mosolyodat add még segítőt, kedveset nyugtasd meg lelkemet adj békét, csendeset
lepereg az eső amint az életek más utat magamnak most már nem kérhetek mint régi filmeket visszanézlek élet halk szavaiddal a múltamat kéred legyen hát a tiéd üresedő lapom egyre közeledik legutolsó napom
de újraébredő elvesző világom legyél te az első hajnali virágom
esőt hozó élet öntözd meg lelkemet öntözd meg hervadó haldokló kertemet messze jársz már tőlem nem hallod a szavam háború vesz körül itt maradtam magam
elvesztem a reményt magamat gáncsolom nézem a bitófát magamnak ácsolom sötét napok jönnek de élni szeretnék ha még megtehetném kiutat keresnék
kiszáradt erdőben ébrednek a könnyek emlékek még újra fájón előjönnek miért vársz még halál mi tart vissza régen talán csak egy csillag odafent az égen
Mint az szép híves patakra Az szarvas kivánkozik, Lelkem úgy ohajt Uramra, És hozzá fohászkodik. Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajjon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?
Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat ohajtom, Hol az hívek seregiben Örvendek szép éneklésben.
Én lelkem, mire csüggedsz el, Mit keseregsz ennyire? Bízzál Istenben, s nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját Nyújtja szabadítását. Óh, én kegyelmes Istenem Melly igen kesereg lelkem!
Mert terólad emlékezem Ez Jordánnak földéről, Szent helyedre igyekezem, Ez Hermon kis hegy mellől. Mélység kiált mélséget, Midőn én fejem felett Az sok sebes víz megindól, Mint egy erős hab, megzúdól. Sebessége árvizednek És az nagy zúgó habok Énrajtam öszveütköznek, Mégis hozzád óhajtok, Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.
Mondván: Isten én kőszálam, Mire felejtesz így el? Ellenségim vadnak rajtam, Gyászban járok veszéllel, Mert az ő hamis nyelvek Csontaimban megsértnek, Mert így bosszontnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened.
Én lelkem, mire csüggedsz el, Mit kesergesz ennyire? Bízzál Istenben: Nem hagy el, Kiben örvendek végre, Ki nékem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nékem, Hogy csak ő az én Istenem.
őz szökken a neszre belenéz szemembe kérlek, ne félj tőlem ez jutott eszembe meg sem mozdulok hátha tovább látom de nincsen bizalma hiába kívánom erdő rejtekébe eltűnik a szépség lomb felett az egünk vigasztaló kékség felhők fogócskáznak vidám szelek szárnyán ám már elmerengek világomnak árnyán sötétlő fellegek jönnek szemem elé de kezemet nyújtom öreg fáim felé mohás törzs vígasztal csak némán ölelem s szívembe költözik újra a türelem
repülj madár messze találj olajágat szeretni kedvesem adj rá élet vágyat adj nekem türelmet csendesen simulót add még virágodat tavaszon virulót vagy temess rögöddel hol örök a semmi vágd el az életem ne szeressen senki
de csak vársz, vársz reánk újra átölelnél gyengéden karoddal jéghideg szívem hiába is dacol az akaratoddal
felejtelek világ s te is elfelejtesz magasból a mélybe megunva leejtesz keskeny lépcső visz fel lefelé oly széles felfelé a békés lefelé a mérges dacosan lefelé lépkedek vakulón néha még észbe jut életem sajdulón
