Bár tudományos szempontból tényleg igaz, hogy egy ilyen elméletnek nincs helye a természettudományban, ám ez itt nem teljesen természettudományos téma. Valójában az emberi természet megnyilvánulásáról van szó, Ebben az agyműködés, és általa a pszichológia rejtélyei kerülnek terítékre, tehát nem a konkrét témát (laposföld) kell itt vizsgálni, hanem azt a jól ismert jelenséget (YouTube-on számos klip szól erről) boncolgathatjuk, hogy miként lehetséges az a paradox jelenség, hogy egy szellemi kvalitásban kissé alulmaradott (pl. alacsonyabb IQ, vagy iskolázatlanság, naivitás, megtévesztettség) személy miként képes látszólag felülemelkedni akár neves tudósok közt is úgy, hogy a vita végén sem képes felismerni azt, hogy vesztett, hanem a cáfolatokat is saját nyereségére fordítja.
Nagyon fontos emberi jelenségről van tehát szó, mégpedig az emberi önértékelés makacs reflexéről, amely éppen az alacsony önértékülésűek körében jelentkezik kirívóan ellentmondásos formában, miközben egy jól felkészült, nagy tudású egyénben meg éppen hogy kételyeket támaszt a végeredmény. A kételyek azonban jogosak, sőt elengedhetetlenek. De nem egy konkrét - itt is jelenlévő - példában, hanem a helyes tudományos gondolkodásban. Kételyek nélkül nem haladhatott volna előre a tudomány, és csak példaként: még ma is a geocentrikus nézeteket vallanánk, ha ebben nem kétkedtek volna mások (pl. Galilei), és nem kerestek volna bizonyító erejű tényeket. Még Kopernikuszban sem hittek sokáig, mert ő körpályákban gondolkodott, ami sokkal pontatlanabb eredményt adott mint a mért tényeket alátámasztó epiciklusok elmélete. Csak Ticho Brahe áldozatos megfigyelései, és azokból később Kepler felfedezései (törvényei) magyarázták meg az ellipszis pályákkal, hogy Kopernikusznak van igaza. Nála azonban kételkedni kellett abban, hogy azok a pályák körpályák.
Kérjük tehát a bölcsességeket, és magyarázzuk meg igaznak vélésüket pszichológiai alapon.
