg a 2.-3. nap tájékán. Mivel igyekszem 20 km körül tartani a napi távot, így viszont kora délután már végzek. Ideálisabb lenne egy későbbi indulás, későbbi érkezés, de a reggeli buszok után általában délelőtt szinte semmilyen lehetőség sincs. Most legutoljára dél körül érkeztem meg Jákra, az aznapi végcélhoz (mert délelőtt más dolgom volt) és semmi értelmes tömegközlekedés nem volt Monaszecsőd felé, így a bringás megoldást választottam. Jákról bringával Molnaszecsődre, onnan gyalog vissza Jákra, majd onnan autóval Molnaszecsődre a bringáért, és onnan Kőszegre a szállásra. Hát szép kis kavirc volt. Jó későn értem a szállásra, de a szállásadó már várt és az adminisztráció nyűgös terhét pálinkával igyekezett enyhíteni. Nagyon jól esett a figyelmessége. Egyébként nekem eddig csak jó élményeim vannak a szállásokkal kapcsolatban. Olyannal persze találkoztam, ahol nagyon rossz volt a hangszigetelés, de ez inkább engem frusztrált, mert tudom, hogy eléggé horkolok. Sajnáltam a falszomszédaimat. 

Mindenesetre néha azért elgondolkodok a sátrazáson. Írjátok, hogy ultrakönnyű cuccok vannak. Ez oké. De nekem az alvás elég fontos szempont, nehezen tudom már magam elképzelni egy polifoamon. 18 - 28 éves korom között rendszeresen sátraztam a Szigeten, meg néha a Balatonon is, tehát tapasztalatom az van erről. De most 50-hez közeledvén megváltoztak az igények. A másik probléma a zuhany hiánya. Tudom, hogy pár napot ki lehet bírni csak mosdással is, de így együtt már eléggé erős ellenérv a szememben. Mindenestre nem zárnám ki, hogy egyszer sátrazásra adom a fejem. 

hadidoki Creative Commons License 2 napja 0 0 77745

Köszönöm szépen!

Előzmény: Jesper Olsen (77743)
V43 1279 Creative Commons License 2 napja -1 0 77744

Felsőtoldon anno ha jól emlékszem a Cserhát vendégházban szálltam meg, erősen feledhető volt...közös konyha, balról nyíló szobában zárkózott, kissé zörgős pár. A konyha másik felében lévő ágyat szánták nekem, fal meg ajtó minek is...bementem inkább a kevésbé fűtött másik szobába és ott aludtam. Na oda többet így tuti nem mennék. Nem volt ott nagyon opció a megszakítás sem, mert a közlekedés pocsék volt, pedig Nagyvázsony-Sirok között egy naposokkal csináltam, kivéve ezt az egy alkalmat.

Előzmény: fornit1 (77741)
Jesper Olsen Creative Commons License 3 napja -1 2 77743

Remélem nem lesz gond belőle, de megírom a 15 érintőpontot a Gödöllői Dombvidék Turistája mozgalomhoz:

 

Pap Miska-kút

Faház-tető

Erzsébet-pihenő

Galgahévíz, magaspart

Trianon emlékmű (Szada)

Margita

Babati templomrom

Erzsébet-szikla (Gödöllő)

Forró-forrás (Sülysáp)

Isaszegi honvédsírok

Szent László kilátó-kápolna

Szár-hegy, Makrai "Ales"-pihenő

Kerepes, Kálváriadomb

Fóti-Somlyó

Veresegyházi tavak tanösvény

Előzmény: hadidoki (77701)
Adani_ Creative Commons License 3 napja -1 0 77742

Zádorfalván jártam így a parókián van szó szerint egy odú, amit kiadnak szállásra, képeket és értékeléseket nézve inkább hanyagoltam.

 

Kéktúrán általában nincsenek nagy igények, ágy legyen és zuhany, arra meg főleg ha este érkezel és reggel mész bármilyen gettó szállás jó. Azért fűtés legyen meg takarítva a szoba legalább egy nappal előtte.

Előzmény: fornit1 (77741)
fornit1 Creative Commons License 3 napja -1 0 77741

Én meg voltam elégedve az összes 10k alatti kéktúrás szállásommal.

Alsó/felsőtoldon viszont inkább az útmegszakítást választottam, mint az elérhető szálláshelyek bármelyikét, a google értékeléseket olvasva.

Előzmény: Adani_ (77739)
HEV Creative Commons License 3 napja 0 1 77740

A Centrum panzió valóban munkásszállás. Aki utána néz rá jön. 

Előzmény: Adani_ (77739)
Adani_ Creative Commons License 3 napja -1 0 77739

Ha 10 ezer alatt van a szállás, akkor ott valami  gyanús.  Múltkor Kaposváron 5000-ért volt a Centrumban egy éjszakás szállás, és hát finoman szólva is egy gettó volt, munkásszálló volt inkább mint apartman. Büdös levegő, közös vizesblokk, ahol nem volt takarítva sztem hetke óta, nem volt wc papír a wc-ben stb, fűtés alig volt stb. 

 

Végülis egy éjszakára elmegy egy ilyen gettós szállás is, mondván reggel úgyis továbbállsz, aludni meg itt is lehet, zuhanyozni is. 

 

 

Barcson viszont egyszer találtam egy olcsó szállást, ami hozta, amit igért igaz nem többet, de megfelelő volt.  Egy családi ház melléképületét alakították át, benyomtak egy zuhanyzót a sarokba betettek egy dupla ágyat és egy inverteres klímát fűtésnek és kész. 

 

Google-n le szoktam csekkolni a szállásokat ha sok negatív értékelés van az vörös posztó.

Előzmény: HEV (77738)
HEV Creative Commons License 4 napja 0 2 77738

Megpróbáltuk!

Nyilván feketén nem lehet, a szállás adásnak komoly előirásai vannak. Jön egy bizottság aki felforgatja a házat, megszámolja a kanalakat, bemászik  az ágy alá, simogatja a radiátort stb, szóval hibát keres, és persze talál. Sok helyen aludtam a kék körön, százezreket költöttem szállásra de állítom a miénk is  tökéletes, voltak nálunk túrázók , jól érezték magukat, tisztaság van, fürdő konyha van.

Jöttek  "alkoholista" randalírozók és jöttek 100 ezres kárt okozók akik leléptek. Egy üres és lakatlan apartmant télen nem lehet egy éjszakára felfűteni, az ágyneműt egy nap után is ugyanúgy ki kell mosni mint egy hét után, beszereltettünk klímát amivel fűteni is lehet igy a levegő gyorsabban melegszik. Ára 250 eFt / db és kettő van, mikor is térül ez meg? Ha így megy nyilván soha.

Egy kis faluban ami a DDP-n van alig van forgalom, nyilván a közeli városban több szállás van és egy helyen több éjszakát lehet tölteni, jobb a közlekedés. A távfűtés megy ha kéred ha nem szóval jobb a helyzet.

7000 Ft a szállás most de egy főre télen nem adjuk, csak a szállásponthu elvisz 12 % -ot, adózni is kell több felé szóval ez igy közel  0 haszon és munka van vele nem kevés, és igen nyugdíj mellé jó lenne több bevétel de nincs, és a kék mellett se igazán van. 

Jelenleg Magyarországon 10 ezer alatt ha valaki talál szállást örülhet, ez van. 

 

Előzmény: nagypapi (77733)
hadidoki Creative Commons License 4 napja 0 1 77737

Való igaz, hogy a sátorral való túrázás sem ingyen van, hisz időnként cserélni, frissíteni kell a felszerelést. Egy, már megfelelő vagy jó készlet (sátor, polifoam, hálózsák) ára bizony a 30-100 eFt között szórhat, de ezt hosszú évekig lehet használni. Ezt szembeállítva fornit1 topiktársunk 77728 hozzászólásában írtakkal, azért valóban mellbevágó. 

Előzmény: timetable (77736)
timetable Creative Commons License 4 napja -1 0 77736

Én azt hiszem értem a topiktársat. Mindketten tudjuk, hogy a sátrak összecsomagolt mérete és tömege jelentékeny mértékben csökkent az elmúlt években - csak mivel egyikünk sem birtokol ilyet, az alapélmény még mindig a korábbi. :)

 

Én 20+x éve (iskolás koromban) kaptam egy sátrat. Valahogy nem alakult úgy, hogy le kellett volna cserélnem (mert nem szakadt el, nem ázik be, nem kellett extrém környezetbe vinnem, és csak alkalomszerűen használom). Egy több napos túrára közepes méretű hátizsákkal kényelmes mennem, a sátram viszont csak nagy zsákba fér el, vagy esetleg megpróbálom felszíjazni a közepes hátuljára, de azzal kifejezetten nehézkessé válik, ha közlekedési járműre kell felszállni. Plusz ugye ott a derékalj ("polifoam") és a hálózsák, előbbi szintén idejétmúlt, és utóbbiból is kéne már egy új, ami egyébként kisebb/könnyebb lenne.

 

Előzmény: jzp2107 (77724)
Smith W. Creative Commons License 5 napja 0 1 77735

Én is csatlakozom azokhoz, akik azt mondták, hogy nem olyan hosszú idő felállítani a sátrat. Én nagyon kényelmesen kb. 15 perc alatt kész vagyok vele, és ebben az is benne van, hogy a sátrazásra kiszemelt helyet megtisztítom a faágaktól, kövektől. De amúgy ha ennél több idő is: hová sietnél? Bőven van időd felállítani a sátrat, nem kerget senki. Persze ha esetleg eső vagy erős szél van, akkor nem árt, ha gyorsan megy.

 

A függőággyal kapcsolatban az a meglátásom, hogy alapvetően kell hozzá két fa vagy valamilyen fix pont (megfelelő távolságra egymástól). Na most ezt például az Alföldön nem mindenhol lehet megoldani. Emellett a függőágy súlya is nagyjából annyi, mint a sátornak, arról nem is beszélve, hogy utóbbi szerintem nagyobb kényelmet ad. A téli sátrazások alkalmával is azt vettem észre, hogy jó dolog az, hogy pár fokkal melegebb van a sátorban, mint kint, ráadásul az eső, hó ellen is jobban véd.

 

A legegyszerűbb opció amúgy a bivakolás, azt is kedvelem. Na, ott elég a hálózsák, egy matrac és egy nejlon a matrac alá. És úgy tényleg bárhol lehet aludni (bár nyilván jó dolog, ha mondjuk éppen van egy pad vagy asztal, ahová lehet feküdni). Nyáron mondjuk a rovarok miatt nem a legjobb, akkor inkább a sátor.

Előzmény: Adani_ (77723)
Smith W. Creative Commons License 5 napja 0 0 77734

Gratulálok én is a teljesítéshez!

 

Igen, szoktam használni az oldalt.

Előzmény: KFeri_2+4 (77708)
nagypapi Creative Commons License 5 napja -1 1 77733

Nemrég kicsit utánaolvastam (meg beszéltem is olyannal, aki járta egy-egy szakaszát) a Via Transilvanica útvonalnak. A leírás szerint - a honlapján fenn van magyarul is - a szállások (többségében magánszállások) a falvakban 60-80 lejért elérhetőek. Az kb. 5-6000 Ft. A legtöbb helyen lehet kaját is kérni, összesen 100 lej körül még jól is lakik az ember. 

És akkor ott a Kéktúra, ahol jó, ha 10 ezer alatt van szállás, még az ország keleti felén is. És erre rájön a fűtés, az egyéjszakás felár (nem úúúgy, nem röhög...), az egyszemélyes felár, és még egy kávé sincs benne.

Az élelmiszerárak, fogyasztói árak ugyanazok, mint Erdélyben. Akkor hogy is van ez? Sokszor szóba kerül a vidéki elnéptelenedés, ott vannak üresen - 1-2 személlyel max. - hatalmas házak, miért nem lehet kiadni egy szobát? Nem éri meg a nyugdíj mellé? OK, nem egy fix jövedelem, de ennek így az az eredménye, hogy odamegy a túrázó reggel, aztán este felszáll a buszra/vonatra és hazamegy, és/vagy vadkempingezik. 

Ahogy láttam a statisztikákat, eléggé megtorpant a Kéktúra teljesítők éves száma. A Via Transilvanicáról nincsenek adatok, de állítólag legalább 35 ezren vágtak már neki, úgy, hogy gyakorlatilag 2 éve létezik.

A Camino de Santiagonak nagyon szép hivatalos honlapja van, olyan statisztikákkal, hogy ihaj...

https://oficinadelperegrino.com/en/statistics-2/

Több mint 2000 magyar váltotta ki a credenciát csak ebben az évben (tehát akik legalább 100 km-t gyalogoltak valamelyik caminon), csak a portugál parti utat - ami szintén néhány éve lett kijelölve - annyi magyar járta, mint ahányan az OKT-t befejezték. Igaz, Portótól az csak 270 km. 

Hogy mi van a Mária-utakkal, arról semmi infó. Pedig azokban is lenne lehetőség.

Valami itt nagyon el lett cseszve...

Előzmény: hadidoki (77729)
hörpölin Creative Commons License 5 napja -1 0 77732

OFF (de csak látszólag) :-)

 

...

Van, aki hátulról tör előre
Van, aki vár, míg elfogynak előle
Van, aki tüntet és van, aki kitüntet
Van, aki feltűnik s a talapzatra felülhet

Mindenki másképp csinálja
Mindenki másképp csinálja
Mindenki másképp csinálja
Mindenki másképp csinálja

Van, aki virággal és gyengéden
Van, aki rohammal és keményen
Van, aki csellel, van, aki csalással
Van, aki esküvel és akad, aki lakással

 

Mindenki másképp csinálja
Mindenki másképp csinálja
Mindenki másképp csinálja
Mindenki másképp csinálja

...

 

https://www.youtube.com/watch?v=BR0p9uLJvJw

 

Előzmény: pozo (77730)
hadidoki Creative Commons License 5 napja -1 0 77731

Nekem is van egy hasonló élményem:

A Csobánci vár mellett akartunk sátorozni két kisunokámmal, Borival és Bazsival. ( ...úgy 11-12 évesek voltak akkor.)

A vár belső udvarát már elfoglalták mások, így mi kint vertük fel a sátrat. Még pakoltunk, amikor egy hatalmas szél kerekedett, s azzal a lendülettel el is döntötte. Bori felnyalábolta a még kint lévő dolgainkat, én pedig Bazsival felkaptam a sátor négy sarkát, és elvittük a vár, egy szélvédettebb sarkába, egy fal védelmébe.

Nem mondom, hogy nyugodt éjszakánk volt, egész éjjel őrjöngött a szél, de legalább nem döntötte ránk a sátrat. Még reggel is tombolt, a vár zászlótartóján "kifeszítve" lobogott a zászló. 

A gyerekek viszont nagyot nőttek a szememben, igazán ügyesen, talpraesetten a segítségemre voltak. Nem is tudom mit csináltam volna nélkülük!

  

Előzmény: pozo (77730)
pozo Creative Commons License 5 napja -1 0 77730

Régen -amikor a Kék Túra csak Sümegig ment- a Cserhátba indultam egy katonai sátorral. Becskénél terveztem a sátrazásomat, igen ám orkánszerű szél volt, ezért nem sikerült felállítani a sátrat. Szerencsére jött egy lovaskocsis bácsi, aki bevitt a faluba egy öreg nénihez, ahol szállást kaptam a kemencés házban. A ráadás az volt, hogy vacsorát is kaptam, máig emlékezetes a főtt krumpli, amihez kacsazsír társult.

 

Akkor megfogadtam, hogy többé nem sátrazok, helyette túráim előtt írtam az érintett falu tanácselnökének, aki mindig ajánlott szálláshelyet magánháznál. Ez mindig bejött, a jó szálláshely mellett sokszor vacsorát is kérhettem. Nagy élmény volt a vacsora, mivel megízlelhettem a helyi ízeket, vacsora közben pedig a falu és a család történetéről hallhattam anekdotákat. Szállásár általában 20 Ft volt, vacsorával együtt 50 Ft. Rég volt, szép volt, emlékezetes maradt:)

 

Persze, aki sátrazni szeretne, tegye, kívánok hozzá szép estét és nyugodt pihenést!:)

hadidoki Creative Commons License 5 napja 0 0 77729

Hát igen! Én ezekkel a piszkos anyagiakkal nem is akartam foglalkozni, de ez valóban mellbevágó!  

Előzmény: fornit1 (77728)
fornit1 Creative Commons License 5 napja -1 0 77728

Van még egy előnye is a sátrazásnak, most összeszámoltam, én az idén 186.000 ft-ot költöttem túrás szállásokra (17 éjszaka) Így hirtelenjében kissé lesokkolt :)))

Előzmény: hadidoki (77727)
hadidoki Creative Commons License 6 napja -1 0 77727

Én a reggeli ébredéstől az indulásig 1 órával számolók. Ebbe biztonsággal belefér az észheztérés, mosdás, átöltözés, sátorbontás, csomagolás, és egy pici evés is. Nekem bőven megéri ez az idő, az oda-vissza utazás kényelmetlenségével, időigényével szemben.

És a kint alvás élményéről, az alkonyok, s hajnalok hangulatáról már nem is szólva! Mennyivel inkább a saját terednek, otthonodnak érzed az erdőt, ha bármikor, bárhol felverheted a tábort ahol csak jólesik. (És egy váratlan esőről, eltévedésről még szó sem került...) Nekem nagy élményt jelentett egy írói hajlammal megáldott túratársunk leírása egy éjszakai táborozásáról. Igaz, nem minden éjszaka ilyen élménydús, de hasonlót bárki átélhet: 

http://www.turatars.com/blog/view/id_1872/title_Tender-is-the-Night

 

Persze mindenki maga dönti el, hogy hogyan és milyen eszközzel túrázik, de tudjon róla, hogy milyen lehetőségek közül választhat, s számára melyik a leginkább megfelelő.

További sok szép túrázást kívánok!

Előzmény: Adani_ (77723)
hörpölin Creative Commons License 6 napja -1 0 77726

Nem kell ahhoz húsz perc...

 

Egy, a képen láthatóhoz hasonló Dekátlan gazdaságos sátorral járom az erdőket már sok éve, minden kapkodás nélkül fel lehet ütni öt perc alatt. Az elcsomagolás kicsit lassabb a hajtogatás miatt.

 

 

Ilyen volt újkorában, az első éles bevetésen. Azóta már kicsit kopottabb, de abszolút megbízható.

Előzmény: jzp2107 (77724)
Wittgen11 Creative Commons License 2025.11.27 -1 1 77725

Szerintem nagyon korrekt alkalmazás lett, első ránézésre mindent tud amit kell. Térkép (offline opcióval!), turistautak, az útvonal leírással, pecsételőhelyek pontos leírása, lánivalók infókkal/képekkel, gpx betöltés illetve rögzítés, szállások... És persze az online pecsételés. Én maradok a hagyományos módnál (annál is inkább, mert olyan régi füzetem van, hogy sorszáma sincs, így nem is tudom regisztrálni) :) Esetleg a közlekedési lehetőségeket lenne még jó valahogy integrálni, de egyébként le a kalappal a fejlesztők előtt!

Előzmény: HEV (77719)
jzp2107 Creative Commons License 2025.11.27 -1 0 77724

nekem kicsit olyan érzésem van hogy úgy nyilatkozol ezekről hogy sosem próbáltad

sátor felállítás -bár sosem mértem- olyan 20 perc lehet (esőben 5 :-)

a súly meg ahogy hadidoki írta manapság 1 kg

azt ne mondja nekem senki hogy nem bír el 1 kg-t :-)

 

Előzmény: Adani_ (77723)
Adani_ Creative Commons License 2025.11.27 -1 0 77723

Biztosan, és igen ennek is van előnye. Eső elleni védelem megoldható ha pl. egy vadászlesbe vagy kilátóba kuckózol be.

 

Sátor felállítás és elbontás ami időigényes, a másodperces sátrak jók lennének, de a többség átverés, unokatesómnál egyszer néztünk egy ilyet, amit megőrzésre kapott, egyszer sikerült felállítani a kioldom a rögzítést és eldobom módszerrel, utána alig bírtuk összecsukni és soha többé nem működött. És a lebontás az nem másodperces művelet még ha a felállítás az is. Na meg ha nem tudod összecsukni újra, amire van esély, akkor fog igazán hátráltatni a következő nap.

Előzmény: hadidoki (77722)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!