El kellene bontani a Tisza gátjainak nagy részét, ahol nincs közelben település és hagyni hogy árvíznél ellepje a földeket víz, a vízelvezető csatornákat pedig betemetni, a növénytermelésről átállni ezeken a földeken legeltetésre.
"Amíg ön a légkondi alatt ült, az ország egy része sivataggá vált
A szárazság, a hőstressz és a napégés is komoly károkat okozott a szántóföldeken, a kukorica- és napraforgótermés nagy részét már az sem mentené meg, ha ebben a pillanatban érkezne egy kiadós eső. Súlyos vagy nagy fokú aszály az ország területének mintegy 60 százalékán pusztít, az Alföldön pedig különösen kritikus a helyzet.
Pápai Gergely független videós és zeneszerző már két éve is készített egy lidérces drónvideót a fojtogató aszályhelyzetről. Idén újra a levegőből mutatja meg, milyen állapotban van a Homokhátság egyik vizes élőhelye."
A sivatag, ahol élünk c. videó a cikkből nyitható meg:
Úúú! Pont nemrégiben láttam erről is egy videót Sabine Hossenfelder német elméleti fizikusból lett youtube influenszertől. :)
Ő pont arról beszél, hogy a klímakatasztrófát éppen lekicsinyelték a kutatók, mert meg lettek félemlítve, így valójában a tényleges helyzet igazából rosszabb annál, mint amit a nyilvánosságban látni, hallani lehet.
Én azért szkeptikus vagyok az ilyen kutatásoknál, két ok miatt.
Van egy publikációs kényszer a tudományos kutatóknál, attól függ a fizetésük és az állásuk hogy mennyi tanulmányuk jelenik meg nemzetközi tudományos folyóiratokban és mennyien hivatkoznak a cikkre, minél nagyobb újdonság, annál több a hivatkozás, ezért elég gyakori az adatok manipulálása.
A második, hajlamosak az ezzel a témával foglakozók az emberek ijesztgetésére, a veszélyek eltúlzására, hogy így vegyék rá őket hogy hozzanak személyes áldozatokat, persze mindig a kisembereket nyomasztják, a milliárdosok továbbra is élik luxuséletüket és a világ másik végéből hoznak be árukat a multik, hatalmas szennyezést okozva szállítás közben, mert így olcsóbb nekik. Például a mesterséges intelligencia annyi áramot fogyaszt, hogy egy ilyen központ kiszolgálásához egy atomerőmű egy blokkja szükséges és közben a kisembereket nyomasztják hogy túl sok áramot használnak.
Nemrég olvastam egy cikket, amelyben egy kutatás alapján azt prognosztizálják. hogy legkésőbb 2060-ig nagy valószínűséggel le fog állni az észak-atlanti meridionális áramlási rendszer.
A kutatás alapján, ha ez bekövetkezne, lényegében hihetetlenül zord telek köszöntenének Észak- és Északnyugat-Európára.
Még olyan szélsőséges nézet is van, hogy az északi sarkvidéki jégtakaró telente a Brit-szigetek középső - déli részéig lehúzódna, Skandinávia lényegében jégbe fagyna, de még Portugália partjainál is óriási jéghegyek úsznának a tengerben.
Más kutatók szakvéleménye szerint ennek a kutatásnak az eredményei egyelőre "agyaglábakon állnak", mivel túl kevés bemenő adatra alapozták őket.
Mindenesetre marhára nem lenne jó, ha ez bekövetkezne, az utóbbi 10 ezer évben ilyen radikális mértékű éghajlatváltozás Európában nem fordult elő, egy ilyen méretű lehűlés gyakorlatilag könyen az észak- és nyugat-európai civilizáció végét jelenthetné...
Nemrég olvastam egy érdekes új elméletet a pestis kialakulásáról, szóval alapvetően a patkány a gazdaállata a pestist hordozó bolháknak, csak akkor ugrik át másra ha nincs patkány, az elmélet szerint a pestisjárványok előtt valamilyen járvány végzett a kiindulópont patkányaival és azoknak a bolhái átugrottak az emberekre.
A reformkor topikon szóba került az 1831. évi kolerajárvány.
Nos, a kolera végső soron az Indiai-szubkontinensről származik, ahol az első nagy kolerajárványok kirobbanása előtt már évszázadokkal, évezredekkel ismert volt.
Jakob de Bondt holland orvos volt az első európai, aki leírta a kolerát egy korabeli orvosi szakkönyvben 1642-ben.
A kolera, mint világjárvány, azonban a csak a 19. sz. elején kezdett globáisan elterjedni, főleg a megnövekedett nemzetközi, kontinensek közötti hajóforgalom révén.
Állítólag a brit és a holland kelet-indiai kereskedelmi flották hajói is komoly szerepet játszottak a járványok terjesztésében.
A 19. sz. elejétől kezdve napjainkig 7 nagy kolera pandémia pusztított:
- 1817 - 1824: főleg Dél-Ázsia és Kelet-Afrika.
- 1826 - 1837: ez volt az, amelyik első ízben elérte Európát és Észak-Amerikát, ennek része volt az 1831. évi magyarországi kolerajárvány is.
- 1846 - 1860: elérte Észak-Afrikát, Észak- és Dél-Amerikát. Ez volt az a hullám, amely első ízben érte el az észak-amerikai Nagy Síkságok őslakos indián törzseit.
- 1863 - 1875: Dél-Olaszország, Spanyolország, Egyesült Államok.
- 1881 - 1896: Európa, Dél-Amerika, Ázsia. Németország, főleg Hamburg és környéke 1892-ben.
- 1899 - 1923: Egyiptom, az Arab-félsziget, Irán, India és a Fülöp-szigetek szevedte el a legnagyobb emberveszteséget.
- 1961 - 1975: Indonézia.
- az 1990-es években volt egy nyolcadik hullám is, amely főleg Fekete-Afrika egyes országait sújtotta.
Ez tényleg nagyon hatékony módszer. A modern nagyüzemi növénytermesztés, ami a gépesítés miatt egy növényt termel hatalmas területen, nagyon sebezhető a kártevők számára, ha bejutnak és nem tudnak végezni velük, felzabálják a teljes termést.
A kukorica később sikeresen továbbterjedt észak felé, Észak-Amerika déli és középső területeire, egészen Délkelet-Kanadáig és a Missouri folyó felső folyásáig!
A kukorica a babbal és a tökkel alkotta a legendás Három Nővért, ez a Három Nővér kertgazdálkodás alkotta az őshonos észak-amerikai mezőgazdaság alapját:
Na, akkor erről egy cikk:
A Három Nővér, az egyik legérdekesebb földművelési technika
Hozzá vagyunk szokva, hogy egy földterületen általában egy fajta növény terem. Vannak kukoricaföld, búzamező, uborka ültetvény, de kombinált megoldások ritkán fordulnak elő.
A három nővér, akik forradalmasították a földművelést nem személyek, hanem egy ültetés technika volt, ami sokkal nagyobb hozamokat eredményezett. A három nővér egy földművelési technika volt, amit Észak-Amerika őslakosai fejlesztettek ki. Ez a technika egyfajta szimbiotikus együttélése volt különböző növényeknek, amely előnyös volt mindegyik növény számára. Több variációja is létezik ennek a technikának, úgyhogy a növények néha cserélődhetnek, de az általános felállás változatlan. Az első európai felfedezők remek hozamokkal jellemezték ezt a technikát, amely egész Észak-Amerikára jellemző volt. A technika minimalizálja a talajeróziót, javítja a növények populációját, elosztását és a növények biokémiai környezetét. Gabona termelés esetében az új világban másfél, akár kétszer akkora is lehetett a hozam, mint az óvilágban.
A Három Nővér
Na de mi is ez a rejtélyes technika?
A három nővér, három különböző növény társas ültetésére vonatkozik. A három növény, amit alkalmaznak általában: kukorica, bab és tök. A kombináció elsőre érdekesnek hangzik, de a gyakorlat is bizonyítja a technika hatásosságát. Évezredek tudása rejlik emögött, hiszen a különböző növényeket nem egyszerre házasítottak. Először a tök került házasításra, majd a kukorica és végül a bab. Úgyhogy a közös termelésük kialakulása beletelt körülbelül 5000-6500 évbe. A termelés egy kis dombnak az építésével kezdődik, amelybe kukoricát ültetnek. A kukorica mellé a dombra ültetnek babot. Ahogy a kukorica nő, úgy a babnak lehetősége lesz felkapaszkodni a kukorica szárára. A domb köré és az egyes dombok közé tököt ültettek, ami szépen elterült és benőtte a teljes földterületet. A hármas kombináció sikere a növények egyedi tulajdonságaiban rejlik. A kukorica önmagában élelmiszer, ami karóként szolgál a bab számára, amin keresztül fel tud mászni és nőni tud. A bab segít megkötni a gyökereiben a nitrogént, plusz erős szelekben stabilitást biztosít a kukoricának. A tök kiterjedt növekedése és nagy levelei segítenek megőrizni a talaj nedvességét, illetve megelőzik a gazok növekedését. Ezzel gyakorlatilag három növényt termesztenek egyszerre, amelyek tulajdonképpen elvégzik a munka nagy részét.
Az amerikai földművelési technikák eltértek az óvilágbeli megoldásoktól. Az amerikaiak (értsd: az amerikai őslakosok) nem rendelkeztek háziasított állatokkal, amelyek segíteni tudták volna földművelési folyamatokat. Így az amerikaiaknak az emberi erőre kellett hagyatkozniuk a földjeik művelésénél. Trágya helyett is más megoldásokra szorultak, hiszen az állati exkrementum nem állt rendelkezésre. Sokszor elpusztult halakat és angolnákat temettek a dombokba a kukorica mellé, hogy tápanyagot biztosítson a növények számára. Egyes őslakosok nem is művelték igazán a földjeiket, ezzel meggátolva a talaj eróziót és a tápérték csökkenését, ami egy sokkal természetesebb termelési módot eredményezett.
A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat 2020. december 14-i számában Logan Kistler, a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum archeogenomikai és archeobotanikai kurátora, és egy nemzetközi kutatócsoport a hondurasi El Gigante sziklabarlangból származó három, nagyjából kétezer éves kukoricacső teljes szekvenált genomjáról számolt be.
A három genom elemzése feltárta, hogy a közép-amerikai kukorica ezen évezredes fajtái dél-amerikai ősökkel rendelkeztek, ami új fejezetet ad a kukorica háziasításáról szóló igencsak összetett történethez.
Az emberek első ízben 9000 évvel ezelőtt kezdték el szelektíven nemesíteni a kukorica vad őse, a teosinte fajtáját Mexikóban, de a növény részben háziasított változatai csak 1500, illetve 2000 évvel később jutottak el Közép- és Dél-Amerika többi részébe.
A tudósok körében sokáig az volt a hagyományos nézet, hogy a kukoricát először Mexikóban nemesítették ki, és csak ezután terjedt el máshol. Miután azonban kiderült, hogy a Mexikóban talált 5000 éves kukoricacsutkák csak részben nemesítettek, ezért a tudósok elkezdték újra átgondolni, hogy ez az elmélet ennek tükrében mennyire helytálló.
A Kistler által vezetett, 2018-as, mérföldkőnek számító tanulmányban a tudósok ősi DNS-t használtak, hogy kimutassák, hogy míg a teosinte első lépései a nemesítés felé Mexikóban történtek, a folyamat még nem fejeződött be, amikor az emberek elkezdték délre, Közép- és Dél-Amerikába vinni. E három régió mindegyikében a nemesítés és a termesztésfejlesztés folyamata párhuzamosan, de eltérő sebességgel haladt.
Egy korábbi kísérlet során egy Kistlerrel együtt dolgozó tudóscsoport megállapította, hogy a közép-amerikai El Gigante sziklabarlangból származó 4300 éves kukoricamaradványok egy teljesen háziasított és nagy termőképességű fajtától származnak.
„Az El Gigante sziklabarlang azért figyelemre méltó, mert jó állapotú növényi maradványokat őrzött meg az elmúlt 11 ezer évből – mondta Kennett. – Több mint 10 ezer kukoricamaradványt azonosítottunk, az egész kukoricacsutkáktól kezdve a töredékes szárakig és levelekig. E maradványok közül kiterjedt radiokarbonos vizsgálat révén sikerült azonosítanunk néhány maradványt, amelyek akár 4300 évvel ezelőttire is datálhatók.”
Átkutatták az El Gigante sziklabarlangot körülvevő régészeti rétegeket kukoricacsutkák, magok vagy bármi más olyan dolog után, amely genetikai anyagot szolgáltathat, és a csapat elkezdett dolgozni a lelőhely néhány 4300 éves kukoricamintájának szekvenálásán – ezek a termény legrégebbi nyomai El Giganténál.
A csapat két év alatt 30 mintát próbált szekvenálni, de csak három volt megfelelő minőségű a teljes genom szekvenálásához. A kutatók az El Gigantéból származó három kukorica szekvenált genomját a különböző kukoricafajták 121 publikált genomjával összevetve elemezték, köztük 12 ősi kukoricacsutkából és magból származó genommal. Az összehasonlítás genetikai átfedések foszlányait mutatta ki a hondurasi sziklabarlangból származó három minta és a dél-amerikai kukoricafajták között.
Kistler, Kennett és szerzőtársaik azt feltételezik, hogy ezeknek a dél-amerikai fajtáknak a Közép-Amerikába való visszatelepítése indíthatta el a termőképesebb hibrid fajták fejlődését a régióban.
Bár az eredmények csak a körülbelül 2000 évvel ezelőttre datált El Gigante kukoricamintákra vonatkoznak, Kistler szerint a nagyjából 4000 éves rétegből származó kukoricacsövek alakja és szerkezete arra utal, hogy ezek közel olyan termőképesek voltak, mint azok, amelyeket ő és szerzőtársai szekvenálni tudtak. A csapat feltételezi, hogy a dél-amerikai kukoricafajták és génjeik valószínűleg legalább 4300 évvel ezelőtt történt visszatelepítése növelhette a térség kukoricájának termelékenységét és a kukorica elterjedtségét a tágabb régióban élő emberek étrendjében.
Kennett legfrissebb tanulmányával együttesen ezek a legújabb eredmények arra utalnak, hogy a kukorica háziasítása során valami nagy jelentőségű dolog történhetett Közép-Amerikában körülbelül 4000 évvel ezelőtt, és hogy ehhez a genetikai sokféleség Dél-Amerikából érkező beáramlásának is köze lehetett. Ez egybeesik az első letelepedett mezőgazdaságból élő közösségek megjelenésével Közép-Amerikában, amelyekből végül az amerikai kontinens nagy civilizációi (az olmékok, a maják, a teotihuacaniak és az aztékok ősei) származtak, bár Kistler sietett rámutatni, hogy ez az elképzelés még mindig csak spekuláció.
„Nagyon sok olyan régészeti kukoricaminta van, amelyet még nem elemeztek genetikai szempontból. Ha több ilyen mintát kezdenénk el vizsgálni, akkor elkezdhetnénk megválaszolni a kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt fontos a dél-amerikai fajták újbóli betelepítése a közép-amerikai régióba”
A burgonya mellett a klímváltozás másik nagy vesztese a Kárpát-medencében a szintén amerikai eredetű kukorica lehet.
2022 után rövid időn belül az idei már a második év, amikor a hőség és az aszály miatt katasztrofálisan rossz kukoricatermés lehet a dél-alföldi régióban....:-(
Namost ha már kukorica, egy 2020-as genetikai kutatás rávilágított, hogy a kukorica háziasítása sokkal komplexebb folyamat volt, mint ahogy azt korábban gondolták a kutatók.
Jelenleg úgy tűnik, hogy egyes ősi kukoricafajták Dél-Amerikából visszakerültek Mexikóba és az ottani fajtákkal keresztezve keletkeztek a nagyobb csövet hozó, termékenyebb fajták, ami a mezo-amerikai civilizációk (Közép- és Dél-Mexikó, Guatemala, részben Honduras és Belize is) alapját képezte.
előtte is termelték, de országosan akkor terjedt el
sajnos már most is elég keveset termelnek 1990-hez képest, a lengyelektől hozzák be, az ottani éghajlat pont ideális neki, persze ha tovább melegszik az éghajlat, Skandinávia és Szibéria lesznek a fő termőterületei
nálunk meg áttérünk az olajfa, füge és narancstermelésre
Egészen érdekes a burgonya (Solanum tuberosum) "őstörténete", háziasítása és Európában történő elterjedése is.
Én egy evangélikus naptárbeli cikkben egyébként az olvastam, hogy az egyik felvidéki vármegyében - talán Szepesben, de már nem emlékszem pontosan - egy evangélikus lelkész rábeszélésére az ottani parasztság már az 1780-as években elkezdte termeszteni, ott is pont egy éhínség megelőzése érdekében.
A burgonya valóban kedveli a kissé hűvös időjárást, hiszen Peru és Chile hűvös éghajlatú magashegységeiből származik, viszont tartósan száraz és forró időjárás esetén gyönge termést hoz, épp ezért sok mezőgazdasági szakértő mondja, hogy az éghajlatváltozás miatt a termesztésének Magyarországon nem túl biztató a jövője....:-(
"Az 1876 - 1878 évi Nagy Éhínség volt az emberiség ismert történelmének legszörnyűbb éhínsége.
Egy tartósan aszályos és meleg időszak okozott gabonahiányt és éhínséget a Föld több régiójában, leginkább Brit-Indiában, Kínában, Észak- és Dél-Afrika egyes régióiban és Brazília északkeleti államaiban."
Érdekességképpen említem meg, hogy amerikai katonai és civil feljegyzések alapján ebben az időszakban a Nyugat-USA északi részein - Dakotában, Montanában, Wyomingban, Idahoban - kifejezetten kemény, hosszú és zord telek voltak.
Pl. többször előfordul a Nagy Sziú Háború (1876-1877) eseményeit taglaló beszámolókban, hogy télen, de már késő ősszel és még kora tavasszal is micsoda kőkemény hidegek voltak, a hadseregnek pl. több esetben is a rendkívül zord időjárás miatt kellett szüneteltetnie a sziú harcosok elleni hadjáratokat.
Éhezés nem volt, de rossz volt a termés és nagyon megdrágult az élelem, akkor terjedt el a krumpli nálunk, mert jobban bírta ezt az időjárást mint a gabona.
A korabeli Magyarországra ez vajon mennyire hatott ki?
Nem olvastam róla, hogy akkoriban itt éhínség lett volba.
A "nyár nélküli év" az 1816-os volt, ez Észak-Amerikában volt marhára kemény, pl. Új-Angliában még júniusban is havazott és télies időjárás volt.
Bár hozzáteszem, hogy Észak-Amerikában alapból is szoktak időnként bivaly zord telek lenni, főleg a "hűtőszekrény" államok, Minnesota és Wisconsin környékén, meg a Hegyvidéki Nyugat északi részén is (pl. Montanában).
Európában nem voltak jellemzőek az egész kontinensre kiterjedő éhínségek, az eltérő népsűrűség miatt, talán a 19.században volt egy komolyabb, a 1816 és 1819 közti, amit a Tambora vulkán 1815-ös kitörése okozta lehűlés okozott.
Az 1876 - 1878 évi Nagy Éhínség volt az emberiség ismert történelmének legszörnyűbb éhínsége.
Egy tartósan aszályos és meleg időszak okozott gabonahiányt és éhínséget a Föld több régiójában, leginkább Brit-Indiában, Kínában, Észak- és Dél-Afrika egyes régióiban és Brazília északkeleti államaiban.
A Nagy Éhínség halálos áldozatainak számát globálisan 30 és 60 millió közöttire becsülik a történészek, a Föld akkori népességének kb. 3%-a halt meg az éhínségben.
A kutatók már régóta gyanakodtak, hogy ezt az éhínséget - más faktorok mellett - egy rendkívül erős El Niño jelenség okozta, a legújabb kutatások szerint ez többé-kevésbé biztosra vehető, a rendkívül erős éghajlati anomáliának az El Niño Grande (a Nagy El Niño) nevet adták.
Emellett persze - mint gyakorlatilag minden éhínségben - a rendkívül egyenlőtlen és igazságtalan elosztási viszonyok is szerepet játszottak, továbbá az Indiai-óceáni dipólus jelenség (IOD) normáltól eltérő fázisa is (az Indiai-óceán nyugati medencéjében lévő tengervíz hőmérsékleti anomáliája).
