Te milyen e-mail címen érted el a szervezet illetékesét, igazolófüzet rendelés ügyében? (Másfél hete küldtem levelet, és sajnos nem kaptam rá választ.)
Van ilyen, bizony! Május végén jártam egyet a Gerecsében, főként jelzetlen utakon, akkor Epöl közelében futottam bele abba, hogy egy tanya mellett vitt el az út az ottani Kőszikla sziklás csúcsára, de le volt zárva a tanya környéke a száj és körömfájás miatt. Akkor kerülnöm kellett, de szerencsére egy tábla jelezte, hogy merre érdemes indulni.
na én erre a jelzetlenségre jól rábaszcsiztam múltkor, jelzetlenen terveztem utat Somogyban, aztán kiderült hogy amit terveztem az egy vaddisznóskerten menne keresztül (térképről persze nem látszott), kerítés, tábla: vaddisznóskert, belépni tilos, fertőzésveszély
majd egy órás kerülő kellett, nem is tudtam befejezni a túrát mert elment volna az utolsó buszom
így jelzett úton azért nem nagyon lehet járni (max Ecskend környékén :-)
Minden túránk útvonala bejárható GPX, regisztráció nélkül a saját örömödre. Bár az útvonalvezetés és a sok jelzetlen út miatt GPX és terepismeret nélkül nehezen követhető. De minden körünknek van szöveges leírása:
Ugyan nem engem kérdeztél, de igen. Egyetlen helyen nincs egyéb jelzés, de térképről az is egyértelmű (Bajót előtt a zöldről le). A szöveges leírás is segít néha.
Jelzettség: A fő töréspontok jól jelzettek, ha meg elbizonytalanodnál hogy negyed órája nem láttál kéket, gondolj arra hogy még nem jöttél eleget. :) Nincs ezen a szakaszon olyan kis szögű elágazás, ami elvéthető lenne.
Nem szeretnék nosztalgiázni, de azért több mint húsz éve, amikor én kezdtem a kéktúrát a fiammal, még eléggé kalandtúra jellege volt az egésznek, és nem csak a "végeken", de még Budapesthez közeli szakaszokon is. Nem mondom, hogy nem lehet már javítani a jelzettséget, mert van még hová fejlődni, de kérdés, hogy kell-e egyáltalán? Sokan mondják, hogy már lassan hülyebiztos a kéktúrák jelzettsége, és saját tapasztalatból is mondom, az egyéb jelzésekhez képest sokszor tényleg ég és föld a különbség.
Szerintem a "kaland" része az útkeresés is néhol, de azért egy jó offline térkép nálam itt ott van már legalább 15 éve a kütyün és most már évek óta a mobilon is. El is lustultam, most már direkt teszek meg teljes túrákat jelzetlen utakon, vagy hogy igyekszem nem használni a GPS alapú tájékozódást, csak hogy ne essek ki a hagyományos terepi tájékozódás gyakorlatából.
Igen, kektura.hu oldalról letöltöttem a GPX-es útvonalakat is, de egyrészt az nem pontos csak egyszerűsítve be van húzva két pecsételő közé, terepen meg amint elhagyod a lakott területet hamar rájössz, hogy szogláltatók lefedettségi térképe az hatalmas kamu, térerő híján pedig csak az offline térkép működik. többször is beszámoltam videóban is róla, akik kéktúrákon készültek, hogy találtam hiányos jelzéseket, ezeket jeleztem az MTSZ bejelentőn is. Pl. Nógrádot Kóspallag felé elhagyva az erdő szélén a vadászlesen ott a kék jelzés balra nyilazva a földúttól, egyenesen haladva nincs több, földúton tovább menve se, egy szűk ösvényen kell bemenni az erdőbe, de úgy benőtte a gaz, hogy alig észrevehető az ösvény, ott pl. egyértelmű lenne ha a les másik oldalán is lenne egy nyilazott kék jelzés, hogy arra vagy dupla nyilas lenne a les földút felöli végén, előbb balra aztán jöbbra. OKT-n a pecsételők jól vannak táblázva általában Katalinpuszta előtt pl. jó 1 km kerülő az ellenkező irányba lévő étterem/kocsmáig elgyalogolni, sőt ahol van a pecsételő ott is jelezve van, külön pecsét jellel, nyilazva is sokszor. AK-13-on meg Rétközberencsre megérkezel a szivattyútelep felöl egy betonúton villanypóznákon ottvan a kék jelzés jelezve, hogy ez a jó út, a pecsételő meg a vízmű kerítésén van, amit benőtt részben a növényzet. Csak a szemközti villanypóznára kellene tenni egy pecsét jelet mutatva, hogy ottvan meg az útjelző táblára a pecsételő helyet is kitenni nyilazva.
Kisvárdán is az aluljárón át vezet tovább a kék jelzés, a pecsételő az állomáson van, igazán ki lehetne azt is tenni tereptárgyakra azon a kb. 100 méteren, hogy pecsételő arra van. Ott szálltam ki szóval, amúgy is arra kellett menjek és tudtam, hogy ottvan, de aki kicsit nem figyel, már csak km-ekkel később eszmélhet rá, hogy hu b+ nem pecsételtem.
Olvastam beszámolókat AK-ról, hogy van ahol akár 10 km-en át nincs jelzés pl. Mezőtúr és Szarvas ill. Túrkeve között, de ott ezt nem mondom hibának, mert a töltés tetején kell menni és ha nincs elágazás meg mellékút semerre akkor evidens, hogy merre kell menni. Amúgy az offline OSMAND-ban nézett letöltött útvonal jól jön ilyenkor mikor pl. földes út külterületen elágazik vagy van letérő akár csak szűk ösvény és nem egyértelmű a jelzés, belőve, hogy irányba merre kell menni meglesz a helyes út.
OKT-10-esen történt hogy egyszer Kőhányás és Várgesztes között úgy 200 méter után jött a felismerés, hogy rossz az irány, visszasétálva meg is lett a kék jelzés egy alig észrevehető kis ösvény vezetett be egy bevágásba / volt patakmederbe és arra folytatódótt nem a széles erdei úton. Később Szárligettől Várgesztesig pedig erdőben az erdei úton jó 300 méter után ugyanaz nincs jelzés már mióta, biztos valahol elkanyarodott, térerő nuku, térképen is van kanyar, de, hogy erre vonatkozott vagy a következőre? Visszasétálás, utolsó kékig sehol semmi másik lassan haladás, folyamatosan körbe-körbe nézegetve nincs sehol jelzés, majd megyek még vagy 200 métert és megvan.
Ahol még könnyen benézhető és nagyon és tényleg csak métereken múlik az Antalszálláson van. Bőszénfa felöl jössz a piros jelzésen, ami a régi vasútvonalon megy és műúton átmenve van pont szembe egy földút, meg mellette pár méterrle egy másik, ami alig észrevehető. Ha feltűnőbbne mész mondván az a piros folytatása és az megy Almallékre akkor buktad, mert az Szentlászló felé megy több km kerülő, biciklivel jártam erre sok km lefelé gurulás után értem Szentlászló szélére, hogy aztán mehessek vissza 4 km-t felfelé Almamellékre. A másik út pár méterrel odébb van.
A kéktúrák hivatalos oldalán elég sokan elég sokat dolgoznak azért, hogy a túrázók a változásokről, pecsételő helyekről stp. értesüljenek a felkészülés során. Szerintem egyszerűbb indulás előtt megnézni vagy akár a helyszínről ha van rá lehetőség mint esetleg keresgélni. Több pecsét is csak kitérővel érhető el, térképed meg biztos van a tájékozódáshoz, ha nem látnál jelzést ami a vegetációs időszakban megesik.
Érdekes beszámoló volt ,nekem még csak tervben van ez a szakasz. De valószínűleg előbb Vidratanya Vésztő szakasz fog jönni és a Vidratanya Körösladány ezen a környéken. Jövő hétre Az 1-est terveztem be Szekszárd Baja szakaszt két részletben Bárányfok és Keselyűs között a felhagyott kisvasúti sínek mellett megy a túraútvonal két legyet egy csapásra, a kisvasút vonalát is bejárom Bárányfok Gemenc Dunapart között és a kéktúra szakaszt is.
Dévaványa és Ecsegfalva között a túraútvonal szinte végig a régi vasútvonal töltésén megy, azt már csak azért is be akarom járni egyszer.
Jelzésekkel mi a helyzet? Nincsenek hiányosságok ilyen téren? Főleg, ahol le kell térni valamerre. Nemrég Tiszakanyár Kisvárda közötti szakaszon Rétközberencsnél simán elmentem a pecsételő mellett is, mert táblával nem jelölték, hogy ottvan.
Múlt héten szombaton folytattam a Bányászkör kis köreinek bejárását, most a Tanbánya-kör volt terítéken. Szokás szerint tömegközlekedéssel jutottam el a kör kezdőpontjára, tehát Dél-Budáról busszal és metróval Újpestre mentem, onnan vonattal Dorogra, majd a helyközi buszok közötti táti átszállással érkeztem nyolc előtt pár perccel Mogyorósbányára. Eltalpaltam a kultúrház melletti bányász emlékhelyhez (kicsit még tovább kellett mennem a már rég bezárt Kakukknál), ott aztán beolvasva az első QR kódot a zöld sáv jelzésen indultam tovább. Az erdészek kopjafájának érintésével kapaszkodtam fel a Muzslai-hegy oldalába, majd egy jelzetlen úton megkerülve a tetőt értem Bajótra.
A XIII. században épült templom mellett beolvastam a következő QR kódot, majd a kék négyzet jelzésen elbaktattam az Öreg-kő tövében lévő pihenőhelyig. Szorgalmi feladatként felkapaszkodtam a beton lépcsősoron a Jankovich-barlanghoz, aztán az OKT útvonalán leereszkedtem Péliföldszentkeresztre. Itt is vannak bányászati emlékek, hiszen a szalézi rendházban történt a bányásztanoncok elméleti oktatása, míg a gyakorlati rész a Mogyorósbánya melletti tanbányában folyt. A látogatóközpont mellett olvastam be a következő QR kódot, majd a régi kék kereszt, de mostanában már zöld sáv jelzések útvonalát követve kapaszkodtam fel a Gyertyános nyergébe.
Rég bezárták a Kakukkot, szóval ennek már kakukk!
A mogyorósbányai bányászemlékmű egy részlete a valóságosnál sokkal nagyobb karbidlámpa
Erdészkopjafa
Kilátás a Búzás-hegy tarlóin keresztül a nyergesújfalui viszkózagyár kéményének hegyére
Bajót, templom
Lépcsősor a mennyekbe (menjek be?)
Jankovich-barlang
Látogatóközpont
Innen a mostani kék kereszt jelzések földútján hátulról közelítettem meg a Kősziklát és megnéztem sziklák tetejéről a tokodi pincék völgyére nyíló panorámát. Innen megint csak az OKT útvonalán ereszkedtem le a szőlők és borospincék közé, majd másztam meg az országútról a Hegyes-kőt. Persze itt is felsétáltam a jelzetlen ösvényen a csúcsra, majd továbbra is a kéktúra útvonalán leereszkedtem Tokodra. A Hősök terén az OKT pecsételőpont mellett beolvastam a Tanbánya-kör következő QR kódját, aztán az itteni nemzeti dohányboltban elkértem a körtúra teljesítésének jutalmát, vagyis a kis bronz lapocskát. Úgy is mondhatnám, hogy most előre ittam a Tanbánya-kör bőrére.
Habár a jutalom már megvolt, de azért nem akartam elveszíteni Fődíszpinty úr belém vetett bizalmát, ezért visszasétáltam Mogyorósbányára, méghozzá a lila Mária-út szórványos jelzéseit követve. Ezen az útvonalon még soha nem jártam, a jutalmam a Hegyes-kő panorámája volt egy eddig még nem látott irányból és a szőlőhegyről nyíló szép kilátások. Végül újra rátérve a kéktúra útvonalára érkeztem vissza Mogyorósbányára, újra beolvastam a bányászemlékműnél a QR kódot, ezzel befejeztem a kiírás szerinti 22 km-es körtúrát, amely a beiktatott kitérőkkel nekem durván 24 km-re sikeredett.
Kilátás a Kőszikláról a Hegyes-kő és a Nagy-Gete felé
Még a Bazilika is látszott
Útban a Hegyes-kő felé
Kilátás a csúcsról Tokodra
Tokod, bányászemlékmű
Na, innen még nem láttam a Hegyes-kőt!
Kilátás a kaszálóról Párkány és a Börzsöny felé
A jutalom egy újabb "tégla" volt a mogyorósbányai óriás karbidlámpával
Egyik késő este a hitvesem egy apróhirdetést mutogatott nekem. Hajlottam rá, de Szolnokon túlra, a 4-es út mellé kellett volna érte menni. Most csak ezért autózzak oda és vissza? Hmm, akkor már lehetne mellé más program is… kéktúrázni…jó akkor írj, hogy megvennénk, és megyek érte...
Szóval, 24 órával később már össze volt pakolva a hátizsákom, és 4 órakor már el is indultam Budapestről. Stresszmentes hajnali vezetés volt, Gyomaendrődön megálltam reggelizni, aztán 7 után nem sokkal le is parkoltam a dévaványai vasútállomás mellett, ahol előbb barátságot kötöttem az állomási cicával, aztán megállapítottam, hogy a bezárt újságosbódéban lévő régi MÁV-os plakát – rajta egy Salgótarján feliratú kéregjeggyel, az kéne nekem. Fél nyolc után megjött a szóló Bzmot, átzötyögtem vele Körösladányba, ahol 8 órakor neki is indultam a közel 20 kilométeres kis sétának. Kacérkodtam ugyan azzal, hogy Réhely, vagy Ecsegfalva legyen a cél, logisztikai szempontból nem is volt lehetetlen, de több együttes körülmény miatt maradtam ennél a viszonylag rövid szakasznál.
Amint a város szélén, a sínek mellől jobbra fordultam, szembe találtam magam egy hosszú, egyenes földúttal.
- „Aszályt enyhítő eső után, vajon mennyire lesz könnyen járható?”
- „Milyen lesz egy olyan szakasz, ahol van vagy 4 nagyobb kanyar, és általában nem szokták szeretni?”
Az első kérdésre gyorsan választ kaptam. Volt már sokkal rosszabb utam is. A sárkoloncok ugyan tapadtak a túracipőre, de ugyanolyan könnyen peregtek is róla lefelé, sokat nem gátolt a haladásban, és nem is tudtam magam összesározni. A második kérdés? Szerintem, mikor az elején megkönnyebbültem azon, hogy nem csúszkálás és sárkaparás fogja kitenni az idő nagy részét, ráadásul kellemesen felhős idő van, máris barátságot kötöttem ezzel a szakasszal. Jöjjenek a benyomások, csak úgy mondatok szintjén, legyen ez kicsit rendhagyó módi:
- Csak egy kicsit van felázva.
- Itt jó a szotyiföld balra, mellette füves, ott megyek amíg lehet, szélesebb a látóhatár is.
- Előttem jó messze valami erdőfolt. Az lenne a Folyás-ér környéke?
- Ez a pár nappal ezelőtti vihar jól elintézte az ezüstfákat, sorra rá vannak dőlve az útra.
- Valami juhhodály balra távolabb, vajon használják?
- Balra a távolban a dévaványai temlpomtorony.
- Süt a nap, vetkőzzünk neki.
- Füves keréknyomok jönnek.
- Balról valami vizenyő, ragadozó madár vadászik felette.
- Az első nagyobb kanyar (balra). Vissza –és körbenézés: szántók learatva, puszta a távolban tanyaépülettel, meg még mindig a korábban látott erdő, meg a templomtorony.
- Mennyire tud élni egy vékonyka zöld sáv, a tarló és a száraz puszta között!
- Kéktúrás táblánál jobbra.
- Ez az erdő olyan, mint egy tiltott rengeteg a semmi közepén, a széléről nem mennék a belsejébe. Vajon milyen széles?
- Háát, nem lehet nagyon széles, mert átsejlik a horizont a fák között.
- Csepeg az eső, öltözzünk fel.
- Mennyi nyúl! Akad még döglött is!
- Pecsétpont, 2 óra 15 perce jövök.
- Találó a minta a pecséten.
- Átjöttem a Csörsz-árkon?
- Földhányáson tízóraizás, jó itt a tájban, egyedül.
- Miért most kezd rá az eső? Na, induljunk, úgyis eláll (úgy is lett).
- Szivattyútelep jobbról, egy elhagyott szivattyúőri épülettel.
- Ez szükség esetén bivakhely is lehetne. Vagy inkább: de jó lenne, ha ki lenne alakítva bivakhelynek! De ki használná?
- A Szeghalmi út széles egyenesével szembenézve. Ez is még kicsit felázott földút. Nem fogsz legyőzni!
- Balra tehenek. Milyen messze lehetnek?
- Az állattartó teleptől kövesút.
- Fékező autó szemből. „Hogy biciklivel járható-e? Szerintem igen, fúj a szél, az is szárítja.”
- Villanyvezeték párhuzamosan.
- Szabadon termő Kőbányais dobozok az út szegélyén. Gyűjtsük össze a sörrevaló árát!
- Legközelebb hozok az ilyeneknek még egy szatyrot…
- Ha kéktúrázó influencer lennék, csinálhatnék olyan kihívást, hogy csak az eldobált dobozok árából tudom-e fedezni a túra költségét?
- Újabb állattartó telep, aszfaltút.
- Kezd melegebb lenni, egyre több vizet iszom.
- Mennyi lehet az idő? Minek néztem meg, hallom a harangot.
- Házak közé érek.
- Ezen a településen senki sem gyalogol. (Az alapvetően kis forgalmú vasútállomáson viszont 22 bicikli volt letéve.)
- A szokásos békési kisváros hangulata.
- Az utca vége, a jelzés elfordul...
- Menjek-e tovább? Nem, a menetrend most nem adja ki.
- Hát akkor, ez ennyi. 4 óra 30 perc szumma.
Az autóba ülve először az ecsegfalvi hídhoz hajtottam, az egykori vasúti hídfőben üldögélve feléltem maradék készleteimet, majd JNSZ megyébe átlépve, egy hazai viszonylatban is ritka rossz minőségű közúton eredtem a délutáni „üzleti ügyem” helyszíne felé, majd onnan haza. Jó kis nap volt!
Szombaton elmentem Szekszárdra, majd tovább Bátára. Levadásztam az itteni tornyokat, s kerestem a 7 évvel ezelőtti emlékeimet.
Geodéziai tornyok
Cserháthegy-Csókahegy
2025. 07. 12. szombat Nem sokkal 6 óra után indult a vonat Kelenföldről. Felgyorsult, s már csak Sárbogárdon lassított le. (Na jó, néhány áthaladó állomáson egy kicsit…) Ritka jó lendülettel haladt, nem is késett egy percet sem! Jó is volt ez így, mert csupán 4 perc volt az átszállásra. Szerencsére Szekszárdra is pontosan érkeztünk, s bár itt kétszer annyi idő (8 perc) volt, de még meg kellett keresni a megfelelő buszt. Aztán éppen a sofőrt kérdeztem meg, s mondta is, hogy addig ne féljek, amíg őt látom. :)
Szóval fél kilenc előtt nem sokkal, már a Hosszú-völgyi út elején álltam. Jó lendülettel vágtam neki az emelkedőnek, s alaposan kiszellőztettem a tüdőmet, mire 1 km alatt 100 m-t kapaszkodtam. Közben szépen kinyílt a táj, visszanézve jól lehetett látni a hosszú völgyet, majd szőlőtáblák közé fordultam. Itt tűnt fel először a hegy tetején álló geotorony. Tudtam, hogy egy rádióállomás területén van, de gondosan ki volt írva a kódja.
Nem sokat időztem, mert továbbra is feszes volt az időbeosztásom. Még megálltam a Cserhát tetői kilátónál, ami érdekes megoldású: egy présház hátsó részéhez épített teraszról lehet szétnézni a környéken. A teraszon leülésre alkalmas székek, raklapok és csodálatos kilátás várja a vándort.
Később, az adótorony környékén kicsit elkevertem az utat, s nem találtam meg a térképen jelzett lépcsőt. Nagy gondot nem okozott, s egy szőlősön átvágva, hamarosan már a város szélén gyalogoltam, majd elértem a Szekszárdi-séd vonalát. Ehhez a helyhez közel van a Béla király tere, s a házak felett kimagaslott a téren álló hatalmas templom. A folytatásban csupán a patakot kellett követnem, s meglepően hamar el is értem a buszállomást.
Időm még bőven volt, meg is találtam a megfelelő megállót, majd az érkező busszal, egy jó óra alatt, Bátára vitettem magam. A túlsó végén, az iskolánál szálltam le, s azonnal gólyafészkek között találtam magam. Két oszlopon is fészek volt, s egy harmadikon csak úgy álldogált egy madár.
Picit később, miután nekivágtam a dombra vezető útnak, egy szajkó fiókát találtam. Az aszfalton ült, de mivel itt nem volt forgalom, nem nyúltam hozzá. Remélem, a szülei gondoskodnak róla.
Aztán letérve a betonos útról, nekikezdtem a kapaszkodónak, s a kálváriának, de az emlékeimmel ellentétben meglepően hamar felértem a tetejére. Az viszont már itt is jól látszott, hogy komolyan gondozzák ezt a környéket. A stációk szépen fel voltak újítva, s időnként egy-egy pad biztosított pihenésre alkalmas helyet. Csupán a száradó gaz volt egy kicsit zavaró, de hát ez természetes így nyár közepén.
A kálváriakápolnánál, ismét kellemes meglepetés ért: a 2018-ban még omladozó torony szépen fel volt újítva, a templom vizesedő fala ki volt szárítva, s le volt vakolva. Összességében látszott, hogy gondját viselik a környéknek. Jó volt tudni, hogy nem válik az enyészeté ez a hangulatos kápolna.
Innen szabályosan, egy kerülővel vissza kellett volna menni a letérőig, s a betonos úton ismét felkapaszkodni a hegyre, de én inkább a hátsó sövényen átbújva, a kápolna mögötti présházhoz vezető utat választottam. Ennek a présháznak a hangulata viszont megkopott az elmúlt hét év alatt. Az út felöli, kifejezetten mediterrán hangulatú bejáratát azóta megszüntették, s átrakták a túloldalra. Nyilván így praktikusabb, de ezzel a ház különleges varázsa elveszett.
Elérve a fennsíkot megint megérintett a régen is tapasztalt érzés: hangulatos volt sétálni a jórészt szőlővel megművelt dimbes-dombos fennsíkon futó poros úton, jó volt csodálni a távolba látó, szabadságot sugárzó tájat.
Ráadásul, a reggel óta irigykedve lesett sárga napraforgómezőkből itt akadt bőven, igyekeztem is fényképen megörökíteni tündöklő szépségüket. Aztán egy kereszteződésnél jobbra fordultam, s felérve a bukkanó tetejére, hihetetlen csoda tárult a szemem elé: egy napraforgómező közepén ott állt a geodéziai torony.
Beküzdöttem magam a lábához, felmásztam a tetejére, s élveztem minden pillanatot. Majd búcsút véve a toronytól, még hosszan gyalogoltam a fennsíkon, szívva magamba a kivételes hangulatát.
Aztán jobbra térve, ereszkedésbe kezdtem egy mélyúton mentén. Egyre sűrűbben jelentek meg elhagyott, rég elfeledett, a mélyút oldalába vágott borospincék. Kár értük! Aztán a főút előtt nem sokkal, balra egy lépcsőn felkapaszkodtam a Szent-Vér bazilikához.
Itt is sokat változott a környezet! Az épület láthatóan megújult, a parkot gondosan rendben tartják, új padok várják a megfáradt vándort. Kültéri oltár, lelkigyakorlatos ház, játszótér, mosdó épült, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Le is pihentem, s megejtettem a mai ebédemet. Jólesett a pihenés, s végre kellően volt időm mindenre. Mivel nyitva találtam a templom bejáratát, most végre belülről is megnézhettem. Érdemes volt benézni!
Betelve a látnivalókkal leballagtam a faluba. Az úton megcsodáltam egy régi présház tornácát, a falu turisztikai vendéglátó épületét, majd egy hangulatos présházat. Igazán szívemhez közeli település Báta, jó volt ismét itt lenni. Sajnos lentről már nem könnyű fényképezni a hegyen álló bazilikát a sok villanyvezetéktől, de ez már nem a falu bűne.
Időben megérkezett a busz, amivel átutaztam Dunaszekcsőre. Sajnos ennek a falunak a páratlan hangulatát most csak emlékeimből tudtam felidézni, mert az alig 20 perc múlva érkező busszal Szekszárdra, majd Budapestre utaztam. (A hossztávú buszutazások továbbra sem a kedvenceim…) Ezen a túrán közel 12 km-t gyalogoltam, s különösen hangulatos vidéket jártam be. Köszönöm a lehetőséget!
Próbarobbantásokat végeztek a kőbányában, meg láttam lánctalpas nyomokat is a bitumenen. Nem szerettem volna konfliktust senkivel. Így is határeset, de amíg nem szólnak addig marad az útvpnal. :)
Elérkeztünk a valós időhöz, olvassuk a jelenleg utolsó túrámat:
Geodéziai tornyok
Sashegy-Labancdűlő
2025. 07. 02. szerda Alaposan felkészültem a következő geotornyos túrámra, térképek, busz, vonat menetrendek, stb. Negyed hét körül már a Zugló állomáson vártam a vonat érkezésére. Jött is, sőt kettő is: 6:27-kor a TOKAJ InterCity és 6:32-kor a CÍVIS InterRégió.
Mivel a második esetén csupán 9 perc lett volna Cegléden az átszállásra, engedve a csábításnak, felszálltam az elsőre, bár ez helyjegy köteles vonat volt. (Sajnos 10 perc késés simán kitelik bármely vonatnál.) Megálltam kint a peronon, s majdnem Ceglédig minden rendben is volt, amikor jött a kalauz, s kérte a helyjegyet. Aztán büntetést, majd rendőrt emlegetett, de szerencsére 2 percen belül megállt a vonat s én leszálltam. Nem gondoltam, hogy ennyire keményen veszik…
Szerencsésen, bár kicsit zaklatottan elértem a buszt, ami rendben kivitt Csemőre. A kezdetben aszfaltos úton gyalogoltam, majd elértem a letérőt, ahonnan homokos út vitt tovább. Hangulatos volt a még nem túl nagy forróságban ez az erdei rész. Ezen a szakaszon pillantottam meg először a tornyot, s készítettem is róla egy felvételt.
Később egy földön mászó sáskát fényképeztem, így megálltam, és milyen jól tettem, mert amikor felpillantottam, egy kicsi, gyerek őz sétált előttem az úton. Nem vett észre, s én kedvemre fényképezhettem. Szaglászott, kíváncsian megnézett mindent, néha jókedvében ugrándozott. Nagy élmény volt bepillantani gondtalan fiatal életébe. Aztán besétált a fák közé, s én felmentem a torony homokdombjára. Leolvastam a kódját, de nem másztam fel rá, mert az alsó létrát, csupán egy kivágott fenyőfa és oldalágai helyettesítették. Még megcsodáltam a erdő homokos talajú, dimbes-dombos világát, majd visszasétáltam a buszmegállóba.
A hamarosan megjövő busszal visszautaztam a ceglédi állomásra, ahonnan vonattal mentem tovább Kecskemétre. Itt, miközben átsétáltam a buszállomásra, ismét meglestem a göcsörtös törzsű platánfákat, de most le is fényképeztem őket. Érdekes megjelenésűek, nem tudom ezek egészségesen ilyenek, vagy valami betegségük van? Aztán hamarosan indult a busz, mely elvitt Szentkirály előtt nem sokkal lévő Gácsi vendéglőhöz. 11 óra felé járt már az idő, a nap ontotta is a melegét.
Mindenféle elővigyázatosságot bevetve (sapka, naptej, stb.) vágtam neki az útnak, a már nem üzemelő vendéglő mellől. Egy ideig házak között, majd egy majorság melletti homokos úton jutottam ki a Kocsér felé vezető, igen csak sokad rendű országútra.
De ekkor még 1,5 km-re voltam a toronytól, s az alig árnyékos úton sokat kellett még gyalogolnom. Ezzel együtt hangulatos volt ez a szakasz, egy pesti szemmel érdekes látvány az itt is, ott is megjelenő, láthatóan élő tanyák világa. Aztán már látszott, hogy a torony egy learatott gabonaföld peremén áll, tehát még a dzsungelharc is elfelejthető volt. Leolvastam amiért jöttem, s csináltam néhány képet.
Visszafelé, mint rendesen, már sokkal rövidebb volt az út, viszont a korai buszt, ahogy számítottam, nem értem el, így közel egy órát vártam a következőre. Ebédelésre, ill. a környék felfedezésére használtam ezt az időt. Majd az érkező busz visszavitt a városba, s délutánra szerencsésen megérkeztem Pestre. Közel 11 km-t sétáltam ezen a napon, miközben élveztem az alföldi világot.
Még a múlt héten gondolkodtam el azon, hogy bele kellene vágni a Bányászkör teljesítésébe, ugyanis az előző két túrámon, amikor főként jelzetlen utakon jártam a Gerecsét, több helyen is összeakadtam ennek a túramozgalomnak az ellenőrző pontjaival. Ilyesfajta, instant túramozgalmakat még sohasem teljesítettem, először persze a Bányászkör honlapján alaposan végigolvastam mindent, aztán regisztráltam és vasárnap reggel bele is vágtam az első kis kör teljesítésébe, a választásom a Lencsehegy-körre esett.
A körtúra távját - ami a kiírás szerint mindössze 12 km - azonban kicsit rövidnek tartottam, ezért megtoldottam a dorogi vasútállomás és a kesztölci bányász emlékmű közötti majdnem 6 km-rel, amelyet nagyrészt az OKT útvonalán tettem meg. A bányász emlékműnél bejelentkeztem a túra honlapján, kiválasztottam a teljesítendő túrát és a teljesítés módját, beolvastam a mobilommal az emlékhely mellett, egy villanyoszlopra szerelt kis táblácska QR kódját (ebben a pillanatban indult teljesítés), aztán el is indultam.
A telefonomra letöltött GPS trekk útmutatása szerint vágtam bele a túrába, felkaptattam a pincesorra, aztán miközben a háztetők felett ritkán megnyíló kilátást nézegettem, elballagtam a templomhoz, illetve a temető alsó kapujához. Ezen a szakaszon a zöld sáv jelzéseket követtem, aztán a kapunál beolvastam a telómmal a következő QR kódot, a „rendszer” pedig megmondta, hogy a következő ellenőrző pont fenn lesz a Kétágú-hegy hosszú gerincén.
A temető felett a zöld sáv jelzések távoztak balra, a zöld kereszt jelzéseket követtem innen. Folytattam a vándorlásom Kesztölc felett a pincék, víkendházak és pár családi ház között kanyargó úton, majd leereszkedtem a Klastrompusztára tartó, kéktúrázóknak már ismerős keskeny aszfaltútra. Nem maradtam sokáig rajta, a zöld kereszt jelzések nekiindultak a Kétágú-hegy gerincére felvezető kaptatónak, bár nem pontosan ott, ahová a Bányászkör honlapjáról letöltött trekk jelezte, hanem pár lépéssel arrébb, de aztán a fák között kanyargó ösvény hamar visszatért a jelzés korábbi útvonalára.
A kaptató első része a sziklás gerinc tövében elterülő mezőkig tartott, itt pár percre rátérhettem az OKT szintező ösvényére, majd jött a feketeleves, a Postás úton fel a gerincre. Ez szivatósan meredek kaptató volt, kivitelében nagyjából hasonló a Nagy-Gete nyugati oldalához, ezt bizton mondhatom, ugyanis egy héttel ezelőtt azt is teszteltem. Fenn a zöld sáv jelzés gerincútjára való kifordulás előtt beolvastam a következő QR kódot, aztán elballagtam a siklóernyős starthelyig. Pihentem, ettem, ittam, aztán indultam tovább az Öreg-szirt kilátópontjához.
Bányász emlékhely
A lencsehegyi bányaszerencsétlenség emlékműve
Pincesoron
Kilátás Kesztölcre
Meredek kaptató a Kétágú-hegyre
A jutalom a kilátás
Pár perc múlva már fenn álltam a sziklákon, beolvastam az újabb kódot, itt is körülnéztem, aztán a zöld sáv jelzéseket követve leereszkedtem a sziklák tövébe, a mezőkön lévő útelágazásig. Innen már együtt ereszkedett a zöld és a kék sáv (OKT), aztán a keskeny aszfaltútnál otthagyva azokat a jelzetlen úton északnyugat felé indultam tovább. Először aszfalt, aztán földút, később füves keréknyomok, a végén már csak a dzsindzsába belevesző ösvény vezetett el a volt Lencsehegyi bánya szervizútjáig, a nagyon kopott aszfaltcsíkon leereszkedtem a bányaterület volt kapujához. Újabb QR kód beolvasás, rövid pihenő, aztán indulás a befutó felé.
A Bányászkör honlapján a túraleírás szerint „Innen kalandos, kissé nehezen követhető az útvonal”, és kevésbé rutinosaknak a kerülőt javasolta, de hát öreg motoros vagyok már szakmában, mit nekem egy ilyen figyelmeztetés - gondoltam! Aztán persze nem hagytam ott a fogam, de volt tényleg néhány benőtt ösvény, ritkán használt füves keréknyom, viszont szép kilátás is a Kétágú-hegy ágaira.
Végül csak visszaértem Kesztölcre, újra beolvastam a bányász emlékműnél a QR kódot és ezzel befejeztem a Lencsehegyi kört. A teljesítési idő picivel több mint 4 óra volt. Most már nem volt más dolgom, mint elballagni a díjazásért a központba, az Erika kávézóhoz, amely egy épületben van a szupermarkettel. Volt nálam banki igazolás, hogy átutaltam a jelvény díját (1800 Ft-ot) a szervező egyesületnek, meg ott volt a mobilon a teljesítés befejezését igazoló szöveg, de elég volt csak szólnom a pultos hölgynek, hogy a körtúráról jövök, már vette is elő a fiókból a „jelvényt”. Úgy látszik, hitelt érdemlően bizonyította a külalakom, hogy végigjártam a túrát.
Fogyasztás nélkül nem szerettem volna eljönni, ittam hát egy kólát, aztán persze megálltam még a főutcán a Sport sörözőnél egy üveg jéghideg Borsodira. Most már nem volt más dolgom, mint a reggeli úton visszasétálni Dorogra, onnan pedig hazautazni.
És hogy miért tettem idézőjelbe a jelvényt? Mert nem jelvényt kaptam, hanem egy körülbelül 34x34 mm-es, nagyon igényesen kidolgozott bronz lapocskát. A kesztölci bányász emlékhely látható rajta és ha megszerzem a további hét kis kör lapocskáját is, akkor egy szintén igényelhető tartón összerakhatom a téglákból belőlük 3D-ben a bányatárót.
Kilátás a siklóernyős rajthelyről
Kilátás az Öreg-szirtről (balra a Lencsehegyi bánya épületei állnak a Fehér-szirt tövében)
Jelzem, hogy a Kohász útról nem maradtál le. Még lehet jelentkezni az idei teljesítménytúrára. Lásd 77146 bejegyzést, illetve a kohaszut.hu információit. Rajta! Az élmény ott is adott, és a rendezvény infrastruktúrát is biztosít. Ez innen már csak akarat kérdése.
Szép utat jártál be, nekem is tervben van, bár nem túl erős a késztetés. 2018-ban jártam az Ó-bükköt s az Ökör-hegyre is felmentem. (Én a K-t jártam.) Veled ellentétben nálam döbbenetes volt a katarzis! Határtalan (szó szerint) érzés kerített hatalmába a csúcson. Előttem terült el az egész Bükk, jól kivehető volt a lebányászott Bél-kő csúcsa 20 km távolságból.
Ha már partizánkodom, akkor hátulról kell támadni: a Hangony-patak völgyébe azonban Budapestről eljutni „egynaposba” nem könnyű, mert az első közvetlen busszal nem lehet elérni Ózdon a kora délelőtti domaházi járatot, az utolsó visszajutási lehetőség miatt pedig a késő délelőtti már nem játszik (kivéve vasárnap, mert akkor este 8 körül érinti az utolsó pesti járat Borsodnádasdot). Úgyhogy reggel Egerbe vonatoztam, megkockáztattam egy hat perces átszállást („ha lekésem, legfeljebb felmegyek a Bükkbe csavarogni”), ami működött, így Szilvásvárad érintésével jutottam el Ózdra, majd onnan a kiindulási ponthoz (és ha már ott voltam, végigutaztam a vonalat Domaházáig, mivel úgyis egyből indult vissza onnan a busz).
Szóval, nagyjából 11 óra körül elkészítettem a Hangonyi-tó bejáratát jelző tábla előtt valami kellően béna szelfit, aztán neki is indultam. Rövidesen a tópartra jutottam, közelebb sétáltam a horgászok klubházához, és megállapítottam, hogy senki nincs ott, így pecsét szerzésében nem reménykedhetek, tehát maradni fog a fénykép. Pár percig még üldögéltem a parton, nagyon hangulatos hely, ahogy a tó kifli alakban benyomul a völgybe - nincs akkora, mint a tározó Upponynál, de legalább annyira szép. Innen pár lépés volt Szőnyi Márton emlékműve, akiről az egész túra szól. Ez az igazi romantikus, vagy akként mesélt történet, a repülős tisztről, aki átállt az ellenséghez, miután lelőtték a gépét. Írtak róla könyvet, tervezem megszerezni és elolvasni, ha már az ő útját jártam…
Az István-kútnál van az utolsó víztöltési lehetőség (erdei pihenőhely padokkal), ezt elhagyva aztán tényleg nekiindultam az első túrámnak az Óbükkbe. Merthogy sokszor mentem már végig a peremén futó 25-ös úton, de gyalogtúrával soha nem érintettem korábban ezt a tájat. A Kohászt terveztük ugyan a párommal, de közbejött a 2020-as év, aztán a család is bővült - így az egyelőre még előttünk van.
A Vermes-völgyben poros erdészeti utat tapostam. Itt-ott kibukkant bal kéz felől a hegyoldalból a homokköves alapkőzet, de az első – nagyjából két kilométer, ezen kívül nem sok látványossággal szolgált. Jobbra letértem aztán a Vizes-völgybe. Korábban eldöcögött mellettem egy rönkszállító teherautó, ezt itt értem be, éppen az út közepén állt, és rakodott. Láttam, hogy a kezelő észleli azt hogy ott vagyok, megállt a munkában, így el tudtam menni mellette. Kíváncsian néztem fel – megdöbbenésemre egy hosszú hajú, alig húsz év körülinek kinéző lányra esett a tekintetem: egy zavart „köszönöm, jó munkát” mondatot hebegtem, aztán gyorsan továbbálltam. :) Ettől a ponttól nem járták az utat a munkagépek, így az bár széles maradt, elfüvesedett. Esős időben biztos megáll a régi keréknyomokban a víz, de most könnyen járható volt. Azért is, mert a lábszárközépig érő aljnövényzetben nyoma sem volt a csalán-vadrózsa párosnak, hanem más, „barátságosabb” flóra fogadott. Az út egy ideig a völgytalpon, néha a kiszáradt patakmedret keresztezve haladt, aztán egy pontnál jobbra meredeken kikapaszkodott, és egy ritkás, vegyes erdőben enyhe emelkedéssel oldalazott felfelé. Néhány helyen voltak keresztbe dőlt fák, de alapvetően kényelmesen járható volt.
Felértem egy gyönyörű hegyi rétre, ami valaha a Járnokfői-tanya gyümölcsöse, legelője lehetett. El tudtam volna heverészni itt pár órát. Onnan kisebb hullámvasutazás kezdődött, és bár a jelzések pontosan mutatták az utat, pár perc után elvesztettem a távolság érzékelésének képességét. A magammal hozott 1:60 000-es régi turistatérkép jelzett egy éles balkanyart (ekkor úgy tűnt, megvan hol tartok), aztán nemsokára volt még egy (na akkor csak most tartok ott), ahol az egyik fém jelzőtábla mutatta, hány óra még az út vége. Kiértem egy rét peremére, aztán annak végén egy göröngyös aszfaltútra, ami már elvezetett Palinapusztára. Felírtam a romos épületen látható számot, aztán tovább. Rövidesen rájöttem, hogy az egykori ifjúsági tábor felé vezető úton maradtam – a jelzés az épülettel szemben letér. Vissza, aztán inkább mégis egy kis pihenő.
Azzal hogy Palinára lejöttem, persze elég sok szintet vesztettem, újra fel kellett mászni magasabbra, a hegység déli „gerincére”, ahol a legmagasabb hegyek sorakoznak. A Cinókus nevű völgy eléggé megizzasztott, jobb kéz felől egy részen csak újulat nőtt, ami nem nagyon vetett árnyékot. A völgyfőben aztán elveszett az út – jobbra felfelé egy járhatatlannak tűnő dzsindzsába ért, amiből egyből visszahátráltam, miután fenékre ültem benne egy vadrózsabokorba. Balra nem volt jelzés, de legalább járható volt – ezen három perc után elértem egy széles erdészeti utat, ami felvitt a nyeregbe, ahol visszajutottam a jelzésre. Amint a dél felé nyitott oldalra kerültem, nagy örömömre a légmozgás is egyből megindult. Úgyhogy nagy kényelmesen haladtam, amíg szembe nem jött egy piros négyzet jelzés, ami azt mutatta, hogy már megint letértem a jelzésről. Azonban ez is – ahogy a nap során szinte mindig a piros, fától fáig szépen fel volt festve, visszavezetett. A következő ~2 kilométeren azonban még így sem mindenhol volt könnyű követni, mert helyenként ez is újulatba, vagy cserjésbe futott bele, melyet a túrázó úgy kerül ki, ahogy tud, illetve kitapos olyan csapásokat is, melyek végül zsákutcának bizonyulnak. Viszont, egy ilyenben találtam például a legszebb kilátóhelyet a vajdavári gerincre. Elértem aztán a kékkel közös részt, majd rajta is maradtam, mivel terveztem felkapaszkodni az Ökör-hegyre. Szűk negyed óra alatt felkaptattam a tetőre, kisétáltam az út végéhez, ahonnan a Bélkő irányába el lehetett tekinteni, és pihegtem. Lehet csak a csúcssöröm melegedett meg nagyon, így a nagy katarzis elmaradt. Pedig becsszóra, ez se csúnya hely!
Visszatértem a pirosra, ami először szélesebb erdészeti utakon ment, melyek az oldalvölgyekbe engedtek bepillantani, majd hirtelen jobbra, egy hűvös, csöndes, ritkás aljnövényzetű völgyfőbe fordult le. Elvoltam a saját gondolataimmal, amíg aztán utána csalitosok, oldalról befutó mély völgyek között végül elértem az erdő bejáratát jelző tábláig, melyre visszanézve a „kivéve turisták” (vagy valami ilyesmi) feliratot olvashattam, szóval nem jártam tilosban. Az utolsó szakaszra a település előtti nyílt terepen, és a központba vezető hosszú utcán még kellett kis akaraterő, örömmel üdvözöltem így a buszmegállónál lévő italmérést – ahol persze a hideg sörömet nem kaphattam meg egyből, mivel törvényes fizetőeszközeim, azok magas címlete, illetve elektronikus formája miatt hatástalannak bizonyultak. Szerencsére volt egy automata pár házzal odébb…De némi unszolásra legalább kaptam egy céges pecsétet is az igazolólapra. Ez volt negyed hat körül, több mint hat órát voltam terepen, és bár gondolkodtam, hogy fel kellene mászni a „város” feletti dombtetőre a kereszthez, lustább voltam, és megvártam a hat órakor érkező autóbuszt, amivel hazautaztam.
Összességében tetszett. Aki ezt választja, egy ritkán járt, bár jól jelzett, középhegységi környezetben kanyargó utat teljesíthet. Vannak bőven szép részek, kár hogy a turista infrastruktúra gyenge (nincsenek pihenőhelyek, vagy akár egy kiépített kilátópont).
Három fénykép a végére:
- Hangonyi-tó
- Vizes-völgy
- Kilátás délnek, valahol a Cinókás-közorom és a K jelzés beágazása között
