Keresés

Részletes keresés

halkabb_on Creative Commons License 9 órája 0 0 98796

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató


Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"
"Lámpagyújtogató"-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.


Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.


Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.


Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül-lámpagyújtogató lettem.

halkabb_on Creative Commons License 9 órája 0 0 98795

Kányádi Sándor:
Egyszer majd szép lesz minden


Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.
Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.
Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.

halkabb_on Creative Commons License 10 órája 0 0 98794

Köszönöm! Igazán semmi gond, hogy véletlen volt. :) Ritkán jövök, de szívesen hozok ide verseket. Olvasom is folyamatosan.

Előzmény: Lutra (98793)
Lutra Creative Commons License 12 órája 0 0 98793

Elnézést kérek, kedves Halkabban, de elfelejtettem frissíteni az oldalt és csak utólag vettem észre, hogy rád írtam!:(

Előzmény: halkabb_on (98786)
Lutra Creative Commons License 28 órája 0 0 98792

Szarka István

Örök rigóknak

Megfoghatatlan: még s még
csak zendítitek
bennünk a verset, fekete kiskakasok,
lapos tetőink sarkairól
ontva a szívet, az észt nekünk
mi halló hárfáinkon át
az őrjöngő tavaszban,
a élet koncertjein –
így volt ez, így az évmilliókban,
mikor még ember sehol
s mikor a véres velőt
szürcsöltük már kéjes makogással
a recsegő, hosszú csövesekből –,
és így van ez versengő századunkban,
midőn a körbeérő bérgyilok mocsarából
ég fele tör a nagytőkés osztálytudat
szuperkemény térplasztikája, mintha,
mintha örökké –
fekete kiskakasok,
zendítitek, ugye, a versünk
még s még…

Lutra Creative Commons License 28 órája 0 0 98791

Esnagy József

Vízió egy pogány oltárkép előtt

Mélyalom,
mélyalmon tyúk,
a tyúk alatt tojás,
mi kikelne már,
de nem tud,
mert tocsog, lotyog, zápul
ebben az áztató lé
bűzös sűrűjében,
hiszen alig melegíti toll,
emberi kéz,
csak poshad,
mint a láb körül
futkosó trópusi szél
mint mikor megadja magát egy nép
és visítva zúgja-sírja:
minden reménytelen,
reménytelen,
mégis adjon reményt a küzdelem,
a lélek mardosó ivadéka,
az úgynevezett jövő
ebben a tocsogó szemű
falánk ebihal mámorban.

Olyan ez, mint a
repülni vágyó madár,
mely fölszállni kész,
de érzi, tudja,
törött a szárnya
s ezért
hazugság lehet csak a lebegése,
hazugság,
nem lehet az más!

Mint a vízparton
bólogató jegenyék
alá települt bokrokon
ványadt gyümölcsöt termő
törékeny ág,
mi a viharban
földig hajolva
recseg, ropog,
elhal, kivész,
mint emberben az erő,
ha magába fojtja a szót
és hallgat, hallgat,
mert úgy hiszi
hallgatni arany,
még akkor is, ha a hóna alól
kibúvó ifjúság
tátott szájjal bámul erre a szép „aranykorra”,
míg a gerincükig legyalulja őket
a tőkés kizsákmányolás.

S amikor az elrablott pénz
a zsebek
mélyéről kiesik,
megszólal majd a nép,
ki annyi éven át húzta, vonta,
fájdalmát sírva zokogta,
mire végre megtanulta:
nem lehet többé pszt! csönd a nóta!
hiszen ennél több a jussa,
(De nagyon régi ez a kotta!)
Urak! Urak!
tiétek az ország,
a hatalom.
Miénk a munka, ha volna,
meg a szemétben turkáló kéz,
az elfásult szív,
az eltompult ész,
a pirézek országában
a széttöredezett egész.
Látjátok, így élünk mi,
s velünk együtt mind, aki
szegény s boldogtalan
az éjszaka mélyén zokogva,
sötétben vigasztalanul.

Lutra Creative Commons License 28 órája 0 0 98790

Regős Mátyás

Noé emlékei

A múltból miért épp
engem választott a
sors, miért rám bíztak
emlékeket, illő párokba
összegyűjtvén menteni őket
az áradó időtől.
 
Mintha kiskoromtól
erre készültem; mondókáim,
durva vicceim, ketrecek
a mélyrétegekben felgyűlő
időnek. Rácsok közül
csorogtak az évek.
 
Mintha mindig
áradásban, idő alatti
mélyben, napok partjait
csapdosó hullámveréstől
tanulni el a felejtés
ritmikáját.
 
Szinte árnyak, maszatos
képek a fedélzeten,
táplálék híján egyre
soványabbak. Velük
megyek az ár fölött, mint ki
megbízást kapott.
 
Esténként ébred a
bárka, ugatnak, vigyorognak
girhes lényeim, korbáccsal
verem őket, vasdoronggal,
 
hallgassanak, míg
eljön a reggel.
 
Kiküldöm szárnyas
emlékeim, hátha hoznak
valamit a felejtés
túloldaláról. Meggyötörten
térnek vissza, csőrükben
nincsen olajág.
 
Tákolt hajómmal
megyek a mélyülő
felejtés habjain, egyre
magányosabban, egyre
könnyedebben, látom már,
nem érünk oda.
 
Nem tudom, ki kért meg
erre, szállítom őket,
hogy velük legyek.
Az örvény magja fölött
megsejtem magam a
süllyedésben.

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 0 98789

Radu Paraschivescu

Pimaszkalauz


Részletek


Az idő múl(at)ásának rítusai a tömbházban


A pimasz ért hozzá, hogy különböző eszközökkel felrobbantsa annak a tömbháznak a nyugalmát, amelyben él. Láttuk, hogyan porolja a szőnyeget reggel hétkor. Hallottuk a csendórában ütvefúróval falat lyukasztani. Húsvét másodnapján, amikor csempét cserélt, összezúztak a kalapácsütései. Akaratunk ellenére részt vettünk a falbontás és a konyhaszélesítés műveleténél néhány órával szilveszter után. Olyan időpontban ébresztett fel az autója bekapcsolásával, amikor egyetlen lélek volt ébren az egész negyedben – a rigó a fák hegyén. Dudája áramütésként futott végig rajtunk az éjszaka közepén, és rákényszerített, hogy az ablakhoz lopakodjunk. Csapta nekünk a szelet a miccsek1 gyalázatosan befurakodó szaga, mert a pimasz éppen az ablakunk alatt sütötte őket a roston. Tanúi voltunk, hogyan őrjöngött, amikor maximumra felhúzott hanggal meccset nézett a tömbház előtti füvön. Láttuk, miként fogadja a decibeles szelídségű kéréseket, és milyen kockázattal jár párbeszédet kezdeményezni olyasvalakivel, akinek minden tettét az ingerek és az ösztönök mozgatják, valamint saját kénye-kedvének filozófiája. Sokat megtudtunk már a pimaszról. Itt az ideje tehát, hogy kipuhatoljuk egy másik alapvető oldalát. Más szóval, térjünk most rá az ünneplő pimaszra. Aki megosztja szomszédaival – legtöbbször azok akarata ellenére – személyes életének emlékezetes alkalmait: a születésnapját, az esküvőjét vagy a keresztelőjét.

A tömbházbeli mulatság halálközeli élmény mindenki számára, aki gyakorolta az együttélést a betonodúban. Az ember rájön, hogy ebben a jelenségben már akkor ott lüktet a féktelen tombolás, amikor azon gondolkozik, hogy milyen szógúnyába öltöztetheti az eseményt. A tömbházbeli mulatság nem egyszerűen csak egy mulatság a tömbházban. Legjobb meghatározása a „tivornya” vagy a „dínomdánom” lehetne. E szavak megidéző hangzása fájdalmas emlékeket kavar fel. A seb, melyet a tömbházbeli mulatságok vájnak a gondolat húsába, nehezen heged. Történetük heteken, hónapokon vagy akár éveken keresztül is üldözi az embert. Az emlékezet görcsösen rángatózik, és már-már méltatlanul viselkedik a nyomással szemben. Nincsen olyan higgadt lélek, akit a tömbházbeli mulatság kifejezés hallatán egy tőr hegye ne csiklintana fenyegetően a lapockái között.

Az esemény műfaja nem ír elő semmilyen öltözködési stílust, és nem szükséges erőltetni az alkalmazkodást. Egy kivétellel. Ha a buli szervezője és résztvevői fiatalok, kötelesek kiscsizmában vagy bakancsban megjelenni. Így aztán amikor megkezdődik a tánc, az alsó és felső szomszédok azonnal bekapcsolódnak a tombolásba. A fiatalok rendszerint akkor mulatnak, amikor a házigazda szülei nincsenek otthon. Vagy szabadságra mentek, vagy jószántukból utaztak el, menekülve az előző tivornya emléke elől, hogy legalább ezúttal ússzák meg depresszió nélkül. A gátlások teljes feloldódásának zászlaja alatt összeverődött fiúk és lányok a tömbház tartószerkezetét ostromolják a megsemmisítően dübörgő zene ritmusára. Három perc múlva azt érzi az ember, hogy egy páncélos hadosztály vészesen közeledik a konyha falához. További öt perc, és átéli az 1977-es földrengést. Az első óra végén visszamenőleg is együttérez a kobe-i földmozgás áldozataival. Az asztal felett a mennyezeten kábultan imbolyog a csillár. A parkett rosszat sejtetően nyicorog. Aggasztóan meghajlanak a falak. Fenyegető balsors szele üti meg a szomszédokat. A ruhásszekrény ajtaját kétségbeesetten karmolják a lakásban élő macskák, keresve a menedéket. A sétáról nemrég hazatért selyempincsi megszállottan ugat, és a sokk hatása alatt a szőnyeg közepére csinál. A papagáj mindenáron szökni akar a kalitkából, és ahogy fejével nekicsapódik a rácsnak, fülsértő kiáltásokat hallat. A hálószobában tanyázó békés teknősök teljesen behúzódnak teknőikbe. A szomszédokat fojtogatja a felháborodás, a rémület, vagy mindkettő. Nincsen kiút a falakból lövellő bábeli metállal szemben. Az ember a Rammstein vezette ostromban találja magát, Napalm Death offenzívájának tüzében, a lázadás kellős közepében, amelynek hangszerelését az Anthrax, a Sepultura, Urge Overkill, Concrete Blonde, Screaming Trees, Nash Kato, Meat Puppets vagy más pokolgyárak biztosítják. A bakancsok dühödten csapódnak a padlóhoz. A vendégek pszihedelikus forgásai áthallatszanak a sohasem eléggé vastag falakon. Az üvöltésektől megreped a vakolat. Az embernek az a kellemetlen érzése támad, hogy véreső hull, és emberi agy darabjaival havaz. A szomszéd lakásokban lévő ártatlanok koponyája kegyetlenül szét van zúzva, de senki sem gondol ellenkezésre. Teljesen felesleges volna. A tivornya résztvevői azt sem hallanák meg, ha egy faltörő kos beszakítaná a bejárati ajtót.

Változnak egy kicsit a dolgok, ha a szülinapot a szülők jelenlétében ünneplik meg, és a gyerek még kamasz. A magyarázat a napnál világosabb. Az apa azért nem választotta a távozást, mert tudja, hogy drága fiacskája ugyanazt a zenét hallgatja, mint ő. S mi légyen ez a zene? Bob Dylan? Puah. Moody Blues? Pfuj! Jefferson Airplane? Távozz tőlem, sátán. Buli van, nem irodalmi kör vagy tor. A közös nevezőt, amely a vonalrendszeren egyesíti a nemzedékeket, a manelisták2 hadában kell keresni, akik nem hiányozhatnak egyetlen magára valamit is adó mulatságról sem. Akik a pop-rock nosztalgikus rabságában rekedtek, szánalmas torzlények. Persze, nem gázolhatjuk el éppen az autóval őket, mert ez nem keresztényi cselekedet. De azért nem ártana nekik egy kis lecke a blokkneurózis rendszergazdáitól.

Az időbeosztás vagy a munkahét megkötései ezen emberek számára olyan szeszély, amit magasról le kell ejteni. Ha a csemete születésnapja csütörtökre esik, a dínomdánom is aznap van. Hülyeség megvárni a hétvégét, amikor fennáll a veszélye, hogy a meghívottak fele elmegy halászni a tóra, vagy elutazik falura vagy a hegyekbe. Micsoda? Hogy másnap az emberek munkába mennek? S? Nem hagyjuk, mi? Tőlünk menjenek Isten hírével, lóval, kötőfékkel. Ja, hogy a zene túl hangos? Hát buli van, tata. Mit akar, hangtompítót? Ott a patika, menjen szépen, s vegyen olyan harmincötezer lejes dugókat, aszt dugja a fülébe.

 

A forgatókönyv rendszerint nem sokat változik egyik tivornyáról a másikra. Az ünnepelt haverei kettesével-hármasával jönnek, csengetnek, és egy-egy üveggel a kezükben, csendben várnak. Hol a családfő nyit nekik ajtót, hol a felesége. Abban a pillanatban, amikor az ajtó a falnak vágódik, belülről óbégató lálálázás hallatszik ki, és vele együtt egy patetikusan lármázó harmonika, amelyen hozzáértő ujjak táncolnak, meg a nélkülözhetetlen bőgők, ők adják meg rendszerint a nyivákolás ritmusát és ütemét. Amint a vendégek belépnek a lakásba, az ajtó becsukódik, és a zaj megint elhalkul. Fülelni kell ahhoz, hogy hallatsszék. Az ember megkönnyebbülten fellélegzik, hálát ad a fennvalónak, és azt mondja, hogy végső soron mindenkinek jogában áll szórakozni. Elragadtatja a kilátás, hogy éjjel nem kell majd disztonokalmot bevenni, és meg sem fordul a fejében, hogy a házigazdák egyelőre nem használták ki teljesen a CD-lejátszós rádiómagnót, mivel még nem érkezett meg mindenki.

A szomszéd, aki éppen gyanútlanul néz egy régi filmet, egyszer csak rémülten ugrik fel. Néhány lépésre tőle valami iszonyatosan búg. A bőgősök azok, akik bejelentik, hogy kezdődik a szórakozás. E felhíváskor a csapat már teljes, indulhat az őrület. Néhány másodpercnyi rezgés múlva feláll a szőr az ember hátán, és valaki, egy férfihang, amelyen áttör a gigája mélyéről jövő tremoló, elsírja csalódását. Azt hinnénk, hogy a búskomor kitörések csendben, a világtól távol esnek meg. Hát nem. Mert a csalódott lélek nem akárki, hanem maga Florin Peşte. Szavai átszivárognak a falon, megtámadják, eltiporják, leigázzák az embert, és arra kényszerítik, hogy részt vegyen a szerelem nyomasztó kínjában. Azt mondta mindenki rólad, / Kihasználod jóságomat. / Hülyére szerettelek, / Nem hittem el senkinek.

Ebben a pillanatban a film kellős közepéről kirángatott szomszéd fejében két egyaránt jogos kérdés fogalmazódik meg. Egy: miért vagyok én hibás a más szenvedéséért? Kettő: mi értelme ilyen szomorú dallamokkal sallangozni a születésnapi mulatságot? Polgárunk kötelességtudóan siet megbeszélni a dolog e két vonatkozását azzal a szomszéddal, akinek a gyermeke produkálja a ricsajt a lépcsőházban. Ki tudja, hátha jókedvében találja, és az lehalkítja a zenét. Ez a megközelítés azonban hamis, mint a háromdolláros. Az ötödik kopogtatásra ajtót nyit az apaformájú pimasz, izzadtan, pohárral a kezében, az ingerlékenység rabjaként, és vörös szemeit a hívatlan vendégre mereszti. Aki egyből megsejti, hogy a kezdeményezett párbeszédben nem fog olyan udvarias és folyékony lenni, mint eredetileg szerette volna.

 

...................................

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 2 98788

Petri György

Egy vezér gyermekkora

Be szeretnék lenni
kegyosztó és kártékony!
Élesen őrzött
villa meg gk.
Előkóstolt étkek.
Országnyi
beszarás.
Gonoszság
megoszthatatlan gyönyöre.

Lutra Creative Commons License 1 napja 0 0 98787

Quintus Horatius Flaccus

Manlius Torquatushoz

Futnak a hó hadai, jön vissza a fű a mezőkre,
    fákra a zöld haj, a lomb;
újul a föld színe és békén megapadva özönlik
    partjai közt a folyó.
 
Gyönyörű húgaival körtáncát járni a tündér
    meztelen is meri már,
s hogy ne felejtsd a halált, int folyton az ég, meg a perc, mely
    elviszi szép napodat.
 
Tavaszi szél a fagyot, a tavaszt tovaűzi a tűnő
    nyár, s ha az almahozó
ősz kiteríti gyümölcsei kincsét, újra betoppan
    lomha ködével a tél.
 
Csakhogy az ég kárát folyton kijavítja a gyors hold;
    míg ha te buksz oda, hol
régi halottak, apák, dús hősök várnak, örökre
    por leszel és üres árny.
 
Tudjuk-e, adnak-e a mai naphoz az égiek újat,
    adnak-e holnapot is?
Az nem jut csak a kapzsi utódra, amit magad élsz fel,
    te magad és feleid.
 
Hogyha elér a halál s megmértek az isteni bíró
    mérlege és szavai,
nincs ima, nincs jóság, ékes szó, rang, ami vissza-
    hozna a földre, ide,
 
mert a sötét mélyből nem menti Diana a szűzi
    Hippolytost soha ki
s drága Pirithousáról törni a Léthe bilincsét
    nincs Theseusban erő.
 
/Szabó Lőrinc ford./

halkabb_on Creative Commons License 1 napja 0 1 98786

Vlagyimir Viszockij
Adjatok a kutyáknak húst

 

Adjatok a kutyáknak húst,
Na, aki kapja, marja!
A másnaposoknak kvászt!
Össze is kapnak rajta.


Hogy ne hízzon a varjú,
Álljon több madárijesztő.
Békés, rejtett, zugokat
Kapjon a sok szerető.


Lehet, hogy kicsíráznak,
Vessétek el a magot -
Jó, alázatos leszek -
Hát szabadságot adjatok!


Pár csontot az ebeknek,
De ők nem verekednek,
Piásoknak adtak vodkát,
Ők visszautasították.


Ijesztgetjük a varjakat,
Soha el nem szállnának,
A párokat meg összeadják,
De ők inkább elválnának.


Megöntözték a földet,
Nincs kalász, mi a fene!
Tegnap szabadságot kaptam,
Mihez kezdek majd vele?


(Fordította: Hobo – Földes László)

halkabb_on Creative Commons License 1 napja 0 1 98785

Baranyi Ferenc: Non-sens
(Előled is hozzád)


Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik
s múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már szakítottam rég veled,
nem is tudtad, hogy létezem,
és szakítottál rég velem,
elváltunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt,
én jobbra el - te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
Isten veled! Isten hozott!
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám szaladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?


Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez? Alighanem.

halkabb_on Creative Commons License 1 napja 0 1 98784

Baranyi Ferenc: Bizonyíték


Kezek után kutató suta kézmozdulatokkal,
növekvő hajlandósággal az emberi nagyszerűségek iránt,
csökkenő hajthatatlansággal az emberi
gyámoltalanságok iránt,
igényes szeretettel, mely pirongatni se félszeg,
tiszta gyűlölettel, mely igazságtalanság ellen lobban
fel mindig,
azzal, hogy vállaljuk
a saját sanda szándékaink leleplezésével járó anyagi
veszteséget,
s azzal, ahogy az anyagi veszteséggel
nem gondolunk emberségünk számlálatlan
elvesztegetése során,
és azzal,
ahogy nem kérjük számon, ami megillet minket, amíg
másokat jobban megillet –


nos, mindezekkel
igazolhatjuk bárhol,
hogy sok-sok ezer évvel ezelőtt
valóban lejöttünk a fáról.

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 98783

Palocsay Zsigmond

Jónás zsémbelése

Babits Mihály emlékére

Megint piszkálsz, döfölsz, ugyan hova küldesz?
lelkem szemetének bűzével is űzetsz;
nem hiszek szavadnak, URAM, s az ÍRÁSNAK,
ócsárlója lettem minden papolásnak;
tenyered jó magot rám is bővel hintett,
türelmed tűrésre, léted jobbra intett;
malomba vitték már búzám, ami termett,
bennem érett az is, amit (j)eged elvert;
földem a kétkedés humusza és lösze,
futóhomokodba, ingoványba ölsz-e?

Látom, felém fordulsz – most magad áltatod (?)
simogatsz, altatsz egy nagybeteg állatot;
nyugdíjas postása vagyok már igédnek,
betapasztom szájam, de előbb ígérd meg,
nem röhögtetsz vétkezőkkel, s nem temetsz a halba
(Ninivéért sem fürösztél kakastejbe – vajba);
új Jónások jönnek (?) – sokkal tökösebbek (?)
öszvérbőrbe varrva lesznek hűbbek, szebbek!
Cserzett bőröm zsákja viszi zörgő csontom,
kapca-vitorláim utolszor kibontom.

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 1 98782

Prohászka László Máté

Noé bárkája

s hazudik mind
ki azt mondja
látja jövőjét
(Kassák: Mondóka)

A Föld túlterhelt Noé bárka.
Cél nélkül imbolyog velünk
a galaxis irdatlan tengerében.
A recsegő hajófenékben
elszaporodott, túlzsúfolódott
ember,
állat,
minden élőlény.

Ágyunkba rozsdás szögeket vertek
az örökös sötétség démonai.
Hitünk, életerőnk sebzett testünk
eresztékein elszivárog.

Mint kalitkába zárt madaraknak,
kihullik reményünk színes tollazata.
A pokoli, ég nélküli, bekötött bugyorban
fohászunk maró esőként
visszazuhog ránk.

Föld illata,
napfény,
augusztus öngyilkos csillagai,
biztonságos otthon!

Hová tűntél, jövőnk,
megjósolt,
szép új világ?!

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 2 98781

Tabák Miklós Péter

Túl az üveghegyen

Az ország
az én országom
nem létezik
nem írhatok róla
nem élhetek benne
álmodozom csak
de jó is volna
ha volna

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 98780

Varga Rudolf

Az elásott kutya éve

A
sajnálatos
események után
vállunkon
ötven károgó
novemberrel
bolyongunk, tébolyunk
gyóntatófülkéjében
csendben
elkopott az ítélőszék?
fanyüvőférgek,
szúvak rágták
szét? szétrágták? elkopott?
vagy
nem is volt tán soha?
sosemvoltnapok
ígértek
csendes esőt, száraz
ösvényt létünk ingoványán, ígértek
napos évszakot,
próbára tett
remény sápad
azóta is a bujdosók
borostás arcán, s a szavak, a megpörkölődött
szavak
azóta szalonok nyegle
nyelve lett,
operabálokon
villog, ünnepelteti
magát a megdicsőült
ocsmányság, holnapra kiderül,
nincs,
nincs
jövő, mennyországkulcs
sincs
a
lábtörlő alatt.
A
gyávaság fogságában a szűzhó
alatt azóta is véres az avar, halottkémek
törött szárnyakat, elveszett
végtagokat, veszett ügyeket
trancsíroznak, öltögetnek
történetünk
bonctermében,
hóhérok, vétlen
áldozatok, mészárosok, izgága
srácok lélekrészei
rángnak a hideg
márványasztalon, megbékélésünk jeges
iszonyatában fülünkbe
folyton
egy
kérdést süvít a szél,
mi lett jobb?
a
kufárok, pénzváltók, uzsorások
feldöntött asztalaik helyett
állítottak
holdigérő holdingokat,
napkeletig, napnyugatig
nyúló, golyóbiztos bankokat, de a csend
összeesküvésében megnyesett tollaikat
növesztik, megint-megint
csatárláncba állnak a nyughatatlan
angyalok, s maguknak ültetnek
újabb akasztó
fákat.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 98779

N. Horváth Péter

Aki már nem szeret

Ő, akit szerettem, s aki már nem szeret,
elromlott, akár a rossz óraszerkezet:
az elem merült le, vagy rugója tört el?
– Mintha vitáznék egy sok-számjegyű törttel.

Amint lebontottam, épített új falat,
betéglázta magát szinte pár nap alatt.
Újra szabad vagyok, ám enyém a börtön;
egyedüllétemet életfogytig töltöm.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 98778

Baranyi Ferenc

Kiakad a kontinens

Van egy ország,
Victoría
a neve.
Felforr tőle
– amiben fő –
önleve.
Oly gyakran forróak arra
a fejek,
hogy többezer Celsiusra
hevülhetnek újra s újra
a levek.
(Amelyek
gőzzé már csak juszt se válnak:
égetnek – s nem fűtenek.)

Victoría kormányától
kiakad a kontinens,
mert e kormány velejéig
prepotens,
impertinens.
Nem hisz, nem hisz a szemének,
még kevésbé a fülének
az elképedt UNIÓ és
a leesett állú ENSZ.

Victoría, Victoría,
úgy heherész, mintha rína,
legjobbjait eltaszítja,
talpnyalóit gazdagítja,
ordasait bátorítja –
s mindezt úgy tálalja, mintha
nemzet lenne, nemcsak állam.

S nekem felkopik az állam,
mert a szomjas Victoría
mindnyájunk vérét kiszívja
s ölné lelkem is talán.

Országom csak.
Nem hazám.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 98777

Fodor Ákos

Xénia

Rács? fal? bástya? torlasz?
nem véd meg magadtól!
– Amit másról mondasz:
az is csak rólad szól…

 

..........


A más élete

Hozzá-szólhatok;
bele-: nem.

 

..........


Választékunk

d i k t a t ú r a
Vigyázz, mit beszélsz!
d e m o k r á c i a
Mindegy, mit beszélsz.

 

..........


A vezér

népét hordában tartja

 

..........


Figyelmeztetés
közmondás-módra


A félelem
veszélyt terem!

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 98775

Noszlopi Botond

Járatlan út

Az allé végén csend honol.
Arcodhoz érnek száraz ágak.
Ahogy haladsz levél s a por
körözve fölrepül utánad.

Hová tartasz? Honnét jöttél?
Ha eltérsz, vajon merre térj el?
Mögötted szintén összeér
az út, ha néha visszanézel.
Ne félj, ha baljós szürkület
fáradt szemedre fátylát bontja.
Egy féltenyérnyi égszelet
az ág hegyén a cél kolompja.

Noha a vég most idegen,
és magadra hagy az utadon,
fészket rak tán a szíveden,
ha megérkeztél, a nyugalom.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 98774

Esnagy József

Hungarikum

Ahogy azt megígértük
kedves barátaim
mi azonnal ott vagyunk
ahol baj van
intézkedünk
segítünk
megoldjuk
a karácsonyt már
új otthonában ünnepelheti
ha elönti házát az ár,
földjét a szennyező iszap
vagy ha elárverezni
szeretnék felemelt kamatok
miatt amúgy is dúsgazdag bankosok
mert mi azt nem engedjük
megakadályozzuk
leállítjuk
megoldjuk
és az árakat sem
engedjük felelőtlenül fölemelni
mert figyelemmel kísérjük
megakadályozzuk
megregulázzuk
letörjük
s végül minden így lesz úgy lesz
amúgy lesz
az óvodákban-iskolákban
a gyerekeknek
fűtés élelem lesz
de sajnos
a benzinárakkal nem tudunk
mit kezdeni
bár valamikor volt jó megoldásunk
ötletünk
javaslatunk
azóta viszont
a memóriánkban
ez a gondolat elveszett
eltűnt
talán
megértik ezt
kedves barátaink
hiszen az arabvilág no meg a tovaris
konyec ma már nehéz eset
naná hogy nincs bennük testvéri
szeretet
megértés
miegymás
igaz
valaha
hirtelen felindulásból
mi is rontottunk a helyzeten
valamit
de nem baj
majd megoldjuk
kiötölünk-hatolunk ezt-azt
és segítünk
ha bizonyos esetekben
változik alakul a világ
de addig bírják türelemmel reménnyel
csak hát azoknak az előttünk volt
népet nyomorítók
talicskával hazahordók
mindent elszúrók
ténykedése sajnáljuk ma még
semmit sem tesz lehetővé a számunkra
mivel annyi a (kor)pótolni való adósságunk
hogy hála istennek már annak is örülhetünk
ha néhány tízezer (százezer?) embernek
tehettünk valami jót
még több pénzt a zsebükbe
hogy még szebb és jobb életük legyen
kérjük hát a mindenhatót polgártársaim
gyakoroljanak türelmet velünk szemben ők
és éljenek sokáig
Ámen!


Íme

Íme, míg gazdagodik a gazda,
Mert van hozzá hatalma,
Én, a szegénylegény,
Lógok a mesék tején.

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 98773

Simor András

Mit csinál a vers?

A pirkadat
bíborát idézi,
vagy
az alkony
szürkés lilaszínét?

Repülőgépen
távoli földrészek felé
indul?

Ismeretlen
sivatagok fölött
köröz
az álom helikopterével?

Egyiket sem teszi.

Villamosra száll,
és azt mondja:
„Kellemes utazást kívánok.
Pár forintot kérek.
Ennivalóra.
Hajléktalan vagyok.”

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 98772

Gyimesi László

Függöny mögött

Ismeretlen ez a táj ismeretlen a város
Nem értem a károgó nyelvet az utcán
A cégtáblák más ábécét tanultak
És a mosolyok függönye mögött
Viaszos félelem vakul és vakít

Álmodom vagy száműztek ide
Oly mindegy jöttment vagyok
Felráznak ha elalszom a parkban
Rézpénzekkel csörömpölök
Az aranyhoz szokott bolt előtt

Pedig ez az én országom lenne
Ismertem földje titkos zugait
A kolompoló város bennem lüktetett
S az én hangomon szóltak a szavak
S az én betűimmel írták a törvényt

Ne bántsd tudom hogy vége van
Az öldöklőknek hiába adsz virágot
És a szerelem is átköltözött a télbe
Suttognak nekem lészen eljövendő
Csak viasz csordul undok holtidő

Lutra Creative Commons License 2025.02.05 0 1 98771

Barnás Márton

játék

gyermekkorom játékait
átnyújtom a múló időnek
az utolsó csepp jelenlétedben
az hogy jelen vagy számomra
közel vagy hozzám
mint valami gyónás a nyelvünk hegyén
visszatérek egy másik térbe
egy másik időbe-másik játékba
azt élem amit akarok:
boldog vagyok ha rád gondolok
és még nem tudom
hogyan és miért szeretlek

Lutra Creative Commons License 2025.02.05 0 0 98770

Boda Magdolna

Antikvárium

Matatok a polcokon
Hoppá!
B mint boldogság
ismerős ez a
vörösesbarna fóliázott kötés
végigfut ujjam a gerincén
finom és puha
B mint…
hiszen ez én vagyok
idehoztak
nézem a szomszédom
ki mellé tettek
megpróbálom
kipiszkálni magam a sorból
úgy szeretném
hogy elnyűtt rongyos legyek
mint a nagyok
belelapozok
z-nek szeretettel
r-től karácsonyra.
Most január van.

Bontom a fám
szedem a fáról a díszeket
vizsgálgatom üveggömbömet:
nélkülem ők most
B mint boldogtalanság?

Lutra Creative Commons License 2025.02.05 0 0 98769

Nagy Balázs Péter

Hérosztratosz monológja

Talán tényleg nem is léteznek istenek, csak egy:
az emlékezet, amely befogad egyeseket, majd kivet
másokat ingerülten változó elvek, divatok alapján.
Mi marad belőlünk hát mégis a történtek után,
ahogy elrobajlik néhány emberöltő?
Mi van a szándékon túl? És mi a későbbi értelmezésen?
Romokat építünk egyre fogyó lelkesedéssel, míg rá nem
mutatunk kész művünkre: tessék! ezek voltunk mi, idegenekként
egymás kezéből véve ki csákányt és követ,
egységes egyet nem értésben verve izzó porrá
templomaink mindig grandiózus homlokzatát,
mert úgy hittük: ha már építeni nem visz rá a lélek, legalább
rombolni születhettünk alkalmas korba.
 
Mi lehet a hamun túl, ha már gyémánttá szilárdítják az évek
a mégoly megkomponált végterméket? Egyszer kiesik majd
kezeim közül, amivel teremt és pusztít az ember.
Mi lehet az Artemiszionon innen és azon túl, mert ha nem lehettem
az első, ha nem lehetek a legjobb, legyek a legszörnyűbb,
egyedüliként az idegenek között, hogy mint feledhetőre
emlékezzenek, aki sárgán gyűlölök minden tákolt szent helyet,
a legszebbeket kiváltképp.
 
Talán tényleg nem is léteznek istenek helyrehozni ballépéseinket.
Lustaságunkat, tehetségtelenségünket eltakarni csak az emlékezet tudja.
Mit magunk mögött hagyunk büszkén: egymásra karcolt nevünk.
 
És mi marad a hisztéria után? A dühödt vésés, izgatott
áldozatok után, tenyeremet, mikor már por lepi, hamu és
korom mindenkit összezavarva, vajon építeni vagy rombolni
 
akartam egykoron, mikor már nincsen semmi a kongó
alapon kívül: ekkora volt, pont ekkora lehet
ötezer hektárnyi szűkös akarat és emlékezet,
mikor idő előtt leköröz a történelem, akkor mi marad?

halkabb_on Creative Commons License 2025.02.03 0 1 98768

Bereményi Géza: Gyerekkorom


Csak még egyszer gyere elő a résből, hol elbújtál, gyerekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek, és engedj újra füveiddel játszanom.


Még egyszer csak bújj elő, vízben, kövek alatt rejtőzködő félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtőzködő. Ékesen bújj elő kő alatt rejtőzködő gyerekkorom.


Égő por a lábujjak között és fényes fűszálak közt csillogó üveg,
iszap ragacs és gyors vizek és szégyen és sötétség és szédület.


Még lehet, hát bújj elő, vízben, kövek alatt rejtőzködő, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtőzködő. Fényesen bújj elő kő alatt rejtőzködő gyerekkorom.

halkabb_on Creative Commons License 2025.02.03 0 0 98767

Baranyi Ferenc: Hó-álmaim


És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket
nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.


Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér
a táj, csupán a parton,
a víz színén fehérlőn nem maradt nyom.


Ha jéggé fagysz, a rád hullt drága pelyhek
nem növelik,
csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét színednek.


Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid
havamtól gazdagulnak,
midőn ijesztő messzeségbe futnak.


Az életem csak benned folytatódhat,
ez sorsa rég
– ha vízre hullt – a hónak,
beléd halok, hogy éljek, mint futó hab.


Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár
a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre.

halkabb_on Creative Commons License 2025.02.03 0 0 98766

Radnóti Miklós: Alkonyi elégia


Ó, alkonyoknak könnyü vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd;
az álmos hegyek fejére lassan
az este ringató folyókat önt.


A nap zaja elúszik messzire,
lépek s mintha suttogásban járnék,
fut macskatalpain a tompa fény,
halvány árnyat szűl a vastag árnyék.


Régi halottaimnak húsa fű,
fű és virág s mindenhol meglelem;
vékony illatukkal álldogálok,
s oly megszokott immár a félelem.


Fodrozó füst az ákácok sora,
a hallgató sötét rájukhajolt,
előgurul és tétován megáll
föltartott ujjamon a lomha hold.


Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;
lassú szívemben ilyenkor lágyan
szenderg a folyton készülő halál.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!