Na, akkor nézzük végig, mit is csinálsz pontosan ezekkel a „Thanatosz”–„Hádész” igehelyekkel, mert itt már tényleg nem exegézisről, hanem házi mitológiagyártásról beszélünk.
Végig egyetlen dolgot próbálod bizonyítani: hogy a „Thanatosz” (halál) ÉS a „Hádész” (alvilág/sír) személyes, kvázi-angyali lények, akikkel az ember „együtt lakik”, akiknek „kapui”, „kötelei”, „legeltetése” van – és hogy ezt a Biblia titokban kijelenti, csak a „Róma uralta fordítások” eltakarták. A gond az, hogy ehhez minden egyes szöveget erőszakkal félrefordítasz, összemosod a héber eredetit a görög LXX-szel, és a költői megszemélyesítést ontológiai démonlistának olvasod.
Menjünk sorban. Minden pontnál ugyanaz a minta fog kijönni: – ahol te „Thanatosz fiát”, „Thanatosszal lakjont”, „Thanatosz angyalait”, „Thanatosz köteleit” látsz, ott a héber egyszerűen a halál, halálos ítélet, sír, mély sötétség, pusztulás szavait használja. A démonokat te teszed hozzá.
1. „Halálnak fia” – amikor a jogi idiómát démonfiúságnak fordítod
Idézed:
2Sám 12:5 … „halálnak fia az az ember”
A héber: ben-mavet. Ez egy bevett kifejezés:
„a halál fia” = halálra méltó, halálra ítélendő, „halálra szánt ember”.
Ugyanaz a logika, mint „a pokolba való alak” magyarul – nem azért mondjuk, mert van egy létező POKOL nevű személy, akinek az illető a biológiai gyereke, hanem mert ráillik az ítélet.
Te ebből azt fabrikálod, hogy „a zsidók naponta tudták, kit tekint Izrael Istene Thanatosz fiának”. Nem, barátom: a szöveg nem személynevet használ, hanem köznévi halál + „fia” metaforát, bűnösségre, halálos ítéletre.
Ha következetes lennél, akkor „a pokol fiai” kifejezésből is külön „Pokol-istent” csinálnál, aki nem azonos a Hádésszal. Abszurd. Ez sima jogi idióma, nem démonológia.
2. „Thanatosszal lakjon” – ahol a héber „meghaljon”, te kitalálsz egy együtt-lakó szellemet
Sorolod:
2Móz 21:12 „…Thanatosszal lakjon.”
2Móz 21:15 „…Thanatosszal lakjon.”
2Móz 21:16 „…Thanatosszal lakjon.”
2Móz 22:19 „halállal lakoljon.”
3Móz 20:12 „…Thanatosszal lakjanak, mindketten…”
A héber itt mindenütt ugyanazt a szerkezetet használja: מ֥וֹת יוּמָֽת – mot yumat, az ún. „infinitivus absolutus + ige” formulát: „halállal haljon, biztosan meghal”, „halállal lakoljon”, „halálbüntetés jár érte”.
NINCS benne az, hogy „lakjon Thanatosszal”. Sem egy „-val/-vel” prepozíció, sem „együtt-lakás”. A te „Thanatosszal lakjon” fordításod egyszerűen saját gyártmány – úgy írsz bele egy köznévi „meghal” helyére egy személyes lényt, mintha ott volna. Nincs ott.
Ugyanez folytatódik Máté 15:4-ben. A görög:
„ὁ κακολογῶν πατέρα ἢ μητέρα θανάτῳ τελευτάτω” – szó szerint:
„aki szidalmazza apját vagy anyját, halállal fejezze be (az életét).”
Megint nincs „lakjon Thanatosszal”. Ez jogi formula, halálbüntetésről, nem démonnal való együttélésről.
Tehát amit te „zsidó törvény szerinti Thanatosszal-lakásnak” adsz el, az valójában a Tóra halálbüntetés-kategóriája, semmi több.
3. „Thanatosz árnyéka” – a צַלְמָוֶת nem démoni aurát, hanem sötét nyomorúságot jelent
Idézed:
Jób 12:22 … „Thanatosz árnyékát is világosságra hozza.”
Jób 24:17 (ugyanez)
Jób 28:3 „… a homálynak és a halál árnyékának kövét.”
A héber kulcsszó: צַלְמָוֶת – tsalmávet. A klasszikus jelentés: „a halál árnyéka”, „legsötétebb homály”, „mélységes sötétség”.
Ez egy metafora a szélsőséges veszedelemre, kilátástalanságra, ugyanúgy, ahogy a 23. zsoltárban: „ha a halál árnyékának völgyében járok is”. Nem arról beszél, hogy egy konkrét „Halál-szellem árnyéka” vetül rá – hanem a LÉTHELYZET sötétségéről.
Te ráírod: „Thanatosz árnyéka” – és máris ott vagy a szerepjáték-démonológiában. A szöveg azonban sehol nem teszi a „mavet”-et vagy „tsalmavet”-et tulajdonnévnek. Köznév.
Ha minden metaforikus „árnyékból” önálló szellemet csinálsz, nagyon gyorsan tele lesz a rendszered „Baj-árnyék”, „Éhség-árnyék” meg „Félelem-árnyék” démonokkal. Ez már nem Biblia, hanem spiritiszta bestiárium.
4. „Thanatosz beszélget Abaddonnal” – költői megszemélyesítés, nem két kozmikus úr
Idézed:
Jób 28:22 „Abaddon és Thanatosz azt mondják: csak hírét hallottuk füleinkkel!”
A héber: אֲבַדּוֹן וָמָוֶת – Abaddón vá-mávet.
Szó szerint: „Pusztulás és Halál ezt mondják…”
Ez klasszikus párhuzamos, költői megszemélyesítés: úgy beszél a pusztulásról és halálról, mintha „szóhoz jutnának”, és beismernék, hogy Isten bölcsességét még ők sem fogják át.
Pontosan ugyanezt csináljuk magyarul:
„A Halál is csak hallomásból ismeri” – és senki épeszű ember nem kezdi el ebből azt építeni, hogy „A Halál úr valójában külön entitás”.
Az, hogy a Biblia – főleg a költői könyvek – megszemélyesít elvont fogalmakat, nem jelenti, hogy ezekből hiposztázis, önálló szellemi létező lesz. Pál is mondja, hogy „a bűn mint király uralkodik” – ettől a „Bűn” nem lesz egy külön angyal.
Te itt megint ugyanazt csinálod: ahol a Biblia retorika, te ontológiát fabrikálsz.
„lelke közel a sírgödörhöz, élete a halált hozókhoz”.
Memitim = „azok, akik megölik, a pusztítók, halálokozók”. Ezt a LXX tényleg lefordítja úgy, hogy „angeloi thanatou” (a halál angyalai) – de ez még mindig egy jelző + köznév konstrukció, nem tulajdonnév: olyan angyalok, akik halált hoznak.
Ahogy „pusztító angyal” is van (Ex 12), amit senki nem kever össze egy „Pusztítás nevű fődémonnal”.
Te megint egy jelzőből csinálsz névjegyet: „Thanatosz angyalai” – mintha ott állna: „Halál kapitány, külön entitás, neki dolgoznak az angyalai.” A szöveg nem ezt állítja. A kép: valaki élet-halál mezsgyéjén, halálos veszedelem alatt, ahonnan Isten kirántja.
„Hogy megmentse lelkét a sírgödörtől (shachát), hogy világoljon az élet világosságával” – Jób 33,30. Ez tipikus üdvösség-metafora, nem lélekmigrációs térkép Hádész irodájába.
6. Hádész és Thanatosz kapui, kötelei – zseniális költői kép, de te ebből is démonlakóparkot építesz
Zsolt 9:14 „…aki felemelsz engem Thanatosz kapuiból.”
Zsolt 18:5 „Thanatosz kötelei vettek körül…”
Itt három réteg keveredik nálad:
A héber eredeti: „a halál kapui”, „a Seol (sír, alvilág) kapui”, „a halál kötelei”, „a Seol kötelei”.
A költői metafora: a halált, alvilágot úgy írja le, mint egy erődöt, várost, amelynek kapui, kötelei vannak.
A te fantáziád, amely rögtön odaképzeli: ha van kapu, kötelék, akkor biztos mögötte ül egy főbérlő-démon, akié az egész.
Jób 38,17-ben az Úr azt kérdezi: „Láttad-e a halál kapuit? Megmutatták-e neked a legsötétebb homály (tsalmavet) kapuit?” A kép az emberi tudatlanságra és tehetetlenségre mutat: nem ismered a halál határát, a sír birodalmát. Nem arról van szó, hogy Isten egy Hádész nevű személy privatizált kapuiról tart kiselőadást.
- Zsolt 9,14: „…Te, aki felemelsz engem a halál kapuiból.” – vagyis a halálnak tűnő kilátástalanság, süllyedés állapotából.
- Zsolt 18,5–6: „Halál kötelei vettek körül, a pusztulás árjai rettentettek. A Seol kötelei körülfogtak…” – a párhuzamos szerkezet még a legvakabb ex-JT-s reflexekkel is látható: halál = Seol, kötelek mint fogságkép. Nem „Thanatosz nevű démon kötelei”, hanem a halál fenyegető, elkerülhetetlen hatalma.
A „kapu” és „kötél” kép, nem ontológiai extra lény. Ugyanúgy, ahogy Jézus azt mondja: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – és még te sem próbálod bizonygatni, hogy létezik egy „Pokol nevű szellem, akinek valóságos vasajtaja van”.
7. „Nálam vannak a Hádesznek és Thanatosznak kulcsai” – hatalom a halál és a sír fölött, nem két démon fölött
Idézed:
Jel 1:18 „…nálam vannak a Hádesznek és Thanatosznak kulcsai.”
Itt Jézus maga magyarázza a látomás kulcsképét:
– Ő „volt halott, és íme él örökkön örökké”
– nála vannak a halál és Hádész kulcsai = nála van hatalom a meghalás és a holtak birodalma fölött.
Ez nem két külön „személy” birtokbavételéről szól, hanem arról, hogy egyedül Krisztus ura a meghalásnak és a sírnak. Pontosan ugyanaz a gondolat, mint 1Kor 15-ben:
„Az utolsó ellenség, amely megsemmisül: a halál.”
Ha te ebből azt csinálod, hogy Jézus „két démon kulcsát” őrzi, mert „Hádész és Thanatosz” valójában két entitás, azzal lényegében visszatérsz egy kész pogány panteonhoz: Krisztus mint egy főisten, aki magához ragadta a halál-isten és alvilág-isten kulcsait.
A keresztény olvasat:
– halál és sír = állapot, birodalom, hatalom, amely Isten uralma alá kerül.
A te olvasatod:
– két „istenke”, akiknek még saját kulcsaik is vannak, amiket Jézus levett a kampóról.
Ez már nem Biblia, hanem egy rosszabb minőségű görög mitológia.
8. Zsolt 49, 55, 78 – „Thanatosz legelteti” = „a halál lesz a pásztoruk”
Idézed:
Zsolt 49:15 „…Mint juhok, a Hádeszbe vettetnek, Thanatosz legelteti őket…”
Zsolt 55:16 „A Thanatosz vegye őket körül, elevenen szálljanak a Hádeszbe…”
Zsolt 78:50 „…nem őrizte meg a Thanatoszt…”
Nézzük a hébert.
Zsolt 49:15 (14) nagyjából így hangzik:
„Mint juhok, a Sheolnak rendeltettek, a halál legelteti őket, a becsületesek uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat megemészti a Sheol…”
Ez a kép kőkemény – de nem „Thanatosz-személyről” szól, hanem arról, hogy a halál az ő pásztoruk. Vagyis a halál uralma alatt élnek és halnak, úgy mennek a vesztükre, mint birkák a vágóhídra.
Ez az egész zsoltár arról szól, hogy a gazdag istentelenek, akik csak a jelenre élnek, „mint juhok” kerülnek a sírba; „Csak Isten váltja meg lelkemet a Seol kezéből” (49,16).
Ha ebből te azt csinálod, hogy „Thanatosz legelteti őket, ergo Thanatosz egy pásztor-szellem az alvilág élén”, akkor a zsoltáros morális tanítását kihúzod, és helyette démonológiát olvasol.
Zsolt 55:16 (15): „Halál lepje meg őket, menjenek le élve a Seolba, mert gonoszság van a lakóhelyükön.”
Itt egyszerűen azt kéri, hogy hirtelen halál érje a gonoszokat, és „élve menjenek le a Seolba” – azaz sújtson le rájuk hirtelen ítélet, mint Kóréra (4Móz 16). Sehol nem szerepel egy külön „Halál-szellem”, akinek ezt a feladatot kiszervezik.
Zsolt 78:50: „Utat nyitott haragjának, nem kímélte a haláltól lelküket, hanem életüket a dögvésznek adta.”
Megint: nem őrizte meg őket a haláltól – te ezt átírod: „nem őrizte meg a Thanatoszt” (mintha a halált kéne megóvnia). Az eredetiben az emberek lelkét nem kíméli meg a haláltól – vagyis engedi, hogy a csapás, pestis elérje őket.
Látod? Itt már nem is csak demonizálsz, hanem le is fordítod rosszul a mondat alanyát.
9. Na és akkor a nagy „objektív” összkép
Mit csináltál valójában ebben a válaszodban?
Fogtál egy rakás igehelyet, ahol a héber eredeti köznévi halál, Seol/Hádész, pusztulás, mély sötétség, gödör, gates of death kifejezéseket használ.
Helyenként a görög LXX-ből visszahoztad a „thanatosz” és „hadész” szót, de ezeket mindenütt tulajdonnévnek olvastad.
Minden költői megszemélyesítést („Halál pásztor lesz”, „Halál és Pusztulás ezt mondják”, „Halál kötelei”, „halál árnyéka”) önálló, kozmikus szereplőként kezdtél kezelni.
Ahol pedig jogi formula áll („halállal lakoljon”), oda beírtad az „együtt-lakást Thanatosz-szellemmel”, ami az eredetiben egyszerűen nincs benne.
A végeredmény:
– létrehoztál két kvázi-istent (Thanatosz és Hádész),
– köztük valamiféle munkamegosztással (Thanatosz „legeltet”, „őrzi a lelkeket”, „angyalai vannak”, Hádész „kapukat tart”, „árnyéka” van),
– a bibliai monoteizmust egy házi panteonná alakítva, ahol Izrael Istene és Krisztus mellett még legalább két jól körülírt kozmikus úr figyel.
És erre azt mondod: „Az igazság Thanatoszról és Hádeszről az Isten Szavában van elrejtve.”
Nem. Az igazság az, hogy:
– a halál (mavet / thanatosz) a bűn következménye,
– az alvilág/sír (Seol / Hádész) a halottak helye,
– a Sátánnak van hatalma a halál fölött (Zsid 2,14),
– Krisztus feltámadásával megtöri a halál uralmát, és az „utolsó ellenség, amely megsemmisül: a halál” (1Kor 15,26).
Ennyi. Ezt hirdeti a Szentírás.
A démonlistát, a rejtett „Thanatosz-fiú”–„Thanatosz-apa” rendszert te tákolod hozzá – ráadásul úgy, hogy közben elkened a zsidó-keresztény monoteizmust, és egy kicsit görög mitológiát, egy kicsit gnosztikus archon-tanokat keversz bele.
10. Katolikus lezárás: nem „Róma dogmái” cáfolnak meg, hanem a szöveg, amit idézel
Lehet neked puffogni „Róma Főpapja” ellen, lehet szidni Jeromost, Ágostont, lehet Szentháromságot gúnyolni – de ebben a konkrét kérdésben nem ők állnak szemben veled, hanem a héber nyelv, a párhuzamos költői szerkezetek és a görög szótár.
– A ben-mavet idióma nem „Thanatosz-fiú”, hanem „halál fia” = halálra méltó.
– A mot yumat formula nem „lakjon Thanatosszal”, hanem „bizonyosan meghaljon”.
– A tsalmavet nem „Thanatosz árnyéka”, hanem „halál árnyéka = legsötétebb homály”.
– Az Abaddon és mavet = Pusztulás és Halál megszemélyesítése, nem két isten.
– A „halál angyalai” jelző, nem Thanatosz-főnök alatt dolgozó brigád.
– A „kapuk”, „kötelek” metaforák, nem ingatlan-nyilvántartás.
– A Jel 1,18-ban a „kulcsok” hatalmat jelentenek a halál és sír fölött, nem két démon kulcscsomóját.
– A Zsolt 49-ben „Halál legelteti őket” = halál az uruk, nem Halál úr, a pásztor-démon.
Ha ebből te mégis egy rejtett demonológiát akarsz építeni, az már nem a Szentírás talaja, hanem a saját fantáziád.
Katolikusként én abban hiszek, amit az apostol mond:
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek… sem semmiféle teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban van.”
Te meg ott tartasz, hogy a halált és a sírt is külön „szellemi személyeknek” emeled, mintha félúton lennél a gnosztikus eónok és az Őrtorony-illusztrációk között.
Egy dolgot lenne érdemes megtenned: fogd a saját „Thanatosz–Hádész” listádat, tedd mellé a héber eredetit, és egy napig úgy olvasd el, hogy mindenhol egyszerűen azt mondod: halál, sír, pusztulás, sötétség. És nézd meg, mennyivel tisztább, egyenesebb és monoteistább lesz a kép.
Onnantól majd eldől, hogy a katolikus exegézis vagy a te démonos fanfictionöd áll közelebb az „Isten Szavához”. Én nem félek ettől az összevetéstől. Neked viszont nagyon kényelmetlen lenne – mert kiderülne, hogy nem a „Róma által megrontott fordítások”, hanem te magad rontod meg a szöveget, hogy beleférjen a saját házi panteonod.
Zsoltárok 9:14 Könyörülj rajtam, Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt van, aki felemelsz engem Thanatosz kapuiból,
Zsoltárok 9:14 Könyörülj rajtam, Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt van, aki felemelsz engem a halál kapuiból,
Az Úr Jézus mindkettőt lefegyverezte és megszerezte tőlük a kulcsokat.
Jelenések 1:18.És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a Hádesznek és Thanatosznak kulcsai.
Thanatosznak vannak kötelei:
Zsoltárok 18:5 Thanatosz kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem.
Amikor Khrisztosz testét az Atyja és Istene feltámasztatotta, a Lelkét is kiszanadította a Hádeszből,
elszaggatván Thanatosz köteleit.
Ap. Csel.2:Kit az Isten feltámasztott, Thanatos köteleit kioldozván , mivelhogy lehetetlen volt neki attól fogva tartatnia.
Thanatosz Őrzi a gonoszok lelkeit és szellemüket a Hádeszben.
Zsoltárok 49:15 Mint juhok, a Hádeszbe vettetnek, Thanatosz legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat elemészti a Hádesz, távol az ő lakásuktól.
Zsoltárok 55:16 A Thanatosz vegye őket körül, elevenen szálljanak a Hádeszbe, mert gonoszság van lakásukban, keblükben!
Isten az egyiptomiak lelkeit nem szabadította meg Thanatosztól, miután eletüket Thanatosz elé veti.
Zsoltárok 78:50 Utat tört haragjának, s nem őrizte meg a Thanatosztól lelküket, és életüket is Thanatosz elé vetette.
Az Ezrahita Ethán kérdezi:
Zsoltárok 89:49 Kicsoda oly erős, hogy éljen és ne lássa meg Thanatoszt [s] megszabadítsa magát a Hádesznek kezéből? Szela.
Thanarosznak külön otthona van a Hádeszben:
Példabeszédek 7:27 Hádeszbe vívő út az ő háza, amely levisz Thanatosznak hajlékába.
Az Úrnak félelme távol tartja az embertől Thanatosz tőrét.
Példabeszédek 14:27 Az Úrnak félelme az életnek kútfeje Thanatosz tőrének távol tartására.
Ahogyan a Sátánnak is, úgy Thanatosznak is vannak angyalai:
Péld. 16:14 A királynak felgerjedt haragja [olyan, mint] Thanatosz angyalai(követei), de a bölcs férfiú lecsíllapítja azt.
Izrael Istene kijelentette, hogy az engedetlen nép szövetséget kötött Thanatosszal is és a Hádesszel is.
És. 28:15 Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a Thanatosszal, Hádesszel meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket, mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el.És eltöröltetik a Thanatosz-val való frigyetek, és a Hádesz-vel való szövetségetek meg nem áll; az ostorozó áradat ha eljő, eltapod titeket,
Thanatosz van úgy hogy feljön a Hádeszből:
Jeremiás 9:Mert feljött a Thanatosz a mi ablakainkra, bejött a mi palotáinkba, hogy kipusztítsa a gyermekeket az utakról, az ifjakat az utcákról.
1. Kiindulópont: nem Róma, hanem a görög szótár cáfol téged
A felütésed már árulkodó:
„De csak a Róma Főpapja által vezetett egyház Írás ellenes dogmái szerint nem ölkdöklő szellem Thanatosz a halál ténye csupán.”
Nem, barátom. Nem „Róma Főpapja” mondja, hogy θάνατος = halál, hanem a görög nyelv. Még a legvadabb antikatolikus protestáns lexikon is ezen fog velem együtt röhögni rajtad.
A θάνατος alapjelentése: halál, meghalás, halandóság. Pont. Ha megszemélyesítik, az költői fogás, nem démonológiai névjegy.
Te azzal próbálod megmenteni a saját démonos rendszeredet, hogy a katolikus dogmára kened a nyelvtant. De a görög szótár akkor is görög szótár marad, ha kitéped belőle a Nihil obstatot.
2. 2Sám 22 és a „Hádesz kötelei, Thanatosz tőrei” – amikor már a versszám sem stimmel
Ezt írod:
„A 2. Sámuel 22:26-ban együtt említi őket,amikor Hádesz köteleire és Thanatosz tőreire utal: 2.Sám. 2:A Hádesz kötelei vettek körül, és Thanatosz tőrei estek reám.”
Először is: 2Sám 22,6-ról beszélsz, nem 22,26-ról, nem „2,2-ről”. Már az is jelzi a kapkodást, hogy a saját idézeted helyét sem vagy képes rendesen megjelölni.
Másodszor: az eredeti héber szöveg így szól:
„Körülvettek a Seol kötelei, a halál csapdái leptek meg.” (chevlej sheol… moqshe mavet)
Seol = alvilág, sír; mávet = halál. Párhuzamos héber költői pár: ugyanazt mondja két metaforával. Nincs se „Hádész”, se „Thanatosz” a héberben, ez csak a Septuaginta görög fordítása, ahol a Seolt adják vissza Hádészként, a halált pedig Thanatoszként.
Te ebből csinálsz két külön személyt: egy kötelekkel hadonászó „Hádesz-atyát” és egy tőrökkel rohangáló „Thanatosz-szellemet”. A szövegben viszont két szinonim metafora van egyetlen valóságra: a halál fenyegetésére. A héber költészetet kevered össze egy fantasy-RPG démonlistával.
3. Pál apostol és „Thanatosz fullánkja” – retorika, nem démonlexikon
Idézed Róm 5:14-et, 7:5-öt, 1Kor 15:55-öt, 2Kor 1:10-et, 2Kor 3:7-et, 4:12-t, 2Tim 1:10-et. Nézzük sorban, mit nem mondanak.
Róm 5:14 – „Ádámtól Mózesig uralkodott a halál…” Nem azt mondja, hogy „leigázott egy Thanatosz-démon”, hanem hogy a halál uralmát az eredendő bűn hozta a világra. Az egész szakaszban a halál egy állapot és hatalom, nem személy: egyetlen helyen sem használ névmást, mint egy angyalra.
Róm 7:5 – „a bűnök szenvedélyei… gyümölcsöt hoztak a halálnak (thanatosz)” Az, hogy „a halálnak” gyümölcsöt hoz, még magyarul is világos: a halálba visz, halált eredményez. Ez célhatározó, nem „démoni megbízó”. A bűn „gyümölcse” a halál, nem „gyümölcsöt termelünk a Halálnak, aki aztán jóízűen megeszi”. Ezt te teszed hozzá, nem Pál.
1Kor 15:55 – „Halál, hol a te fullánkod?” Pál itt Hóseás 13,14-et idézi. A héberben is mávet (halál) és seol (sír) áll. Az Ószövetségben ez költői megszólítás, ugyanúgy, ahogy a „Tenger, mit háborogsz?” vagy „Föld, ne takard el véremet!” – senki nem gondolja, hogy a Föld egy önálló démon, mert meg van szólítva. Ez az ún. prosopopoeia, megszemélyesítés. Te ebből csinálsz ontológiailag külön démon-személyt.
2Kor 1:10 – „aki ilyen nagy halálból (ek tés telikoutou thanatou) megszabadított minket” Milyen „nagy Thanatosz-démontól”? A szöveg egyszerűen azt mondja: „ilyen nagy halálveszedelemből”, súlyos életveszélyből. Minden normális fordítás így is érti. Ehhez nem kell Vatikán, elég hozzá egy elsőéves görögös.
2Kor 3:7 – „a halálnak szolgálata” Nem „Thanatosz-szolgálat”, hanem a törvény szolgálata, amely a bűnös embert halálra ítéli. A 9. versben ugyanarra az intézményre mondja: „kárhoztatás szolgálata”. Nem „kárhoztatás nevű démonnak” szolgálnak, hanem egy olyan törvénynek, amely bűnös állapotban halálhoz vezet. Metafora, nem démonológia.
2Kor 4:12 – „úgyhogy a halál bennünk munkál, az élet pedig tibennetek” Pál itt saját testi szenvedéséről, üldöztetéséről beszél: halálra vannak adva Jézusért, hogy élet fakadjon a gyülekezetben. Ha itt „Thanatosz-szellemet” akarsz látni, akkor ugyanúgy „Élet-szellemet” is kellene; lassan minden főnévből angyalt fogsz gyártani.
2Tim 1:10 – „aki eltörölte a halált (katargésantos men ton thanaton)” Itt jön ki legélesebben, hogy mennyire erőltetett a „Thanatosz-démon” teóriád. Ha Jézus egy másik szellemlényt, Thanatoszt „fosztotta meg a hatóerejétől”, miközben Zsid 2,14 szerint a halál által semmisítette meg azt, akinél a halál hatalma van, tudniillik az ördögöt, akkor kettős démon-hierarchiát kell felrajzolnod: egy Ördögöt, akinél a Halál ereje van, és egy Halál-démont, akit Jézus lefegyverez – és közben valahogy mégis az Ördögöt semmisíti meg. Ez már önmagával ellentétes mitológia, nem exegézis.
4. Zsid 2,14–15: maga a szöveg cáfolja a saját koncepciódat
Idézed:
„A zsidók az írások alapján Tisztában voltak Thanatosz kilétével… Zsid. 2:15… Hóseás 13:14…”
Vicces módon pont a Zsid 2,14–15 az, ami térdre rakja a teljes rendszeredet:
„…hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalmában áll a halál, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”
Mit mond a szöveg?
A halál egy eszköz, „általa” pusztít Jézus.
Van valaki, akinek „hatalmában áll a halál” – ez az ördög.
A rabigát a haláltól való félelem adja.
Ha Thanatosz önálló öldöklő szellem volna, akkor a szöveg így hangzana: „hogy a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak, és a halál által semmisítse meg a halált, tudniillik Thanatoszt.” De nem ezt mondja. Világosan megkülönbözteti a halált mint állapotot és hatalmat attól, akinél ez a hatalom van: az ördögtől.
Te pedig összecsúsztatod a kettőt: Thanatosz = halál = öldöklő szellem = ördög eszköze = „utolsó ellenség”. A szerző viszont precíz, te vagy az, aki mindent belezuhogtatsz egy nagy démonos fazékba.
5. Hádész: alvilág, nem „apa-szellem”
Nézzük a Hádészre hozott példáidat.
ApCsel 2:24 – „megoldván a halál fájdalmait/köteleit” Ez Hóseás 13,14 LXX-fordulatának átvétele („a halál fájdalmaiból/ínjából megváltalak…”). A „kötél” megint héber metafora: a halál olyan, mint a magzatot körülvevő fájdalom, kötél, zsinór. Nem egy „láncos Hádész-démon” köteléről van szó, hanem a halál fogságáról – ugyanúgy, ahogy magyarul is mondjuk: „a halál karmaiból mentett meg”.
Jób 17:13–14 – „a Hádésznek mondom: te vagy apám…” Ez a hely a te rendszered tragikomikus félreolvasása. Jób a totális reménytelenséget dramatizálja: ha már csak a sír marad, akkor irónikusan mondhatom a sírnak, hogy „te vagy az apám”, a férgeknek, hogy „ti vagytok anyám és nővérem”. Ez nem teológiai tétel arról, hogy „Hádész egy atyai szellem”, hanem szarkasztikus, keserű költészet. Ha ezt dogmává emeled, akkor következetesen kijelentheted, hogy a férgek is „spirituális anyák és nénik”.
Jób 33:22 – „lelke közelget a Hádészhez, élete a pusztítókhoz” Egyszerű párhuzamos tagmondat: közel a halál, közel a sír. A „pusztítók” (mumitím) nem Thanatosz-angyalka névjegye, hanem összefoglaló szó a pusztulásra, sírra, vészre. Más fordítások: „when his soul draws near the Pit, and his life to those who bring death” – vagyis halálos veszedelem, nem „Hádész-személyzet”.
Józs 2:14 – „a mi lelkünket érje helyettetek a Thanatosz…” A héberben itt szó sincs thanatoszról, hisz az görög: „nafshénu tachatéchem la-mut” – „életünket vetjük oda értetek, hogy meghaljunk, ha elárulunk.” A LXX is „psyche hemon ant’ hymon eis thanaton” – vagyis egyszerűen: „életünkkel kezeskedünk, halálunk árán is”. A „Thanatosz” itt nem démon, hanem az a tény, hogy meghalhatnak, ha megszegik az esküt. Ha ebből te „személyes halál-szellemet” csinálsz, akkor ugyanilyen joggal mondhatnád, hogy a „nap” is angyal, amikor azt írja a Biblia: „nem száll le a nap haragodon”.
1Krón 21:14 – „rábocsátá az Úr a halált Izráelre” A héber: „vajitten JHWH deber beJiszráél…” – az Úr dögvészt bocsátott Izraelre. Igen, a folytatásban van „angyal, aki pusztít” – de az az angyal küldi a csapást, nem a „Thanatosz-szellem”. A LXX az egész pestist thanatosz (halál) szóval jelöli. A kitüntetett cselekvő vagy „angyal az Úrtól”, vagy maga az Úr – nincs „Thanatosz nevű szellem”, ez már a saját kitalációd.
Te azt csinálod, hogy mindenhol, ahol a görög thanatosz a pestis, dögvész, halál szava, ráaggatod az „Öldöklő Szellem” címet, és utólag démonnévvé emeled. Ez kb. olyan, mintha attól, hogy a magyar bibliafordításban szerepel „Vész”, elkezdenél „Vész nevű főangyalról” tanokat gyártani.
7. A Jelenések könyve: apokaliptikus ikon, nem démon-rangsor
Két kulcshelyet hozol:
Jel 6:8 – fakó ló, neve: Halál, és Hádész követi Itt a klasszikus négy lovas egyikét látjuk: háború, éhínség, halál. Ezek egyetemes csapások megszemélyesített képei. A Halál lovasa: tömegmészárlás, pestis, háborús halál. A Hádész, amely „követi”, nem lovas, hanem az alvilág szimbóluma: mindent elnyel, ami meghal. Ha te ebből „Thanatosz-szellemet” és „Hádész-szellemet” csinálsz, akkor ugyanilyen alapon „Éhség-démonról” és „Háború-démonról” is dogmát kellene gyártanod. A Jelenések könyve ikonikus látomásokat mutat, nem „nevesített démon-katalógust”.
Jel 20:14 – „És a halál és a Hádész vetteték a tűz tavába” Na itt válik nyilvánvalóvá, miről van szó. A szöveg maga magyarázza: „Ez a második halál, a tűznek tava.” Vagyis: a halál és a holtak birodalma is megszűnik, véglegesen, többé nincs halál, nincs sír. Ha ez két személyes démon lenne, akkor a „második halál” is két démon személyes annihilációja volna. De a konklúzió pont az, hogy a halálnak mint állapotnak vége. A „tűz tava” ontológiai véglegesség, nem démonok tömegsírja.
8. Hos 13:14 – Pál olvassa, te átírod
Idézed:
„Hóseás 13:14… Hol van a te veszedelmed oh Thanatosz?! Hol van a te romlásod oh Hádesz?!”
Ez a vers az, amit Pál 1Kor 15:55-ben idéz. A héber újfent mávet és seol. A LXX görögül adja: „pou sou, thanate, to dikeion; pou sou, Hade, to kentron?” stb., azaz „hol a te pereid, Halál, hol a te fullánkod, Hádész?”. A próféta itt Isten győzelmét hirdeti: a halál felett, a sír felett, ő a megváltó.
Mit csinálsz te? A költői gúnykérdést dogmatizálod, és azt mondod: ha meg van szólítva, akkor személyes „szellem”. Ez a logika a zsoltárokkal is elbukik: „Tenger, mit háborogsz?” – akkor a tenger is démon? „Hegyek, ugráljatok, mint a kosok” – akkor a hegy „személyes kos-démon”? Ha mindent, amit a Biblia megszemélyesít, angyali vagy démoni lénnyé teszel, akkor percek alatt tele lesz a mennyei birodalmad „Szikla-szellemekkel”, „Köd-szellemekkel” és „Eső-angyalokkal”.
„1. János 3:Mi tudjuk, hogy általmentünk a Thanatosznól az Életbe… Aki nem szereti az ő atyjafiát az Thanatoszban marad.”
János gondolkodásában a halál/élet pólus nem démonológiai kategória, hanem szövetségi/üdvtörténeti: „aki a Fiúban van, életet nyert; aki nincs a Fiúban, nem lát életet”. A „halálban maradni” itt pontosan azt jelenti, amit János evangéliuma mond: „aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36). Ha ezt te úgy fordítod le, hogy „Thanatosz-szellemben marad”, az csak azt mutatja, hogy egyetlen teológiai fogalmad sincs, ahol ne lenne kötelező valami démon vagy szellem odaképzelése.
10. Összegzés: Thanatosz = halál, Hádész = alvilág – a démonos fantáziád a saját terhed
Ha lehántjuk az érzelmi réteget (Róma-fóbiát, pápagyűlöletet, „világi egyház” mantrát), a következő kép marad:
A θάνατος a görögben „halál”, ugyanúgy, ahogy a héber mávet és a latin mors. Absztrakt fogalom, amelyet az Ó- és Újszövetség – igen, néha – megszemélyesít költői képként, de sehol nem nevez meg mint önálló angyalt vagy démont.
A ᾅδης a holtak birodalma, a héber Seol görög megfelelője. Igen, a későbbi latin és magyar hagyomány sokszor „pokollá” keverte, de az eredeti bibliai háttér: semleges alvilág-fogalom. Nincs egyetlen igehely sem, ahol Hádészt mint tudatos démoni személyt kellene imádkozni, félni, vagy démonológiába illeszteni.
Ha az Írás személyhez szól („Halál, hol a te fullánkod?”), az retorikai megszemélyesítés, nem „ontológiai bemutatkozás”.
A Zsid 2,14–15 explicit módon megmondja: nem a halál maga a személyes ellenség, hanem az, „akinél a halál hatalma van: az ördög”. Az ördög valós személyes ellenség; a halál az eszköze és következménye. Te ebből csinálsz két külön céget: Ördög Zrt. és Thanatosz Kft., majd összekavarod a részvényeket.
Ha ezek után azt mondod: „de az Úr Jézus Thanatosz által fogja elpusztítani az Ördögöt, ezért Thanatosz az utolsó ellenség” – akkor valójában azt állítod, hogy Isten egy démonnal győzi le a másik démont. Ez már a legalapvetőbb evangéliumi logikának is ellentmond („hogyan űzheti ki Sátán Sátánt?”).
Szóval nem, nem a „Róma Főpapja által vezetett egyház írásellenes dogmái” teszik semmissé a Thanatosz-démon teóriádat, hanem a puszta szöveg, a görög nyelv és a minimális nyelvérzék. A katolikus, református, evangélikus – sőt, az antikatolikus protestáns – fordítások teljes egyetértésben fordítják: halál, sír, alvilág. Te vagy az egyetlen a teremben, aki lát egy „külön öldöklő szellemet” a betűk mögött.
Ha ebből akarsz hitet építeni, az a te lelki kockázatod. De ne kend rá Jeromosra, Rómára, „három az egyben istenmodellre”. Ez a démonos fanfiction tisztán a te neveden fut.
a) A görög Thanatosz soha nem jelentett „öldöklő szellemet”
„Thanatosz” = halál. Nem démon, nem „ölő szellem”, hanem a halál ténye vagy személyesített alakja. A „pusztító angyal” máshol van (pl. Ex 12). Ha valaki a Thanatoszt „öldöklő szellemnek” fordítja, az legfeljebb saját"
b) Hádész → infernus / inferi – ez sem Jeromos „pokolicége”
A Hádész fogalmilag a holtak birodalma, a héber „seol” megfelelője. A Vulgata különbözőképpen adja vissza (infernus, inferi, pl. Lk 16 a gazdag és Lázár történeténél). Ebből a későbbi nyelvek – köztük a magyar – sokszor „pokol”-t csinálnak.
De csak a Róma Főpapja által vezetett egyház Írás ellenes dogmái szerint nem ölkdöklő szellem Thanatosz a halál ténye csupán.
Az Úr Jézusnak erről más volt a véleménye.
A Kinyilatkoztatások Könyvében(Jelenések) mint pusztítókra utal rájuk.
A 2. Sámuel 22:26-ban együtt említi őket,amikor Hádesz köteleire és Thanatosz tőreire utal:
2.Sám. 2:A Hádesz kötelei vettek körül, és Thanatosz tőrei estek reám.
Pál apostol írja, hogy "Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, aki ama következendőnek kiábrázolása vala"(Róma 5:14)
A Róma 7:5-ben Pál azt is írja: 5. mert amikor a hústestben voltunk, a bűnöknek a törvény által fölébresztett szenvedélyei működtek a tagjainkban, hogy gyümölcsöt érleljenek (hozzanak) Thanatosznak.
Az apostol utal Tanatosz fulánkjára és a Hádesz diadalára.
1. Kor. 15:55 Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?
Az apostol Thanatoszt nagy Thanatosznak nevezi.
2. Kor. 1:Aki ilyen nagy Thanatoszból megszabadított és szabadít minket: akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;
Egyértelműen élő emberekre utal,amikor azt írja, hogy őket már megszabadította az Úr Jézus a nagy Thanatoszból,és abban reménykedett, hogy ezt a jövőben is megteszi majd.
Egyáltalán nem a test meghalásáról ír.
A 2. Kor. 3: 7-ben pedig a Thanatosznak történő szolgálatról ír.
Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt,
A 2. Kor. 4:12-ben az élő Pál önmagára és élő társaira utalva állítja, Hogy Thanatosz bennük munkálkodik.
a 2. Tim. 1:10-ben arról ír, hogy az Úr Jézus megfosztotta Thanatoszt a hatóerejéről.
2. Tim. 1: 10. amely nyilvánvalóvá lett pedig most a mi Megmentőnk, Krisztus Jézusunk megjelenése által, aki hatóerejétől megfosztotta a Thanatoszt, (nap)fényre hozta pedig az életet és halhatatlanságot az örömüzenet (evangélium) által,
Jelenések 1:18.És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a Hádesznek és a Thanatosznak kulcsai.
Kol. 2:15.Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.
A zsidók az írások alapján Tisztában voltak Thanatosz kilétével és egész életükben rettegtek a vele való találkozástól:
Zsid. 2:15És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.
Hóseás 13:14.Megszabadítom őket a Hádesz kezeiből! Megmentem őket a Thanatosztól.Hol van a te veszedelmed oh Thanatosz ?! Hol van a te romlásod oh Hádesz?! Megbánás elrejtetett én előlem.
Az Úr Jézus Thanatosz által fogja elpusztítani az Ördögöt(Diabolosz).
Ezért marad meg, Thanatosz, mint az emberiség utolsó ellenségeként.
Zsidók 2:14 Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy Thanatosz által megsemmisítse azt, akinek Thanatosz erejét birtokolja , tudniillik az Ördögöt(Diabolosz)
Az Apostol leírja, hogy az Úr Jézus Istene és Atyja ,amikor feltámasztotta Jézus testét, hogyan
oldozta el Thanatosz köteleit , hogy az Úr Jézus lelkét is felhozza a Hádeszből.
Apostolok Csel. 2:24.Kit az Isten feltámasztott, a Thanatosz köteleit megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
Jób a Hádeszt atyjának nevezi:
Jób 17:10.Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.11.Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.12.Ha reménykedem is, a Hádesz már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.13.A Hádesznek mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.14.Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?15.Leszáll az majd a Hádesz üregébe, ha a porban nyugszom.
Thanatosz és a Hádesz együtt vannak az Alvilágban.
Jób 33:22.És lelke közelget a Hádeszhez , s élete Thanatosz angyalaihoz.
Jób 33: 22 mikor lelked már közeleg a pusztítóhoz, életed ahhoz, aki azt majd kioltja/Egyszerű fordítás/
Egyértelmű, hogy thanatosz nem a halál tényére, állapotra utal, hanem a Hádeszben lakozó öldöklő
szellemre, aki az Alvilágban őrködik azok leke és szelleme felett, akik oda jutnak.
Józs 2:14.És mondának néki a férfiak: A mi lelkünket érje helyettetek a Thanatosz , ha meg nem jelentitek ezt a mi dolgunkat. És ha nékünk adja az Úr ezt a földet, irgalmasságot és igazságot cselekszünk veled.
Izrael Istene olykor olykor felhozta Thanatoszt az Öldöklőt, hogy megbüntesse engedetlen népét.
1. Krónika 21:14.És rászabadítja azért az Úr Thanatoszt Izráelre; és meghalának Izráel közül hetvenezeren. - Ez esetben a nép halálát Thanatosz az öldöklő szellem idézte elő.
Hasonlóan, mint amikor a Hádesszel együtt fogja Thanatosz öldösni az embereket, még mielőtt Abaddont a harmadik Pusztító szellemet kiengedné az Abüszoszból.
Jelenések 6: 8. és láttam, és lám! egy zöldes fakó ló és aki ült rajta a neve: Thanatosz, és a Hádesz kísérte, és adtak nekik teljhatalmat (felhatalmazást) a föld negyedrészére, hogy öljenek karddal és éhséggel és halállal és a föld vadállatai által,
1. János 3:Mi tudjuk, hogy általmentünk a Thanatosznól az Életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát az Thanatoszban marad.
Végül a Hádesz is és Thanatosz is a tűznek tavába kerülnek.
Jelenések 20:14.A Hádesz pedig és a Thanatosz vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
megint ugyanazt a régi lemezt teszed fel: „hol itt a háromságtan?”, „eltűntek az akták”, „Rimini döntött”, „Filioque-hamisítás”, „két Atya”, „két Krisztus”, „Mária nem Istenszülő”. Ugyanaz a sietős összeollózás, ugyanaz a zűrzavaros kronológia, ugyanaz a nyelvészeti észrevétlenkedés. Menjünk végig rajta, szálanként kihúzva a csomót. Nem fogok finomkodni: amit írsz, történetileg szétesik, teológiailag önellentmondásos, és exegézis helyett rögtönzött mítoszgyártás.
Először is: „Ez igaz, de hol van itt a háromságtan.” Ott, ahol te makacsul nem akarod látni. Nicea nem a „háromarcú szobor” ikonográfiáját fogalmazta meg, hanem a Szentírásból kinövő alapállítást: a Fiú nem teremtmény, hanem „egylényegű az Atyával”. Ez nem lábjegyzet, hanem a trinitárius hit gerince. Ha az Atya Isten, és a Fiú az Atyával azonos istenségű, akkor már nem vagy sem „zsidó-ízű unitarizmusban”, sem ariánus fél-istenségben. A Szentlélekről szóló artikulációt valóban 381-ben bontotta ki az egyház, de a képlet logikája Niceában eldőlt: az istenség nem egyetlen személyre szűkül. Az, hogy te mechanikusan ismételgeted: „a vita csak az egylényegűségről szólt”, nem cáfolja, hanem visszaigazolja: igen, épp a Fiú teljes istenségét szegeltek a helyére. A „hol itt a háromságtan” kérdésed körülbelül olyan, mint a kérdés: „hol itt a kör, ha már felrajzoltátok a sugarát és a középpontját?” – ott, hogy a harmadik elem (a Szentlélek) dogmatikai kifejtése már csak a kész körív végighúzása volt.
Aztán az aktamítosz: „Ezt azonban nem lehet pontosan kideríteni, hisz a niceai zsinat aktái eltűntek.” A krédó szövege nem „eltűnt legenda”, hanem első kézből ismert és a későbbi zsinatokban, liturgiákban hordozott valóság. Az anathémák ismertek (tagadni „hogy volt idő, amikor nem volt”; tagadni, hogy „más lényegű” – mindez nem a képzeleted, hanem a 4. századi ökumenikus visszhang). Ha igaz volna a te összeesküvés-narratívád, hogy „eltűnt, tehát akármi ráfogható”, magad alatt vágod a fát: hiszen akkor a saját homoousios-ellenes mesédet sem tudod semmivel igazolni. A „nincs papír, tehát én döntöm el, mi volt” – ez a JT-szemináriumi szintű retorika nem történetírás.
Jön a Riminum-revizionizmusod: „Amint látod a 359-ben Riminiben összehívott zsinat az arianizmus mellett döntött. Hol volt még ekkor a háromságtan misztériuma?” Hol? Ott, hogy épp azért kellett erőszakolt kompromisszumokat gyártani, mert Nicea állt, és az ariánus párt császári nyomás alatt próbálta megkavarni a vizet. Rimini nem „ortodox dogma”, hanem krízis–epizód: száműzetésekkel, kényszeraláírásokkal, azonnali visszarendeződéssel. A saját idézett lexikon-kivágásod sem azt mondja, amit belemagyarázol: Riminiben „megújították a niceai hitvallást”, Szeleukiában nem fogadták el, a császár pedig kényszerített – majd az arianizmus „lassan veszített népszerűségéből”, és 381-ben Konstantinápoly rendezte a helyzetet. Ennyit a triumfáló „Rimini döntött” mítoszról. A történelem nem a te kedvedért áll meg 359-nél.
A Szentlélekről írtad: „sem 325-ben Niceában, sem 359-ben Riminiben nem foglalkoztak vele”. Nem „nem foglalkoztak”, hanem még nem kellett explicit trinitárius pneumatológiát definiálni. A Szentlélek istenségét – amelyet már a Szentírás isteni cselekvésként, személyes alanyként ad – a makedoniánus viták kényszerítették ki 381-ben. Ez fejlődés, nem kitaláció. A te csúsztatásod, hogy „a három személyes egy Istenről nem létezett zsinati határozat az ediktum előtt”, kényelmes szalmabáb: a zsinat nem teremti a valóságot, hanem elhatárolja az eretnek torzulásoktól. A krisztológiai és pneumatológiai döntések a liturgikus-szentírási hagyomány artikulációi, nem udvari jogalkotás. A „római császár” mantrád itt sem több, mint díszlet a gyanakvásodhoz.
Most a filioque-összevisszaságod. Azt írod: „Anélkül pedig nem létezhetett a három az egyben istenmodell… 589-ben Toledóban utólag belehamisították a ‘filiquke’ szót… 691-ben tiltakoztak az 529-es beszúrás ellen.” Ez kronológiai káosz. A toledói filioque 589-ben spanyol liturgiai betoldás a nicea-konstantinápolyi krédóba (nem „529-es beszúrás”), amely később frank területen terjedt el. A „II. Jusztinián” 691-ben (helyesen: Justinianus II) a Trullói (Quinisext) zsinatot hívta össze, amely a fegyelemről hozott kánonokat – ott nem „a 529-es filioque-beszúrás” ellen tiltakoztak, mert ilyen nem is volt. A filioque-vita érdemi kelet–nyugati fázisa jóval későbbi (Photios korától). De az egész félreértésed csúcsa nem is a dátum: hanem az, hogy a filioque-t úgy állítod be, mint „a Szentszellem az Atyától és az ember Jézustól” származnék. Ez teológiai nonszensz. A filioque az örök isteni eredésre vonatkozik (a Szentlélek az Atyától azonos isteni forrásból „a Fiú által”, illetve nyugaton: „és a Fiútól” – mint egyetlen isteni princípiumtól az Atyával közösen), nem pedig valamiféle időbeli, krisztológiai csatornázásra a „ember Jézusból”. A természetek kommunikációja nem cseréli fel a szentháromsági relációkat. Emberi természetéből Jézus nem „forrása” a Lélek örök eredésének; isteni személyek közti relációról beszélünk. A te mondatod itt leleplező: fogalmad sincs, mi a különbség a „kibocsátás” (ekporeusis), a „küldés” (missio) és az üdvtörténeti adományozás között. Ebből a zűrzavarból pedig sehogy sem lesz „bizonyíték” a háromságtan ellen.
Most a legmeredekebb: „a Szentírás két Atya Istenről tanúskodik… Izrael fiai a Fiú Istent is Atyának szólították… Az csak természetes, hogy Izrael Istene, a Fiú Isten egylényegű az Atyjával… Ellenben az Ember Jézusról nem mondható el, hogy egylényegű lenne az Atyával.” Ez a mondatsor nemcsak téves, hanem egymásnak csapódó tévedések füzére. Először: „két Atya” – a Biblia épp ellenkezőleg kiáltja: „Egy az Isten és mindeneknek Atyja” (Ef 4,6); „Hát nem egy Atyánk van mindnyájunknak?” (Mal 2,10); János prológusa az „egyszülött Fiúról/egyszülött Istenről” beszél, „aki az Atya kebelében van” (Jn 1,18). Az, hogy Izrael Istent Atyának szólíthatja (Jer 3,19), nem azt jelenti, hogy létezne egy „külön Fiú-Isten, akit Atyának neveznek”, és még egy „Istenek Atyja”. Egy Isten Atya – a Fiú Atyja. Másodszor: az „ember Jézus” leválasztása a Fiúról a nesztoriánus képtelenséged gyökere. A katolikus tanítás – Efezus, majd Khalkédón – nem azt mondja, hogy egy „ember Jézus” és egy „Isten Krisztus” mellérendelten kooperálnak, hanem hogy egyetlen isteni személy (a Fiú) két természetben (isteni és emberi) valóságosan, összekeverés nélkül, elválaszthatatlanul létezik. Ezért lehet Mária Theotokosz (Istenszülő): mert akit szül, az nem egy „külön ember-valaki”, hanem a megtestesült isteni Fiú személye. A te „két Krisztus” konstrukciód nem menti a monoteizmust; szétrobbantja a megváltást, elvágja a megtestesülés misztériumát, és hamis „kettősségbe” széthasítja azt, amit az evangélium egy személyben állít: „Az Ige testté lett” (Jn 1,14), „Benne lakik az istenség egész teljessége testileg” (Kol 2,9). „Én nem nevezném Istennek a két-három hónapos csecsemőt!” – idézed Nesztorioszt. Ez téged jellemez, nem az evangéliumot: a te képtelenséged az, hogy nem bírod elhinni, hogy a Fiú személye már az anyaméhben is ugyanaz a ki mondhatatlan isteni „Ki”. Ha a Fiú nem az, aki megszületik, akkor nem Isten vére vált meg bennünket (ApCsel 20,28), és Jézus Krisztus nem „Emmánuel” (Mt 1,23), hanem egy ember mellé állított isteni társ. Ez pedig a kereszténység felmondása.
A „Mária nem Istenszülő, csak Krisztusszülő” mantrád itt végleg elhasal. „Khrisztosszülő” – micsoda ügyes kísérlet arra, hogy a „Krisztus” szót elválaszd attól a személytől, aki a Názáreti Jézus. A Biblia szerint a „Krisztus” nem egy külön „isteni entitás”, aki „az ember Jézusban lakik”. A „Krisztus” a Fiú megtestesült személyes neve és tisztsége Jézusban. Mária „Isten anyja” annyit jelent: akit hordozott, az isteni Fiú egyetlen személye. Ez nem azt jelenti, hogy Mária az isteni természet eredete volna (képtelenség), hanem hogy a Fiú személye tőle vette az emberi természetet. Ha ezt nem fogadod el, a megváltás esik szét: nem Isten szenvedett és halt meg értünk emberi természetében, hanem valami isteni „lakó” időnként „használta” az embert Jézust. Ez a teológiád. Ezt ítélte el az egyház – jogosan.
Az „ember Jézus” preegzisztenciájáról odavetett félmondataid („i. sz. kezdete előtt, mégpedig emberként”) önleleplező bakicsomag. Egyszerre mondod, hogy az „ember Jézus” nem lehet egylényegű az Atyával, mert ő „csak” ember; majd eljátszol azzal az abszurd ötlettel, hogy az „ember Jézus” az idő kezdete előtt emberként létezett. Ezt még a tanításod sem bírja el. A Szentírás szerint az Ige (a Fiú) volt „kezdetben Istennél, és Isten volt az Ige”; az „ember” természetet „felvette”, „testté lett”, „asszonytól született” (Gal 4,4). A te mondatod egyszerre tagadja és feltételezi a megtestesülést – úgy, hogy közben teljesen félreérti.
Vissza a „császár” lemezre. Azt ismételgeted, hogy „a niceai zsinatot nem a Szent Szellem, hanem Róma istentelen császára hívta össze”. Ez a gyanúsítgatás a történeti tudatlanság és az ideológiai reflex keveréke. A zsinatot az hívja össze, akinek politikai eszköze van rá – ez a 4. században a császár. Amitől egy zsinat ökumenikus és kötelező, az nem a meghívó személye, hanem a sensus Ecclesiae, a püspöki testület döntése, a hagyományhoz való hűség és az egyetemes recepció. Ugyanazon logika szerint bármelyik apostoli zsinatot is kidobhatnád, ha tetszene hozzá gyártani egy elég sötét hátteret. De te szelektíven szeretsz gyanakodni: ha az ediktum neked tetszik, lobogtatod; ha nem tetszik, „császári erőszak”.
Nem mehetek el szó nélkül a stílus mellett sem. „Sátántól megszállott tévtanítók”, „háromarcú isten”, „khrisztosz nélküli császár”, „baromság” – ezek nem érvek. Ezek olcsó jelzők, amelyek az érvelés helyére kerülnek, amikor kifogy a muníció. Ráadásul következetlenül bánsz velük: a pápát, akit gyűlölsz, „csak császár kegyence”, a pátriárkát, akire hivatkozol (Nesztoriosz), ugyanúgy császári kinevezett – de ő nálad hirtelen „bölcsen elszakadó”. Nem a császári befolyással van bajod; azzal van bajod, ha valami nem fér bele a henoteista-nesztoriánus magánrendszeredbe.
Végül a lényeg. A te rendszered szerint: van egy „Istenek Atyja”, van egy „Fiú-Isten”, akit Izrael Atyának nevez, és van egy „ember Jézus”, akiben a „Fiú-Isten” lakik; a Lélek pedig nem a Szentháromságon belüli örök relációban ered, hanem maximum „küldésként” kapcsolódik, semmiképp sem „az ember Jézustól”. Ez a séma nem a bibliai monoteizmus megtisztítása; ez egy házi panteon. A katolikus hit ezzel szemben: egy Isten lényege, három isteni személy; a Fiú egylényegű az Atyával (Nicea), a Szentlélek Úr és éltető, a Fiúval együtt imádandó és dicsőítendő (Konstantinápoly); a Fiú egyetlen isteni személy, aki valóságos emberré lett (Efezus–Khalkédón); Mária Theotokosz, mert akit szült, az a megtestesült Isten Fia; a Lélek öröktől az Atyától (és nyugaton: az Atyától és a Fiútól) ered, nem „az ember Jézusból”, hanem a Fiú örök isteni személyes relációjában. Ez az a szerkezet, amely a Szentírás egészét (Jn 1; Jn 20,28; Kol 1; Kol 2,9; Zsid 1), a liturgiát, a hitvallást összefogja. A te konstrukciód itt törik szét minden ponton, és ezért kell hozzá minduntalan a „császár”, a „hamisítás”, a „máglya” – mert a belső koherencia helyére külső vádakat raksz.
Összefoglalom neked, egyenesen és kertelés nélkül. Nicea nem a téged zavaró szó – „háromság” – kimondásával, hanem a Fiú istenségének megbonthatatlan kimondásával tette visszavonhatatlanná a trinitárius hit magvát. Rimini nem cáfolat, hanem válságtünet, amelyből az egyház kijózanodott. A „két Atya” és „két Krisztus” szöveg nálad nem bátor biblicizmus, hanem szimpla exegézisbaleset. A filioque-kronológiád hibás, a fogalomhasználatod zavaros. A Theotokosz elutasítása nem tisztelet Isten felé, hanem a megtestesülés tagadása. És a retorikád – amellyel „Sátánnal megszállottakat” kiáltasz bárkire, aki nem hajlandó a saját barkács-pantheonod előtt fejet hajtani – nem erő, hanem póz.
Nem várom, hogy egyetlen válasz letörje a haragodat a katolikus hagyomány ellen. De azt elvárom, hogy ha vitázol, legalább a tényekhez és a fogalmakhoz hű maradj. Amíg „eltűnt aktákkal”, „császári hamisítással”, „két Atya-Isten” fantáziával, „ember Jézus előtti emberi létezésével”, „Mária nem Theotokosz” mantrával operálsz, addig nem a Szentháromság tanát cáfolod – önnön konstrukciód tarthatatlanságát leplezed. A Szentírás, a hitvallások és az egyházatyák vállvetve állnak azzal szemben, amit te „baromságnak” nevezel – félek, itt most a tükör mutat igazat: az a „baromság” a te zavaros rendszered, nem a keresztény hit rendje.
Ha komolyan gondolod a vitát, kezd el itt: egy Isten, az Atya; egy Úr, Jézus Krisztus – nem alárendelt teremtmény, hanem az Atyával egylényegű Fiú; és a Szentlélek, aki Úr és éltető. Innen indul a keresztény vallás. Minden más – a te „két Atyád” és „két Krisztusod” – csak zaj.
a) Nicea krisztológiát definiál – a Szentháromság magva
Nicea központi állítása: a Fiú „homoousios tō Patri” – „egylényegű az Atyával”. Ezt a szófordulatot te is jól ismered, csak épp úgy teszel, mintha nem hallanád.
Ez annyit jelent: – a Fiú nem teremtmény, nem aionnyi távolságra levő másodrangú lény, – hanem ugyanabban az isteni lényegben részesül, mint az Atya.
Ha van Atya – Isten, és van vele egylényegű Fiú – Isten, akkor már nem vagy sem zsidó-ízű unitarizmusban, sem ariánus félisten-rendszerben. A Szentlélek személyével kapcsolatos részletek valóban később tisztázódnak (Konstantinápoly 381), de a trinitárius hit magja – a Fiú teljes istensége – már Niceában kimondva ott van.
Hiába tekint úgy visszamenőleg,a Római Egyház a Niceai zsinaton állítólag elhangzott azon kijelentés
alapján ,hogy a fiú egylényegű az atyával, mint a trinitáriátus hit magvára,ha a niceai zsinaton a trinitárius kérdés fel sem merült.
A trinitárius hitvallás jóval később lett megfogalmazva.Hogy megalapozott legyen változtatott a római császár által létrehozott egyház azon korábbi álláspontján is, miszerint a Szentszellem az Atyától.
származik. A Szentírásnak ellentmondó azon hitvallás, miszerint a Szentszellem az Atya Istentől és az ember Jézustól származott volna csak évszázadokkal niceai zsinat határozata után lett kiatalálva.
Anélkül pedig nem létezhetett a három az egyben istenmodell.
Habár az 529-es Justinianus-i Törvényben már a szentháromság tagadókat halállal büntetteti,még mindig nem támasztotta alá zsinati határozat a római császárok háromarcú istenének létjogosultságát. Ahhoz, hogy a háromarcú istenmodellt visszamenőleg igazolják az 589-ben megtartott Toledoi Zsinaton a niceai - konstantinápolyi közzsinaton megállapított hitvallásba
emgpróbálták utólag belehamisítani a "filiquke" szót ,amelylel a latin egyház annak a tanításnak
kívánt kifejezést adni,hogy a szentháromságnak a harmadik személye a Szentszellem az Atyától és a Fiútól(Jézus) öröktől fogva származik.
Nos ezt a baromságot a keleti egyházak képviselői nem voltak hajlandóak elfogadni,ezért a II.Jusztinián császár által 691 .szeptember elsejére összehívott zsinaton tiltakoztak a niceai-konstantinápolyi zsinat határozatába 529-ben történő beszúrás ellen.
Ami pedig az Atya és a Fiú egylényegűségének a kérdését illeti , előbb az Atya és a Fiú személyét kell
beazonosítani a kérdés megválaszolásához. Tudniillik az Szentírás két Atya isten létezéséről tanúskodik.
Egyik az az Istent akinek a kebelében az Ige Isten volt kezdetben, és akitől az Ige Isten született.
Az Ige Isten és az Isten fiak Atyjáról van szó.
Ellenben Izrael Fiai a Fiú Istent is Atyának szólították. Azt az Istent aki az ember Jézus testében lakozott.
Az csak természetes, hogy Izrael Istene, a Fiú Isten egylényegű az Atyjával,akiből származik.
Ellenben az Ember Jézus, habár fiú, mivel az az istenek Atyjától süketett, ahogyan Izrael Istene a Fiú Isten,hanem i.sz kezdete előtt, mégpedig emberként, így róla nem mondható el, hogy egylényegű
lenen az Atyával. Sőt az sem mondható el az ember Jézusról, hogy tőle származik a Szent Szellem,
hisz a Szent szellem már azelőtt létezett, mielőtt az ember Jézus megszületett.
Nesztoriosz - aki nem sokkal azután született,miután a három császár ediktum által próbálta ráerőlteni 380-ban Róma háromarcú istenét a keresztényekre - nem győzte hangsúlyozni, hogy két
Krisztus létezik, az ember és az Isten. Az egyik Izrael Istene személyében ,aki az istenek között a Felkent, a másik pedig az ember Jézus személyében, aki az emberek közül lett felkent.
Ellenben a Sátántól megszállott tévtanítók nem akartak erről tudomást venni.
Nesztoriusz az szír származású volt és 428-tól 431-ig Konstantinápoly pátriárkája volt.
Ős sem tartozott ugyan Isten Ekklésziájához, miután II. Theodisziusz császár kinevezte pátriárkának,
de abban a kérdésben - miszerint két Khrisztosz létezik, az egyik az Isten, a másik az ember Jézus- nem tévedett.
Miután Máriát határozottan khrisztosszülőnek és nem istenszülőnek nevezte, eretnekséggel vádolták meg - megjegyzem igaztalanul, hisz az Evangéliumok szerint Mária valóban nem volt istenszülő.
430-ban maga Nesztoriosz két levelet küldött a pápának, amelyekben kifejtette nézeteit. De Celesztin pápa nem neki, hanem Kürillosznak adott igazat, Nesztoriosz leveleit pedig istenkáromlásnak minősítette, s kiközösítette Nesztorioszt.
A kérdés tisztázására egyetemes zsinatot hívtak össze (Epheszoszi zsinat – 431).
Kürillosz hevesen támadta Nesztorioszt, beszédébe bele akarta zavarni, hogy minél előbb bebizonyosodjon az, hogy ellenfele téves nézeteket vall. Nesztoriosz úgy próbált véget vetni a vitának, hogy azt mondta: "Mondjátok hát Istenszülőnek Máriát, és legyen már vége a féltékenykedésnek." Nesztoriosz az ellene felhozott további vádakra nem reagált, csupán annyit válaszolt: "Én nem nevezném Istennek a két-három hónapos csecsemőt! Ezért én tiszta vagyok a ti véretektől. Mostantól fogva nem megyek többé hozzátok." – ezután elvonult a hozzá csatlakozott püspökökkel.
Nesztoriosz bölcsen tette, hogy elszakadt azoktól, akik a római pápával az élen istenszülőnek nevezték Máriát és az ember Jézust istennek tartották, akitől a Szentszellemet is származtatni kezdték ezután.
Nicea központi állítása: a Fiú „homoousios tō Patri” – „egylényegű az Atyával”. Ezt a szófordulatot te is jól ismered, csak épp úgy teszel, mintha nem hallanád."
Ez igaz,de hol van itt a háromságtan.
A vita arról szólt, hogy egylényegű-e a Fiú az Atyával és nem azt írta le, hogy van egy háromszemélyes isten.
Mellesleg mindegy, hogy mit mondott ki a római császár ezzel kapcsolatban,a Szentírással
ellentétes az állítás abban az Istenben ha a Fiún az ember Jézust értették.
Ezt azonban nem lehet pontosan kideríteni, hisz a niceai zsinat aktái eltűntek.
Tudniillik akár lehetett volna igaz is az állítás, hogy a Fiú egylényegű az Atyával,abban az esetben,
ha a Fiút a Felkent Istennel az Igével azonosítjuk be, azzal a Fiú Istennel,aki a Jézus testében lakozott,
és akit Izrael fiai Atyjuknak nevezhettek Istenük beleegyezésével:
Jeremiás 3:19.Azt mondám ugyanis magamban: Miképpen tegyelek téged a fiak közé, és adjam néked a kivánatos földet, a pogányok seregének drága örökségét? És azt végezém: Hívj engem atyámnak, és ne pártolj el tőlem!
Attól függetlenül, hogy a niceai zsinatot nem a Szent Szellem, hanem róma istentelen és khrisztosz nélküli császára hívta össze - így azon khrisztosz szentjei nem vettek rész - továbbra is állítom,
hogy a niceai zsinat nem fogalmazta meg a háromság istenről szóló hitvallást.
Nem is ez volt a fő témája a zsinatnak,ami miatt összehívták.
Ha a Niceai zsinat megfogalmazta volna a háromság istenről szóló hitvallást, akkor nem lett
volna szükség 359-ben összehívni a birodalmi zsinatot Riminiben.
Riminiben a Ny-i, Szeleukiában a K-i pp-ök részvételével össze is ült. Egység nem született: Riminiben kb. 400 pp. megújította a niceai hitvallást, amit Szeleukiában ismét nem fogadtak el. Ekkor a cs. száműzetés terhe mellett megparancsolta, hogy minden pp. írja alá az ariánus hitvallást. - Julianus Apostata cs. (ur. 361-363) föloldotta a száműzetést, mert az így támadt belső ellentéttel akarta fölmorzsolni a kerséget. Az →arianizmus azonban lassan veszített népszerűségéből, ugyanakkor fölmerült a →makedonianizmus Szentlélek elleni eretneksége. Theodosius cs. (ur. 379-395) ezért zsin-ot hívott össze, ez lett a ~. Csak K-i pp-ök vettek rajta részt, a Ny-iak már korábban, tavasszal Riminiben tartottak zsin-ot. Damasus p. (ur. 366-384) nem küldött képviselőket, egyetemes jellegét is csak később, a →kalkedoni zsinat ismerte el. Hitvallása a →nicea-konstantinápolyi hitvallás. Kánonjai: ÓÍ V:338. (ford. Erdő Péter) - II. 553. máj. 5.-jún. 2.: az 5. egyetemes zsinat.
az a szép az írásodban, hogy még akkor is rádcáfol, amikor épp engem akarsz cáfolni. Idézed a Katolikus Lexikont, idézed Theodosius ediktumát, idézed Niceát, Kalkedónt – csak épp azt nem veszed észre, hogy amit belőlük kiemelsz, az nem a saját „három az egyben kamuisten” narratívádat támasztja alá, hanem az enyémet. Menjünk végig nyugodtan, pontról pontra.
Nem foglak lebutázni, nem foglak „Sátán fajzatának” nevezni – azt meghagyom neked kedvenc szófordulatnak. De szét fogom szedni, amit írsz, mert kronológiában, dogmatörténetben, forrásolvasásban és sima logikában is lyukas, mint a svájci sajt.
1. „Nicea nem fogalmazta meg a háromság istenről szóló hitvallást” – ez így egyszerűen hamis
Azt mondod:
„A Niceai zsinat nem fogalmazta meg a háromság istenről szóló hitvallást. Ha megfogalmazta volna, nem kellett volna 359-ben Riminiben birodalmi zsinat…”
Három dolgot keversz össze:
Mit mondott valójában Nicea 325-ben?
Mit jelent az, hogy „trinitárius” hitvallás?
Az, hogy később is vannak viták, azt jelenti-e, hogy a korábbi döntés nem létezett?
a) Nicea krisztológiát definiál – a Szentháromság magva
Nicea központi állítása: a Fiú „homoousios tō Patri” – „egylényegű az Atyával”. Ezt a szófordulatot te is jól ismered, csak épp úgy teszel, mintha nem hallanád.
Ez annyit jelent: – a Fiú nem teremtmény, nem aionnyi távolságra levő másodrangú lény, – hanem ugyanabban az isteni lényegben részesül, mint az Atya.
Ha van Atya – Isten, és van vele egylényegű Fiú – Isten, akkor már nem vagy sem zsidó-ízű unitarizmusban, sem ariánus félisten-rendszerben. A Szentlélek személyével kapcsolatos részletek valóban később tisztázódnak (Konstantinápoly 381), de a trinitárius hit magja – a Fiú teljes istensége – már Niceában kimondva ott van.
b) Az, hogy 359-ben Riminiben ariánus nyomás alatt születik egy kompromisszumos hitvallás, nem bizonyítja, hogy Nicea „nem létezett”
Rimini–Szeleukeia epizód: a birodalom tele van ariánus nyomással, császári manipulációval; igen, Jerome írja a híres mondatot: „az egész világ sóhajtott, és csodálkozott, hogy ariánussá lett”. Ez a káosz ténye. De ebből nem következik, hogy:
- Nicea döntése ne létezett volna, vagy
- a Fiú egylényegűségét ne mondták volna ki.
Pont fordítva: Rimini azért kellett, mert Nicea létezett, és az ariánusok – császári támogatással – próbálták felülírni. Az, hogy egy dogmát 30–40 évig hevesen támadnak, nem bizonyítja, hogy nincs, hanem, hogy épp van, és nem tetszik a másik tábornak.
Ha az lenne az érv, hogy „mivel voltak még viták, ezért a dogma nem létezett”, akkor Pál apostol korában a keresztény tanítás sem létezett, mert Galáciában, Korinthusban, Kolossében eretnekek kavartak. Abszurd.
c) A Konstantinápolyi zsinat (381) nem „új vallást” hoz, hanem Niceát erősíti meg és pneumatológiailag kibontja
A Katolikus Lexikon, amit idézel, pontosan ezt mondja: a 381-es zsinat hitvallása az ún. „nicea-konstantinápolyi hitvallás”: vagyis Konstantinápoly Niceához csatlakozik, nem helyette lép életbe.
Az, hogy Damasus nem küldött követeket, és hogy a nyugati recepció folyamata időt igényelt, dogmatörténeti technika. Attól még a tény: 325-ben a Fiú istensége, 381-ben a Szentlélek istensége is explicit módon ugyanannak az egy Istennek az életébe van beemelve. Ez az, amit trinitárius hitnek nevezünk.
Te tehát úgy próbálod beállítani, mintha Niceában semmi nem dőlt volna el, aztán Riminiben az ariánusok győztek volna, majd valami Damasus–Jeromos kis klikk a háttérben „összehozta” a háromságot, amit csak később fogadnak el. Ez regény, nem történettudomány.
2. „359-ben minden püspök aláírta az ariánus hitvallást, Róma hivatalos hite Ariuszé volt Damazusig” – ez durva csúsztatás
Idézed:
„359-ben a császár parancsára minden püspök aláírta az ariánus hitvallást… I. Damáznál választásáig a Római Egyház hivatalos hitvallása az áriusz által képviselt hitvallás volt.”
Ezt két szinten kell szétbontani:
Történeti: tényleg „minden püspök” aláírt-e?
Tanbeli: a Római Egyház hivatalos hite lett-e Ariusz tantétele?
a) „Minden püspök” – retorikai túlzás
Riminiben és Szeleukiában rengeteg püspök kompromisszumos homoiusios/homoios-formulát írt alá császári nyomásra, félrevezetve, erőszak alatt, félreértelmezett terminusokkal. Ez tragikus – de nem jelenti azt, hogy mindenki meggyőződésből ariánus lett volna.
Athanasius, Hilarius Pictaviensis, a kappadókiai atyák küzdelme, levelezései épp arról szólnak, hogyan próbálnak zavaros formulák mögül visszatérni a Nicene-hez.
Te a legsötétebb pillanatot felnagyítod, és beállítod „hivatalos hitnek”, mintha az egyház dogmatikai önazonossága az éppen aktuális császári diktátum lenne. Ez durva leegyszerűsítés – tipikus ex-JT „államegyház = Sátán” reflex.
b) Róma soha nem fogadta el Arius rendszerét mint hivatalos hitet
A tények:
- Julius pápa (337–352) Athanasius pártján áll, nem az ariánusokén.
- Liberius pápa (352–366) száműzetésbe kerül, mert nem akarja aláírni a császár által erőltetett anti-atanasziánus formulát. Hogy száműzetésben nyomás alatt végül aláírt-e egy lágyabb, kétértelmű hitvallást, azon a történészek vitáznak – de ettől még Róma hitéhez való tartozása nem lesz „Arius hitvallása”.
- Damasus (366–384) már egyértelműen Nicene-párti, és az ő pápasága idején születik meg Theodosius 380-as ediktuma, amit te is idézel, és amely kifejezetten Damasus és alexandriai Péter hitét teszi imperial-standarddá.
Az ediktum szerint a követendő ortodox hit Damasus római püspök és Péter alexandriai püspök hite. Vagyis a császár nem Arius, hanem két pro-nicene püspök hitét teszi normává.
Amikor tehát azt mondod, hogy „a Római Egyház hivatalos hitvallása Ariuszé volt Damazusig”, egyszerűen szembemész az általad idézett történelmi forrással.
3. „Damasus Jeromost olyan evangélium-fordításra bízta meg, amely még nem létező háromság dogmához igazodik” – időrend, görög szöveg és józan ész ellen
Kijelented:
„I. Damáz még akkor utasította Jeromost, hogy készítsen a négy evangéliumról olyan latin fordítást, amely igazodik az egyház dogmáihoz, amikor még a háromság isten hitvallását egyetemes zsinati határozat nem fogalmazta meg.”
Három probléma.
a) Időrend: a lex orandi, lex credendi már régen trinitárius, mire Jeromos tollat fog
Mielőtt Jeromos 382 körül elkezdi a latin evangéliumok revízióját, már létezik:
- Nicea (325)
- egész Athanasius-i és Ny-i pro-nicene harc
- a liturgiák trinitárius doxológiái („Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek”)
- a hitvallásformák, amelyekből a nicea–konstantinápolyi krédó kinő.
Az, hogy Konstantinápoly ökomenikus jellegének formalizált elismerése későbbi, mint Jeromos munkája, egy dolog; az, hogy az egyház de facto pro-nicene és trinitárius hittartalma létezik, egy másik. A dogma nem attól igaz, hogy a zsinat rányomta a pecsétet, hanem azért pecsételik meg, mert már az apostoli hagyományban és az egyház imádságában benne él.
b) Görög szöveg: az evangéliumok már Jeromos előtt is „túl trinitáriusak” a te ízlésednek
Ha a vád az, hogy Jeromos dolga az volt, hogy „az evangéliumokhoz igazítsa az egyház dogmáját”, akkor felteszem a kellemetlen kérdést:
a görög szöveggel mit csinálsz, ahol Jeromos még a szomszédban sincs?
- Jn 1,1: „καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος” – „és Isten volt az Ige”.
- Jn 20,28: Tamás Jézusnak: „Én Uram és én Istenem”.
- Tit 2,13: „a mi nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését” (nagy Isten = Jézus).
- Zsid 1,8: „A Fiúról pedig: a te trónod, ó Isten, örökkön örökké…”
Ez mind görög Újszövetség, Jeromos előtt, Róma előtt, Damasus előtt. Ha azt állítod, hogy Jeromos fordítása miatt tűnik úgy, mintha Jézust Istenként imádnák, akkor:
- vagy be kell vallanod, hogy a görög kéziratokat is hamisnak tartod,
- vagy el kell fogadnod, hogy az evangelisták maga a Szentírás Krisztusról isteni címekkel beszél.
Te nem Jeromossal vitatkozol, hanem Jn, Pál, Zsidókhoz írt levél ismeretlen szerzője ellen. Jeromos maximum hűségesen visszaadta azt, amit ők már kijelentettek.
c) A „dogmákhoz igazított fordítás” toposza önleleplező
Ha minden olyan fordítás „hamisítás”, amely egy már létező dogma nyelvén szólal meg, akkor:
- a te kedvenc fordításaid is gyanúsak lesznek, mert a saját, antitrinitárius és henoteista rendszeredet tükrözik,
- minden egyház minden fordítása „csak dogmatikus belemagyarázás” lesz,
- és a végén marad a saját privát fordításod, amit senki más nem hagyott jóvá.
Ez pont az az individualista, „én és a Bibliám mindenki ellen” attitűd, amit a JT-nél megtanultál – csak most nem Brooklyn, hanem a saját oldalad lesz a fókuszpont.
Hosszú anekdotát adsz Liberiusról, Damasusról, Jeromos ifjúkori kicsapongásáról, arról, hogyan „asszonyok pénzéből” épült kolostor, vérfürdő Rómában, stb.
Ezeket három szóval el lehet intézni:
Történelmi tények – részben igazak, részben torzak,
Dogmatikai relevancia – nulla,
Önellentmondás – ordító.
a) Igen, a 4. században volt csúnya belső harc Rómában. És?
- Damasus megválasztásakor véres utcai harcok, ellenpápa (Ursinus), császári beavatkozás: igen, ez történt.
- Az ókori kereszténység – főleg Konstantin után – belesodródott a birodalmi struktúrákba. Ez tragikus? Sokszor igen. Bűn? Sokszor igen. Dogmát dönt le? Nem.
Ha a tanítás igazságát az alapján mérnénk, hogy az adott időszak egyházi vezetői mennyire voltak erkölcsösek és mennyire erőszakosak, akkor Pál gyülekezetei is elbuknának, Dávid király is, Salamon is, Mózes is (gyilkosság), Péter is (Jézus megtagadása). Mégsem mondod, hogy a Sínai-szövetség „kamu”, mert az aláíró egy gyilkos.
b) Jeromos ifjúkori kicsapongása után aszkéta lett – ez a megtérés, nem „bizonyíték a hamisításra”
Te hosszan elmeséled, hogyan szeretett „szórakozni”, majd megkeresztelkedett, majd Palesztinába ment, kolostort alapított. Ezt úgy adod elő, mintha lelepleztél volna valami botrányt. Valójában:
- Jeromos maga ír a kísértéseiről, a vágyak elleni harcáról;
- aszketikus élete, bibliafordító munkája, komoly önfegyelme ismertek;
- a „világi életből megtérő, majd aszkétává váló” minta pont ugyanaz, amit az Újszövetség állít pozitív példaként (Pál, Mária Magdolna, stb.).
Tehát amit te „ellenbizonyítéknak” tekintesz, az valójában a klasszikus bűn → megtérés → szentség ív. Ezt persze könnyebb elintézni egy „kicsapongó életű” jelzővel, mint komolyan venni.
c) Ha a császári befolyás automatikusan érvénytelenít, akkor se Nicea, se semmilyen zsinat nem marad
Sokszor leírod: császár hívta össze a zsinatot, császár akart ilyen-olyan döntéseket. Igen, az ókori egyház és a birodalom kapcsolata ambivalens: amikor kereszténnyé vált az uralkodó, onnantól ő hívta össze a nagy zsinatokat. De:
- az, hogy ki hívja össze, nem azonos azzal, hogy ki határozza meg a dogma tartalmát;
- számtalan esetben az egyház ellenállt a császárnak (Athanasius, Ambrus, stb.);
- ha a császár jelenléte automatikusan „sátánizálja” a zsinatot, akkor Niceát is ki kell dobnod, hiszen azt is császár hívta össze.
A te logikád: ahol császár van, ott biztos korrupció, tehát mindent érvénytelenít. Ez egy anarchikus reflex, nem történész-olvasat.
5. Thanatosz, Hádész, „pokol” – Jeromos, a Vulgata és a magyar fordítások
Ezt írod:
„Jeromos fordításának köszönhető, hogy Thanatoszból öldöklő szellemből halálállapot lett, Hádészből pedig Pokol a magyar bibliafordításokban.”
Ez már egyszerűen nyelvi zűrzavar.
a) A görög Thanatosz soha nem jelentett „öldöklő szellemet”
„Thanatosz” = halál. Nem démon, nem „ölő szellem”, hanem a halál ténye vagy személyesített alakja. A „pusztító angyal” máshol van (pl. Ex 12). Ha valaki a Thanatoszt „öldöklő szellemnek” fordítja, az legfeljebb saját kreativitását éli ki, nem a klasszikus görög jelentést veszi komolyan.
Jeromos „mortem” et „mors”-t ír. Ez a normális latin fordítás.
b) Hádész → infernus / inferi – ez sem Jeromos „pokolicége”
A Hádész fogalmilag a holtak birodalma, a héber „seol” megfelelője. A Vulgata különbözőképpen adja vissza (infernus, inferi, pl. Lk 16 a gazdag és Lázár történeténél). Ebből a későbbi nyelvek – köztük a magyar – sokszor „pokol”-t csinálnak. Ez:
részben a nyelvi hagyomány természetes fejlődése (a „pokol” tágabb értelemben a halottak tartózkodási helye),
részben valóban teológiai rövidítés.
De hogy ennek Jeromos lenne a gonosz zsenije, aki a görög „Hādēs”-t varázsütésre egy római katolikus „pokolná”- torzítja, az nonszensz. A magyar fordítók a 16–17. században döntöttek így – nem Jeromos diktálta nekik a magyar lexikát, Palesztinából.
c) „Az Evangéliumokból az tűnik ki, mintha az ember Jézust istenként imádták volna” – igen, mert így van
Ez a mondatod annyira őszinte, hogy fáj:
„…az Evangéliumokból az tűnik ki, mintha az ember Jézust istenként imádták volna.”
Pontosan. Mert imádták. A görög „proskyneō” Jézusra alkalmazva – többször. A vakon született meggyógyítása után (Jn 9), a feltámadt Jézus lábaihoz boruló asszonyok (Mt 28,9), Tamás „Én Uram és én Istenem” felkiáltása – mind-mind imádó hódolat.
Nem Jeromos tette bele az evangéliumba. Ott volt, mielőtt a latin Vulgata megszületett volna. Ha zavar, hogy az evangéliumokból úgy tűnik, mintha Jézust Istenként imádták volna, akkor veled nem Jeromos, hanem az Újszövetség áll szemben.
6. „Három az egyben isten a római háromarcú isten mintájára” – a szokásos paganizmus-mítosz
Kijelented:
„…szükség volt, hogy a három az egyben istent Róma háromarcú istenének mintájára állítsák össze… hamarosan ellepték az egyház templomait az Atya, Fiú és Szentlélek nevet viselő háromarcú szobrok…”
Ez a tipikusan bulváros „a Szentháromság Janusról származik” típusú mendemonda.
a) A trinitárius dogma évszázadokkal korábbi, mint bármilyen háromarcú trinitás-ábrázolás
- A Fiú istenségéről szóló viták a 2–3. századtól forrnak (Origenész, Tertullianus – aki egyébként használja a „Trinitas” szót).
- Nicea 325, Konstantinápoly 381 – mind a Szentírás alapján próbálják artikulálni, hogyan lehet egyszerre egy Isten és mégis Atya–Fiú–Lélek különbsége.
- A háromarcú trinitás-képek késő-középkori ikonográfiai kísérletek, amelyeket a Katolikus Egyház is sokszor helytelenített (a „háromarcú fejet” több jegyzőkönyv tiltja).
Tehát a valós sorrend: Biblia → teológiai reflexió → dogma → liturgia → művészet. Nem: „római háromarcú szobor → Jeromos és Damasus kitalál egy dogmát, hogy passzoljon”.
b) Ha formális hasonlóság = eredet, akkor Jézus és Mithras is egy kategória
Ez az érvelés ugyanaz a vonal, mint „karácsony = Mithras, húsvét = pogány tavaszünnep, kereszt = egyiptomi ank, stb.”. Formális hasonlóságból származtatod az eredetet.
De:
- A Szentháromság-tan tartalmilag olyat állít (egy lényeg – három személy), amit semmilyen antik pogány rendszer nem fogalmaz meg így.
- A háromarcúság ábrázolása maximum egy primitív vizuális kísérlet, hogy kifejezze: egy fej – három arc. Ez utólagos művészeti formula, nem dogmaforrás.
Ha a dogmát művészeti analógia alapján akarod elkaszálni, akkor ugyanígy elkaszálhatod az inkarnációt is, mert „hősisten leszáll a földre” rengeteg mítoszban van. Mégsem mondod, hogy Jézus = Herkules.
7. Róma primátusa, Péter utóda, „hatalom akarása” – a saját linkeddel szúrod szíven magad
Hosszasan idézed az ujexodus.hu „A hatalom akarása” cikkét, hogy bizonyítsd:
- Damasus volt az első, aki „Péter utódának” nevezte magát;
- Siricius császári stílust vett át;
- Bonifác, Leó tovább építette a primátust;
- Khalkedón 28. kánonja Konstantinápolynak is primátus-szerű jogokat ad;
- ergo a pápai primátus tisztán hatalomvágy, császári ediktum, nem evangéliumi.
Észre sem veszed, hogy az általad idézett anyag három dolgot is bizonyít, ami nekem kedvez:
a) A primátus létezett – azon vitáztak, hogyan kell gyakorolni
Nicea 6. kánonja:
- elismeri Róma hagyományos elsőbbségét,
- ennek mintájára rendezi Alexandria és Antiochia nagyobb jogköreit.
Tehát már 325-ben is:
- létezik római tiszteletbeli és gyakorlati primátus,
- ezzel analógiára épül fel a patriarchális rendszer.
Khalkedón 451: – Konstantinápolyt „Róma után” illeti meg második hely, mert „új Róma”.
Ez nem „Róma bukása”, hanem az, hogy a Kelet a saját birodalmi fővárosát is feljebb szeretné tolni. Vagyis: primátusról beszélni ekkor már common sense – a vita azon megy, hogy kié a kupica.
b) Theodosius 380-as ediktuma, amit idézel, Damasus és Péter alexandriai püspök hitét teszi normává
Ez is a te szövegedben szerepel: a császár így fogalmaz:
- az a hit a normatív, amelyet Damasus Rómában és Péter Alexandriában képvisel.
Vagyis: konkrét személyekhez kötött tanbeli tekintély. Pont azt demonstrálja, hogy Róma és Alexandria tanítói súlya kiemelkedő.
Te ezt úgy forgatod, mint valami vádirat a „hatalom akarása” ellen, miközben a tény: a Római és az Alexandriai püspök pro-nicene hitét teszik standarddá szemben az ariánus explanációkkal.
c) Damasus, Siricius, Bonifác, Leó – nem a semmiből húznak elő egy primátust
A cikked maga is elismeri:
- Leó pápa levelét Khalkedónon úgy fogadják, mint Péter szavát („Péter szólt Leó által”).
- III. Valentinianus császár ediktuma megerősíti Róma primátusát.
- A keleti püspökök hajlandók elismerni a tiszteletbeli elsőséget, de nem mindig fogadják el a joghatósági felsőbbséget.
Vagyis: a primátus tudata mindkét oldalon ott van, az elfogadás mértéke és módja miatt van konfliktus.
A te narratívád: „semmi, semmi, semmi, majd Damasus kitalálja, hogy ő Péter utóda, és onnantól sátáni hatalmi rendszer”.
A forrásaid narratívája:
– Róma korán kialakult primus inter pares szerepet kap,
– ebből teológiai és jogi következmények származnak,
– keleten részleges elfogadás, részleges ellenállás – ebből nő ki a kelet–nyugati feszültség, ami ezer év múlva szakad ketté.
Tök más történet.
8. „Nincs zsinati határozat, hogy a pápa Péter vagy Krisztus helytartója” – mintha minden igazsághoz kánonszám kellene
Ezt írod:
„Ki kell hangsúlyozni, hogy III. Valentinus császár ediktumán kívül egyetemes zsinati határozat nem mondta ki, hogy Róma Főpapja Péter apostol helytartója lenne.”
Ezen a ponton lebukik a zsinat-fetisizmusod. Mintha:
- amit zsinat kánonban nem mond ki, az nem is lehet igaz,
- mintha az egyház önértelmezésének minden elemét explicit kánonokból kéne levezetni.
A valóság:
- rengeteg dogmatikai tétel implicit a hagyományban, liturgiában, közjogi gyakorlatban, és csak később kerül formális definícióba (pl. Mária szeplőtelen fogantatása, pápai tévedhetetlenség, stb.);
- a pápai primátusra vonatkozó zsinati definíció valóban késői (Vatikán I.), de korai gyakorlatra és meggyőződésre reflektál.
Az, hogy Khalkedónon a püspökök azt mondják: „Péter szólt Leó által”, az minősített teológiai állítás, még ha nem is kánonszámmal ellátva.
Ha minden ilyet „semmitmondónak” minősítesz, akkor az egész patrisztikus kor hitvallás-formuláit kukázhatod, mert azok nagy része sem kánonban, hanem levelekben, homíliákban élnek.
9. „Krisztus követése vs. máglya” – visszaélt történelem, de nem a Szentháromság cáfolata
Végül hozod az erkölcsi nehézbombát:
„Végül olyan rendeletek születtek, hogy akik nem fogadták el, hogy Róma Főpapja Krisztus földi helytartója, azt máglyán elégették… Vajon az Úr Jézus felhatalmazott-e bárkit is erre…? Lukács 9:53–56…”
Ebben két fontos dolog van:
Igen, igazad van: Jézus nem hatalmazta fel az apostolokat arra, hogy máglyára küldjék azokat, akik nem fogadták be őket.
De ez semmit nem mond arról, hogy a Szentháromság tana igaz-e vagy sem.
a) A katolikus egyház maga ismeri el: a világi hatalommal való összefonódás, a halálos ítéletek a hit dolgában – bűnös visszaélés
A II. Vatikáni Zsinat, a pápák bűnbánati nyilatkozatai egyértelműen kimondják: az egyház tagjai és pásztorai bűnt követtek el, amikor erőszakos eszközökkel léptek fel más felekezetek, eretnekek, stb. ellen.
Ebben nincs vita köztünk. Csakhogy te ezt a bűnt dogmát cáfoló érvnek akarod felhasználni.
Ez logikai hiba: „mivel X hívő rosszat tett, ezért X hite hamis”. Ugyanígy lehetne mondani: Dávid házasságtörő és gyilkos volt, tehát a Zsoltárok istentisztelete hamis; Pál üldözött, tehát az evangéliuma nulla.
b) A te oldala sem immunis az erőszakra – az Ószövetségben te is szereted idézni a kánaániták kiirtását
Amikor Jézus Lukács 9-ben megdorgálja Jakabot és Jánost, akkor nem azt mondja, hogy „az Ószövetségben tévedtünk, Illés rosszul cselekedett”, hanem azt, hogy most nem az ítélet órája, hanem az üdvösség ideje.
A végső ítéletben önmaga fog tűzről és kárhozatról beszélni (Mt 25).
Ha tehát olyan Istenképet akarsz, ahol:
- nincsen tűz,
- nincsen ítélet,
- nincsen kárhozat,
akkor nem csak a katolikus „máglyás” évszázadokkal van bajod, hanem az egész Szentírással.
A katolikus elismeri: – az evangélium fényében vissza kell térnünk a tiszta Krisztus-követéshez, elutasítva a múlt erőszakos gyakorlatát.
Te viszont azt csinálod, hogy a múlt bűneit dogmatikai bulldózerként tolod rá mindenre, ami a Szentháromsággal, az apostoli utódlással, Jeromossal, Ágostonnal kapcsolatos.
10. Összegzés: nem én vagyok „eltájolódva”, hanem te nézed fordítva a térképet
Azt írod:
„Szerintem te nagyon el vagy tájolódva egyházad hitelveinek történelmével kapcsolatban.”
Valójában:
- Nicea igenis kimondta a Fiú egylényegűségét az Atyával – a trinitárius hit szívét.
- Konstantinápoly ezt hitvallássá formálta, a Szentlélekre is kiterjesztve.
- A köztes zűrzavar (Rimini, ariánus nyomás, császári manipuláció) nem bizonyítja, hogy ne létezett volna ortodox tanítás – csak azt, hogy volt ellene harc.
- Damasus és Jeromos nem kitalálták a Szentháromságot, hanem olyan evangéliumot és apostoli iratokat fordítottak, amelyek már tele vannak Krisztus-istenség és trinitárius mintázatokkal.
- Róma primátusa nem a semmiből pattant ki, hanem Nicea 6. kánonjától kezdve egyre inkább artikulált, Kelet által részben elismert, részben vitatott valóság.
- A pápák túlkapásai, a császári befolyás, az erőszakos valláspolitika – tragikus valóság, de nem „bizonyíték” arra, hogy az egész apostoli hit kamuprojekt lenne.
Te még mindig az ex-Jehova Tanú reflexeivel gondolkodsz:
- „ha valahol hatalom van, az csak Sátáné lehet”;
- „ha valahol történelmi bűn van, az egész tanítás bukik”;
- „ha a világ túlnyomó része valamit hisz, akkor biztos csak a kis üldözött minoritásnak van igaza”.
Ez pszichológiailag érthető – a nagy „Nagy Babilon” narratíva egyszerű, komfortos. Csak történetileg, teológiailag és logikailag tarthatatlan.
Én nem fogom idealizálni a saját egyházam múltját. Nem kell. Krisztus nem azt ígérte, hogy a pásztorai bűntelenek lesznek, hanem azt, hogy „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”.
A kérdés végső soron az, hogy:
- az apostoli hagyományt – amelyet Róma, Alexandria, Antiochia, Konstantinápoly, Jeruzsálem vitt tovább – tekinted-e mércének,
- vagy a saját, 21. századi, henoteista–nesztoriánus, ex-JT fantáziarendszeredet.
Ha az elsőt, akkor vissza kellene lépned egyet, és újraolvasni Niceát, Athanázt, Leót, Jeromost, nem az ujexodus.hu szemüvegén át, hanem saját magukban.
Ha a másodikat, akkor őszintén ki kell mondanod: nem a Szentháromság dogmájával van bajod, hanem azzal, hogy nem bírod elviselni, hogy a hitednek van történelme, folytonossága és tekintélye rajtad kívül is.
Ami engem illet: én maradok annál, hogy
„egy Istenünk van, az Atya… és egy Urunk, Jézus Krisztus” – aki nem egy alárendelt „ember Jézus”, hanem az az Ige, aki „Isten volt” és testté lett, a Szentlélekkel együtt imádva és dicsőítve, öröktől fogva és mindörökké.
Ezt vallották Niceában, Konstantinápolyban, Khalkedónban – és ezt valljuk ma is. Hogy ez néhány császárnak, pápának, ex-JT-nek vagy ujexodus-szerzőnek nem tetszik, az egy dolog. Az igazság attól még igaz marad.
– A niceai zsinat (325) és a konstantinápolyi zsinat (381) jóval Jeromos nagy fordítómunkája előtt kimondta a Szentháromság-hitet.
Ez nem igaz. A Niceai zsinat nem fogalmazta meg a háromság istenről szóló hitvallást.
Ha a Niceai zsinat megfogalmazta volna a háromság istenről szóló hitvallást, akkor nem lett
volna szükség 359-ben összehívni a birodalmi zsinatot Riminiben.
Riminiben a Ny-i, Szeleukiában a K-i pp-ök részvételével össze is ült. Egység nem született: Riminiben kb. 400 pp. megújította a niceai hitvallást, amit Szeleukiában ismét nem fogadtak el. Ekkor a cs. száműzetés terhe mellett megparancsolta, hogy minden pp. írja alá az ariánus hitvallást. - Julianus Apostata cs. (ur. 361-363) föloldotta a száműzetést, mert az így támadt belső ellentéttel akarta fölmorzsolni a kerséget. Az →arianizmus azonban lassan veszített népszerűségéből, ugyanakkor fölmerült a →makedonianizmus Szentlélek elleni eretneksége. Theodosius cs. (ur. 379-395) ezért zsin-ot hívott össze, ez lett a ~. Csak K-i pp-ök vettek rajta részt, a Ny-iak már korábban, tavasszal Riminiben tartottak zsin-ot. Damasus p. (ur. 366-384) nem küldött képviselőket, egyetemes jellegét is csak később, a →kalkedoni zsinat ismerte el. Hitvallása a →nicea-konstantinápolyi hitvallás. Kánonjai: ÓÍ V:338. (ford. Erdő Péter) - II. 553. máj. 5.-jún. 2.: az 5. egyetemes zsinat.
Szerintem te nagyon el vagy tájolódva egyházad hitelveinek történelmevével kapcsolatban.
Azt állítod, hogy a Niceai zsinat megfogalmazta a háromság istenről szóló hitvallást, a valóság az,
hogy 359-ben a császár parancsára minden püspök aláírta az áriánus hitvallást, Theodosius császár
valóban összegívta a zsinatot 381-ben, mivel felmerült a makedonianizmus Szent Szellem elleni eretneksége, de azon csak a keleti püspökök vettek részt I.Damáz nem is küldött képviselőket, ezért annak egyetemes jellegét az egyház csak később ismerte el.
I.Damáz tehát még akkor utasította Jeromost azzal, hogy készítsen a négy evangéliumról egy olyan latin fordítást , amely igazodik az egyház dogmáihoz, amikor még a háromság isten hitvallását egyetemes zsinati határozat nem fogalmazta meg.
Nem véletlenül kellett Jeromosnak I.Damáz halála után elmenekülni Rómából.
Jeromos Római asszonyok kíséretében 385 ben "örökre " Palesztíniába távozik. A római asszonyok közül néhányan, mindenüket eladják, és Betlehembe is követik. A vagyonukból Jeromos két kolostort építtet: az egyiket nők, a másikat férfiak számára.
Jeromosról tudni kell, hogy keresztény szülei voltak, de gyermekkorában Jeromost(Hyeronimus) nem keresztelték meg.. Egész fiatalon Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. Róma, a birodalom fővárosa elbűvölte a vidéki ifjú lelkét. A megfeszített tanulás sem akadályozta Jeromost abban, hogy kivegye részét a szórakozásokból. E szórakozásokba is természete féktelenségével vetette bele magát.Jeromos lelke azonban sokkal igényesebb volt annál, semhogy a felszínes szórakozás és a világi tudomány ki tudta volna elégíteni. 366 nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katechumenok közé, és húsvétkor Liberius Róma püspöke megkeresztelte őket.
Libériuszról tudni kell,hogy a Római Zsinat 352. május 12-én választotta meg Róma püspökeinek püspökévé. Megválasztása után levelet küldött II.Constantius császárnak, a császár jóváhagyását kérte egy egyetemes zsinat összehívásához Aquileia városában,Amelyen Alexandriai Aranáz tevékenységét szerette volna tisztázni./ Ebből is látszik, hogy a Római Egyház felett a Róma császárai
uralkodtak, és Róma császárai elnököltek a zsinatokon, és a zsinaton a határozatok a császár akaratából születtek./
Liberiusz ezen a zsinaton Liberiusz az Árianizmus ádáz ellenségét Athanáz pozicióját akarta megerősíteni.A császár nem akarta elfogadni Libériusz elveit, és így két év múltán Arles-ban II. Constantius összehívott egy tanácskozást, amelynek végső határozata az volt, hogy Atanáz alexandriai püspököt ki kell közösíteni az egyházból, és a császár száműzetésre ítéli. A rendeletet minden püspöknek alá kellett írnia. 355-ben a milánói zsinaton Libériusz és néhány hűséges püspöke nem írta alá a dokumentumot, mert ezzel elismerték volna az arianista tanokat. A császár nem akart engedni, és Libériuszt száműzte Rómából a trákiai Beroea városába.
Nos ennyit a ti meséidről, miszerint a Római Egyház fejei Khrisztosz apostolainak az utódai.
A valóság az, hogy Róma császárai döntöttek a megválasztásukról, és eltávolításukról is.
Ami pedig a háromság istenről szóló hitvallás eredetének az apostolokhoz való csatlakoztatásának
vágyálmaitokat illeti,az a valóság,hogy I.Damáznak Róma Főpapjává választásáig,a Római Egyház hivatalos hitvallása az áriusz által képviselt hitvallás volt. Aki pedig megpróbálkozott ellenkező hitvallást bevezetni, azt szépen száműzték, ahogyan Jeromos keresztelő papját Liberiusz pápát
is.
Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon a következő 366-ban megtartott pápaválasztáson vérfürdőnek kellett bekövetkeznie,és a császár távollétének. A házasságtörő I.Damáz vérfürdő árán került Róma püspöke székébe, nehéz lesz azt bizonygatnod, hogy apostoli utódlás által lett Róma püspöke.
De térjünk vissza Jeromos történetéhez. A vérfürdőnek köszönhetően hatalomra jutott házasságtörő I.Damáz, felkarolta és titkárává tette a kicsapongó élerű Hyreonimust (Jeromos) , és megbítzta, hogy a négy Evangélium latin szövegét igazítsa az egyház I.Damáz által képviselt dogmájához.
Miért volt erre szükség?
Elsősorban azért , mert Áriusz követői az Evangéliumok alapján bizonygatták, hogy a Názáreti Jézus
emberként született és emberként is támadott fel. Ezen kívül még más az egyház által megalkotott,
az Úr Jézus tanításával ellenkező dogmákhoz is igazítani kellett az Evangéliumokat.
Jeromos fordításának köszönhető, hogy Thanatoszból az öldöklő szellemből halálállapot lett, a Hádeszből pedig Pokol a magyar bibliafordításokban. Neki köszönhető,hogy az Evangéliumokból az tűnik ki,mintha az ember Jézust istenként imádták volna.
I. Damáznak sikerült rávenni a római császárokat,hogy támogassák az áriánizmussal szemben
a három az egyben Istenről szóló tant. Igaz ehhez arra is szükség volt, hogy a három az egyben istent Róma háromarcú istenének mintájára állítsák össze.
Ez nem okozott a római pápáknak nehézséget. Hamnarosan ellepték az egyház templomait
az Atya a Fiú és a Szentszellem nevet viselő háromarcú szobrok és képek.
Ment is volna minden szépen,ahogyan a mesében,ha az I.Damáz és Péter Alexandria püspöke háromság istenét támogató három évvel a 380-ban kiadott ediktum után meg meg nem gyilkolják.
I. Damáz habár Róma Főpapja volt, mégsem lett az egész keresztény világ főpapjává.
Tudniillik Nagy Konstantin óta Róma császárai a keleti kereszténynek nevezett közösségek területein
a püspökök jogai róma püspökének jogaival egyenlőek voltak.
A Niceában 325-ben tartott első egyetemes zsinat 6. kánonja kimondta, hogy a két másik nagy jelentőségű egyházi központ, Alexandria és Antiókia püspökeinek jogai a maguk területén minden tekintetben Róma püspökének jogaival egyenlőek. A zsinat 7. kánonja Jeruzsálemnek biztosított tiszteleti elsőséget.
Róma tiszteleti elsősége a 4. század végén sem volt még teljesen kizárólagos. Jól mutatja ezt Nagy Theodosius császár 380-ban kiadott nevezetes rendelete, amelyben a katolicizmust kötelező államvallássá tette. Ebben két kortárs főpapot nevezett meg a követendő hit képviselőjeként, akik közül csak egyik volt Róma püspöke. Vele egyenrangúan került említésre Alexandria Péter nevű főpapja.
Amíg pedig nem sikerült a nyugati kereszténységet felügyelő Róma püspökének és egyben a zsinatokat összehívó éppen regnáló római császárok torkán letömködni a három az egyben istenmodellt,addig bizony egyetemes zsinati határozat azt nem fogadta el. Anélkül pedig csak
Róma Főpapja és néhány általa támogatott egyháztanító elképzelésében létezett,illetve a zsinati határozatok mellőzése nélkül kiadott egyes császárok rendeleteiben, akik éppen a háromság istenmodellel szimpatizáltak.
Róma vezető szerepének Péter apostollal történő alátámasztása Damasus pápánál kapott először központi jelentőséget. Meggyőződése szerint egyedül Róma püspöke Péter apostol történelmi utóda. Ezért a római püspökséget „Apostoli Széknek” nevezte. Érdekes módon ebben a felfogásában nem zavarta az sem, hogy a hagyomány szerint Péter apostol az antiókhiai egyház vezetője volt, mielőtt Rómába ment volna. Tehát az antiókhiai püspökök sokkal inkább jogot formálhattak volna a Péter utóda címre. A pápa a Máté evangéliuma 16:19 verséből építette fel indoklását arra vonatkozóan, hogy miért őt illeti meg a bíráskodási főhatalom a Római Birodalom minden egyháza fölött.
Az említett igehelyen Jézus Krisztus a következőket mondta Péternek: „És neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen, és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.”
Damasus szerint ez az oldás-kötés hatalma bírói jellegű jogkört is jelent, amelyet ő és Róma püspökei mint Péter hivatali utódai megörököltek az apostoltól. Damasus pápa számára Rómán belül is a hatalomért folytatott harc volt az egyik legfőbb kérdés. A pápai trón megszerzéséért az ellenpárttal vívott ádáz küzdelme sok halálos áldozatot is követelt. A korabeli beszámoló szerint a Sicininus-bazilikában „egyetlen napon százharminchét megölt ember holttestét számolták össze”.
A pápaság külső formákban megnyilvánuló tekintélyét kívánta erősíteni I. Siricius pápa (384–399), amikor a levelezésében átvette a császári leiratok hivatalos kancelláriai stílusát. Ezt követően a pápák is olyan hatóságilag kötelező jellegű határozatokat és döntéseket bocsátottak ki, mint a császárok. A pápai levelekből így lettek dekretálisok (pápai dekrétumok), melyekkel Róma főhatalmát igyekeztek érvényesíteni más egyházi központok felett. Siricius pápánál jelent meg az a szándék, hogy Róma püspökének nemcsak a saját (római) egyházáról kell gondoskodnia, hanem a birodalom valamennyi egyházáról.
I. Bonifácnál (418–422) a pápának való engedelmesség lényegében üdvösségi kérdéssé vált. Hangsúlyozta, hogy Péter utódai az apostolfejedelem helyébe léptek, és rajtuk keresztül maga Péter cselekszik. Érvelése szerint Péter megbízatása az egész egyházra kiterjed, ezért a pápák jogköre az egész keresztény világra érvényes. Rómának ezt a főhatalmát Istentől származtatta, és kimondta, hogy mindaz, aki megtagadja az egyháznak ezt a hatalmi rendjét, és fellázad a pápa által képviselt Péter apostol ellen, „nem juthat be a mennyország lakói közé”.
Leó pápa (440–461) nemcsak történelmi értelemben tekintette magát Péter apostol utódának, hanem úgy vélte, hogy rajta keresztül Péter apostol szól. Számára ebből következett, hogy a pápa örököse mindannak, amivel Péter apostol rendelkezett. A 451-ben ülésező khalkedoni zsinaton a pápaság maximális tiszteletben részesült. A zsinat résztvevői, miután meghallgatták Leó pápa dogmatikai levelét, úgy nyilatkoztak, hogy „Péter szólt Leó által”. Ez a zsinat is jól mutatta azonban, hogy a püspökök csak a tiszteletbeli elsőségét hajlandók elismerni, az egyházkormányzati felsőbbségét azonban nem.
A híres 28. határozatban (kánon) kimondták, hogy a konstantinápolyi püspökséget ugyanolyan előjogok illetik meg, mint amilyenekkel a római rendelkezik. Ez volt az első alkalom, amikor a keleti egyház elutasította Róma hegemón törekvéseit. Leó azonban Péter apostolra hivatkozva valamennyi püspök felett állónak tekintette magát, és e primátust III. Valentinianus császár edictummal erősítette meg. Leó hirdette először, hogy Róma püspöke Szent Péter helytartója, s mivel e hatalom magától Krisztustól származik, ezért a pápa egyben Krisztus helytartója is (vicarius Christi). Sokat tett a Szent Péter-kultusz kibontakoztatásáért, ennek középpontjában az apostolnak a vatikáni Szent Péter-bazilikában lévő állítólagos sírja állt.
Ki kell azonban hangsúlyozni,hogy III. Valentinus császár ediktumán kívül egyetemes zsinati határozat nem mondta ki, hogy Róma Főpapja Péter apostol helytartója lenne.
Később Római Egyház fejei már azzal sem elégedtek meg, hogy Péter apostol földi helytartói legyenek,hanem már Krisztus földi helytartóságát is maguknak követelték.
Végül olyan rendeletek születtek, hogy akik nem fogadták el , hog Róma Főpapja Krisztus földi helytartója, azt máglyán elégették.
Megfogalmazódik minden Khrisztosz igaz követőjében a kérdés, vajon az Úr Jézus felhatalmazott-e bárkit is arra,az apostolokat, hogy égessék meg tűzön azokat,akik nem fogadták be őket?
A választ a Máté evangéliumában találjuk:
Lukács 9: 53 De nem fogadták be Őt, mivelhogy Ő Jeruzsálembe megy vala. 54 Mikor pedig ezt látták az Ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illés is cselekedett? 55 De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű szellem van tibennetek: 56 Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megmentse. Elmentek azért más faluba.
Vajon felépülhetett-e az Úr Jézusra, vagy akár a Péterre hivatkozva az az egyház,aki ha tehette tűzön elégette azokat, akik nem fogadták be Róma Főpapját az Úr Jézus Földi helytartójának illetve Péter apostol földi utódának?
Ezt a személyeskedő, gyalázkodó stílust én nem fogom átvenni. Nem azért, mert ne tudnék keményen vitatkozni, hanem mert a személyeskedés mindig gyengeséget leplez: ott kezdődik, ahol az érvek elfogynak. Én viszont kifejezetten az érveidet fogom szétbontani – pontról pontra, konzervatív katolikus szemszögből.
Szóval nem foglak „Sátán fajzatának” nevezni, viszont meg fogom mutatni, hogy amit Jeromosról, Ágostonról, a Vulgatáról és a „három az egyben istenmodellről” írsz, az történetileg, filológiailag és teológiailag szétesik.
1. Jeromos „fogott ember” volt? – A kronológia és a józan ész ellened tanúskodik
Ezt állítod Jeromosról:
„I. Damáz kérésére a három császár és I. Damáz által képviselt három az egyben istenmodell legalizálása érdekében utána igazította az apostolok írásait a Vulgatának elnevezett fordítás által az új istenmodellt erőltető elvárásnak.”
Már az első mondatod időrendben szétesik.
– A niceai zsinat (325) és a konstantinápolyi zsinat (381) jóval Jeromos nagy fordítómunkája előtt kimondta a Szentháromság-hitet.
– A „három császár” (Konstantin, majd utódai, végül I. Theodosius) nem Jeromos miatt kodifikálták a hitet, hanem a niceai hitvallás alapján, amely a Fiú istenségét Ariusszal szemben védte.
– Jeromos 382 körül kapja Damazusz pápától a megbízást, hogy a latin bibliafordításokat egységesítse, és a görög/héber alapján felülvizsgálja.
Magyarul: a „három az egyben istenmodell” (ahogy gúnyolod) nem Jeromos fordítása után, hanem jóval előtte rögzült zsinati hitvallásként. Ő nem „igazította utána a Bibliát a dogmához”, hanem olyan szöveget fordított, amelyben már benne volt az, amit te utólag „új modellnek” nevezel.
Példák, amelyek a görög Újszövetségben ott vannak Jeromos előtt:
– Mt 28,19: „Atya, Fiú és Szentlélek nevében” – ez nem latin találmány.
– Jn 1,1–3: „Isten volt az Ige… minden általa lett” – ez sem Vulgata-szülemény.
– 2Kor 13,13: „az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége” – trinitárius doxológia.
Ha tényleg azt állítod, hogy Jeromos „belefordította” a háromságot, akkor vagy:
Azt kellene mondanod, hogy már a görög kéziratok is „hamisak”, tehát az egész ókori egyház összeesküvésben élt, vagy
Be kellene ismerned, hogy a Biblia eredetileg is olyan Krisztusról beszél, aki több, mint „egy ember”, és az Atyával egy istenségben részes.
Te az első utat választod: mindent ráfogsz Rómára és a „három császárra”, mert így egyszerűbb, mint komolyan venni a görög szöveget és az apostoli hagyományt.
2. Jeromos erkölcsi múltja mint „bizonyíték” – donatizmus, őrtornyos reflexekkel
Azt írod Jeromosról:
„erkölcstelen életmódja miatt száműztek… Damasus házasságtörő… Jeromos fogott ember volt… istentelen, velejéig romlott ember…”
Ez nem érv, hanem karaktergyilkosság. Pontosan úgy beszélsz, mint a donatisták, akiket Ágoston ellenzett: ha egy egyházi személynek van bűne, akkor mindene semmis, a szentségei, tanítása, minden.
A klasszikus tények:
– Jeromos aszketikus szerzetesi életet élt Betlehemben, böjtben, imádságban, szigorú önmegtagadásban. Igen, fiatalkorában küzdött szenvedélyekkel – ezt ő maga vallja be, nem ellenségei leplezik le.
– A szentség nem bűntelenség, hanem megtérés és kitartó küzdelem. Dávid, Péter, Pál mind súlyosan vétkeztek; ettől még Isten eszközei voltak.
– Az, hogy te valakit „istentelennek” nevezel, mert nem illik a te dogmádba, nem bizonyít semmit az ő objektív állapotáról – csak a te indulataidról.
Ha az „erkölcsi múlt” a mérce, akkor Pál apostol is kiesik (keresztényüldöző múlt), és te magad is: ex-Jehova Tanúként bizonyára lenne mit mesélned arról, hogyan nézett ki a lelki kényszer, bántalmazás, visszaélés abban a közegben, ahol felnőttél.
A katolikus egyház nem azt tanítja, hogy Jeromos, Ágoston tévedhetetlen, vagy bűntelen volt. Azt tanítja, hogy Isten kegyelme által szentté váltak, és életük, művük a Szentlélek eszköze lett. Te viszont a régi Őrtorony-reflexet hozod: ha valahol találsz bűnt, akkor az egész hagyományt egy mozdulattal a Sátánhoz dobod.
„Jeromos kortársai szerint csapnivaló bibliafordító volt… nem is fordított, hanem meglévő latin fordításokat írta át… félműveltségének köszönhetően…”
Ez egyszerűen történetileg hamis.
– Jeromos nem csak meglévő latin fordításokat „igazgatott”. Az Újszövetségben valóban részben revíziót végzett a Vetus Latina alapján, de az Ószövetség nagy részét közvetlenül héberből fordította, ami abban a korban Nyugaton kivételes teljesítmény volt.
– A keleti és nyugati egyházatyák – még akik nem értettek vele mindenben – elismerik filológiai tudását. Az, hogy egyesek vitatkoztak vele kánonkérdésekben (pl. deuterokanonikus könyvek), nem „csapnivalóság”, hanem normális teológiai vita.
– Az, hogy te odaböksz egy „mellesleg megjegyezném… félművelt… csapnivaló fordító”, nem érv. Ez kocsmai retorika, nem tudományos kritika.
A Vulgata több mint ezer éven át az egész latin Nyugat Szentírása volt. Ha „csapnivaló” lenne, a liturgia, dogmatika, teológia ezer éve mind homokra épült volna. Ezt vagy vállalod – és akkor végképp semmi nem marad a kereszténységből –, vagy belátod, hogy egyszerűen túl messzire mész a gyűlöletben.
4. A Vulgata és a „megrontott” Szentírás – a Neovulgata nem kasztrálás, hanem finomítás
Azt írod:
„Jeromos fordítása megalapozta a Szentírásnak fordítás általi megrontásának gyakorlatát… 1908-tól számos bibliakritika… a 70-es évek második felében elkészítette a Neovulgáta fordítást, amely által Jeromos fordítását ki is herélte.”
Ez a narratíva egyszerűen fantázia.
A fordítás soha nem „megrontás” önmagában. A kérdés az, mennyire hű az eredetihez. A Vulgata a kor nyelvén, a rendelkezésre álló kéziratok alapján jó és hűséges fordítás volt. A modern kritikai kiadások csak finomítják a szöveget, újabb kéziratok figyelembevételével.
A Neovulgata nem „heréli” Jeromost, hanem kritikai alapra helyezi. Sok helyen változatlanul átveszi, másutt pontosít (pl. szövegkritikai okokból). Ez épp annak bizonyítéka, hogy az egyház komolyan veszi a Szentírás szövegét, és nem betonozza be a 4. századi latin standardot, ha az eredeti fényében lehet jobbítani.
Az, hogy te ezt „megrontásnak” nevezed, nem a Neovulgatáról mond valamit, hanem arról, hogy idegen tőled a történeti-kritikai gondolkodás, és szeretsz mindent egy nagy összeesküvés-keretben látni.
5. A „pneuma – lélek/szellem” kérdés: nem összeesküvés, hanem nyelvtörténet
Egy konkrét példát is hozol:
„Ennek köszönhető, hogy a Huszita Bibliát és a zsidó bibliafordításokat leszámítva a pneuma magyar megfelelője a zellet, majd később a szellem helyére mindenütt a lélek kifejezést fordították…”
Itt egyszerűen összekevered a magyar nyelv történetét a katolikus „összeesküvéssel”.
– A „lélek” szó a magyarban tág fogalom, lefedi mindazt, amit a görög „pszükhé” és „pneuma” részenként fed. A „szellem” később erősödik meg filozófiai-teológiai technikai szóként.
– Sem a Vulgata, sem a katolikus egyház nem magyarul fordított, tehát amit a magyar Károli, Káldi, majd más fordítók tettek, az nyelvi döntés, nem római diktátum.
– A katolikus teológia egyáltalán nem tagadja az „ember szellemét” – sőt, kifejezetten tanítja a testi-lelki (szellemi) összetettséget. Aquinói Tamásnál az „anima rationalis” egyszerre lélek és szellemi princípium.
Ha te ebből azt csinálod, hogy „megváltoztatták Isten Tanítását”, azzal csak azt mutatod, hogy az eredeti görög–latin terminológiát és a magyar nyelvi hagyományt egyaránt félreérted.
6. „Apokrif” írások, kánon és Jeromos – nem Jeromos döntötte el, mi ihletett
Azt sugallod:
„Az apokrif megjelölésű írásokat félműveltségének köszönhetően tévesen sugalmazás nélkülinek hitte… magát tanítónak képzelve meghatározta, melyeket tart sugalmazottnak…”
Valójában:
– A kánon nem Jeromos találmánya. Az Ószövetség deuterokanonikus könyveinek státusza már jóval korábban vitatéma volt – görög diaszpóra (Septuaginta) vs. rabbinikus héber kánon.
– Jeromos személyesen inkább a héber kánonhoz húzott, de egyházhűségből elfogadta a liturgikus gyakorlatot, amely a deuterokanonikusokat is használta.
– A végső kánoni rögzítés (Trent, 16. század) nem Jeromos nyakába varrható, hanem az egész patrisztikus konszenzusé Athanasziosztól Ágostonig.
Te úgy beszélsz, mintha egy ember, Jeromos ül le, és eldönti: „ez nem sugalmazott, mert nem tetszik Damazusnak”. A valóságban több évszázados vita és hagyomány áll a hátterében. Neked egyszerűbb „sátáni kanonizációról” beszélni, mint megnyitni Athanasziosz ünnepi levelét, a muratori kánont vagy a karthágói zsinatok döntéseit.
7. Ágoston „Sátán fajzata”? – Amikor a Wikipédia-idézet lesz a Szentlélek helyettesítője
Áttérsz Ágostonra, és ezt írod:
„Sátán fajzat volt, akárki is avatta szentté… A Sátán egyházának nagy doktora volt, de szent az nem volt.”
Majd bedobsz egy sor Wikipédia-idézetet és egy Magyarnarancs-cikket, mintha ettől összeomlana Hippó püspöke.
Néhány józansági pont:
Ágoston filozófiai műveltsége – hogy merített Platonból, Cicero-ból, neoplatonizmusból, sztoicizmusból – nem a „Sátánra” mutat, hanem arra, hogy a pogány bölcsesség magvait beépítette a keresztény gondolkodásba. Pont, ahogy Pál Athénban az „ismeretlen isten” oltárától indul.
A donatisták elleni fellépése – igen, Ágoston támogatta a mérsékelt kényszert (pénzbírság, száműzetés) a szakadás visszaszorítására, és idézte a „kényszerítsétek bejönni” szöveget. Ez történeti tény. De: – soha nem követelte a kínzást, halálbüntetést; – kifejezetten kérte az államot, hogy az életüket kímélje; – azt gondolta, hogy a kényszer a lelki üdvük érdekében végső esetben jogos lehet. Lehet ezt vitatni, lehet kritizálni – de a „Sátán fajzata” retorika egyszerűen aránytévesztés.
A Magyarnarancs-idézet egy 21. századi publicisztika, amely kifejezetten ellenséges Ágostonnal és általában a kereszténységgel szemben. Te, aki a „világi egyházat” megveted, most hirtelen világi média véleményét emeled kánonná, ha épp jól jön a katolikus egyház ellen. Ez szellemi következetlenség.
Ágoston megtérése, aszketikus élete, imádsága, tanításának súlya (De Trinitate, Confessiones, De Civitate Dei) az egész kereszténységre hatott. Te pedig, a 21. századi ex-JT, akinek a rendszerét se az ókori, se a középkori egyház nem ismerte, ítélkezel fölötte „Sátán fajzat” módjára. Ez már nem kritika; ez személyes gyűlölet.
8. „Három az egyben istenmodell” vs. a te henoteista-nesztoriánus konstrukciód
A teljes érvrendszered mögött egy alternatív teológia áll, amit magad sem rejtettél véka alá más írásaidban:
– van egy „Istenek Istene”,
– van egy külön „ember Khrisztosz”, aki nem osztozik az isteni lényegeben,
– vannak „szent istenek”, akik az Istenek Istene udvartartásában állnak.
Ez nem bibliai monoteizmus, hanem henoteizmus, amelyet az Ó- és Újszövetség egyaránt elutasít.
– Ézs 45,5: „Rajtam kívül nincsen Isten.”
– 1Kor 8,4–6: „sok az úgynevezett isten…, mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya…, és egy Urunk, Jézus Krisztus.”
Pál pontosan elkülöníti a „sok úgynevezett istent” a valóságos egy Istentől, és ugyanabba az isteni identitásba emeli a Fiút („egy Úr”), akinek az Ószövetségben Jahve jár ki.
Te ezzel szemben visszacsúszol egy vallásos panteonba, és azzal vádolod a Szentháromság-tant, hogy „kitalált istenmodell”, miközben a te modelled az, ami sem a zsidó, sem a keresztény hagyománnyal nem egyeztethető össze. A Nikaia–Konstantinápoly-féle Szentháromság-hit nem császári fantázia, hanem az apostoli kinyilatkoztatás összefoglalása.
És itt érünk el a lényeghez: számodra Jeromos és Ágoston azért „istentelen”, mert nem a te henoteista Jézus-ellenes sémádat képviselik. Nem azért, mert történetileg cáfolható, amit tanítanak; hanem mert útban vannak a saját rendszered előtt.
9. „Sátán egyháza”, „világi egyház”, „erőszakegyház” – régi JT-reflex, új csomagolásban
Közös pont minden bekezdésedben: a katolikus egyház „Sátán erőszakegyháza”, „világi egyház”, „kamuisten egyháza”, amely „gyilkolni kezdte azokat, akik a Mózes Istenében hittek”.
Ez a narratíva nagyon ismerős:
– Jehova Tanúinál: „Nagy Babilon” = történelmi kereszténység, különösen Róma;
– a te szövegedben: ugyanez, csak kiegészítve egy henoteista „Istenek Istene” rendszerrel.
A tényleges történet:
– Az egyház első három évszázada vértanúkkal van tele, akik inkább meghaltak, mintsem a császárt istenként imádják. Ha ez „világi erőszakegyház”, akkor melyik korban láttál még ilyen „világi egyházat”?
– A későbbi visszaélések, erőszakok, valódi bűnök – amelyekről az egyház maga is bűnbánattal beszél (II. János Pál bocsánatkérései) – nem semmisítik meg Krisztus ígéretét: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18).
– A hit nem annak függvénye, hogy hány botrányos tagja volt egy intézménynek, hanem annak, hogy Krisztus mit ígért neki, és hogyan őrizte meg a hitletétemény folytonosságát.
Te a régi donatista receptet kevered a JT-féle „Nagy Babilon” retorikával. Minden bűn, hiba, visszaélés mögött egyetlen minta: „Sátán egyháza”. Ez teológiailag gyermeteg. Ugyanezzel a logikával az apostoli egyház is bukott lenne (testvérgyilkosság, botrányok, tévtanítók), és – lássuk be – bármelyik kis csoportod is, amelyhez épp húzol.
10. Összegzés: nem Jeromos és Ágoston dől össze – a te konstrukciód roskadozik
Amit állítasz:
– Jeromos „fogott ember”, aki „megrontotta” a Bibliát.
– Ágoston „Sátán fajzata”, aki „erőszakot követelt”.
– A Szentháromság-hit „három az egyben istenmodell”, császári konstrukció.
– A katolikus egyház „Sátán erőszakegyháza”.
– A magyar fordítások „megváltoztatták” a Szentírást a „lélek/szellem” kérdésben.
Amit valójában látunk:
– A kronológia cáfol: a trinitárius hit és a kánon jóval Jeromos előtt rögzült.
– A forrástörténet cáfol: Jeromos nem egyedül dönt a kánonról, hanem egy több évszázados hagyomány része.
– A filológia cáfol: a Vulgata nem „csapnivaló”, hanem a Nyugat bibliai alapműve, amelyet a modern kritika nem felszámol, hanem finomít.
– A teológia cáfol: a Szentháromság-tan nem „világi modell”, hanem az Írás és hagyomány szintézise.
– A saját rendszered lelepleződik: henoteista, nesztoriánus, egyéni apokaliptikus konstrukció, amelyet sem a zsidó, sem a keresztény főáram soha nem vallott.
Lehet gyűlölni Jeromost, lehet gyalázni Ágostont, lehet „Sátán egyházának” nevezni a katolikus egyházat – ez mind megmagyarázza a lelked állapotát, de semmit nem bizonyít az általad támadott személyekről és tanításról.
Ha egyszer komolyan akarsz vitázni, nem Wikipédiára és újságcikkekre fogsz hivatkozni, hanem kinyitod a De Trinitate-ot, a Confessiones-t, Jeromos kommentárjait, és megpróbálod tényleg megérteni, mit és miért tanítottak. Addig viszont marad az, ami már most is látszik: a haragod hangosabb, mint az érvelésed. És ez nem Jeromosnak, nem Ágostonnak, hanem neked jelent problémát.
- Ágoston pedig nem „Róma főpapja”, hanem hippói püspök Észak-Afrikában.
Amikor azt állítod, hogy „Izrael Istene soha se fog megjelenni a Földön”, akkor konkrétan Ágoston teljes krisztológiáját tagadod – de nem ő tagadta Isten földre lépését, hanem te.
Ágoston lényege: Isten már megjelent a földön Krisztusban. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.”
Ez a ti problémátok, hogy nem várjátok,ezért a Földre való visszatéréséről szóló írásokat is ignoráljátok, mintha azok hazugságok lennének.
Egyházad tanítói megalkották maguknak azt az istent, amelyről a Szentírás nem tanuskodik, és ebbe az istenmodellbe belehelyezték a maguk krisztusát is.
Majd elkezdték gyilkolni azokat, akik a Mózes Istenében hittek és a Mózes Istene Khrisztoszában
a bűn nélküli igaz emberben, aki emberi lelkét áldozta fel engesztelásül az emberek világa bűneiért az Égieknek.
Hogy Hipói Ágoston hol volt püspök az nem változtat semmit annak a kérdésnek a megítélésében
hogy istentelen és Khrisztosz nélküli volt. Püspöksége egy világi egyházban szerzett püspökség.
Hippói Ágoston mint világi filozófus 32 éves korában 387-ben keresztelkedett vele egy olyan egyházba,amely egyházba való belekeresztelkedésnek előfeltétele volt a római császárok és a
I. Damáz által kiképzelgett három az egyben istenmodell befogadása és az önmagában emberként létező, Isten Khrisztoszának a megtagadása. Először ennek a Sátán egyházának a papja lett, majd
a püspökséget is megszerezte , ami a császár támogatása támogatása nélkül lehetetlen volt.
Szereznélek emlékeztetni, hogy ebben az időben Róma császárai is annak az egyháznak voltak a tagjai, amelybe Hippói Ágoston belekeresztelkedett.
"Beleépítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak gondolt nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerótól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is. A később megjelenő inkvizíció is részben az ő eszméiből táplálkozott; Ágoston ugyanis nyíltan követelte az erőszak alkalmazását a szakadároknak a hivatalos egyházba való visszaterelése érdekében.[3][4] 3.Új Magyar Lexikon → inkvizíció; 1962. 4. Csaba, Báthori: Könyv: Egy nagyszínes (Serge Lancel: Szent Ágoston) (magyar nyelven). Magyarnarancs.hu, 2004. június 24. (Hozzáférés: 2024. augusztus 2.) „"Ágoston példája ugyanis lehetõvé tette, hogy emberek millióit, még gyerekeket és aggastyánokat is, halálos betegeket és nyomorékokat kínzókamrákba vethessen a világi kéz - miközben õ maga álszent módon arra intette az államot, hogy kímélje az áldozatok életét!" Bírálat érte a rokon keresztény áramlatokkal, az "eretnekségekkel" (donatizmus, pelagiánizmus, szemipelagiánizmus) szembeni kíméletlen hadjáratait, a "pogányok" és zsidók iránti gyûlöletét (még élete végén is A zsidók ellen pamfletezett), az állami erõszak alkalmazását igazoló elméleteit (az erõszak csupán "ellenõrzött katasztrófa"), a kínzást ártatlan színben feltüntetõ érveit. Teológiája türelmetlen, egyeduralmi igényű, a Jó és a Rossz örök harcát hangoztató, a világi hatalomra számító, latin jogi szemlélettől átitatott gondolatrendszer.”
- Jeromos nem valami udvari propagandista volt, hanem biblikus polihisztor, aki héberül, görögül, latinul olvasott, rabbikkal konzultált, zsidó hagyományt ismert, és a Vulgata révén az egész nyugati kereszténység Szentírás-használatát meghatározta."
Igen Jeromos I.Damáz kérésére a három császár és I.Damáz által képviselt három az egyben istenmodell legalizálása érdekében utána igazította az apostolok írásait a Vulgatának elnevezett
fordítás által az új istenmodellt erőltető elvárásnak.
Ne felejtsd el, hogy Jeromos fogott ember volt. Jeromost,akit korábban erkölcstelen életmódja miatt száműztek a házasságtörő I.Damáz azért karolta fel,hogy felhasználhassa az igaz khrisztoszi hittől eltérő új istenmodell elfogadtatásához. Rabbikkal azért konzultált, hogy megszerezze tőlük a próféták írásait,amelyeket saját elképzelése alapján szelektált - egyházad nyelvén kanonizált.Majd magát tanítónak kézelve meghatározta, hogy a próféták írásai közül melyeket tartja sugalmazottnak, és melyeket nem. Általában azokat az írásokat sorolta a nem sugalmazott írások közé, amelyek
ellentmondtak a Róma Főpapja által vezetett egyház tanításának.
A lényeg, hogy Jeromos elismerte Róma Főpapja főségét, és ennek a világi egyháznak maga is
a része volt. Jeromos fordítása megalapozta a Szentírásnak fordítás általi megrontásának
a gyakorlatát a Római Egyház, sőt az attól elszakadtak által létrehozott protestáns egyházakon belül,
amely egyházak tanítói tovább ragaszkodtak a Róma Főpapja által képviselt három az egyben istenmodellhez, és olyan írás ellenes tanításhoz, mint az ember szellemének a tagadása.
Ennek köszönhető, hogy a Huszita Bibliát és a zsidó bibliafordításokat leszámítva a pneuma magyar megfelelője a zellet, majd később a szellem helyére mindenütt a lélek kifejezést fordították,megváltoztatva így az Isten Tanítását, amelyet a próféták és az apostolok írásain keresztül
az emberek számára megfogalmazott.
Mellesleg megjegyezném, hogy Jeromos kortársai szerint csapnivaló bibliafordító volt.
Az apokrif megjelölésű írásokat félműveltségének köszönhetően tévesen sugalmazás nélküli írásoknak hitte.Azt is állítják, hogy nem is fordított, hanem a meglévő latin fordításokat írta át, igazította hozzá
I.Damáz elvárásai alapján az egyház dogmáihoz.
Nem tisztem foglalkozni egy istentelen velejéig romlott ember írásaival. Számomra semmi haszna nincs az általa készített latin Vulgatának. Mellesleg egyházad sem lehetett vele megelégedve,mert
1908-tól számos bibliakritika jelent meg a fordításával kapcsolatban, melyenk vége az lett, hogy a 70-es évek második felében egyházad elkészítette a Neovulgáta fordítást, amely által Jeromos fordítását ki is herélte.
De legyen ez a ti dolgotok.
Számomra Jeromos és írásai nem képeznek semmi értéket, mivel istentelen , Khrisztosz nélkül való
volt. Nem tartozont az Istenek Istene Ekléssziájához és Khrisztoszához valamint Khrisztosz szentjeihez. A Szent Szellem nem nyilváníthatta szenté, mert soha se fogadta be a Szent Szellemet,
de az Istenek Istene Khrisztoszát sem. Magát a Mózes Istenét pedig megtagadva egy kiképzelgett istenmodellt képviselt.
A szöveged tipikus példája annak, amikor valaki kiszabadul egy zárt rendszerből (Jehova Tanúi), de nem a Szentírás talajára érkezik meg, hanem egy másik, házilag barkácsolt rendszerbe: henoteista „Istenek Istene” + nesztoriánus „ember Krisztus” + apokaliptikus fanfiction, mindez bőséges katolikus-ellenes fröcsögéssel leöntve. A régi Őrtorony-reflexek maradtak: „a nagy intézmény = Sátán”, „1700 év egyetlen nagy összeesküvés”, „én és a Bibliám kontra mindenki”. Csak a címke cserélődött ki.
Menjünk pontról pontra, mert gyakorlatilag minden állításod egyszerre hibás filológiában, történelemben, teológiában és logikában.
1. Jeromos, Ágoston és a „három az egyben istenmodell” – amikor a történelem totálisan kicsúszik a kezedből
Néhány alapvető tényt:
- Jeromos nem valami udvari propagandista volt, hanem biblikus polihisztor, aki héberül, görögül, latinul olvasott, rabbikkal konzultált, zsidó hagyományt ismert, és a Vulgata révén az egész nyugati kereszténység Szentírás-használatát meghatározta.
- A „három az egyben” (amit pejoratívan dobsz oda) nem császári jogszabály, hanem apostoli hitvallás kibontása: Mt 28,19; 2Kor 13,13; Jn 1; Jn 20,28; Kol 1; Zsid 1 – mind-mind a Fiút isteni rangra emelik, miközben megőrzik az egy Isten hitét. Nikaia és Konstantinápoly ezt a Szentírásból olvasta ki, nem a császár írta bele.
- Ágoston pedig nem „Róma főpapja”, hanem hippói püspök Észak-Afrikában.
Amikor azt állítod, hogy „Izrael Istene soha se fog megjelenni a Földön”, akkor konkrétan Ágoston teljes krisztológiáját tagadod – de nem ő tagadta Isten földre lépését, hanem te.
Ágoston lényege: Isten már megjelent a földön Krisztusban. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” Nem egy későbbi extra „Istenek Istene” fellépésre várunk, aki majd külön személy Krisztus mellett, hanem ugyanaz az Isten, aki az ószövetségi teofániákban szólt, most testben jelent meg Jézus Krisztusban. Ez a keresztény hit. Te ezt veze ted vissza a zsidó monoteizmus alá – csak éppen úgy, hogy közben szépen kihasítod belőle a megtestesülést.
Amikor azt mondod, hogy Jeromos „ellent mondott Dánielnek”, valójában annyi történik, hogy Jeromos nem mondta el azt a történetet, amit te szeretnél hallani, ezért ráfogod, hogy „istentelen” és „Krisztus nélküli”. Ez donatizmus + személyeskedés, nem exegézis.
2. „Istenek Istene” – teológiailag ez nem politeista panteon, hanem szuperlatív monoteizmus
A rendszered kulcsa az „Istenek Istene” szóforduló. Erre építed fel a teljes henoteista építményedet: van egy Főisten (Istenek Istene), alatta a „Khrisztosz”, és körülötte „többi szent istenek”, akikkel együtt lejön a földre mint udvartartás.
Csakhogy a Biblia nyelve nem így működik.
Az „Istenek Istene” (’Elohé ha-’elohím; theos tōn theōn) kifejezés nem azt jelenti, hogy van egy valódi istenekből álló panteon, és azoknak a főnöke a nagy Isten. Ez a pogány modelled, amit visszavetítesz a Szentírásra. A bibliai formula szuperlatív: ő az egyetlen valóságos Isten, minden rang, hatalmasság és „úgynevezett isten” felett.
Pál pontosan ezt fejti ki:
„…sok az úgynevezett isten… mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya… és egy Urunk, Jézus Krisztus” (1Kor 8,5–6).
Te ezt szétszeded: egy Istenek Istene + külön „Khrisztosz Istene” + „szent istenek”. Ezzel pont azt teszed, amitől a Szentírás óv: visszacsúszol egy vallásos politeizmusba, miközben azt hiszed, te vagy a radikális monoteista.
Danielnél a „szentek” (qeddišîn) sem „szent istenek”, hanem szent nép / angyali lények, akik részesednek Isten uralmában. Osztoznak a királyi méltóságban, de attól még nem lettek külön „istenek” ontológiai értelemben.
Vagy monoteista vagy, vagy nem. A katolikus – és az ősi keresztény – megoldás világos: egy Isten lényege, három Személy. Nálad ezzel szemben több isteni létező jelenik meg: Istenek Istene, Khrisztosz, szent istenek. Ez az, amitől Dániel könyve undorodik, nem Jeromos és Ágoston.
3. Nesztorianizmus: amikor kettévágod Krisztust – és közben azt hiszed, hogy az Atyát véded
Végig úgy beszélsz: „Izrael Istene” külön, „Khrisztosza” pedig mellette, akit ő majd megvéd, akinek átadja a hatalmat ezer évre, mintha két, ontológiailag külön létező lenne:
- egy nagy, igazi Isten (Istenek Istene),
- és egy külön „ember Jézus/Khrisztosz”, aki csak felkent.
Ez klasszikus nesztoriánus gondolkodás: két alany, két „valaki”, lazán összekötve. Az Újszövetségben viszont:
- aki megszületik Máriától, az Emmánuel – „Velünk az Isten” (Mt 1,23);
- akit Tamás megszólít, az „Én Uram és én Istenem” (Jn 20,28);
- akire a Zsidókhoz írt levél alkalmazza a Zsolt 102 kozmikus teremtő-szövegét, az maga JHVH a Fiú személyében (Zsid 1,10–12).
Te ehelyett visszasüllyedsz oda, ahol a Jehova Tanúi vannak: Krisztus csak valami külön, alárendelt, „ember/angyal” lény, akit a nagy Isten használ. Csak te még egy lépéssel tovább mész, és köré rakod a „szent istenek” karzatát is.
Mondod, hogy a „három az egyben istenmodell” nem „zsidó”. Ez igaz – de amit te csinálsz, az nem a bibliai zsidó monoteizmus, hanem egy késői, házi politeizmus Krisztus lealacsonyításával. A valódi zsidó monoteizmus azt mondja: az Úr egy – majd az Újszövetség azt tárja fel, hogy ez az Egy Isten úgy létezik, hogy Atya, Fiú, Lélek közös isteni lényeget birtokol.
4. A nagy összeesküvés-narratíva: „kamuisten”, „uralkodók és pápák szövetsége”, „irtás másfél évezreden át”
Ez már az Őrtorony-szag: „hivatalos nagy egyház = Sátán eszköze; uralkodók = mindig romlottak; akit üldöznek, az biztosan az igazságot hordozza”.
Azt állítod, hogy a „három az egyben istenmodell” azért kellett az uralkodóknak, mert így nem kellett „tisztán élniük”, míg a te „zsidó Khrisztosz Istened” tiszta erkölcsöt, igazságos törvénykezést, szegények kíméletét követelte.
- amelyiknek a szentjei közt ott van Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet, Vianney Szent János, Maximilian Kolbe, Teréz anya, valójában egy „erkölcsöt nem követelő kamuisten” szolgálatában állt?
És hogy a jámbor kis bibliaolvasó kisegyházak képviselik a „szabadító, igazságos Isten” erkölcsét – miközben a protestáns és szektás világban ugyanúgy végigvonulnak visszaélések, szexuális botrányok, képmutatás, mint bárhol máshol? Ha a bűnök léte automatikusan bizonyítja, hogy az illető egyház sátáni, akkor Jehova Tanúi szervezete is Sátán műve, hiszen ott is feltárták már a bántalmazások, eltussolások, lelki terror hátterét.
Ez Donatizmus 2.0: a tanítás igazságát nem a kinyilatkoztatáshoz méred, hanem a legsúlyosabb tagi bűnökhöz. Pál apostol gyülekezeteiben vereségig menő botrányok voltak, mégsem mondta, hogy Krisztus egyháza „Sátán erőszakegyháza”.
Az, hogy a történelem során uralkodók visszaéltek a kereszténységgel, nem bizonyítja, hogy a Szentháromság-hit „kamu”, legfeljebb azt, hogy az emberi bűn mindenhol ugyanúgy működik. A Tanítás ettől még igaz marad – ahogy az apostolok tanítása sem lesz hamis attól, hogy Ananiás és Szafira hazudtak, vagy hogy a korinthusiak vérfertőzésben éltek.
5. A nagy apokaliptikus revü: Istenek Istene, külön Khrisztosz, szent istenek, két harc, két Jeruzsálem, két látogatás
A „rendszered” csúcspontja az a fantasy, amit a Zak 14, Jel 16–17, Ézs 52 alapján raktál össze:
- először Isten összegyűjti a népeket Jeruzsálem ellen (Zak 14,2) – ez szerinted még az eljövetel előtt, „fegyelmező csapás”;
- aztán megjelenik az Istenek Istene és Khrisztosza a szent istenek udvartartásával;
- meglátogatják a nemzeteket, kiszabadítják Izrael fiait, visszatelepítik őket a földre;
- majd második körben a nemzetek újra összegyűlnek, immár kifejezetten az Úr Khrisztosz és a szentek ellen;
- ebben a második harcban fognak „részt venni a három az egyben istent képviselő egyházak”, akik előtte évszázadokon át azt tanították, hogy „sem Izrael Istenének, sem Khrisztoszának nincs keresnivalója a Földön ezer évig”.
Ez a forgatókönyv nem a Szentírás exegézise, hanem saját konstruktumod, amibe belenyomkodod a prófétai és apokaliptikus szövegeket.
Néhány súlyos probléma:
Szövegkeverés és rossz hivatkozás Még az elején is összekevered: „Ezékiel 14:1. Ímé, eljön az Úrnak napja…” – ez nem Ezékiel, hanem Zakariás. Már a versszám sem stimmel. Apróság? Nem. Innen látszik, hogy nem a szöveg az elsődleges, hanem a saját sémád, amire ráhúzod.
Zakariás 14 teológiai súlya A katolikus exegézis sem tagadja, hogy Zak 14 az Úr napjáról, ítéletről, Jeruzsálemről szól. De:
- a szöveg magas fokon szimbolikus, apokaliptikus képekkel él;
- az OLAJFÁK hegye szétválása, a vízfolyások, a „nappal, amely nem nappal” – mind a végső isteni beavatkozás képei;
- a keresztény hagyomány ezt Krisztus visszajövetelével, a végítélettel, a „Jeruzsálem” mint Isten népe/új Jeruzsálem végső megdicsőülésével kapcsolja össze, nem egy kétlépcsős, logisztikailag kidolgozott katonai kampánnyal.
Jelenések 16–17 és Armageddon Valóban: három tisztátalan szellem gyűjti a királyokat a mindenható Isten nagy napjára. De itt nem a trinitárius egyházak külön vannak célozva, hanem minden olyan hatalom, amely a Bárány ellen harcol. Nincs benne egy sor sem arról, hogy „aki a Szentháromságban hisz, az automatikusan a Bárány ellen megy”.
Éppen ellenkezőleg: a katolikus egyház a Bárány menyasszonyának látja saját magát (Ef 5, Jel 21), és a történelem során inkább maga volt az üldözött (gondolj csak az iszlám hódításokra, kommunista üldözésekre, náci, jakobinus terrorra), nem az üldöző.
„Ti fogtok örülni a két tanú halálán” – nettó rágalom Azt állítod, hogy a „három az egyben” hívei lesznek azok, akik örömmel ünneplik a két tanú halálát. Erre nulla bibliai alapod van. A katolikus olvasat szerint a két tanú a prófétai tanúságtétel, a Törvény és Próféták, illetve az Egyház tanúi. Mi magunkat látjuk bennük, nem az ellenséget.
Te itt simán ráaggatod a Jel 11 világ-ellenséges tömegét a trinitáriusokra, pusztán azért, mert nem osztják a te henoteista, nesztoriánus rendszered. Ez nem „prófétai látás”, hanem becsületsértő fantáziálás.
„A három az egyben egyházak tagadják, hogy Istennek köze lenne a földhöz” – brutális csúsztatás A katolikus hitvallás minden misén ezt mondatja velünk: „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.” Hisszük:
- Krisztus dicsőségesen visszajön,
- feltámad a test,
- új ég és új föld lesz.
Amit nem fogadunk el: egy földrajzi-politikai, ezeréves zsidó teokrácia mint végső cél. Nem azért, mert „tiltakozunk, hogy Isten a földre jöjjön”, hanem mert a Jelenések könyvét nem úgy olvassuk, mint szó szerinti politikai menetrendet, hanem mint nagy szimbolikus látomás-sorozatot, amely Isten végső győzelmét hirdeti – túl minden szó szerinti 1000 éven.
A keresztény remény nem az, hogy Isten „nem jön ide”, hanem pont az, hogy „közöttünk lakik” (Jel 21,3) – csak nem abban a kicsinyes kategóriarendszerben, amit te Zelóta-módra ráerőszakolsz a prófétákra.
6. Ki lesz az, aki valójában Isten ellen harcol?
Érdekes módon a Szentírás nem azt mondja, hogy:
„akik a Szentháromságban hisznek, azok a Bárány ellen harcolnak”,
hanem azt, hogy:
- aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus, az az Antikrisztus (1Jn 2,22);
- aki nem vallja meg, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az az Antikrisztus szelleme (1Jn 4,2–3);
- aki „más Jézust, más evangéliumot” hirdet, az átkozott (Gal 1,8).
Te mit csinálsz?
- Krisztust leválasztod Izrael Istenéről egy külön „ember Jézus/Khrisztosz” figurára;
- Isten fölé/elé teszel egy „Istenek Istenét”, aki majd külön jön mellé;
- köré teszed a „szent isteneket”.
Egy ponton túl nem a Szentháromság-hit lesz a gyanús, hanem a te Krisztus-képed, ami nagyon közel áll ahhoz, amit az Újszövetség antikrisztusi tendenciának nevez: egy másik Jézus, aki nem az, akit az apostolok hirdettek.
7. Összegzés: nem a „három az egyben modell” a kamu, hanem a te házi pantheonod
Azt állítod:
„Izrael Istene nem azonos a kiképzelgett istenmodellként létező három az egyben istenmodellel.”
A katolikus válasz:
Izrael Istene nem azonos a te „Istenek Istene + külön Khrisztosz + szent istenek” modelleddel.
Izrael Istene az, akiről maga az Újszövetség tanúskodik, amikor azt mondja:
- „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… és az Ige testté lett.” (Jn 1,1.14)
- „Benne lakik az istenség egész teljessége testileg.” (Kol 2,9)
- „Az Isten, aki régen próféták által szólt…, most Fia által szólt… a Fiú… Isten dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása.” (Zsid 1,1–3)
Mi ezért valljuk: egy Isten létezik, az Atya és a Fiú és a Szentlélek. Nem császári modell, nem pápai trükk, hanem a kinyilatkoztatás rendje.
Te ezzel szemben:
- lemész egy henoteista szintre, ahol több „isten” jelenik meg;
- nesztoriánus módon szétszakítod Krisztust;
- és közben Donatista módon az Egyház bűneire hivatkozva próbálod hitelteleníteni azt a hagyományt, amelyhez képest te csak tegnap születtél.
Nem az zavar igazán, hogy Jeromos kommentálja Dánielt, vagy hogy Ágoston allegorizálja az 1000 évet. Az zavar, hogy ők nem igazolják a te privát rendszeredet. Erre válaszod nem alázatos kutatás, hanem sértett vagdalkozás: „istentelenek”, „kamuisten”, „erőszakegyház”.
Barátom, ezzel nem a katolikus egyházat, nem Jeromost, nem Ágostont ítéled meg, hanem saját magadat: kiteszed, hogy még mindig ugyanabban az ex-szektás reflexben élsz – csak most nem Brooklyn, hanem a saját fejed a „főhivatal”.
Ha valóban Istent, Izrael Istenét akarod, akkor vissza kell lépned egyet:
- letenni a „mindenki más hazudik, csak én értem a próféciát” reflexet;
- elengedni a szent istenek udvartartásával felpumpált pantheont;
és egyszerűen hagyni, hogy az Írás és az apostoli hagyomány beszéljen.
A Szentháromság tana nem fog összeomlani attól, hogy te kapsz egy újabb látomást. A te rendszered fog összeomlani akkor, amikor végre szembenézel azzal, hogy bibliai, történeti és logikai szempontból sem áll meg.
Addig is: a „három az egyben kamuisten” szólam maradhat a saját blogodra. A Szentírás talaján ez csak zaj.
Az 1. Mózes 7.2 és az 1. Mózes 8.20 is nagyonis a húsevés engedélyezése előtt fogalmaz meg tiszta/tisztátalan kategóriákat!
Azt persze jó szokásodhoz híven elsunnyogod, hogy Isten a hústevés engedélyezése szándokának tudtában utasította Noét a tiszta s tisztátalan állatok megkülönböztetésére, ui. a tiszta/tisztátalan meghatározás állatokkal kapcs. az ehetőség s nem az "áldozhatóság" szempontjából merül föl: sem Ábelnél, sem a Lev 1-ben nem használtatik állatokkal kapcs. a "tiszta" vagy "tisztátalan" kifejezések. Ibrahim, Iszák s Jakab is úgy tudták, hogy a tiszta/tisztátalan kategóriák az ehetőség szempontjából szabattak: nincs' is följegyezve róluk, hogy tisztátalan állatot ettek volna, noha módjuk lett volna rá.
létezett 1.500 éven át tiszta/tisztátalan felosztás
Ezt eleddig nem sikerált bizonyítanod: az viszont tény, hogy leírásra az Ígében a tiszta/tisztátalan felosztás nem Ábelnél, hanem Noénál kerül elészér és ép Noénak szándokolta legelészér az emberiség történetében éngedni állatok evését. Minő "véletlen", úgy-e?
nem kérdezett vissza Noé az 1. Mózes 7.2-ben, hogy “Uram, melyek a tisztának mondott állatok!?”
Nem tudjuk, hogy nem kérdezett-é vissza - ne tégy hozzá az Ígéhöz, enélkül is lesz gondod-bajod elég ama napon -, de Isten nyalván valami mód' tudatta véle a tiszta állatok attribútumait (kérődzés + egészt' kettéhasmánt köröm), hiszen ujjából mégsem szophatta ki.
ez számára tudott volt már fiatal kora óta
Tudta Noé csecsszopó kora olta, mik a tiszta, azaz ehető állatok? Mán megént hozzáteszöl az Ígéhöz?
A 3. Mózes 11 kimondása után is ez a felosztás csak a zsidókra vonatkozott
Nem a Lev 11-ből tudták meg, m'ék állat az ehető: Noé olta tudták, melyek a tiszta, azaz ehető állatok.
az 1. Mózes 8.20-ban leírt “minden tiszta állatból” áldozás is megelőzte határozatlan idővel a húsevés engedélyének az 1. Mózes 9.3-ban való kimondását.
Pont annyi idővel "elézte meg" a Gen 8:20-ban leírt “minden tiszta állatból” való áldozás a Gen 9:3-ban kimondott hústevés engedélyét, mint az utána olvasható versekben (4-17.v.) leírtakat (vérivás tilalma; halálbüntetés; szaporodás; szivárvány, mint szövetség jele).
húst akart enni
De azért még elétte megteremti az embert vegánnak az Ő képire s hasonlatosságára, hogy Ő aztán emberkint állatokat akargyon szükségtelen' enni. Jó nagy troll ez a te Jézusod.
semmiképp nem szükségből evett húst
Akkor miért (t)ette? Elfelejtette, hogy az ember vegánnak teremtetett az Ő képire s hasonlatosságára? De azért szükségtelen' állatot eszik? Minek? Trollkodásból?
én csak a zsidókra mondtam érvényesnek a disznóhús evés tilalmát
A föntiekből látható, hogy mindenkire érvényes a desznyóhúsevés tilalma Noétól, sőt Ádámtól fogva. Ezt a mindenkire köt. érvényű, univerzális erkölcsi parancsot erésíti meg Mojzes törvénye szintén, amikor azt a nemzsidó jövevényekre is kötelezvén alkalmazza (Lev 17:13). Hogy univerzális erkölcsi mandátumról van szó, azt igazolja ama tény, hogy a desznyóevést épúgy fertélmességnek/útálatosságnak/úndokságnak nevezi az Íge, mint a pajzánkodást, vérivást, bálványimádatot s elkövetése esetén - egyéb tisztátalanságokkal (magömlés, lepra, tetem érintése, havi baj sat., miket - tetézvén bajodat - nem is nevez fertélmességnek/útálatosságnak/úndokságnak) ellentétben - nem ír elé tisztulási rituálét.
szükségemet épp harcsapaprikással szeretném kielégíteni
Nyalván, hisz' nálad ethikai, fenntarthatósági, környezetkíméleti, klímavédelmi, irgalmassági, felelősségteljes fogyasztási szempontok s hasonló úri huncutságok fel nem merülnek: önző, egoista, felelőtlen, ethikátlan, irgalmatlan mód' eszöd, mit konokul akarsz, mert a te különbejáratú szótárad szerént a konok akarás nem más, mint szűkség. Az izrailiták is így gondolták a pusztában, de nem okulsz példájukból s onokidat sem okítod erre...
6) Zakariás 14 – a „napja” az Úrnak. Az Írás szerint az Úr gyűjti össze a népeket; nem „Róma főpapja” vezényli a hadakat
Idézed Zak 14,1–7 részét, és ebből azt a meredek következtetést vonod le, hogy „ti fogjátok felbujtani a föld királyait Jeruzsálem ellen”"
Izrael Istene Khrisztoszának a védelme érdekében jelenik meg a Földön, miután a hamis próféta száját elhagyó tisztátalan szellemek ráveszik a Föld királyait hogy menjenek harcolni az Izrael Istene Khrisztosza ellen.
Jelenések 16: 13 És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellemet kijőni, a békákhoz hasonlókat; 14 Mert ördögi szellemek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára. 15 Ímé eljövök, mint a tolvaj. Áldott, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát. 16 Egybegyűjték azért őket a helyre, amelyet zsidóul Armageddonnak neveznek
Jelenések 17:12.A tíz szarv pedig, amelyet láttál, tíz király, olyanok, akik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.13.Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.14.Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és az ő vele való hivatalosok és választottak és hívek is.
A Zakariás 14:2 arról szól, amikor Izrael Istene az engedetlen népét megbüntető nemzeteket hívja össze Jeruzsálem ellen.Erre még az Izrael Istenének a Földre való eljövetele előtt kerül sor.
A 12. versben ellenben már arról van szó, amikor a nemzetek Jeruzsálemhez azért gyűlnek össze,
hogy harcoljanak Izrael maradékának szentjei és az Úr Khrisztosz ellen. Erre azután kerül sor, miután Izrael Istene az Úr Khrisztosszal és a szentek seregeivel együtt meglátogatják a nemzeteket,akik elhurcolják Izrael fiait, hogy kiszabadítsák és kivezessék őket ezekből az országokból és visszavezetik
és letelepítik őket Izrael Földjén. Két időben egymást követő harcról van szó.
Ez utóbbiban lesznek érdekeltek a három az egyben istent képviselő egyházak részt venni,
akik évszázadokon keresztül azt tanították, hogy sem Izrael Istenének, sem Khrisztoszának nincs keresnivalója a Földön ezer évig.
1. Jeromos és a Szentlélek – személyeskedés helyett szöveget kéne olvasni
Azzal, hogy Jeromost „Damáz kiszolgálójának” nevezed, és kijelented róla, hogy „nem bírtokolta az értelem és a bölcsesség Szent Szellemét”, valójában semmit nem bizonyítasz Dánielről, csak magadról. Jeromos:
- ismeri a héber és a görög szöveget;
- ismeri a zsidó hagyományt és a görög–római történetírást;
- részletesen végigveszi Dán 7, 8 és 9 történeti, tipológiai és eszkatologikus rétegeit.
Hiába ismerte Jeromos Dániel próféciáját,amikor ellent mondott annak. Az istentelen és Khrisztosz nélküli Jeromos istene a római császárok és I.Damáz által törvény által létrehozott három az egyben istenmodell volt , és nem az Istenek Istene, akiről Dániel Próféta írása tanúskodott.
Róma Főpapja Ágoston azon tanítását képviselte,hogy Izrael Istene soha se fog megjelenni a Földön,
és soha se fogja átadni Khrisztoszának a hatalmat a Föld felett ezer évre. Jeromos az Antikrisztus megjelenését a Földön nem tagadta, ellenben az Istenek Istene megjelenését,valamint általa választott népének Izrael Fiainak egybegyűjtését és letelepítését Izrael Földjén ellenben tagadta,
mert annak elfogadása a három az egyben istenmodell elvetését jelentette volna.
A Római Egyház három az egyben való istenmodelljéhez való ragaszkodás az uralkodók számára is
létkérdés volt. Nem állt érdekükben alárendelni magukat az Istenek Istenének és követni annak Khrisztoszát és az igaz Khrisztosz tanítványaivá válni, ami megkövetelte a tiszta erkölcsöt és a szent életet. Az uralkodók,még azok is,akik lerázták magukról Róma Főpapjának a fennhatóságát igyekeztek megtartani maguknak ezt a kiképzelgett istenmodellt, amely nem követelt szent életet szemben
a zsidó Khrisztosz Istenével, aki előírta a királyoknak az tiszta erkölcsöt, az igazságos törvénykezést,
és a szegényekkel szembeni kíméletes bánásmódot.
Így maradt fenn napjainkig egy kiképzelgett kamuisten három az egyben istenmodellje a Sátán álkeresztény egyházaiban úgy, hogy az uralkodók és pápák szövetségének eredményeként
másfél évezreden keresztül irtották azokat ,akik a Szentírásból fakadó tanításikkal és bizonyságtételükkel ennek a kiképzelgett istenmodellnek a létét veszélyeztették.
Magára a három az egyben istenmodellre a néhány éven belül megjelenő antikrisztusnak már nem lesz szüksége,hisz az önmagát fogja istenként mutogatni, ezért elteszi az útból Róma Főpapját,
a három az egyben istenmodell legfőbb lépviselőjét. De mivel az antikrisztus hatalma rövid idejű lesz,
ezért a három az egyben istenmodell exisztenciájának az Istenek Istenének és szentjeinek a Földön való megjelenése fog véget vetni. A világ népei,akik akkorra megmaradnak saját szemükkel láthatják majd az Istenek Istenét és Khrisztoszát külön külön ,és együtt is, de a kíséretükben lévő többi szent istent is, miután az Istenek Istene egész udvartartását is magával hozza a Földre.
Ezékiel 14:1.Ímé, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned.2.Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból.3.Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján.4.És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad.
A kérdés, hogy ki fognak harcolni az Istenek Istene ellen.
Nos azoknak a kereszténynek mondott egyházaknak a tagjai, akik előtte örvendezni fognak az Istenek Istenének a két tanújának a halálán, akik 1260 napig fogják hirdetni az igazságot a Föld népeinek az Istenek Istenéről és az Ő Khrisztusáról. A három az egyben istenmodell hívei ugyanis nem kívánják a Földre az Istenek Istenét és Khrisztoszát. Nekik nagyon is megfelel a három az egyben kamusiten,aki nem kéri számon tőlük a tetteiket,és nem zavarja meg őket hogy élvezeteik posványában jól érezzék magukat.
A három az egyben istenmodellt képviselő egyházak vezetőinek és teológusainak lesz majd nagy csapás,amikor megjelenik az Istenek Istene és Khrisztosza az összes szent kíséretében a Földön.
A Föld királyai pedig elcsodálkoznak, hogy olyan valami történik,amiről a Három az egyben istenmodell
egyházainak a tanítói azt állították, hogy soha se fog megtörténni.
Ésaiás 52:9.Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet.10.Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!11.Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok.12.Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izráel Istene!13.Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon.14.Miképpen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt:15.Akképpen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert amit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek.
Izrael Istene nem azonos a kiképzelgett istenmodellként létező három az egyben istenmodellel.
ha valaki azzal indít, hogy Jeromos nem bírta a Szentlelket, mert „I. Damáz kiszolgálója volt”, akkor már az első mondatban elárulja, hogy nem exegézist, hanem indulati pamfletet ír. Nem Jézust követed, hanem a saját sértettségedet. De menjünk végig pontonként, mert a szöveged nemcsak stílusban, hanem tartalomban is szétesik: filológiában félreolvas, kontextusban összemos, teológiában pedig visszacsúszik a régi őrtornyos reflexeidhez – csak most „henoteista” és nesztoriánus díszcsomagolásban.
1. Jeromos és a Szentlélek – személyeskedés helyett szöveget kéne olvasni
Azzal, hogy Jeromost „Damáz kiszolgálójának” nevezed, és kijelented róla, hogy „nem bírtokolta az értelem és a bölcsesség Szent Szellemét”, valójában semmit nem bizonyítasz Dánielről, csak magadról. Jeromos:
- ismeri a héber és a görög szöveget;
- ismeri a zsidó hagyományt és a görög–római történetírást;
- részletesen végigveszi Dán 7, 8 és 9 történeti, tipológiai és eszkatologikus rétegeit.
Te ezzel szemben:
- egyetlen kulcsszót kiragadsz („az utolsó időre szól ez a látomás”),
- beleolvasod a saját tizenkét-évezredes sci-fid,
- majd azzal zárod, hogy a katolikus egyház „Sátán erőszakegyháza”.
Ez nem „szellemben való ítélés”; ez Donatizmus + sértett ex-kultista düh. Ha a Szentlélek jelenlétét azoknak a bűnei alapján méred, akik egy adott közösséghez tartoznak, akkor Pál apostol gyülekezetei is „Sátán szektái”: Korinthusban vérfertőzés, Galatában eretnekség, Tesszalonikában hamis parúzia-pánik. Mégsem jutott Pálnak eszébe, hogy emiatt az egész apostoli egyház „erőszakegyház” lenne.
2. „Nem teljesedhetett Antiokhosz alatt, mert a korszakok végére szól” – rossz szövegértés
Ezt Dán 8,13–19-re alapozod. Csakhogy ott NEM azt állítja az angyal, hogy „a világ végét” jelöli meg, hanem azt, hogy:
- „az utolsó időre szól ez a látomás”,
- majd azonnal definiálja is: „és ezek országai után, amikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú király” – és előtte végigmondja, hogy
- a kos Médó–Perzsia,
- a bak Görögország (Jáván),
- a négy szarv a diadokhoszok,
- a „kis szarv” ezek közül nő ki.
Vagyis a „vég” itt nem a kozmikus finálé, hanem annak a látomáson belüli korszaknak a vége, amely Médó–Perzsiától a görög utódállamokig tart. A „harag vége” (8,19) a görög korszak ítéletére vonatkozik. Gábriel maga szűkíti a horizontot: „az ő országuk vége felé támad egy király…”.
Te egyszerűen ráborítod a kifejezésre a saját „korszakok végének” nevezett rendszeredet, és úgy teszel, mintha Dániel erről beszélne. Nem ő beszél róla, te beszélteted bele.
3. A 2300 est–reggel – nem 2300 év, nem „még előttünk van”
A 8,14-et idézed:
„Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.”
És rögtön rá is húzod a következtetést: mivel a gonoszok nem fogytak meg, hanem „szaporodnak”, a prófécia még előttünk áll.
Három gond:
A szöveg nem azt mondja, hogy „amikor elfogynak a gonoszok” – hanem hogy „amikor teljessé válik a gonoszság” (a hittagadók, a hitehagyók mértéke betelik). Nem a gonoszok létszáma fogy el, hanem a bűn mértéke telik be, és akkor jön az ítélet. Te még a saját fordításodat is félreérted.
A 2300 „estvéig és reggelig” nem nappal=év játék. A kifejezés a kultusz ritmusára utal: est–reggel–est–reggel, a tamíd áldozat ciklusa. 2300 est–reggel = meghatározott időszak, amikor a mindennapi áldozat szünetel és a templom meggyalázva van, majd „helyreáll a szenthely igazsága” – azaz megtörténik a Makkabeus-féle megtisztítás. Ez történelem, nem sci-fi.
Az, hogy ma is vannak súlyos bűnök a világban (beleértve egyházi személyek botrányos bűneit), nem érv Dániel ellen, legfeljebb bizonyíték arra, hogy az eszkatologikus teljesség még nem jött el. Mi is ezt mondjuk. De ettől még a történeti szint (Antiokhosz és a Makkabeus-kor) beteljesedhetett, és be is teljesedett. Tipológiailag ugyanez a minta ismétlődik Rómánál és végül az Antikrisztusnál.
Te a hármas horizontból – történeti, krisztológiai, eszkatologikus – kettőt kidobsz, és úgy téped szét a szöveget, mintha csak az utolsó létezne.
4. A 70 hét – a „szüneteltetett” hetvenedik héted nem a Bibliából, hanem a dispenszacionalista fantáziából jön
Ez a klasszikus, 19. századi angolszász „gap theory” – Darby és társai – nem Dániel szövege. A 9,24 ezt mondja:
„Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra…”
Az egész blokk egyben van „kiszabva” („nehtak” = elhatározva, meghatározva), nem úgy, hogy 69 lemegy, aztán 2000+ év szünet, majd valahol a jövőben egyszer előhúzunk még egy hetet.
A szöveg logikája:
- A hetven hét a Jeremiás-féle hetven év fölött álló messiási válasz: bűn eltörlése, örök igazság, Szentek Szentének fölkenése → Krisztus húsvéti misztériuma.
- A Messiás „kiirtatik” (9,26), utána „a következő fejedelem népe elpusztítja a várost és a szenthelyet” → Róma.
- „A hét felén véget vet az áldozatnak” → Krisztus keresztáldozata, amely teológiailag egyszer s mindenkorra lezárja az ószövetségi kultuszt, történetileg pedig 70-ben a templom végső pusztulásában válik láthatóvá.
A szöveg sehol nem mondja, hogy a 70. hetet későbbre dobja. Ezt te toldod bele azért, hogy passzoljon a saját „korszakok vége egy hét alatt” rendszeredhez. A Biblia fölé hajolsz, de nem olvasod, hanem átírod.
5. A „nagy nyomorúság”, 1260 nap, világméretű prédikáció – mindent egy évhétbe gyömöszölsz
Azt állítod, hogy mivel Jézus a korszak végi jelekről beszél, és említi a „nagy nyomorúságot” meg az evangélium hirdetését „minden nemzetnek”, és mivel Dániel is beszél nyomorúságról, meg 1260 napos szolgálatról, ezért kizárt bármilyen korábbi beteljesedés.
Ez a módszered: minden apokaliptikus motívumot egy kalapba dobsz, és kijelented, hogy kizárólag egy pontszerű, jövőbeli hétben teljesedhet be. Kár, hogy:
A 1260 nap, 42 hónap, „egy idő, idők és fél idő” Jelenések 11–13 szimbolikája, nem Dán 9-é.
Jézus az Olajfák hegyi beszédben két síkot tart együtt:
a tanítványok nemzedékében bekövetkező jeruzsálemi ítéletet (Lk 21,20: „amikor látjátok Jeruzsálemet hadseregek által körülvéve…”),
és a végső eljövetel kozmikus jeleit (Mt 24,29–31).
Az első szintre maga mondja: „ez a nemzedék nem múlik el, míg mindezek meglesznek”. A te rendszeredben Jézus vagy tévedett, vagy ködösen hazudott, mert a „korszakok vége” még sehol. A katolikus – és az ősegyházi – olvasat ezzel szemben egyszerű: már most – még nem. A minta már a Róma-alatti pusztításban is megvalósult, és végül teljessé lesz a végső krízisben.
Az, hogy te minden szimbólumot egyetlen hétbe akarsz belegyömöszölni, nem a Szentlélek ihletése, hanem az önkényes harmonizálás esete.
6. „Istenek Istene” és „az ember Jézus” – henoteizmus és nesztorianizmus, biblia nélkül
Két súlyos probléma:
Henoteizmus: „Istenek Istene” a Bibliában nem azt jelenti, hogy sok valódi isten van, és van fölöttük egy főisten. Ez a pogány panteon logikája. A bibliai formula („Istenek Istene, Urak Ura”) szuperlatív cím az egyetlen igaz Istenre, aki mindenható minden látszólagos „isten” – angyali hatalmasság, bálvány, fejedelemség – felett. Ugyanabban a könyvben olvasod: „Rajtam kívül nincsen Isten” (Ézs 45,5). Pál: „nekünk egy Istenünk van, az Atya… és egy Urunk, Jézus Krisztus” (1Kor 8,6). Te visszacsúszol egy primitív henoteizmusba, és azt hiszed, ettől lettél bibliaibb.
Nesztorianizmus: külön beszélsz az „Istenek Istenéről” és az „ember Jézusról”, mintha kettő lenne: egy távoli, nagy isten, és egy külön kis „ember Jézus”. Az Újszövetség viszont egy személlyel beszél: „az Isten Fia, Jézus Krisztus, a mi Urunk” – aki egyszerre „valóságos Isten és valóságos ember”.
- Az a Jézus, akiről azt mondod, „ember Jézus”, ugyanaz, akiről Tamás azt mondja: „Én Uram, és én Istenem” (Jn 20,28).
- Ő az, akinek a Zsid 1 alkalmazza a Zsolt 102 „Uram, Te kezdetben a földet fundáltad” szavait.
- Ő az, akinek a Fil 2 alapján minden térd meghajol, mert benne Jahve-szöveg teljesedik: „előttem hajol meg minden térd” (Iz 45).
Azt hiszed, hogy a „háromság isten” elutasításával megtisztítottad az istenképedet. Valójában lejjebb rángattad: lett egy „Istenek Istene” meg egy külön „ember Jézusod”, ami se nem zsidó monoteizmus, se nem apostoli kereszténység, csak egy poszt-JT-s hibrid.
7. „Miért érdekeljen engem a Sátán erőszakegyházának filológiája?” – Donatizmus + demagógia
Ezzel a mondattal egyszerre követsz el:
- Donatista érvelést: a tanítás igazságát nem a kijelentett Igéhez, hanem a legsúlyosabb tagsági bűnökhöz méred. Ha ez lenne a mérce, az apostoli egyház maga is bukott, mert ott is voltak botrányos bűnök – Pál mégsem mondta, hogy „Sátán erőszakegyháza” lett a Krisztus Teste.
- Aljas demagógiát: valódi, tragikus bűnök áldozatait dobod be szlogennek azért, hogy ne kelljen visszamenni Dániel szövegéhez. Az áldozatok nem retorikai buzogányok, amivel a neked nem tetsző exegézist leütöd. Ha ennyire zavarnak a bántalmazások, akkor illene megnézni, hány rendszeren belül fordultak elő – köztük a JT-knél is –, és akkor rájönnél, hogy ez az emberi bűn, nem „filológia” kérdése.
- Önellentmondást: ha a bűnös tagok per se bizonyítják, hogy az adott felekezet sátáni, akkor a JT-s szervezet is Sátáné, mert ott is dokumentáltak súlyos visszaéléseket, eltussolásokat. Meg is állapítottad róla, amikor otthagytad – csak most, hogy új rendszert találtál magadnak, hirtelen „menedék” lett belőle.
Az, hogy én a hébert, a görögöt és a patrisztikus hagyományt komolyan veszem, nem „Sátán filológiája”, hanem minimum tisztesség a Szentírással szemben. Ha téged nem érdekel, akkor ne nevezd magad az „Írás emberének”; egyszerűen mondd ki: „jobban szeretem a saját rendszeremet, mint a szöveget”. Legalább őszinte lennél.
8. Összefoglalás: nem a „kétsíkos duma” az, ami hitető, hanem a te egysíkú rendszered
Valójában a „kétsík” – történeti és eszkatologikus, típus és antitípus – a Biblia saját logikája. Pontosan így működik:
- „Egyiptomból hívtam fiamat” – egyszer Izraelre, aztán Máté szerint Krisztusra.
- Antiokhosz – egyszer történeti templomgyalázó, aztán minta Rómának és végül az Antikrisztusnak.
- Jeruzsálem pusztulása 70-ben – egyszer konkrét ítélet, ugyanakkor előképe a végső ítéletnek.
Te ezzel szemben egyetlen sínre akarod feltenni az egészet: Antiokhosz kizárva, Róma kizárva, 70 hét darabokra szaggatva, minden jel egyetlen jövőbeli hétbe belegyömöszölve, tetejébe még egy henoteista „Istenek Istene” + „ember Jézus” duóval. Ez már nem exegézis, hanem vallásos fanfiction.
A katolikus olvasat – és Jeromos, Euszebiosz, a nagy atyák – pont azt teszik, amit Jézus parancsol: „aki olvassa, értse meg”. Az „értés” pedig azt jelenti, hogy:
felismered a szöveg belső keretét (Médó–Perzsia, görög birodalom, diadokhoszok, Antiokhosz);
látod a történeti beteljesedést (Makkabeus-kor, majd Jeruzsálem 70-ben);
és elismered a teljesebb, eszkatologikus beteljesedést (Antikrisztus, végső ítélet), anélkül, hogy szétbarmolnád a szöveg időrendjét és kategóriáit.
Ha valaki ezt „kétsíkos dumának” nevezi, azzal nem a Szentlelket, hanem magát sérti meg: bevallja, hogy a Biblia saját mintázatait sem érti.
Zárszó
A vita köztünk nem azon áll, hogy ki utálja jobban a bűnt és ki hány botrányt tud felsorolni. A vita azon áll, hogy engeded-e, hogy a Szentírás maga határozza meg a kategóriáidat, vagy erőből ráhúzod a szövegre a saját „korszakok végére” fabrikált rendszeredet.
Ha tényleg az igazság érdekel, akkor vissza kell menned a héber mondatokhoz, a kontextushoz, és le kell tenned azt a reflexet, amely minden olyan értelmezést „Sátán egyházának” bélyegez, ami nem fér bele az aktuális narratívádba. Isten Igéje túl nagy ahhoz, hogy egy ex-JT haragjának vagy egy házi apokaliptikus naptárnak az alátámasztó kelléke legyen.
"Mivel a gonoszok még nem fogyatkoznak a Földön, hanem egyre szaporodnak(lásd a Róma Főpapja által vezetett egyhát püspökei és papjai hány millió gyermeket erőszakoltak meg világszerte) így
a prófécia teljesedése még előttünk van."
Lassan már turistaként, látogatóként sem merek belépni egy katolikus templomba:-)
. A te konstrukciód egyszerre téved filológiában, kontextusban és teológiában: összekevered a „látomás vége” "
És miért is kellene, hogy érdekeljen engem a Sátán erőszakegyházának a filológiája,teológiája,
azon kívül, hogy megállapítsam arról, hogy egyházad filológiájának és teológiájának beérett, rohadt gyümölcsei a több millió gyermek teológusok általi megerőszakolását eredményezték.
