Szezonnyitót FRECA-ban kihagyta Miami miatt, de a következő 2 fordulón (Spa, Zandvoort) bevethető lesz. Prema versenyzőként lehetnek elvárások felé itt.
Ezen a hétvégén a 3 csapattársa közül 2 fel is állt a dobogóra vagy a tegnapi vagy a mai futamon. Beeton akinek nem sikerült, ő is hozott kezdésnek egy 6. és 7. helyet.
Weug biztos nem bánja ezt a törlést. Kvalin már megszívta, Pin meg ott az elején.
Első versenyen megcsinálta a kármentést, 64-63 az állás a javára, ma viszont több pontot osztottak volna és ki tudja ő meddig jön fel.
Larsen ugyanez, kvali betett neki is itt.
Chambers szerintem a 2 pontot az edzéselsőségre így is megkapja, mint tavaly Pin Qatarban. Szabályon nem változtathattak.
Kanadára ha nem találnak szabadkártyás indulót, akkor Dobsont kárpótolhatnák. GB4 szériával nem lenne ütközés. Oulton Park május végén lesz, Snetterton pedig július közepén.
Nagy csodát tőle sem kell várni, de a kínai és a szaudi csajokhoz képest így is vállalhatóbb volt sokkal.
nemrég ért véget az ELMS futam a 4 Hours of Castellet. Időjárás is bekavart rendesen, nem volt könnyű senkinek sem.
IDEC Sport nyerte a futamot, ahol Chadwick is vezet. Így már nem "csak" kategóriagyőztes, hanem összetettben is nyert. Így ő az első nő a széria történetében aki képes volt erre. 2 futam után nagyon megléptek a tabellán is.
Érdekes, hogy a Pro/Am kategóriás autók mennyire versenyképesek a Proval szemben is. Nem látni akkora különbséget, mint máshol. Szezonnyitót ugye ProAm-os nyerte, most meg ott voltak a 2. és 3. helyen is ebből a kategóriából.
61 éves Wells is 2. lett, aki majdnem 50 évesen kezdte a versenyzést, de itt olyan társakkal mint Sergio Sette Camara és James Allen dobogós lett. Végén a győztes autót vezető Jaubert és Allen között 2 mp sem volt.
LMGT3-ban megint jutott csaj siker, csak most nem az Iron Dames, hanem az 50-es AF Corse Ferrari által, ahol Lilou Wadoux is megy. Nagyon szoros lett a befutó, a Mercedes nagy nyomás alatt tartotta, de megvan a siker.
ELMS hétvégén van a Michelin Le Mans Cup is, 2 órás távval. Ezt nem láttam, csak egy rövid összefoglalót.
Bühler itt vitézkedik, egész jó helyekre kvalizza azt az LMP3-ast. Első sorból indult ma. Dobogóért mentek de a végére visszaestek.
Van itt is GT3 kategória, de nem valami sok indulóval. Ezen 8 GT3-as volt. Iron Dames ahol Ickx és Garcia vezet 4. lett.
LMP3 ProAm kategóriában megy Emma Felbermayr apja és tesója a Reiter Engineeringnél. Ha nagyon genyó lennék, akkor azt írnám, hogy 2 év Academy után már megvan hol köt ki ő is :)
Al Qubaisi tesók meg egy másik ELMS betétszériában mennek a Ligier European Seriesben
Gademannál nagyon zavar a brit kiejtés. Verstappen se Verszteppen.
Pulling kellemes meglepetés volt, jó volt hallgatni szakkommentátorként.
Tegnap a felvezető kör alatt jöttek a rövid interjúk az első három indulóval, Ferreirán majdnem felröhögtem. Összeültethetnék Schreinerrel kommentálni, garantált lenne a szórakozás :)
Rajtnál szerintem Emma indíthatta el a lavinát, mert rögtön tolta ki a falhoz Ferreirát. Onboard felvételeken nagyon durván látni. Nobels kameráján úgy tűnt, mintha ott se lennének a pályán annyira kitolta és Nobels előtt üres a pálya.
Amikor jött vissza középre Ferreira kicsit elfékezte magát, és ez zavarhatta be Lloydot aki szintén elmérte
Kis szerencsével Lloyd megúszhatta volna pár helyes buktával.
Amikor beküldték először a safety cart, és láttam kik vannak Felbermayr mögött, rögtön tudtam, hogy hamarosan visszaesik a 6. helyre Nobelsszel együtt. Pin, Palmowski, Weug vonal erős nekik. De ehhez képest Aurelis jól tartotta magát.
Viszont az tetszett, ahogy visszaelőzte Pint Emma, de ehhez kellett a francia is. Mezőny úgy 80 százalékánál, ha így bedobta volna az autót Felbermayr, akkor ott mindketten kiesnek, megforognak.
Amikor már tényleg előzték, és fél kör alatt vissza esett pont oda, ahova én vártam azt hittem nyugiban végigmegy a nagyok mögött/Hausmannék előtt.
Versenyirányítás érdekes volt. Emma autója az 5. körben kezdett szétesni (de az az elem így is stabil maradt, és lassú se lett mert amikor elmentek mellette Hausmannt simán tartotta). Erre a 8. kör végén kapta meg a zászlót, úgy hogy addig abban a 3 körben simán ment vele. Pár körnek tűnik, de ne feledjük az egész versenytáv 13 kör.
Hausmannt sajnáltam, az utolsó 1-2 körben nagyon belassult, pedig itt Block büntetéssel, Emma hátraeséssel ott lett volna megint az 5.-6. helyen a végére.
Gademan meg igazából semmi extrát nem csinált, és 5. lett, csak más hibáiból élt. Block is a rajt után felért a végére 5. helyre, de büntették.
Amúgy csak engem zavar, hogy ennyire angolosra vették a nevét? Nina Gédmen. Pedig holland. Hausmann is lehet akkor Hauzmen. Ciconte nevéből ítélve olasz felmenői lehetnek, de ő is volt idén már Csikonte, Szikonte, Kikonte.
Block megint megszívta a rajtnál Lloyd torpedójával, de szép kármentést végzett - volna, ha nem vágja át a kanyart csata közben és dobja el ezzel az egészet.
Felbermayr :( Most egész sokáig tartotta magát, de végül bedarálták és megsérült az autója. Utána majdnem összejött a kármentés, de az utolsó körben megforoghatott, így csont utolsó lett :(
Nobels előtt le a kalappal, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig tudja tartani a nagy négyest.
A Tilbury-s autó sem okozott csalódást, Ezúttal Ciconte volt az áldozat (meg persze ő maga).
Block idén nagyon peches velük. Kínában is eltalálták, de itt most legalább a kvalira összerakták az autóját és ez az esős kavarodásból jól jött ki kvalin
Felbermayr megint első soros a fordított rajtrácsos futamon, de itt is szerintem az vár rá, mint legutóbb, bedarálják.
Ahogy nézem 3 óra múlva mikor lesz a futam, nem ír esőt
Olvasom, Ava Dobson kiválóan kezdte Academy-s karrierjét: mindkét futamra 3 rajthelyes büntetés, miután féktávon kitorpedózta Blockot a szabadedzésen. Ez az utolsó rajthelyet jelenti számára, mivel 15. lett a 18-ból.
Máris erős jelölt lehet a Tilbury-s autóba jövőre :D
Sophia a héten is formában, most Legge Nascaros (le)szereplése, az őt követő negatív kommenteket fordította magára, hogy a német média se különb :)
úgy tűnik visszatér ELMS-be az Algarve Prohoz, mai nap tesztelt is náluk a hétvégi futam helyszínén
hétvégén a francia 4 óráson nem hinném, hogy indulna entryn sincs a neve, és az megint más kérdés kit raknának ki miatta. Pro-ban és ProAm kategóriában van 1-1 autója a csapatnak.
ez az a kijózanító helyzet, amikor kikerülnek az Academys buborékból és jön a valóság
Llyod vagy Gademan tavaly sem emelkedett ki a mezőnyből, sőt...Chongot meg hagyjuk is
Pulling szereplését meg hogy érdemes nézni? Csak a helyezéseket vagy csapattársaihoz mérve? Mert kezdésnek 5., 6. és egy kiesés nem rossz, viszont mindkét csapattársa mindig előtte ért célba. Ez a harmadik futam a Rodin számára mekkora K.O. lett, mindhárom autó kiesett.
Bustamante pedig egy rossz vicc, tőle nem kell semmit se várni.
tavaly év vége felé ki is mondták ezt, hogy az F1 Academy és MSV (MotorSport Vision) szövetségre lép. Ennek a feje Jonathan Palmer. Wolffal közös nyilatkozatot is kiadtak.
Megkerülhetetlenek a brit autósportban, de még a motorsportban is, mert szerintem a brit Superbike-ot ők rendezik most is.
GB3, GB4 is az övék, és sok brit pálya is többek közt Donington, Oulton, Snetterton.
FRECA szálat amikor elengedték, hogy az aktuális Academy bajnok ott kapjon helyet, akkor jött ez az MSV összeborulás és ez a piramis:
Academy bajnok -> egy teljes szezont állnak a GB3 szériában, beleértve 20 napos tesztet is. Idén Pulling ennek az előnyeit is élvezi, mert folyamatosan tesztelt a szezon előtt is és csak a versenyzésre kell figyelni.
Idei évtől Palmerék a legjobb női GB4 pilótának a szezon végén adnak 50 ezer dolláros pénzjutalmat, amit fordíthat egy Academys folytatásra is. Így az 5 lánynál emiatt is mehet nagy meccs.
Tehát az Academyt saját maguk árazták be a GB4 és GB3 közé.
Majdnem teljesen feltölthető velük a jövő évi Academy mezőny a kieső pilóták helyére. Ráadásul három simán kaphat idén szabadkártyát (Dobson és Caitlyn McDaniel megkaphatná a két amerikai fordulóra, Szingapúrba meg mehetne a három brit egyike).
Bustamante meg hozta a formáját, el sem tudott indulni ,miután a kvalin összetörte az autóját (22. helyről ment volna, csodák csodájára megelőzve 3 másik versenyzőt).
Folytatás holnap két futammal.
De előtte időjárásjelentés Toroczkai Lászlóval GB4 Ava Dobsonnal. Ők már túl vannak egy versenyhétvégén, ott Dobson egy 12. és egy 10. helyet, valamint egy kiesést hozott össze.
Kontyos Lány megint 6., egyik legnehezebb pályán megy végig hiba nélkül és gyorsan is. Simán tartotta Gademant, saját tempóval lett ennyire elöl újra.
Larsen a nagyok mögött - ha azt nézzük csak Palmowski az elsőéves, akkor az újoncok közül ő a 2. erő. És ne feledjük neki nincs GB4, egyéb nemzeti F4-es múltja, tényleg újonc formaautós. Indiában most azt az 1-2 futamot nem érdemes idevenni 24-ből ahol megjelent.
Eleje jó volt, de aztán ott is beállt a sorrend. Weug erősebb, mint tavaly lehet nem lesz egyszerű Pin diadalmenet. (hogy aztán mire mennek a jövőben ezzel szerintem tudjuk a választ)
Hausmannt utólag beidézték a felügyelők, egy olyan pontra hivatkozva a szabályzatban, ami alapján valahol levágta a pályát és ebből előnyt szerzett, végül nem lett büntetés. De hogy hol, hányadik körben nem részletezték.
Fereira - Ciconte 5-ös kanyaros esetért se osztottak büntetést.
Al Yousef leggyorsabb köre 2:11.9 volt, míg az eleje 2:05 elejét/közepét ment. De még a második leglassabb kör a célbaérők közül (Anagnostiadis) is 2:08-at ment, de a nagy átlag 06-os időket futott. És ez a 2:11-es kör neki is a végére sikerült.
Vagy a még megtankolt nehezebb autóval, korán kieső Chong is ment egy 2:08-at a második körben forgalomban.
Al Yousef hány büntetést szedett itt össze egyetlen futamon?
Rajtrácsra rosszul állt be
SC után a restartnál is kapott egyet
meg szerintem volt egy harmadik is
ezt a produkciót Keszthelyi simán überelte volna, szaudi csaj meg úgy ennyire lassú, hogy 3 napot tesztelhetett itt a többiekkel együtt. Mindenáron helyi arcokat felesleges erőltetni, mert ez kínos volt. Bár szerintem egyedül Szingapúrra lesz még nehéz előszedni valakit. 2 amerikai, kanadai, hollandra találhatnak hazait. De tavaly se volt ez elvárás, hogy a rendező ország adja a beugrót.
Meglepne, ha Ava Dobson nem jönne Miamira vagy Vegasra. Ahogy nézem Miami húzós lenne, mert közvetlen előtte hétvégén lenne Silverstone (GB4).
Lloyd szépen ment, elején Felbermayr fogta a mezőnyt mögötte 3 kör után 3 mp előny is lett belőle, SC után pedig tartotta magát
Pin bánhatja, hogy nem volt még 1-2 kör a futamból, de ahogy hisztizett Larsen mögött a rádióban...amit én láttam a streamen nem tűnt a dán sportszerűtlennek, de nem is vizsgálták semmilyen manőverét.
Hausmann Jeddah specialista úgy tűnik, teljesen önerős 6. hely, és holnapra is kinézhet neki hasonló ahol több pontot is osztanak. Szezonnyitós ámokfutás után legalább villog jó értelemben.