A nézettsége minden országban az egekbe szökött. (Szerintem nem véletlenül.) Én is láttam. nekem tetszett, főleg a mondanivalója.
Ez nem török sorozat, ahol több mint száz epizódon keresztül alig történik valami. Ez már a mai, okostelefonon, videójátékokon, vizuális élményeken felnőtt társadalomnak készült. Itt mindig történik valami, a figyelem egy pillanatra sem lankad, jól szövik a cselekményt.
Ezt a játékot csak olyan emberekkel lehet játszani, akiknek kilátástalan az életük. Befejezhetik, ha akarják, (illetve ha a többség így dönt), és hazamehetnek. Erre az 1.évadban van is példa. Csakhogy folytatódik a kilátástalan életiük, a nyomorúságuk. De ott a remény, hogy meg is nyerhetik (a kockázat az életük) és örökre megváltozik körülöttük minden, boldogan élhetnek életük végéig.
Igaz, hogy elég vérengzős, de számomra nem ez volt a lényeg. Persze gyerekeknek nem lenne szabad megengedni, hogy nézhessék, még felnőttekkel együtt sem. A gyerekeket nem a sorozat mondanivalója érdekli, hanem az akciók. úgy ahogy a durva videójátékokban megszokták, csak itt élő emberekkel történik hasonló.
A HVG több cikket is szentelt ennek a koreai sorozatnak. Nagyjából egyet is értek a kritikájukkal.
Ha össze kellene foglalni a véleményemet, a következőket mondanám: modern, durva mese felnőtteknek, amely akár még meg is történhetne a mai embertelen világban egy távoli hatalmas szigetcsoport egyik eldugott kis szigetén, ahogy a filmben is történik.
Mindnyájatoknak köszönöm a karácsonyi jókívánságokat! Sajnos, karácsonyi elfoglaltságaim közepette én már lecsúsztam erről, ezért újévi jókívánságokkal pótolom majd. :)
Kicsit megkönnyebbültem, hogy azért Neked sem annyira egyértelmű a vers. Nem véletlenül olvastam el én is többször, mert meg akartam érteni. Sajnos teljesen megfejteni nem sikerült, ezért feladtam. Ettől (vagy éppen ezért) még nem rossz vers, csak nekem túlságosan elvont.
Nagyon egyetértek a vers elemzéseddel, régen foglalkoztam már ennyit egy verssel mint ezzel ( már egy hónapja is van talán, hogy olvasom, olvasom, értelmezem… és mindig egyre jobban tetszik. A többi versei nem mondanak nekem semmit.Próbáltam e vers 1-0-1-0 stb..ugy is elfogadható, de nem egyértelmü, pedig mégis sokat mondd.…..
—-Atria mortis (lat., a halál előcsarnokai), a test legfontosabb organumai, melyekből a legfontosabb életműködések indulnak ki, agy, sziv, tüdő s amelyek működésének megszünése rögtöni halált okoz.-
Megható esti mese felnőtteknek. Nem szándékozom ezzel a történetet fumigálni. mert nagyon szép és felemelő. Még ha nem is teljesen így történt szó szerint. Hasonló esetekre volt már több példa is. Néha megmentenek vadállatokat az emberek, akik ezek után bizonyos hálát éreznek a megmentőjük iránt és közelebb engedik magukhoz őket, ami egyébként nem szokásuk.
Többször elolvastam a verset, mert nem voltam biztos benne, hogy jól értelmezem. Egyes szám első személyben íródik a vers, de első sora azt sugallja nekem ("Az emberélet útjának felén...") mintha az emberiség halálának előcsarnokát vetítené előre. Bár a vers egyik sora ("Micsoda szerelem fúlt itt a porba!" mégiscsak eléggé személyes érzésnek tűnik. Viszont a vers egészében azt a látszatot kelti nekem, hogy a költő azonosul az emberiséggel, ezért írja egyes szám első személyben a látomásait.
Nem is tudom, mit gondoljak... Lehet, hogy tévedek és nem az emberiség végét vetíti előre. De ha mégis, akkor érthetővé válna számomra, hogy miért a pokol vár ránk. (Bár ez csak bizonyos szemszögből nézve lenne érthető)
Egyszóval nem egy könnyű vers, annyi biztos, hogy az én színvonalamat már meghaladja... :-)
Az emberélet útjának felén az a vadon mögöttem tövig égett – Láttam vetülni árnyát feketén a könyörtelen beteljesülésnek. Valahová vezettek lábnyomok; egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb – Ez adatott, e múlás nélküli idő, e csorba látóhatár, e könnytelen homok. Micsoda szerelem fúlt itt a porba! – – – Mentem tovább, sikoltó pusztaságon át, hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva, s nem vár a vándor többé változást. Ekkor, ahol újabb kör tűzterében a táj fényt kap s az üldözött egész megélt sorsával ismét szembenéz, sötét kapu magasodott elébem: „Ki itt belépsz…” Beléptem.
Nagyon tiszta hangja van. Érdekes, hogy most még jobban tetszenek a számai, mint fiatal koromban. Az is igaz, hogy a munkahelyemen többnyire a durva metál zenét teszik fel a fiatalok, ezért szinte felüdülés nekem Bakacsit hallgatni. :)
Nagyon köszönöm a naplómba feltett szép verseket kedves Bajkálifóka! Megjegyezni kívánom, ha nincs különösebb mondanivalóm a versről, vagy a költőről, vagy nem indít el bennem gondolatokat, az nem jelenti azt, hogy nem tetszik, mert azt is megírnám. Tudom, hogy ilyenért nem sértődsz meg. Az, hogy a legutóbbi versekre nem reagáltam külön-külön, az a fentiekben leírtak miatt történt. Kérlek, ne vedd udvariatlanságnak.
Szívesen veszem ezentúl is, ha bármi érdekeset felteszel a naplómba, legyen az vers, vagy bármi más.
Ne írj, ha nem lehet, csak gondolj rám, s ez elég - tudom, hogy megteszed - mert a gondolat ideér, a gondolat elér nincs idő, nincs messzeség, csak diadal a gondolat megvigasztal...
Ne írj, ha nem lehet, csak gondolj rám, mindig kedveset, szépeket, sötétet, napfényt, lépteket feléd, felém...
Videón meghallgattam a verset. A magyar nyelvről ilyen megható verset csak olyan költő tudott írni, akit a trianoni békediktátummal elszakítottak a hazájától. Mint kolozsvári, mélyen átérezte ezeknek a magyar embereknek a helyzetét. Kisebbségbe kerültek, de mélyen kapaszkodtak a magyar nyelvbe, mert azt nem vehették el tőlük. (Azért próbálkoztak)
A mai Magyarországon sajnos elsekélyesedett a régi szép magyar nyelv. Ennek számos oka van szerintem, nem akarok kitérni rá, mert nagyon hosszú lenne. Emlékszem, mikor tinédzser voltam, a szomszédunk egy idős házaspár lett, akik Mosdósról jöttek fel Budapestre. Nagyon intelligens házaspár volt, a bácsi valamikor jegyzőként tevékenykedett. Családunk jó barátságot ápolt velük, és mivel egymás melletti kertes házban laktunk, rendszeresen átjártunk egymáshoz, és mindenben segítettük egymást, amiben csak tudtuk. Egyszer közösen borsót fejtettem a bácsival, és akkor elmondta nekem egy ő általa írt versét. Már nem emlékszem, hogy miről szólt, a vers, de elámultam, hogy milyen gyönyörű szavak voltak benne, amelyeket a köznapi beszédben már akkor sem nagyon használtak. Az idős házaspártól egyébként nagyon sokat tanultam, szinte a nagyszüleimet helyettesítették, akik akkor már rég nem éltek.
Elnézést a személyes kitérőért, de számomra felejthetetlen élmény volt a velük való kapcsolatom. Felnéztem rájuk, és szívtam magamba a tőlük szerzett tudást. Sajnos ilyesmi ma már nem jellemző, sokkal inkább ennek fordítottja. Nagyot változott a világ, de nem keseregni akarok, csak sajnálom, hogy a régi értékek fokozatosan eltűnnek.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhitattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ki-ki magyarul, Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király, És pap és próféta és soha más. Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza - S a kelyhet többé nem engedi el!
