Ezen évtizedek óta rugózunk, nem csak mi, hanem az egész világ. És rövid ideig tartó (pár éves), de annak kimúlását eredményező módszerek fel- felbukkannak, és mintha nem létezne megoldás.
Más a baj! A gyökereiről nemrég jelent meg Dr. Anna Lembke könyve magyarul is, "Dopaminkorszak" (Dopamine Nation) címmel. A neves addiktológus nő (USA, Stanford) - talán néhol sokkoló tartalma miatt könnyebben befogadható - művében rávilágít a problémára, vagyis a motivációhiány okára, mely nem csak az oktatásban jelentkezik. Velünk pl. akkor fordul elő, amikor ránk tör a "TL;DR", amely ugyanannak az agyi és hormonális mechanizmusnak az eluralkodása.
Aki nem szenved ebben, az könnyedén végignézi ezt a videót, amelyben végre magyarul is szó esik arról, amelyről angol nyelven - Lembkvel kapcsolatban is - Dunát lehetne rekeszteni:
Ha azonban gyorsan valami ürügyet keres arra, hogy "ja, most nem" vagy "na ilyesmit én soha ", az önmagát becsapva fátyolozza el azt a tényt, hogy ő is "TL;DR"-es.
A ok éppen hogy maga a gyermekjólét, illetve ugyanez társadalmi szinten, amelynek paradox velejárója, hogy éppen e miatt nem érezzük a jólétet jónak, illetve a gyerekek unalmasnak vélik az oktatást, mert rászoktattuk őket az izgalmas dolgokra. De ezek az izgalmak is idővel alábbhagynak és még izgalmasabb kell belőle, hiszen ez az igalom most már unalmassá vált.
Nem véletlenül egy addiktológus jött rá erre, azaz arra, hogy a körülöttünk lévő bőség, a kényelem, a könnyen hozzáférhető élvezetek, és mindenféle kellemetlenségek, fájdalmak gyors enyhítése, pontosan ugyanolyan melléhatással bír, mint a drogok fogyasztása. Lassan, évek alatt alakul ez ki, a gyermekeinket tömjük tele vele, és ezek közül csak egy töredék az pl. amit egy mobilkészülék ebben nyújtani tud (a legsúlyosabb hatású itt pl. a TikTok, de hamar átszoknak belőle a pornóra is).
Lehetne erről elmélkedni, de a jelenlegi fejlett nyugati társadalom legfőbb problémája nem az, hogy a gyermekeket valamiféle jólétben tartsuk. Inkább az, de már évtizedek óta, hogy ők nincsenek elegen ahhoz, hogy pótolják azt az egyre látványosabban fogyatkozó szakembergárdát, akik lehetővé teszik a jólétben élést, a jólét megmaradását. És nem csak egyre kevesebben vannak, hanem arányaiban is egyre kevesebben tanulnak tovább, hogy szakértőkké váljanak. Az infrastruktúrák ettől 1-2 évtizeden belül többnyire le fognak állni, de már napjainkban is akadoznak, és az egész világon növekvő szakemberhiány van.
A probléma onnan ered, hogy a felnőtt régió (akik nemrég még gyerekek voltak), már nem vállalnak elegen gyereket, mert az nagy erőfeszítést kívánó feladat lenne hosszú éveken át. S ürügyeket keresnek a kibúvásra. A gyerekek pedig szintén az erőfeszítésre való képességük hiányában nem kívánnak tanulni, fárasztónak, unalmasnak találják azt, és inkább beletemetkeznek valami élvezetesbe, akár bulizásba, akár más - örömet okozó -, de öncélú tevékenységbe (a digitális technika már tonnányi ilyen lehetőséget kínál).
Mindez a kimutatható, növekvő jólétből ered, melyben elkényelmesedünk, és mindent másoktól várunk, hogy majd megcsinálják helyettünk.
Van-e értelme így a gyermekeinknek ekkora jólétet biztosítani? Pláne, ha egyre inkább nem lesz az, aki ezt biztosítani tudja?
Számomra is ez lenne a kérdés. Mit jelent az, hogy "jobban"? Mihez képest? És melyik csoportjuk? A gazdagok gyerekeié is? Vagy csak azok, akik gyakorta éheznek? Vagy nem éheznek ugyan, de kevésbé vannak ellátva kényelemmel és szórakozási eszközökkel, mint azok, akiknek jómódúak a szülei?
A jó, a jobban egy relatív fogalom. Mindenkinek mást jelenthet. Még akkor is, ha azonosak a létkörülmények.
Én inkább azt kérdezném (de itt nem ez a kérdés), hogy felnövekedvén, és felnőtté válván képesek lesznek-e olyan életre, amelyben nem azt érzik, hogy boldogtalanok. De talán ez egy másik topik lehetne.
Ha nem sikerülne, akkor az érintettsége révén, ez éppen a miatt az okok miatt van, amelyet a videó tárgyal.
A videó sokkoló igazságokat fed fel, és szinte - elsőre - lehetetlen vele azonosulni, és komoly szemléletváltást sugall. Akinek ez nem sikerül, az nagyon nehezen fogja megérteni és átvészelni az elkövetkezendő éveket, és azt a folyamatot, amelyet a járványidőszakkal vezettek be a világon.
Aki pedig mindezeket tagadja, és tovább próbálja folytatni azt a - már több mint 50 éve tartó - folyamatot, amelyben a világon eddig még soha nem élvezett bőséget és jólétet - a függőségi érintettsége kapcsán - elégedetlenséggel szemléli, az ne csodálkozzon, hogy ennek eredményeként pár éven belül padlót fog.
A cikkek - kontrasztként - természetesen jöhetnek.
