A nagyja takarításon már én is túl vagyok, a tó mérete miatt ez nem igazán egyszerű. Három kánikulai délutánt töltöttem a vízben és a lavóros szivattyúval toltam kifelé a cuccot. Ha visszajön a kánikula, még egy-két délutánt rászánok. 10-15 cm iszap volt az alján, most nagyjából 3-5 cm van még átlagban. Összekötöttem a kellemest a hasznossal, legalább takarítás közben hűsöltem nyakig a vízben (nálam a tó mélysége a legnagyobb részén 170-180 cm).
Nem a veteménybe ment a kitermelt iszap, hanem a telek egyes mélyebben fekvő részeit töltögetem vele fel akár 10-15 cm vastagságban. Elég büdös az iszap, de majd elmúlik és a tarack benövi. Utóbbi láthatóan élvezi a tápanyagbőséget, két-három nap alatt "átnövi" az iszapréteget. Ezek a képek már legalább egy hete készültek, már van ahol nyírni kellett a füvet rajta.
Annyi változás történt, hogy elég sok mini béka már kimerészkedik a tavirózsák levelére. Mind a 4 lábuk megvan, de még egy vékony fekete farok emlékeztet nem túl régi ebihalságukra. :) Nagyon cukik és még nem félnek az embertől, simán kézbe lehet venni őket. A nagyobbak már akkor vízbe vetik magukat, ha túl közel megyek a tóhoz. Pedig nem szoktam hirtelen mozdulatokat tenni, nem zavarom őket napozás közben.
Köszi, akkor még rakok bele. Hát nekem az egész szűrőtó felülete kb 2nm. Valahol azt írták, egytizede kell kb a "nagy" tóénak. De lehet alulméreteztem...
A szűrőtóba olyan növényekre van leginkább szükség, amiknek "szétterjedős" gyökérzete van. pl sásfélék, gyékények, békaszittyó, rengeteg tápanyagot felvesz a mocsári nőszirom is. Persze sok-sok más növény is van, ami oda való.
(Beültethető a vizipálma, ősszel kikapod, bedobod egy vödörbe teleltetni. Egy szezonban hatalmas györkérzetet és két méteres szárakat növeszt.)
Ősszel telepített növények (és a megtelepedett bacik!) a következő szezonban már rendesen dolgoznak. Elvileg 10tő/1nm...nálam kb 60tő/2nm növény van, DE! én minden ősszel szétkapom a szűrőtavat.
(Nem tudom, milyen a szűrőtavad felépítése. A szűrőtavat alulról optimális táplálni, a növények alatti részből az iszap kiszedhető legyen, ne kelljen sűrűn szétszedni a kavicságyat. A baciknak nagy felületre van szükség, a növények mellett ők szinte fontosabbak a normális rendszer fenntartásához.)
Hát, ha már megszólítottál illik reagálnom. :) A természet változatossága és az evolúció jóvoltából igazából már csak elméletben létezik 3 tavi békafajta: a kis tavibéka, a kecskebéka és a nagy tavi béka. Ugyanis a kecskebéka egy szaporodóképes hibrid, a kis és a nagy tavi békák románcának eredménye. Mivel szaporodóképes és genetikailag jól körülírható (mindkét "alap" békafajta genomját hordozza) ezért önálló fajtaként is elismerik. A dolgot bonyolítja, hogy ezek után egy élőhelyen van 3 békafajta akik válogatás nélkül szaporodnak mind a saját mind a másik két fajtával. Így gyakorlatilag minden tavi békánk hordoz kisebb nagyobb mértékben "idegen" kromoszómákat. A fajtajellegek alapján az igazán hozzáértők még felismerik, hogy egy-egy példányban melyik fajta dominál, de a DNS vizsgálatok alapján már nem igazán létezik 100% genetikai szempontból tiszta kis és nagy tavi béka sem. Előbb-utóbb már csak kecskebéka lesz.
És a végén még egy alapvető infó aki nem tudná: Ezt a 3 békafajtát hívják "valódi" békának, mert egész életüket ugyanabban a vízben töltik el. (Hacsak valami aljas személy mint pl. én nem fogja meg a Dunánál és nem viszi haza a kerti tóba). A varangyok, unkák, erdei stb. békák csak szaporodni mennek a vízbe, mert a petéikből kikelő ebihalak csak ott képesek felnőni és békává válni. Utána viszont szétszélednek és a következő szaporodásig nem térnek vissza. Ha csak egy vízfelület van a környéken akkor jó eséllyel ugyan oda, ha több, akkor amelyik közelében jön rájuk a szerelmeskedés. Az előzőek miatt a valódi békák állandó, mélyebb vizekben szaporodnak, míg a "vándorlóknak" megteszi egy nagyobb tócsa, vízzel telt virágalátét, autógumi is, mert csak 1-2 hétre van rájuk szükség.
Én is pont így. :) Bár én tavi békát nem szeretnék, mert egész közel van a tavamhoz szomszéd hálószobája. Nem szeretném a viszonyunkat aláásni. :)
Olvastam hogy János nem ajánlja neked a tavibékát a tó kis mérete miatt. Nem tudom, a kis tavi béka azért nem-e megfelelő lenne-e. Gondolom János reagál majd erre.
Nálam zöld varangy és erdei béka van. Egy öreg varangyom nem megy a tóhoz. Évek alatt megszokta hogy a teraszon vadászik, és éjszaka a cica vizes tányérjában töltődött fel. Cica már nincs, de varangyomnak van egy virágalátét vízzel, és abban ül lesben a bogarakra. Aranyos. Az erdei békák is csak éjjel vadásznak a tó körül, és csendben vannak.
Ilyen kis tóban is megmarad a béka ha tetszik neki...nekem van egy lótuszos kis tavam abban is szeretnek a békák,és nem költöznek át a 10 m3-s-be...maradnak a helyükön,ha tudsz bele szerezni jó eséllyel ott marad(nak) főleg ha nincsen nagyobb víz a környéken.
"Több" hozzászólásodat (is) olvasva...inkább cinikus beszólogató vagy ....ezt mint külső tükör jelzem feléd...aztán kezdesz vele amit kezdesz...ha van min... elgondolkodsz!!!Tulajdonképpen ha nem segítség nyújtás a célod, hanem csak baxogatás...mi értelme van???Ez lelkileg kielégít???
Szerintem te sem "profiként kezdted" meg nem is vagy az..mint ahogyan más sem...
Való igaz. De ha mindenki így állna hozzá, soha senkinek nem volna szabad sem kérdezni, sem segítséget kérni, hiszen a neten szinte minden IS megtalálható. Ezzel az a baj, hogy egyrészt kihal az emberi kapcsolat hiszen egy géptől várjuk a segítséget, másfelől a neten mindent és annak az ellenkezőjét is ugyanolyan meggyőződéssel állítják. Egy kezdőnek (3 hónapos a tava!) ugyan honnét kéne tudnia mi az igazság? Nehogy már hibás legyen, mert kérdezni mert a "tapasztaltabbaktól". Nem gondolod, hogy inkább segíteni kellene neki, mint elvenni a kedvét a tavazástól és legfőképp ennek a topicnak a látogatásától?
Nem a legjobb választás. Ez a szűrő leírása szerint kisebb szobai/irodai akváriumokhoz lett kitalálva, nem "természetes" tavakhoz. Ráadásul csak fizikai (szivacs) szűrő van benne, egy kerti tónál pedig elengedhetetlen a biológiai szűrés/tisztítás. Van aki szűrőtóval, a legtöbben (én is) külön biológiai szűrővel (nagy felületű műanyagon tenyésző bacik) oldjuk ezt meg. Neked egyik sincs, így elég gyorsan romolhat a vízminőséged. Ugyan a szűrődnek van egy kis légsugárszivattyúja, de az csak akkor működik, ha közel állandó a vízszint. A kerti tó párolog, hullámzik amitől ez a légbefújás (levegőztetés) esetleges. Ennek sem a vízminőség sem a halak nem örülnek. Az ideális egy kis UV-C lámpás szűrő lenne házilagos kialakítással (pl. egy 30-50 literes műanyag hordóból). A visszafolyót kialakíthatod vízesésnek, csobogónak, szökőkútnak stb. amit jónak látsz.
Barna varangy szinte minden este szokott ott lenni 3-4 még a vízbe is. Békára a szúnyogok és a legyek miatt gondoltam. Jelenleg 3 hal van benne. Lelátni az aljára. Eheim 2012 PickUp 200 belső szűrő van benne.
Ne haragudj az észrevételemért, nagyon szép a tavad, de szerintem békához kicsi. Hacsak nem varangyot szeretnél ami csak szaporodni jön a tóba de utána elmegy és legközelebb megint csak tavasszal tesz pár napos látogatást. Egy tavi békának több élettérre van szüksége, különben a párzási időszakban a hímek nem tudnak elég nagy területet birtokolni és akár véres verekedéssé fajulhat a dolog. Látom van aranyhalad is. Szép és igénytelen, de ha jól érzi magát nagyon szapora. Ilyen kis tónál 3-4 hal a maximum, különben nagyon felszaporodik a szerves anyag a vízben és állandó problémád lesz az algásodással, zavarosodással. Vagy agyba-főbe vegyszerezed a tavat (aminek személy szerint ellene vagyok), vagy rendszeresen megszabadulsz a felesleges halaktól. Azt nem látom a fotókon, hogy mivel szűröd/szellőzteted a vizet. Valamilyen szűrő/csobogó/szökőkút feltétlen kellene ami segít a víz oxigénellátásában, különösen ilyen melegben.
Pedig most is van egy csomo naphalam. Iden mar vagy 50 darabot kilakoltattam, de most megint van legalabb annyi. Ami tavasszal meg tul kicsi volt horogra, azok mar elegge megnottek.
Szoval a naphallal tenyleg vigyazni kell, mert megallithatatlanok.
Tudom én hogy hatalmas gond lenne egy nagyobb szaporulat a pici vízben, nem is tudom mit kezdenék velük. De örülnék ha mindig lenne 3-4-5 pici halam. Tavaly valószínű megették a sok ikrát azért csak 1 hal lett. Évente 1-2 elég is lenne, a nagyobbakat mindig odaadnám.
Mindez azért, hogy még sajnálod, hogy nincs szaporulat. De amikor elindul a folyamat, lehet nem lehet megállítani.
Én nem vettem egy halat sem, a a család hozott közel 22-23 éve a tóba 5 aranyhalat.
Most csak saccolni tudom , de 40 felett vannak.
Évről évre hívtam egy díszhalast, hogy alkalmanként 15-20 halat elvigyen.
Kezdtem már unni, nyűgös volt, halakat nem könnyű kifogni.
Aztán olvastam a Naphalról, hogy szeretik az ikrát enni.
Ezért beszereztem egyet. Sajnáltam, hogy a fajtájából csak egy van, de nem akartam aranyhal túlszaporulat után még naphal túlszaporulattal is foglalkozni.
Tehát, míg az elsőknek örülni lehet, de lehet beindul a folyamat és az már gond lehet.