Vadrózsa 160 km - 7200 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 35 óra 37 perc alatt.
8 indulásból 8 teljesítés. Sajnos 105 km-nél már éjszaka a semmiből folyamatosan, egyre jobban kijött a jobb sípcsontomnál és a bokámnál egy érthetetlen fájdalom, ami csak egyre jobban erősödött. Hátra volt még 53 km, és minden lépés csak rosszabb, és egyre lassabb lett. A Muzsláról lefele az a 7 km életem legnehezebbje volt, akkor fogadtam meg hogy köszönöm, nekem ennyi elég volt egy ideig, még egyszer nem akarom ezt átélni. Ehhez most tartom is magam, mert ezek után bármikor előjöhet akár hamarabb is. Tegnap megröntgenezték, nagy szerencsére végül nem csonthártya gyulladás, de erős zúzódás, amivel sokáig nem mehetek sehova, bár nem is tervezek. Köszönöm mindenkinek aki segített fájdalomcsillapítóval, vagy krémmel.
A szervezés továbbra is elsőosztályú volt, nagyon szerettem ezt a túrát mindig is!
Poroszkáli Péntekelő 38 km - 1420 m szinttel - kerek 6:00 alatt teljesítve.
Idén fordítva került megszervezésre a túra, bár nekem mindegy volt, mert most jártam itt ezen a túrán először.
Már hajnal 5:00-kor el is indultam, rögtön a legelején, és gyakorlatilag senkivel sem találkoztam. A hosszabb körrel kezdtem, minél többet tudjak le belőle a nagy meleg előtt. Jó kis hegyes túra volt, bár inkább domboknak mondanám, de ha nem jártam volna párszor kirándulni ezeken a helyeken, akkor bizony rengeteg meglepetés ért volna, mert ezek a kis dombocskák-hegyecskék nagyrészt jelzetlen útvonalon voltak. Kis-Sváb hegy, Ördög-orom, Rupp-hegy, Tüzkő-hegy, Nap-hegy (ahol szuper frissítőpontot varázsolt Balázs és párja), Tündér-szikla, Hunyad-orom (amely alatt Reni mennyei frissítőpontja várt kétszer is, mert a rövidebb táv is érintette). A rövidebb körön már igen nagy forróság volt, jól is jött egy-két közkút, ahol irgalmatlan nagy mosdást rendeztem. A túra egészében nagy részt aszfalton vitt, de a szintekben azért nem volt hiány. Végül kerek 11 órára értem célba összességében, így be tudtam menni még dolgozni is, ahogy terveztem. A célban a meglepetés, mivel fordítva volt a túra az eddigiektől, az oklevélre is fordítva került a nevem direkt :) Ilyennel még nem találkoztam, de humoros.
Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 30 perc alatt.
Zsinórban harmadjára teljesítettem ezt az egyáltalán nem könnyű megmérettetést. Érdekes, utólag néztem rá hogy 2022-ben csak 6 perccel mentem gyengébbet, 2023-ban pedig mindössze 1 perccel mentem jobbat :) Azt hittem az idei tempó pedig erősebb lesz jóval az előző éveknél, de úgy látszik akkor sem tétlenkedtem.
Hajnal 4 órakor Botos Istvánnal, és Ács Gabival indulunk Eresztvénybe a rajthoz. 5:40-re meg is érkezünk, így ügyes-bajos dolgaimat kényelmesen elintézhetem. Végül 6:25-kor indulok neki a túrának. Egy ismerős környékbeli futóval indulunk neki. Az első 4 km-t végigkocogjuk, bár a barlang átkelést kihagyjuk, biztonsági szempontból fölötte visz át a szalagozás. Somoskőújfalu után indul a nemulass föl a 725 m-es Karancs csúcsára. Itt mindenki a saját tempójában halad. Jól haladok fölfele, annak örülök hogy a nagy meleg előtt letudom a goromba emelkedőt. Attól viszont már itthon paráztam hogy milyen lesz a meredek lefele az Északi Zöldön, a lassan sima talpú cipőmben. Nagyon óvatosan haladtam immár egyedül. A lényeg sikerült, szerencsére megúsztam esés nélkül, nagy megkönnyebbülés.. Utolérem Istvánt és Ritát, akik ügyesen haladnak. 22 km-ig, a Nagyromhányi-kilátóig erősen himbálózik az útvonal le-föl a határvonalban. A kilátónál frissítőpont, végre van csomó ásványvíz, és nassolnivalók, gumicukorral. Kis oda-vissza rész, jönnek az ismerősök szorosan mögöttem. Andit megmentem a talpába fúródott tüskétől, és bízom benne hamarosan utolér, végül nem így lett :( Karancsberény településen számítottam a kisboltra, szerencsére nyitva volt. Vizem volt bőven, viszont még nincs olyan meleg, így egy üveges sört le is csavarok ott helyben, majd irány a hosszú aszfalton nagyon sokáig a P- jelzésen a Légrády vadászházhoz. Itt különféle kekszek, és végre szörp is található volt.
Ez után a szemeimet erősen meresztettem, mert tudtam hogy igen kacifántos a P- jelzés útvonala. Szerencsére nem tévedek, de többször az emlékezetem húz ki, jelzés híján. Mire boldogan leérnék a 37 km-nél levő Karancsalja sportpálya nevű pontig, egyszer csak fura módon kilyukadok egy erdő szélére. Gyanút fogok, valami nem stimmel. Előveszem a térképet, és látom hogy jól letértem az útról, valami kanyart nem vettem észre, így pont kihagytam a frissítőpontot, és az út folytatásán vagyok. Ciki, nem ciki, visszafele futok, és fordítva érek oda az ellenőrzőpontra. Előtte a pontról már helyes irányba távozó nagy csapat csodálkozik honnan jövök. Sebaj, megérkeztem ez a lényeg. Jutalmam szuper lekváros kenyerek, pogácsa, és szörp. Kicsit le is ülök mert fogytán az energia. Feltöltekezvén immár a jó úton haladok, de a réten le kell ülnöm, mert fura érzés van a jobb nagy lábujjamban. Mint ha egy tüske lenne benne, de levéve a zoknit egyszerűen nem lelem.. Sokáig zavart is, párszor még meg kellett állnom, de nem értettem mi lehet a gond. Itthon átnézve egy szó szerint minimális tüske fúródott bele a kis lábujjamba, amit csak tűvel tudtam kioperálni. Na így mentem még 66 km-t..
Élesen visszafordulva immár a S- jelzés a társam, ahol hamarosan utolér futva Fridrich Laci. A kilátó oda-visszája után utol akart érni, ez sikerült is. Innentől Lacival egészen a túra végéig együtt mentünk. Salgótarjánba érkezünk, én folyamatosan mondom Lacinak mire számíthat útvonalügyileg, és hol vannak vízvételi lehetőségek. Például máris itt. Egy közkútnál mosdunk meg igen rendesen, majd a szembe levő dohányboltba beugrok egy feketeribizlis-limeos mentes sörre. Hamarosan Laci is így tesz, és hoz egy literes kólát is, amit leülve egy lépcsőn jólesően elfogyasztunk. Feltápászkodván mondom neki hogy most egy nehezebb rész jön, a levegő állni fog, és hosszasan emelkedik az út a kohász kék jelzésen a Pécs-kő nyergébe. Ez pontosan így is történik, de közben jókat trécselünk múltról-jelenről-jövőről. Felemelkedvén a nyeregbe a főszervező hölgy vár minket itt meglepetés pontként. Számítottam rá, minden évben szokott lenni, bár tavaly túl gyors voltam és akkor még senki sem volt itt. Most viszont megállunk, jéghideg sört kapunk, és kólát. Nasik is vannak, abból is elveszek párat. Hú ez nagyon jól esett! Könnyedén fel is mászunk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára, ahol kódot jegyzetelünk.
Ez után a P-háromszög jelzésen kocogunk tovább, figyelvén, nehogy az éjszakai S- jelzésre keveredjünk rá. Ponyipuszta után már irgalmatlan meleg lett, nagyon vártam hogy visszaérkezzünk Eresztvénybe 60 km-hez. Előtte viszont a P- jelzésen mászni kell hosszasan. Lacinak mondom hogy éjszaka is itt kell majd jönni, nem túl jó hír.. Megmutatom a Boszorkány-kői P3-ög elágazást, de nekünk most még a P- a mérvadó. Elérkezünk a Dornyai th-hoz, ahol egy jéghideg forrás önt lelket főleg belém, és meg tudom tölteni a flakonokat, alapos arcmosással egybekötve. Végül visszaérkezünk Eresztvénybe, ahol 57,6 km-nél járunk (nekem ez akkor is mindig 60 :) Végre megehetem az itt hagyott (depózott) paradicsomos húsgombócos konzervemet, mellé krumplival. Szuper jól esik. Közben itt van a nagy csapat is, akikkel még Karancsaljánál találkoztam amikor benéztem a jelet. 22 perc pihenés után Lacival indulunk tovább, a többiek pár perccel előttünk. A Somoskői várba nem kell felmenni, előtte egy múzeumnál írjuk föl a kódunkat, majd lejjebb egy közkútnál ismét nagy mosdás a dögmeleg miatt. Ez után a Közép-bánya tó előtt 61 km-nél érjük utol a többieket. Kis Szvetlanát, Harrer Tamást, Kovács Ádámot, Szepesi Richárdot, és a hatvani Szabó Attilát. Mivel a tempónk teljesen megegyező, így Laci szavával élve bandázunk sokáig innentől :) A frissítőponton van kalciumos és multivitaminos plussz tabletta, egyből feltuningolom a vizeimet. Érdekes ecetes chipset is kóstolhattunk, és megcsodálhattuk az igen szép tavat. Ez után a minden évben baki megint megmutatkozik. Ismét van szalagozás, de arra mutat amerre a rövid táv megy. Ami nem lenne baj, ha lenne eligazító tábla hogy melyik táv merre. Szerencsére az előző két évről berémlett (első évben el is tévedtem), így a helyes S-négyzeten haladunk nyílt részen át a Réti-keresztig, ahol megint van nasi és víz. Rónafalu, majd Rónabánya településeken áthaladva intenzívebb mászás jön a Szilvás-kő csúcsára, ahol kódot jegyzetelünk, és megcsodáljuk a pompás panorámát. Megpendítem hogy ha ügyesek vagyunk leérhetünk lámpa nélkül 72 km-hez Bárna településre, és akkor túléljük a benőtt, borzalmas S-négyzetet. Bizony ügyesek voltunk, nagyon szépen mozgott mindenki a csapatból, és kocogva haladtunk. Egyre biztosabbá vált hogy leérünk lámpa nélkül. Annak extrán örültem hogy a S-négyzet idén le volt kaszálva, így százszor kényelmesebben tudtunk rajta haladni mint az előző években. Persze azért a S-kerékpárút jelzésen továbbra sem bringáznék, csak ha szánt-szándékkal akarnék defektet magamnak. Leértünk a településre, jutalmunk frissítőpont. Én vajas kenyeret majszolok uborkával és paradicsommal. Kóla is van, szörpök is, szupi! A többiek rendelnek sört is, hogy ha 4 km után visszaérkezünk ugyan ide legyen az is. Eleinte én is kértem, de végül visszakoztam, féltem hogy a sötétben bekómázok tőle. Úgy is van itt kóla, majd azt nyomatom inkább. Tovább haladván hamarosan felkerülnek a fejlámpák, és a kohász kék igen benőtt útvonalán rambózunk, vagyis törjük az utat. Később élesen a K-háromszögre fordulván rövid, de erőteljes emelkedőn érünk fel a Nagy-kő 522 m-es csúcsára, ahol kódot írunk. Lacival kimegyünk a pár lépésre található kilátásig, így sötétben is varázslatos a táj. Ez után nem győzünk kocogni a többiek után, és csak a hegy alján érjük őket utol. Közben felélénkültek a lódarazsak, többen beszámoltak a dögökről akik éppen elől mentek. Kis tanakodás, megvan a jó út, és irány vissza Bárna. Megint frissülhetünk, szuper. Nagyon jól esik már leülni a székbe az az igazság.. Mindenki elfogyaszt mindent, irány tovább. A K- jelzés másik ágán haladunk, egy rét szélén balra kell menni, a többiek kérdezték honnan tudom. Szerencsére nyugodtan válaszolhattam hogy rutinból, mert tényleg így volt. Az igen erős emelkedőn Lacival kicsit gyorsabban haladunk, és ellépünk a többiektől, de csak minimálisan. Szőröspusztára lekocogván immár a S- jelen van jéghideg kóla a ponton, juhúú. Már 82 km-nél járunk. Kicsit időzünk, de alig 2 percre rá megjönnek a többiek is. Átadjuk a helyet, hadd pihenjenek ők is kicsit, mi addig tovább indulunk. Bizony nem könnyű rész következik.. A Kota-hegyre fel, majd utána a Somlyára. Szerencsére jó passzban vagyunk. Most Laci megy elől, én meg loholok utána. Közben a lódarazsakkal is küzdünk. Mondom Lacinak ne hadakozzon velük, mert még agresszívebbek lesznek, csak kapcsoljuk le a lámpát. Visszaérkezünk a Pécs-kő nyeregbe, és bizony a kedves főszervező által elrejtett ásványvizeket megleljük a fa mögött, és megcsapoljuk őket intenzíven.
Alig telik el 2 perc, mire indulunk meg is jönnek a többiek. Tyűha, igen gyorsak ők is. Most csak a Pécs-kő mellett megyünk el, ez után az egykori sípályán galoppozunk lefele. Ha az itiner nem írná soha nem jönnék rá hogy ez anno sípálya volt. Ismét megérkezünk Salgótarjánba, de most korom sötétben, és a másik végére. Hamar megleljük a Velosport kerékpár és túraboltot. Tavalyi hibámból tanulva, most tudom hogy az út túloldalán a garázsnál lesznek elrejtve a vizek, és a kód. Megleljük, kicsit leülünk, előveszem a még itthoni szendvicseimet, így 93 km után jó lenne ha elfogyna :) Kis városi etap a kórház mellett, majd ismét erdőség, és P- jel. Emelkedik az út folyamatosan, de nem vészes. Visszaérünk a nappali útvonalba, itt már intenzívebb a dőlés szög, de aztán a P-háromszöget elérve a Boszorkány-kőre teljesedik ki igazán a durvulás. Kapaszkodok fától-fáig, a cipőnek nulla a tapadása, az út törmelékes. Laci is küzd, alig várja a végét. Egyszer az is eljön, felírván a kódot gyorsan kortyolunk is vizeinkből, majd haladunk tovább, mert alig 700 m-re van a következő kód, a Salgóvár tetején. Felszenvedjük magunkat a lépcsősoron, majd meglelvén a kódot immár végig lefele visz az út. A rövid oda-visszán szemben jön a nagy csapat, nem sokkal vannak mögöttünk. Lefele már végig futunk, a Dornyay háznál most nem kell a forrásvíz, mindjárt itt a cél! Végül 102 km után hajnal 1:55-kor beérkezünk, a többiek 8 perccel utánunk. Lacival pacsizunk egyet, örültem a társaságának!
A célban finom instant levesek, virslik, és megannyi snack várt minket. Szuper jól esett fáradt testemnek a kalóriapótlás. Pont 2 óra múlva meglepetésre beérkezik Botos István is, nagyon szép időt ment! Alig fél óra múlva indulunk is, így szerencsére igen hamar hazaértem, és a majdnem teljes vasárnap az alvás jegyében telt nagyrészt. Köszönöm a szervezőknek ezt a szuper túrát, és hogy ismét felfedezhettem ezt a csodás tájegységet!
Péntek: 100 Míl Krajom Malych Karpát (100 MKMK) - 225 km - 8225 m szinttel - 52 óra 22 perc (abszolút 2. helyezés).
Hétfő: Éjszakai Gyermekvasút Nyomában 20 km - 890 m szinttel - 4 óra 45 perc alatt.
100 Míl Krajom Malych Karpát (100 MKMK) 225 km
Immár nyolcszoros teljesítője lettem ennek a nagyon durva megmérettetésnek. Mindig a leghosszabb távot sikerült teljesítenem.
Pénteken már hajnal 4 órakor ébren voltam. Most Komáromba kellett levonatoznom, ott vett föl Feri és Mariann, majd együtt suhantunk le Chtelnicára, ahol a rajt, és egyben cél is volt. Volt egy lassabb, és egy gyorsabb csoport rajt. Az egyik 12:00-kor, a másik 13:30-kor indult. Én utóbbival tartottam, így bőven volt időm mindent átnézni, összepakolni, eldepózni. Közben rengeteg ismerőst köszöntök, majdnem mindenkit ismerek akik itt vannak.
Végül 13:30-kor elindul az én rajtom is. Lassan, óvatosan kocogva indulok neki a távnak. Irgalmatlan meleg van, szó szerint fáj menni érzésre is körülbelül.. Végre 2 km után elhagyjuk a települést, és kicsit kiemelkedünk az erdőszélre. P-, majd saját jelöléseken érkezek meg a Vytok nevű kis faházas pihenőhelyre, amit ezen kívül bízom benne még kétszer is érinthetek. 9 km-nél járok, ki vannak téve vizes kannák, jól esik kicsit utántölteni, bár elég meleg a hőfoka, de mégis csak folyadék. Innen jön egy kisebb emelkedő a S-n, el is maradnak a sporik mögöttem, és egyedül haladok egy darabig. Az első frissítőpont 16,2 km-nél volt, ahova 2:14 alatt érkeztem. Snackek voltak, sós-édes dolgok, kofola-kóla-izó, stb. Mindenki megtalálhatta a számítását, kinek mi válik be. Irgalmatlan meleg van, de irány tovább most egy jó 5 km-en át a P-on. Ami fura, hogy eddig nem volt kódos-filces-ragasztós ellenőrzőpont. Tavaly már kettő is volt ennyi km alatt. Akkor az volt a feladat, hogy 70 rubrika volt feltüntetve (majd rosszul lettem először), és betűket kellett megkeresnem, amik mondjuk szépen ki voltak jelölve. Szerencsére volt olyan ami több számhoz is tartozott. Pl egy "A" betűt lehetett mondjuk a 21,34,45,67-re beírni, és így tovább. Most viszont nem értettem miért nincsenek ilyenek eddig. Valószínűleg magamtól soha az életbe nem jöttem volna rá hogy idén mi a feladat. Szerencsémre, előttem egy futólány, Nela fura módon a turistatábla hátulját fotózza. Motoszkál bennem a kisördög hogy mi van ott, és akkor egyszer csak meglátok egy pici sárga pöttyben, egy fekete számot (fényképeim között feltöltve). Na neee.... Jól kifaggatom Nelát, ő mutatja hogy kaptunk egy külön papírt, ahol meg vannak jelölve a nevek (persze az hogy hol, az nem, így lehet térképészkedni eszeveszett módon, vagy rutinból meglelni mint én párat később) hogy hol vannak a pontok. Ha jól látom már hármat ki is hagytunk, de most komolyan, ilyen gagyi lesz végig az egész?
Szerencsére Slavo nem veszi véresen komolyan ezt, de nagyon kíváncsi lettem volna hogy valaki megtalálta-e mind, tuti nem..
Ezek a kis pöttyök, persze a leglehetetlenebb helyeken voltak elrejtve. Turistatáblák hátoldala, tájékoztató táblák hátoldala, csúcsdobozok alatt (!), jobb esetben az útvonalon egy fán, aztán ha szerencséd van épp arra nézel. Na mindegy, sajnos elég hamar demotivált lettem ez ügyben, de később már egyre ügyesebben megleltem ezeket a papír alapján, ahol meg harmadjára sem találtam semmit körbejárva, ott inkább fotóztam.
Tavalyról tudtam hogy az akkori igazolás pontosan melyik fa hátoldalán volt, észre is veszem, megmutatom Nelának. Azért ezt is lefotózom, de illett volna levenni már.. Hamarosan utolérem Ferit és Mariannt, akik szintén nem értik hogyhogy nem volt eddig pont. Elmagyarázok mindent, és hát persze ők is igen dühösek maradnak. Kicsit beszélgetünk, majd utolérem Vit Randyseket. Ő megtalált még kettő pöttyöt, kértem légyszi mondja meg melyikeket, hiszen jártam ott. Ez után tollal le is igazoltam. Feriék is így tettek. Na, kicsit le kellene nyugodni nekem is, erre pont alkalmas a P- kellemes lejtője a Raková völgy irányába. Tudtam hogy hamarosan lesz jobbra egy forrás, alig vártam ideérjek. Hatalmas fürdést rendeztem, na meg persze folyadék utánpótlást vételeztem. Közben beinvitáltam a mögöttem érkező Petrát és Pavlát is a kissé eldugott forráshoz. A hosszú aszfalton a kocogás-gyaloglás kombinációt választom, de még így is jelez a szervezet hogy vissza kellene venni. Érzésre dehidratálódtam, és feszül a lábam is. 31 km-nél érem utol Adrit, Zsoltot, és Attilát. Velük maradok egy darabig, hadd fussanak csak el a cseh leányzók. Sokkal jobban esik a nyugisabb tempó most, közben dumcsizunk is bőven. Megcsodáljuk Sokolské chaty kis üdülőövezetét gyönyörű házakkal, kertekkel. Megint lelek egy régi kódot a fa mögött, ez sem lett leszedve, de így legalább a többieknek megmutatom hogy volt az igazolás tavaly. Szerencsére a mostanit is megleljük egy turistatábla hátoldalára ragasztva. Felkapaszkodunk egy dombocskára, közben égmorajlás csapja meg fülünket. Bízunk benne elkerül minket a zuhé, szerencsére így is történt. Felérvén a tetőre elbúcsúzok a többiektől, sikeres teljesítést kívánva, és kocogva robogok Bukováig, ami előtt még Blankát csípem el, aki itt még egész jól mozgott.
A frissítőpont a szokásos helyen, 39 km-nél, egy ház teraszán volt berendezve. Ismét rengeteg finomságból lehetett választani, ráadásul még igen finom levest is kaptunk. Sokan itt pihentek, hosszabb-rövidebb távosok, illetve már volt is jópár feladó. 6:01 alatt értem ide. Tavaly 5:16 volt, akkor piszkosul ment a szekér, és a végén is nagyon jó időt mentem. Nem baj, az akkor volt, ez meg most van. Nagyon fel kell itt töltekezni, mert a következő élő pont csak 28 km múlva lesz, és addig akad szint is rendesen, például tovább indulván egyből a Záruby 767 m-es csúcsa. Saját jelzéseken kellene haladnom, de ez érdeklődés hiányában elmaradt. Még jó hogy leszedtem a térképet. Itt jegyezném meg hogy sajnos a saját jelölések az előző évekhez képest borzasztóan gyengék voltak, ahol egyáltalán voltak. Alapvető elágazásokban nem volt semmi, volt olyan hogy a széles utakról tüskebokros benőtt részekre kellett áttérni, semmi de semmi nem jelezte ezeket, szóval folyamatosan figyelni kellett a telefonomat, és az élő pontokon az első dolog hogy rátenni a töltőre, nehogy lemerüljön. Az előző évekről emlékeztem amúgy a jelzetlen útra, és így értem bele a P-ba, ahol megálltam immár lámpát kapcsolni, 42 km-nél. A Záruby mászása türelemjáték, sziklás, nehezen haladható rész ez, főleg sötétben. Néha meg is álltam, mert hátrafele igen szép panoráma mutatkozott. A csúcs előtt nem sokkal igen sok embert értem utol, nem tudtam ki melyik távon van, de a két cseh lányt is befogtam.
Megleljük a kis pöttyöt a csúcsjelző táblán, majd igen meredek lefele jön a Z-ön. Hamar ellépek mindenkitől, pedig a cipőmnek már szó szerint szinte talpa sincs, csillapítása meg nulla. Végre jól lehetne haladni a Z-n, ha valamiért nem szemétkedne a vádlim. Betolok egy magnéziumot, kicsit jobb lesz, de inkább maradok az óvatos kocogásnál egészen Jahodníkig. Fotózom a kódot, megjönnek a cseh lányok, szólok nekik óvatosan közelítsék meg az igazolást, mert egy hatalmas pók "őrzi" a kódot. Amúgy ez több helyen is így volt. Pár km után a S-n intenzív emelkedő következik a Cierna Skala 662 m-es csúcsára. Lihegek a csajok után, akikről kiderítettem hogy a 225-öst nyomják. Egy srác van még velük, azt hittem együtt mennek, de nem. Igen kemény mászás után gyönyörű a panoráma, látunk jó mélyen két fejlámpás alakot jönni. Pötty megvan, kocogás lefele. A következő településig (Plavecky Mikulás) picit elléptem a többiektől. Azt tudtam hogy egy életmentő söröző van a településen, és hogy tavaly nagyban nyitva volt. Idén mondjuk már majdnem éjfél volt mire oda értem. Hatalmas szerencsém volt, ugyanis két perc múlva szó szerint zárt a hely. Bár üdítőt már nem kaptam, de a flakonjaimat feltöltötték hideg vízzel, ami nagyon kellett, mert alig volt nálam már valami, és még jóval odébb volt a 67 km-es ellenőrzőpont.
Le is ülök a kinti padra, addig pikk-pakk bezár a hely, én pedig egy sport szeletet majszolok el végre megpihenve. Megjönnek a csajok, nagyon nem boldogok amikor mondtam hogy gyakorlatilag egy perce zárt be a hely.. Azt nem közöltem hogy nekem szerencsém volt. A következő igen durva, és soha véget nem érő emelkedő a Z- jelzésen a Jelenia hora, majd a Javorinka csúcsok megmászása volt, egy bányaperem szélén. Tavaly ez után túlfutottam a jelzetlen elágazáson, most navigálok, nehogy elrontsam. Az Amonová luka elágazástól végig K- jelzés a frissítőpontig. A Báborská hegy után brutál meredek lefele jön, ebben a cipőben minden lépést háromszor megfontolok. A Plavecky hrad kastélya előtt lódarazsak gonoszkodnak, lámpa le, majd fel, ezt játszom vagy háromszor. Szombaton hajnal 2:01-kor, 12:31-es menetidővel megérkezek a 67 km-es pontra, Plavecky Podhradie-be. Itt érem utol a korábban induló, de jól haladó Márkot, és a velem egy időben induló Lydiát. Most nagyon kell a pihenés, mert tudom mi vár rám innentől..
A pontőröknél ismét van minden finomság, például virslit is majszolhatok. Én kb 40 percet töltök a ponton, de tudom hogy a következő frissítőpont csak 31 km múlva lesz, teli durva emelkedőkkel. Sajnos már sok éve így van a túrán hogy nagyon kevésnek érzem darabszámra a frissítőpontokat.. Régebben volt Jahodníknál, és Smolenice vasútállomásnál is, ami éppen eszembe jut.. Márkkal haladunk tovább, következik a túra egyik legmagasabb pontjának, a Vápennának a (747 m) megmászása. Nem is cifrázik sokat a jelzés, komoly emelkedőbe vált, és ismét egyedül haladok tovább. Közben elmellőzöm Lydiáékat, akit sajnos nem látok már többet a túrán :( Felérvén nem lelem a kis pöttyöt, valami van az itinerbe írva, angolul megtudakolom egy sráctól hogy a csúcsdoboz aljára van ragasztva. Na jó, magamtól soha nem jövök rá, de legalább így megvan. Mindig megállok itt picit kilátást csodálni, majd irány tovább lefele a P-on a Solosnická Dolina felé. Jó hosszú, olykor erőteljes lejtő visz le a völgybe, de sok kegyelem nincs, mert pár száz méter után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője a Velky Peterklin 587 m-es csúcsára. Egy térképen is nem hivatalos, de a valóságban létező K-jelzésen kell szó szerint toronyiránt fölmászni igen hosszan. Voltam már erre jópárszor, de soha nem akar eljönni a teteje. Mikor azt hiszed ott vagy mindig beléd rúg még egyet. Csak érjek végre fel, alig várom leülhessek kajálni valamit, meg inni, de azzal iszonyú óvatosan kell bánni, mert frissítés sehol.. Huhh, végre a toronynál. Pötty meglelése után lerogyok frissíteni, majd kb negyed óra múlva saját jelzéses rész következik lefele, majdnem olyan toronyiránt mint fölfele volt. Szerencsére még pont sötét van, és vannak jelzések, de a cipőm nem létező tapadása miatt a gyök kettő nagy szó ahhoz képest ahogy haladok. Csoda, de esés nélkül megúszom, ennek jutalma pedig hogy eltehetem a fejlámpát így 77 km után. A Badura elágazás után most tavalyhoz képest van egy változás (szívatás), a hosszú betonúton egy S-tanösvény jelzés született, amin hamarosan balra fordulva ismét emelkedőn mászom meg a Zámok 559 m-es vársáncát. Ez eddig nem volt régebben a túrában, de jó kis hely amúgy. Végre jól látható saját jelzéses úton érkezek vissza a régi útba, a K- jelzésbe, amin megint egy brutál mászást kell abszolválni, a Vysoká 759 m-es csúcsára fel. Ez már sosem esik jól, sziklás, nehezen haladható.. Egy szerencsém van, hogy a nap még nem éget, csak óvatosan süt. Fellihegek a csúcskereszthez, ahol a pötty nincs meg, cserébe lefotózom a táblát, és lerogyok enni egy csokit.
Megiszom utolsó 3 dl vizemet (összesen csak 1,2-vel mentem mindig), mert tudom hogy 4 km múlva egy kis kitérővel a Cermák réten egy szuper forrás leledzik, ami mindig működik. Ha esetleg nem működik, akkor ott pusztulok meg, vagy kérek a sátrazóktól, itt úgyis mindig vannak. Egyszerűen már vattát köptem, úgy ki voltam szomjazva. Próbálom erőltetni a kocogást is, minél hamarabb odaérjek. A Hubálová elágazástól 86 km-től a mindkét irányból sokszor járt P-on haladok egészen 98 km-ig. Végre elérek a forráshoz. Működik, jéghideg! Nem sok dolgot vártam ennél jobban életemben.. Felfrissülve indulok neki a további emelkedőknek Pezinská Babáig. Morajlik az ég, szerencsére elkerül az égi áldás. Pezinská Baba 98 km-nél van, végre eljött a frissítőpont. Meglepetésre utolérem Branislav Zigo ismerősömet, aki múlt héten szintén ott vitézkedett ahol én, a Vychodniarska Stovkán. Brano közli hogy harmadik vagyok a hosszú távon, ezen kissé meglepődök. Ő hamarosan tovább megy, azt mondja majd utolérem. Ebben nem vagyok biztos, de tavaly ugyanez volt Marie Balsinková, és Jan Sameliak esetében, és akkor sikerült. Őrült nagy frissítésbe csapok, szerencsére van leves is, természetesen repetázok. Legalább fél órát voltam itt, de mivel nagyon ritkák a pontok, ezek a pihenőidők számomra kötelezőek. A következő pont már megint 24 km, és ismét forróság van.. A sípálya után, jó 3 km-t kocogok egy kellemes aszfaltúton, majd egy hosszasabb emelkedősön inkább csak gyaloglok. Rybnícek elágazás után S- jelzés erősebb emelkedővel. Meglepően jól haladok fölfele is, és hamar a Velká Homola 709 m-es kilátó alatt találom magam. A térképen kötelező a kis oda-vissza kitérő, remélem rajtam kívül is megtette mindenki.. A kilátóba persze nem volt már erőm fölmenni. Kirándulók között kocogok lefele a P-on a Zochova chatához. Előtte van egy kis strand, és egy zuhanyzó. Ugyanazt teszem mint régebben mindig, szépen lezuhanyzom, legalább tisztább is lettem :) Most viszont valamiért elcsábultam a büfének, és rendelek egy hot-dogot, ami 5 perc alatt kész is van. Nagyon jól esik a pihi. Ismét útvonal változás, a S-jelzésen fogok most haladni a K- helyett, és a Kukla volt kilátója alatti nyeregben érek vissza a régi útba. Ez után a már ismert K-en mászok fel az 564 m-es csúcsra, ahol eszembe jut hogy tavaly kicsit le kellett feküdnöm a pihenőnél mert ki voltam. Most is dúl a forróság, de örömmel tölt el hogy egész tűrhető állapotban vagyok. Lefele a szokásos szedrezés ezerrel, hadd menjen az idő, ráérek. Píla településen most sem térek ki a sörözőhöz, mert tavaly felfedeztem a jelzésen egy kis kutat, ami idén is működött, így azt teszem rendesen a magamévá inkább. A gyönyörű Cerveny Kamen kastély sosem adja magát könnyen, de megcsodálom kívülről minden évben. Castá településre érve már tényleg pusztulat meleg van, és most jönnek a nyílt részek. Észreveszek a főúton egy jégkásást. 5 dl vegyes gyümölcsöst kérek, ezt iszogatom végig Dolany-ig a nyílt aszfalton. Ez jó ötlet volt, megdícsérem magamat. Dolany söröző már 123 km-nél van, itt van a következő frissítés. A pontőrök évről évre ugyanazok, névről ismernek, és mindig nagyon megörülnek nekem. Ez kölcsönös, szó szerint lesik a kívánságaimat, meg sem kell mozdulnom. Brano is itt pihen, 20 perce érkezett, akkor a tempónk ugyanaz volt Pezinskától. Most is hamarabb tovább indul, de csak alig 10 percre rá megyek én is. Zoknicsere megvolt, frissítés a helyén, a gyomorban. A következő frissítőpont megint 30 km!! Nagyon sok! Elhagyva a települést egy szőlősdombon pusztulok meg fölfele a 35 fokban érzésre. A tetején utolérem Branot, de most még tovakocog amíg én meglelem a táblán az igazolást, és iszok is egy hatalmas kortyot. Hosszú, elég unalmas, de legalább jól haladható K- jelzés jön Majdán kis településig. Tudom hogy a söröző nyitva lesz, itt minden évben megállok. Lefele utolérem Branot, és együtt érkezünk meg a településre. Ő is persze bemegy, de vacsorázik is egy jó főtt ételt. Közben folyamatos dörgés hallatszódik, egyre közelebbről. Elég intenzívnek tűnik, és közeledik erősen a második éjszaka. Branoval együtt haladunk tovább innentől, egészen 163 km-ig. Ismerem őt, tudom hogy nagy ultrás, és jó futó, sok-sok százas van már mögötte. A kocogást minimálisan műveljük, de nagyrészt gyaloglunk már. Losonec településen áthaladva Jahodníkra érkezünk, ahol ismét van egy söröző, nagy buli készülődőben. Branot beinvitálom, most én hívom meg egy üdítőre. A S-n emelkedünk egyre följebb, majd ismét újdonság, meglepetésre a Smolenicei kastély kimarad, és helyette jobbra a Z-tanösvényen a Molpír csúcsára mászunk ki. Az igazolás lejjebb van a parasztházak hátoldalán, mondja Brano, de semmit sem leltünk, így fotóztunk. Smolenicére érve tavaly még tűzött a nap, nagyon jól mentem, egy káposztaleves is belefért saját kontóra a turistaházban, most persze már rég zárva volt. Innentől jön a rémesen unalmas rész Nahác-ig, 15 km-en át. Nagy szerencse hogy a vasútállomás előtt még nyitva volt a benzinkút, ahol egy hatalmas húsos szendvicset veszek, mert borzasztó kajás voltam, Brano addig egy két literes ásványvizet tüntet el pikk-pakk. A jó közérzetünket hamar elrontja hogy itt a második éjszaka, lámpák elő, és ráadásul villámlás is van a közelben, igen intenzíven. Tudom hogy hosszú szántóföldes utak jönnek, megnyugtató Brano társasága. Rém unalmas utakon haladunk, nagy szerencsére a villámlás a környékbeli Trnava településen végzett pusztításokat, minket pont elkerült. Végig saját jelzéses utat kellene követnünk, de egyszerűen nincs!!! Nem lenne nálam a telefon, és Branonál GPS, soha az életben nem jutottunk volna innen ki. Nagyon mérgesek vagyunk, ráadásul benőtt szar utakon haladunk csalánok között. Brano eldöntötte hogy 163-nál lenevez a 170 km-es távra. Igazából ugyanazt gondolom én is, mármint hogy a frissítések távolsága, az útvonaljelölés, és maga az útvonal is igen gyenge.. Pedig az igazán unalmas lélekromboló részek a hosszú távban voltak csak, amit nem sokat "tapasztalhattunk" meg végül. Nahác település előtt biztos ami biztos az eső rákezd emberesen 1 órán át, jól szétázva érkezünk a pontra, ahol nagyon megörülnek nekünk a pontőrök. 152 km-nél járunk, 33 óra 36 perce nyomjuk egyhuzamban eddig. Martin, egy másik srác, és Julia a pontőr. Kapok finom levest, majd pestos tésztát is, ez mellett palacsinta is akad a snackek mellett. Ez nagyon jól esett, de Brano hajthatatlan volt már az átnevezéssel kapcsolatban. Igen nehezen indulunk tovább, már a lábak is elnehezedve működnek csak. Megleljük a K- jelzést, és hosszasan haladunk rajta a Katarína kolostor irányába. Egyszer csak a semmiből olyan holtpont jött rám, ami kapásból KO-val kicsap. Le kell ülnöm egy padra meginni az energiaitalomat, Branot tovább küldöm. Ideiglenesen rendbe jövök, a kolostorromnál ismét egyesülünk, de utána rém hosszú K-en Dobrá Vodáig megint kómázok. Ez után szerencsére még sötétben, a Z-ön érünk vissza Vytokig ami már 165 km-nél van, de előtte a szántóföldön, igen durva holtpontjaink vannak már mindkettőnknek, érzésre is nagyon lassan megyünk, de ennyi megy most.. Végre Vytok. Peter Cisár ismerősöm köszönt, mint minden évben. Martin, és Hubert is pontőrködnek mellette. Azonnal levest kérek, minden egyes kortya vérré válik. A depóscuccból kiveszem amire szükségem lesz, zoknit is cserélek. Már 37 órája nyomon egyhuzamban. Megtudom hogy mögöttem 3 leányzó jön kicsivel több mint 2 órával. Petra, Pavla együtt, és mögöttük 20 perccel Lydia. Nem semmi milyen erősek. Brano elköszön, neki már csak 7 km van hátra a célig. Nem mondom hogy nem irigylem... Nekem még 60 km. Itt kell iszonyú erősnek lenni hogy ne csábítson el a "rövid" táv, ami amúgy 170 km :)
Ráadásul tudom milyen benőtt, borzalmas úton kell folytatni az utat. Tovább indulván meg is lelem az elágazást. Saját jelzés sehol sem volt, így túl is megyek egy olyan elágazáson, ahol 10-ből 10-szer arra mentem volna tovább amerre adta magát az út. Feljebb megnézvén a térkép szerint letértem, irány vissza, csomó szintet is rátettem. Végül egy szinte teljesen benőtt úton kellett volna elfordulni. Nagyon mérges voltam, és megfogadtam hogy ha ezt valahogy megcsinálom, nem jövök már többet ide, így is a 8 teljesítés nagyon sok szerintem.
Most már 2. helyen haladok, az első valami brutál szlovák futó rengeteg órával előttem. Megint érintjük azt a kis házat ahol az első frissítőpont volt még 16 km-nél. Tavaly a betétkörben is volt, most semmi.. Nagyon jó... Mehetek megint 15 km-t frissítés nélkül, ráadásul ezeket a pöttyöket is keresgélhetem továbbra is, amit amúgy már iszonyúan unok. Eljött az a pillanat amikor egyszerűen nem tudtam ébren maradni. Ismerem ezt az érzést, a kis háznál lefeküdtem a padra, és mindössze 15 percet adtam magamnak. Egyből álomba merültem, utána kelés, majd irány tovább. 52 óra alatt mindössze ennyit aludtam, nem többet.. A Nagyszombati Százas lejtőjén érkezek le Brezová pod Bradlom településre. Azt már meg sem említem hogy saját jelzések persze nem voltak. Innen viszont végre P-. Ismerem jól ezt a részt, igen sok százason megfordultam már erre. Erőt ad hogy biztos sokan követnek hogy állok. A kisvárosban megint valami nagy feszkó volt éjjel, buli utáni színpad, majd szemét mindenhol. Megemlékezek arról a padról ahol tavaly 10 percet aludtam. Kora reggel lett, már a harmadik napom egyben. A településen szépen nyugodtan átgyaloglok, majd a monumentális Bradlo emlékműhöz jön a hosszú emelkedő a P-on. Türelemjáték a javából, de szerencsére most holt nyugodt, beletörődött állapotban vagyok éppen. Felérvén a csodás emlékműhöz, leülök a tetején, csodálom a mesés kilátást, és elmajszolok egy csokit is. Kosariskára leérvén szerencsém volt, mert az esti nagy eső miatt, a felhők még fent tanyáztak. Mondtam nekik még érezzék egy darabig ott jól magukat. Örömmel nyugtázom hogy a nyílt részen is jó idő van, nem süt a nap. Na de majd a többieknek.. A település szélén meglelem az iskolát, aminek az előterében várt a pontőr, és kínált ismét minden jóval. Virsliket ehettem, és bagetteket, szintén virslivel töltve. A pontokon nagyon jó dolgok voltak, csak a távolságok voltak a problémák mint már írtam is.. A következő megint 20 km, és jön a dögmeleg, teli nyílt résszel, aszfalttal. A nap most már beveti magát erősen, a tempóm is lelassul, el is álmosodok, de minden lépéssel közelebb vagyok a célhoz. Megnézem a követést, a csajok másfél órával vannak mögöttem. Erről a 20 km-ről annyit hogy szántóföld, aszfalt, na és az ominózus Velká Pec és Orlie Skaly környéke az ötszáz fele menő tanösvények gyűrűjében. Ez a rész egy komplett labirintus. Egyszerűen minden évben azt érzem hogy csak körözök itt össze-vissza és soha az életben nem jutok ki ebből az erdőből. Közben pedig haladok szépen, de egyszerűen nem érzem. Borzasztó nagy türelmem kell legyen..
Sterusy településre egy olyan hosszú nyílegyenes aszfalt visz le a tűző napon hogy a menettempómat kb 3-asra kell visszacsökkenteni annyira nem esik jól a menés. Leérvén a településre, kerek 200 km-nél járok, 46 óra 50 perce tolom már. Egy helybeli házikónál van a pont, gondolom az itt lakók vannak itt, de igazából bediktálom a számomat, és onnantól nem is foglalkoznak velem.. Igazából úgysem tudnék velük beszélni semmiről, inkább leülök és frissítek intenzíven. Nézem a térképen a folytatást, borzalmas unalmas részek várnak rám.. Úgyhogy nincs mese, egy csomag földimogyorót meglovasítok hogy valahogy lefoglaljam magamat. Elbúcsúzni nincs kitől, lépek tovább. A Lancár település fölötti szép kápolnánál kéne igazolást találnom, nincs ott semmi sem, így beérem akkor egy fotóval. Piros, majd zöld tanösvényeken mászok föl már lassan én sem tudom hova. A tetején látok a térképen egy esőházat, azonnal leülök. Nagyon fájnak a talpcsontjaim már oldalt, a nagy meleg is tehet róla. Átmasszírozom az egész talpamat többször is, de az első lépések nagyon nehezek, aztán szépen lassan "belelendülök" ami mondjuk már költői túlzás. Kb 2 óra eltelt a pont óta megnézem hogy állnak a csajok. Ajjaj... Már csak kereken 1 órával vannak mögöttem. Pedig azt hittem jól haladok. Elkapott egy olyan érzés hogy nem, én itt már majdnem 210 km-nél nem fogok senkinek engedni semmit. Lehet utol akarnak érni, és ők is vérszemet kaptak. Persze tök jól esne a társaság, de most már csak azért sem. Azt is eldöntöttem hogy az utolsó ponton ami szintén Vytok lesz 218 km-nél, gyorsan eszek egy levest, és húzok is tovább.
Előkaptam a maradék egy energiaitalomat, menet közben iszom meg, és előveszem a legutolsó rejtett tartalékaimat amiről még én sem tudtam valójában. Igen jó tempóban, a síkokban is belekocogva érkezek Pustá Ves településre, majd erős gyalogtempóban tolom föl a Klenova kilátóhoz. A kódot is csak gyorsan fotózom, majd az utolsó emelkedőn fel a Klenova csúcsához is igen gyorsan felérek. Innen a következő 4 km-t végig egyben kocogom. Nagyon-nagyon koncentrálok, talán kicsit veszélyesnek is tűnhetek kívülről. Visszaérek Vytokra. Biztos vagyok benne hogy hoztam a csajokon időt. Utólag nézve mindössze csak 10 percet, akkor ezt nem tudtam még. Peter Cisárnál ennék levest, innék teát, de visszakérdezve hogy forró-e, azt mondja még igen. Már pedig nekem most nincs időm!! Úgyhogy csak kofolázok, elveszek pár nasit, és megyek is tovább. Az utolsó 7 km mindig rémálom. Egész végig aszfalt, és nem akar eljönni Chtelnica soha az életben. Kocogok, gyaloglok, ezzel játszogatok. Nézegetek hátra, sehol senki. A felénél le kellett ülnöm talpcsont masszázsra, mert lassan elviselhetetlen volt a fájdalom. Ez után megint jobban haladtam. Végül vasárnap 17:52-kor, 52 óra 22 perc után megérkeztem a célba, másodikként. Petra, és Pavla 1 óra 13 perccel később érkezett, hatalmasat mentek ők is, mögöttük pedig alig 1 órával Lydia.
Nagyon megkönnyebbültem a célba, de akkor még úgy voltam vele hogy tényleg nem fogok már többet jönni. Slavo viszont ettől függetlenül adott nekem a következő évre egy vouchert, ami azt jelenti hogy ingyen indulhatok majd. Jajjjjj, na ezt már pedig nem illik visszautasítani. Így jártam :))
Másnap este az Éjszakai Gyermekvasút 20-ra még elmentem, immár 11x-es teljesítő lettem ott is. Végig egyedül mentem, 20:30-as indulással. A tömegből szerencsére szinte semmit sem érzékeltem. A 2:30-as vonatot simán elértem, kb 1:15-re érkeztem be, így maradt idő még a célban dumcsizni kicsit az ismerősökkel is. A legjobb sztori az volt hogy a Normafa állomás után a Z-körséta elején utolértem három fiatal srácot, igen szépen mozogtak így a vége fele. Csatlakoztak hozzám, bácsi lettem vagy 1 órán át, kérdezgettek csomó dolgot a túrázással kapcsolatban, én meg mint a jó apuka mindenre ügyesen válaszoltam :) Azt nem mertem mondjuk elmondani hol voltam 1 nappal előtte mert úgysem hitték volna el :)
Kihagytam hogy autóbusszal is fogunk utazni várhatóan, elsősorban tarjánban,helyi jaraton..A városon kívüli szakasz(csekély táv) gyalogos lesz biztosan.
Mint mondtam, késöbb ,,derül ki,, a teljes programja a túrának.
Salgótarjánban szervezek túrát.Kit érdekelne ilyen 1 napos(ra tervezett) kirándulás?
Sok szép hely van ,,szűkebb hazámban"amit már sok alkalommal feltérképeztünk családilag.Noha egyedül csak néha jutok el pl.Salgó Várba, stb
Sok Salgótarjáni ember nem megy sehova ,ami táj.Úgy veszem észre sokakra ráférne ,,mozgatás, környezettudatossag fejlesztése.
Nekem csak környezetben séta a célom ezzel a túrával
Kiskoromtól kezdődően járok a családdal ide oda, persze egy ideje főleg nem a városban,mivel itt bejártunk mindent.
Mint mondtam, egy olyan napot tervezek, ahol séta a cél.
Nem mostanában tervezem az odőpontot.
Természetesen előtte min.3 hónappal szólnék, hogy aki nem tarjáni az is értesüljön róla és ha akar , szabaddá tudja tenni magát addig.Természetesen hétvége lenne vagy talán nagy péntek, húsvéti kiruccanás.
Még elején járok a szervezésnek.Mire végére érek, lehet meggondolom magam:) viccelek.
Én bár nem szoktam térképet magammal vinni mikor egyedül megyek kirándulni(Kercseg laposra pl.biciklivel is járok)de sose tévedtem el még.Ennek oka az lehet, hogy voltam előtte akár többször a családdal ,és memorizáltam.
Nem mondanám magam nagy túrázónak, de méha jólesik kimozdulni ide oda.
Bár föleg a városban irányul a tervem, elképzelhető hogy kibővül egy egy városon kivüli szakasszal.
A részletek még nem elérhetők, ha azok lesznek értesitek mindenkit aki érdekel.Itt is jelezhetik.
Vychodniarska Stovka 107 km - 5320 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 12 perc alatt.
Na ez számomra egy nagyon durva 100-as volt. Rég voltam ilyen nehéz megmérettetésen úgy érzem.
Péntek kora délután vonattal közelítettük meg többedmagammal a rajt helyszínéül szolgáló Kysak települést, ami Kassához van elég közel. Itt volt egyben a tornatermi szállásunk is. Este még be lehetett regisztrálni, átvenni a rajtszámokat, és a nyomkövetőt. Ez után még kicsit társasági életet éltünk a többiekkel és pár szlovák ismerőssel, egyben ez angol nyelv gyakorlásnak is felért.
Reggel 6:00-kor kb 60 mindenre elszánt futó, és néhány túrázó vetette be magát az igen kemény terepen, köztük jópár honfitársunk. Én most voltam először ezen a rendezvényen, nem ismertem a terepet, ez volt a vesztem is később. Azt hittem az így is komoly szintkülönbség elosztozik majd egyenletesen a távon, hát nem!! A szintkülönbség 80%-át gyakorlatilag letudtuk 66 (!) km alatt. Nagyon durva volt! A rajt után egyből a település fölötti régi várromot kellett megmászni szinte toronyiránt. Út az nem volt, a szalagozás a mérvadó. Lefele szintén ugyanez volt a helyzet. A P- jelzést elérve fokozatosan, sunyin emelkedett az út. A Jánosiková Basta kilátópont csak pár lépés volt, mégis rajtam kívül senki sem ment ki, hanem futottak tovább a sporik.. Már itt eléggé elnyúlt a mezőny, nem is nagyon volt körülöttem senki, pedig még csak 5 km-nél jártunk. A Prielohy elágazásnál a track nem vitt le a K- elágazáshoz, de szalag az sehol sem volt. Én rendesen a tracken haladtam, viszont hamarosan sok futó érkezett balról, megtéve a kerülőt amit nem kellett volna. Kb egy tempóban haladtunk egy darabig többekkel. Végre az első jó kis lejtő 8 km után érkezett el, Velká Lodina településre. Meg is álltam kicsit frissíteni magamat, addig a többiek el is futottak. Sokáig nem volt kegyelem, mert a szalagozás hamar jobbra parancsolt egy igen hosszú, és meredek úton fölfele. A következő településre igen hosszú szerpentinezős út vitt le. Malá Lodina volt az első frissítőpont, 17 km-nél, ahova 2:41 alatt érkeztem. Itt már több mint 1000 m szint meg volt. A szervezők tapsoltak, szurkoltak, jól esett. A frissítőpont kínálata igen tág volt. Én szuperül eltalált izoval, és kólával frissítettem. Többféle kenyér, sós-édes dolgok, banán, aszalt gyümölcsök választéka várt. Miután belakomáztam, jött a túra talán legdurvább része. Alig 3 km alatt föl kellett jutni valahogy a Boksov 810 m-es csúcsára. Út az szintén nem volt, minden szalagnál meg kellett állnom megnézni hol a következő. Előttem páran másztak, ki is előztem őket. Nagyon durva emelkedő volt ez, de felérvén a tetejére varázslatos panoráma kínálta magát. Természetesen meg is álltam frissíteni, és nézelődni kicsit. A helyzet viszont nem lett sokkal jobb, mert út nélküli gerincen kellett kidőlt fák között bukdácsolni, és szalagokat keresgélni még 5 km-en keresztül. Eléggé soha véget nem érő rész volt ez, de ettől függetlenül nagyon szép helyeken haladhattam. Egy kis forrást találva nagyon jól esett a jéghideg fürdő, a morálom is újra pozitív irányt vett. Végre ismét turistajelzést elérve (K-) ismét ritka pillanat, de haladható rész következett Kosická Bela településig, ami 33 km-nél volt. A hátráltató tényező most a borzasztó meleg volt, de szerencsére itt most meg lehetett kicsit pihenni a frissítőponton. 5 óra 43 perc alatt értem ide. Elég sok futó pihen éppen itt, én is rájárok most éppen a kenyerekre, és egy vérnarancsos mentes hideg sört is elfogyasztok. Nagyon figyelek hogy a flakonjaim mindig tele legyenek, úgy induljak ki a pontokról! Van a ponton magnézium is, most bevágok egyet. A település után ismét igen durva emelkedő következik a S-n. Hamar elégetem a bevitt kalóriákat. A dögmeleg miatt kétszer meg is kellett állni fölfele, de ráérek, van időm. 2 km alatt máris 818 m-en voltam, a Zelezny vrch csúcsán, ahol partizán emlékmű is volt. Innen még 3 km-t "sárgulok" a jelzésen, majd máris 948 m-en vagyok fent a gerincen. Innen az SNP P- jelzést kellett követni. Egy forrás jelzés mutatja balra hogy 20 m-re vízvétel, élek is a lehetőséggel, de sajnos csak nagyon lassan csepegett belőle, így tovább is álltam. Az Idcianske sedlo-t (954 m) kétszer is kellett érinteni, de még egyszer harmadjára is ott mentünk el szinte közvetlen mellette később. A következő szakaszt végre kicsit meg lehetett pörgetni jó 5 km-en keresztül. Közben viszont egy frissítőpont várt 47 km-nél. Az átlagom még mindig 6 km/h környékén mozog. A frissítőpont kínálata a szokásos, mindenki megtalálja amit éppen szeretne. A pont után még kicsit lehetett kocogni. Egy igen megtévesztő jobb kanyart lestek be páran, ahol egy darab jelzés sem volt. Ha nem jönnek balról vissza a többiek, lehet világgá mentem volna én is. Hamarosan jobbra igen durva emelkedő következett a Cervena Skálán keresztül, ahol sziklamászók is gyakoroltak éppen. Előtte a Tri Kamienky forrásból mosdottunk meg, igen jól esett a bő vize. A Sedlo Zemicky elágazásban jött egy 3,5 km-es betétkör. Na ebben sem volt kegyelem. Piszok meredeken kellett felmászni a 915 m-es Folkmarská Skala csúcsára. Közben összeverődtem Peter Matej-jel, aki tavaly elsőnek ért be a Nagyszombati 169 km-esen, ahol én voltam a második, és Lydia Závodskával, akinek szintén igen sok hosszú táv van már a lábaiban. Szó szerint felszuszogva a csúcsra, Lydiának mondom hogy balra meg kell tennünk hivatalosan is a kitérőt a panorámás sziklához. Varázslatos kilátás tárult elénk. Alattunk nagyon mélyen Kojsov település volt, ahova mi is tartottunk, és balra messze felfedeztük az 1246 m-es Kojsovska hola csúcsát, ahol a Kőris-hegyhez hasonlóan egy nagy "focilabda" áll a csúcson. Itt is fogunk még járni a túra folyamán. Befejezvén a betétkört, igen köves, sziklás meredeken óvatoskodunk le Kojsov településre, ami már 60 km-nél volt. 10:26 alatt értem ide. A szintkülönbség már 3500 m körül lehetett. Itt utolértem olyan embereket akik tudom hogy igen jó futók. Ha tudtam volna hogy a szintkülönbség mindössze 66 km-re majdnem le van tudva, valószínűleg óvatosabbra vettem volna a figurát. Itt viszont kellett egy fél óra, mert a lábaim nem voltak túl jó passzban. Görcsölgettem intenzíven. Végre meleg levest kapunk, ami a nevezési díjban benne volt, és rendelek mellé egy korsó sört is. Utána még rájárok az egyéb snackekre is. Kaja után bemutatkozunk az ultrafutó legendával, Bogár Jánossal, aki 8 perccel előttem ért ide. János mondja hogy elképesztő durva a pálya, bőszen helyeselek. Az a kemény, hogy ő igazából aszfaltfutó, de most valamiért mégis részt vett ezen a rendezvényen. Mondta hogy itt valószínűleg abbahagyja, és buzdítottam, és ahogy néztem az időket, végül szerencsére tovább ment, és sikeresen teljesítette a megmérettetést. A párja csinál közben rólunk egy közös képet. Peter, és Lydia még ejtőztek, egyedül haladtam tovább. A lábaim kicsit jobban lettek, de a combjaim nagyon lemerevedtek, és ez csak egyre rosszabb lett. Petra Ormisovát érem utol, dumcsizunk kicsit. A következő 6 km-re kb majdnem 900 m szint jön. Most másszuk meg a Kojsovská Holát. Soha véget nem érő út ez, pedig ha tudom hogy gyakorlatilag ez után már minimális a szintkülönbség, valószínű jobb kedélyállapotban másztam volna meg a csúcsot. Na de egyszer ennek is vége lett, és a jutalmam pazar panoráma túránk legmagasabb pontjáról. Lövök is pár fotót, majd az ellenőrzőpont kicsit lejjebb, egy pihenőnél volt. Itt is 20 percre meg kellett állnom. Jópár futó spori pihent itt, de ők végül hamarabb tovább indultak. Én még tömtem magamba a sok finomságot. Innen ismét az SNP P- jelzésén haladok az Idcianske sedlohoz ahol már ma egyszer jártam. Az út igen jól haladható volt, de óvatosabbra vettem innen már a tempót, nehogy begörcsöljek. A nyeregből a K- jelzésen lehetett jó kis lejtőn leérni a 75 km-nél levő Zlata Idka turistaházhoz, ahol a frissítő személyzet igen megörült amikor mondtam hogy magyar vagyok. 13:55 alatt értem ide. Ismét ejtőztem kicsit, de most nem olyan sokat, mert sötétedett, és hajtott a motiváció hogy minél tovább érhessek lámpa nélkül. Egy erősebb mászás jött, immár majdnem harmadjára is a 954 m-es Idcianske sedlonál vagyok, de előtte a szalagozás jobbra parancsol, és nagyon sokáig ezeken haladok. Előveszem fejlámpámat, kezdődik az éjszakai móka. Azt vettem észre, hogy elképesztő mennyiségű fényvisszaverő van, ennek nagyon örültem, mert gyakorlatilag lehetetlen volt eltévedni éjjel. Annak viszont kevésbé hogy többször lódarazsakba futottam bele, ahol egyből le kellett kapcsolnom a lámpát, és picit várnom. Nem hűlt le az idő este, ezért is voltak aktívak a dögök. Kifejezetten jól haladható dózerúton haladtam sokáig. Erőltettem is a kocogást, de a bemerevedett izmaim miatt nem nagyon esett már jól. 87 km-nél érkeztem meg Vysny Klátov település szélére, ahol egy hatalmas sátorban fogadott a frissítő személyzet. Itt tészta (pasta) volt a menü, szósszal, és sajttal, persze az elmaradhatatlan snackekkel, és üdítőkkel. Most is elfogyasztok közben egy vérnarancsos sört. Nagyon jól esik megpihenni, itt is elvagyok kb 20 percet. Ez után szántóföldes rész következik, mintha más dimenzióba csöppentem volna az igen komoly hegyek után. Végül ismét erdei utakon, és szuperül kijelölt fényvisszaverőkön át értem le túrám utolsó frissítőjéhez ami az Alpinka nevet viselte, egy parkban, 96 km-nél. Az egyik pontőr megismer régebbi túrákról, látásból én is őt, de nem tudom hova tenni. Itt is frissülök egy jót, majd egy kisebb mászás után igen hosszú szántóföldes rész következik. Felsejlik messzebb, majd egyre közelebb a hatalmas város, Kassa. Pompás fényáradat lengi be utamat, nem győzök gyönyörködni. Az utolsó 3 km-nél még érintek egy kilátót. Itthon megnézve róla a képeket, naivan mondtam akkor magamnak hogy ide biztos fölmegyek. A nagy fenéket, örültem hogy éltem, de "szerencsére" a kilátó le is volt zárva, így igazából teljesen mindegy volt a szitu. Nagyon meredek kőgörgetegeken ereszkedek lefele, felszisszenek többször, a combom már nem nagyon bírja. Végül leérvén a város szélére, végig futok az aszfalton is, és vasárnap hajnal 2:12-kor beérkezek a célba, ahol nagy taps fogad. A főszervező tüsténkedik körülöttem, egyből elém varázsol egy nagy tányér levest, és egy korsó kofolát. Közben a már egy ideje célban levő Dalimil Hotával beszélgetünk hosszasan régi élményekről. Ez után elvonulok tusolni, és még maradt kerek egy órám aludni a vonat indulásáig. A hazautat is jól kilogisztikáztam, gond nélkül estem be itthon az ágyba, csak azok a fránya combjaim...
Rockenbauer Pál emlékúton 130 km - 2610 m szinttel, sikeresen teljesítve 22 óra 53 perc alatt.
Immár 16x-os teljesítője lettem a Rokinak! Pénteken Bötkös Tamással utaztunk le délután a rajtba. Jó időben megérkezvén még maradt egy kis idő a társasági életre is. Szintúgy mint tavaly, villámlással dúsított vihar szelte keresztül a Zalát este, de reggel szerencsére már igazi túraidő fogadott minket.
Helgával terveztük a túrát, neki első teljesítése lesz remélhetőleg, minden új most még neki. Jó idegenvezető szerepében, igyekszem mindenhol időben informálni mikor, hol, és mi várható. Gyakorlatilag Hahótig, 40 km-ig szinte végig kocogunk, 5 óra 31 perc alatt érkezünk a Milánó kávézóhoz. Itt egy nagyobb megpihenés vár ránk, a lekváros kenyérre járok rá, és főleg a sós paradicsomra. Mivel a bolt is nyitva volt, így üdítő készletemet is feltölthettem. Innen kicsit visszafogottabb tempót veszünk föl. Söjtörön a bolt még nem volt nyitva, így a Deák házban marad a csapvíz, de legalább szomjan nem halunk. Ez után jön a híres katlan rész a túrán. Szerencsére eddig felhősebb, kissé szeles volt az időjárás, innentől viszont rendesen befűtöttek. Takács Attila, és Török Dániel társaságában haladunk kicsit, majd szépen mindenki megint a saját tempójában folytatja. Pusztaedericsen természetesen kitérünk a közkúthoz, és egy jókora nagy mosdást tartunk. Rádiházára (61 km) valamivel 15 óra után érkezünk. Itt várnak minket a depós csomagjaink. Én a babkonzervemet kajálom meg, úgy hogy még meg is mikróztattam egy tányérban. Itt most egy nagyobbat pihenünk, nagyon kell az energiapótlás, mert még forróság van. Visszakapaszkodván a K-Z- jelzések elágazásához immár igen sokáig a K- lesz a mérvadó. Szentpéterfölde településen a temetőben a kút minden évben aranyat ér. Megcsodáljuk a csodás vadászházat, majd hosszan haladunk a szellemfalu Lasztonyán keresztül a Torhay-forrásig. Számítottam a forrásra, mert eddigi teljesítéseimen, egy kivételével mindig folyt belőle a víz. No persze, most csak épphogy csöpögött. Szerencsére még kb 3 deci üdítőm maradt, ezzel kell kióvatoskodni Bázakerettyéig. Kereken 20:00-ra érkezünk a településre.
Ismét depó, most egy székelykáposztát tüntetek el a gyomromban. A bolt szerencsére nyitva van. Kajám van, üdítőkkel viszont felkészülök az éjszakára.
Végre megint kellemes időben kocoghatunk a budafai arborétumig, majd dimbes-dombos terepen át érkezünk a kistolmácsi műútra. Az éjszakai horgászat továbbra is menő a tónál. Nekünk a Tó Büfé a következő állomás. A tea, mint minden évben, mennyei. Szerencsére a zalai óriáspókok most pihenőt fújtak éjszaka, vagy éppen az előttünk levők leszedték őket. Valkonyán már 103 km-nél járunk. A zsíroskenyérre már nem bírunk ránézni, én a paprikát, és a paradicsomot azért elfogyasztom, közben Helga szuper jó sajtos keksszel kínál. A dombok mászása most sem egyszerű feladat, de Helga nagyon kitartó. Tájékozódásban nem lenne hiány ha nem ismerném az utat, de szerencsére a trükkös kanyarok sem fognak ki rajtam, bár egy rétnél ahol a kerítésen továbbra is ott a megtévesztő jelzés, ott kellett egyszer navigációt igénybe vennem. Eszteregnye előtt, viszont sorozatos lódarázs dongásban volt részünk, volt ahol rengeteget hallottam, vagyis lehet hogy a fészek mellett mentünk el.. A lámpát ilyenkor mindig lekapcsoljuk, vagy Helga pirosra teszi, így próbálunk tovább haladni. Szerencsére csípés nélkül megússzuk, de ahogy hallottam, megjárták páran :( Eszteregnyén dinnyét, és kockasajtot majszolhatunk, nagyon jól esik most, na meg leülni főleg. Ez után még két lódarazsas kalandunk volt, majd miután visszatérünk a már reggel járt K-S- elágazásba, örömmel nyugtázzuk hogy már tényleg közeledik a túra vége. Visszaérvén Bázakerettyére, most a turistaházban ellenőrzőpont üzemel, ahol már a lekváros kenyér sem kell, viszont vannak nasik, csokik, chips, amik viszont kifejezetten jól esnek.
Jön a túra monotóniában igen "gazdag" része visszafele.. A gumicukor hamar megbontásra kerül, és próbálunk túlélni. Zsigárdig bele-bele kocogunk, de így is megelőz minket Bévárdi Gábor, és egy fehér ruhás futó, akiket már csak a célban látunk ez után.
A rémhosszú aszfaltra kiérve a gyaloglás-kocogás kombinációt választjuk, és nagyon várjuk már a túra végét. Szerencsére 4:53-kor célba is érkezünk, ahol már vár engem Bötkös Tamás, aki igen komoly időt futott. Fél óra készülődés után haza is indulunk.
7:30-kor már itthon is voltam, Budapesten. Eddig sosem érkeztem haza ilyen korán a Roki után, úgy látszik lehet itt még másban is rekordot dönteni :)
Kellemesen elfáradva, de sok-sok szép élménnyel gazdagodva ért véget a 16. Rockenbauer túrám. Köszönöm a szervezőknek hogy továbbra is megszervezik ezt a szuper, és élményekben gazdag túrát!
Szombat: (péntekről-szombatra 0:00-kor) Cervenokostelecká Stovka - 100 km - 2570 m szinttel - 17 óra 35 perc alatt.
Vasárnap: Szuperkatlan 30 km - 1200 m szinttel: 6 óra 05 perc alatt.
Cervenokostelecká Stovka
Péntek délután indulunk neki 38 fokban kocsival, Lipniczky Attila, és Őrsi Bálint társaságában Pestről. Igen hosszú utazás vár ránk, mert a rajthelyszín Cerveny Kostelec már elég közel van a cseh-lengyel határhoz. Tatabányán felvesszük Lutring Márkot, így teljes a magyar mezőny.
Elég komoly villámlásos esőt mondtak, kapásból a túra első hat órájában éjszaka. Útközben is komoly zivatarokon megyünk keresztül, de mire a rajtba érünk jelenleg nyugodt a légkör. Kiperkáljuk a 400 koronát, és örülünk hogy egész olcsó a túra. Pedig ha tudtuk volna hogy mi (azaz szinte semmi sem) vár ránk.. Pakolászás közben észreveszem hogy otthon maradt a futónadrágom. Nagyon jó, marad az utcai naci, bízva benne hogy az eső nem tépi majd le rólam, de nem voltam nyugodt. Márkkal még elvonulunk megkóstolni a helyi sörkülönlegességeket, majd kereken éjfélkor rajt.
Szerencsére a beígért esőnek egyelőre nyoma sincs, de látszik hogy érkezésünk előtt jókora zuhé volt, hátha megelőzött minket már.. Elköszönök a többiektől, egyedül próbálok szerencsét. Nyugis, kellemes úton kezdek kocogni, meglepetésre a csehek veterán ikonjai Blanka és Ivana is így kezd, így az első pár kilométert végigtraccsoljuk. Az első komolyabb emelkedő Malé Svatonovice település után érkezik a K-en, egy kálváriasor mellett. A Z-re érve pedig 10,5 km-nél elérjük a 740 m magas Zaltman kilátót. Angol nyelvű itinert kaptunk, de volt pár változás, néhány helyen a kérdések helyett a turistatáblákon levő adatokra kellett válaszolni. Itt a kilátónál az volt a kérdés hány ember mehet fel maximum a kilátóba? A választ meglelem, A Z-ön nyomatom tovább. Visszakiabálok egy épp eltévedni készülő futót, aztán pici ideig nem is akar megelőzni, végül örökre elvész valahol mögöttem. A Paseka nevű elágazásban nem volt könnyű a P- jobbosát meglelni, de innen viszont egészen 44 km-ig ez a jelzés volt a követendő. Az éjszakai etap nem tartogatott túl sok izgalmat nekem, bár Bálintnak biztos, mert jó párszor kereszteztük a vasútvonalat. Hajnal 4 körül mikor elkezdett világosodni igen komoly álmosság tört rám, pedig ekkor jártam a túra egyik legszebb részénél. Dolní Adrspach településre érdemes ellátogatni, mert varázslatos sziklaalakzatok, és tavacskák vannak itt. Próbáltam én is gyönyörködni messziről, mert sajnos a túra nem vitt be a leges-legszebb részekhez..
Már 27 km-t megtettem, és egy frissítőpont sem volt, így továbbra is a saját cuccaimra hagyatkozok. Igen sokat a vasút mellett kell menni, de most tényleg nagyon szép helyeken járok, próbálom elűzni kisebb-nagyobb sikerrel az álmosságot. Teplice nad Metují város előtt megint kimarad az immár itthonról térképről nézett varázslatos sziklapark, nem is értem miért hagyja ki ezeket a túra, kicsit idegesítő..
Piszok hosszú ez a település. Innen kiérve azt veszem észre hogy megrogyik néha a lábam az álmosság miatt, de nem esek össze szerencsére. Azért nem állok meg, mert a térkép szerint közel van a Vernerovická studánka forrása amiben bízok hogy működik, és hátha lesz ismét energiám. Ez így is lett, életmentő volt a forrás, és tényleg jobb hangulatban is haladtam aztán tovább miután rendesen lefrissítettem magam a forrásból. Maga Vernerovice település igen szép kis erdei házakkal büszkélkedhet. Itt viszont utolérek két futót akik éppen gyalogolnak. Az egyikükön látszik hogy nagyon fáradt, le is ül valahova, a másik srác jön utánam. Kerek 40 km-nél járok. A településről kiérve málnabokrokat lelek igen szép terméssel. Ha már a túrán ilyen borzalmas az ellátás akkor legalább a természetben bízhatok.
Mezimestí településre érkezek, a sráccal aki jött utánam, innentől kezdünk el kommunikálni angolul úgy ahogy. Pont a vasúti felüljárón átmenve bent áll a helyi járat, mondja a srác hogy ez a legutolsó megálló Csehországban, pár km-re Lengyelország van már. Jó tempóban gyalogolunk mindketten, én megyek elől általában, és én tájékozódok, a helybeli srác meg jön utánam :)
44 km-nél immár a S- jelzésen haladunk balra Ruprechtice településre. Az itinerbe cold drink, és some hot refreshments részeket vélek felfedezni. Felcsillan a szemem, de aztán minden hiába. Az ominózus Maly Dum ránézésre már sok éve zárva van. Csak tudnám miért nem frissítik az itinert. Nagyon dühítő.
Legalább annyi pozitívum volt, hogy ez előtt nem sokkal ki voltak helyezve csokik és nápolyik, illetve még langyos teát lehetett vételezni. Ez speciel igen jól esett már 45 km után. Kellett is az energia, mert a túra legcombosabb emelkedője következett. A legmagasabb pontunkra igyekeztünk, 880 m-en várt minket a Ruprechticky Spicák kilátó ahol nem a kilátóban volt az igazolás (bezzeg ha Olaf szervezés lett volna) ,hanem mindössze egy lengyel turistatábláról kellett felírni egy adatot. Bizony, megérkeztünk a cseh-lengyel határhoz ahol igen sokat fogunk menni a továbbiakban. Persze az eső elkezd rázendíteni, a pulóverem is magamra kapom, és reménykedek hogy az utcai nadrág rajtam marad, és nem veri le rólam az eső. Eddig jól szuperált szerencsére.
Az is szerencse hogy az eső csak szemtelenkedett velünk, hol rákezd, hol abbahagyja a következő órákban. A cseh srác jön velem, néha váltunk pár mondatot, de mindenki elvan a maga kis világában. A K-Z- jelzés visz végig a határon. Az előbbi néhol letér róla ideiglenesen, mi ezt követjük, nem rövidítünk a Z-ön, bár ezen az igen retro rendezvényen a kutyát sem érdekelné, de nálam ez alap. 58 km-nél az itinerbe megint "another refreshment from 7 to 10 a.m. The control point will be by the restaurant rész szerepel. Gondolom mindenki arra gondol hogy vééégre kapunk frissítőt a túrán. A Janovicky üdülőfalu fölött egy impozáns étterem előtt pecsétel két idősebb pontőr. Kérdezem hogy "soup"? Mutatnak befele, szuper. A cseh komával leülünk, rendelünk a kis csésze húsleves mellé kólát is. Aztán kiderült hogy fizetős a végén.... Ezt a ki...cseszést.. Mi került ebben a túrában forintra átszámolva 7000 Ft-ba? A cseh srác felállt, nem tudtam mi a terve. Kiderült hogy bankkártyával kifizette az enyémet is, és hajthatatlan volt amikor oda akartam neki az összeget. A miértre azt mondta hogy köszöni hogy itt lehet velem, nem kell tájékozódni, és jó társaságkánt titulált. Ez nekem nagyon jól esett, a béka segge alatti morálom is kicsit visszament pozitívba. Az eső továbbra is kicsit még szórakozik velünk. Kajálás után visszatérünk hamarosan a határhoz, és egy jó 3 km-t még megyünk rajta, majd véglegesen elhagyjuk. 2 km múlva már szántóföldekhez érkezünk, és leérvén a hegyekből egy pillanat alatt szuper idő kerekedik, már-már túl meleg, és a napocska is pikk-pakk kibontotta sugarait. 68 km-nél Broumov településre érkezünk meg, ahol a kisboltok sajnos zárva vannak, de észreveszek egy Lidl-t, ahova egyből betérünk. Egy óriási túrós táskát veszek, és két fél literes jeges teát. Ez után kiülünk a parkba, a srác zoknit cserél, én meg megeszem a hatalmas túrós táskát. Ez nagyon jó ötlet volt, mert a célig már csak egyszer kellett megállnom egy csokit enni és semmi mást. Jó fél óra múlva tovahaladunk, immár piszok meleg lett... Kicsit lemaradva jön utánam a cseh srác, most vagy egy órán át nem is beszélünk. Alig vártam az erdei szakaszt, és az sem zavar hogy egy igen hosszú lépcsős szerpentines emelkedő visz föl a Hvezda turistaházhoz, ahol egy igen komoly étterem is van. Az viszont már igen dühítő volt hogy a szerpentinen fölfele a semmiből megcsípte a bokámat valami darázsféle, és irgalmatlanul fájt utána órákig, be is dagadt, és még most is érzem. Felérvén a P- jelzés három fele ágazott, igen hülye szokás ez a cseheknél, nem tudom mi az értelme.. A következő 2 km, viszont bátran kijelenthető hogy a túra leges-legszebb része volt. Meseszép sziklaalakzatok között-alatt-felett kellett bujkálni, barlangok bújtak meg, és gyönyörű kilátópontokhoz lehetett kitérni, amit én meg is tettem mindegyiknél. Ez a rész nagyon feldobott, örömködtem is a cseh komának. Sajnos viszont hamar véget ért, és jött a rideg valóság a szokásos szántóföldekkel, és aszfaltokkal.
Police Nad Metují városába érkezünk, ahol a főtéren található közkútnál eszméletlen nagy mosdást tartunk, és utántöltjük a flakonokat is jéghideg vízzel.
A következő 5 km végig aszfalt volt, azért a lejtőkbe még belekocogunk, de nagyrészt már csak gyalog megyünk. Horní Drevic település után balra mutattak a S- jelek, és egy nyílt szántóföldön kellett igen meredeken emelkedni a szemben levő erdősávig. Ez soha nem akart eljönni, negyed óra múlva is úgy éreztem mint aki semmit sem haladt. Itt a cseh koma is lemaradt már, és legközelebb csak a célban találkoztunk. Felcaplatok a 603 m-es Turov hegycsúcsra, ahonnan jobbról, Lengyelország felől dörgéseket hallottam sűrűbben. Jaj nem akarok már szétázni itt a vége fele. Végül megúsztam. A csúcson megint három fele menő Z- jelzésbe botlok. Ha nem nézek rá a telefonos térképemre, 100% hogy úgy eltévedtem volna mint a huzat, mert azt a Z-et amin haladnom kellett tovább, nem is láttam a csúcson, csak a térképemen. Szerencsére így nem volt gond. Már csak 10 km választott el a célomtól.
Chlívce település már 93 km-nél volt, és itt azt olvasom az itinerbe, hogy azokat a napokat kellett felírni, amikor zárva van a pub.
E helyett viszont meglepetésre két idősebb pontőrhölgy várt pecséttel, és mondták hogy szörpöt is ihatok. Hurrá. Szóval az egész túrán a hivatalos ellátás 45, és 93 km-nél volt, de azok is csak ilyen kb semmik.. Rá is járok rendesen a szörpre, és bár tudom hogy nem lesz rá szükségem, de a flakonba is töltök belőle, jó lesz az hazafele. Egy emelkedő vár már csak, ami azt hittem húzósabb lesz, de végül egész könnyen érek föl a Svédsky vrch 660 m-es csúcsa oldalához. A turistatábláról megválaszoltam az itinerbe az utolsó kérdést is, majd innen a célig a K- jelzés volt a követendő. Könnyen nyomon követtem mennyi a cél, mert az informatív turistatáblák majdnem kilométerenként tájékoztattak. Megy a kocogás is, jó tempóban csapatom az erdőben lefele, és ebből kiérve a szántóföldön sem állok meg. Végül 17 óra 35 perckor beérkezek a célba, ahol az idősebb szervezők gratulálnak, és nagyon örülnek hogy első magyarként beérkeztem. Nem akartam mondani hogy igen silány szervezés volt, inkább a zuhanyzási lehetőséget kérdeztem. A célban még megkínálnak két pohár kofolával, kaja persze semmi. Később beér Lipniczky Attila, akinek szintén majd kilyukad a gyomra, így kénytelenek vagyunk egy kis autós városnézést tartani, de kiszúrunk egy gyrosost, és drága pénzekért, de legalább igen jóllakva fogyasztunk el egy óriási gyros tálat.
Később beérnek a többiek is, és nem sokkal este 23 óra után indulunk haza. Nem sokkal elindulásunk után hatalmas felhőszakadás tombol sokáig, hú de jó hogy a kocsiban vagyunk. Autópályát érve átveszem a kocsit Attilától, és végig vezetek végül egészen Budapestig.
Szuperkatlan 30
Kb 1 órát voltam otthon, ami igazából a hátizsák kipakolásával telt, meg kajálással. 9:51-kor már a Nyugatiban ültem a vonaton, ahol összefutottam Orsival, Bernadettel, és Andreával. Így végül nem alszom a vonaton, dumálgatunk, meg az energiaital is talán ébren tart. Dorogra érve végül pont 11:00-kor érkezünk meg a Molnár Sörözőhöz ahol a rajt volt. Nem sokat vagyunk ott, 11:05-kor Orsival neki is indulunk. Már most piszok meleg van. Nem akarok semmire gondolni, csak legyen meg valahogy szintidőn belül, aztán ennyi. Szerencsére hamar megelőzzük a 11-kor indult tömeget. Orsi fitten és gyorsan mozog, nekem erre a tempóra most nincs szükségem, így az időközben utolért Kiss Andrással beszélgetünk, és megyünk egészen a Nagy-Gete csúcsáig.
Innen ismét egyedül, a lejtő is teljesen jól megy, fizikailag semmi komoly baj nincs, szellemileg azért akad fáradtság. Közben felkészülök az ominózus "katlanra" a K+-en. Nagyon megfontoltan, végig gyalog megyek rajta, de jó tempóban. A Hegyes-kő tetején nagy meglepetés, Papp Bálint pontőrködik, bömböl a retro zene, és egy unikornisos nagy úszógumi van megtöltve vízzel. Rohadt jó :) Ráadásul még úgy ahogy hideg is, így pofavizitet, és kis mosdást is lehet eszközölni. Jókedvvel gurulok tovább a dzsindzsás részen át egészen a műútig. Itt azért megint komorabb lettem mert már forróság van. A Tokodi pincéknél nagyon vártam a szuper jó frissítést. Idén sem hazudtolták meg magukat. Minden volt. Az előző napi 100-as után kicsit más szemmel nézem a világot :) Hideg kóla, limonádé, szörpök, dinnye, kenyerek, sós-édes, alma, meg tényleg még csomó dolog. Nagyon megköszöntem a vendéglátást, és közben Orsi is megpihent itt, így innentől ismét együtt megyünk Mogyorósbányáig, ahol a 15 km-esek célja van. Itt pecsétet kapunk, és egy fél literes Poweradet. Hamar lehuppanok a sajnos már bezárt Kakukk söröző padjára, és bizonytalan időt engedélyezek magamnak, közben a még jó hideg kólát, és a sok sós ropit tömöm magamba. A visszafele út sokkal nehezebb, és szintesebb lesz. Nem nagyon várom, de nincs más hátra csak előre. Gábor, Veronika és Bernadett is leül mellém, ők is frissítenek. Irány tovább.. A Mogyorósbányai immár emelkedőn Orsinak mondom menjen, én eltúrázom egyedül is már.
Ismét visszaérkezek a frissítőpontra, még mindig fenomenális az ellátás. Közben folyamatosan köszöntöm még szembe jövő ismerőseimet. A Hegyes-kő mászása már azért rendesen kivesz belőlem, óvatosan lépkedek fölfele. Bálinthoz visszaérve már Kriszta is itt volt. Az unikornisos medence már viseltes állapotban volt, de Bálinttól kaptam meglepetést, húú, addig el nem mozdultam amíg el nem fogyott!
A K+- aljára érve jött a brutál Nagy-Gete mászás. Szó szerint áll a levegő, minden lépést megfontoltan veszek, de meglepetésre csak egyszer álltam meg fölfele. Kipurcanva érkezek föl ismét Henrikékhez. Kapok egy kis hideg víz permetet, ez jól esik. Nem is időzök sokat, megyek tovább. A lefelében meglepetésre még egész jól és sokat bele is tudok kocogni. Meg is előzök néhány embert, de nem is olyan sokan voltak alapból előttem. Végül 17:10-re, 6 óra 05 perces idővel megérkezek a célba. A bónt egy jéghideg dobozos Löwenre váltom be, és kapunk főtt kukoricát is ami nagyon jól esik.
A célból végül az időközben beérkező Botos Istvánnal utazunk haza Orsival, és Norbival.
Ország Közepe 120 km - 235 m szinttel teljesítve - 26 óra 34 perc alatt.
35 fok, nyáron az Alföldön, minimális ellátással.. Ez küzdős volt de nagyon..
Immár harmadjára vettem részt ezen a megmérettetésen. Mindkétszer Lázár Gabriella volt az útitársam, idén is úgy döntöttünk együtt próbálunk szerencsét. Reggel 6:40 körül már a rajtban voltunk Robinak köszönhetően, így kényelmesen készülődhettünk.
Végül 6:55-kor indultunk, Gabival, és Robival, aki most a 60-ason volt. A továbbra sem létező Z4-en jelzésen kezdjük meg menetelésünket, majd a Z-et elérve egy balkanyar után sok-sok km-en keresztül érkezünk a Gázpászta elágazás nevű kódos ellenőrzőponthoz, ahonnan azt meglelve immár a S- a követendő. Inárcs településre érkezünk, ahol szerencsénkre nyitva volt a söröző, így egyből be is vetjük magunkat az egységbe. Ezen a túrán MINDEN létező helyet muszáj felkeresni ebben a forróságban. Tudtam nagyon jól a régebbi teljesítésekről hogy ha 7-kor indulunk a túrán akkor az inárcsi egység már nyitva lesz. 8:30-ra értünk oda, így ha 6-kor indultunk volna akkor még zárt ajtók vártak volna minket. Kényelmesen elücsörgünk, majd folytatásra adjuk fejünket. Bemegyek még az útközben érintett kisboltba, veszek két pogácsát, és útközben elnyamnyogom reggeli gyanánt. Elhagyjuk a települést, és megkezdődik a pusztaság. A sapkát fel is rakom, a meleg már most érezteti erős hatását. Bivalyok pihennek egy hatalmas sáros pocsolyában a létező egyetlen fa alatt. Nekik már most elegük lett a melegből. Alig vártuk hogy végre az Ócsai Nagy-erdőben lehessünk, de itt meg majd megettek minket a szúnyogok amíg megálltunk szusszanni pár korty üdítőt inni. 21 km-nél Robi jobbra vált az aszfaltúton, itt válik el a 60-as táv, mi Gabival csapatjuk tovább balra szintén aszfalton. Jó pár sporttársat érünk utol, a nagy részük a 100 km-esen van, az is eszméletlen nagy teljesítmény ebben az időben, de igazából bármelyik táv az. A napszemüveg is előkerül, biztosra akarok menni. Az aszfaltról később letérve rém hosszan haladunk a Duna-Tisza csatorna mellett a nem létező Magyar Zarándokúton. Megint a rutinunk az, amiben bízunk. Elérünk egy keresztező aszfaltutat. Tudtuk hogyha balra fordulunk alig 150 m után lesz egy horgász büfé, amiben nagyon bíztunk hogy nyitva lesz. Nagy megkönnyebbülésre így is lett, és rendesen feltöltekezünk. Közben leülünk mint minden évben, és csodáljuk a tavat, sós chips, és egy citromos sör társaságában. Jó 20 perc után folytatjuk a csatorna mellett utunkat. A korábban meglepődött sporik csodálkoznak hogy újra előzünk, de közöljük velük a "titkos" frissítőpontokat :) A P- jelzést elérve ugyanolyan ramaty állapotban volt mint anno, vagyis inkább sehogy, mert szégyen szemre felfestve nincs.. Annak viszont nagyon örültünk hogy Levente fia kitelepült egy titkos frissítőpontra, és korlátlan mennyiségű dinnyét ehettünk. Nem számoltam rá, mert bár 2021-ben ugyanitt volt, 2022-ben már nem volt, 2023-ban meg mi nem voltunk. Ez most nagyon jól esik! Folytatván utunkat egy ipartelep mellett érünk ki közel Alsónémedihez, de a település helyett nem sokára az ócsai aszfaltútra fordulunk, ahol már döglesztő meleg van, aszfalton meg ez hatványozottan igaz. Mivel úgy hallottam hogy Ócsán a söröző zárva van, így már a horgásztói büfében "okoskodtam", és egy jó km-es kitérővel kinéztem egy dohányboltot a településen. Odaérvén Gabi megy tovább a településen, én kitérek a bolthoz, és jutalmam jéghideg citromos sör, amit ott helyben el is fogyasztok. Gabinak is veszek egyet, de hamarosan hív, hogy már a ponton van, és 12-től nyitva a söröző is. Ez szuper hír! Visszaérek a tényleges útvonalba, és közben balról Róth András kiált utánam, ő egy másik egységbe ült be, de pont most végzett, így együtt érkezünk az ellenőrzőpontra ami 36 km-nél volt. Sós rágcsák vannak, cukrok, és nápolyi. Ez után kőkemény fürdést rendezünk a közkútnál, majd bevetjük magunkat az immár nyitott egységbe. Bizonytalan időt engedélyezünk magunknak egy jó Soproni társaságában, Gabi pedig még egy fagyit is vesz. Sokat voltunk itt, de szerencsére időben nem állunk rosszul, a lényeg hogy valahogy szintidő előtt abszolváljuk a távot.
Ócsáról tovább állva végre normális P- jelzéseken haladhatunk, a Z-el fonódva. András is velünk tart jó darabon át. Felérünk a település feletti pincékhez, ahol mint minden évben megint valami esküvő féleség készülődik. Innen monoton, kitett úton haladunk sokáig. Az M5-ös autópályát keresztezve hamarosan a P+ jelzés lesz a követendő. Tudom hogy ez egy jó hosszú, végig nyílt rész, majdnem egyenesen. Gabival le is ülünk egy kicsit pihenni az elején, András addig tovább halad. Nehezen vesszük magunkat a tovább indulásra, de itt a semmi közepén mit tudunk mást csinálni.. :)
Jó 5 km után a P- jelzésen jobbra fordulunk, ahol hamarosan az előző teljesítésekről ismerős lovarda következett. A három ott dolgozó igen szívélyesen invitál be minket a csaphoz, ahol kő kemény mosdást rendezünk. Ivóvíz utántöltést nem eszközölünk belőle, mert 2 éve nem volt túl gusztusos, és lehet akkor Gabi ezért kínlódott a gyomrával éjjel. Az egyik ott dolgozó viszont velünk tart a 3 km-re levő kis erdei büféhez, amit mi is érintünk. Nagyokat sztorizgat, de inkább kevesebb az érdekes rész benne mint amire jelenleg vágynánk :) Egy elágazásnál közli hogy miért balra megyünk, a büfé jobbra van!
Nehezen tudom meggyőzni hogy nekünk fix útvonalunk van, de felőlem mehet jobbra mit bánom én. Aztán végül velünk tart, és hízik a mája hogy neki nem számítanak a kilométerek. Irigylem, szerintem nekünk egyre jobban.. :) Érzésre nagyon hosszú idő után megérkezik végre a várva-várt erdei büfécske. Ezt vártuk már sok-sok ideje. Itt sok ismerőst érünk utol, Feri, Mariann, Zoli, Gyuri, és az utólag megismert Edit, és fia. Itt extrán jól esik megpihenni, rendelünk is. A többiek hamarabb tovább indulnak, mi még élvezzük ezt a szerencsés lehetőséget Gabival, és ismét Róth Andrással.
Igen nehezen olajozódik be a gépezet amikor tovább állunk, még jó hogy megejtettem itt egy zoknicserét. A Vasad- Rózsahegy elágazásnál megleljük a kódot is, majd igen hosszú egyenesek gyepálják az agyunkat a P- jelzésen, egészen a Borókás kereszteződésig, ahol balra a S-ra térünk. Egy szép kis erdőben visz utunk egészen a 65 km-nél lévő Csévharaszt Erdőőri-lak nevű ellenőrzőponthoz, ami igazából a túra legfőbb pontja, ugyanis itt gulyást is kapunk a nassolnivalók mellett.
A többieket is utolérjük, de ők megint hamarabb indulnak tovább. Gabinak úgy látom ez most egy nagyon fontos pihenési lehetőség, hagyom is, annyit vagyunk itt amennyit ő szeretne. Mondanom sem kell azért persze nekem is igen jól esik végre a lazsálás. Mire tovább haladunk már besötétedik, aminek végre kifejezetten örülünk, mert szó szerint ég minden porcikánk. Gabival ketten megyünk, András még kicsit elidőzött a ponton. A Pusztatemplomnál könnyen megleljük a kódot, és utána figyelünk hogy nem megyünk el a Z-ig, hanem jelzetlen úton balra fordulunk, és azon érünk bele a jelzésbe.
A Muskátli éttermet elérve a helyzet az, hogy Robi miután szépen teljesítette a 60 km-es távot, visszajött ide, és ebben a panzióban aludt. Gabi érkezésünk előtt hívta őt, így Robi már várt minket. A kocsiba beültünk, én pedig a hátsó ülésen elnyújtóztam, és hamarosan el is szenderültem rövid időre.
Jó fél óra után ébredek, és menni kell tovább nincs mese. Megköszönjük Robinak, majd irány bele a végtelenbe tovább.
Újlengyel település felér a múlt heti Kazinczy 200-on Kishuta településsel. Soha véget nem érő. Utána a Z- jelzésen az itiner szerint 8 km után érkezünk Pusztavacsra, az Ország Közepe emlékműhöz, ahol már 80 km-nél jártunk. Frissítőpont volt itt, egyszemélyes pontőrsereggel, de a srác jó fej volt.
Zabrudi szelet, nápolyi, sós kréker, és cukrok voltak a ponton. Mondjuk kenyérnek vagy valami jobban táplálónak azért 100 x jobban örültem volna, de mindegy ez van.. Gabival kicsit eldőlünk a padon, ismerjük a következő etapot, fájni fog nem kicsit, erre tényleg rá kell pihenni.
Nagy levegőt véve aztán belecsapunk.. A következő szakasz 9 km totál nyílt egyenes, jelzés nélkül, még jó hogy színes térképet kaptunk. Pár km múlva, fejlámpák jönnek szemben, a 100 km-esek. Ahol a térkép jelezte hogy el kell válniuk a 120 km-től jobbra, ott egy lezárt kerítés volt, így jöhettek vissza.. Jól be volt járva az útvonal biztos.. :) Mi nem tartunk velük, tovább haladunk, kell (?) az a 120 km. Előttünk immár valahol a messzeségben csak Feri és Mariann van belátható időn belül. Gabival megküzdünk a démonjainkkal. Én haladok egy picit előrébb, de nem sokkal mögöttem jön folyamatosan, nagyon, de nagyon erős. Szó nélkül megyünk, Gabin látom hogy elképesztő elszántság van benne. Letudva ezt a rémes 9 km-t, a jobb kanyarnál azonnal leülünk mint minden évben eddig. Eszünk, iszunk, talp ápolás, már amennyire még lehet. Az igazán lélekölő részt letudtuk. Most "csak" 3 km vár ránk a betétkör egyetlen kódjáig. Meg is leljük, de közben meglepetésre utolérjük Feriéket. Eléggé belassultak, Feri mérgeskedik hogy tegnap délutántól már valami belement a szemébe és alig lát valamit. De úton vannak, ez a lényeg, mint ahogy mi is. Megint 5 km vár ránk gyakorlatilag csont egyenesen. Annyival jobb hogy legalább tanyák vannak, és a kutyaugatások minimálisan kiűzik az álmosságot a szememből. Beérünk Táborfalvára, már a mozgáskoordinációnk igen sok kívánnivalót hagy maga után.
98 km van már a lábunkban, és közben újra világos lett, vasárnap reggel van. A hosszas aszfalt után nagy öröm amikor meglátjuk ismét Levente fiát, és bár a kisbuszban most nincs dinnye, de frissülhetünk citromos sörrel, nápolyikkal, sós dolgokkal. Azonnal lehuppanunk a padra Gabival. Szerencsére erről a pontról már időben értesültünk, de régebben az utolsó 40 (!) km-es betétkörben semmi sem volt. Az mondjuk igaz, hogy csak nekünk és Feriéknek volt ilyen szerencsénk, mert állítólag mi vagyunk az elsők itt. Hamar összeraktam a mozaikot, elsők biztos nem lehetünk, max amióta itt van a pont.
Ismét áldom az eszemet hogy okosan döntöttünk a 7 órás reggeli startolással. Feriék hamar tovább állnak, ők azon az elven vannak hogy lassan, de keveset pihenve. Mi azon hogy elég lassan, de inkább erőt gyűjtve ahol lehet. 7 km-es erdei etap jön, ami egész szép lenne ha már órák óta csak nem a beérkezés járna a fejemben. Ismét Pusztavacs másik szélére érkezünk, befejezzük a 20 km-es bónusz kört. Itt már a 100 km-esek is visszatértek, persze ők már rég a célban vannak. Mivel már van két sikeres teljesítésünk, és lehet azt mondani hogy kötelező "babonák", így a falu másik szélén ismét leülünk a főút előtt a földre mint eddig mindkétszer, és harmadjára is ugyanitt fogyasztom el az energiaitalomat amíg Gabi egy picit lepihen. Feriék közben utolérnek és ők persze nyomatják tovább, de pár perc múlva mi is már megyünk utánuk. Pusztavacs-Rákóczitelep részen utolérjük őket, és megint dumcsizunk egy kicsit, aztán tovább állunk Gabival. Innen még egy kód vár ránk amit meg is lelünk, majd jól előirányzott gumicukor bontás következik részemről, mert tudom hogy innen a maradék 8 km-en megint nem fogjuk magunkat szétizgulni a szántóföldön. Szerencsére felhős az ég, hú de nem akarok belegondolni mi lenne ha tűzne a nap, pedig tegnap ilyenkor már az volt. Fura módon elkezdek tüsszögni, és az orrom is folyik folyamatosan. Nem értem a miértjét, de a célig így is marad. Sajnos hétfőn délelőtt kiderült hogy elég csúnyán belázasodtam :(
120 km után célba érkezünk vasárnap reggel 9:29-kor. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek immár harmadjára, szerintem ez volt olyan küzdős érzésre mint a másik kettő összesen. Alig várom hogy levehessem a cipőt és a zoknit. A célban gulyást kapunk, és citromos sört, na meg nagy gratulációt! Feriék is megérkeznek fél óra múlva, így a 120-ason sincs már kint senki a szervezők nagy örömére. Hazafele Robinak hatalmas köszönet a fuvarért, és Gabinak a szuper társaságért immár harmadjára. A villamosról leszállva, kb tényleg alig bírtam hazaérni úgy fájtak a talpaim..
Kazinczy 200 (203 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 48 óra 21 perc alatt + másnap még 20 km leszalagozás az Északi Zöldön.
Immár tizenharmadik teljesítésemre készülhettem. A végletek túrája volt ez, az időjárás pénteken és szombaton egy teljesen másik arcát mutatta meg, mindkettő igazán komoly kihívás elé állított.
Csütörtök délután vonatoztunk le Zolival Sátoraljaújhelyre. Igen sok ismerős is ezzel a járattal utazott. Jó 3 és fél óra múlva Sátoraljaújhelyre érkeztünk, ahol Géza a főszervező igen rendes volt, mert kijött elénk kocsival, ugyanis rengeteg cuccunk volt. Közben többen gyalog mentek föl a Kovács-villához, megálltunk mellettük, és a nagy hátizsákokat bepakoltuk a kocsiba, ezzel is megkönnyítve a jó 3 km gyaloglásukat. Az este jó hangulatba telt, sok ismerőssel beszélgettem. Szeretem ezeket az estéket, nem lóhalálában hegynek fölfele próbálunk pár szót kicsikarni egymásból, hanem nyugodtan, időtől függetlenül trécselhetünk korlátlanul. Valamivel este 10 után takarodót fújtam, és egész jól sikerült aludni is a padláson hálózsákba.
Péntek reggel kis gyaloglás után egy nagyobb busz jön most értünk, és ez repít el egészen Széphalomba a túra rajtjához. 9:02-kor megindul a mezőny egyszerre ki-ki a saját tempójának megfelelően. Orsi jön velem, és Kuti Gábor. Két hete együtt csináltuk meg az InvesztiTúra 50-et, Gábor is igen jó erőben volt. Megfontoltan gyalogolok a máris felforrósodott levegőben. A Magas-hegyre fölfele az elején Botos István mögé állok be, teljesen jó tempóban halad, aztán az igazán meredek előtt már én megyek elől. Felérvén a kilátóba igencsak leizzadtam, de a mesebeli panoráma kárpótolt. Lefele borzasztó csúszós az út, többen esnek-kelnek, én is majdnem eltanyázok, de a fától-fáig módszert követem. Ideális terepre érve kocogunk a Zsólyomka-völgy aszfaltútján. Egy frissítőpont után már a Magyar Kálváriát másszuk, Michal Turek cseh ismerősömet érem utol, dumálunk egy jót, örülök hogy tiszteletét tette a rendezvényen. Felérvén a kálváriához kitérek a varázslatosan szép kilátópontra, majd megint óvatoskodni kell lefele nagyon. 11:06-kor a Kovács Villához érkezek, 12,3 km-nél. Ez szinte pöccre 6-os átlag.
Na de rengeteg finomság leledzik itt, kőkeményen rájárunk a frissítésre, nekem most megint teljesen független az idő, csak csináljam meg valahogy a túrát.
Hamarosan már a Nagy-Nyugodóhoz emelkedünk fel, meglepően sok ismeretlen futó között akik szintén a 200-on vannak. Felérvén ismét belekocogunk, de tényleg csak szolidan a nagy meleg miatt. Ismét frissítőpont, ebben a melegben ezeket nagyon meg kell becsülni, és odafigyelni a megfelelő pótlásra. Hosszasan emelkedik a K- jelzés, ráadásul egy autó is az orrunk alá porol amit sokáig nyelünk. Őrsi Bálint éri utol triónkat, dumálgatunk egy darabon át. Az örökké hangyás részen átérve a Cserép-tói nyeregnél jobbra a P- jelzésen haladunk immár. Hosszasan emelkedik az út, olyan igazi energiaszívósan. Jó pár kilométerrel odébb a P-háromszög jelzés kegyelmet nem ismerő módon parancsol fel minket a Fekete-hegyi kilátóhoz. A kis oda-visszán sok ismerős jön már lefele. Nagyon meredek az út, igencsak jól esik felérvén a pihenés csekkolás után. Visszaérvén az elágazásba végre haladható rész, lefele Kovács Andris kocog előttünk egészen Mikóházáig, ahol 28 km-nél vár minket egy újabb nagyobb frissítőpont. Le is ülök, van kóla, májkrémes kenyér, paradicsom, olivabogyó, só. Jól esik pusztítani a sok finomságot. Most jön az első szakasz egyik legnehezebb része. Fura módon emelkedő nincs benne, viszont végig kitett nyílt részen kell haladni sokáig. Tovább indulván a többiek megmosdanak egy közkútnál, én mondom hogy a falu szélén lesz még egy, mindig ott szoktam. Na ez hiba volt, mert az persze pont most nem működött, így égett továbbra is minden porcikám.. Mikóházán a központban Borosnyay Palival bemegyünk a boltba, és veszek egy mentes áfonyás jéghideg sört a hosszú aszfaltútra. Jól esik a jéghideg nedű nagyon. Egy métert sem futunk, szigorúan csak gyalogol hármasunk, Orsi és Gábor is jól bírja még.
Alsóregmecre érve Éva és Egon pontőrködik, akkor meg tudjuk hogy itt ellátásban nem lehet hiány. Így is volt, tömjük az arcunkat minden jóval, és nem sajnáljuk az elvesztegetett perceket egy pillanatig sem. A tehénlepényes aknamezőn haladunk tovább, majd a Felsőregmeci műútra érkezünk, amin végtelen hosszú gyaloglás következik a településig. A falu szélén a közkút szerencsére működött, és irgalmatlan nagy fürdést rendezünk. A településen nyugalom honol, csak néhányan bámulnak meg most minket. A Mátyás-hegyre fölfele megint egy olyan rész jön ahol nagyon oda kell figyelni, mert nem elég hogy emelkedik, egy deka árnyék sincs, és az út minősége is igen gyatra. Ősrög, azaz inkább Ősrég tanösvény az út neve jelzés híján. Alig várom hogy végre erdőbe érjünk. Amikor ez megtörténik azonnal megállok folyadék pótlásra. Ez a Mikóháza - Mátyás-hegy rész minden évben kicsit megöl, de erősnek kell maradni, még ha nem is így érzem jelenleg. A nem létező tanösvény szépen ki volt szalagozva, bár sokszoros teljesítőként talán még e nélkül is tudnám már az utat. Beleérünk az Északi Zöld jelzésbe. Most még szolidabb arcát mutatja, bár a meleg miatt a kisebb emelkedők is felérnek egy komolyabbal. Nagyon várom hogy végre letérjünk a Zsíros-bányai dózerútra!
Végre ez is megvan, ismét frissítőpont immár 44 km-nél. Ismét van májkrémes kenyér, na meg kockasajt. Erre járok rá igazán, vagy négyet meg is eszek.
Ez után a K+ igen galád módon emelkedik a végtelenbe, de utána megszelídül, és sok idő után egy kis kocogást is meg lehet újra ejteni. Füzérkajatára érkezvén Enikő vár minket minden finomsággal. Kóla és paradicsom. Nálam most ez a menü. Közben Ricsit, Andrást, és Kovács Editet kerülgetjük, ők is belekocognak gyakrabban. Pusztafalura érvén még egy kisebb mászásunk van, és ez után 18:45-re érkezünk Füzérre, 55 km-hez. Első kör pipa, különösebb bajom nincs most szerencsére.
A depóscuccból két Powerade-t pakolok be, majd a legfontosabbat is, a fejlámpát. Egy váltópólóm van, de nem veszem át, szerintem jó idő lesz este, hosszú nadrágot meg egyáltalán nem is hoztam. Finom gulyást kapok a ponton, ráadásul a kofola automata is üzemel, rá is járok párszor. Nem is tudom mennyi idő után vesszük a sátorfánkat és irány a második etap. Borosnyay Pali tart még velünk egy darabon, egészen a Tilalmas-határig, ahonnan a túra legnehezebb 20 km-e következik (ezt szalagoztam le hétfőn még :). A Tolvaj-hegy az ország legmeredekebb jelzett turistaútja. 700 m-re 250 m szintkülönbség dukál. Pali angolosan távozik, és Gábor is valami brutál módon nyomja fölfele. Én megfontoltan falom a hegyet, Orsi pedig még megfontoltabban. Fent a csúcson megvárom Orsit, majd a szikláknál Gábor is minket. Megkezdődik végeláthatatlan hullámvasutazásunk a Z- mentén a határvonalban. A csalán az idei évben embermagasságúvá fajult, még ezzel is meg kell küzdenünk, nem elég magával a terepviszonyokkal. A Vaskapu-hegy után beizzítjuk fejlámpáinkat, és közben utolérjük Kovács Andrást, és Halmi Ritát, akik szintén igen jól haladnak. Emelkedők, és meredek lejtők jönnek-mennek, majd felérünk a Kis-Milic kilátóhoz, ami alatt Molnár Gábor pontőrködik, és még itt is ihatunk colát, illetve vehetünk gumicukrot. Innen már csak néhány lépés a túra legmagasabb pontja a 894 m-es Nagy-Milic obeliszkje. Kocogósra veszem a figurát, de a többieknek kezd elege lenni ebből a mozgásformából :) A szlovák S- jelzés csatlakozik be egy darabig. A Skárosská vyhlidka varázslatos kilátópontjánál minden évben meg kell állnom, imádom ezt a helyet. Ez után viszont durva lejtő jön egy esőházig. Innentől meglepő módon jó 1 km-en át K+ jelzés a követendő, az Északi Zöld le van szürkítve, majd amikor a K+ elválik ismét vannak Z- jelzések. Gratulálok annak az IQ bajnoknak aki lefestette a Z-et erre az 1 km-re, és a térképen is megszüntette. Megérkezünk Andi és Tomi pontjához. Mindig plusz energiát adnak, örülök a társaságuknak, de most menni kell gyorsan tovább. Ismét hosszasan haladunk az erdőben, szép réteken keresztül, és két meredek vízmosáson át. A Nagy-Hrabó-ról lefele viszont a túra talán legmeredekebb lejtője következik az Eszkárosi útig, ahol már nagyon vártam a frissítőpontot. Korgott a gyomrom ezerrel, így sebtiben jópár májkrémes kenyér lelte halálát a gyomromban. Kis pihi után következett a következő brutalitás, a Szurok-hegy 644 m-es csúcsa. Ismerem, tudom hogy több lépcsős, ezáltal soha nem várom a csúcsot. Egykedvűen haladok fölfele, a többiek kicsit lemaradva mögöttem. Felérvén Thold Tibi és Pólya Sanyi frissít, és pontőrködik. Megváltás ide érni, hiszen tudom ha jó erőben érzi magát az ember akkor nagy gond már nem lehet innen a maradék távon Füzérig, mert a második etap igazán kemény része itt le van már tudva.
Orsi és Gábor viszont nem érzik valami fényesen magukat. Mondtam hogy lassan induljunk, de senki sem akart kötélnek állni, így egyedül folytattam utamat.
Lefelén bele is kocogok, utol is érem Borosnyay Palit, majd kiérvén a Kékedi műútra végigkocogom a főutat. Pali is így tesz, de valami eszeveszett tempóba távolodik, nem akaródzik nekem lekövetni. Gyakorlatilag folyamatosan csak a pontokon érem utol, utána meg még a lámpáját sem látom úgy elhúz.
Magányosan menetelek a faluban, megáll egy kocsi mellettem, Erdei András üdvözöl. Jönnek menteni Ágit, akinek sajnos véget ért a túra Pányoknál :( Nagy levegőt veszek jön a Z+ borzalmasan hosszú monoton útja Pányokra, majd onnan Telkibányára. Pányoknál Parai István, és Tóth Feri keni nekem a kenyereket, csakis a májkrémes továbbra is a befutó, na meg a kockasajt! Magányos menetelésem közben Szabó Jucus jelenik meg futva mögöttem, ő most a rövidebb távra ment, de jól esik pár mondatot dumcsizni, így legalább kizökkentett a monotóniából. Ez által a vártnál hamarabb meg is érkezek Telkibányára, ahol borzasztó hosszú aszfaltúton érkezek el a következő pontra, ahol már 89 km-nél járok. Magamat is meglepve nem sok időt töltök a ponton, hamar csapatom tovább, de tudom hogy iszonyú álmosító rész jön a P-on Hollóházáig. Hosszan, folyamatosan emelkedik az út, jókorákat ásítok, de beletörődök sorsomba, nekem most ezt dobta a gép, idővel pedig nem is állok rosszul. X idő után felérek a tetőre, és bár annyira nem esik jól, de kocogósra veszem a figurát, ami a sziklás terep miatt talán ha 6 km/h van nagy szó..
Hollóházára érve becsekkolok a ponton, majd haladok is tovább. Palit még a hosszú egyenesbe sem látom, rendesen tempózik. Még 4 km, és újra Füzér, jaj, legyek már ott végre!! Közben kivilágosodik, a lámpát el is rakom, A település előtt kiérvén a rétre, a vár impozáns alakja jelenik meg a semmiből, annak meg extrán örülök hogy a nap még nem kelt fel, és viszonylag kellemes klímában érhetek oda Füzérre. Szombat reggel 5:15-öt írunk, immár 103 km van a lábamban. Jesszus, ez még csak szinte a túra fele. Igyekszem a borús gondolatokat kizárni, és első utam a zuhanyzóba visz, ahol lecsapatom magam hűs vízzel. Jó 20 percig csak itt vagyok, nagyon jól esik, és kicsit fel is ébreszt. Ez után jöhet a kajálás. Rizses lecsó a menü, igen csak jól esik kanalazni. Megint pakolok be üdítőket a depós cuccból, majd megérkezik Orsi, és Gábor, akiknek itt sajnos véget ért most a túra :( Jó 1 órát itt töltök, de nem számít, a fontos hogy harcedzett állapotban folytathassam a túrát.
Közben Őrsi Bálint is pont akkor indul tovább mint én, így akkor ketten vetjük be magunkat immár a harmadik szakaszba. Bálinttal nagyon rég óta ismerjük egymást, sok belföldi-külföldi százason mentünk együtt. Jókat dumcsizunk közben. Tudtuk hogy valahol feljebb az erdőben lesz egy forrás amiben lecsapathatjuk magunkat, de az erős aljnövényzet miatt sajnos túljöttünk rajta. A Bodó-rétre felkapaszkodva visszaérünk hamarosan Andi és Tomi pontjára ismét. Ők a legkitartóbb pontőrök.
Áthelyezzük sokáig a székhelyünket, és a szlovák Z-ön haladunk tovább a Velká Marovka elágazásig, ahonnan hosszú aszfaltút következik Szalánc településig. Innen én igen sokat kocogok majdnem végig, így Bálinttal most elválnak útjaink, és nagyon sokáig nem is találkozunk. A település előtt felmászok a várba, ahol pontőr is tanyázik, majd az oda-visszán nem találkozok Bálinttal. Lekocogván Szaláncra a szokásos pontőrök, Nád Béla, és Kontha Gabi várnak. Mindig megörülök nekik, hamar le is vetem magamat a székre, és mi mást ennék ha nem májkrémes kenyeret és kockasajtot. Béla mondja hogy délutántól hatalmas esőzés várható. Meg is lepődnék ha egyszer ne lenne valami nagy szívás a túrán, tavaly is óriási zuhé volt, akkor 57 km-nél álltunk Orsival két és fél órát.
Bálint nem érkezik, tudtam hogy magányos menetelésem lesz innentől. Kalsa településre ember méretű búzamezőn keresztül visz az út, ez itt minden évben türelemjáték.. A S- jelzésre érvén utolér egy rövid távos férfi, és lánya. Kicsit beszélgetünk, jól esik a bátorításuk. A S- jelzés most meglepően jól járható egy darabig, a nagy meleg miatt nincsenek nagyon még sárfoltok sem mint minden évben. Ez is rém hosszú szakasz az Izra-tóig.
Érzem a talpcsontomat is már, fent a tónál meg is állok masszírozni, közben pedig a pontőrsereg Medveczky Gyurival az élen szolgál ki minden jóval. Dinnyét, és kolbászt is majszolhatok, most éppen szeretem a változatosságot. Már 132 km-nél járok. Jó negyed óra után továbbindulok, hamarosan újra az Északi Zöld következik, na és a piros sapkás határkövek. Eleinte igen kellemes az út, a kocogás is megyeget, ami zavar az a rengeteg apró bogár és a böglyök.
A hét árok most nem is olyan vészes, viszonylag könnyedén abszolválom ezt az etapot. Az egyiknek az alján viszont éppen útkeresésben voltam, amikor egy pillanat alatt éktelen fájdalmat éreztem a hátsómban. Egy szemét bögöly csípett meg de úgy nagyon. Piszkosul fájt, utána 1 órán át csak vakaróztam, és be is pirosodott. Na itt elég mérges lettem ám. Megérkezik a várt jobb kanyar, ahol azonnal megállok, és egy hatalmasat húzok üdítőmből. Következik a Hársas-hegy brutál meredekje. Ez a Szurok-hegy testvére. Amikor azt hinnéd fent vagy, tévedsz, mindig jön egy újabb és újabb lépcső. Szerencsére ismerem, de vagy háromszor meg kellett állnom. Így is sikerül utolérnem jó pár rövidebb távost a csúcson. Nem sokat maradok, mert lefele jön a szó szerint gyök kettős rész a Köves-hegy lefeléjén. Itt lehetetlen haladni, bele is törődök sorsomba, és óvatosan helyezem egyik lábamat a másik után minden lépésnél. Közben az ég is megdörren mögöttem..
Szerencsére a másik irányba haladt tovább, de nem sokon múlott hogy elázzak a dörgésekből ítélve. A Mester-András forráshoz leérve meglepően látom hogy nincs itt a frissítőpont, az időjárás mellett a gondolatom is elég borús lett. Leülök a padra, és harapok valamit. Ez után végül pár száz méterre szerencsére ott volt a pont, csak elköltözött, mert a Fövenyes-kút viszont üzemelt, és jól lehűtött szörpök és kóla várt itt a rágcsákon kívül. Ennek nagyon megörültem, mondtam hogy máskor is itt legyen a pont, mert ez a forrás mindig folyik, ellentétben a Mester-Andrással. A Bába-hegy mászása viszonylag könnyen ment, a meredek lefelén kellett csak igen óvatosan tipegnem. Innen már jól haladható út vitt Pusztafalura, ahol Laci frissítőpontja vár minden évben. Közben utolértem Őrsi Annát és Kotlár Lacit, de ők mennek is tovább, én még kicsit húzom itt az időt. A P-háromszögön tovább haladva a jelzés gyakorlatilag megsemmisült, mert a kedves gazdának pont sikerült ráhúznia a villanypásztort a turistaútra, pedig megtehette volna ezt a pár métert szabadon hagyni. De nem, önzőek az emberek..
Szerencsére a szalagozás szépen vezetett bent a dzsungelben, közben szidtam azt a bunkó valakit aki iderakta ezt a szart. Szegény tehénkék viszont nem tehetnek semmiről, majdnem hogy az úton legeltek, de mire odaértem elmenekültek előlem. A rétnek vége, a jelzés ismét előkerül. Az eső eléggé rákezd, de szerencsére csak ijesztgetett kb 10 percig. Meredeken szuszogva érkezek ismét a Vaskapuhoz az emberméretű csalánok között, ahol már a második szakaszon jártam. Most ellenőrzőpont is van, igazolás után hamar tovább haladok. Picit belekocogva hamarosan utolérem Annáékat, és velük is maradok ezen a néhány km-en már.
Egy feladatunk van még, felmászni a Füzéri-vár bejáratához, majd igazolás után a megszűnt K-rom jelzésen a dzsungelen keresztül leérni ismét Füzérre. Ezt sikerrel is vesszük, és immár 155 km-nél járunk. Nekem az első dolgom ismét lezuhanyozni. Élvezem a hűsítő vizet, akkor még nem tudván hogy lesz itt annyi víz a terepen később hogy ez a 20 perc zuhanyzás csak a töredéke volt. Megint eszek meleg kaját, és ismét a depós cuccból készítek elő dolgokat immár az utolsó etapra.
A talpam már elég roncs állapotban van, de egy pillanatig nem ingok meg a folytatást illetően. Amíg letusoltam Annáék tovább is álltak. Megint el voltam itt 1 órát, egyáltalán nem számít.
Immár csak 48 km választ el a célomtól, és a tizenharmadik teljesítéstől. Méghogy csak... Ezt most rengetegnek érzem. Egyedül folytatom utamat, azért a pulóvert most rákötöttem a derekamra estére, és nagyon jól is tettem mint kiderült. Már benne vagyok a szombat délutánba, az idő igen kellemes, a nap sütkérezik, de nem olyan őrült módon mint pénteken. Végeláthatatlan hosszú út következik Bózsváig. Gondolataimba merülök, de azért jó tempóban haladok érzésre. A régi kisvasút nyomvonala talán soha nem volt ennyire jó állapotban mint most. Szuper jól le volt kaszálva a fű, pedig vártam mikor jön a rémesen benőtt út, de nem jött.
Bózsvára érvén lerogyok a székre, a pontőr hölgy igen kedvesen szolgál ki minden jóval közben. Nehezen is akaródzik felállni, de aztán nincs mese jön a Kishuta-Nagyhuta soha, de tényleg SOHA véget nem érő aszfaltútja. Ez mindig rendesen odatesz az amúgy is rossz talpamnak. Próbálok gyönyörködni a házakban, épületekben, de minden erőmmel arra gondolok hogy jöjjön már el az a fránya Nagyhuta vége. Persze ez is elérkezik előbb-utóbb, érzésre inkább utóbb. A falu végén frissítés vár, Annáék csak 10 percre vannak előttem. Beizzítom újra a lámpát, és mire beérek az igen zord erdőbe a K-négyzeten, már használni is kell. Folyamatosan emelkedik az út, hol kevésbé, hol igen intenzíven. Felérvén egy gerincútra jobbra fordulok, és azt látom amit nagyon nem szeretnék. Villámlik. Mindenfelől. Jobbról-balról, elölről-hátulról.. Jaj ne. Erősebbre is veszem a gyalogtempót, de reménykedek hogy elkerül a vihar. Az viszont egyre közelebb jön, és a villámlások is intenzívebbek. Szinte másodpercenként csap le a közelben. Az Eszkálai erdészházhoz olyan tempóban rongyolok föl, hogy sosem gondoltam volna hogy ennyi kilométer után valaha így fogok menni. A K- rövid oda visszáján Annáék jönnek szembe, ők mennek bele a viharba. Ők tudják.. Én nagy megkönnyebbülésre elérem az Eszkálai-házat, ahol egy fedett pihenőbe pontőrködnek Thold Tibiék, és Szokol Dávid. Egyből közlöm hogy bizonytalan időt fogok engedélyezni itt magamnak.
Leülök, az eső pillanatok alatt elkezd ömleni, a villámlást brutális látni is. Közben eszegetek, és Tibi mondja hogy van sör és pálinka. Ahogy nézzük a radarképet ez a vihar nem fog egy hamar elmenni, így kérek mindkettőből, innentől tényleg ráérek. Rövid távosok érkeznek, de hosszú távos a közelben sehol senki. Jó 1 órát ülök, aztán megérkezik az intenzív szél is. Kapok egy esőkabátot, de Tibi mondja hogy nyugodtan üljek be a kocsiba. Így is teszek, és innentől igen sokáig ez így is marad. Közben Tóth Feri pihen a kocsiban, vele beszélgetek kicsit, majd azon kapom magamat hogy el-elbóbiskolok, de a villámlás miatt nem jön nagyon álom a szememre.
Elképesztő vihar tombol odakint, a szél a kocsit is meglengeti, hú de jó most nem kint lenni a terepen. Végül sok idő után egy óriási szélvihar kíséretében elmegy a vihar, és kikászálódok. Tibinek mondom nézzük meg a radarképet. Szuper, úgy látszik nem lesz utánpótlás, így indulásra adtam fejemet. Csak hogy érzékeltessem, 21:49-kor érkeztem az ellenőrzőpontra, és másnap 3:30-kor indultam tovább, vagyis majdnem 6 órán keresztül voltam itt!
Csodák-csodájára pedig épp most érkezik meg Őrsi Bálint, aki egy nagyobbat aludt 150-nél, de utána a vihar elverte őt is rendesen. Bálint ledöbben amikor látja hogy teljesen száraz vagyok, amikor közlöm vele hogy a cipőm és a zoknim is teljesen az, akkor teljesen kiakad mérgében :)
Persze ez csak egy ideiglenes volt, innentől ismét együtt haladunk tovább. Igen kíváncsi voltam a terepviszonyra, de mivel ismertem az utat sejtettem hogy ebben a maradék 28 km-ben nem lesz kegyelem.. A fenyvesekben haladva még vállalható volt az út, de a Zsidó-rét környékén jött az igazi nemulass. Egy kis darabig az út mellett a réten lehetett menni, de utána jött a nagybetűs SÁÁÁR! A Cifra-kút előtt megint vállalhatatlan volt az út szintúgy mint tavaly. Ez után érzésre hamarabb érkeztünk Makkoshotykára mint vártam. Azért csak ért valamit ez a pihenés. Már 186 km-nél járunk. A frissítőponton Bálint Mariann szolgál ki minket. Májkrémes kenyér-kockasajt-oliva a menü nálam. Közben megtudom hogy páran elmentek az Eszkálától akik addig mögöttem voltak, de nem izgatott túlságosan.
Tovább indulván tudtuk milyen rész jön. A PT jelzésre a katasztrófa a legjobb szó. Minden lépésnél ragadós ocsmány sár ivódott a cipőbe kívülről-belülről. Ráadásul rám jött a kábelfektetés is, így Bálintot csak a Tengerszem kilátónál értem utol. Addig viszont soha el nem jövő út következett. Már a gumicukromat is megbontottam. A kilátótól akkor hát ismét Bálinttal haladunk tovább. Leérvén a meredek P- jelzésen szúnyogok hada veti ránk magát, de tudtuk hogy ez mindig ilyen rész. Azt viszont nem, hogy frissítőpont nem volt lent, pedig odafent a kilátónál a pontőr mondta hogy lesz, így egy kortyra meg is ittam a szörpömet ott. Még szerencse hogy a másikban maradt egy fél liter cola. Ez a P- jelzés is olyan rémesen hosszú, ráadásul rengeteg pocsolyát is kell kerülgetni, nem mintha már számítana éppen hova lép az ember.. Hosszas gyaloglás után elérünk a K-be, amin jobbra fordulva a túránk utolsó pontjához érünk, a Rákóczi-fához, ahol Siményi Miki, és Vili pontőrködik. Innen már csak 7 km a cél, de ez a K- jelzés minden évben gonoszkodik még velünk, össze-vissza himbálózik le-föl, az őrületbe kergetve az ember idegeit. A Nagy-Nyugodó aljára érve kicsit már mi is megnyugodunk Bálinttal, innen még egy kisebb mászás, majd felérvén másfél km a reggel már járt K+-en, és beérkezünk a célba vasárnap reggel 9:23-kor. Gratulálok Bálintnak ő is nagy küzdő, de ismerjük egymást mint írtam sok-sok ideje.
14 óra után díjátadó következik, egyenként kiszólítják a teljesítőket. Mindenki hatalmas tapsot kap, aki ezt megcsinálta annak tényleg kötélből vannak az idegrendszerei.
Végül én még maradtam a Kovács-Villában, ugyanis hétfőn még leszalagoztam a túra legnehezebb 20 km-ét 1200 m szinttel. Tolvaj-hegy - Kis-Milic - Nagy-Milic - Kéked. Itt már szépen ráérősen mentem, háromszor álltam meg a Tolvaj-hegyre meg a Milicekre, mert így éreztem jónak. Persze közben visszafele is kellett nézni nehogy fent maradjon akár egyetlen szalag is. Végül ez is sikeresen meglett.
Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 55 perc alatt.
Borzasztó korán csörög az óra, 2:15-öt írunk. Álmoskásan pakolászom, az éjszakai busz kivisz valameddig, majd egy jó fél órás gyaloglással érek a Sasadi úthoz ahol Botos István vár, és együtt utazunk vele és Ács Gáborral Badacsonytördemicre a rajtba.
Jó időben megérkezünk, nincs sorban állás sem még. Kicsit elbeszélgetem az időt, így végül 6:10-kor indulok el. Hűen él emlékeimben a tavalyi teljesítés, még aznap 23:58-ra sikerült beérni, de most a várható nagy meleg, és a jövő heti Kazinczy 200 miatt nincsenek ilyen ambícióim. Komótosan, megfontoltan mászom a Bujdosók lépcsőjét, igen meredek, hamar megtörtént a bemelegítés. A Ranolder-keresztnél, illetve utána egy kilátópontnál megállok, és gyönyörködök a csodás Balatonba. Túra közben jó párszor előjött az érzés, hogy de jó lenne inkább a hűs habok között megmártózni. De most nem azért jöttem, inkább iparkodok fölfele a Badacsony csúcsára a Kisfaludy kilátóhoz. Utolérem Vincze Zolit, majd minket pedig Kovács András, és máris kocogunk lefele a S-n Klastrom-kút fele. A pontnál csokit kapunk, amit útközben el is majszolok. Badacsonytomajon a frissítőpont most nem a Sörpatikában volt (bezárt?), hanem nem sokkal mellette egy másik intézményben. Bónt kapunk, amit beválthatunk. Így is történik, jól esően isszuk meg az üdítőt, kicsit le is ültem a székre pihenés gyanánt. Kerékpárúton haladunk tovább, a következő pont nincs is messze, a Varga Pincészetben várnak minket pontőreink. András tovahalad, én leülök mert a cipőt megint nem sikerült rendesen meghúzni a rajtban, így egész idáig zavart menet közben. Közben jókat nassolunk a rágcsákból Zolival. Ketten haladunk tovább, a szalagozás szépen vezet tovább egészen a P- jelzésig, amin elérkezünk a salföldi pálos kolostorromhoz, ahol nagy örömünkre dinnyét is majszolhatunk. Jó pár percig meg sem moccanunk, csak gyűrjük magunkba a megváltó energiát. Egy meredekebb emelkedő után immár a K- jelzésen haladunk, ismerős részek a Kék Balaton túráról. Utcákon keresztül-kasba csavargunk, amíg el nem érünk a Tomaji műútig. Itt most nem balra fordulunk a K-en, hanem jobbra szalagozás visz következő frissítőpontunkhoz ami a Borbély Családi Pincészet kertjében volt. Igen megörülök a kedves pontőröknek, Éva, Egon, és még pár kedves úr/hölgy szolgál ki minket. Tepertőkrémes kenyeret ehetünk, nyámm de finom. Ezen kívül pedig igen finom a szőlőlé, amire nem vagyok rest többször rájárni. Kezdenek igen befűteni fentről, így tovább állunk. A szalagozás precízen vezet utunkon, rengeteg takaros pincészet mellett megyünk el, ahol akár kóstolóra is be lehetne térni, de ezt kihagyjuk. A következő állomás a rövid ámde igen meredek Tóti-hegy tetején várt. Felérvén igen megizzadtam, kifújom magam, közben panorámát csodálok. Zoli mondja hogy menjek nyugodtan tovább, így egyedül folytatom utamat. A K3-szög kocogásra csábít, és meg sem állok egészen Káptalantóti széléig. Innen K-rom jelzés a követendő, itt már megfontoltabban gyaloglok. Utolérem Cziczer István ismerősömet, akivel gyakorlatilag egészen a Csobáncig kerülgettük egymást. A Sabar-hegyi templomromnál kódot jegyzetelek, majd hosszú kitett szalagozott rész jött egészen a Kopasz-hegy csúcsáig. A kód itt is megvan, majd óvatosan haladok lefele az igen meredek lépcsősoron Mindszentkállára, ahol a söröző kerthelyiségében vár minket a következő frissítő. A sok finomság mellett még egy bónt is kapunk, amit beváltok üdítőre, majd megtöltöm flakonjaimat.
A következő résznél igen észnél kell lenni. 6 km, végig kitett részen, nem túl izgalmas szakaszon egy tanösvényen. Mögöttem jön Bévárdi Gábor, Őrsi Anna, Kotlár Laci, és Cziczer István. Kb 3 km után Annáék megelőznek, de előtte azért dumcsizunk egy jót, addig is gyorsabban túl leszünk ezen a részen. A mosóház után Kővágóőrsre érkezünk, ahol Gábor talál egy közkutat, és rendesen megmosdunk a kút alatt. Én még élvezem a hűsítő vizet, a többiek tovahaladnak.
Érzésre rémesen hosszasan haladunk a P-on a Fülöp-hegyi kilátóhoz, ahol a pont szigorúan a kilátó tetején volt. Eszembe is jutottak hamar a cseh Olaf túrák ahol ez mindig alap. Vágytam egy kis folyadékra, de ez itt nem volt, szerencsére még volt nálam érzésre elegendő mennyiség. Viszont kaptam mazsolát, és egy fél almát. Hogy miért csak felet, na ez jó kérdés.. Lent Gábor megpihen a kilátó tövében, én tovahaladok, jön a másik igen hosszú etap, majd 8 km végig szalagozás. Gőzöm sincs hol vagyok, csak vakon követem a szalagokat. A vicces nevű Nyálas-tó tábláját nézegetem, majd lefele picit belekocogva utolérem Annáékat, akik hamarosan közlik hogy túlmentünk egy elágazáson. Vissza kb 500 m.. Közben jön István is, ő is benézte, de aztán a tökön-babon módszert választja, mi visszamegyünk az elágazásig, ahol a szalagok szépen mutattak balra, de egy gyakorlatilag nem járt útra, így tényleg be lehetett nézni. A K- jelzésre érkezünk, és ezen mászunk fel a Hegyestű parkolójáig, ahol fiatal srácok szolgálják fel a frissítőt. Szódavíz van, nasik, és gumicukor. Feltöltöm megcsupaszított készleteimet, közben lelép mindenki, de én nem versenyzek senkivel. A Hegyestű aljánál egy balkanyarnál egy kiülős kerthelyiség/borozó volt. Három Kinizsi Százas pólós srác akik kéktúráztak közlik hogy ingyen fröccsöt adnak itt. Nem akarom elhinni, megkérdezem a személyzetet is, és tényleg! Húú, gyorsan le is ülök, ez most nagyon jól esik, és jó 10 percig meg sem moccanok, egyben gyönyörködök a szép panorámában is. Megköszönöm a nemes gesztust, majd tovább állok. Ez után mint később kiderült a track a leszürkített K- jelzésen haladt tovább, de hogy ezt nekem honnan kellett volna tudnom az megint örök talány.. Így szépen lementem a francba a K-en, majd mászhattam vissza jó 500 m-t. Közben végig azt hittem jó úton vagyok.. A Tagyoni birtokokon keresztül halad hosszasan az út egészen Szentantalfáig, ahol a falu széli forrásnál igen jól esik a töltekezés + mosdás. Már nagyon várom hogy a Halom-hegyi kilátóhoz érjek, de addig még van vagy 5 km. Megbontom egyetlen szendvicsemet, jó ízűen elmajszolom, majd kb 1 óra múlva a kilátónál vagyok, ahol szigorúan két dinnyét, és két kenyeret vehetek. A májkrémes csuda jó volt, le is huppanok a padra picit megpihenni. Az üdítőt hiányoltam jó pár helyről, a szódavíztől kezdett herótom lenni. A K-tanösvény jelzésen érkezek bele a P-ba, amin hamarosan Mencshelyre érkezek. Előtte hív Zoli merre járok, Botos Istvánnal haladt itt még, nem is olyan sokkal mögöttem. Mencshely után hűen él a memóriámban a tavalyi év, ugyanis itt kapott el az oltári nagy zuhé sokáig. Most hétágra süt a nap. Igen hosszan, hatalmas réteken, birkanyájak között visz a jelzés egészen Balatonhenyéig. Közben utolér egy rózsaszín felsős hölgy, majd Pető Sanyi és Hirth Helga, akik kicsit kizökkentenek a monotóniámból, és jókat dumcsizunk kis darabon át, majd elengedem őket hadd fussanak. Henyére érve meglepetésre Annáékat és Cziczer Istvánt is még épphogy utolérem, de ők hamarosan mennek is tovább.
Megint nincs szörp csak szóda, így bemegyek a sörözőbe, és veszek egy kólát meg egy sprite-ot folytatás gyanánt. A kaja kínálat viszont jó, megint dinnyézhetek, és nassolhatok. Továbbra is egyedül folytatom utamat, a rózsaszín ruhás hölgy nem sokkal előttem halad. Tavaly irgalmatlan sártengeren kellett menni a falu után, most ilyenről szó sincs. Az Eötvös Károly kilátó következik ahol hamar meglelem a kódot, és igen meredek fakidőléses úton óvatoskodom lefele. Megelőzöm a csajszit is közben. Megy még a kocogás is hébe-hóba azért. A Szentbékkálai-kőtenger gyönyörű rész, a túra sem hagyja ki. Ez után ismét visszaérkezek Mindszentkállára, ahol most már 74 km-nél járok. Gombalevest szolgálnak fel, nagyon jól esik. Ráadásul István nem kéri az adagját, így nyomban lecsapok a lehetőségre a repetázáshoz :)
Jól esik ejtőzni, de a Csobáncra már nem fogok feljutni lámpa nélkül. Azért megkocogom a hosszú szántóföldes részt, de meglepetésre hamar mögöttem terem a rózsaszín ruhás lány. Igen durva tempóban tolhatta ha még én is futottam és így is utolért. Előre is engedem, azt hittem már nem látom többet de nem így lett. Igen komoly emelkedők következnek a K- jelzésen. Viszont ez még messze nem a Csobánc, csak a beetetés. Előveszem a lámpát, de még nem kapcsolom be, pont letudtam ezt a részt e nélkül szerencsére. Végül a Csobánc legaljánál élesítem az eszközt, amikor már elég veszélyesen emelkedik az út sziklákon át. Végre felérvén látok egy sátrat, messziről szólok, ők még nem a pontőrök. Szegényeknek valószínűleg elég álmatlan éjszakájuk lesz, mert szerintem nem csak én hittem őket annak.
A pont közvetlen a várnál tanyázik, le is ülök kicsit relaxálni. Az időközben utolért Istvánnal indulunk tovább, de lefele még óvatosan tudok kocogni, így itt végleg lemaradt már. Utolérem a csajszit is meglepetésre, de a futókája rendben van, és csakhamar tovaszáll a Gyulakeszi utáni igen hosszú és unalmas szalagozáson. Az Eger-víznél a szervezők ácsoltak egy hidat, hatalmas köszönet érte, e nélkül lehetetlen lett volna átkelni száraz lábbal. Alig várom végre a Szent György-hegyi kulcsosháznál legyek, de előtte még van egy mászás. Odaérvén kánaán, de a kenyerekre már nem bírok ránézni sem sajnos, helyette ismét dinnyével csillapítom éhségemet. A bazaltorgonákhoz fölfele szerencse hogy van korlát, élek is a lehetőséggel. Megelőzök egy futó srácot, majd újra elkapom a csajszit is az igen meredek lefelén. Magamat is meglepve végig kocogok Hegymagas településig, majd a hosszú kerékpárúton már gyaloglásra váltok. A leányzó nem szívbajos, ezt is futja, és utolér. Innen viszont vége a macska-egér harcnak, együtt haladunk tovább. Bemutatkozunk, Szücs Helgát tisztelhetem benne. Ismerős név, és összerakjuk a mozaikot. Az egyik Vadrózsán éjszaka mentünk együtt egy darabig, akkor is már ledöbbentem milyen jól tud menni. Szigligeten a vár alatt van a frissítőpont, végre van szörp!! Hivatalosan viszont fel kell menni a tetejére, így mondom a pontőröknek hogy irányítsanak majd fel szépen mindenkit. Mivel tavaly is már lent volt a pont, szerintem felesleges innentől felvinni a várhoz az útvonalat. Helgát felkészítem az utolsó mászásra a Kamon-kőhöz. Tényleg igen durva emelkedő ez, de ügyesen haladunk megállás nélkül. A kódot meg is leljük, majd még mászunk egy picit, utána viszont örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek.
Visszaérünk Szigliget szélére, majd a maradék 3 km már végig aszfalton visz a célba. Hébe-hóba belekocogunk és így érkezünk meg végül vasárnap hajnal 2:05-kor a célba. Igen jól esik megpihenni, ráadásul bolognai spagettit is ehetünk a célban, illetve italválaszték is van bőven. A már bent ülő Harrer Tamással meséljük élményeinket közben. Botos István is beérkezik jó idővel, és hamarosan indulhattunk is haza. István Székesfehérvárnál lerak, innen vonatozok, de annyira elfáradtam hogy bealudtam, és a kelleténél tovább mentem, szerencsére nem sokkal. Otthon K.O-val győzött a kispárna pillanatok alatt.
Szombat: InvesztiTúra 50 (54 km - 2464 m szinttel) - 9:32 alatt.
Vasárnap: Aranybulla emléktúra 11 km - 29 m szinttel - 2:35 alatt.
InvesztiTúra 50
Immár harmadjára veszek részt ezen a paraméterek alapján nem könnyű megmérettetésen. Három fajta díjazás van, arany jelvény, ezüst, és bronz. Én fordítva működök, mert elsőre aranyat kértem, másodikra ezüstöt, na akkor irány előre a bronzért!
Viszonylag nem kellett hajnalban kelni hogy elrepítsen a mindenhol is megálló busz Visegrád királyi palotáig, ahonnan a rajt volt. Orsival lesz ma a menet, reggel 7:58-kor bele is vetjük magunkat a Pilis-visegrádi hegység bugyraiba. Egyből a Salamon-toronyba kapunk betekintést a K+ jelzésen. Átszelve a tornyot a K-rom jelzésen izzadunk igen intenzíven fölfele a Fellegvárhoz. Előtte utolérjük Kuti Gábort, akivel látásból ismertük egymást, de sokat még nem beszélgettünk. Tudtam hogy elég gyors, és a Kazinczy 200-ra is készül idén. Gábor csatlakozik hozzánk, és gyakorlatilag innentől a túrát hármasban csináljuk végig. Felérvén a Fellegvárhoz, a Cserey család pontőrködik, és kapunk máris csokit és gumicukrot. Nekem máris meg kellett állni, mert az új cipőt túl gyengén kötöttem meg. Mondtam a többieknek hogy egyszer kell bekötnöm, eltalálnom hogy jó, és onnantól soha többet nem kötöm ki :)
Az útvonal minimálisat változott előző két teljesítésemhez képest, de az a rész még odébb volt. A K-en a Kálvárián keresztül érünk le Visegrádra, ahonnan a Z- jelzésen folytatjuk utunkat hosszasan a Spartacus-ösvényen. Igen benőtte az utat a természet. Szerencsénkre még korán van, kirándulók sincsenek, így gond nélkül haladunk, persze a pazar kilátásoknál megállva, visszanézve a Börzsönyre. Pilisszentlászlóra érkezvén a pontőrünk nápolyival és almával kínál minket. Meglepetésre utolérjük Fridrich Laci, Rausz Peti, és Henézi Gabi hármasát, de úgy tűnik ők most kicsit lazára veszik a témát. A mi hármasunk tovarobog, de azért a Kis Rigó vendéglő előtt a közkutat eszméletlen módon megcsapoljuk. Jó hosszasan haladunk a P+-en, majd a P3-ön egészen Prédikálószéken. Erről az oldalról igen kényelmes a feljutás. Ezt támasztja alá hogy egyszer csak egy Pilisi Parkerdős gépjármű előz ki minket, rajta turisták(!!), akik szó szerint a kilátó lábához cipeltetik magukat, aztán még engem kértek meg hogy nyomjak róluk egy fotót... Hát no komment.. Amíg a kilátóban hancúroznak a gyerekek, a többiek meg igen büszkén pózolnak, addig a sofőr nagyban sörözik odalent. Ezen is lehűltünk. Megleljük szúróbélyegzőnket, majd ha már itt vagyunk természetesen fölmegyünk a kilátóba, ahonnan csodás panoráma mutatkozik. Jó negyed órát eszünk-iszunk-nézelődünk, majd tovább állunk.
Orsinak most jön a mumus, ő nagyon nem szereti a meredek lefeléket, Gábor viszont igen jó tempóval halad, próbálok a nyomában maradni, persze az első dolog a biztonság, mert igen durva ez a lefele. Jól meg is izzadok mire leérek a Szentfa-kápolnához, ahonnan pár száz méter után ismét frissítőpontot lelünk. A futó hármas már itt van, ők most nem kilátóztak. Nápolyit, és gumicukrot vehetünk, amennyit csak akarunk. A futó hármas érdekes irányban folytatja útját, mi a S- jelzésen haladunk tovább, ugyanis a Rám-szakadékot lezárták amerre régen vitt a túra, és most a jó 1,5 km-rel hosszabb Lukács-árkon kell felkapaszkodnunk amíg a Z- jelzés újra vissza nem ér a szakadék tetején. Ez után tovább kapaszkodunk fölfele immár a Z-ön a Szakó-hegy tetejére. Előtte viszont a Júlia-forrásnál olthatjuk szomjunkat, és egy jókora mosdást is rendezünk, mert nagyon felkúszott a hőmérő higanyszála már. A Szakó-hegyre felérvén megkönnyebbülök, innen végre jöhet egy hosszabb pihentetős rész egészen Pilismarót széléig. Kocogósra is vesszük a figurát. Aggodalomra mindössze az igen silány Z- jelzések adnak okot, de szerencsére ismertem ezt a részt, és megleltem a titkos beugrókat is, ahol bizony jelzések csak igen ritkán leledzettek.
Pilismarótra érve már tényleg nagyon forróság van. Kicsit több mint féltávnál vagyunk, de itt van a túra nagy frissítőpontja. A főszervező Roland, és családja tüsténkedik, nekünk egy feladatunk van, a székben ülve enni-inni. Van itt minden finomság. Lekváros, vajas kenyér, paradicsom, paprika, uborka, szőlőcukor, kétfajta szörp. Nem is sietünk mi sehova, töménytelenül eszünk-iszunk, van bőven, ugyanis a hosszú távon csak 17-en vettek részt, a Mátrai 50-es valószínű sok embert elvitt. Ki tudja mennyi idő után tovább indulunk, és hosszasan haladunk a Miklós-deák völgy aszfaltútján a P- jelzésen. Végre balkanyar, és ismét terep a lábunk alatt. A következő hegymászás lassan megkezdődik, és a Hirsch-orom 414 m-es csúcsát ostromoljuk. Az utolsó rész már szó szerint állva legelős, igen megörülünk a csúcsnak. Egyből le is vetjük magunkat a pihenőpadra kicsit feltöltődni. A Felső-Ecset-hegyi elágazás után nem sokkal megleljük a szúróbélyegzőt, és majdnem a célig immár a Z- jelzést követjük. Jó hosszú ez a rész az Enyedi-halála kereszten át. Nem restellünk belekocogni is ahol lehet. A P+ elágazásánál meredek lefele következik. Most Orsi áll előre, és jó tempóban kocogunk a Fári-kúti elágazásig. A többiek már nagyon várják a kutat, nekem még van innivalóm. Sajnos a Fári-kúthoz érvén csak pötyög a víz belőle, így kicsit csalódottan tovább állunk, de pár percre leülünk a padra felkészítvén magunkat az utolsó mászásra a Vaskapu-hegyre, föl a menedékházhoz. Meredeken szerpentinezik az út, a többiek igen jó tempóban gyalogolnak fölfele előttem. Végre felérünk, most nekem is nagy kő esik le a szívemről. A ház mögött Gethe Laci, és gyermeke pontőrködik. Snickers, illetve egy Mars csokit is kapunk ellátásként a végére. Innen kitett rész jön, a kocogást is csak igen óvatosban csináljuk már. Beérvén Esztergomba a Kis Duna sétányig kivisz jelzésünk, majd a lila mária út a követendő, de inkább a leírást olvasgatom. A végén a térképet is nézem, és egy jókora ívben kerülünk egyet, nem értem miért erre mutatta, máskor pikk-pakk a célban voltam, most pedig még mászhatunk föl egy csomó lépcsőn, és hátulról érkezünk be a célba. Sebaj, szintkülönbségből nem volt hiány a mai napra.
A cél a csodás Bazilika lábánál volt a parkban, ahol a másik főszervező Tamás várt minket kislányaival. Átveszem bronzjelvényemet, így már teljes a repertoár.
Vár ránk még jó 3 km gyaloglás a vasútig, de ez már lényegtelen. Köszönöm a szuper szervezést, az igen szuszogtató útvonalat, és a társaságot Orsinak és Gábornak!
Aranybulla emléktúra 11
Vasárnap kicsit kómásan keltem, még bennem volt az előző napi túra, de nem hagytam magam visszaaludni ahhoz képest sem, hogy kinézvén éppen ömlött az eső.
Gyorsan néztem egy radarképet és láttam hogy hamar elvonul, és jó kis túraidő várható ma is. Ez így is történt, mire a vonattal suhanok Székesfehérvár irányába, már a napsütésé a főszerep. Szerencsére nem késett a vonat, mert bizony várt rám az állomástól majd' 6 km gyaloglás a rajtba, ami Székesfehérvár teljesen külterületén az Aranybulla emlékműnél volt. Jól szét is aszalódtam a napon mire odaértem. Pont akkor érkezett meg egy helyi busz, amiről igen sok túrázó szállt le jó pár ismerőssel együtt. Nem baj, nekem jó volt ez így most.
Bejelentkezvén Imrénél, megkapom térképvázlatomat, és az utcaneveket. Szerencse hogy jó szemem van, és ki tudtam igazodni a miniatűr térképen úgy ahogy. Máris felmászok az emlékműhöz, és fotózok, olvasgatok. Ez után az Öreghegyi-bányatóhoz visz utunk, ahol a hattyúkon kívül feljebb érve igen szép panoráma mutatkozik. A Szent Donát-kápolna előtt utolérem Szászfai Gabiékat, majd fotózok mindenféle érdekességet közben. Az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templom előtt utolérem Róth Andrist, és Vági Petit. Jót dumcsizunk, és innentől együtt túrázzuk végig a távot. Közben betérünk a Halesz Betérőhöz ha már ez a neve. Egy korsó sör 490 Ft volt, szerencsére még vannak ilyen helyek. Jólesően elfogyasztva, tovább túrázunk a forróságban. A Krisztus Király-templomnál könnyen megválaszoljuk a kérdést, majd találkozunk Kovács Barbival, és innen már négyesben haladunk tovább. Egy temetőn szó szerint keresztbe vitt utunk, majd hamarosan megérkezünk Székesfehérvár belvárosába. Itt annyi fotótéma lenne hogy sosem érnék be, így most csak nézelődünk, és próbáljuk meglelni a térképen a helyes utat. Az Országalma feliratát kellett bevésnünk itinerünkbe, ez volt a következő feladat. Fehérvár belvárosa gyönyörű, mindig rácsodálkozok.
Végül még egy kérdésünk volt, a 69-es előre emlékműnél. Elég nehéz volt erre pontos választ adni, de a célban Imre mondta hogy ügyesen számoltam, jó a válasz.
Kis városi séta után a cél a Prohászka templomnál volt, ahol Imre várt minket, és megkaptuk igen szép díjazásunkat. Szerencsére innen már nagyon közel volt a vasút, és Andrással immár Pest felé vettük az irányt.
Mátra 115 (118 km - 6550 m szinttel) sikeresen teljesítve 25 óra 50 perc alatt.
Még magam is meglepődök amikor ezt leírom, hogy 14 x-es teljesítője lettem ennek az igen nehéz, ámde varázslatos szervezésű teljesítménytúrának.
A 90-es években kezdődött az egész. Akkor én még szó szerint gyerek voltam. Aztán 2009-től újjáéledt a túra, és én innentől az összes hivatalosan megszervezett rendezvényt sikerrel teljesítettem.
2024-et írunk, ha erőm és egészségem megengedi, ismét teljesítő lehetek. Varga Ági nagyon ügyesen elintézte a logisztikát, így 6:15-kor már Kisnánán voltunk a rajtban. Igen gyorsan sikerült átvenni a rajtcuccokat, és a depókat is ügyesen elhelyeztem, így volt idő kicsit traccsolni a többiekkel. Az odafele úton közel Kisnánához már láttuk hogy a hegyekről az útra mosta az eső a hordalékot, így sejtettük hogy nem lesz könnyű dolgunk, de azt azért nem gondoltam hogy ennyire megnehezíti ma a Mátra a dolgunkat.
7.00-kor tömegrajt veszi kezdetét. Ágival haladunk, az a terv hogy belekocogunk, de nem hajtjuk szét magunkat, csak pont annyira amennyi jól esik még. Ráadásul nekem van mit pótolni, mert a két évvel ezelőtti 19:07-es teljesítési időmnél szinte minimális időt töltöttem a frissítőpontokon, így idén a gasztronómiai részét is ki akartam élvezni a túrának. A S- jelzésen vesszük be a "Mátra bugyrait". Már az eleje igen nehéz, mert a hegyről lefolyó víz kisebb patakokká változtatta az útvonalat, így jobbra-balra ugrálunk. A S+-re fordulva sem lett egyszerűbb a dolgunk, ekkor már sejtettem hogy a mai nap nem egy átlagos lesz.. Felkapaszkodunk az Oroszlánvárra ahol Kovács Ádámék mini, ámde annál jobban eső frissítőpontja vár minket. Közben hozzánk csapódik egy srác, Bódog Miklós. Nem gondoltuk volna, de Miklós útitársunk lesz szinte a túra végéig. Kezdődik az igen sokszor járt gerincút, végig a K- jelzésen a Kékestetőig. Csak ott futunk ahol úgy érezzük jól esik, semmi keménykedés.. Szinte pöccre 6-os átlaggal érünk föl a csúcsra, ahol intenzív lakmározásba kezdünk a síházban elhelyezett frissítőponton. Nem sajnáljuk az időt, kell az energiapótlás. A S- jelzésen következik a híres Sombokor lejtője. Nagyon óvatosak vagyunk Ágival, egy rossz mozdulat, és máris megtörténhet a baj. Szerencsére gond nélkül leérünk, és süvítünk tovább a Mátra-nyereg irányába. A mai nap kerékpárverseny is zajlik a Mátrában, de szerencsére biztosítva volt nekünk az útvonal, és a bringásoknak még híre-hamva sem volt. A P- jelzésen nyomulunk immár Parádsasvár irányába. Ági tolja neki most igen erősen, Miklóssal csak úgy lobogunk utána. A túrának talán ez a legjobb szakasza, itt lehet bőven időt nyerni. Parádsasvárra érve Kirschner Viki és kisfia szolgál ki minden finomsággal, húú, van rostos Sió gyümölcslé. Meg is iszok két pohárral, és újratöltöm flakonjaimat kólával, és izóval. Közben elkezd esni az eső igen intenzíven.
Egyből a két évvel ezelőtti túrát vizionálom magam elé ahol ugyanitt kezdett el villámlással és dörgéssel együtt ömleni az eső. Ez a kettő szerencsére most nincs, de az eső nem akar alább hagyni. Ági előre megy, mi Miklóssal még rájárunk rendesen a frissítésre, ahol finomabbnál-finomabb dolgokból válogathattunk.
Következik a rémesen hosszú, igen meredek P+, Galyatetőre. A közepe fele utolérjük a csajokat, mert közben Ihász Vera és Makka Gabriella is igen szépen halad.
Galyatetőre érve kifújjuk magunkat, majd szerencsére az eső is szépen eláll. Meleg levest még nem tervezünk enni, majd a második érintésnél. Irány lefele Mátraalmásra! Ágival és Miklóssal haladok ismét lefele a P-on. Meseszép kilátás mutatkozik balra, a függöny kitárult, az esőnek már nyoma sincs.
A falu előtt borzalmasan saras részen kell valahogy átevickélni magunkat, nem volt könnyű. A faluba érve Enikő, és Mariann várt minket minden finomsággal. Már előre beharangoztam a többieknek a dinnyét, és lám igazam lett. Ági ismét hamarabb tovább indul, Miklóssal még a közkútnál is megmosdunk, ugyanis a Galyavár mászása nem lesz egy könnyű feladat. Megfontoltan mászom a csúcsot, jó pár sporit még így is elhagyok fölfele. Visszaérvén Galyatetőre ismét egyesül triumvirátusunk. Jól esik leülni kicsit a padra, Gász Kata finom húslevesét kanalazni. Közben még jönnek fölfele az első körösek, köztük Zoli is, akinek sok sikert kívántunk. A következő szakasz is jól pörgethető a K+-en, élünk is vele, futómozgást veszünk fel, és a Z4 elágazásig meg sem állunk.
Mátraházáig nem viccel ez a jelzés, egy spori később meg is jelzi hogy itt a Mátrában a négyzet jelzések igen gonoszak :) Jókora dagonyákon át haladunk, az egyik lefelén sikerül is egyet esni, de kivédtem, így csak a kezem lett saras, azt pedig a patakátkelésnél le is mostam. Az érdekes nevű Hatökör-uránál a szokásos Deli család pontőrködik, majd utána a megáradt patakon próbálunk átkelni, szerencsére sikerrel. Innentől türelemjáték veszi kezdetét Mátraházáig az igencsak emelkedős úton. Felérvén 45 km-nél járunk, 8:01 perc alatt. Nem érzem fáradtnak magamat, pont annyit teszek bele amennyi jól esik, és persze a frissítőpontokon való idő is beleszámolódik ebbe. Lajosházára lefele Ági megvadul és irgalmatlan tempóban toljuk. Felvesszük mi is a ritmust Miklóssal. Aztán amikor a kőgörgeteges rész elérkezik, inkább marad a megfontolt tempó, és a tocsogás a latyakban. Leérvén Lajosházára már megint frissítőpont, természetesen élünk vele. A menetrend a szokásos, Ági lelép, mi Miklóssal még kajálunk, aztán tempósabbra vesszük hogy utolérjük Ágit. Süvöltős Lajost, és ismerőseit kerülgetjük sok-sok ideje már.
Mátraszentimrére a Z4 jelzésen kell haladni, sokkal élvezetesebb mint régen a P+ volt. Megint elkezd szakadni az eső... Szerencsénkre éppen erdőben vagyunk, mondom is a többieknek hogy kicsit vegyünk is vissza a tempóból, mert itt kevésbé érezzük a zuhét a fák között. Jó hosszasan haladunk Mátraszentimréig, ami már 57 km-nél van. Ez lesz egyben a túra célja is később. Ide depóztattam két Poweradet, és a pulóveremet is. Osztok-szorzok, végül úgy döntök hogy felveszem a pulóvert, de egyelőre a derekamon utazik, aztán végül így is maradt a túra végéig, pedig azt hittem hajnalban szükségem lesz rá.
Zöldséges tésztát majszolhatok a főszakács úr Krisztián jóvoltából. Minden falatja vérré válik. Nem sajnáljuk a pihenést. Filózok egy zoknicserén is, de különösebb gond nincs azon kívül hogy tiszta sár, így egyelőre elvetem az ötletet. A Z- jelzésen haladunk tovább. A jelzést átfestették időközben, de a szalagozás a lefestett szürkén visz tovább, vagyis úgy mint eddig volt. Egy szuper jól haladható rész jönne Szorospatakig ha nem lenne elképesztő dagonya.. Nem hogy futni nem tudunk, a gyaloglás is idegtépő. Mennek a percek, és a fejjáték ezerrel. Végre elérünk egy műút elágazásához, ahol ismét frissítő, én az Oreo szeletre járok rá, húú de finom. 2 km műút következik. Nagy megváltás most ez. Gyakorlatilag végig futjuk egészen a P- jelzésig. Nem elég hogy irgalmatlanul emelkedik felfelé, még a dagonyával is meg kell küzdenünk.. Utolér minket Szűcs Lajos és Bihari Zsolt, velük is jó párszor találkoztunk már a nap folyamán. Egyszerre öten érkezünk meg az Ágasvári th-hoz. Nem is időzünk, lerakjuk a hátizsákot, és kiveszem nyomkövetőmet, így sétálok fel egészen az Ágasvár csúcsára, ahol Koppány vár minket, és lecsippantja a karperecünket. Pihenés gyanánt megcsodálom a csodás kilátást, majd igen óvatosan ereszkedünk vissza a turistaházhoz. Közben egész sokan jönnek fölfele, mindenkit üdvözlünk. Leérvén gyorsan előkapom az itineremet, és hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Basszus a Hidegkúti-th 76 km-nél van, én 72-nél hittem.. Ez azért gond, mert a fejlámpámat oda depóztattam, és vészesen közeledik az este. Megvárom Ágiékat, és közlöm nekik hogy nekem most igen erős tempót kell felvennem hogy odaérjek még lámpa nélkül.. Nagy szerencsémre Ági viszont megnyugtat hogy egy kis pótlámpa van nála. Akkor hát irány tovább hármasban még mindig. Az útvonal kicsit megváltozott, de a szalagok is informálnak, és én is bemagoltam itthon a változást. A Csörgő-patak átkeléstől féltem, de meglepően könnyen átkelünk rajta a sziklákon. Fallóskútra mászunk fölfele, közben utolér minket Scheidl Marci is. Felérvén a kis településre Bíró Lajosék a pontőrök, ismét el vagyunk kényeztetve minden jóval. A menetrend a szokásos, Ágit hamarosan utolérjük. Megkezdődik az este, a lámpák aktivizálva. Szalagozáson csetlünk-botlunk a borzasztó saras úton a végén pedig egy igen meredek lefelén csoda hogy egyikünk sem esett el. Ikonikusan egy temető mellett haladunk el, túl sokat nézek arrafele... :) Rövid ideig megváltó aszfalton haladunk, majd jön számomra a túra leges-legborzalmasabb része, a S- jelzésen föl a Hidegkúti-th-hoz.
Azt tudtam hogy biztosan saras lesz, de hogy ennyire?? Minél feljebb emelkedünk annál rosszabb a helyzet. Ez a rész rémálmomba se jöjjön elő ha lehet.. Igen kinyúlt állapotba érkezek meg a házhoz, ahol azonnal levetem magam a padra. A pontőrök meleg levest szervíroznak, minden kanálnál kezdek visszatérni a való világba. Találok egy félig megbontott Hellt, köszönöm a sporinak aki nem itta meg az egészet, bár nem tudom ki volt. Nem felejtem el felvenni depóscuccomat, amiben a fejlámpám is volt, ezen kívül pedig egy Hell éjszakára, és egy váltózokni, amit most bizony le is cserélek, mert tiszta víz mindenem kívülről-belülről. Mennyivel komfortosabb a száraz zokni, de csak idő kérdése meddig lesz az. Ági hamarosan indulna, én közlöm nekem még kell negyed óra, addig ha fizetnek sem megyek egy lépést sem tovább. Ő elindul, Miklós is az én elvemet követi, és még nagyban küzdünk a forró levessel, és a regenerációval. Végül kb tényleg negyed óra múlva folytatást rendelek el. Közben jópáran elmentek akik eddig mögöttünk voltak, de nem zavart egyáltalán. Lefele még szépen tudunk is meglepetésre kocogni egészen Nagyparlagig, majd onnan a Z4-en le a Zám-patakhoz. A Z3 kiágazásánál a szokásos menetrendet írom elő magamnak. Megállok, iszok egy hatalmas kortyot üdítőmből, majd fej lehajt, és indul a gyászmenet fel a Muzslára. A patak igen robosztus robajjal próbálja megnehezíteni dolgunkat, mi mint a táncosok, kettőt jobbra, kettőt balra.. Hamarosan utolérjük Őrsi Annát és Kotlár Lacit, akik szintén még Hidegkútnál előztek meg minket. Egy tempóban haladunk, teljesen jól mennek, én se mennék gyorsabban egyedül sem. A végén ahol igen meredekre vált az út, ott azért kielőzök, de pár perccel később Annáék is megérkeznek a Muzsla csúcsára. Ágit is csak itt érjük utol, ügyesen ment felfele végig.
Innen viszont sajnos a lába megadta magát, így innentől szinte már csak végig gyaloglunk. Nem számít, nem az időért jöttem, az már meg volt jópárszor. A sikeres teljesítés lebegett a szemünk előtt mindössze. Rém hosszan lejtünk a milliószor járt P- jelzésen egészen a Diós-patakig, ahol talán a leglelkesebb pontőrök vártak minket messziről kiabálva, és kerepelve. Természetesen Robi és családja, ismerősei vártak minket, mint minden évben. Ők ahol ott vannak ott garantált a jókedv. Andi most úton van, első 115-ösét abszolválta sikerrel. Robiék lesték minden kívánságunkat, és kaptam tőle Hellt is, mert tudta hogy szoktam vinni magammal estére. Micsoda memória, és micsoda jófejség :) Jó 20 perc múlva tovább haladunk a korom sötétben a Z- jelzésen. A többieknek mondom hogy sandítsunk néha balra, mert lehetne látni a Muzsláról lefele tartó fejlámpákat, de fura módon most egyet sem láttunk. Rendesen leamortizálódott a mezőny. Ismét a Zám-patakhoz kell lemenni, a többieket előre felkészítem a kis ösvényre, ami szó szerint alig járható a sártól. Leérvén a patakmederhez megküzdünk az átkeléssel, majd torony iránt másszuk meg a János-várát a S+-en. A többieknek ez új volt, én már ismertem. Felfele elléptem, de a tetején megvártam viharvert csapatunkat, Ágit és Miklóst. A S+ jelzés innentől nagyon hosszan követendő. Óriási dagonyák között érünk ki egy nagy rétre, ahol megmutatom nekik a következő megmászandó csúcsunkat a Havast. De nem úgy van az kérem szépen, előtte le kell ereszkedni a Kénes-forráshoz. Itt Gábor vár egy nagyon komoly motorral minket, amiben elhelyezte a frissítőket. Érdekes látvány, de tök jó. Ez után egyből jön egy patakátkelés. Szinte lehetetlen átkelni, nem is sikerül egyikünknek sem normálisan, de már csak legyintünk rá.. Ez után egyből szó szerint torony iránt kellett felmászni. Szerencsére egy kötél is ki volt helyezve, de így is úgy éreztem mint aki az Everest utolsó méterein akar összeesni. Persze hiába másztunk föl, jött a torony iránt lefele. Megállok, ezt hooogy? Éreztem hogy lehetetlen lesz lemenni esés nélkül, ez be is következett. Jó pár magyaros elszólás után végre megkezdődött a Havas mászása. Kicsit ellépek a többiektől. Azt mantrázom hogy türelem, türelem... Sosem fog eljönni a csúcs, de egyszer úgyis ott fogok állni a tetején. Még egy kanyar, meg még egy.. Ne idegeskedj, nyugi.. És lám, türelem Havast terem. A mátrai futók meglepetésre a pontőrök, Nándi, Gábor, és Adrián. Megörülök nekik, jól esik a társaságuk. Hamarosan megjönnek a többiek is. Azt hittem jobban el lesznek csigázva, de egész jó bőrben vannak :) Még itt a hegycsúcson is van frissítő, na ez a nem semmi.. Innen tényleg nagyon lassan tudunk haladni. Ágit sajnálom, de tudom hogy mekkorát küzd most élete legnehezebb túráján. Immár kivilágosodott, a fejlámpa lekerül, és megérkezünk Fajzatpusztára, ahol András és csapata várják a meggyötört vándorokat. Még hot-dogot (!) is lehetne enni, de én most kicsit befordult állapotba vagyok, és még egyszer megejtek egy zoknicserét. A Hellt is megbontom, és bizonytalan időt engedélyezek magamnak. Ági persze hamarosan tovább, most Miklós is vele tart. Én még nézek ki a hülye fejemből és próbálok előre gondolkodni, de olyan messzinek tűnik még a cél :( Jó 10 perc után a többiek után megyek, most valahogy jól esik az egyedül haladás. A Káva is egy olyan hegy ahol türelmesnek kell lenni, mert csak emelkedik folyamatosan, a világ végezetéig. A tetején érem utol a többieket. Itt is pontőr vár, és a frissítők mellé akár hangyákat is lehet vételezni, de ezt most kihagyom :) Az útvonal emlékeztet minket hogy már rég találkoztunk dagonyával és pocsolyákkal. No már itt az ideje! Beletörődünk sorsunkba, és ezt mantrázom magamba, jobb láb, bal láb.. Végül felérünk a 814 m magas Tót-hegyes tetejére, ahol a szokásos jó kis pontőrcsapat van. Lerogyok a kempingszékbe, és elnyamnyogok egy palacsintát. Mert itt bizony minden évben ez van, akármilyen hihetetlen! Sajnos csak egyet bírtam megenni, de jelen beszámoló írásakor kb minimum 5 lecsúszna. Miklós ellép tőlünk, azt mondja már nem bír megállni, mert annyira fáj a lába. Ágival ketten küzdjük tovább magunkat.
Hosszú oda-vissza rész következik a Világos-hegyig. Sokan jönnek már visszafele a csúcs mászása után, jól esik látni a többieket. Mi is nagy nehezen megostromoljuk a hegycsúcsot, ahol a szokásos pontőrünk sok-sok éve Lőw Andris, és kisfia. Andrisnak panaszkodok kicsit hogy nem túl jó a gyomrom. Van erre megoldás, megbont egy kecskesajtot(!) hogy majszoljam el úgy ahogy van. Lám, tényleg jobb lett utána. Elképesztő mik leledzenek itt a hegyen.
Lefele már nagyon nehezen haladunk, sokan meg is előznek minket, de ez most egyáltalán nem érdekel, innen már tudjuk hogy a teljesítés sikeres lesz. Mi is üdvözöljük még a hegy irányába tartó sporikat, majd az oda-vissza végén a Z+-en haladunk a mesés fenyveseken keresztül a Keresztesi-nyeregig. Áginak mondtam hogy itt mindig szoktak lenni óriási hangyabolyok, idén sem volt ez másképp. Az egyiket Havasnak, a másikat Muzslának neveztem el :) Leérvén a nyeregbe egy feladatunk van csak, a Z- jelzésen Bagolyirtásra felmászva leereszkedjünk célunkhoz, a Mátraszentimrei iskolához. Végül vasárnap reggel 8:50-kor beérkezünk.
Nagy kő esik le a szívemről. Apropó kő. Már megyek is válogatni mert "kő ez nekem". Ez után vadgulyást kapok, ismét Krisztián szakács úr jóvoltából. Elképesztően finom. Nem sokat maradunk, mert Ági ismerőse megérkezett, és már robogunk is hazafele hogy minél többet lehessen pihenni.
Összegzésül nagyon nehéz volt ez a Mátra 115, a figyelem egy pillanatig nem lankadhatott. Annak nagyon örülök hogy Ági is sikeresen vette a legnehezebb túráját, annak pedig külön hogy nekem immár a 14. teljesítésem is sikeres lett.
Ez egy piros betűs nap, ilyen kedvességgel, ennyi ellátással egyetlen egy túrán nem lehet találkozni, szóval ahogy az elején is írtam amíg erőm és egészségem megengedi, próbálok minden évben itt lenni köztetek!
Egy kellemes emlék a Nosztra túráról, mert nem csak Kinizsi volt hétvégén.
A nevezéskor letöltött track-et nem olvasta a telóm, sebaj, nem olyan okos, legalább hasonlítunk egymásra, de készítettem az alapján egy track-et tuhu-n. A túra nem feltétlenül követte ezt a track-et, de jól volt szalagozva az út. A vége felé a Nagy-Galla után még várt rám a Zuvári-hegy a track szerint, akkorra már fáradtam. A Nagy-Galla után két túratársat értem be, illetve csak láttam őket haladni valamivel előttem, jó tempóban mentek, lassan fogyott a távolság köztünk, de közben figyeltem balra, mert a Misa-réti-patak keresztezés után jön a Zuvári emelkedő. Már gyanús volt, hogy túlmentem a leágazáson, megnéztem a track-et, és hát igen, már jócskán elhagytam a Zuvári emelkedőt. A túratársak éppen eltűntek a szemem elől, kanyarodott az út, messze is voltak, hogy utánuk kiabáljak, hát visszafordultam. Hamarosan meg is lett a leágazás, valahogy elmentem mellette. Nekiveselkedtem. De az fura volt, hogy nem volt szalaggal erősítve az elágazás, ezen a túrán ugyanis el voltunk kényeztetve, annyira jól követhetően jeleztek minden kanyart a szervezők, de pont itt nem tettek ki szalagot. Már egy ideje kapaszkodok, de csak ezen jár az eszem, elfogytak a szalagok, vagy mi van?! Úgyis innom kell, ekkor elő a térképet, mert azt is kaptunk, nem csak track-et. És lám, az előttem haladó két túratárs tudta jól, gondolom, nézték a térképet is :)), nem megy fel a túra a Zuvári-hegyre. De jólesett :)) Akkor vissza a Misa-réti-patak völgyébe, harmadszor a kereszteződéshez, hogy jól megjegyezzem a következő alkalomra. A Sukola-kereszt elágazásnál értem utol a túratársakat, de a Csák-hegy után ismét lemaradtam. A célba a zivatar előtt beértem, már a levest kanalaztam, mikor eleredt. Ha megküzdök a Zuvári-heggyel, nem értek be a zivatar előtt. Szuper túra volt, ez csak egy a rengeteg szép emlékből, amivel gazdagabb lettem, köszönöm!
Kinizsi Százas - 100 km - 3155 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 52 perc alatt.
Immár a tizedik Kinizsi is sikeres lett, így egy kis statisztikával kezdem a beszámolócskát.
Eddigi Kinizsis időeredmények:
2007: 13:34
2008: 12:14
2009: 17:22
2010: 15:50
2011: 14:33
2013: 15:55
2014: 15:00
2016: 14:50
2019: 21:13
2024: 15:52
7:30-as indulást tűztem ki idén, és ebben az intervallumban is kaptam helyet a nevezéskor. Végül 7:33-kor indultunk Halmi Ritával, aki tavaly a borzasztó nagy vihar ellenére megcsinálta a Kazinczy 200-at is. Az eleje könnyen ment, hamar felértünk a Nagy-Kevélyre, ahol nem tudom miért, de folyamatosan ellenőrzőpontot kerestem. Hiába, már látszik hogy jó rég voltam utoljára Kinizsin. Leérvén a Kevély-nyeregbe, az igen sáros K-en óvatoskodunk lefele a Csobánkai-műút irányába. Rita mondja hogy a műútnál lehetséges az ellenőrzőpont, de a sok depós autón kívül nem leltünk semmit. Nosza gyorsan előkaptam itineremet, és láttam hogy a Kevély csak feltételes ellenőrzőpontként volt megjelölve. Azért megkérdeztem egy-két embert, és örömmel nyugtáztam hogy tényleg nem volt pont. Egy nagy hátizsákos, szandálban induló srác jön velünk, ha kocogásra váltunk ő is így tesz, de közben be sem nevezett, a vízvételi lehetőségekről érdeklődik, és folyamatosan mintha stresszben lenne. Kicsit zavaró a dolog, de elvagyunk a szituval, kíváncsiak vagyunk meddig bírja velünk. A Hosszú-hegyi tisztásra érve szerencsére egyáltalán nincs sor, pillanatok alatt tudunk pecsételni. Megállok kicsit enni-inni, Rita addig tovakocog, a következő kilométert igen tempósan kellett abszolválnom mire utolértem.
Közben minket is utolér Gyebnár Csaba, akit eddig nem ismertem, de ő engem igen, a beszámolók és a túrák alapján. Velünk marad, és amíg mi jókat dumcsizgatunk Ritával, addig ő nyugisan jön mögöttünk. Természetesen a Szántói-nyereg előtt mindenki marad a széles úton, mi viszont szabályosan bemegyünk a Z-ön, és üdvözlöm két útvonalkövető ismerősömet, Zolit és Lajost, na és a minket közben megelőző Hegedüs Csabit.
A nyereg előtt lehet venni hideg limonádét, élünk is a lehetőséggel, nagyon jól esik elhörpinteni. A szandálos koma itt is marad, mi angolosan távozunk Ritával és Csabával.
A Trézsi-kút előtt Rakk Gyula fotóz minket, majd a hűs forrásból megtöltöm flakonomat, és egy fejmosást is abszolválok, mert már igen meleg a hőfok, bár még erdőben vagyunk. Szép tempóval haladunk a Pilis szerpentinjein át a Pilis-nyeregig. Itt csak pecsételünk, majd pár szót váltok az itt utolért Rudival és Mónival, aztán irány tovább. A Kétágú-hegy után már jóval kevesebb emberrel találkozunk, futókat, és gyorsabb gyalogosokat előzgetünk. Kesztölc előtt a levendulásnál kitelepült egy önkéntes egyesület hogy finom szörpükből ingyen kínáljanak minket. Nagyon jól esett, köszönjük utólag is. Azt pedig külön hogy a faluba beérve egy helyi lakó kitelepített egy vizeshordót, hogy a szomjas vándorok újból erőt meríthessenek a serkentő nedűből. Élek is a lehetőséggel természetesen.
Kesztölcön átkocogunk, majd Rita után loholunk tempósan egészen Dorogig, ahol 36 km-hez kerek 5 óra alatt érkezünk eddig. Tyűha, ez igen jó tempó.
Sajnos Rita egészségügyi okok miatt ki kellett hogy álljon, de más gondja egyáltalán nem volt, ha nincs probléma, simán meg tudta volna csinálni, ahogy tavaly is.
Azért előtte betámadjuk a boltot, 13 óráig volt nyitva, nem sokon múlott hogy szerencsénk legyen. Rendesen feltankolunk, majd kiülünk a placcra, és jó 20 percen át csemegézünk, eszünk-iszunk. Rita odaadja a sapkáját, nagy köszönet érte, a Mátra 115-ön Kinizsi teljesítőként kerül majd vissza gazdájához :)
Könnyes búcsú, majd Csabával indulunk neki a Nagy-Getének. Mondtam neki hogy innentől a féket keményen be kell húzni, mert Mogyorósbányáig most jön a legnehezebb etap. Azért így is jó tempóval gyaloglunk föl a Getére, ahol pecsétet kapunk. Lefele óvatosan kocogunk, nehogy baleset legyen az igen meredek úton. Utolérjük Juliannát, aki kicsit jön velünk, és váltunk pár mondatot. A K+-re éve már a fülemen veszem a levegőt olyan meleg van. A Hegyes-kőig végig gyaloglunk, csak a teteje után váltunk át óvatos kocogásra. Leérvén a műútra már nagyon vártam Mogyorósbányát, de előtte meg kellett mászni a Tokodi pincék feletti Kősziklát.
Valamiért ez most nagyon nem esett jól, osztottam-szoroztam és rájöttem hogy Mogyorósbányán kell egy nagyobb pihi. Leérvén a faluba azonnal a közkút alá vetjük magunkat, majd megérkezünk az EP-re. Időt nem is néztem, lesz pár fontosabb dolgom úgy éreztem. Pecsételés után veszek egy jó hideg citromos sört, majd zoknicsere következik, mert az egyik már igen megadta magát. Előveszem a hazai szendvicset, azt is elnyamnyogom. Közben Somogyi Tibivel dumcsizgatok, aki szintén még itt tanyázott. Csabának nem látszott hogy gondja lenne. (jó, én is próbáltam így tenni) :) Itt is vagy jó 20 perc után megyünk tovább. Hú banyek, mint ha ólomból lenne a lábam. Kellett egy jó negyed óra mire azt éreztem hogy ismét bemelegedtem, és a közérzetem is jobb lett valamennyivel. Az Öreg-kőre fölfele egyszer csak megdörren az ég, és pillanatok alatt sötét lesz Mogyorósbánya, és a Gete környékén. Szerencse hogy időben távoztunk onnan, így az esőt is megúsztuk, mert más irányba ment végül. Fent a kőnél Mészáros János úr és csapata van a feltételes ellenőrzőpontnál. Pár szót váltunk, és alma is van náluk, a kalóriabevitel pedig fontos, főleg egy ilyen minimális ellátottságú túrán. Péliföldszentkeresztnél eldöntöttem hogy eszem majd a Bika-völgynél egy hot-dogot is, de amikor odaértünk és megláttam az árát, rögtön visszakoztam. Viszont azért vettem egy sportitalt, ami olyan szinten jéghideg volt hogy szó szerint a jégkocka is benne volt. Ez persze igen jól esett a nagy melegben, csak iszonyú lassan tudtam meginni, mert a hideg minden kortynál felment az agyvizembe, és igen erősen fájt. Nem baj, hadd menjen az idő, nincsen semmi terv, amúgy sem. Pusztamarótra érve már tényleg sokáig senki sincs a környéken, hébe-hóba érünk utol csak egy-két embert Bányahegyig, köztük jó ismerősömet Istvánt, akit Zsigáék várnak fent a ponton.
Bányahegyre érvén finom teát kapunk, majd vizet vételezünk a folytatáshoz. Csaba elképesztően fitt, ahhoz képest hogy még nem is olyan sok túra van a lábában nagyon durván nyomja. Ha kocogásra váltunk szó nélkül jön, sőt van amikor ő megy elől, én meg lihegek utána éppen.
A Vértestolnai műúthoz szinte végig kocogunk, nagyon kellemes és haladós a terep. Ott viszont megállít minket az ide ideiglenesen kitelepült Varga István és kislánya. Csak úgy kijöttek ide, hoztak otthonról hozott cseresznyét, almát, nápolyit, és vizet nekünk, vándoroknak. Iszonyú jól esett ez a gesztus, István hatalmas köszönet érte! Kereken 20:00 van, Csabával megpróbálunk elérni lámpa nélkül Koldusszállásra. Mondom neki hogy a következő etapon rengeteg pocsolya és sár lesz, attól függetlenül hogy semmi eső nem esett itt még. Ez így is van, nem győzzük kerülgetni a tócsákat, nagyon örülök hogy itt még lámpa nélkül tudunk haladni.
A tempót is magasabb hőfokra kapcsoljuk, és 20:53-kor megérkezünk Koldusszállásra, lámpa nélkül, juhúú. Számoltam arra hogy itt finom levest fogunk kortyolgatni, de mondták hogy még sajnos nincsen kész. Kicsit átcsapok negatívba, és akkor egy a fene megiszom az energiaitalomat. A lámpát elővesszük, de a széles úton immár a S- jelzésen egy darabig gond nélkül haladunk lámpa nélkül, ismerem jól az utat sok túráról. Viszont fura villódzásokra leszünk figyelmesek hátunk mögött, és amikor a hosszan emelkedő úton balra fordulunk, egyszer csak meglátjuk hogy Tatabánya felől folyamatosan villámlik, és a szélirány és felénk tart. Néznék egy időképet de nincs térerő. A lámpát beaktivizáljuk, a vihar pedig piszok gyorsan közeleg. Óriási szerencsénk volt, mert gyakorlatilag jobbra mellettünk alig 2 km-re elsüvített, hatalmas villámlásokkal. Szó szerint csak néhány cseppet kaptunk belőle, de mivel tudtam hogy mi is arról jöttünk amerre ment a vihar, ezért mélyen együtt éreztem a többi sporival akik mögöttünk jöttek valahol. Rémesen hosszú ez a S- jelzés mindig.. A hosszú egyenesben egy jó ideig gyaloglunk, aztán Csabát elkapja a gépszíj és elkezdünk futni. Ez már nekem is túl gyors, maradok a saját tempómnál, de azért a templomrom előtt kifutom a felfelét, így utolérem őt is, na meg jó pár futó sporit is. Nem tökölünk sokat, pecsét, aztán nyomás tovább. Néhány kidőlt fára kell fokozottan figyelni, na meg a Baji kálvária igen sziklás lefeléjén kell óvatoskodni. Végre leérünk Baj település szélére. Lefele kocogva Fiala Petit érjük utol, majd kicsit dumcsizunk. Leérvén a Baji műútra balról már megint vihar jön igen intenzíven.. Csabával próbálunk bele-belekocogni. Én is vérszemet kaptam, mert közben látom hogy 16 óra alatt is beérhetek. A vasút után mindössze 1,5 km lett volna a célig, amikor egyszer csak kiszakadt a felhőzsák, és nagy erejű manna öntöz meg minket odafentről. Most már tényleg erősen futunk, és még a cél előtt is megelőzünk 3 futót. Szétázva, de boldogan érkezünk meg 23:25-kor a célba. Megkapom 10x-es teljesítésre az extra pólót is. Csabának gratulálok, nem semmi teljesítményt rakott le, azt hiszem találkozunk még jópár 100-ason ha így halad.
Elvonulunk kajálni, végre igen gazdagon mérik a gulyást. Közben nagy robaj csapja meg a fülemet, gyorsan kinézek, és extrém módon ömlik az eső, hú de jó hogy ezt már pont megúsztuk. Az időközben beérkezett Lévai Viktor felajánlja hogy elvisz Pestig, így nem kell megvárnom az első vonatot. Mire kiérünk a verdához, az eső is elmúlik, csak átfázva igen remegek a kocsiig. Nagy köszönet Viktor a hazaútért, így már kicsivel hajnal 1 óra után otthon is voltam.
Így telt ez a tizedik Kinizsi, köszönöm hogy elolvastátok :)
Rakovnická Stovka (R100) - 107 km - 2400 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 36 perc alatt.
Nagyon húzós volt százas ügyileg ez a hét, bíztam benne ezt is sikerrel fogom venni, és akkor végül 310 km kerül bele a virgácsokba.
Ezt a túrát jövőre mindenkinek ajánlom! Aki még csak most ismerkedik a százasok világával, annak is, mert a paraméterek alapján nincsenek benne komolyabb technikás részek, ámde látnivalóból sincsen hiány egyáltalán.
Becsületkasszás a nevezés (én 200 koronát tettem be), cserébe viszont olyan ellátás van hogy elképesztő, pozitív értelemben.
Pénteken kora délután indulunk neki kocsival ketten, Lipniczky Attilával. Igen hosszú út vár ránk, jó 6 órán keresztül, de mivel már nem mostanság találkoztunk, van miről beszélni bőven. Este 20 óra körül meg is érkezünk, Rakovník településre. Első utunk a Restaurace Séba étterembe vezetett, ahol egyből be is regisztráltunk, és megkaptuk egyszerű, de igen informatív itinerünket, és természetesen bedobtuk az üvegbe a 200 koronát.
Lutring Márk is hamar észrevett minket, ő már itt volt, vonattal jött. Attila el is ment pihenni, mi Márkkal néhány igen finom "pivo" kíséretében meghallgattuk Jirka előadását. Közben jó pár ismerősömmel is összefutottam, mindig megörülünk egymásnak!
Szombat reggeli 5 órás kelést követően kisétálunk pár száz métert a központba, mert a tényleges start ott lesz a főtéren. Az időjárás igen szomorkás, el is kezd hamar esni az eső.. A főszervezői eligazítás után végül 6:10-kor nekilódulunk a megmérettetésnek. Márknak és Attilának sok szerencsét kívánok, én futva indulok most neki. Hosszasan haladunk a városban a flaszteron, majd jó 2 km után elhagyjuk a települést, és a S- jelzés kísér utamon. Nem akarom kinyírni magamat az erős hét miatt, így ahogy egy kisebb emelkedő is jön, egyből gyaloglásra váltok. Martin Zbruz, és egy másik látásból ismerősöm haladnak előttem, ők is hasonló elven vannak mint én. 6 km után kiérünk egy szántóföldre, és fura zene csapja meg a fülemet. Biztos hogy az ellenőrzőpontról jön, mert a Senecká hora kilátója már csak 2 km. A kilátó alatt banánokat, és kólát osztogattak, az igazolás a kilátó tetejében volt.
Na de ahogy följebb mentem a lépcsőkön, egyre hangosabban bömbölt a zene. Mit látnak szemeim? A legtetején fent volt egy DJ teljes cuccal, és nyomatta a friss slágereket, egy trombitás meg tolta mellette ezerrel ritmusra :) Nagyon komoly volt, igen jó kedvvel vetem magam bele utána a kilátó alján a frissítésbe. Pár percig még elkísér a zene, majd egyedül maradok, de előttem-mögöttem valakik mindig vannak tisztes távolságban.
Senec, majd Zdáry település után Malinová következik. Eszembe is jut a csinos cseh futónő, akinek szintén ez a neve. Az eső igazából nem szakad, csak daraszerűen esik, de azt kitartóan, és folyamatosan. Elég zavaró, és a terep is kezd igen sáros lenni néhol. Gondolataimban révedve érkezek Krakovec településre, ahol egy csodás várnál vár a túra következő frissítőpontja 19,5 km-nél. Itt aztán van minden, banán, narancsok, sós, édes, többfajta kenyér, kofoláktól kezdve a rumig minden, kinek mit bír a szervezete :)
El is időzök itt kicsit, közben Klárával beszélgetek kicsit angolul, aki most a 40-es távon indult, ami 46 km, és végül 4:13 alatt futotta le abszolút másodikként. Ez a táv innen fog indulni, de én még korábban vagyok, így csak tovább haladván 100-asok futkorásznak előttem. A következő 5 km viszont igen izgalmasan telt. A P- majd S- jelzéseken végig egy patakmeder mellett kellett haladni, de bizony sokszor keresztezte a patakot a jelzés. Egy jó darabig akrobatikus mozdulatokkal de megúsztam a beázást, a vége fele viszont lehetetlen volt átkelni beázás nélkül, így sanyarú arccal gyalogoltam bele többször is a patakba. Nem örültem neki, bár van váltózoknim, de még nem veszem fel. A 40-es futók nem tökölnek, toronyiránt gondolkozás nélkül át trappolnak a patakon. Végre elhagyom a medret, saját jelzések vezetnek föl a Dudáková jáma nevű elágazásba, ahol megint ledöbbentem, ugyanis egy skót dudás emberke áll az erdő közepén, és nagyban játszik különböző nótákat. A többi futó előttem videózza is nagyban. A muzsika közben beragasztom igazoló matricámat is, majd továbbra is szuper kedvvel futkorászok. Az út visszaér a patakmederbe, de itt végre már nincsenek komolyabb átkelések, így könnyen érkezek meg 4 óra 08 perc alatt 33 km-hez. Ajjaj, ez 8-as átlag, pedig próbáltam visszafogott lenni.
Itt már egy nagyobb frissítőpont várt, 40-es, és 60-as távosok is érkeztek, majd másik irányban távoztak is. Már-már zavarba ejtően sok minden volt a ponton, egy jó 10 perc után tovább is álltam. A többi futó még frissítgetett, most közelben s távolban senki. Átkelvén a Berounka folyó hídján a P- jelzésen emelkedek Zvíkovec településen át. Chlum faluba érve éppen a helyi tűzoltó fesztivál van, nagyban rotyog a bogrács, és igen jókedvűek az urak-hölgyek.
Az én feladatom megtalálni a P-háromszöget, és kimenni a Na Plazu gyönyörű kilátópontjára, és matricát ragasztani az itinerre. Visszatérvén a P-ba, végig futva érkezek a 42 km-nél levő panzióhoz. Olaf csippantja le a QR-kódot az itineremen. Az ellátás egy hatalmas gulyás, és egy korsó kofola (vagy ki amit kér). Még egyszer írom, becsületkasszás nevezési díjért!!
5 óra 25 perc alatt értem mindössze ide eddig a rajttól. A leves igen meleg volt, kicsit el is időztem itt. Jól lakva, és töretlen lelkesedéssel vetem bele magamat az erdőbe immár a Z-ön. Elég sok kidőlt fa volt, és az út is erősen emelkedett, így óvatosabbra vettem a figurát, a gulyásleves miatt..
4 km után viszont ismét tudtam futni, és egy szántóföldes részen gyönyörködtem a pazar kilátásban. Az idő továbbra is szomorkás volt, most hol rákezdett, hol abbahagyta az eső. Egy borzalmas sáros úton csúszok le a mélybe, majd emelkedek föl a Svaty vojtech erdei kápolnához, ahol ismét frissítőpont van, kerek 50 km-nél.
Kenyerek, sajt, szalámi, banán, sós-édes, kofola, kóla, üdítők, sör. Biztos kihagytam még legalább három dolgot. :) Trebnuska település után 14 km hosszan a K- jelzés volt a követendő, végig egy patakmeder közelében, de aszfaltos, vagy széles szekérúton nagyrészt. Nagyon tetszett nekem ez a rész. Gyönyörű hétvégi nyaralók, kettő erdei malom, kemping, tavacskák, és a végefele egy vízesés, ami után nem is volt olyan könnyű átkelni a sziklákon.
Skryje településre érkezek 64 km-hez. A pont a Restaurace Trilobit-nál van, ahol ismét gulyásleves az ellátás, és mindenféle egyéb finomság.
Hihetetlen mennyire szuper ez a túra eddig! Itt viszont zoknit cserélek, mert érzem hogy valamelyik lábujjamnál hólyag gyanús dolog keletkezett, valószínű még a patakátkelés miatt az eleje fele. Az eső elállt, pillanatok alatt a napé lett a főszerep, én pedig épp egy mezőn perzselődök meg, és harcolok a bogarakkal. 60 km-es résztávosokat érek utol, az ő útvonaluk most épp a miénkkel együtt halad. P- jelzésen érkezek 70 km-hez egy erdei elágazáshoz, ahol ismét frissítőpont :) Nagyrészt a rövidebb távosok kifosztották, de akad itt még sok finomság bőőőőőven! Én viszont éreztem hogy elkezdtem kidörzsölődni, így kisebb dzsungelharcot vívva vetem be magam a mélybe hogy bekrémezhessem magamat, és később igen kényelmes is lett a haladás. Hamarosan elválik a 60-as táv, körülöttem sehol senki. Magam mögött esőfelhők gyülekeznek, és mire felkapaszkodok a Nezabudické Skály kilátópontjára rákezd a zápor, de mindössze 15 perc után el is távozott, és innentől kb délután 15 órától szuper időben túrázhattam tovább, immár végleg esőmentesen.
Persze pont most kell áthaladni egy benőtt réten, így a cipőm ismét beázott. Kiérvén az aszfaltra, ezen haladok tovább a 77 km-nél levő Velká Buková gyönyörű kilátójához. Bevallom felmenni most nem volt kedvem, helyette inkább a ponton már megint eszem-iszom, mert persze itt is volt ellátás.
Szép lassan begyűjtök pár futót menet közben. Egy kellemes úton kocogok le a mélybe Roztoky településre. Nagyon kellett figyeljek, mert egy híd mellett ki lett helyezve egy titkos ellenőrzőpont, ennek kihagyása időbüntetést is okozhatott volna. Állítólag azért lett kihelyezve, mert mellette a S- jelzésen a gyaloghídon életveszélyes átkelni, és a térkép toronyiránt mutatott át az igen megáradt patakon. Na nee, elsőre nem tűnt vészesnek a híd, de amikor mégis bevállaltam az "életveszélyt", rájöttem hogy nincs itt semmi, lehet szívatás volt az egész..
Alig 200 m múlva a vyhlídka Paraplícko kilátópontjára emelkedtem, hogy beragasszam matricámat. A többi futó ment is tovább, én azért kigyönyörködtem magamat ha már ilyen messzire eljöttem. Jó kis erdei úton kocogok tovább, megcsodálom viszonylag közelről a gyönyörű Krivoklát várát. A település szélén kanyarogva ismét erdőben vagyok. Egy igen szép gerincúton visz utam, pazar kilátásokkal tarkítva, például a Berounka folyóra.
Písky ici-pici falu, a buszmegállónál kell matricát ragasztanom, 85 km-nél járok. Innen hosszabb szántóföldes rész jön a S-n, szerencsére a nap ereje már kevésbé éget. Ismét megelőzök két futót, akiket sokáig láttam még 30 km környékén. Mecná, rozcestí S- Z- elágazásba érkezve látok megint egy matricás pontot, de fura mert az itiner sem jelzi, és hely sincsen neki az igazolások között. Azért a biztonság kedvéért lekapok egyet, és az itiner aljára ragasztom.
Egy kisebb kimászást követően szó szerint úttalan úton megyek jó 1 km-t a kukoricaföld szélén. Szerencse hogy előttem már kitaposták az embermagasságú növényzetet. Szerencsére a saját jelzések szépen vezettek utamon.
A túra utolsó frissítőpontja a 95 km-nél található Pustovety falu sörözőjénél volt, kint a kert helyiségben. Itt is kapok szuper jó levest, snackeket, és üdítőt.
Öt csillag all inclusive! Még 12 km vár rám. Egy futó sráccal indulunk tovább, aki közli angolul hogy nem hozott lámpát, így motiválja magát. Mondtam neki hogy komám akkor kapd össze magad, mert közel jár az est.. Megállok technikai szünetre, a srác tolja tovább, én is a közelében mozgok, a kisebb emelkedőket is kocogjuk. Csak nem vérszemet kaptam én is? Bár nekem van lámpám, de milyen királyság lenne ha nem kellene használni. Na szép, már megint versenyzek..
Kissé egyhangú úton kanyargok össze-vissza, a saját jelzések szuperül vezetnek. Kerek 100 km-nél vár az utolsó matricás pont, ez is megvan.
Előveszem a lámpát, de eszem ágában sincs bekapcsolni, csak feltettem a fejemre, pedig igen félhomály van már. A legvégén egy patakmederben kb tényleg semmit nem látok már. Magas léptekkel haladok, de lehet nincs is előttem semmi :) Végül 104 km-nél kiérek a Papírna elágazáshoz immár végleg aszfaltra. Meg lett lámpa nélkül, juhúú! Jutalmul végig is kocogom a maradék 3 km-t a célig, és előtte el is kapom a lámpa nélküli srácot. Kölcsönösen gratulálunk egymásnak, majd beérvén a célba a Restaurace Séba étterembe ahol előző nap is voltunk, Olaf olvassa be az itineremen a QR-kódot, és hatalmas megkönnyebbüléssel ülök le a padra azonnal kikérve egy cseh remek sört. Még egy órát itt vagyok, tapsolok a beérkezőknek, majd elsétálok, és a tornateremben térek nyugovóra.
Nagyon szuper túra volt, mindenkinek ajánlom, csak ne lenne ilyen messze.. (a hazafele utat is sikeresen abszolváltuk felváltott vezetéssel Attilával).
Szerdai Szédelgő - 102,5 km - 1930 m szinttel - 16 óra 14 perc alatt.
4 nap telt el az előző százas óta, így azért kíváncsi voltam hogy fog ez menni. A Kamaraerdő itt van a közelemben. Nekem ez az etalon, a minden, a szerelem. Hűvösvölgyre, és Szépjuhásznéhoz is majdnem egy órát kell utaznom, pedig az is még Budapest része.
Úgyhogy kaptam az alkalmon, amúgy egyszer már teljesítettem a 22 + 12-t egy igen emlékezetes teljesen szétázós szerda délután 2019-ben.
Ezekre a hétköznapi túrasorozatokra amúgy nem szoktam járni. Persze nem a szervezőkkel van bajom, sőt, kedves ismerőseim, hanem mert valamiért a hétköznapokat tabunak érzem, eleget szenvedek/örömködök én hétvégén :) Most viszont kapva az alkalmon hogy az én kis Kamaraerdőmben és a Tétényi-fennsíkon lesz egy egyszeri 100 km-es, gyorsan szabira is mentem, bár igaz hogy csak a szerdát kértem ki. A ttt naptárt figyelgettem, láttam hogy a 100-ason is reggel 5 órától van rajt. Magamban szépen be is lőttem az első 41-es villamost. Villámcsapásként (hú azt nagyon nem szeretem) ért az e-mail, aminek a végén az állt hogy "találkozunk szerdán 00:00-kor". Hogy mi? Gyorsan felhívom Dórit, mondta hogy tényleg éjfél az éjfél. A ttt-t utána át is javította, de végül én mivel már így kalibráltam be magamat, reggel 5:35-kor indultam el a túrán.
A 102,5 km-re van 18 óra 25 percem hogy szintidőben beérjek. De ez még mindig nem jó, ugyanis az utolsó villamos elmegy 23:18-kor, vagyis legrosszabb esetben 17 óra 40 perces idő jöhet szóba hogy utána gyorsan lesprintelhessek a villamosig.
Többfajta variációban lehetett teljesíteni a túrát, én végül a 4 x 22,5 km + 1 x 12 km-es kombót választottam.
A rajtba még gyalogolván mögöttem megjelenik két futó, Bötkös Tamás, és Harrer Tamás képében. Ők most végeztek a második körükkel, vagyis már az éjféli rajtjukhoz mérve 45 km volt a lábukban. Bötkös Tamás fut is tovább, Harrer Tamás viszont velem marad, és gyakorlatilag innentől az én 102,5 km-emen egész végig együtt megyünk. Nem tűnik egyáltalán fáradtnak. Az itiner a kezemben, olvasgatok, de a szalagozás, és a krétázás tökéletesen mutatja az útirányt. Tamás is rácsodálkozik dolgokra, világosban neki is ez az első köre. Egy hosszantosan emelkedő aszfaltúton haladunk, ami kivisz a Tétényi-fennsík szélére. Belekocogva érkezünk el az első pontra, ahol egy illegális szemétlerakás mellett volt első kódunk amit fel kellett jegyezni.
Immár a fennsíkon haladunk tovább, messzebb nézve a törökbálinti Anna-hegy kilátótornya magasodik előttünk. Nekünk is ez lesz a következő állomásunk, de előtte még egy igen forgalmas főút szélén küzdünk a túlélésért, majd balra fordulván a szalagok tökéletesen felvezetnek a kilátóhoz, ahol önpecsételést kell végeznünk. Megfogadtam hogy természetesen felmegyek a kilátóba, de csak szigorúan az utolsó körben. Igen sokszor kirándultam vagy futottam csak úgy magamban a P- jelzésen, amit most egészen Törökbálintig lekövetünk. Kellemesen futható az út, az időjárás is még partner ebben.
A főútra érve balra fordulunk, majd egy kis közben jobbra felmászunk a Kálváriához, ahol filccel igazolunk. Vissza a főútra majd tovább a József-hegy felé.
Nagyon ismerős részek jönnek, az úton belüli emlékműveket, pihenőhelyeket, mind én töltöttem fel a mapyra egy kellemes kirándulás alkalma után.
Szalagozott úton kapaszkodunk fel a József-hegy 243 m-es kilátás nélküli csúcsához, ami mellett a pihenőnél, 10 km-nél vár minket túránk első frissítőpontja. Málna és almaszörp, illetve különféle rágcsák, és gumicukrok várnak sorsukra. Jóízűen fogyasztunk, majd 2 km-t haladunk a P- jelzésen hogy visszaérhessünk ismét az Anna-hegyi kilátóhoz. Az M0-hoz közel, még a kilátó előtt lejjebb a Z- keresztezett minket, eszembe jutott amikor Áronnal felfedezőúton voltunk, és keresgéltük az akkor még nagyapánk korabeli jelzéseket. Azóta szépen fel lettek újítva.
A kilátó után egy igen hosszú egyenes úton kocogunk lefele Tamással. Erzsiék nagy csapatát érjük utol, meg is állunk kicsit dumcsizni, majd koccanunk tovább, nekem szűkös a szintidő most eléggé. Átmegyünk az M0-s autópálya felüljáróján, majd pillanatok alatt Diósdra érkezünk. Végig ismerős utakon haladok, ugyanis a Covid idejében amikor nem voltak túrák, kijelöltem magamnak egy "karantén körút" becenévre hallgató jó 12 km-es utacskát, amiben Érden, Diósdon, és Törökbálinton belül kerestem fel kaptárköveket, és kilátópontokat.
Lefutunk a Diósdi kőbányához, ó itt is mennyit jártam még kiskoromban is. Zöld színű filccel igazoljuk itt jártunkat, majd innentől ismeretlen részek várnak rám egy ideig, kíváncsian várom. Egy rövid de igen meredek emelkedőn alig 400 m, és ismét filces pont, a Diósdi pincék kilátóponton vagyunk.
Ezt nem is ismertem. Borpincék sorakoznak mellettünk, az utolsón egy törpe néz velünk farkasszemet. Egy nagy kutyafuttatónál futunk tovább lefele, majd különböző utcákon jobbra-balra. Az ominózus "gúlánál" egy magyar zászló után ismét a Tétényi-fennsíkon vagyunk, de most jóval nagyobb területet járunk be itt, mint túránk elején. Megleljük az önbélyegző pontot, 17 km-nél vagyunk.
A Mechanikai Művek főbejárata mellett haladunk el, a kamionok felcsapják nekünk a port rendesen, de látjuk hogy az itt parkolt autók is napi szintem mehetnek mosásra kb. Hosszasan kanyargunk tovább a fennsíkon, jobbról bejön egy tanösvény, az 5. állomásánál van kihelyezve nekünk a bélyegző.
Innen hamarosan a Kamaraerdőhöz érkezünk. Megörülünk az erdőségnek, mert már kezdenek fentről befűteni rendesen. Lefutunk a Nagy-rétig, ahol a jókora esőházban vár minket túránk 2. frissítőpontja, 21,5 km-nél. Cserey Balázs ismerősöm, és felesége pontőrködik. Nagy respekt nekik, mert egész nap ők voltak, és sürögtek-forogtak hogy nekünk csak enni-inni kelljen. Abból viszont nem volt hiány. Töménytelen mennyiségű finomság volt itt, és olyan nem volt hogy valami végleg elfogyjon. Jól belakomáztunk, és 1 km múlva be is érkeztem első, Tamás pedig a harmadik köréről.
Igazából az útvonalról mindent leírtam, azzal lehet kiegészíteni, hogy egyre melegebb lett, sok volt a nyílt rész, de Tamás szuper jó társaság volt, így gond nélkül róttuk sorban a köröket. Az utolsó 22,5 km-es körömben természetesen felmentem az Anna-hegyi kilátó tetejére. Délután 14 óra körül babgulyás érkezett a Nagy-réti frissítőpontra. Ha ettem már életem során igen finomat, na ez köztük volt. Alig volt benne lé, helyette szalonna, kolbász, bab. Volt sűrűje rendesen, imádtam minden falatját. Pár órával később viszont virslik érkeztek ugyanide, az igazi finom fajtából, és nem volt megszabva mennyit lehet enni! Igaz, én háromnál meg is álltam. Nagyon-nagyon tetszett az útvonal, és az ellátás is!
Beérkezvén a negyedik 22,5 km-es körömről, már 90 km-nél jártam, de várt még a 12 km-es, azt is meg akartam nézni. Tamás ide is velem tartott, pedig az ő össz kilométerei a mai napra már brutálisak! Itt már nem futottunk, csak minimálisat. A lámpát is magunkhoz vettük, sejtettük hogy szükség lesz rá.
A túra első része a Kána-tó megkerüléséről szólt, majd a Fülőke utcán a Z+-en kapaszkodunk bele a Z-be. Tamásnak mondom hogy én már akkor is túráztam erre amikor még mindezen jelzések P-ak voltak. A számomra rengetegszer járt Z- jelzésen érünk fel a Vadász-hegy tetejére, ahol a toronynál leljük meg kódunkat. Meredek lépcsősoron próbálunk balesetmentesen leérni a Nagy-rétre. Anno a rétről többször felfutottam itt a hegytetőre, jó kis vádli edzés volt! Már megint a Nagy-rét, juhúú! Persze frissítünk ezerrel.
Akik csak 12-es köröket mentek egész nap, azok szerintem tuti híztak, mert ezt a pontot kétszer is érintette ez a táv. Utolér minket Kovács Andris is, akivel már napközben a 22,5 km-esen is többször kerülgettük egymást.
Már lámpafényben nyomulunk tovább a Z-körsétán, de én már annyiszor futottam-kirándultam itt hogy igazából elmennék lámpa nélkül is. A Szoborpark szélénél vár minket kódunk, majd ízelítőt kapunk a Tétényi-fennsík ezen részéről is, ahol tanösvény fut.
A következő pont már ugyanaz mint a 22,5 km-esnek volt, a tanösvény 5. állomása. Innen ismét Kamaraerdő, majd azért csak lefutunk vissza a Nagy-rétre. Ismét virsliket majszolhatunk, végre a majonézt is megleltem. Tamás kávét is kap, persze ez mellett minden egyéb is van, de a többire már rá sem bírunk nézni, olyan jól laktunk.
Innen 1 km a cél, jóllakottan legyalogoljuk, és megköszönjük ezt az igen szuper ellátást, na meg az útvonalat! Ráadásul már 21:49-kor célba is érkeztem Tamással. Ha nem állunk meg a végén virslizni, még 15-tel kezdődhetett volna a célidőm, de ez abszolút hidegen hagyott már akkor :)
Tamás végül 148 km-t ment majdnem 3000 m szinttel, úgy hogy útközben nem is látszott rajta semmi, na ez a kemény!
Azért persze én is örülök hogy négy nappal a cseh százas után megint ilyen jól sikerült ez is. Kicsit félek hogy visszaüt, mert holnap megint 107 km vár rám Csehországban :)
